« Nagyvilág »

Ma voltam megint – egyelőre úgy néz ki, hogy nyárig utoljára – fogorvosnál, és végre elkészült a gyökérkezelt, fertőtlenített és tömött rágóalkalmatosság.

Úton hazafelé újra megerősödött bennem a gyanú, hogy az emberek nem tudnak vezetni. Az egyik kapaszkodik, mint ha szélvihar lenne, a másik negyvennel előzi a hatvannal haladót, a harmadik meg kiteszi az irányjelzőt, mikor behajt a körforgalomba. Pedig ott nem kéne, hiszen más irányba nem tud hajtani, csak egyenesen, akkor meg ugye minek jelez. De bezzeg amikor kihajt onnan, akkor már luxus megbillenteni azt a kis kart, ott a kormány mögött. Persze, én nem tudok vezetni, még jogosítványom sincsen. De azért még is, vannak egyértelmű dolgok, mint például az, hogy ha lehetőségem van rá, akkor áthajtok a másik sávba, ha éppen valaki bekanyarodni készül abba a sávba, ahol haladok, nem pedig megyek, mint vak az anyjának.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
le kell lőni az összeset.
Nekem a kedvenc szitum:
Szőke nő vezet, a kormánya elé bámul nézi a táblákat és megállapítja milyen szépek! nem látja mi van rajtuk, mondjuk hogy 80 … mennek 40-nel … végül is
Meg a másik:
Biciklivel megyek a fő utcán előttem néni teker csomaggal hátul, zacskóval elől kb. olyan sebességgel mint mások a járdán, mögöttem autók, de legfőképp kamionok, 2 perc a szmogban és már ki is jöttem a nénike mögül éppenséggel megfulladok de mind1.
Meg még egy:
Tekerek és a Paraszt tanonc kikanyarodik elém a piros szoctraktor tanuló modelljével szoc kék utánfutóval. Megy 15-1 egy el én meg jövök lefele a lejtőn, lenne lendületem, de nem a traki előttem vonszolja magát, minthogy nem autó vagyok nem látom be a szebejövő forgalmat csak ha kitekerek a szélére ott meg dudál a szembejövő faszkalap….

Tény, hogy nem kell jelezni körforgalomba való belépéskor, de ettől még nem probléma… egy ráadás jelzéstől nem lesz senkinek gondja. Magyarországon nincs olyan vezetési kultúra, mint például Németországban, ez van, vigyázni kell az emberekkel.
Így van :(

Az egyik ismerősöm meslte hogy a Franciák PL nagyon jól vezetnek! Lehuzódnak, ha gyalogos megy , ilyesmi
Na hali az ifjúságnak.
Látom nem volt egyszerű már megint a haza vezető út édes Mefikém.
A lelövésben én is benne lennék. Hajmeresztő őrültekkel van tele az út, főleg az amin mi járunk.
A magyaroknak sajnos nem csak vezetési kultúrájuk nincs. Még nagyon-nagyon messze vagyunk Európától. Mefi most reklámozzák a kedvenc zenekarunkat. Jönnek koncertezni.
egyik reggel én is suhanok suliba biciklimmel, erre egy vadmarha kihajt elém én meg majdnem beleütközök… szóval nagyon sok fasz van, de pl a multkor pesten autópálya közepén megállt egy idióta, a középső sávban ráadásul, ha faterom nem reagál gyorsan, meg nincs rutinja akkor simán beledurranunk, de így csak átfaraltunk a másik sávba…
És akkor még csak nem is pesti vagy. Az itteniek eléggé bicskanyitósan barmok tudnak lenni.
Egyébként (papíron) pesti vagyok; több, mint tíz évig Pesten éltem. :)
őő mi úgy tanultuk hogy ha körforgalomba mész, akkor kirakhatod az irányjelzőt, hogy ha a következőnél lefordulsz, ezzel jelezve a többieknek, bár nemtudom hogy miben jobb nekik ha tudják hogy következőnél kimész, de akkor is, én hiszek mesteremnek :D
ahahah igen eza korforgalomba bemegyek akkor indexelek (iranyjelzek?!?!), de kifele meg nem, ezijen magyarorszagi beidegzodes lehet, meritt parkanyban nagyresze a magyar autosoknak igycsinajja :). De rendszerint csak nem adnak elonyt, ez a nagyobb baj :(. Hogy tanitanak ott?
Mao: ez így van, de errefelé így-is, úgy-is jeleznek.

adriankoooo: nem elég szigorúan, I think. :D
mefi, örülj hogy legalább jeleznek :D
egyebkent az a mém is bennem él aktivan amikor volt az rtlszaron az orszag kresz tesztje aztan igy mutattak egy osztajt akik a musorral egyidoben vizsgaztak, aztan voltott ketparasztgyerek, hogy ok majd tuti megcsinajjak meg minden. A vegen meg ok meg meg egy cvalaki nem csinaltak meg, aztan csak mosojogtak hogy legkozelebb széééép :D
Mao: :D

adriankoooo: nekem az a KRESZ-teszt egész jó lett, ahhoz képest, hogy nincsen jogosítványom.
Szerintem ez nem a fejlődéstől függ, meg hogy milyen messze vagyunk Európa szívében Európától. Megnézed, Finneknél vezetnek 2esben úgy, hogy 3 km-en találkozunk 4 autóval (nem vicc), olaszországban meg vezetnek úgy, hogy hegyi utakon is előzgetnek, dudálnak, kiabálnak. Egyszerűen ilyen a mentalitásunk. A németek meg másban hülyébbek, mint mi. Például ők nyugodt szívvel állítanak olyat, amiről fingjuk sincs és még be is akarják bizonyítani. Egy apró példa német srác szájából: „Ez a program csak német windowson megy el”.
Olaszországban jófejek az emberek, nálunk pl. megálltak, mikor át akartunk menni (még ha nekik is volt elsőbbségük akkor is).
Én azt utálom, mikor a hülye picsák (vagy faszik) nem indexelnek bazmeg! Hogy lehet valaki ilyen fasz, bazmeg, luxus neki az a baszott index?!
chateve:Én is multkor bemutattam 2 kigyúrt állatnak xD
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Helló, Budapest! (2009. augusztus 26., 11:05:05)
Levél Tim Kringnek (2009. február 26., 03:03:41)
Brrrüüüm (2007. május 02., 05:11:21)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2193 napja született, 194 szóból, és 949 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: