Az iskolában írtam egy bejegyzést, ami – az internetet letiltó rendszergazdának köszönhetően eltűnt – valahogy ekképpen festett:
Be kéne vezetni valamilyen komolyabb spamszűrőt, például az ilyen:sdfsfdsfdsfdsffxdsf
, valamint az ehhez hasonló tartalmú hozzászólások ellen. A helyesírásról meg csak annyit, hogy bátran körül lehet nézni (jó, mondjuk úgy 2006. márciusától), hogy mennyi hiba (értsd: hiba, nem pedig elgépelés) fedezhető föl a bejegyzésekben, mielőtt kommentben anyázunk.
Ritkán fordul elő olyan, hogy rossz, esős időt és felelést kívánok magamnak, méghozzá egynapon. Történt ugyanis, hogy a tisztelt iskolavezetőség úgy gondolta, hogy a diákoknak holnap túrázásra van szükségük, ezért kitalálták, hogy ha holnap jó idő lesz, akkor másszunk föl a Karancsra. Ezt valahogy úgy képzelik el, hogy föl kell kelni – az én esetemben – mondjuk fél hatkor, megnézni, hogy jó idő van-e. Ha a kapott eredmény pozitív, akkor lehet aludni nyolcig, vagy ébren maradni, majd ellátogatni a megbeszélt helyre. Ha a kapott eredmény negatív, akkor gyerünk az iskolába. Félreértés ne essék: nincsen semmi bajom túrákkal és kirándulásokkal, sőt! Csak szeretem iskolánk maximális szervezőképességét, azt, hogy pont akkorra sikerül kitűzni az időpontot, amikor három óránk van és én pont elutaznék.
Most pedig hamarosan kicsöngetnek, és ellátogatok a szervizbe, az MP3-lejátszómért, drukkoljatok, hogy kész legyen.
Amikor határozottan rákattintottam a mentésre, a Firefox közölte, hogy a proxykiszolgáló nem válaszol. Remek. Az MP3-lejátszómat pedig nem gyógyították meg, de talán jövő hétre kész lesz. Én mindenesetre már az vagyok.
