A 2006. év 03. havának bejegyzései

Madárnátha, megint

HÍR Újabb madárinfluenzás tetemek, új védőzónák! Szentendrén egy tőkésréce, Százhalombattán egy sirály, Nagybaracskán egy hattyú pusztult el a kórban. //t-zones
Aki megtalálja a hibát, az kap egy csokit. Balázs nyeri a csokit (postai úton küldjük, tessék megadni címet ;]) mert az bizony tőkés réce, nem pedig tőkésréce.

Windows Live Mail

Windows Live MailÉs a sors iróniája; éppen csak említeni kellett a Google Local koppintását, és rögtön bemutatkozott a Windows Live Mail is, ami nem titkoltan egy levelező rendszer szándékozik lenni.

A kinézet alapján egyértelműen a Google levelezőjére alapoztak, és elvileg egy bombabiztos szűrőrendszer is bekerül, az egyébként Hotmail utódjának szánt rendszerbe.

Google Brin Creator

Google BrinEbből a projektből nem tudom, mit akarnak kisütni, de jópofa lett. Szószparkos, dragendropp emberkreátoros fíling, webkettes hajlamokkal fűszerezve, áj szink.

Ásóka

Ha lehetne több témát bejelölni, biztosan megjelöltem volna még nagyjából ötöt. Ugye mindenki emlékszik a régi kampánygombára, Ásókára. Ő nem más, mint a híres körömgomba, aki motorháztető módjára, gusztán felcsapja a gyönyörűen megtervezett körmöt, és bemászik alája élősködni. Ásóka újra visszatért, (most szerencsére egy normáliaabb oldallal) és rettegteti a népet. Azért elgondolkodtató, hogy 2006, és Európa kellős közepén kampányolni kell azért, hogy bizonyos emberek mossanak lábat. Mert biza a körömgomba - hacsak nem mástól elkapva - a mosdatlan, koszos láb eredménye. Pfúj.

Putyin

Ezigen. Végre visszakapunk egy értéket, ami a haza tulajdona. Jön Putyin bá, lezárnak mindent, gépfegyverees bácsik őrködnek, ünnepélyes köszöntő, zene meg bona, pia meg kaja. Persze, nyaljuk csak ki az orosz bácsi seggét, mert visszadott valamit, ami a miénk. Jó, Ő volt az, aki visszaadta, és nem más, de akkor sem kéne akkora dobra verni, hogy három napja ezt harsogják mindenütt.

Mese habbal

„Volt egyszer egy nagyon nagy gyár, amelyikről még most is sokat hallani, az IBM. Dolgoztak ott a bácsik, meg a nénik. Egy szép napon a biztonsági ember jelentette, hogy két gyerek kukázik. »Nem baj« , mondta a nagyfőnök. Eközben két kisgyermek, Steve Jobs és Bill Gates újonnan szerzett selejtes alkatrészeikkel babráltak, egy kisvárosi kunyhóban, azt tervezve, hogy megépítik a jövő gépét, a személyi számítógépet.”

Én eddig tudom. Aztán Bill és Steve összevesztek, Steve megcsinálta az Apple-t, Bill meg ugye a Microsoftot. Mikor az Apple kiadta első gépét (1984, Macintosh), rajta az egyéni, grafikus és ablakokat kezelő (egy időben több alkalmazást futtatni képes) rendszerét; a Microsoft fogta, és lenyúlta az egészet, benne a csúcstechnológiás szoftverrel, az „Explorerrel” aztán kiadta „Windows” néven, amit mai napig sokan az első ablakos, grafikus oprendszernek ismernek. A DOS-t pedig Bill és Mary Gates (Bill anyukája) programozták, az alapot pedig egymillió angol dollárért vették meg, és 1981-re elkészítették a Microsoft DOS nevű rendszert. Én így tudom, ha te máshogy, hát mondd meg a magadét!

Fekete virág

Mondj egy fekete virágot! Oláh Ibolya.
Ezen bejegyzés nem rasszista háttérrel született.

Zombi(e)

[20:54] mefi: mivolt az a dökös sztori? mondd már el mégegyszer plz :)
[20:54] doom: mi, az osztályban?
[20:54] mefi: aham
[20:54] doom: hát, hogy hülyén olvastad fel a nevét, aztán megver :Đ
[20:55] doom: Debrei helyet Debreceni
Be vagyok szarva. De tényleg.
[20:59] Anyu: valami nem idén barnult egyed?
Á, nemhiszem, azok ők nem mondanának ilyet.
[20:58] Anyu: de nagy fiú, és nagyon megijedtél?
[20:58] mefi: jah eléggé :D most cseréltem gatyót
[21:02] mefi: ha annyiszor haltam volna meg, ahányszor megfenyegettek, akkor már rekordzombi lennék :)
Erről ennyit. :D

Amúgy csak poénkodott a Debrei. Azaz Debreceni.

Integer és a TEdit

Aki Delphiben kódol, az tudja, hogy van az úgynevezett TEdit komponens, ami a közönséges beviteli mező (mint HTML esetében az <input> tag). Tegyük fel, hogy két mezőben található számokat össze akarunk adni, és az eredményt egy TLabelen ki akarjuk jelezni. Ekkor ugye deklarálunk két változót, melyek most például integer típusúak (-2147483648 ... 2147483647 tartományban), és mondjuk egy gomb megnyomására összeadja a két számot, mondjuk így:
Procedure Osszeadas(Sender: TObject);
Var a,b : integer; //itt deklaráljuk ugye;
Begin
  a := Edit1.Value;
  b := Edit2.Value;
  Label1.Caption := a + b;
End;
Ennyivel készen is lennénk, ám fordításkor kapunk egy ilyen hibaüzenetet:
[Error]: Fatal error, incompatible types, string and integer.
Ilyenkor két megoldás lehetséges, az egyik, hogy a TEdit komponens helyett a TSpinEditet használjuk, ami alapból integer típussal dolgozik, de ez csúnya. Helyette csináljuk azt, hogy a két beviteli mezőből kapott string típusú értéket integerré alakítjuk. Ebben az esetben ennyivel módosítjuk az előző kódot:
...
  a := StrToInt(Edit1.Value);
  b := StrToInt(Edit2.Value);
...
Szépen kapunk két integert, és ezeket bátran összeadhatjuk, szorozhatjuk, oszthatjuk, és így tovább. Persze, másnak ez egyértelmű, de nekem (a PHP után) kicsit szokatlan, hogy típusokra figyelni kell.

Kilenc bejegyzés egy nap, hmm. Lehet tényleg nőhiányom van. :D

Hetedik Mennyország dalszöveg

7th Heaven
When I see their happy faces,
smilin' back at me...
7th Heaven
I know there's no greater feelin' than the love of family
Where can you go
When The world don't treat you right?
The answer is home!
That's the one place that you'll find,
7th Heaven.
Ooh!
7th Heaven
7th Heaven
Tessék.. ;]

TuxPC

tux pc

Igen, már régóta vártam egy efféle készüléket. A képen (rá lehet kattintani) nem más, mint egy PC látható. Azt leszámítva, hogy merevlemez nem fér el benne, nagyon mókás, és egyben komoly ötletnek tartom.

RaSaSa

RaSaSaIgen, végre egy okos, ügyes és kiválóan működő webkettes projekt, a RaSaSa. Lényege, hogy regisztráció után írunk magunknak egy üzenetet (pl. „Vegyél sajtot hazafelé”) és ő az általunk megadott azonnali üzenetküldő rendszerre (Yahoo, MSN, ICQ, Google Talk), és egy mobil számra elküldi azt. Ez eddig rendben van, de megkérdezné egy átlagember, hogy miért szerepel az RSS a projekt nevében. Ezt - gondolom - a beépített RSS olvasónak köszönheti. És ekkor jön a nagy csapás, a kettő szolgáltatás egybeforr: érkezik egy új RSS bejegyzés, és máris jön az üzenet, és/vagy az SMS. Gyors, ingyenes, tökéletes karakterkódolás, igényes kivitel. Ez a RaSaSa, a komoly webkettes projektek egyike.
100%

Kocka

[17:24] mefi: mikorra?
[17:24] Balázs: tegnapra :)
[17:25] mefi: Runtime error
Kocka vagyok. Idióta kocka. És még élvezem is. :D

Dobgép

Dobgép

Milo barátom dobott meg ezzel a jósággal. Próbáljátok ki ti is, nagyon pöpec. Két egér kéne, és übercucc lehetne. ;]

Ezt a bejegyzést esemvé és Marci cimboráknak küldöm.

Vigyázat

Figyelem!
Egyre gyakrabban választják az alábbi módszert a „trükkös” tolvajok:

Két feltűnően csinos , fiatal nő odajön az autódhoz amikor leparkolsz éppen a Teszkó, Osán vagy pl. a Metro parkolójában. Lehajtod az ablakot, a csaj melle majd' kiesik a pólójából (így terelve el figyelmed) megkérdezi, hogy lemoshatják- e a szélvédődet? Miután ez megtörtént, megkérdezik, hogy eldobnád- e őket a közelben lévő benzinkúthoz. Ha beleegyezel, beszállnak a hátsó ülésre és rövid idő múltán vadul szeretkezni kezdenek, alig mersz a tükörbe nézni! Ekkor az egyik előrehajol és megkérdezi, beszállnál-e. Az aktus után elfáradva ismét megkérdezi, hogy mit szólnál egy jó cigihez? Mivel a jó szivvel adott dolgokat az ember nem szivesen utasítja vissza, nehezen, de beleeggyezel..... A másik pedig közben kikönnyíti a pénztárcádat!

Egyre gyakoribb módszer! A héten már negyedszer történt meg velem!
Azthiszem, gyakrabban megyek Teszkóba, Osánba, vagy pl. Metróba. :D

Linktér, web2.0

Linktér, a hazai linktár

Éppen a Káposzta című ifjúsági hetilap fórumán olvasgattam a Blogtérről (mert az Blogtér). Régóta szeretném leírni a véleményem, de most a Blogtér „testvéréről”, a hamarosan induló Linktérről szeretnék írni.

Ahogyan sok más projekttel, ezzel is egyetlen egy bajom lesz, a gusztustalan JPG tömörítésű logo után: webkettes. Követni fogja az idióta „trendeket”, a címkefelhőzéstől az osztogasd meg, még a lelkedet is hozzáállásig. Mindenesetre a Linktérről írt bevezetőn megmosolyogtam a monitort:

És, hogy miért lesz ez jó?
Mert a felhasználók szerkesztői döntés nélkül mondhatják meg, hogy mit találnak érdekesnek a webről. Nincsen főszerkesztő, nincsen főnök, csak sok-sok felhasználó kattintása. Ez ugyan nem egy demokrácia kísérlet, de annak se semmi, szóval érdemes lesz benne részt venni:
  • * ha jó linkeket akarsz olvasni
  • * ha szeretnél egy bárhonnan elérhető linkgyűjtőt magadnak, vagy
  • * ha szeretnél részt venni egy új szemléletű híroldal működtetésében.
Tényleg nagyon vicces. Aztán ha kb. fél év múlva szétesik az egész rendszer, a napi 30-40 fölösleges linktől, akkor mondják azt, hogy nincsen főszerkesztő, meg főnök.

Nincsen ezzel a webkettővel baj, csak az egész egy óriási idiótaság. Mert ugye mi is a webkettő? Erre sokan nem tudják a választ, mert elég tág fogalom, de szerintem, valahogy így lehetne jellemezni:

  • Címkefelhő: ez tulajdonképpen a témák helyettesítésére szolgál, minnél több bejegyzés tartozik egy adott címkéhez, annál nagyobb betűvel jelenik meg. Rühellem, ha rendezetlenül van.
  • Osszunk meg mindent: oszszuk meg mindenünket, linkjeinket, képeinket, véleményünket, bármit. Rühellem ezt a hozzáállást, véleményem szerint az internet egyik megrontója. Ráadásul a hazai torrent, meg dc közösségek modoráról nem is beszélve. (Félig le van töltve egy szám, és meszakítja...)
  • AJAX, és társai: bem szeretem, mert egy oldal ne tömény jávaszörnyből álljon, még akkor sem, ha azt ötvözik XML-lel, és a mutáns egyedet AJAX-nak keresztelik el
  • Publik béta: minden vadonás új szarhoz odaírják, hogy béta verzió. Aztán rajta is marad, mert egyetlen webkettes projektet nem láttam, ami átkapcsolt volna béta verzióról stabillá.
Nagyjából ennyi szerintem az egész webkettő. Aztán mindenki azt tesz hozzá, vagy vesz el, amit szeretne belőle.

Kazinczy szépbeszéd verseny, II.

No, akkor elindulok, aztán szépbeszélek. A sors fintora, hogy mindig akkor áll be a hideg idő, amikor zakóba kell bújnom. Majd szorítsatok nekem, és Archie kollégának (lehet neki is ma lesz a megyei). Nokérem, megvolt. Érdekes, a gimisek közül három ember mehetett tovább, mondván „ha valaki lebetegedne”, a szakközepesek közül pedig csa kettő. Hát igen, nekünk nem lehet lebetegedni. Harmadik lettem, így az országosra nem megyek, bár megjegyezte a zsűri elnöke, hogy az egyik legjobb előadás volt az enyém. De ugye, akkor miért is nem jutok tovább? Aztán rájöttem. Protekció kell a népnek. :)

Elouai

Elouai babakreátorJópofa cucc ez az Elouai. Mindenféle babát, szmájlit, papírbabát és házat lehet építgetni, klasszikus pixelgrafikus(?) stílusban. Nem, nem rajzoltam meg magam, mert egyik hasonló baromságon sem sikerült olyan embert készíteni, amelynek a legapróbb köze is lenne hozzám. :) via Athina egyébként.

Kérvénykreátor

KérvénykreátorNokérem, elkészültem ezzel az ökörséggel. A neve Kérvénykreátor lett, és letölthető, természetesen ingyen. 566 kilónyi bájtra sikeredett, szóval semmi pánik. A lényeg, hogy kézileg megadott, vagy randomizált adatok alapján készít egy humorosnak szánt kérvényt, amit vágólapra lehet tenni, vagy kilehet menteni egy txt állományba.

Letöltés566 kB
Innen:http://mefi.be/fel/kerveny.exe
Tükörszerverről:http://mefiblog.extra.hu/app/kerveny.exe

Winamp Global Hotkeys

Az még mindig jó dolog. Mert nem minden klaviatúra rendelkezik multmédiás gombsorral.

Igen. Megcsináltuk.

Chuck Norris jól él

via Romsy

Felnőtt

Moikboy, pont ez a baj a most tizen-huszoneves generacioval. Normal esetben valaki mar 14-15 evesen (!) is eleg fejlett ertelmileg az onallo elethez, leszamitva persze az elettapasztalat teren felmerulo hianyossagokat.

Ehhez kepest manapsag nagy divatt lett meg a harmincas ferfiakat is fiunak hivni, meg a harmincas noket lanyoknak.

Nem normalis ez. Fel kell noni.

via Káposzta
Na igen, de kire mondjuk azt, hogy felnőtt? Engem az élet arra kényszerített, hogy már fiatalon felnőjjek. Eközben mégis gyerek vagyok, mert szeretek játszani, ökörködni, viccelődni, szórakozni, stb. Eltöprengtem, hogy mi az a tulajdonság, aminek alapján azt mondhatom, hogy én felnőtt vagyok? Például a cselekedetek. A felnőtt reálisan dönt, és cselekszik - a helyzettől függetlenül - felvállalja egy cselekedetéért a felelőséget. Egy felnőtt át tudja érezni, fel tudja mérni egy helyzet komolyságát. Fel kell nőni, egyet értek. De nem szabad túlságosan felnőni. Mert ugye vannak azok a szép pillanatok, egy ember életében, amit nem akarunk elfelejteni.

Koncert

Lesz ma este koncert. Jó lenne menni, de. Ha koncertre hívnak, mindig ott a baj, hogy rögtön igent mondok, és már alig tudom kivárni a bulit. Aztán másnap felkelek, és semmi kedvem az egészhez. Utána persze jön a morgás a haveroktól, hogy „Már megint miért nem jöttél?” meg a többi. De nembaj, ma sem megyek, mert nincs kedvem. Azt nem tudom miért, de nincs. Viszont 25.-én megyek Rómeó Vérzik koncertre, mert jó, mert ingyenes és még azért, mert lesz ott valaki akivel én akarok valamit.

Salgótarján - Rómeó Vérzik koncert

BB kódok

Bár eddig is volt rá lehetőség, szeretném jelezni, hogy itt a kommenteldében vannak ügyes BB kódok, és nem haragszom meg ha használjátok őket. A listát nem szeretném eleírni, a fentebb jelölt oldalon látható. És ha minden igaz, hamarosan bővül néhány HTML taggel is. Mert az jó. És vannak már HTML kódok is.

Podcast vol.4

Rómeó Vérzik

Mivel említettem a Rómeó Vérzik zenekart, gondoltam a heti podkeszt témája is lehetne. A Ne fogj vissza című szám, az Engedd belém album egyik legjobban sikerült száma lett, bár nehéz azt mondani egy olyan albumra, aminek minden számát meg lehet hallgatni. Tipikus Rómeó szám, meghallod és táncolni támad kedved. A legjobb szám egyébként a Sötét ég, de az sajnos nem letölthető, így nem tudom podkesztálni.

Romeo Verzik - Engedd belem
Ez egy mefiblog podcast (3:27), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.

Trillian

Végre működik a Trillian. Eddig is működött, de ma csinált egy olyan „kihágást”, ami abban mutatkozott meg, hogy a konténer ablaka (amiben a beszélgetés ablakai találhatóak) „stay on top” tulajdonságot kapott. Ez azt jelenti ugye, hogy az adott ablak mindig legfelül van. Már-már majdnem újraindítottam, mire megtaláltam a trillian.init, amiben ennyi módosítást követtem el:
[Window Status] Always On Top=no
Igen. Megcsináltuk. :D

Bíró László

Budapesten született, 1899. 09. 29.-én. Találmányát hazánkban elutasították, - ráadásul zsidósága miatt menekülnie kellett -, ezért Argentínában szabadalmaztatta. Mai napig használjuk, rengeteg országban „Biro”-nak nevezik. Itthon nagyon kevesen tudják, hogy mi is az, amit ő feltalált. Mi is az? Guglizni tényleg nem ér.
Biro-pen, golyóstoll. Alapműveltség, kérem.

Road

Ejbazz. Eddig is szerettem a Road zenekart, (amely egyébként a Depresszió zenekar „road-ja” volt) de most, hogy letöltöttem az oldalon található két klippet, egyszerűen imádom. Pörgős, rekedthangú piszkos könnyűmetál. Hallgassátok meg, nagyon megéri.

Látogatottság

[23:15] smv: tényleg, a te blogod hogyan lett olvasott? :D
Nem tudom. Tényleg nem. Eleinte volt napi 2-3(!) látogatóm. Aztán szépen lépkedtem felfelé, és most az átlag napi 150-nél tartok. Nem tudom miért, de nagyon örülök neki, és köszönöm mindenkinek aki idejön. Persze jöhetnék az „Engem nem érdekel a látogatottság.” szöveggel, de ez nem igaz, és nem is hiszem el, ha valaki ilyet mond. Mert akkor pl. minek a statisztika? Ha egy ember blogot ír, akkor örül neki ha olvassák, mert látja, hogy más emberekt is érdekel a véleménye.És ez jó. Mint ahogyan az is, hogy kiéli kreativitását. Tényleg nem tudom, hogy mi az, amitől egy blogger sikeres, de azért sejtéseim vannak. Mindenkinek végig kell lépkedni a bizonyos lépcsőket:
  • Kezdő: Érdektelen, személyes blog, hasonló bejegyzésekkel: „Hello! Gondoltam ide is írok valamit! Ma király napom volt, ettem egy szenyót és lábat mostam. Na megyek, majd még írok, bye!!! :D ”
  • Haladó:Kezd komolyodni, de nagyjából még mindig személyes jellegű. „Ma az iskolában ez meg az történt. Milyen érdekes, hogy ez meg az mennyire ilyen meg olyan. És mennyire így történik az, ami máshogy történhetne.”
  • Profi:Több bejegyzés naponta, érdekes cikkek, témák, filmek stb., a nagy filozof bejegyzések, stb.
  • Bloggermester: Kevés van ilyen, de lényegében olyan témákról ír, ami mindenkit érintenek, mindenkit érdekelnek. Szeretik olvasni, régóta olvassák, és sokan.
  • Romáj: Chuck Norris? Ugyan már, ő fentebb áll!
Valahogy így. És, te hol tartasz?

Muscuk kenyér

[23:33] smv: a lényege, hogy kensz magadnak egy mustáros kenyeret
[23:33] smv: aztán becukrozod
[23:33] mefi: pfújbazmeg :D
[23:33] smv: és berakod a mikróba 1 percre, hogy megolvadjon a cukor
[23:33] smv: na ha attól nem hánysz, akkor semmitől sem :D
[23:33] mefi: blöá
Még jó, hogy vacsoráztam.

Jótanács

Ha esetleg a HI-FI berendezést videojáték kihangosítására használnánk - nagy hangerővel - akkor ne felejtsük el a játék befejeztével a hangerőt alacsony szintre visszaállítani, és az ébresztő funkciót kikapcsolni. Ha ezt elfelejtenénk megtenni, akkor ne feküdjünk le hajnal háromkor, és ne lepődjünk meg, ha „reggel” tíz órakor a bömbölő zenére ébredünk. Csak ennyi.

GameStar

Régen néztem már a GameStar honlapját, de most odatévedtem, és meg kell mondjam, hogy a látvány szörnyű. Nemhogy, nem valid, táblázatos szutyok az egész. Ráadásul még csúnya is. Példul a láblécben semmit nem látni rendesen, és Opera alatt helyenként szét is esik pöppet. Azért „Európa legkedveltebb gamerlapjá”-nak a hazai szerkesztőitől többet, és jobbat várnék el. Bár utoljárra fél éve ha vettem számítástechnikai magazint. Sokallom a pénzt érte, mert egy CD nélküli újságért nem akarok kiadni ~600 birodalmi egységet. Régen havonta kettőt vettem, CD-vel, de mostanában inkább másra költöm a pénzt.

Esik

Esik a hó

És én nem szeretem, ha esik. Mert errefelé (bár a kép magáért beszél) nem szeretnek hótkotrani. És ha nem kotorják el, akkor reggel nekem kell áttörnöm a térdig érő hóban, és lekéshetem a buszt. Azt meg nagyon, de nagyon nem szeretném, mert akkor elkések az iskolából. És akkor haragszanak rám, és igazolatlant kapok.

Apropó! Most mondták, hogy ha késel az óráról, akkor nem adhatnak igazolatlant, hanem be kell írni, hogy hány percet késtél, majd ha kigyűlik a 45 perc, akkor egy igazolatlan óra. Tehát ha késel negyvenkét percet az óráról, akkor még nem igazolatlan. Nálunk persze nem tartják ezt be, de azért jó tudni, hogy ilyen is van.

Küzdelem a spam ellen

Sok helyen láttam már a védelmi megoldásokat ([kukac],|NEMKELLSPAM| és társai), a kéretlen levelek ellen, és én is használom ezeket, mert nem vagyok kiváncsi a viagra ajánlatokra. Egyébként van egy e-mail címem külön erre a célra, a zokni@mefi.be. És igen, kiírtam a kukacot, mégsem esznek meg a spambotok. Hogy miért? Mert &#64; így fogom ezentúl kiírni a kukacot. Sokkal szebb, látszik a kukac is, és a botok sem találnak meg vele. Legalábbis remélem.

Pórnép

[13:26] moikboy: peppet kococs a gépem hátujja
[13:26] mefi: takarítod? :D
[13:27] moikboy: dehogyis
[13:27] moikboy: csak megjegyeztem :)
[13:27] moikboy: a ventillátor körül kissebb porváros fészkel
[13:27] moikboy: poremberekkel meg porállatokkal
[13:27] moikboy: ők a pórnép

Cikk a blogokról

Nem nagyon értek egyet a Magyar Rádió honlapján olvasható cikkel. Több pontjával, de leginkább az anonimitással nem. Nem feltétlen van a bloggereknek akkora anonimitásuk, mert például egy regisztrált domén információját nem nagy információ megszerezni, és ha nagyon akarja valaki, úgyid kideríti ki a blogger.

Szmájlihasználat

Óvatosan használjuk a „ ;] ” szmájlit.

A bátrak játéka

Ez, a bátrak játéka, nem az IE.

Kommentek

Majd' elfelejtettem, hogy már lezárhatóak a témák. Ezt a főoldalon - egyelőre -nem lehet látni, de a bejegyzés lekérésekor igen. Ez még a múltkori, nagy fejlesztésrohamban benne volt, de valamiért kiment a fejemből.

Más. Nem érdekel, hogy ki gondolja úgy, hogy koppintom a stílusát, mert nem koppintom senki stílusát. Az, hogy írok egy bejegyzést, vagy az, hogy használok egy bizonyos szmájlit, nem jelent lopást. Szerintem. Egyszer nem írtam még húsz bejegyzést egy nap, de megtehetném, mert ez az én blogom, tehát annyiszor írok ide, ahányszor akarok, és arról, amiről akarok. Ha épp nem tetszik a bejegyzés, akkor legföljebb egy negatív hangvételű kommentet hagy itt az olvasó. Ez a téma innentől fogva nem foglalkoztat, nem írok róla, és nem is szándékozom törődni vele.

Anonimitás

Volt ugye szó a bloggerek anonimitásáról, és azóta többen mondták nekem, hogy nem nagyon van az interneten anonimitás. Véleményem szerint nincs is értelme. Ha valaki névtelen akar maradni, az vagy olyat követett el, hogy nem örülne neki, ha mások megtudnák az adatait, vagy szimplán van egy ilyen „fóbiája”, hogy az ő adatait senki se tudja. Viszont ha valaki normálisan internetezik, nem követ el bűncselekményt, nem vadászik reá a fél maffia, akkor fölösleges névtelenül megjelennie.

Arról nem is beszélvén, hogy a legtöbb szolgáltatás (mint például az iWiW) már megköveteli néhány személyes információ megadását, így az anonimitás kezd megszűnni, és én enek örülök, mert ha nincsen, akkor szerintem kevesebb a spam, és a többi olyan tevékenység, ami tönkreteszi az internetet.

Ettől teljes függetlenségben, Gazala blogja eltűnt, remélem nem örökre.

Mizu, Julcsa?

Mivan, Julcsa?

Rosszabbul bulizunk

Rosszabbul bulizunk, mint négy éve

Az ötletet Doomocska adta, köszi neki. :)

World of Sigs

World of SigsKiváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a projektnek a jövője. Anno a CreativeSigs is jó ötlet volt, de ellepték a tizenkét-tizenhárom éves hülyegyerekek, akik semmit nem értenek a Photoshophoz, de ők már dizájnerek.

Ahogyan leszűrtem, nem csak fórumokon látható aláírások „művészetének” szentelik az oldalt, vagy legalábbis a „A PhotoShop világa” fejléc erre utal.

És ha már fórumos aláírásokat tervezünk, akkor azt aláírásnak, és ne signek nevezzük már. Köszi.

WetPaint

WetPaintA WetPaint nem más, mint egy Wikipedia „készítő” rendszer. Lényege, hogy regisztráció után létrehozhatunk egy saját Wiki lapot, amelyben egy adott témára próbálunk fókuszálni. Érdekes ötlet, de én a Wiki háttérbeszorítását látom a tervei mögött. Ami a legbosszantóbb, hogy csak Internet Explorer 6, és Firefox 1.x-szel használható. Azért 2006-ban, az alternatív böngészők világában igazán optimalizálhatnák mondjuk Operára, vagy Safarira is.

Tavasz

Igen, itt van. Bár egyik nap azért esik le a hó, hogy másnap elolvadjon, de megérkezett. Én ezt csak onnan látom, hogy mikor reggel ötkor kelek, hétágról süt a nap. Ez jó dolog, mert nem a vaksötétben megyek iskolába. Van abban valami hátborzongató, mintha éjszaka járnál suliba. A legnagyobb móka, hogy a téli időben sötétben megyek, és sötétben jövök. Ahogyan osztálytársam megjegyezte, „Lassan már hálózsákkal járok ide.”.

Athinának pedig igazán segíthetne valaki WordPress ügyileg. Én is megtenném, de marhára nem tudom, hol lehet szubmittálni a timplét editorban a CSS fájlt.

Flagr

Flagr Annyira virít róla, hogy webkettő. Meghívnak minket, mi bejelöljük a kedvenc helyeinket egy térképen, esetleg még a képeinket is feltöltjük, és persze az egészet megosztjuk a nagyközönséggel. Szokás szerint egy műprojekt, két hónap múlva már nem is emlékszik rá senki.

Álomszuszék

Álomszuszék

Tömegközlekedés

Igazán szeretném megérni, hogy egyszer békésen utazom a buszon. Csak pár apróság kellene, hogy én boldog ember legyek. Például kifejezetten örülnék, ha nem tolakodnának be az orrom elé, mert amúgy is mindenkit előre szoktam engedni. Felszállás közben nagyon jó lenne a táskákat, szatyrokat és esernyőket nyugalmi állapotba helyezni, valamint a bérletet, vagy az érvényesítendő jegyet előkészíteni, hogy ne vessztegessük ezekkel az apróságokkal az utasok drága idejét. Ha már végre a busz illatos, és meghitt hangulatú légterében tartózkodunk, és netán köszönnénk a sofőrbácsinak, akkor a sofőrbácsi köszönjön vissza, mert bele találom tolni a bérletet a kedves arcába. Aztán ha leszállásra vetemednénk, jelezzük ezt időben utastársainknak, de legfőképpen a vezetőnek, hogy időben meg tudjon állni. Ha ezeket betartanánk azon a szutyok 7.30-as buszon, akkor még kellemes is lehetne az a fél óra, amit embertársaink között töltünk, minden nap.

Pelyhes

Ha lenne kamerám, biztosan felvettem volna azt, aminek szem és fültanúja voltam az imént. Lakik pár utcára innen egy Pelyhes nevezetű ember, akit gyengébb képességekkel áldott meg az Úr, a feje tájékán. Képzeljünk el, egy szürke, kócos és ápolatlan hajú, ötvenes fazont, akik húsz évvel ezelőtti munkásruhában, és fején vörös csillagot ábrázoló sipkával járkál, hangosan üvöltözve, hogy:
Azz Emeszpé! Az a királly! Nem a Fíddessz! Méghogy rosssszabbuél élünk! Jobban élünk! Mindig jobban, amikóór a vörös csilllaga hatalomra kerül! Mert már Rákosssy is a hazza igazát akarta...
Ha felvenném, biztos, hogy Szalacsi utódja lenne. Bejött a kocsmánkba is, de Apum kedves kérésére távozott. :D

Lemezkampány

Nemrég mondták a tévében, hogy a zenekarok és előadók együttes erővel akarják megakadályozni az illegális zenei lemezek számát. Magyarországon egy eladott lemezzel átlagosan négy-öt másolatot számítunk. Ez ugye azt jelenti, hogy ha eladnak egy lemezt, akkor ötöt másolnak. Tegyük föl, hogy egy lemeznek 5.000 Ft. az ára. Megveszem, lejönnek az adók, áfa, béfa stb. és marad saccper két-, esetleg háromezer Forint. Ebből a zenekarok, legföljebb a ~80%-át kapják. Tudom, hogy sokan a zenélésből élnek, így nekik tényleg szívügyük, hogy eladják lemezüket. De bizony nem sokszor adok ki egy lemezért annyi pénzt, amennyit kérnek tőle. Ha átlag 20%-kal olcsóbb lenne egy lemez, (jelen esetben ez ezer forintos csökkenést jelent) akkor sokkal többen vennék meg, és így kevesebb másolat lenne. Én biztosan nagyobb „örömmel” adok ki egy jó lemezért négyezret, mint ötöt, tudván azt, hogy a zenekar kapja a legkevesebbet. És ezzel sokan mások is így vannak. Olcsóbb lemez, több eladás, kevesebb warez. Ez az én véleményem. Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogyan lesz tovább ez a kezdeményezés.

Laci

A Gáspár Laci az ország egyik legjobb zenésze. Mondták ezt az Aktív című kulturális műsorban. Ha tényleg az, akkor miért nem pengette erősen azt a bizonyos basszusgitárt, miközben a legsikeresebb száma ment? Ha egy koncerten gépről menne a zene, leköpném az előadót. Szó szerint. A koncerten az a buli, hogy a hangulathoz illeszkedik a zene, hallod ahogyan tombol a közönség, rekedten énekel az énekes, az összes tagról ömlik a víz, és élvezik a hangulatot és azt, hogy örömet okoznak másoknak. A zenével. Ez a jó egy koncertben, nem az, hogy kivan világítva, aztán megy a lemezről a zene, és vigyorognak a bandatagok.

Az MSN halála

Hehe, öt perce az összes MSN kontaktom offlájn lett. Először arra gondoltam, hogy sokam megutáltak, de utána mondta Devilll, hogy az MSN haldoklik. Remélem nem támad fel! ;]

GTalkom pedig nincsen, nem is lesz. A Szkájpra is nagyon nehezen szedtek rá, és nem fogok egyszerre hatvan progit futtatni, bocs.

Kötelező egorovat

Most az van, hogy ma megakartam nézni a Szem című filmet, erre hazaértem, és szépen „bedurrant” a balszemem. Könnyezik, és homályos látóképet alkot. Ez már csak azért is kényelmetlen, mert kifolyik a szemem a gép előtt, és így előfordulhat, hogy nincs kedvem gépezni. De ezt meg nem akarom. A balszerencsét csak fokozza, hogy a jobb szememmel nem látok jól, méghozzá közelre. Elvileg szemüvegem is van, de nem hordom, mert gyűlölöm. Olyan érzésem van benne, mintha bezárnának egy buborékba. Rossz.

Mivel meguntam a klasszik forgószékemet, fogtam egy hatalmas kertiszéket, beletettem egy nagypárnát az alvázam alá, valamint két kisebbet a púpós tetőszerkezetnek. Kényelmes, egy baja van csak: nem gurul. Igazából kinéztem magamnak egy effélét, de pöppet sokallom az árát. Megaztán homemade termékek a legjobbak.

Skype

Angolon beszéltünk róla, (értsd: a tanárnő mesélt, az osztály ~25%-a pedig bambult) hogy a Skypeban. Gondolj bele, rákeresel a „Skype Me!” állapotú júzerekre (ez azt jelenti, hogy nem haragszik meg az illető, ha egy idegen keresi fel), és beszélgetsz egy jót hangban, vagy írásban, más országban élő, más nyelven beszélő emberekkel. Gyakorlod a nyelvet, és mellette barátokra teszel szert, bárhol a világban. Ez most sokaknak úgy hangzik, mint egy reklámszöveg, de nem annak szánom.

Tegnap beszéltem egy Maiamiban élő, főiskolás sráccal. Ő egyébként egy ösztöndíjjal jutott ki Maiamiba, és szintén szkájpon gyakorolja a nyelvet. A legnagyobb poén az volt, hogy éjfélkor elköszöntem, hogy én most elnézek aludni:

mefi:
Well, I'm going to sleep. Good night!
omaraptor:
It's not too early??
mefi:
What for?
omaraptor:
The time is 5.34 p.m
mefi
Ohh! :D It's 0.30 at here.
Röhögtünk egy jót. Az egészben az a szép, hogy nem kell tökéletesen írni, mégis megértitek egymást, és gyakoroljátok a nyelvet. Tetszik, pedig eddig nem voltam nagy szkájpmániás. Aki számít, annak Skypeja van, és nem Emeséje.

Nőnap

Nem, én nem fogok boldog nőnapot kívánni, mert az egészet egy fölösleges felhajtásnak vélem. A nőket az év 365 napján, a nap 24 órájában tisztelni kell, és nem csak a mai napon. Ettől függetlenül minden tanárnőnk kapott egy szép szál virágot.

Azért kívánom, hogy minden kedves, és mélyen tisztelt hölgyemény (és a férfi jogaiért küzdő) olvasómnak szép napja legyen. :)

Weblabor rulz

Aztszeretném megtudni, hogy ha van 1 sql táblám! És kiszeretném iratni az egyik értéket az oldalamra, akkor azt milyen php kóddal tudom megoldani? Köszi előre is a segítséget!
(via)
Az igen. Már látom a jövő programozó nemzedékét. Király.

Elpirultam

Archie blogja

Rádiókabaré

Szeretek rádiót hallgatni. A Magyar Rádió sokkal jobb műsorokkal büszkélkedik, mint akármelyik tévécsatorna. Sokan - gondolok itt a saját korosztályomra - kiröhögnek emiatt, de szívesebben elhallgatok egy beszélgetést a fotelban ücsörögve, finom kakót szürcsölve, minthogy megnézzem a Mónika show (de rühellem ezt a szót, sokkal ) mai szerencsétlen embereit, és a hozzájuk tartozó szerencsétlen élettörténetet.

A Petőfi Rádióban minden csütörtökön, 1400 órától hallható (kisebb megszakításokkal, mint pl. a híradó) a rádiókabaré. Ezt nagyjából egy hónapja tudom, mégis ma hallgattam először, mert valahogyan mindig elfelejtettem. Ami nagyon tetszik, hogy a Magyar Rádió összes műsora letölthető, és élőben hallgatható is, interneten keresztül. Ha pedig valaki nem szeretné a Real Audio formátumot (mint ahogyan én sem) akkor a fent látható WinAmp ikonnal MP3, a Windows logoval pedig WMA formátumban töltheti le. Hallgass rádiót, mert az jó.

Terminátor 3

Terminátor 3

Tudom, hogy nem mai (2003-as) film, de tegnap véletlenül megnéztem a retekklubon. Lényegében hasonló a véleményem, mint a Csillagok Háborúja esetében: amilyen jól sikerültek az első epizódok, olyan trére jött össze az utolsó. Mert pár éve ezekben a filmekben az tetszett, hogy Dejó a technika, wow, repül és csillog..., de manapság ez már szinte követelmény egy ilyen filmtől.

A történet elég vontatott, eleinte semmi nem történik, aztán ott csurog a robot szerkezete, és villog a nagy piros szeme. Nekem kicsit sutának tűnt, az utolsó tíz perc volt, ami tetszett.

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Gennio

GennioA Gennio egy olyan keresőszolgáltatás, amely egyesíti a legnépszerűbb keresőket, így a Google, a Yahoo és az MSN találatait kapjuk meg. Mindenképpen hasznos dolog, mert sok esetben lelem meg Yahoon azt, amit a Google nem talál. A keresést mindenféle webkettes csoda segíti.

Ilyen például az, hogy gépelés közben megjelenik, hogy mit is akarhatunk beírni. Egy-két ékezettel nehezen bánik el, valamint egy angolnyelvű felülettel is megáldhatták volna. Látok benne fantáziát.

60%
[20:22] doomocska: szólj ha vagy
[20:25] doomocska: ribanc mondja már
[20:25] doomocska: mert elegem van
[20:28] doomocska: miről írsz egy új op rendszer vázlatairól?
[20:29] mefi: nem, keresőről :D

Megyek Hontfoglalni.

Igazgató

Van az iskolánkban egy „nyugalmi zóna”, ami négy óriási, és kényelmes ülőalkalmatosságból áll. Ide elvileg csak szülővel, vagy tanárral ülhetnek be a diákok. Elvileg ugye, de mefi olyan bunkó, hogy a nulladik órák előtti holtidőt, valamint a pénteki üres óráját ott tölti. Történt ez ma is, de amint leültem, osztálytársam jelezte, hogy bizony jön az igazgatóbácsi. Felálltam, és mondtam az érkező emberkének, hogy jókor jött, mert így nem látott semmit. Igen, sok diákkal ellentétben szoktam beszélgetni tanárokkal, és az igazgatóval is. Erre megkérdezte, hogy miért, mi történt, én pedig becsülettel beszámoltam, hogy a fenekemet akartam mereszteni a Nagy Fotelekben.

- És hol itt a probléma? - Kérdezte az igazgató.
- Hát, tudtommal nem lehet odaülni csak szülőkkel.
- Hmm, igazán? Nos, akkor leülök veletek, úgy megfelel? - Rendben, üljünk. - Mondtam én, széles vigyorral orcámon.

Beültünk hárman, és az egész szünetet végigbeszélgettük. Az már csak apróság, hogy azok az emberek (sokan vannak, hiába) akiket nem szeretek, irigykedve nézték, hogy mit csinálok. A legnagyobb poén az volt, hogy jött egy tanárnő, és emelt hangon megszólalt, hogy „Tessék szépen felállni, és távozni!”, majd amikor észrevette az igazgatót, szó nélkül továbbment. Hehe, építeni kell a kapcsolatokat.

Ő

Ma hazafelé jövet megkocogtatta a hátamat valaki. Megfordultam, és Ő állt mögöttem. Köszöntünk egymásnak, és lábujjhegyre állva jelezte, hogy Ő bizony kérne tőlem puszit. Hoppá, gondoltam magamban. Ha nem láttam egy éve, és három SMS után elfogad egy puszit, (ami igazából három puszi volt) az jó jel, nem? Beszéltünk pár szót a busz előtt, majd Ő leült a nagymamája mellé, én meg a busz hátában vesztem el, pedig mindig előre ülök. Na mindegy, majd a koncerten eldől.

Egy nap, két ego bejegyzés. Ilyen sem lesz többet, ez biztos.

Balhé

Mefi most elmegy egy faja kis bulira, és ha nem késelik meg a setét salgótarjáni éjszakában, akkor a 2230-as busszal haza is jön. Ha kedve van, még blogol egy izgalmasat éjfél körül. Szábusz!

Ennyit a buliról

Persze, amikor rászánom magam péntek este egy bulira, akkor kezd el szakadni az eső. Félúton jártam a buszmegálló felé, mikor valami ördögi szikránál fogva felhívtam havert, hogy ugyan mikor ér be a városba. De ő nem ment, mert esik az víz. Mondom segond, Copi is megy, felhívjuk őtet. Copi nemes egyszerűséggel közölte, hogy semmi koncert nem lesz, elmarad. Helyette marad a tökéletes CD zenés buli, amit gyűlölök. Gépzenét itthon is tudok hallgatni, élőzene miattt megyek koncertre. Már ekkor fordultam meg, és mentem haza. még jó, hogy nem a buszon voltam, mert kicsit idegesnek találtam volna lenni.

Szóval marad a kockulás, innen a mefiblog központjából. Összecsaptam egy látogatottságmérő kézikészüléket, mert most olyan kedvem volt. Éjfélkor nullázom, és megmérem, hogy mennyit mér a statgép, és mennyit a saját. Biztosan nagyobb számot kapok a sajátommal, mert az SQL kérést nem lehet kivédeni, ellenben a jávaszörnyes számlálóval. A negatívum, hogy a felbontás és a színmélység nem kerül rögzítésre, de ez nem is érdekel annyira, úgyis ideiglenesen használom a saját számlálót, mert érdekel a pontos napi látogatottságom. :)

A nagy böngészőverseny: Acid2

Nos, kezdetnek elmondanám, hogy óriási kommentcsatákat várok, méghozzá a böngészők védőszentjeitől. Az alábbi teszt linkjével smv barátom dobott meg, és gondoltam írok egy szaftos bejegyzést az eredményről.

Egy kicsit az Acid2-ről.

Ezt a tesztet a különböző böngészők elfogulatlan összehasonlításának céljából hozták létre. Lényege, hogy egy HTML és CSS tesztoldalt kell megtekinteni, és ha böngészőnk normálisan - tehát a W3C szabványainak megfelelően - dolgozik, renderel, akkor egy ilyen képet kell kapnunk:

Így kellene kinéznie

Én fogtam, és a teljesség igénye nélkül, a gépemen fentlévő böngészőkkel kipróbáltam. Az eredmény meglepő volt. Persze nem az IE képességein lepődtem meg, mert azzal eddig is tisztában voltam (nem leszólni szeretném a világ legnépszerűbb böngészőjét, csak megjegyezném, hogy a tudása eléggé gyönge, leszámítva néhány kivételt, mint pl. az XSLT), sokkal inkább a Firefox eredményén lepődtem meg.

Firefox v1.5.0.1

Így néz ki Firefox 1.5.0.1 alatt

Mint látható, a felső és az alsó rész eléggé szétesik, ami a képen nem látszik, hogy pár elem erősen jobboldalra csavarog el. Meglepő nem? Különösen, hogy a Firefoxot mindig a kiemelkedő CSS tudása miatt dicsérték. De lássuk a következő alanyt, ami az Internet Explorer lesz.

Internet Explorer 6.0.2600

Így néz ki Internet Explorer 1.5.0.1 alatt No igen, ez már sokkal drasztikusabb látvány. A mosolygós arcból szinte semmi nem vehető ki, az egész szétesik, és a kép meg sem jelenik tökéletesen. És akkor most jön a lényeg, amiért ezt az egész bejegyzést írom, hogy a világ (vagy legalábbis szűk olvasóközönségemnek) megmutassam, van élet a Firefox és az Internet Explorer után. Az élet neve: Opera.

Opera v9.00.8212

Így néz ki Opera 9.00.8212 alatt Ugye, milyen meglepő? Pedig hányan intettek már csöndre, mondván, hogy a Mozilla böngészők sokkal tehetségesebbek, mint a norvégiai Opera. Hozzátenném, hogy néhány hiba itt is látható, de tudtommal a legújabb béta már 100%-ig megfelelt az Acid2 követelményeinek.

Szóval, te milyen böngészőt is használsz? ;]

Harry Potter és a baloldali miniszter

Hogy megmutassam, nem csak más lehet okos Harry Potter terén, most leírok egy érdekességet, amit nemrég fedeztem fel.

Ugye, a Harry Potter hatodik epizódjában (?) az új miniszter egy bizonyos Rufus Scrimgeour, aki az aurorok parancsnoka volt. Namármost, a latinban a rufus szó jelentése baloldali. Tehát a mágiaügyi miniszter baloldali nézeteket vall.

Óriási felfedezés, első epizód.

Ajándék

Pár napig nem lesz limit a blogszférában, itt jobbra. Eddigi kattintások alapján rendeződnek a linkek, így a legkevesebb kattintást kapott blog található legfelül. Boldog ünnepeket nektek, meg jóéjszakát nekem.

Tangó

Tangó - a keresőkirály

Úgy látszik, hogy a magyarok is ki szeretnék venni részüket a keresőiparból, és az ebből származó nem kevés bevételből.

Ugye van már az Altavizsla, ami nem titkoltan a Yahoo motorját használja, és az AltaVista ötlete alapján készült, ott a Kurzor is, ami a Google helyére pályázik, és teszi ezt többek között oly módon, hogy a google.hu domént le is foglalta magának. Valamint ottvan a Blogsearch is, ami a nevéből következtetve egyértelműen egy blogkereső.

És akkor jön ez a Tangó, és csinál egy használható, és barátságos keresőt. A hagyományos (szöveg, vagy szövegrészletre való) kereső, mondhatnám tökéletes. Mindent megtalál, majdnem Gugli színvonalon. A képkereső még elég szegényes, átlag két-háromszáz képet talál, de ez úgyis fejlődik. A szolgáltatás a startlap tulajdonában van, vagy ahogyan azt mondani illik, a „startlap csoport tagja”.

Azt mondja meg valaki, hogy a *-nak mi értelme a név mellett. Egyre több helyen láttam már, de nem tudtam megfejteni a mivoltát.

Takarítás

A szombati jóhangulat turbózásának érdekében kitakarítottam a szobámat, de nagyon. Volt itt minden: seprű, porszívó, felmosórongy, portörlő, és a kefét nem is említettem, amivel a hangfalakat mostam le. Most csillog minden a tisztaságtól, még kellemesebbé téve a szombat délelőtti összképet.

Párbeszédek

[19:11] mefi: enyhe antiszociális viselkedésformát véltem tapasztalni
[19:11] Romsy: kinél?
[19:11] Romsy: megüssem?
[19:11] mefi: nálad :D

Web.zin.hu

Web.zinA Web.zin.hu egy új szolgálatatás, ami a webfejlesztőknek kívánja összeszedni, és publikálni a blogok valamint a hírforrások tartalmát. Okos ötletnek tartom, mert már több ilyen szolgáltatás (például a Wikipedia) bizonyította be, hogy nagy mennyiségű, és értékes tartalmat lehet egy közösség segítségével létrehozni.

Az oldal egyébként a Wish gyermeke, és a Weblaborhoz is van köze.

Elnézést a kellemetlenségért, csak véletlen entert nyomtam, mikor még csak a hivatkozás volt a bejegyzésben.

Időközben a mefiblog is a web.zin.hu hírforrása lett. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani.

Látogatók, és a felelőség

Milyen furcsa. Ma, a (bejegyzés keltekor) összesen 271 egyedi olvasó kattintot a blogra. Persze, ha azt vesszük, hogy más blogot napi két-háromezer egyedi találat ér, ahhoz képest ez semmi. De mégis. Elgondolkodtam, hogy veszek egy szűk átlagot, mondjuk napi száz látogatót. Beültetnének egy terembe, és száz ember előtt kéne felolvasni a napi bejegyzéseimet. És ott rögtön megbeszélnénk a bejegyzést, mintha kommentálnánk. Perverz gondolat, nem? És ha belegondolok, mégis helytálló. És képzeljük a százas szám helyére, azt a bizonyos két-három ezret.

Végeredményben, a blogolásért, és az interneten publikált tartalmakért (legyen az komment, hozzászólás, e-mail, akármi) felelőséget kell tudni vállalni.

Magyarországi Web Konferencia 2006

Úgy döntöttünk Devilll barátommal, hogy elnézünk a fent említett eseményre. Okosodok kicsit, és még vele is találkozhatok.

GeoTool

GeoToolHasznos, ám barátságtalan, sőt csúnya kinézetű segédmunkást ismerhetünk meg a GeoTool személyében. Az embléma minőségéért, és az oldal kinézetéért pedig, én kérek elnézést.

A lényeg, hogy az oldal egy IP-cím alapján a maximálisan kinyerhető adatokat juttatja el az olvasóhoz. Alapesetben, a saját IP-címünkhöz tartozó földrajzi adatokat, postai irányítószámot, szolgáltatónk nevét, az ahhoz tartozó szerver helyét (nekem jelen esetben Esztergom) valamint a hely jelzését az ország térképén.

Apróságok

Néhány apróságot finomítottam a motoron. Gyorsabb lett a legtöbb lekérés, valamint új rendszer működik a bejegyzések linkelésekor.

Ugye alaphelyzetben ennek a bejegyzésnek a címe az lenne, hogy http://mefi.be/index.php?i=518. De ez csúnya, mert a kérdőjelet nem szeretjük. Ebből lett az, hogy http://mefi.be/muti/518/. Ez ugye már barátságosabb, de ezzel is van probléma. Tegyük fel, hogy keresünk őrült módon egy mefiblogos bejegyzést, a már látogatott oldalaink között. És akkor jön a sok szám. Gőzünk sincs, hogy melyik bejegyzés az. No, és ekkor jön a legújabb rendszer, ami így működik: http://mefi.be/muti/518/aprosagok/. Igaz, hogy mennyivel barátságosabb így? Természetesen ettől függetlenül a fent említett két módszer is használható.

A következő módosítás a listán pedig az, hogy az összes lekérést átalakítom JOIN szerkezetűre, a még gyorsabb működés rédekében. Nehogy valaki megint azt mondja rám, hogy meglopom a szervert. ;]

Interjú

Nem, én nem fogom leírni az egész interjút, (még ne adj' ördög aztmondaná valaki, hogy az ő blogjából loptam az ötletet) de azért egy kérdést kiemelnék.

Miből látszik meg az, hogy másokat is érdekelnek az általad írt bejegyzések?

Ez egy érdekes kérdés. Sokan mondanák rá, hogy a hozzászólásokból, valamint a látogatottságból. De sok olyan blogot tudnék mutatni, amit többszázan olvasnak naponta, mégsem érkezik egy árva komment sem. Vagy amit többszázan olvasnak naponta, mégsem szeretik. Lényegében az olvasói véleményekből lehet levonni a következtetést.

Tényleg, miből tudja egy blogger, hogy sikeres-e a blogja?

Tömörítési hajlamok

Észrevettétek, hogy bizonyos embereknek tömörítési hajlamuk van? Nem egy, nem két ismerősöm van, aki rendszeresen, és mindent tömörít. Küldene nekem egy három kilóbájtos szöveget, és tar.gz-be teszi, a másik küldene egy kétszáz kilóbájtos képet, és rar-ba teszi. Ekkora méretnél fölösleges tömöríteni. Átlag egy megabájt fölött, már okos dolog, de alatt. Minek?

Esti tech post (angol cím, sicc)

Gondolom észrevehető a kommenteknél bekövetkezett apró változás. Ha a kedves olvasó már kommentált itt, és még kukit is tárol a böngészője, akkor a név, az e-mail cím, valamint a weboldal megadásának mezői nem jelennek meg, csak egy link, amire rákattintva módosíthatóak az adatok. Ezenkívül alul van egy olyan, hogy komment formázása. Erre határozottan rákattintva gombok jelennek meg, megkönnyítve a formázást, az esetleg hozzá nem értőknek. A trükköt régóta próbáltam megoldani, de most találtam meg a módszert rá, egy jávaszörnyeteges trükkel. A következő megoldás, egy teljesen kuki kompatibilis júzerközpont lesz. Mielőtt valaki csinálna ilyet, aztán lopással vádolna...

Válasz. A lényege, hogy a komment megjelenésének dátuma melett, van egy olyan link, hogy válasz. Erre rákattintva, megjelenik egy efféle BB kód a kommentboxban:

[re=komment_id]komment_author[/re]

Ez annyit tesz, hogy átalakul egy, a kommentre mutató hivatkozássá. Tehát utána csak a választ kell írni, és ez jó. Tudom, hogy sebezhető, de fölösleges védelmet helyezni rá, mert nagy kommentszám esetén jelenetős mértékben lassítana.

Ezenkívül csendesen megjegyezném, hogy a mai nap, - eddig - 348 látogató talált ide, és ebből 112 hivatkozás, vagy kereső segítségével. Meg vagyok tisztelve. :)

Majd elfelejtettem, a jávaszörnyeteg működési elvét Kétéltű cimboránál találtam.

Kovács

Kovács kapatosan botorkál haza. Látja, hogy a lépcsőházban fekszik egy másik részeg.
- Hol lakik jó ember? - kérdi segítőkészen.
- Egy emelettel feljebb, balra.
Felcipeli a sorstársát, kinyitja a bal oldali ajtót, beteszi a férfit. Utána visszamegy a földszintre. Megint lát ott valakit. Megkérdezi:
- Hát maga hol lakik?
- Egy emelettel feljebb, balra.
Felcipeli őt is, kinyitja az ajtót, belöki. Megint lemegy. Megint fekszik ott valaki. Kovács most már dühös:
- Csak azt ne mondja, hogy maga is egy emelettel feljebb, balra lakik!
A férfi nehézkesen feltápászkodik.
- De igen, és ha még egyszer belök a liftaknába, pofán vágom.

(via)

Dumagép

Dumagép

Igen. Megcsináltuk.

5%-kal több komment, mint négy napja.

Google Mars

Google Mars Úgy tűnik, hogy lassan már nem múlhat el hét, hogy a keresőpiac királya ne perezentálná egy újabb termékét. Ez a helyzet a most megjelent Google Marssal is, amely nem más, mint a - már klasszikusnak mondható - Google Maps, Marsbéli változata.

Bár mókásnak tűnhet, érdekes projektnek tartom, hogy már más bolygók képeit is böngészhetjük, méghozzá infravörös módon is.

Zookoda

ZookodaEmlítettem már többször is, hogy a blogolásban, de sokkal inkább a blogokban nagy jövőt látok. Valószínűleg így éreznek a Zookoda fejlesztői is, bár véleményem szerint egy eléggé negatív oldalát fogták meg ennek a hasznothúzásnak.

A Zookoda tulajdonnképpen nem más, mint egy e-mail értékesítési projekt. Regisztráció után napi, heti vagy havi rendszerességgel küldhetünk összegző értékű hírleveleket, olvasóinknak. Az elképzelést említésre méltónak találom, de a látogatók többsége nem kedveli a hírleveleket, ráadásul a rohamosan fejlődő szindikációs lehetőségek pont az e-mail ellen szólnak.

Elnézés

Ha megbántottam volna valakit, akkor itt, és most kérek tőle elnézést.

Az emlékek képekkel való találkozása

Milyen érdekes, hogy egy adott képhez, illathoz, színhez vagy zenefoszlányhoz mennyi emlék kapcsolódik. Ilyen például az egyik legkomolyabb párkapcsolatomból, az akkori barátnőm parfümjének illata. Nagyon ritkán megérzem valahol, és rögtön felismerem. A felismerés pedig kellemes emlékek záporával jár.

De ugyanilyen Laura Branigan - Self Control című száma, amit ha meghallok, mindig a kellemes nyári idő, a napsütés a GTA Vice Cityben játszott percek.

A puncs íze is ilyen. No nem az agyonédesített, mai retekpuncs, hanem amit pár éve, a cukrászdában kaptál. Az, amitől összefolyt a nyál a szádban. Apró, hatéves önmagam jut eszembe, amint állok a Jégbüfében, és kétpofára majszolom a süteményt.

A képek, a pillanatok, és az emlékek. Fontos dolgok, egy ember porszemnyi életében.

Delete

DELETE FROM `blogszfera` WHERE `id`='6' LIMIT 1;

Tessék, remélem most örülsz.

Sóbertnorbert

A gyerekek kalóriára éhesek, Sóbert Norbert viszont kalóriamentes, és egészséges ételekre.

Váh. Kit érdekel a Sóbert Norbi? Az én szerény hatvan kilómmal hova legyek soványabb? Azért, mert Ő ízesített kartonpapíron él, nekem ne szabják már meg, hogy mit egyek. Vonatkozik ez az iskolabüfére, és a menzára egyaránt.

Voltam ma iskolabüfében, és mondta a büfésnéni, hogy az alábbi - általam kedvelt - ételek kerülnek eltávolításra, az új törvények miatt:

  • rántotthúsos szendvics
  • túróstáska
  • búrkifli
  • kakaóscsiga

Ez kérem, nem demokrácia. Na és a legnagyobb poén, hogy ez a majom mondja, hogy ha nem jó az étel, akkor mesterséges ízfokozó kell bele, és jó lesz. Mert az biztosan egészséges. Ha idejön a tévé, meg a Norbi, én elküldöm őket a Dél-dakotai mezőkre rákot bányászni.

[20:10] Athina: amugy nem a sulycsokkentes a lenyege a dolognak
[20:11] mefi: nem, az egeszseges eletmod
[20:11] mefi: de en nem fogok uborkas salatan tengodni egesz nap
[20:11] mefi: en ehes vagyok, enni akarok
[20:11] Athina: lazadj fel :)
[20:12] Athina: szurd le kigyouborkaval a bufesnenit

Vezírközpont, nektek

Nos, nem is olyan távlati terv volt, a nemrég említett vezírközpont. Lényege, hogy (jelenleg szegényes) egyéni beállításokat lehessen módosítani. Az újdonság, az a főoldalon megjelenő bejegyzések számának egyéni korlátozása. Lehet öt, tíz, vagy tizenöt bejegyzést megjeleníteni egyszerre.

Tervben van az is, hogy a jelenlegi dizájn háromfelé osztődik, átszineződik, és ez szintén változtatható lesz. Én szürke, zöld, és esetleg bordó színekre gondoltam.

A vezírközpont még béta, szóval lehet bágreportálni, erősen. Köszi. :)

Vast

VastÉrdekes, és használható kezdeményezés a Vast. Lényegében, nem más, mint egy - egyelőre csak az Egyesült Államokban működő - állás, autó és párkapcsolat kereső. Sok webkettes újdonságot láttam mostanában, és bátran le lehet szűrni, hogy fontosnak tűnik a megosztás.

Ám eddig kevés olyan oldallal találkoztam, amellyen a megosztásközpontú dolgok kapnak helyet. Mert egy állás, autó vagy párkapcsolat keresőnek, pont a megosztás a lényege.

Megemlékezés

Ma esett sor, az iskolai megemlékezésre - amiről én nem tudtam, így kokárda nélkül, bőrcuccban feszítettem az ünnepélyen, még így is több tiszteletet adván, mint egyesek. Történt ugyanis, hogy néhány cigány, nem magyar, roma áh, mindegy nem találom a megfelelő szót, szóval néhány nemidénbarnult egyéniség olyat tett, amitől az én gyomrom felfordul. Ne értsen senki félre, nem vagy se rasszista, se hungarista, de ha valaki abban a pillanatban nem áll fel - pláne egy megemlékezésen - amint a Himnusz vagy a Szózat elkezdődik, azt tahó, paraszt, bunkó, primitív (...) egyénnek tartom. És a botrány, hogy nem csak a romák, hanem némelyik tanár is, a Szózat felénél emelte fel a nagy seggét. De azért engem jól leszóltak, hogy hogy mertem ilyen felszerelésben odaállítani, és én mennyire tiszteletlen vagyok...

A másik emberfajta, mely felidegesít (bár nem ennyire), amelyik március első két hetében, akkora kokárdát visel, mint egy görögdinnye. Eközben a jelentését, a mögötte lévő eseményeket nem ismeri. Szánalmas. A kokárdát Március 15-én kell viselni, nem előbb s nem utóbb.

Ettől függetlenül popsit csinálok a számból, és engedelmetekkel elhelyeztem egy kokárdát a sarokban, mert holnap nem biztos, hogy netközelben leszek. Egyébként ez ünnep, és nem a Valentin-nap.

Isolatr

Can I invite some of my friends to join me on isolatr?
NO

IsolatrAz isolatr méltán lehetne „Shamalt kedvenc webkettes projektje ”. Antiszociális vonalat követő, paródia lenne, vagy legalábbis más értelmét nem látom. :)

Marhapárizsi

Imádom a klasszikus marhapárizsit. Nagyritkán lehet kapni a Pick féle Nosztalgiapárizsit, ami pont olyan, mint tíz éve. Nincs agyonvizezve, nem rendelkezik mellékízzel, vékonyra szelhető, és egyszerűen finom. Ajánlom a vajjal, valamint sajtkrémmel való tálalását, kenyéren, paprikával és paradicsommal.

Igen, jóllaktam.

Krimi, thriller, horror

Szeretem a címben említett témájú filmeket. Nagy kedvencem a Kör, de említhetnék más klasszikus filmeket is. Nem, nem a Rémálomra gondolok. Mostanság semmi élvezhető a horrorfilmekben. Nálam az a bejövős film, amin elgondolkodom. Miért így történt? Mi lett volna ha máshogy történik? Amiről merev tekintettel jövök ki a moziból, mert a film hatása alatt vagyok. Nem ezektől a mai híg szutykoktól, amiken röhögni szoktam. Sablonokon alapul az összes új film. A családom, és ismerőseim nem szeretnek horrorfilmet nézni velem, mert lelövöm a „poénokat”, úgy, hogy a filmet még nem láttam soha.

Többek között emiatt nincsen HBO-m sem, lemondtam. Fölösleges, mert tíz filmből egyet lehet megnézni, a többi selejt. Inkább elmegyek nagyritkán moziba. Ekkor viszont megvan a veszélye, hogy kiadtam fölöslegesen a pénzt. Mert mennyi is egy mozi? A diákjegy majdnem egy ezres, a busz oda-vissza szintén egy ezres, és akkor még nem ettem, nem ittam semmit.

Honda Accord CTDi, 2.2 Sport

Honda Accord

Nos, a családi kupaktanács, a hosszas anyagi mérlegelések után úgy döntött, hogy beruházunk magunknak egy új gépjárműre. A rengeteg márka, és típus átböngészése után a képen látható Honda Accordra esett a választás.

Ma voltunk a szalonban, és beleültönk a kicsikébe. Egyszerűen lenyűgöző. Kényelmes, komfortos, minden kézreáll, nagy, áramvonalas, és. Szeretem, már most. :)

Beteg kocka

Az beteg kockaság, hogy éjfél után negyvenkilenc perccel, autószalon programot akarok írni?

Pihenünk

A rakott krumpli békésen szuszog a sütőben, a szomorkás idő pedig még mindig nem illik a márciushoz, de sebaj: pihenünk. Ma olyan jó volt, hogy nem fél hatkor keltem, hanem tízkor. Nem kellett kiugranom az ágyból, kimenni a hidegbe, kiengedni a kutyákat, felöltözni, és elindulni a hideg hajnalba. Helyette olvastam, és a rádióban a Petőfiről szóló műsort hallgattam. Tudtátok, hugy mielőtt eltűnt, utoljárra egy lengyel orvos látta?

Érdekes dolog ez a média. Míg a rádióban érdekes beszélgetést tartanak a majdnem kétszáz éve történtekről, addig a tévében kimerül a választék a Hatalmas aranyos, és a - legalább témához kapcsolódó - Kőszívű ember fiai filmekben. Ez szép is, meg jó is, de unalmas. Minden évben ugyanez a választék. Újulni, újítani kéne. Szerkesztenének inkább egy másfélórás dokumentumfilmet, amiben olyan kérdéseket tárgyalnak az aktuális eseményekkel kapcsolatban, melyek érdekelnek egy átlagos embert. Vagy egyszerűen összefoglalnák a történteket. Elfelejtik, hogy ez azon kevés ünnepek közé tartozik, amire emlékezünk, amire emlékeznünk kell. Most, tíz év múlva, és negyven év múlva is. Mert mindenkinek jutott - egy nem is olyan aprócska - morzsa, abból a tortából, amit másfél évszázada sütöttek.

Megite

Megite

A Megite leginkább a nemrég indult web.zin.hu-hoz hasonlít. Egy kategorizált hírgyűjtő oldal, amely blogok, és más oldalak OPML illetve RSS hírforrásaiból dolgozik.

Sok(k)

Ha most lenne rá lehetőségem ekkora betűkkel írnám ki a témát. A bejegyzés végén felteszek egy kérdést, arra kéretik válaszolni. Múlthét vasárnap arra keltem, hogy egy kocsi megállt a házunk előtt, és femilifroszt stílusú hangszóróval reklámozta a Fekete Virág Agyarország című számát, mondván vegyem meg a legújabb albumát, amin hallgathatom itthun. Gondoltam jó, kinyitom az ablakot, és félmeztelenül elkáromkodom magam, hogy anyukájának reklámozza ezt a szutykot.

Eltelt majdnem egy hét, erre ma mit hallok? Jön az autó, bömböl a már ismerős „zene”, és ezzel párhuzamosan mondják, hogy menjünk el a ma tartandó emlékezésre, mert ott lesz az Oláh Ibolyka is, és énekelni is fog, mert ő a nagymagyar, mert ő a hazafi, mert. Szánalmas, felháborító, botrányos.

Ez ugye, hogy az antiszociális témához illik?

Összességében

Ez egy eseménydús nap volt. Olvastam, takarítottam, megírtam az auószalon progi hozzáadás részét (aholis felveheted az új kocsikat a leltárba), voltam havernál, megnéztem három filmet, ettem-ittam, és még meg is fenyegettek. Most éppen a híradót nézem, és röhögök. Vagy sírok? Magam sem tudom.

...És a tizenharmadik pont: új miniszterelnököt az országnak, Orbán Viktort! [taps]
...önálló nemzeti programra van szükségünk, március 15-e a cselekvés napja!

Mondta ezt Orbán Viktor, és az őt felkonferáló fiatalember. Érdekes, hogy egy olyan ember beszél önálló nemzeti programról, aki egy normális választási kampánytervet nem képes összehozni, csak másét leszólni. Mert ahogyan azt én észrevettem, mindenki saját reklámokkal, ötletekkel állt elő, míg a feedess közölte, hogy rosszabbul élünk. Node nem politizálok, mert szörnyű, hogy ilyen emberek kezében lehetne ez az ország.

Aki pedig sírköveket rongál, azt kéretik mezítlenre vetkőztetni, a testére lekvárt illetve mézet kenni, és az erdőben kikötözni, had egyék a rovarok.

SubwayNavigator

Subway Navigator

Igen, hosszú idő után, végre egy használható, jól működő, böngészőfüggetlen, és kis hazánkban is használható szolgáltatást ismerhetünk meg a SubwayNavigator személyében.

A projekt nem más, mint egy metróútvonal-tervező, melynek segítségével öt kontintes, többszáz városainak metróhálózatain tervethetjük meg útvonalunkat. Amikor kipróbáltam, szinte éreztem, hogy nem találom meg Europe rész alatt Magyarországot, ezért nem kis meglepetés ért. Az egész projekt érdekessége, hogy hibátlanul működik. Nincsenek gondjai a karekterkódolással, a keresője tökéletes, a szolgáltatások pedig remekek. Egyetlen bakival találkoztam, ez is félig a BKV számlájára róható fel, mert az őrájuk hivatkozó árlista nem elérhető.

Éppenséggel külföldre utazóknak, metrófanatikusoknak és érdeklődőknek egyaránt ajánlott, sőt kötelező darab.

30 AJAX Kódpélda

Max Kiesler blogjában bemutatott harminc kódpéldát, AJAX megoldásokkal. Az élő keresőktől a fogd és vidd rendszerű menükig minden megtalálható itt.

Pöttyös túrórudi

Túrórudi

Bárki mondhat bármit, a Pöttyös az igazi. Azon ritka édesség, aminek megőrizték a régi ízét, és nem rontották el. Kóstoltam rengeteget, a millirudit, a danonrudit, ilyen-olyan rudit, de ennél jobbat nem leltem. Átlag négy darabot pusztítok el egy nap alatt. A gyümölcsös töltelékkel áldottakat is szeretem, bár ritkábban eszek olyat.

Ha egyszer sok pénzem lesz, csinálok egy olyan édességgyárat, ahol csak fehércsokis termékek készülnek. Fehércsokis túrórudi, szaloncukor, mikulás, tojás, kókuszkrémmel töltött desszert, és így tovább. A fehércsoki sokkal finomabb, mint a tejcsoki - a mostanában divatos „kakaós tejmasszá”nak nevezett undormányról nem is beszléve -, mégis alig kapni. Létezik a táblás fehércsoki, aztán kifújt. Ha esetleg valaki a Milka Magyarország marketing managere (mert ezt ugye így illik mondani) lenne, akkor jelezze a fehércsokis igényt valami fejesnek. :)

Kutyaszex

Ha kutyaszexért jöttél ide, valamelyik erotikus társkeresőn keresztül, akkor tessék. Remélem jól kivered rá a farkad, vagy megujjazod magad.

Én kérek elnézést.

Elvan a kocka

procedure Tkocsi_felvetel.SQL_beilleszt(Sender: TObject);
begin
 beszur_sql SQL.Clear;
 beszur_sql.SQL.Add('INSERT INTO autok(id,marka,tipus,urtartalom,loero,evjarat,tulajszam,
szin,rendszam) ');
 beszur_sql.SQL.Add('VALUES(444, "'+felvetel_marka.text+'", "'+felvetel_tipus.text+'", '+felvetel_urtartalom.text+', '+felvetel_loero.text+', '+felvetel_evjarat.text+', '+felvetel_tulajszam.text+', "'+felvetel_szin.text+'", "'+felvetel_rendszam.text+'") ');
 beszur_sql.ExecSQL;
 beszur_sql.Close;
 Close;
end;

Yes. Igen. Megcsináltam. Az első Delphivel intézett SQL kérés, mert megérdemlem.

TuneFind

TuneFind

Leginkább az IMDB oldalhoz tudnám hasonlítani a TuneFind névre keresztelt szolgáltatást. Lényege, hogy a különböző filmek, illetve televíziós műsorok zenéjére kereshetünk rá.

Keotag

Keotag

A Keotag egy webkettes blogkereső - amit nem meglepően a Technorati üzemeltet - melynek működése szoros közelségben van a felhasználóval. A keresett fogalom beírásakor megjelenik a keresők ikonja, és rákattintva legördül egy lista, amiben az adott kereső találatai vannak. Mindenképpen pozitívum, hogy böngészőfüggetlen, legalábbis IE, Opera és Firefox alatt egyaránt használható.

Könyvek

Mindig olyan könyveket veszek kezembe, amiket kiolvasva csak nézek az utolsó lapra, várva a folytatást, vagy erősen elmélyülve, mondhatnám transzba esve gondolkodom az olvasottaktól. Ezt szeretem egy könyvben, filmben, zenében, akármiben: ha megfog valami. És mégis, akárhányszor kiolvasok egy ilyen könyvet, meghallgatok egy ilyen zenét, megnézek egy ilyen filmet, szitkozódom, hogy miért nincs folytatás, ha lesz, akkor mikor jelenik már meg, a zenénél pedig föntáll a veszélye annak, hogy meghallgatom hétezerszer, és megunom.

Ki szokott olvasni, és mit?

Terv

Dizájnterv

Csak szórakozásból kattintgattam, és ez lett az eredmény. Nekünk itt a színfalak mögött bejön, de fontos a te véleményed is, kedves olvasó. Tehát?

Osztályozz.blog

Moikboy cimborával éppen a blogok funkcióiról, és kinézetéről beszéltünk, és én megkérdeztem tőle valamit, amit most megkérdeznék a mélyentisztelt olvasóközönségtől is.

Szóval, egytől tízig osztályozván, hány pontot kapna a mefiblog, az alábbi dolgokat figyelembevéve:

  • kinézet
  • funkciók
  • tartalom
  • felhasználóközelség, barátságosság

Itt a lehetőség, most jól meglehet mondani, érdekel a nép véleménye. :)

Zsibbad

Reggel óta zsibbad a bal mutatóujjam. Nem tudom mitől, de kellemetlen.

Most pedig elteszem magam, mert holnap megyünk webkonfra, és 520 -kor erősen getápp fíling lesz. :D

Most

Az ujjam még mindig zsibbad, de engedelmetekkel elindulok.

Most késő van, vagy korán?

Magyarországi Web Konferencia 2006

Magyarországi Web Konferencia 2006

Szépen, rendben lezajlott az idei konferencia. Képes beszámolóval nem szolgálok, mert legföljebb a sok érdeklődő, és előadó képét tudnám felmutatni. A szervezés - ahogyan azt az űrlapon jeleztem - nagyon profi volt. A megközelítést korrektebben nem lehetett volna leírni, az előadások hajszálpontosan kezdődtek, és színvonalasabban nem is sikerülhettek volna.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Hajnali egy óra

SZDSZ

(via)

Bejegyzés

Na. Most olyan jólesne írni valami semleges idiótaságról. Csak úgy, nem figyelve semmi pontosságra, nem vállalván a következményeket, csak úgy kedvtelésből. Most így fogok írni, mert ilyenem van, és ez egy blog. A blog egy olyan műfaj, ahol sokszor olyat olvasol, hogy nem tudod mi is az igazából. Mert lehet egy burkolt anyázás, de lehet, hogy a blogger részeg. Vagy csak olyan furán érzi magát. Vagy beszívott. Vagy hülye. Vagy mefi a neve. Vagy. Vagy, vagy, vagy.

Te ki vagy?

Én tudom ki vagyok. Mármint ha magamba fordulok nézek, akkor látom, hogy mi van bennem. És most nem a húsra meg a sok anyagra gondolok, hanem úgy spontán, hogy mi van bennem. Mit tettem eddig, mire lehetek büszke, mire nem. Kit tisztelhetek, kit nem, kit szerethetek, és kit nem. Kit? Kit, kit, kit?

Te kit szeretsz?

Én kevés embert, de azt a keveset nagyon. Mert mindig úgy voltam vele, hogy inkább legyen egy ember, akit szeretek, és ez kölcsönös, minthogy legyen negyven ember, akik akkor nem jönnek, ha bajban vagyok. Mert ez nem barátság, nekem ilyen nem kell. De vannak nekem is barátaim. Ha utóbbit nem is olyan régóta ismerem, de a barátom. És tudom, hogy ha szarban leszek, számíthatok rá, és ez igaz fordítva is. Ugye, igaz?

Argh.

Jó, azért ennyire nem gáz. Közben delfizek, már erősen halad az ótószalonos izé, most a mai webkonfot látván szép felhasználóbaráttá tettem a formot, szóval ha belelépsz akkor sárga lesz. De majd le lehet tölteni, és ki lehet próbálni. Majd.

Zenét is hallgatok:

Tankcsapda - Terrorista vagyok

A mérget a kötél mellé, én kész vagyok...
A fegyvert a homlokomnak, én kész vagyok...
Állok a szakadék szélén, és kész vagyok...
Ó-ó...
Terrorista vagyok, egy utolsó gyilkos.

Nincs semmi baj, megmondták a hangok is.

áppdét:

[01:52] GazVezír: minden rendben, van éjszakai ügyelet
[01:52] mefi: jó, gyerünk
[01:52] mefi: közben megyünk mekibe is mert kajás vagyok

Amúgy nem szeretem a mekit.

És ChaTeve is a barátom!

ProductWiki

ProductWikiAmikor a nevét láttam, azt hittem egy újabb Wiki motort ismerhetek meg, de szerencsére tévedtem.

A ProductWiki azért mégsem esett messze az eredetitől, hiszen ez is egy szabad lexikon, de itt - leginkább műszaki - termékekről érdeklődhetünk. Természetesen jól megspékelték mindenféle közösségi áldással, mint például a hozzászólás, vagy a kiegészítés és beküldés, stb.

InterNetMedia.hu

Internetmedia.hu - a magyar diggBár Shamalt már korábban írt a „Magyar Digg”-ről, de én egy kicsit mélyebb tartalmú bejegyzést szeretnék írni, mert látok a dologban fantáziát.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Kommentre fel, vagy le?

Több helyen láttam mostanában, hogy a hozzászólások érkezési idővel ellentétben (tehát fent a legújabb, lent a legrégebbi) jelennek meg. De ez nem jó! Vegyük az alap szituésönt, idejön valaki, látja, hogy hét komment van, elolvassa. Fentről lefele haladva olvassa az újabbnál újabb kommenteket, és mikor leér, akár hozzá is szól. Ez így van rendjén.

Vegyük a másik helyzetet, mikor a legújabb komment legfelül van. Odamegyek, letekerek a lap aljára, felfelé haladva elolvasom, majd visszatekerek a kommenthez. Ez kérem idő, az idő pénz, én pedig csóró vagyok. Tessék lefelé rendezni a kommenteket, vagy állíthatóvá tenni. Kösz.

Firefox 2.0 Alpha 1

Megjelent a Firefox második verziója, egyelőre alpha státuszban. Innen lehet letölteni, ha érdekel valakit.

Szabadidő

Többek között ilyeneket csinál mefi a szabadidejében:

Nyilvántartó

Bloginfluence

BloginfluenceA Bloginfluence megadja az általunk megadott blognak a népszrűségi hányadosát, eme egyszerű képlet alapján:

[(blog+bejegyzések+web linkek) + (bloglines * 2)] * 1+(Google Pagerank/10)

Jópofa dolog, én 1456 pontot értem el, de ugye nem szövetkezem a technoratival.

Reggeli m(un|ó)ka

Részben tegnap késő éjszaka, és ma korán reggel az egész blog átalakult, és jobb esetben senki nem vett észre semmit. Aki pedig igen, az ügyes volt. Na, de erről majd később.

Drasztikus lomtalanítási hetek vannak, a mai napon a forráskódot gyomláltam, valamint a - még így sem éppen rövid - abraklistát szűkítettem. Nagyjából hat-hét bejegyzéstől váltam meg, fájó szívvel. De szintén ez a helyzet a kontaktlistámmal, sok embert tiltottam, párat még töröltem is. Tervbe van véve a mai nap folytán a gép takarítása is (értsd: regisztri és társai), mert kicsit lassabban működik, mint ahogyan azt én elvárnám.

Most pedig meglátogatom kedvenc demokratikus anarchisztikus népintézményemet.

mefiblog v2.2 béta

Semmi pánik, nem a webkettes mizériának köszönhető a béta jelzés, de egyelőre a nagymértékű módosítások végett, tesztállapot uralkodik. Mint ahogyan azt korábban említettem a motor lényeges struktúrális átalakításon esett át. Ennek már ideje volt, az összes lekérés INNER és LEFT JOIN szerkezetű lett, a dátumokat már nem sztring típussal kezeljük, hanem timestamppal, valamint néhány fölösleges sort eltávolítottam, és okosodott az RSS is. Ezek így tömören, de van bővebb leírás is, ha érdekelne valakit.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Amikor pusztít a kultúra

[20:06] *** "xy" signed on at Mon Mar 20 20:06:11 2006.
[20:06] xy: csá
[20:06] mefi: szia
[20:06] xy: láttam a blogod
[20:06] mefi: előfordulhat... :)
[20:07] xy: mé van balra az egész??
[20:07] mefi: azért, mert szélsőbaloldali vagyok
[20:07] xy: de most tényleg
[20:07] mefi: tényleg az vagyok
[20:09] xy: te mért bloggollsz?
[20:09] mefi: legföljebb blogolok
[20:09] mefi: hallod, most híres vagy :)
[20:09] xy: me???
[20:09] mefi: mert van az MSN-nek egy új szolgáltatása, amit tiltásnak neveznek
[20:10] mefi: na ezt szépen alkalmazom rajtad, és írok róla egy beszámolót a blogomban
[20:10] *** "xy" signed off at Mon Mar 20 20:10:31 2006.

Csak arra lennék kiváncsi, hogy honnan tudta meg az MSN címem. Tehát utalnék arra, ezzel a bejegyzéssel, hogy ugyan ne adja már senki el/ki az MSN elérésem, köszi.

Az pedig a legnagyobb Murphy (bár lassan már Chuck Norris lesz), hogy ha elfoglalt/távol/ne zavarj módban vagyok, akkor egyszerre hat ember rohamoz meg, ha pedig free4chat/online a státusz, akkor egy árva lélek nem szól hozzám...

És igen, ha elfoglalt vagyok, akkor nem szólok hozzád, mert nem villog a trilli, ha pedig away (azaz távol) vagyok, akkor nem vagyok a gépnél így nem tudok válaszolni, akáremennyire szeretnék.

Egyet jobbra, egyet balra

Tud már a blog lépkedni a bejegyzéseken oda, és vissza. Egyelőre „primtív” módon külön lekérdezéssel működik, de szerintem senki nem haragszik meg a + 0,0008 másodperces lekérésre. Aki meg igen, az oldja meg ügyesebben. ;]

Ezenkívül készen van a Verziótörténet, és még megcsinálom az archívumokat is, mert jó kedvemben vagyok.

Bejegyzés

Mély tartalmú, és elgondolkodtató eszemecsere következik, innen az iskolai terminálról.

Unatkoozom.

Kocsi. Mindenki most van lázban, hogy ilyen kocsit, olyan kocsit, ínnyektoros, hateerköbcentis stb. csodajárgányt vesz, meg hozzá jogsit csinál. Ez szép, meg jó, de nekem ha annyi pénzem lesz, hogy költekezhetek, inkább kütyükbe fektetem azt. Sokkal inkább „lázba hoz” egy vadonat új telefon, egy digitális lejátszó, egy játékkonzol, vagy bármilyen nyomkodható, villo kézikészülék, mint egy óriási autó.

Ezt a billentyűt, ezt az egeret és ezt a széket pedig utálom. A billentyű halott, az egér nem mozog rendesen, a szék pedig lejt. Korszerű eszközökkel az érettségi felé...

Tavasz

Megjött, és ez már biztos. Állítom, hogy nálam először jelent meg légy az országban, és rögtön kettő. Olyan jó érzés töltött el, amikor kiléptem az iskolából, és beliszppantottam a levegőbe. Végre nem a maró, hideg levegő jutott az orromba, hanem a finom és meleg tavaszi szellő illata. Imádom a tavaszt, de legfőképpen a nyarat. Nyegyven fokos melegekben érzem jól magam. Sajnos most jön a „holdidőjárás”, azaz árnyékban -20°C, napsütésben +200°C, nem is beszélve a reggelekről. Ilyenkor van az, hogy reggel eszkimóruhába indulok, és meztelenül érek haza.

Még jó, hogy szétszakadt kedvenc járművem kereke, mert szétvetne az ideg, hogy ilyen időben kell tanulnom, ahelyett, hogy tekernék.

Élvezzétek ti is a jóidőt! ;]

Regex kérdés

<p>Valami regex zseni megmondhatná nekem, hogy ugyan hogy lehetne megoldani, hogy a linkek cseréjénél, mondjuk harminc karakter után egy [...]-ot tegyen oda? Mert ez a [katt ide] rendszer nem tetszik, de nem tudom, hogy van-e ilyen limit a preg_replace-ben.

Házidolgozat

Megírtam végre a csodás házidolgozatomat, rajzra. Imádom a rajzot, egyszerűen imádom. Ahogyan a macska az egeret. Szerencsére nem rajz témában kellett írni. Az Eiffel torony, az amerikai Szabadság szobor, valamint a Kremlről esett szó. Lényeg, hogy készen van.

Valamint elkészültem a Stat-tisztával is, használjátok egészséggel.

Olyan finom szendvicset csináltam, hogy nincs szívem felfalni. Fűszeres pulykamell-felvágottból, szeletelt sajtból (Tolle, ajánlom), vajkrémből, köretnek pedig paprikából és paradicsomból. Nyammi.

A Tóónííí

Jaaaj!!! Hááát szegéény Tóónííí megháál.

De tényleg, mekkora pojén. Gondolom így vetnek véget annak, hogy hetek óta csak az idióta tinikről szól az az idióta sorozat. Igen, néha nézem. De minek...

Jáááj a Tóónííí...

Az első

Örömmel bejelenteném, hogy 2005. március 21-én 21:29 időponttal megszületett mefi első objektuma, mely a TDdidog nevet viseli. Néhány szerencsés már tudja, hogy mire szolgál majd, kérjük ők ne lőjjék le a poént.

502

Ultraweb, 502-es hibája
Igen. Megcsinálták!

Végre az ország legjobb tárhelyszolgáltatójának üzemeltetői elintézték azt az óriási, és igen megterhelő munkát, hogy a proxyrendszer helyett a saját hibaüzenetük jelenik meg. Az már persze részletkérdés, hogy mire betölt, már át is irányított valami másik retek szarra. Sebaj, korszerű technikával szolgáljuk az embereket! Ja, és persze ne reklamálj, ingyen van.

Aki az UW-től jön, és tárhelyet akar, szóljon. Kap kedvezményt is.

Sideload

SideloadKevés újdonság jelentkezett mostanában a webes projektek terén (leszámítva a Google Finance béta megjelenését), így tényleg nagy örömömre szolgál, hogy rátaláltam erre a csodára. Lényege, hogy az interneten ingyenesen letölthető zenéket gyűjti össze egy oldalra.

Rendelkezik saját iTunes szerű programmal, a letöltés rendkívül gyors, a számok minősége pedig tökéletes. Nem pazarolnám a szót, próbálja ki mindenki, és mondja meg véleményét.

Gyöngén

A világban tombol a madárinfluenza. Ez ugye tény, mindenki ezzel foglalkozik. Azzal viszont kevesebben foglalkoznak, hogy mefi itt rohad betegen. Azaz még nem beteg, de nagy valószínűséggel hamarosan az lesz. Erre utal az egésznap fájó feje, az átlagosnál is morcosabb hangulata, az egésznapos, kótyagos állapota, és. Tehát jobbulást kívánó üzeneteket ide kommentbe, és ímélbe várja. Köszi.

Verekedés

Végre valami kissrác, és az ő szülei felválalták véleményüket. Most mondták a tévében, hogy néhány idióta szemétláda összevert egy tizenkétéves gyereket, ezt videóra vették, és körbeküldözgették. Nagyszerű. Csak az egyik gyerek megmutatta szüleinek a videót, azok pedig rögtön feljelentést tettek. A srác mondatát nem felejtettem el, a képe el volt torzítva, hogy ne lehessen felismerni (bár ez fölösleges volt, az illetékesek úgyis megismerték, legföljebb a hangjáról):

Én egy ideig most nem szertnék visszamenni az iskolába, mert akkor verekdés lesz. És ott mentőt kell hívni, az biztos...

De persze a magyarok jól élnek, jó a hangulat az emberek között. Így megy nálunk is, megvernek valakit, aztán ha lépni próbál, akkor kést talál a hátában. Szánalmas. Közben egy szociológús (ez de idióta szakma) arról beszél, hogy a gyermekeknek bocsánatot kell kérniük társuktól, és barátságban kell lenniük. Meg a lóf*szt. Jól megverni mindent, az iskolából meg kihajítani, mint a terhes macskát egészségügyi sétára. Fenét modern nevelési elméletek. A gyereket pofán kell legyinteni, ha nem úgy viselkedik. Ha pedig ilyet csinál, akkor úgy elfenekelni, hogy egy hétig ne álljon lábra.

Nézzük meg a negyven-ötven éves korosztályt. Ők abban a korban nőttek föl, amikor a szülők szó nélkül lekevertek egy pofont. Lett bajuk? Nem. Sőt. De ma? Ne üsd a gyereket, ne nézz csúnyán a gyerekre, ne bántsd meg a lelkét. Az ilyen modern nevelési eszközeket feltaláló embereket is megnézném, mindenesetre...

Akadálymentes web

Teljes mértékben egyetértek 20y bejegyzésével. Rohadjon meg az olyan webdizájner, aki diszkriminálja a gyengénlátókat. Nem külön akadálymentesített szutykot kell alkalmazni, hanem az adott oldal elérhetőségét kell más eszközökön, és más „szemmel” látó embereknek kipróbálni.

Nagyon sok oldalon lehet látni, hogy vakbarát megjelenés. Ennek két megoldása létezik, az egyik, hogy egy CSS fájlt hív meg, ami a felolvasóprogramoknak sokkal elérhetőbben nyújtja az adatot, a másik pedig, hogy csinálnak egy külön oldalt, ahová kiteszik a legfontosabb híreket. De honnan lehet tudni, hogy az adott vak, vagy gyengén látó látogatót pont nem egy kevésbé fontos hír érdekli? Ez olyan, mintha a könyveknek kiadnák a vakbarát verzióját, amiben a tömör leírás lenne. Ilyet nem lehet csinálni.

És az oldalkészítés csodás folyamatában a W3Schools, a HTML és XHTML validátor valamint a CSS validátor hármas jóbarátunk, ne féljünk használni!

A betegségek átka

A legtöbb betegségben az a rossz, hogy feküdni kell. Rühellek feküdni, mert a fél életünket fekve töltjük. Persze, aludni jó dolog, de mellette rettenetes időpazarlás. Ma két órát feküdtem reggeltől az ágyban, egy fél könyvet kiolvastam, és megittam egy liter teát közben. Az olvasást megunván befeküdtem a fotelbe, betakaróztam, és ölembeültettem Bellát. Bella ugye a laptop, mielőtt valaki félreértené. :)

Gyűlölök beteg lenni, mert megöl az unalom. Így kockulással eltöltve még jó, de ha nem lenne a gép, megőrülnék. Feküdni egész nap, és szenvedni. Ha halálos beteg leszek, akkor sem fogom elhagyni magam.

Távoli rokon

Mondhat bárki, bármit smv egy távoli rokonom, és kész. Majdnem 100%-ig megegyezik az ízlésünk, egyszerre mondjuk ugyanazt cseten keresztül, és ugyanakkor lett beteg, amikor én. Najó, egy nap késés volt. Smv, rokon vagy, és kész. :)

SSS

Rühellem az ilyen idióta neveket. Miért nem lehet az a név simán mefi? Nem, legyen agyonbonyolítva, mondjuk így: °m3fi_`. Lassan már dekóder kell ezekhez a hülye formátumú névtípusokhoz, nem tudom eldönteni, hogy egy reguláris kifejezést, vagy egy nevet látok..

Nem akarok én senkit megbántani, de egyszerűen zavar. Annyi jó, egyszerű és szép név létezik az ilyen idióta jelek helyett, használjunk mást! Small, snug and significant, csatlakozzatok ti is a kampányhoz, egy szebb és jobb neveket tartalmazó világhálóért!

Opera RSS bug

Opera, Firefox és IE júzerek, Opera fanok, de semmiképpen nem Opera ellenes olvasóimat kérdezném.

Tapasztalta már más is, hogy az RSS abrakokat, nem gyengén összekeveri? Ezt a 8.x-es szériától figyeltem meg, átlag tíznél több abrak esetén. Ma például a Kék Káposzta bejegyzései bekerültek Athina kommentjeihez, suexID kommentjei pedig átmentek a Weblabor részébe. Az érdekesség, hogy mindkét helyen megjelenik, és törlésnél mindkét helyről eltűnik.

Megoldás, esetleg?

Az élet nagy dolgai

[19:00] mefi: a sárgarépa nagyon egészséges
[19:00] Bogi: ja, meg tudok fütyülni is tőle, tudod meddig tényleg ezt hittem? :)
[19:00] mefi: én hat éves koromig lazán
[19:02] Bogi: én 15
[19:02] Bogi: senki nem mondta, hogy az csak etető szöveg volt.
[19:02] mefi: jó, hát senki sem lehet olyan okos, mint én
[19:02] Bogi: haha :D

Nem szabad mindent elhinni, ez van.

A blog osztályzata

Na, kiszámoltam (najó, igazából nem én, hanem egy függvény) a beérkezett szavazatok alapján, az értékelést.

Kinézet: 8/10
Funkciók: 9/10
Tartalom: 8/10
Felhasználóközelség, barátságosság: 9/10

Azért néhány gondolatot leírnék. A kinézet eredménye pont olyan, mint amilyenre számítottam, bőven elég, ez egy blog nem pedig egy dizájncenter, ugye.

A funkciók osztályzata is megfelelő, talán nőtt is egy cseppet, mert azóta lehet lapozgatni a bejegyzéseket, és az RSS-t is rendbeszedtem.

A tartalomra még gyúrok :D, de ez sem rossz, ha figyelembevesszük, hogy mindenkit más témák érdekelnek.

A felhasználóközelség, és a barátságosság is jó, bár nem tudom, hogy mi barátságtalan.

Köszi mindenkinek a szavazatokat. :)

Linktér, elindult

Linktér logóBár már korábban írtam a Linktérről, most mégis előveszem a témát, mert a mai napon elindult a szolgáltatás.

Első ránézésre úgy tudnám jellemezni, hogy förtelmes. Második, kicsit mélyebb megfigyelésre: káosz. Az egész oldal zavaros, összeolvad minden, és még lassan is töltődik le. A dizájnról rögtön a Blogtér jutott eszembe, bár ez a kék, narancs, rózsaszín kombináció eléggé szemfárasztó lehet. És még nem beszéltem néhány apró hibáról, ami felfedezhető. De ugye hibák mindenhol vannak.

Funkcionalitásban semmi különös, beküldöd a linket, bekerül (vagy nem), és mások szavazhatnak rá egy jót. A tartalomban szemet szúrt, hogy rengeteg a politika, remélem ez változni fog, mivel ez egy webes projekt, nem pedi egy politikai szócső.

Mások a Linktérről:

ajaxWrite

Hasznos projektnek tartom, az egyelőre nagyon gyerek ajaxWrite szolgáltatást. Mint ahogyan a nevéből sejthető, ez egy ajax alapú szövegszerkesztő, meglehetősen vegyes lehetőségekkel. Már meg sem lepődtem, hogy az Opera egyáltalán nem támogatott, és ami azt illeti Firefox is elég lassacskán indította el. Nem tudom, hogy a kód ilyen lassú, vagy csak sokan akarják kipróbálni, de másfél perc alatt indult el. Ha gyorsítanak, mindenképpen hasznos lehet, pláne ha nincs az adott gépen Word, vagy valami hasonló szövegszerkesztő.

Musipedia

MusipediaA Musipedia egy olyan dallamkereső, ahol regisztráció után felvihetjük egy zene kottáját és adatait, mások pedig rákereshetnek arra. Az egész projektben a Javascript alapú kottaszerkesztő tetszett. Tökéletes arra, ha a fejünkben van egy dallam, és nem tudjuk kinek, vagy kiknek a műve az. Némi kottaismerettel megpróbáljuk megadni, és ha ismeri a dallamot, rögtön mutatja a találatokat. Tetszik.

Kiko

KikoBár nem szeretem az onlájn naptáralkalmazásokat, mégis kellemes csalódás volt a Kikoval töltött fél óra. Letisztult, szép kezelőfelület, könnyű kezelhetőség, gyors működés, nagyjából valid, de teljesen (és Opera alatt is!) működő kód. Ezek jellemzik a Kikot.

A legjobban az értesítő valamint az importáló szolgáltatás tetszett. Előbbi e-mailben, RSS csatornán, vagy valamelyik IM szolgáltatáson keresztül értesít egy bizonyos eseményről. Utóbbi értelemszerűen az adatokat menti át, méghozzá az iCal vagy a vCard alkalmazásokból.

Boldog névnapot

Boldog névnapot kívánok minden kedves Gábor nevű olvasómnak.

Ezt kaptam, köszönöm. :)

Kalandozás

Az csak velem fordul elő, hogy megnéznék valamit, erre elkalandozom? Most például a Weblaboron akartam meglesni valamit, erre elolvastam három cikket. Utána visszatértem a szerkesztőbe, és rájöttem, hogy azt nem néztem meg, amit akartam. Múltkor ez a PHP oldalával történt meg. Egy függvény használatát akartam megnézni, erre teljesen elkalandoztam, és vagy négy függvény leírásába belemásztam. Szintén mikor visszatértem a munkához jöttem rá, hogy azt nem néztem meg, amti akartam.

Rohadtul melegem van, bevagyok bugyolálva, iszom a forró teját. A szemem golyózik, de muszáj meggyógyulnom, mert holnap koncert, és nekem oda mennem kell.

Postás Józsi

Postás Józsi kétszer csenget! Önnél járt már?

Nem. És nem ajánlom neki, ha nem akar egy 46-os bakancsot a szájában köszönteni. Köszi. Ez vonatkozik a kopogócédulásokra, az árusokra és a díjbeszedőkre is. Najó, utóbbira mégsem.

Objektum-orientált mefiblog

Haszprus és moikboy barátaim bíztatására megszületett a blog első osztálya (mondhatnám akár, hogy ojjektuma) ami a felújított és felturbózott kereső személyében mutatkozik be. A régi kereső cseréje tervben volt, gondoltam miért ne OOP alapon tegyem.

Van egy olyan új funkció, amit közvetlen keresésnek neveztem el. Lényege, hogy a http://mefi.be/szimat/mit/valamit hivatkozásra lépvén a „valamit” szó találataival találkozunk. Ennek ugye nem kell magyarázni a hasznosságát.

Opera használóknak pedig ajánlom figyelmébe az alábbi kis kódot, amit az Opera könyvtárában található search.ini fájl legvégére kéretik beilleszteni:

[Search Engine 35 (vagy az utolsónál eggyel nagyobb)]
Name=mefiblog
URL=http://mefi.be/szimat/mit/%s
Query=
Key=m
Is post=0
Has endseparator=0
Encoding=ISO-8859-1
Search Type=0
Verbtext=0
Position=-1
Nameid=

Ez annyit eredményez, hogy a címsorba beírjuk azt, hogy „m valamit”, akkor az okos és ügyes kedvenc böngészőnk a találatokra ugrik. Az Opera 9.x használóinak pedig ajánlom a Tools menü, preferences menüpontja alatt, a Search fület, ahol hozzáadhatjuk a keresőt, és nem kell ini fájlban túrkálni.

Give me a kiss!

Give me a kiss, before you tell me good bye!

Észrevettétek, hogy rengeteg rockzenében megfigyelhető ez a mondat? Guns N' Roses, Ozzy Osbourne, Aerosmith. Mindhárom előadótól hallottam már.

Elfoglalt

My status is:

BUSY!

Nyugi, élek

Heló, meggyógyultam! Na jó, ebben a formában azért ez nemigaz, de mindenképpen jobban érzem magam. Ajánlom mindenkinek a NeoCitran nevű gyógyító bájitalt, tényleg segít. Akármilyen beteg vagyok, én bizony ma koncertre fogok menni, lehet engem irigyelni. :)

Egy jótanács, ha valakinek nem szőrös padlója (értsd: parketta, laminált padló, kő stb.) van, és rendelkezik vezeték-gócponttal, ahol nagyjából ötven kábel található, az mindenképpen takarítsa gyakrabban, mert szombat délelőtt porcicázni nem a legkellemesebb munka. És mivel talán van Mária nevű olvasóm, de ismerősöm biztosan, ezért boldog névnapot kívánok nekik.

Photoshop

A Photoshop nevű grafikai program pedig dögöljön meg, hogy nem képes egy retkes GIF fájlt lementeni, programhibára hivatkozva, mamár másodszor.

Megasztár

Mindhárom Megasztárt néztem, (bár az utóbbit csak az elődöntőkig) és meg kell mondjam, hogy az idei versenyzők a legeslegjobbak. A múltkor ugye „az ország legjobb előadóinak” dallamait hallhattuk. Bár nem tudom, hogy lehet Gáspár Lászlót, Oláh Ibolyát vagy mondjuk a Fekete Vonatot (csak én vettem észre, hogy túl „sötét” zenekarok voltak?) az ország legjobb előadóival, vagy legalábbis Lukács László és a Tankcsapda zenekarral egy napon említeni. A kezdeti felháborodás ellenére végignéztem, és egyszerűen tátva maradt a szám.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Admintémák

Kicsit állítgattam az adminfelületen is, többek között nagyobbak lettek a textareák, és szépen színeződnek az egér mozgására, megkönnyítvén a vaksi blogger életét.

Azon gondolkodom, hogy tesztüzemben - és szigorúan csak tesztüzemben - feltepelítek egy TinyMCE-t, vagy valami hasonló WYSIWYG szerkesztőt. Végül is sokkal könnyeb, mint HTML tagekkel játszadozni. Viszont több helyen panaszkodtak már rá, hogy rengeteget szemetel, tehát fölösleges lezárásokat hagy, vagy éppen nem zár le valamit stb. Van valakinek valami tapasztalata, esetleg?

Elmenek

Most pedig elmegyek, és bulizok egy jót a haverockkal. Az pedig, hogy egyszerre indultunk borotválkozni, egyszerre fejeztük be, és mindkettőnknek egyszerre fogyott el az arcszesze, teljesen meglepődés nélkül ért. Na, vajon kiről beszélek? :)

Kocka vagyok!

Megmutatván mekkora kocka vagyok, rögtön koncert után írnék egy röpke bejegyzést. Helyesírási hibákért előre is elnézést. Nem, nem részeg vagyok, hanem fáradt, és bedugult a fülem, amit három óráig egy kétszáz wattos hangszóró előtt való álldogálás okozott.

A nagy Ő-ről, fenét. Szóval róla csak annyit, hogy ivott, ami nem baj. Sokat ivott, ami szintén nem baj. De részeg volt, mint a segg, és ezt a szintet nagyjából fél óra alatt érte el. Rühellem a részeg nőket, gusztustalanok. Pláne egy 17 éves példány. No nehogy azt higgyétek ám, hogy szerelmi csalódás ért. Ugyan, már megszoktam. Ha bejön valaki(értsd: megfelelt a kritériumoknak), akkor tuti, hogy foglalt, vagy tíz évig nem akar barátot. Ha nem foglalt, akkor tuti, hogy bunkó, vagy részeges. Ha egyik sem, akkor összejövök vele, és két hét után dob, mert épp olyanja van. Ajánlott zene: Brigád - Barátnős vágyaim, majd bepodkesztelem, csak meg kell szerezni. Na mindegy, majd adok fel egy hirdetést, ami valahogy így fog hangazni:

17 éves, nem dohányzó, alkohollal és kábítószerrel nem élő fiatalember keresi hasonló korú párját. Elvárások nincsenek, csak a fent említettek. Számítógép ismerete 25%, abszolút kockaság 50%-os előnyt jelent.

Na, ne itt nézelődjetek, menjetek aludni. Eszem egy adag sajtos csipszet, mert egészséges életmód rulez. Jah igen, és ahogy Koppány mondta: Showbert Norbikát azért tüntették ki, mert fogyasztja a népet. Minket tüntessenek ki azért, mert NÖVESZTJÜK A HASATOKAT!

Gyengébbek kedvéért: Rómeó Vérzik - Növesztem a hasasm

Rómeó Vérzik - Salgótarján

Koncertbeszámoló következik. Tömören és röviden: fantasztikus buli volt, jobbra nem is számítottam. Aki hallgatott már Rómeó Vérziket, az tudja, hogy egy energikus, pörgős és jól összerakott zenéről van szó. A bulit - mint az később kiderült - a Fidelitas nevű csoport szervezte. Amin igazából meglepődtem, hogy a Fidesz helyi képviselője fizette a buli kiadásainak 50%-át, ami nagyjából kétszázezer egységet jelent. A zenekarok kezdése előtt Becsó Zsolt helyi képviselőúr fellépett a színpadra, és megpróbált egy politikai monológot elharsogni. Tette ezt egészen addig, míg négy-öt hungarista elkezdte üvöltözni, hogy „Vesszen Trianon!”, erre megjegyezte, hogy „Ha azt szeretnétek, hogy a régi Magyarország legyen a térképünkön, akkor szavazzatok a Fideszre!”. Jah, persze. Nagyobb emberek nem tudták ezt elintézni. Helló, részegek voltak, nem hülyék...

Még nincs vége, olvasd tovább »

Mefi a Linktéren

Gondoltam bedobom már magam a Linktérnek, hadd örüljön a fejem. Erre mit látok, na mit látok? Hát ezt látom:

mefi a linkteren

Az ajánlásért köszönet eXitnek! :)

Lekerekített téglalap CSS-sel

A Weblaboron találtam ezt az ügyességet. Manapság elég népszerűek a lekerekített elem, őszintén szólva én is kedvelem: kedvesebb, letisztultabb, elegánsabb. Ha ilyet akarunk csinálni, mindenképpen képekből kell összevagdalnunk, de ez nem elég dinamikus, nem tudjuk méretezni és egyébb problémák vannak vele.

Mindenképpen ügyes okosság, bár a kódja eléggé zavaros. Nagyjából hat-hét elemből áll egy lekerekített blokk, CSS megoldással

127.0.0.1

Komment hiba

A localhost csodákra képes ám! :)

Használati útmutató? Kösz nem.

Imádom a használati útmutatókat. Ha beújítok valamit, aminek leírása van, az első lépés, hogy az angol nyelvűt keresem. Mert ugye van ez a kellemes hazai hozzállás, amit például a házimozi útmutatójában láttam:

1.) vegyük elő a készüléket a dobozból
2.) óvatosan csomagoljuk ki, vágyázva, hogy ne sérüljön meg
3.) helyezzeük el a megfelelő ponton (ábra mellékelve)

Míg az angolnyelvű leírásban ez valhogy így hangzott:

Open the box, and put the device somewhere up to the TV.

Vagy például ott a Nero Express nevezetű CD-író program.

Helyezzük be a lemezt az egységbe, majd kattintsunk a folytatásra!

Csak nekem tűnik úgy, hogy a magyarosítás sokszor lenézéssel jár?

McDonald's

Szintén óriási poénok közé tartozik, hogy egy óriási mamutot mutatnak, majd vált a kamera, és egy szelet mekis „hús” látványa tárul szemünk elé. Gusztusos, mondhatom. You are what you shit, You are what you eat, ahogyan doomocska mondaná.

Tévhit

Többen, és több helyen mondták már, hogy „Jaj, kevesebbet lehet aludni.”, tévesen. Értelemszerűen csak az óra átállításakor alszunk egy órával többet, illetve kevesebbet. A következő éjféltől számítva ugyanúgy hat órát alszunk, ha éjfélkor fekszünk, és hatkor kelünk.

Már ha sikerül elaludni, vagy felkelni. Nem úgy, mint nekem, akinek nem sikerült. Fél egykor beborultam az ágyba, és hajnal háromra sikerült aludni. Nagyon jó dolog ám, amikor fetreng az ember az ágyban, bámulja a plafont, és nem tud elaludni. Már elszámoltam ezertől nulláig, gondolatban megterveztem két osztályt a blogra, egy CSS felépítésű oldalt, verset mondtam és énekeltem. Hatkor meg néztem, hogy jé, csak nem álmos vagyok?

Evoca

EvocaFlickr stílusú megosztó, de itt nem a képeket, hanem a hangokat helyezeik előtérbe. Jópofa, de a főoldalon lévő Flash alapú bemutatókat lehetne mellőzni. Érdekes megoldás, mindenesetre.

Szülők

Sosem értettem az olyan szülőket, akik a gyerekükön, gyerekeiken esetleg élettársukon vezetik le a bajaikat. Nem feltétlen fizikaki erőszakra gondolok, sokszor pusztán szavakkal kegyetlenül meg lehet bántani valakit, de ugye ezt nem kell mesélnem senkinek.

És miért jó egy szülőnek az, ha fölöslegesen bünteti gyerekét? A héten két ismerősöm mesélte el, hogy testvérükkel szemben igazságtalanul kaptak büntetés(eke)t.

Van egy másik szülőfajta, de akár szülőfajzatnak is nevezhetném, amelyik nem törődik a gyerekével. Meséltem már, hogy én nem ismerem apámat? Persze, van apám. Mármint a nevelőapámat (rühellem a szót, többet nem fogom leírni) saját apámnak tekintem, tisztelem, szeretem és felnézek rá, hároméves koromtól velem van, és többet tett értem, mint a vérszerinti apám. Nem izgatott sohasem, hogy ki lehet, vagy mi lehet, ő annó így döntött, hát így döntött. A történet igazából úgy néz ki, hogy mikor első bitjeim kezdtek kerek nullákká és szép egyesekké alakulni(petesejt meg ilyenek), jelezvén ezt a szülő objektumnak (Édesanyám), akkor az anyagadó objektum közölte, hogy nem szeretne gyereket. Persze, ő adja a nevét, ő akár fizet is, de nem szeretne gyereket. Anyuék megegyeztek, én pedig egy július huszonkettedikei meleg délutánon világot láttam, mindenki nagy örömére.

Egy újabb politikus blogol

Újabb politikus adta a fejét blogolásra, meglepően most a narancs színek képviseletében. Érdekes, hogy mi mindenre képesek a politikusok. Bár így a véleményüket letudják írni, és talán még kontaktban is maradnak jövendőbeli választóikkal.

Komoly

Drasztikusan komoly, és hosszú bejegyzés következik, gyengébb idegzetűek kérjük zárják be böngészőjüket!

Még nincs vége, olvasd tovább »

nexImage

NeximageA nexImage egy olyan webes képszerkesztő, ami mindenképpen figyelemre méltó. Természetesen Opera alatt nem működik, de Firefox alól remek élményt nyújt a használata. Gyors, kényelmes és ügyes, mozgatható ablakok, azonnal látható változások és egyéb webkettes finomságokkal megspékelve. Bár az alap csomag elég szegényes, kiegészítésekkel egész használható onlájn képszerkesztőt kapunk.

Miért

Óh, miért? Miért vesz valaki egy drága Macintosh gépet (nagyjából fél milla), ha utána közli, hogy nem volt rá szüksége, és nem egy nagy durranás? Miért nem próbálja ki előtte? Úgy érzem, hogy ezek az élet nagy, és megválaszolatlan kérdései maradnak...

Welcome to Hungary!

Így kiáltottam fel, idén már sokadszorra. Egy ország, ahol az alkoholista söfőrnek (aki megölt egy embert, és szétzúzott egy buszmegállót) százezer forintos bírság jár, egy sofőrnek, akit pedig kishíján megölnek az úton, fél év eltiltás és ötvenezer forint bírság jár.

A rendőrségi indoklást kezemben tartva először röhögtem, aztán elképedtem, majd nem tudtam, hogy sírjak-e, avagy nevessek. Ez áll benne (X apum, míg Y a vétkes):

[...]X., vérében a helyszínre érkező kollégák 0,31 mg/l alkoholt találtak, mely folyamatosan csökkent. Megállapítom, hogy X nem hibás, hiszen Ő szabályosan előzött, amikor Y gépjárművével leszorította a 21 sz. főútról. [...]X-et, a „B” kategóriába tartozó gépjárművek vezetésétől, fél évre eltiltom, és 50.000 Ft. bírság fizetésére kötelezem. [...] A vezetői engedélyt (itt a jogosítvány száma van) nyolc napon belül, az illetékes rendőrkapitányságon leadni szíveskedjen. Az (itt megint a jogosítvány száma van, ám (gondolom gépelési hiba, mindenesetre érdekes) a középén két szám fel lett cserélve.) azonosítójú vezető engedély leadásától függetlenül, a határozat automatikusan életbe lép.

Király, igaz? Nem te vagy a vétkes, mégis fizess. Majdnem megölnek az úton? Tönkrevágják a kocsidat? A rendőrök egyértelműen megmondják, hogy neked van igazad? Sebaj, azért elvesszük a jogsidat, a vétkes meg kap egy jelentéktelen összeget.

Kérem, hogy mielőtt bárki elhamarkodottan kommentálna, olvassa el az előzményt.

Neposzt

Az esetleges mefiblog rajongóktól, akik esetleg széttépnék a blogomat, már-már a régi bejegyzések olvasására kényszerülnek, elnézést kérek. Aki pedig rühell mint a szúnyogcsípést, az örülhet, mert most egy ideig nem írok. Tanulnom kell matekra, mert holnap témazáró. De semmi pánik, amint befejeztem, írok vagy hét bejegyzést, és nem postot.

Tegnap postírás közbe bejött a barátnőm, aztán sexeltünk egy jót. És commentelhetnétek többet, mer az jo.

Undorító, ha mégegyszer effélét látok, tökönbököm magam. Hahoi, jó mókát mindenkinek, nekem meg tanulást.

Clock

Egyszerű, onlájn, Flash alapú óra, beállítható ébresztésre is, a klasszikus csipogó hangon. Előnye, hogy áramszünet esetén nem szükséges újra beállítani. Mókás.

Lendületben az ország

Hallottam ezt egy remek reklámfilmben, ahol közölték, hogy az én cégem is fejlődhet, csak kattintsak a lendület.hu-ra. De hogy kattintsak rá, én, a számítógépet alig használt átlagos cégtulajdonos? No sebaj, Izolda titkárnőm segített, de az adott oldal nem volt elérhető. Felhívtuk a képen látható zöld számot, és mondták, hogy a három darab „w” betű is szükséges elé. Rendben, nagy nehezen bejött az oldal, de ugye én gyengén látok, így a stílus nélküli módban próbáltuk megtekinteni az oldalt. Hát, a felolvasó program, miután felsorolta a sok menüpontot, közölte, hogy van akadálymentes részleg. Izoldácska kedves rákattintott, és már hallottam is, ahogy a JAWS, megosztja velem az információt. Sajnos ez egy szűkített tartalmú oldal volt, így lényegében nem tudtam meg semmit. Sebaj, köszönjük a Gazdasági és Fejlesztési hivatalnak, hogy lendületben tarja az országunkat!

Hol vagytok bloggerek?

Az utóbbi napokban, hetekben több blogger fejezte be munkásságát. A teljesség igénye nélkül, befejezte Gege, Gazala és teljes megrökönyödésemre ChaTeve. Miért hagytátok abba, srácok? Mindhárom blogot kedveltem, és olvastam is, nem csak én. Akkor miért? Depresszió? Áh, ez hülyeség. A depresszió nem hat ki egy blogra. Sőt. Kezdő lelkesedés elvesztése? Szintén nem hiszem, akkor ez lenne kiírva, nem pedig rejtélyes idézetek.

Kívánom nekik, hogy ugyanolyan sikereket érjenek el a továbbiakban, mint blogjaikkal az internet világában.

dotSUB

dotSUBEsetenként hasznos, de nekem inkább mókásnak tűnő projekt. Filmeknek készíthetünk feliratokat, úgy, hogy egy adott nyelven látható sorokat írhatunk át egy másik nyelvre. A Supermannek egész mókás feliratot sikerült kreálnom. :)

Az élet apróbb részei

Fene, akkora szél van, hogy levitte a fejemet hazafelé jövet. Nem lenne vele gond, de szakad az eső, az ablakok meg olyan hangot adnak, mint egy százéves porszívó, amit Mariska néni használ a szomszédban.

Félig-meddig láttam ma a napfogyatkozást, bár eléggé gyengén lehetett észrevenni, révén, hogy az amúgy is csak 57%-os fogyatkozást még néhány felhő is jól eltakarta. Sebaj, majd legközelebb.

Néha elgondolkodok (biza, ilyet is tudok) a nagy dolgokról. Tettem ezt ma is, és elgondolkodtam, hogy mi jó abban, ha valaki leszólja a másikat. Röviden: egyik tanárunk enyhén izzadságszagot áraszt. Nem, nem mosdatlan, vagy ilyesmi, egyszerűen ilyen a teste, hormonok vagy akármi más, nem értek hozzá. Van egy gyerek - akinek ráadásul a hormonokról tudnia kéne ezt-azt, mert rettenetesen gyorsan nő a szőre -, akit tanít ez a tanár. Mikor a tanár elment mellette, hangosan megjegyezte, hogy „Pfúj, hogy lehet valaki ilyen büdös?! Mé' nem fürdik legalább?”. Miután finoman felvilágosítottam, hogy fiam te bunkó paraszt vagy és, hogy nem feltétlen azért büdös, mert nem mosd eleget, hanem azért, mert hormonális problémákkal küzködik. Erre közölte, hogy nincs is ilyen, és ne osszam már az észt.

Mi a jó abban, hogy leszól valakit, aki nála sokkal értelmesebb, érettebb és bölcsebb?

Versek

Szeretem a verseket. Jövőhét szerdán hivatalos vagyok egy versmondó rendezvényre. Mivel ma tudtam meg, ezért gyorsan elkezdtem keresgélni, és azt hiszem, megleltem, amit akartam. Kezembe akadt Pilinszky János egyik kötete, és eme remeket leltem benne:

Az életed kihűlt üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, - e jelre meghasad.

Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.

Te máshol élsz!
Csodára kész, tenálad minden pillanat!

Tetszik, már meg is tanultam. Szép vers, nagyon jól artikulálható, és van mondanivalója. Csak egy kérdés, ki szokott verseket olvasni?

Megjegyzésként: az artikulálhatóságot azért írtam, mert az én, és felkészítőtanárom szerint, egy szavalóversenyen ez fontos. Tudnék többet is írni erről, vagy másik Pilinszky versről.

Webdesign tippek

Néhány tipp, hogy oldalunk kényelmes legyen, mert ezeket sokan nem alkalmazzák, és rettenetesen idegesítővé vállik oldaluk. Ahhoz, hogy a weboldalad érthető, de leginkább használható és a felhasználó felé barátságos legyen, kell egy bizonyos rendszert követni.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Guns N' Roses - Budapest Sportaréna

Jönnek, és egészen biztos, hogy nem leszek ott. Guns párti vagyok, kedvenc zenekarom, de az új fölállást rühellem, pláne mivel Axl Rose egy beképzelt majom lett. Velvet Revolver rulz, Duff, Slash, Izzy és a többiek voltak ott a nagy emberek, nem Axl. Sebaj, tízezret amúgy is sajnálnék, és tuti, hogy lemondják.

Dr. House

Dr. HouseKicsit antiszociális, de azért érző lelket takaró doktorbácsi, aki érti a szakmáját, és jól beszól mindenkinek. Jó sorozat, azt hiszem, nézni fogom. A TV2 pedig legyen megdicsérve, hogy mostanában normális műsorokat vetít, de azért legyen megszidva is, mert a pofám leszakad, hogy nem vette - még - meg a Született Feleségek második évadját, és kiszúrták a szemem egy revízió epizóddal.

Akit pedig nagyon érdekel, az itt meglesheti az új dizájnt. Tudom, még tele van hibával, elírással, nem valid, és csúnya az enkódolás. Ezekre nem vagyok kíváncsi, viszont más véleményekre igen. Eddig a legtöbb embernek tetszett. Lessétek bátran, ha van valami, lehet jelezni itt kommentben.

Javascript és regex

Most figyeltem, hogy Javascript esetében is lehet használni azokat a bizonyos reguláris kifejezéseket. Hogy ez miért jó? Többek között azért, mert pl. az idézőjeleket „” jelekké lehet cserélni, de úgy, hogy a forrásban nem történik változtatás. Ennek akkor van előnye, ha hivatkozást írok, mert pl. a PHP regexe lazán lecserélné az <a href=""> elemet egy ilyenre: <a href=„” >, ami nem jó. Egyelőre ismerkedem vele, aztán meglátjuk mit lehet összehozni. A trükkre egyébként

egy szmájlis segédletnél találtam.

Meg is van. A dolog igen egyszerű, van ugye az alap jávaszkript (az én esetemben ez a java.js fájl), amibe teszünk egy ilyet:

function regexReplace() {
if(!document.getElementById) {
return;
}
bodyContent = document.getElementById("body");
replaceContent = bodyContent.innerHTML;
replaceContent = replaceContent.replace(/\"(.*?)\"/g,'&bdquo;$1&rdquo;');
bodyContent.innerHTML = replaceContent;
}

Ez rendkívül egyszerű módon a két idézőjel közé zárt szöveget, szépen alul nyíló, és fent záródó jellé változtatja. Persze, elengedhetetlen, hogy a <body> elemnél egy apróbb módosítást kivitelezzünk, ily módon:

<body onload="regexReplace();">

Ez meghívja a függvényt, de értelemszerűen korábban (a <head>) részben meg kell hívni, vagy definiálni a jávaszkriptet. Eléggé új dolog ez még nekem, szóval lehet, hogy bogaras lesz.

Ismerkedtünk

Nem vesztem ám el, csak idáig a család új tagjával ismerkedtem, aki nem más, mint egy gránitszürke Honda Accord. Egyszerűen gyönyörű, elmondhatatlanul kellemes hangja van (pedig dízel), nagyon keveset eszik (átlag 4-5 liter/100 km) és ami nekem kifejezetten tetszik, hogy tele van mindenféle kütyüvel. Érted, apum beült, és nem tudta mit mivel kell, mert annyi kapcsoló, potméter, világító kijelző, CF technológiával fedett elemek és minden, ami kell. Komolyan, a Knight Iparvállalat 2000-es modellje is elpirulna mellette. Ami kifejezetten tetszik, hogy nem idegesítő az automatikája. Értsd, csipog egyszer, hogy nincs bekapcsolva az öv, de nem vonít órákig, hogy dugjadmá'be.

Honda Accord a kertben

Holnap megyünk intézni még ezt-azt, öröm lesz nézni pár kedvenc iskolatársam arcát, mikor meglátnak egy ilyen gyönyörűséggel.

Link Leecher

Link LeecherA Link Leecher tanúja annak, hogy minnél jobban működő, és minnél értelmesebb programot kapunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a kinézet nulla lesz. Ezek szerint bátran állítom, hogy amilyen csúnya, olyan ötletes, és használható projekt. Egyszerűen működik, működik, és gyors. Egyszerűen megadunk egy linket, és vagy egy adott, vagy az összes fájlformátum felé való hivatkozásokat megkeresi. Tehát ha keresünk egy MP3 fájlt, vagy mondjuk a saját linkünket egy oldal linkjei között, akkor ez az aranyosság kell nekünk.

Chuck Norris

Jó, eleinte mókás volt. Sőt, az elején még röhögtem is pár viccen, tényleg. De azért unom, hogy mindenki ezzel nyaggat az interneten, minden vicclapon ez látható, minden blogban ezt idézik, és. Az viszont már zavar, hogy az iskolában, és a mindennapi életben is ezeket az idiótaságokat hallom. Mégjobb, hogy a tévében is elkezdtek vele foglalkozni, gondoskodván róla, hogy jó sok emberhez jusson el. Szép volt, jó volt, elég volt.

Békamentés

Az mekkora poén: kitalálják az állatvédők, hogy ők majd megmentik a békát. Csapdával elfognak olyan kétszáz békát, és úgy öntik-dobálják bele egy ládába, mintha sóder lenne. Persze, megmentik őket, de közben kinyírják a béka idegrendszerét.

Én amúgy mindig megmentem a békákat. Esős időben, biciklizés közben mindig bedobom őket az árokba, hogy ne üssék el őket. Szintúgy ez a helyzet a csigákkal is. Mert én ilyen állatvédő alkat vagyok.

Vihar után

Nem szeretem, ha esik az eső (ez milyen mókás kifejezés, mint a folyik a folyó, fut a futó, mászik a mászó stb.), de van abban valami szép, amikor a hétágról sütő napra, és a szép kék felhőkre fokozatosan ereszkedik a sötét felhőtömeg. Tekintélyt parancsoló, félelmetes és hatalmas. Szeretem az efféle jelenségeket, mindig kerestem őket. Mint például a gömbvillám. Tudom, hogy nem „egészséges”, de nagyon megnézném élőben. Érdekes, hogy milyen keveset tudunk róla. Például tudtátok, hogy a gömbvillám nem rendelkezik magas hőmérséklettel? Viszont más tárggyal kapcsolatba lépve, égésnyomokat hagy. A vihar utáni csend is nagyon szép. Mikor a vihar jövetelének visszája játszódik le, magával hozva a hamisítatlan finom illatot, a friss levegőt, és a kellemetlen hűvös szellőket.

A bejegyzés tanulsága pedig az, hogy ne írjunk úgy blogot ha villognak az IM ablakok, mert véletlen bezárjuk a böngészőt.

Szeressétek a gyerekeket!

Miközben az SZDSZ Kovács Pistikével kampányol, ma két kisgyermek vesztette életét. Egyik egy másféléves, aki bemászott egy parkoló kamion alá, a kamion sofőrje pedig beszállt, és elindult. Míg a másik egy kétéves, aki patakba fulladt. Node egy kétéves gyerek?! Gondolkodjunk már, egy ekkora gyerek hogyan jut a kamionhoz? Kimászik a házból? Akkor miét nem vigyáznak rá? Kiengedik a házból? Akkor miért nem vigyáznak rá? Nem sokára megjelennek a szülők a tévében, és zokognak majd, hogy nem értik, hogy történhetett, és mér pont velük, meg egyáltalán. Persze, de véletlenek ugye nincsenek. Azért halt meg az a szerencsétlen gyerek, mert a szülő felelőtlen volt. Erre pedig nincs semmi mentség. És ne mondja nekem senki, hogy szívtelen vagyok, mert mit érezhet az a szerencsétlen szülő. Nekem is vannak szüleim, mégsem ütött el a kamion másfélévesen. Akkor legnagyobb balesetem az volt, hogy elestem a lakásban. Nem szeretem a felelőtlen embereket, nagyon nem.

dr. Béres József

dr. Béres József

dr. Béres József
1920-2006

Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója.

Megjegyezném, hogy megdöbbentőnek tartom, hogy egyetlen hírműsorban, még csak említés szintjén sem hozták szóba. Nyugodjék békében.

Hol a telefonom?

Adott a szitu: mész az úton, és találsz egy frankó telefont. Mondjuk egy Nokia N3-at. Mit teszel? Fölkapod, és zsebrevágod, vagy megkeresed a tulajt, és visszaviszed neki? Csak őszintén! Én több szempontot mérlegelnék: mennyit ér a telefon, ki a tuladonosa, milyen adatok vannak benne, stb. Mert egy százezres telefonnál már meggondolom, hogy kell-e nekem. Jó, nem élek rosszul. Lekopogom, mert ez nem volt mindig így. Nem szorulok rá, hogy lopjak, de ha belebotlok egy telefonba, az más. Persze lehet most jönni azzal, hogy hol a becsület, meg a többi, de először mindenki nézzen magába, hogy mit tenne...

insolis solutions logo