Mindenki mindenféle trükköket csinál a blogjában, az egyiknek feltörték, a másik megnyerte a lottóötöst, a harmadik meg szimplán hülye. Na nem is ez a lényeg, hanem az, hogy engem nem lehet átverni. Jó, moikboynak sikerült, mert még fáradt fejjel ültem a gépe elé. Annyira jól esne lelőni mindenki áprilisi poénját, de még aztmondanák, hogy genyó vagyok. Na sebaj.
Milyen érdekes, általában a lányokat sokkal jobban féltik a szülők, és mégis a lányok azok, akik sokkal vadabb dolgokra képesek. Ahogyan a dal is mondja, „...a lányok is ugyanazt, akarják mint mi, csak megpróbálják az egészet, nagyon jól álcázni...” Ezt sokáig nem hittem el, aztán rádöbbentem, hogy nagyon is igaz. És mégis, ha közeledsz (mármint ha fiú vagy) egy lány felé, mondjuk jársz is vele, a lány szülei nagyon valószínű, hogy csúnyán fognak nézni. Nem mindenki, természetesen ezesetben is vannak kontrasztok. A legtöbb szülő olyan világban nőtt föl, ahol a szerelem, a szex tabutéma volt. Gondoljunk bele, húsz éve ha szóbahoztuk volna, hogy kivel feküdtünk le x hete, akkor mindenkit pironkodás ért volna. Ma ott tartunk, hogy intim síkosító, vibrátor és gumióvszer reklámokat sugároznak főműsoridőben, a buszmegállóban a lányok azt ecsetelik, hogy a tegnap este mit csinált az ágyban, a barátjával. De volt már olyan barátnőm, akit az utcájukban nem lehetett megcsókolni, mert az infó visszajutott volna a szüleihez, akik rögtön eltiltottak volna minket.
Mivan akkor, amikor egész álló nap egy szám jár a fejemben? Na akkor kell meghallgatni a számot. Beindítom a winempet, erre rájövök, hogy egy hete nem hallgattam zenét. Majd most orvosolom ezt a komoly hiánybetegséget.
Úgy érzem, hogy egy jó hetet zárok. Az irodalom témazáróm négyes, míg a matek hármas lett. Utóbbi az én képességeimet, valamint azt figyelembe véve, hogy az egész osztályban egy ötös, és két kettes született (a többi ferdén fel, egyenesen le) nagyon is jó. Ilyenkor szeretek hármast szerezni, pláne matekból.
Aztán kaptam egy felkérést, hogy jövőhét szerdán szerepeljek egy rendezvényen, ahol verset kell mondani. Mint ahogyan azt korábban említettem, Pilinszky János versét fogom előadni.
De említhetném azt is, hogy megvettük a gyönyörű autónkat, ami repül mint a szél, és öröm volt látni néhány irigy és pofátlan „ellenségemnek” az arcát, hogy milyen szép járgányba ültem be. Tudom, gonosz vagyok, de ez van.
Szóval, mindenképpen egy jó héten vagyok túl. A vasárnap meglátjuk milyen lesz. Tesztüzem.
Smv testvéremmel beszélgettünk, és rádöbbentem, hogy az IRC tudásom már kicsit hiányos. Annó, egy éve még sokkal többet tudtam, de mióta bratyó csetje megszűnt, sokkal kevesebbet IRC-zek. A lényeg, hogy belevetettem magam az IRC-s tudományok elsajátításába. A poén az, hogy lekértem a szobákat (erre még emlékszem, a /list parancs a barátom) és - nem viccelek - két percig tartott a listázás. Vannak dolgok.
Most pedig nagyon biztos, hogy aludni fogok, mert.
Persze, mégsem alszom, megszokott funkció. Mindegy. Láttátok már az MTV új dizájnját? Szép színek, kellemes látvány, nagyon egybenlévő összkép, népies elemek, olyanok, amiket a Magyar Népmesékben, vagy Bori néni takaróján lehet látni. Nekem személy szerint nagyon bejön, és illik is a csatornához. Mindenképpen jobb, mint az egymilliós, böngészőt lefagyasztó, flessel teletömködött és akadályosított MTV honlap
A félig hangosan szóló Civil War, és a nyitott ablakon beszűrődő eső kopogása pedig negyon „fílinges”, hogy szépen fejezzem ki magam.
Emlékszem, amikor tízévesen az iskolai gépeken az Elasto Mania volt a szenzáció. Ez a játék tudtommal egy vizsgafeladatnak készült, de a végén akkora sikert ért el, hogy biznisz lett belőle. A képen az egyik legkomolyabb és legnépszerűbb letöltési portál, a Download.com szimulációs részlegében figyelhető meg. Érdekes, hogy egy több éve írt (megjegyzem magyar) játék egy komoly letöltési portálon kiemelkedő helyet és szerkesztői ajánlást kap. Nem lepődök meg, mert minden mai napig használt, maradandó alkotásban van magyar kéz, csak a mi országunknak van egy olyan tulajdonsága, hogy kiereszti a kezei közül a nagy embereket.
Tényleg nagyon kevés sorozat van, amit figyelemmel követek. Ilyen például a Smallville is, amit nemrég még vetített a TV2. GazVezír cimborám hívta föl figyelmemet, hogy a bizonyos sorozat a bizonyos tévécsatornán ismét vetítésre került. Félig örömteli, félig bosszús hangulatban kapcsoltam el - a F1-et mindenképpen nézni akartam. A csalódás akkor ért, amikor megláttam, hogy a „Méhkirálynő” című epizódot játszák, amit már láttam. Remélem, hogy ez csak egy kis frissítés, majd ezután egy új évad kerül lejátszásra.
Sebaj, marad a Formula 1. Az egyetlen sport, amit szeretek, sokkal élvezhetőbb számomra, mint mondjuk egy focimérkőzés.
Vasárnap délutáni elfoglaltságnak nekiálltam rendetrakni a mappáimban. Kegyetlen kocka vagyok ám, órákat eltudok pöcsörészni ilyenekkel, mert rendnek kell lennie. Például rend van a kontaktlistámon is; vannak bizonyos filterek. Több csoport van, de most kettőt emelnék ki, az egyik a „Haverock” nevezetű. Aki ide tartozik, arra nem vonatkozik az elfoglalt, vagy a ne zavarj státusz. A másik pedig az „Emberek” nevezetű. Aki ide tartozik, annak nem látom üzenetét, ha nem vagyok elérhető. És lásd, ez jó, mert az esetek kilencven százalékában nem idegesít a felvillanó üzenet. Az már más kérdés, hogy amikor elérhető állapotra váltok (bár ez ritka :) rögtön négy, vagy öt ablak fogad.
A Danone krémpudingja pedig nagyon finom eperrel, próbáljátok ki.
Rendkívül részletes, tíz oldalon keresztül zajló személyiség teszt. Tetszik, kifejezetten ügyes: csúszkák, élő koordinátarendszerek és egyéb finomságok segítik kitöltését. A végén egy komplett elemzést kapunk, hogy a teszt alapján milyen emberek is vagyunk.
Nagy általánosságban elégedett vagyok az eredményemmel. Figyelmes és jó elemző, kifelé nyitott, valamint jó képzelőtehetségű vagyok, jól kiismerem magam egy konfliktusban. Valahogy így képzeltem el én is, bár azon meglepődtem, hogy az emberi kapcsolatokba - elvileg - sokat fektetek.
Örömmel jelentem be, hogy a „D” meghajtót, valamint a Dokumentumok mappát sikeresen elrendeztem. Ez nagyjából teljesen áttekinthetővé, mondhatnám szárazzá és tisztává varázsolta. Kicsit hosszabb meló, mint egy defragment folyamat, de mindenképpen biztosabb. A hátralévő időszakban mindenképpen rendbekapom a hátralévő részeket is, és a fölösleges dolgokat kiírom egy DVD-re.
Letöltöttem néhány egyszerű, már-már oldszkúlnak számító játékot, most azokat fogom nyúzni erősen. Én vettem csak észre, hogy mostanában döglött a játékpiac? Legutóbb kijött két új Star Wars játék, aztán kifújt. Bár PS2-re megjelent a Black című játék, ezt többen ajánlották már, lehet holnap be is szerzem.
Podkesztünk mélyentisztelt vendége nem más, mint Huey Lewis és a News nevű remek banda, Power of Love című klasszikusa. Ha letöltöd, biztosan felismered. Nyár, naplemente, haverok, folyópart és szerelem. Nekem ezek jutnak róla eszembe. Zeneileg tipikusan a nyolcvanas évek hangulatát idézi, amikor még értettek az emberek a zenéléséhez. Aki pedig megmondja, hogy melyik filmben is hallható ez a remek, az kap egy csokit.
Huey Lewis and the News Ez egy mefiblog podcast (3:56), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.
Elnézvén azt, amit néhányan levágnak egy meghívóért, erősen foglalkoztat az internetező tömeg értelmi- és kulturális beállítottsága. De tényleg, hogy megy ez? Petya, a kemény beül a gép elé, és beírj abba a góglizébe, hogy „iwiw meghivó” (igen, így rövid i-vel), azt rámegy az első találatra? Bejön neki valami blog, vagy mi. El sem olvassa a szöveget, amiben esetleg anyázás is lehet, hogy biza itt nincs meghívó, csak tekeri lejjebb azt az izét az egér közepén, erre mit lát? Na mit lát? Há' bazmeg valaki már kért itt meghívót! Hát nosza, Petya kemény; ő nem maradhat ki efféle játékokból. Be is írja lazán, hogy:
Petya vagyok a hegyrő, aki beteszi egybő! Dobjatok má egy meghivót, tiszta hálás leszek, de komolyba! Ismerem ám a fél országtot, csak mindenkinek elvan fogyvaa. petya_a_kiray@mail.petyanet.hu kösszziiii :*
Na, most állj. Heló, nem lehet, hogy túl sok a paraszt a neten? Az ilyen minek ül gép elé? Vagy például ott van egy ismerősöm, akit nem szeretnék megnevezni, mert olyanok is olvassák elmefuttatásaimat, akik ismerhetik ezt a valakit, és az nem jó. De nem is ez a lényeg, hanem az ismerősöm, akinek ugye pénz van mint állat, hát beköti a netet, aztán hadd szóljon. Mi a vége? Két hét múlva telefonál nekem, hogy „Te Gabi, figyelj már, telemászott vírussal ez a szemet gép!”. Milyen emberek lesznek kis országunkban pár év múlva?
Azon morfondírozom, hogy törlöm az iWiW akkontomat.
Ezen a képen egy deluxe sörösüveg látható, ami kifejezetten férfiaknak ajánlott, kifejezetten feleségük, élettársuk, barátnőjük (a választandót kéretik aláhúzni) szekálására. De őszintén, nem jobban esik egy ilyen formás nőt ábrázoló babából inni a sört? :)
Olyan eseményeknek voltam tanúja az imént, amit soha nem felejtek el, ez már biztos.
Jön két cigány nem idén barnult ribanc erkölcstelen leányzó, életkoruk 10-12, az intelligencia-hányadosuk hasonló. Mennek teljes örömittas állapotban az úton, hogy haj de jó a(z gy)őzike legújabb slágere; kacsázva, hogy a közeledő gépjármű még véletlenül se tudja kikerülni őket. Erre mi történik? Hát meghallják az autót, és ideugranak az ablakom alatt található árokba, visítva, hogy „Jááááááj, ez a rákos tetüautó e!”. Csodálatos pillanatok ezek, én mondom.
A városi helyzetjelentést olvashatták, innen a mlog ideiglenesen felállított főhadiszállásán, az erkélyen.
Na, ugye volt a Webkonfon Gyuris Gellért előadása arról a bizonyos ProFormról. Ennek lényege, hogy egy sokkalta barátságosabb felhasználói felületet hoz létre, új lehetőségekkel.
Ha nem is ProForm, de hasonló elven működik ez az apróság, amivel ügyködtem. Lényege, hogy az adott beviteli mezőket ellenőrzi és ha azok megfelelnek a kritériumnak, akkor megjelenik a küldés gomb, ellenkező esetben nem. Az egész még elég gyerekcipőben jár, pusztán jávaszörnyeteges szárnypróbálgatás, de lehet még belőle valami. Persze ne felejtsük el, hogy emellett szükséges a szerveroldali ellenőrzés is, mert a JavaScript kikapcsolható. De ha van, miért ne legyen könnyebb a felhasználónak?
Működése egyszerű, amint átírsz egy mezőt, majd kilépsz abból, a szkript ellenőrzi, hogy megfelel-e a kritériumnak. Például a névnél minimum három karakter kell, az e-mail címnél minimum öt karakter, egy kukac és egy pont, a weboldalnál (ami módosításig elhagyható) pedig egy http:// egy pont, és minimum 10 karakter. Ezek hiányában nem fogadja el, és a beviteli mező kipirosodik. A továbbiakban lesz olyan, hogy a kötelezően kitöltendő mezők módosításig kiemelt színt kapnak, valamint egy változtatáskor való ellenőrzés jobb lenne, de valami miatt az onChange eseményt nem ette meg. A kivitelezés természetesen megfelel a W3C elvárásainak. Értsd: XHTML 1.0 valid.
Véleményeket örömmel várom! :)
Úgy néz ki, hogy a dolog csak Operával működik. Elnézést, dolgozom a probléma megoldásán. ;]
Kijavítva, a hiba oka a getElementById eljárásban volt. Megpróbáltam a három módosítást egy eljárásba belesűríteni; Operának nem volt vele baja, de Internet Explorer és Firefox nem kezelte. Most már működik, lehet próbálgatni. Opera 9.0.8212, Internet Explorer 6, valamint Firefox 1.5.0.1 volt a tesztalany.
...a nyomorból. Mert ki lehet. Tudok nem egy, nem két embert, akinek sikerült. Köztük vagyunk mi és én is. Mármint én és a családom. Mert mi sem úgy kezdtük ám, hogy Honda Accord állt a kertben, és laptopról írtam a bejegyzést. Sőt, nem volt kert, nem volt laptop és nem volt blog. Talán még kocsi sem volt.
A Feedo Style segítségével egy egyénileg, vagy sablon által formázott dobozba helyezhetjük el egy adott RSS tartalmát. Stíluslappal nem rendelkező hírcsatornáknál még hasznos is lehet és Opera alatt is működik, bár a használt kód eléggé össze-vissza elrendezásű. A napszemüveges RSS ikon pedig nagyon találó lett. :)
Vannak ugye visszatérő természeti jelenségek, sokszor katasztrófák. Ilyen például a hó, vagy az árvíz. Milyen érdekes, hogy amint leesik ötven centi hó, az egész ország terrorban van, hogy nem tud kimozdulni, nincs áram és kész, vége mindennek. De ilyen az árvíz is. Értelemszerűen, ha elolvad a sok hó, abból víz lesz, megemelkedik a vízszint és lám, jön az ár. Persze, ez mindenkit rendkívül váratlanul ér, majd az utolsó pillanatban mindenkitől segítséget kérnek, hogy homokzsákból gátat építsenek. És haj, megint két napig mit mond a tévé, meg a rádió? Hogy az istenit, hát mekkora a víz és eddig még ekkora sosem volt és mit fogunk tenni és. Bajok vannak itt...
Bár a Pink Floyd új albumának nevezik, ez - tudtommal - David Gilmour szólóalbuma, aki ugye a Pink Floyd frontembere. Egyszerűen fantasztikusra sikeredett, az a fajta zene, amit tanulás, olvasás vagy lazulás közben hallgat az ember. Lágy és megnyugtató, kellemes gitártémák és mérsékelt hangerő. Kedvencem az On an Island, valamint a Smile című szám, előbbit egy fátyolos, lebegő már-már mámoros hangulat, utóbbit boldogság és szeretet jellemez.
Ha egy személy, vagy jelenség zavar, nem állok le belekötni, hanem szimplán kikerülöm. Esetleg elmondom, vagy leírom a véleményem, de nem állok meg és nem erőltetem a témát, hogy márpedig ez mekkora szar, az mekkora szemét, stb. Ha valakinek ez jó, ebben leli örömét, hát egészségére. Ez a helyzet a kritikákkal is. Névtelenül nem írok kritikát. Én leírhatnám, hogy mennyire szánalmas próbálkozásnak tartom mondjuk a linktert, de ha megkérdeznék megmondanám, hogy ki vagyok és miért írtam azt, amit.
Tovább, tovább, tovább. Hiába rágjuk le hatszor a csontot, hús nem lesz rajta. Egyszer oké, kétszer is, még talán harmadszorra is rendben van. De négyszer-ötször, vagy többször: unalmas.
Egy megadott linkre való hivatkozásokat keresi meg, RSS csatornákon keresztül. Jó dolog ez, mindenképpen jó, de van még rajta mit okosítani és csinosítani egyaránt. Miért törvényszerű, hogy egy új projekt (ami elvileg új technikákat vonultat fel) kódját tekintve förtelmes?
Az SG-n olvastam, hogy a GVH 40 millió forint bírságot szabtak ki a TV2-nek, mert azt állították, hogy a Született Feleségek a legnézettebb sorozat. Ilyen okból kiindulva, bárkit meg lehetne bűntetni. A Fideszt, mert azt mondja rosszabbul élek, pedig nem, a fogkefegyártókat, mert azt mondják, hogy az ő fogkeféjük a legjobb és így sorolhatnám. Szánalom.
Jegyeket, bérleteket, órákat, ékszereket és egyéb értékeket! Komoly film ez, én mondom. A szegény áldozatot szedik össze (vagy legalábbis ami maradt belőle), közben a mentős valami finom kaja elkészítését ecseteli, az ellenőrök meg köpködik a szotyit. Vad világ ez a metró, nagyon vad és a film tökéletesen visszaadja.
Értékelés: 4 pont
Lennék mondjuk metró, vonat vagy villamosvezető. Villamost már vezettem, nagyon buli, csak nyáron a 40°C-os melegben kicsit kényelmetlen. A metró viszont nagyon automatikus; nézzetek meg egy metróvezetőt, legtöbbször olvas.
De régen írtam hagyományos klaviatúráról bejegyzést.
Bár a Luxor nem a legfejletteb 3D-s motorról és a szemet gyönyörködtető grafikáról híres, ettől függetlenül biztos, hogy mindenkinek okozhat pár szabad percet. A játékot úgy kell elképzelni, hogy van egy tábla, ahol egy vájatban színes golyók mozognak. Közben alul van egy csúszka, mint a régi falbontós játékokban.
A csúszkán megjelenik egy golyó, mondjuk piros és a legtöbb piros közé kell belőni, hogy felrobbanjanak az adott golyók. A nehezítés persze az, hogy közben folyamatosan gurulnak le, és ha megteleik a tábla (értsd: nem tud hová gurulni), akkor vége a játéknak. Jópofa, bár fizetős játék, a szerzők hivatalos oldaláról letölthető.
Most pedig megyek szavalóversenyre, már öltönyben és nyakkendőben feszítek. :)
Igen. Megcsináltam. Mielőtt még jönne valaki, hogy á, már megint politizál, csak úgy halkan megjegyezném, hogy az egész szavalóverseny az MSZP támogatásával jött létre (ezt nem mulasztották el több alkalommal bejelenteni), a „nyeremény” pedig egy vörös CD és egy ilyen trendi vörös karszalag, amin az igazságosság felirat áll.
Továbbjutottam, de biztosan nem veszek részt a megyei fordulón. Ennek egyrészt az az oka, három iskolából jöttek diákok, de a műsor végén csak két iskolának köszönték meg a részvétet, másrészt pedig az, hogy hétfőig meg kéne tanulni két verset, amihez pedig semmi kedvem és időm nincsen.
Kaptam emléklapot, kezetfogtam a nénivel meg a bácsival, volt száraz pogácsa és üdítő. Szép volt, jó volt
Ha szótárazás, akkor MorphoLogic. Ezt eddig is tudtam, de az új projektjükkel nagyot alkottak.
Sokszor van ugye, hogy egy (jelen esetben angol) mondatot nem értünk. Ilyenkor rendkívül hasznos lehet egy program, ami nem szavanként fordít, hanem a kész szövegből próbál valamilyen elfogadható maszlagot alkotni. Persze sok esetben kicsit érdekes fordítási eredményeket ad, de általában megfelelően működik. Egyetlen hátránya, hogy egyelőre csak angol-magyar módban üzemel. Csak ajánlani tudom.
A B13.hu a Habostorta és a Líra közös produkciójában 2006 szeptemberében megjelenik Az első magyar blog antológia című könyv. A könyvben a B13 oldalán megjelenő legjobb írásokból, naplóbejegyzésekből és hozzászólásokból válogatunk a közönség és egy öt tagú szakmai zsűri segítségével.
Jesszus. Kiváncsi lennék én arra a blog-szöveggyűjteményre, aminek a tartalmát a B13 remekblogjainak tartalmából válogatnak össze. Egyáltalán, ha már kipattan valakinek a fejéből egy aránylag jó ötlet, mért rontja el azzal, hogy az ország legszánalmasabb és legselejtesebb blogszolgáltatóját választja a tartalom szolgáltatójának. Nem, mielőtt valaki azt hinné, hogy ez a B13 csapatának ötlete, téved. Nem nézném ki belőlük.
Azt hiszem erre lehet mondani, hogy sic transit gloria mundi.
Hehe, az előbb volt itt a linkeldében egy ajánlat. Ha gonosz lennék, ebben a bejegyzésben a link tartalmáról írnék. De nem vagyok gonosz, úgyhogy töröltem.
Aki pedig legközelebb „Nevenincs” néven kommentál, küld linket vagy zenét, azt kasztrálom.
Trendi webkettes (bár igazából Firefox és Thunderbirdben megfigyelhető) státuszjelző ikonokat készíthetünk ezzel a jósággal. Már régóta kerestem hasonló képet, ezért örültem neki. Az új dizájnban az lesz, hogy ha megnyomod a szubmit gombot, akkor megjelenik egy ilyen ilyen indikátor.
Regisztrálj, töltsd fel képeidet, add meg üdvözleteidet, ismerőseidet adatait és évfordulóit, aztán tervezd meg, hogy mit veszel neki, mondjuk a szülinapján. A program a megfelelő időben értesíteni fog, hogy vedd meg ezt, intézd el azt és egyáltalán: évforduló jön.
Tetszetős találmány, jól megtervezett, együttműködik az amazon.com-mal és Opera alatt is működőképes. Nagyobb rendezvény (például esküvő) szervezésekor is hasznos lehet.
Jaj, azért az olyan förtelmes, hogy szerda este mindkét csatornán a politikai vitát lehet nézni, az ablakom előtt meg a Fidesz hirdetését sugárzó autó zenél. Most a tévét rúgjam le a helyéről, vagy a kocsist küldjem el oda, ahol a madár sem jár?
Tömör és rövid véleményem: Orbán Viktor meglett alázva, földbedöngölték, pusztán a számokkal. Bunkó volt, a kamerába nézett egyfolytában, míg a vitapartnerére egyszer ha rátekintett. Ha szavaz(hat)nék, az MSZP-re szavaznék.
Nem, nem azt. A macskát. Volt olyan kedves, és két zacskó teknőseledelt, egy üveg csukaolajat és egy egész szépiát beleborított az akváriumba, gondoskodván ezzel a ma délutáni elfoglaltságomról. Köszi, cica! Egy pár napig ne lepődj meg, ha nem jöhetsz be a szobába.
A kiborult teknőskaja ráadásul rettenetesen bűzlik.
Befejeztem. Kétszáz liter vizet ki- és behordani, egy kiló kavicsot megtisztítani, nem a legkellemesebb csütörtök délutáni elfoglaltság. Sebaj, készen van. A macseknak pedig úgyis megbocsátok. Egyszer. ;]
Jól működő, gyors és stabil DOS emulátor, valamint egy tartalmas adatbázis, az együttműködő játékokkal. Ez a DOSBox. A régi nagy kedvenceim is működnek vele, mint például a Test Drive sorozat, a Simpsons Arcade, a Ghost Busters, valamint a Transport Tycoon mindhárom kiadása, azaz az Original, a Deluxe és a Mars Edition. :)
Kis hazánk is eljutott odáig, hogy szelektíven gyűjtünk hulladékot. Már errefelé is megjelent néhány színes kuka, de praktikus módon a két legritkábban látogatott placcon helyezték el. A lakók persze mondták, hogy ott lenne a legjobb, ahol a boltok vannak -logikusan-, hisz ott jár a legtöbb ember. De nem, az egyik készlet az ördög háta mögött, baloldalt helyezkedik el, a másikat pedig egy viszonylag látogatottabb helyre, a vasútállomás mellett található kocsma mögé rejtették. És igen, ha arrajárok, bedobom, amit lehet, mert fontosnak tartom. Ez afféle világ-szemantika, a dolgokat arra használjuk, amire valók. A műanyag menjen a műanyaghoz, a papír meg a papírhoz és így tovább.
Megint megy vita, megint minden csatornán. Most a négy nagy párt, a Fidesz, az MDF, az MSZP és az SZDSZ miniszerelnök-jelöltjei beszélgetnek. Dávid Ibolya beszédei és stílusa nagyon szimpatikus, már hetek óta figyelem, hogy pont a többi párt gyenge pontját fogta meg, s azzal kezdett -a legszolidabb- kampányba.
Lassan már nyitni kell egy politika topikot, de ígérem, hogy holnaptól politikai csönd lesz, itt a mlogon. :D
Az mekkora poén, hogy a békés ünnepek alatt a Passió című filmet fogják vetíteni. Végül is nem durva, páran rosszul lettek, néhány meg is haltak. Sebaj, legalább témábavágó.
Ma volt egy telefonos kalandom. Felhívtam Anyut (igen, nagy A-val hívtam fel), erre valami pasi beszélt a telefonba. Ez eddig nem lenne ugye érdekes, de az már igen, hogy a pasi mindenféle vonalhang nélkül kapcsolódott be, és nem hallotta, amit mondtam neki. Nagyjából két percig hallgattam, hogy „Igen, persze”, meghogy „Legfeljebb elintézzük a másik kerületben lévő hivatalnál”, aztán lenyomtam. Nagyjából fél percre rá csörgött a telefon; Anyu volt az. Elmondta, hogy ő végig hallott engem, de ugye én eközben valami jóemberrel próbáltam kommunikálni. Különös, lehet, hogy egy másik hívásba kapcsolt volna be?
A blogszféra pedig bővült egy bloggerrel, valamint kicsit átrendeződött. Az illetékes majd észreveszi - gondolom.
Jessz, megtaláltam gyermekkorom kedvenc játékát, a Prehistorik 2-t. Aki nem ismerné: kedvemc ősemberünk hazajutásában kell segédkeznünk, megvédve a méhektől, farkasoktól(?), teknősöktől, sárkányoktól, pókoktól és egyéb agresszív lényektől. Útközben kaját, piát, bónuszokat szedegetve növelhetjük pontjainkat, valamint rejtett helyeket fedezhetünk föl. Anno négyszer-ötször végigjátszottam.
Engem mindig is lekötöttek a hasonszőrű játékok, sokkal izgalmasabbak, mint egy-két mai 3D-s, agyongrafikázott társuk.
Ma volt a suliban ilyen teszt, negyven oldalas, ikszelgetős. Nagyjából olyan dolgokat kérdeztek, hogy milyen viszonyban vagyok a szüleimmel, fogysztottam-e alkoholt vagy kábítószert, és esetleg voltam-e már részegen vagy beszívva, hogy mikor volt az első magömlésem, mikor vesztettem el a szüzességemet, hogy védekeztem, mit étkezem, milyenek a barátaim, voltam-e már öngyilkossági hangulatban stb.
Az előadónő nagyon kulturált volt, elmagyarázta mit kell csinálni, azt, hogy az egész teszt névtelenül zajlik, s ő csak az adatokat rögzíti a „kompjúterbe”. Észrevettétek, a legtöbb hozzá nemértő emberke kompjútert mond? Mindegy, elsőnek fejeztem be és amíg vártam Copiékat, beszéltem az előadónővel. Mesélte, hogy előfordult már olyan is, hogy gyerek részegen ment be a tesztre, meg az, hogy egy 13 éves lány másfél A4-es oldalban(!) kifejtette, hogy öngyilkos akar lenni, mert az apja terrorizálja. Vannak dolgok...
A tesztet egyébként az EU miatt csinálják, több országban elvégzik és az eredményeket összevetik, majd ezalapján kapjuk a támogatást.
Popsztárok. Tudod, húszéves gizdacsávó a csajával beül a stúdióba, és elénekel valami langyos szappanlevet. Ebből lesz a popzene, ami három hétig mindenki kedvence, aztán amikor rongyossá hallgatták, egyszerűen elfelejtik. Ha hallgattál popzenét három éve, akkor emlékszel, hogy mit? Na ugye, hogy nem! A 0690 zenekar tipikus hazai rock zene, jellegzetesen punk vonásokkal. Ezt speciel pörgős gitár és dobtémák jellemzik, valamit érces, határozott énekhang. Töltsd le, nem bánod meg.
Ezenkívül kis reklám gyanánt megjegyezném, hogy a srácok cuccát elrabolták bizonyos emberek (tessék ideképzelni a megfelelő szót), és ugye a nem-popsztárokat kevésbé támogatják. Akinek megtetszett zenéjük, és vágyat érez a támogatás felé, az az oldalukon található bankszámlaszámon megteheti ezt.
0690 - Popsztárok Ez egy mefiblog podcast (2:50), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.
Ma felhívtak a helyi szavazóirodából, hogy ugyan megyek-e szavazni.
- Haló, tessék!
- Jónapot, én XY vagyok a salgótarjáni választóirodából, a Fidesz képviseletében; érdeklődni szeretnék, hogy fog-e ön szavazni a hétvégén.
- Jónapot, nem.
- Dehát miért?
- Mert nem lesz hozzá kedvem!
- De uram! Ez állampolgári kötelessége!
- Nekem ugyan nem.
- Hogy-hogy?
- Még nem vagyok 18 éves.
- Jaj, elnézést! És a kedves szülei?
- Ők igen.
- Jó, és mikor lehet rájuk számítani?
- Semmikor.
- Miért?!
- Mert Budapesten szavaznak.
- Jahj, értem. Köszönöm, viszhall.
- Kézcsókom.
Sokáig gondolkodtam, hogy milyen téma alá helyezzem ezt a bejegyzést. Mindenképpen megérdemelné az antiszociális jelzőt, de ez durvának tűnne. A zene sem áll messze a témától, de ennél fontosabb, amiről írni fogok. Közérdek téma, ez lett a választásom.
Hogy ki is Kurt Cobain? A Nirvana frontembere, aki ezen a napon tizenkét éve, hogy elhunyt. Sokak szerint öngyilkosság, de akik így gondolják, azok tévednek. Még régebben - talán akkor is egy évforduló volt, nem emlékszem pontosan - írtam egy cikk szerűséget az esetről. Előkerítettem (köszönet ére Solykának), és feltöltöttem; itt el lehet olvasni.
A Wikin is található egy cikk. Milyen fura, tegnap random móban hallgattam zenét, és szinte minden második szám Nirvana volt.
2007. november 21., 15.23.12: Időközben a fájl elveszett az éterben, és sajnos nincs róla másolatom, majd igyekszem előkeríteni.
Jópofa játék, amiben dominó, szám, szám és betű valamint ponttábla rendszerben kapunk, vagy adunk feladatot. A lényeg, hogy a gép, vagy a játékos megpróbálja eltalálni egy széria folytatását. Értsd, 1 2 3 4-nek valószínűleg 5 lesz a folytatása.
Aranyos, el lehet vele játszadozni, bár trükkös, mert ha nem tud valamit, akkor megkérdezi a helyes megoldást, s gondolom tárolja is azt.
Pár hete letöltöttem a JAWS felolvasóprogramot, és azt tapasztaltam, hogy elég kényes. Több helyen vannak függőleges vonalakkal, vagy mondjuk perjelekkel (mint például itt is) elválasztva listaelemek, vagy képek leírás részébe csak annyi írva, hogy „kép” stb. Ebben mi a rossz? Vegyük például az én blogomat, ahol a cím alatti listát perjelekkel választom el. Ezekkel az a probléma, hogy a program nem tudja, hogy az egy listaelválasztás, ezért felfogja olvasni, hogy ott egy perjel, vagy egy vízszintes vonal található.
A képekkel ugyanez a helyzet. Ha ugye van egy kép, amin egy orrában kotorászó ember van, akkor az alt, azaz leírás részben ezt illik jelezni. Vagy a szmájli. Sok helyen láttam azt is, hogy a szmájli leírásában maga a szmájli van. Oda sokkal érdemesebb azt írni, hogy mosolygós arc, mosolygós ábra stb.
Persze, tudom, hogy nem lehet mindent úgy tervezni, hogy mindenkinek megfelelő legyen, de néhány apró módosítással egész szép eredmények érhetőek el.
A JAWS program demójának letöltése és/vagy birtoklása nem bűncselekmény, erre lett kitalálva. Természetesen nem vettem meg, amint a próbaverzió használata lejár, törlöm a merevlemezemről.
A mai napot kinevezem a blogszféra idei legunalmasabb napjának. Kevés bejegyzés, kevés komment, pangás. Na mivan, kisüt a nap, és mindenki menekül a gép elől? :)
A dizájn megújult, a motor pedig gyorsult, okosodott, finomodott. Volt egy kisebb probléma a hozzászólásoknál, Firefox alatt nem működött, javítva lett ez is. Furcsa is volt, hogy ilyen kevés komment érkezett. :D
Látható fícsörök nem születtek, viszont a kommentek kezelése ezentúl OOP alapon működik, a reguláris kifejezések függvénytára pedig bővült, van már url bbkód, valamint az idézőjeleket ("") szebbre („”) cseréli. A szmájlik grafikus cseréje pedig megszűnt.
Ami még fontos, volt egy olyan probléma - nem tudom ki tapasztalta -, hogy a http://mefi.be/index.php lényegesen lassabban töltődött be, mint egy bejegyzés maga. Ennek megvolt az oka, egy ob_start(); okozta, mostmár ez is megoldva. A blog pedig mostantól 2.3-as verzióra ugrik, lehet pezsgőzni. :)
Sok pénzt akarsz keresni kevés munkával? Nekem bejött, akkor neked is sikerülni fog! Havi közel félmillió simán megvan! Kérd el a tájékoztatót a cenzúrázni haj dejó e-mail címen!
Ezt egy népszerű portálon lehetett olvasni, szándékosan nem mondom hol, mert már törölték, s kiváncsiságból küldtem egy levelet, hogy mivan. Ne dőljetek be, idióta baromság; másolgatni kell, meg napi száz-kétszáz levelet elküldeni.
Kétéltűvel pont a pornóiparról beszélgettünk, nekem meg eszembejutottak azok a király hírdetések. Vágod, betesznek egy csajt, akiről lerí, hogy nem magyarországi, de azért odaírják az IP címed helyét, (nekem például Esztergom, mert itt van a központ), meghogy „Find REAL sexpartner in Esztergom!!!”. Szánalmas, pöppet.
Most játszunk olyat, hogy őszinték leszünk egymáshoz. Ide kommentárba le lehet írni, hogy milyen embernek tartotok engem, mit kedveltek és mit rühelltek bennem. Nem, nem fogok megsértődni; az építő kritikát mindig is szerettem.
Azt nem hiszem, hogy nincs vélemény, mert ha valaki legalább két-három bejegyzést elolvas, tud konkrét véleményt alkotni, hogy milyen ember, vagy legalábbis milyen hangulatú ember az író. Két fajta ember van, az egyik aki megmondja, a másik, aki magában tartja véleményét. Én megmondom, bár tudom, hogy ebből sokszor problémám adódik, de inkább megmondom a véleményem, semmint, hogy kétszínű legyek.
Ha esetleg valakitől kapnánk egy blogmotort ajándékba, akkor jelezzük már, hogy hé, ezt a Pistától kaptam, vagy mivan. Tényleg zavaró ám, hogy valaki dolgozik valamivel, időt és energiát fektetvén belé, majd odaadja valakinek, aki átír két sort, aztán rámondja, hogy a sajátja.
Ez nagyjából az ingyen letölthető, vagy regisztrálható blogokra is igaz: tessék szépen jelezni. Különösképp a freeblogra igaz ez, ha már ingyenes és reklámtól mentes (ami valljuk be, manapság igen ritka dolog) akkor ne legyen már luxus jelezni, hogy hol vagyunk.
Teljesen szép megoldások léteznek erre, nem kell kötelező sablonokat írni. Például mennyire ízléses az, hogy „Köszönet a segítségért a freeblognak.”, vagy „Ez a blog nem jöhetett volna létre a freeblog támogatása nélkül”. Nem hal bele senki - legalábbis úgy vélem. Vagy tévedek?
Utánajártam a főoldal lassúságának okáért, és arra a következtetésre jutottam, hogy a névkiszolgálóval lesz probléma. Letszteltem, egy üres index.html ugyanúgy lassan töltődik be. Az érdekesség, hogy az aloldalak (/muti/x/cim-a-bejegyzesnek/) viszont problémamentesen működnek.
Jobb megoldást nem tudok, december előtt nemsokkal hazai névkiszolgálóra költözik a domén, akkor talán jobb lesz. Elnézést a kellemetlenségért.
Egyébként semmi bajom nincsen Madonna ABBA feldolgozásával, de kicsit unom már, hogy minden reggel, minden délután ezt hallgatom a buszon, sokszor kétszer is leadják félóra leforgása alatt.
Volt anno egy bejegyzés Attilánál, Madonnáról. Kicsit ledöbbentem, nagyon durva az a kép. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korban van már, ettől függetlenül jól tartja magát, vagy a plasztikai sebészei jól tartják, hehe.
Mostanában akkora divat lett közölni, hogy én nem értek hozzá. Van egy ember, aki nagyjából szép dizájnokat készít, s közli, hogy ő nem ért hozzá. Van egy viszonylag jó programozó, de közli, hogy nem ért hozzá. Van egy jó festő, de közli, hogy nem ért hozzá stb.
Nem, nem azt mondom, hogy legyünk beképzeltek, de ha valaki megír teljesen magától egy programot, vagy elkészít egy dizájnt, az már állíthatja, hogy ért hozzá. A másik, ha elmegyek egy állásinterjúra, biztosan megkérdezik, hogy mi a véleményem. Nem fogok szerénykedni, hogy én nem értek annyira hozzá, értelemszerűen közlöm, hogy kenem-vágom a témát - bár ez esetben inkább a referencia beszél.
Igen, én is mondtam már olyasmit, hogy nem értek a dizájnhoz, de úgy érzem, hogy ez reális. Nem vagyok vérprofi, egy oldalt el tudok készíteni, nagyjából tisztában vagyok a HTML és a CSS nyújtotta lehetőségekkel, de nem tartom magam sem dizájnernek, sem pedig grafikusnak.
Programozónak annál inkább, sokkal jobban érdekel, s talán jobban is értek hozzá.
Visszaemlékeztem milyen volt, amikor kezdtem ezt ez egész bloggerkedést. Anno - mint szinte bármilyen kezdő blogger - én is a freeblogon kezdtem, ott nagyjából két hónapig blogoltam, aztán lett a zöld dizájnos blogom. Erre nem hiszem, hogy emlékszik valaki (talán Devilll), egy statikus és buta HTML lap volt az egész, egy letöltött üzenőfal figyelgetett a jobb oldalt, aztán kész. És milyen fura volt akkoriban, egy sima üzenőfalat beüzemelni akkora nehézségnek tűnt.
Aztán jött a fekete blogom, erre már többen emlékezhetnek a jelenlegi olvasióm közül. Itt már komoly látogatottságot döntögettem, átlag 10-20 egyéni olvasóm volt, naponta. Itt már első PHP alkotásom figyelt, rendkívül primitív módon fájlokban tárolta a bejegyzéseket. Itt már kezdett komolyabban érdekelni a PHP a CSS meg HTML téma.
Ekkor kezdtem el más blogokat is olvasgatni. Azt sosem felejtem el, hogy először Shamalt blogján találkoztam gravatarral, s azt sem tudtam mi az, gondoltam biztos regisztrálni kell.
Furcsa az is, hogy egy éve a <?php if(isset($_GET['i'])) {...} ?> egy zord és rettenetes kódnak tűnt, most pedig bele vagyok bolondulva az egészbe.
[21:02:04] smv: szerinted a googleben milyen keresőszóval találok olyan képet, amin egy száguldó égő vonat egy erdő szélén száguld, miközben a másik oldalán egy csobogó patak van, melyre árnyékot vet az égen szálló felhő?
[21:02:16] mefi: :D
A megfejtést bekommentáló olvasónk nyereményben részesül.
Milyen érdekes, amikor lefekszem hajanali egykor, és hajnal kettőig, fél háromig nem sikerül elaludni, akkor nyugtázom magamban, hogy reggel nem lesz kelés. Fenét, olyankor tudok a legjobban fölkelni. Ha bezzeg tíz-tizenegy környékén lefekszem, biztos, hogy reggel hatkor szenvedek az ágyban, mondogatván, hogy „még csak egy perc, és kimászok”.
Egyszer, nem is olyan régen írtam egy dizájntervről, amit a Google keresőnek terveztek.
Úgy tűnik, hogy egyre több embernek szúrja a szemét a jelenlegi kinézet, és újabb tervekkel állnak elő. A legújabb,Google Dark névre hallgató kivitelezés - mint ahogy a nevéből sejthető - egy sötétebb világba invitál. Nekem személy szerint tetszik, de kérdés, hogyan reagálnák le, ha ez lenne a Google új arculata. Kíváncsi vagyok, hogy a Google fejlesztői mikor rukkolnak elő egy új dizájnnal.
Nem tudom, mostanában úgy néz ki, hogy divatos lett hívogatni az embert. Most éppen egy közvéleménykutató keresett föl, méghozzá a matracokat illetően. Láttam, vagy hallottam-e matracreklámot az utóbbi időben, s ha igen akkor melyikét, majd felsorolt egy pár márkát, hogy ismerem-e.
Ezek a közvéleménykutatók legalább udvariasak - ezt sok telefonos ügyintéző megtanulhatná tőlük.
Két új ficsőrrel gazdagodott a blog. Az első egy apróság a hozzászólásoknál, az elküldésnél megjelenik egy kis kép, valamint egy „Komment küldése...” felirat, és eltűnik a szubmitgomb. Ez többek között a duplikált komment, valamint spampróbálkozások ellen van, másrészt könnyíti a szervert, hisz nem küldi el az adatot. Természetesen szerveroldali ellenőrzés is van, mert az ördög nem alszik. ;]
Eztán van egy olyan, itt balra lent a matricák alatt. A nap bloggere nevet kapta. Működése egyszerű, azt a bloggert írja ki, akinek ma van a napja. Ezt én állítom be, lehet jelentkezni, hogy ki mikorra kéri. A mai napot ezennel Haszprusnak adom (személyes okból, én tudom és ez elég), ha csak nem kér másik napot.
Egy kis apróság, szülinapot, névnapot, évfordulót stb. mondjatok, hogy tisztább legyen a kép.
És még valami: a ficsőr csak a blogszféra linkjei között válogat.
Hehe, keresőoptimalizált cím. ;] Nem nézek pornót, mert rühellem a műanyag nőket és a műanyag helyzeteket. Valamint nem nézni kell, hanem csinálni - szerintem.
Van egy autóreklám (ezzel rádióban és tévében egyaránt találkoztam már), amiben egy nő sikoltozik úgy, mint akinek épp orgazmusa volt/van/lesz. Ebben csak az a poén, hogy míg én ezt nézem a tévében, vagy hallgatom rádióban, addig a másik szobában szüleimnek megfordulhat a fejében, hogy éppen pornót nézek, ehhe.
Érdekes kezdeményezés ez a Webaroo. Működési elve, hogy amíg tart az internet-kapcsolat, addig csomagokat tölt le - elvileg nem a sebesség rovására-, majd ha a kapcsolat megszűnik, a csomagok közt kereshetünk.
Igazából nem tudom, hogy mi értelme egy teljesen offline keresőnek, hiszen legtöbbször addig használjuk a keresőt, amíg a keresett oldalra el nem jutunk. Viszont mindenképpen hasznos lehet, ha például egy oldalt törölnek, de nekünk szükségünk lenne tartalmára.
A dolgok mindig akkor hiányoznak igazán, amikor már nincsenek. Például múlt héten lemerült az MP3 lejátszómban az elem. Akkor nem vettem újat, mondván nem fontos, de ma a buszmegállóban állva rájöttem, hogy kár volt.
De ez ellentétesen is igaz. Amíg nem volt asztali DVD lejátszóm, akartam magamnak egyet, nézegettem az újságokban, terveztem, hogy milyen lesz. Viszont amint megvettem, két hét után nem tudtam vele mit kezdeni. Mert ugye önálló hangfalakkal nem rendelkezik, a sztereóval van összekötve. Ha megakarok nézni egy filmet, akkor alapból három készülék megy, mindet be kell üzemelni, beállítani.
Persze, ezek apró dolgok, a legrosszabb, amikor egy személy hiányzik. Mikor vele vagy, nem tűnik föl, sőt, lehet soknak is tartod a vele töltött időt. Aztán mikor nem vagy vele, olyan, mintha hiányozna belőled egy darab, mintha megszaggatták volna a húsod, a lelked és úgy egyébként.
Nem, nem vagyok szerelmes. Konkrétan nincs is olyan személy, akit most ennyire hiányolnék, (bár van akit egyfolytában), csak megfordult a fejemben.
Nektek mi a kedvenc betűtípusotok? Azt figyeltem, hogy sokan (például a böngésző(k)ben) nem változtatják meg az alapértelmezett betűtípus, ami általában a Georgia, a Times vagy a Times New Roman, azok a betűk, amiknek „talpa” van.
Nekem speciel a Tahoma illetve a Trebuchet a kedvenc fontbetűcsaládom. A Tahomát a könnyű olvashatósága miatt, a Trebuchetnek (hogy a fenébe kell kiejteni?) pedig az eleganciája fogott meg, kicsit íves, kicsit kecses, kicsit letisztult. Tetszik még a Georgia és az Arial is, bár ezek kevésbé.
Voltunk ma shoppingolni vásárolni a mókus centerben. Rühellem a plázákat, az emberek csak mennek előre, telefonálnak, mutogatnak, nem figyelve a másikat. Most például ment egy nagyjából öt éves gyerek az anyjával (vagy valami rokonával) kézenfogva, erre egy nagy darab ember a nagy sietségben föllökte. Szegény srác ott sírt, a tahó meg ment tovább. A legrosszabb, hogy egy anyuka nem is tud mit tenni. Az ilyen bunkó minek megy emberek közé?
Vettünk ruhákat, mert jön a tavasz, vagy valami efféle. Az én stílusom még mindig leragadt a fekete farmernél és a hozzátartozó fekete garbónál.
Jessz, végre itt a szünet. Elvileg ma kollektív kirándulást tervezett az iskola, de mivel tegnap rossz idő volt, ezért inkább a szünet utánra helyezték, mára pedig tanulást ajánlották. Ám a tanáraink úgy gondolták, hogy komoly odafigyelést úgysem tudnának elérni, ezért inkább szabad foglalkozást tartottunk.
Idén mi ballagtatjuk a végzősöket, ma mutatták a programot. Kíváncsi vagyok, hányan leszünk jelen, mert többen ellenezték a dolgot, mivel tavaly kevesebb ballagtató volt, így mi is segítettünk. Már aki ott volt, ugye.
A paródiablogger pedig rendkívüli gyorsaságról tesz tanúbizonyságot; éppen, hogy megírom a bejegyzést, már megvan a másolat. Én is röhögök rajta, de nem kérem többször a linket, ismerem, figyelem. A ferde tükör. ;]
A Cooliris egy akár hasznosnak is mondható Firefox kiegészítés. A Googleben való kereséskor, nem szükséges az oldal hivatkozására kattintanunk, hogy meglessük annak tartalmát. Ha a link fölé visszük a kurzort, akkor egy keretben megjelenik az adott oldal. Ami nekem tetszett, hogy a képek fülre kattintva, a képekre érkező találatokat mutatja.
Az elképzelés mindenképpen jó - kicsit közelebb kapcsolatba hozza a rendszert a felhasználóval -, de van egy apró problémája: lassú. Amíg megjelenik a kis ablak, addig rá lehet kattintani a linkre is, nagyjából egy időben jár. A megoldás már nehézkesebb, mert ha mondjuk letöltené az összes lapot, akkor rendkívül lassúvá válna maga a keresés. Kíváncsian várom a folytatást.
Mostanában sok helyen lehet hallani a telefonos segítségekről; felhíváskor x forinttal támogathatod, most például az árvízkárosultakat. Ez mindenképpen jó, sok embernek jól jöhet a segítség, de érdekelne, hogy abból a teszem azt száz forintból mennyi jut az illetékeseknek? Mondjuk lejön az adó, az áfa béfa, biztos, hogy a telefon-szolgáltató is elkéri a maga pénzét, és a száz forintból rögtön negyven lett.
Így van ez nagyjából az alapítványoknál is, tisztelet a kivételnek. Még régebben volt róla szó, hogy a Tsunami által károsultak egyik főbb alapítványának főnöke, egy olcsónak nem mondható szállodában töltötte nyaralását - a gyűjtés után. Sokszor mondják, hogy aki segíteni akar, az közvetlenül az illetékesnek próbálja címezni, és ne alapítványokon keresztül.
Ahány ember, annyi szmájli, annyi szokás. Van olyan, aki balról, van olyan, aki jobbról. Van aki sima zárójellel, van aki négyzetessel. Van aki a mondatvégi írásjel után, s van aki az előtt. Van aki tesz előtte/utána szóközt, van aki nem. Van, aki a végét duplázza, van aki az egészet.
A szmájli használata - módjával -, jó dolog. Egy cset, vagy IM beszélgetésnél sokszor félreérthető lehet valami, ezt jó dolog szmájlival egyértelműsíteni. Vannak ezek a szülemények, mint pl. a „lol” vagy a „rotfl”. A lollal még semmi gond nincs, de a rotfl és társai már kevésbé szimpatikusak, kicsit erőltetettnek tűnik.
Tegnap az m1-en volt egy műsor, amiben Orbán Viktor volt a vendég. Miközben a műsorvezetővel beszélgetett, azt szűrtem le, hogy megunta az egész választási mizériát. Olyan arccal beszélt, mint akinek elege van, és nincs több terve, célja. Nekem személy szerint Orbán Viktor nem szimpatikus (nem, nem politikai, hanem emberi aspektusból), de tegnap mindenképpen érezhető volt, hogy megtörött. Mind fizikailag, mint lelkileg.
Úgy tűnik, hogy a keresőóriás minden webes termékben szeretne otthon lenni. A legújabb, hónapok óta várt projektjük a Google Calendar. Sajnos - bár valljuk be, ez egyértelmű volt - Opera alatt nem működőképes, de Firefox vagy IE alatt remekbe szabott naptár-alkalmazást ismerhetünk meg személyében.
Lehet faggatni az ajaxos trégombot, már tud egy pár dolgot. Sablon kérdésekre természetesen válaszol, mint például meddig vemhes a teve, vagy hány éves a norvég király. Firefoxszal sajnos nyomkodni kell a gombot, Opera alatt elég viszont entert ütni. Ha valaki szeretne, ajánlhat kérdést.
Most pedig megyek gémerkedni, mindenkinek kellemes estét. ;]
Délelőtti elfoglaltság gyanánt kipucoltam kedvenc oprendszerem. Van néhány apróság, amiknek beállítása, kikapcsolása, törölése sokkal gyorsabb, letisztultabb rendszert eredményez.
Tegnap olvastam, hogy a régi trolibuszokat lecserélik. Egyrészt öregek (nem mindegy, hogy egy turista a legújabb, kényelmes és szép trolit látja, vagy a több évtizedes orosz tákolmányt); másrészt ráznak. Ez mostanában nagyon fölkapott téma lett, de közel sem új keletű. Már négy-öt éve is hallottam, hogy esős időben, le- és fölszállásnál megrázza a kedves utast. A poén mégis az, hogy a BKV igazgatója közölte, hogy ez nem probléma, legföljebb „a kedves utas kis kacsóját megcsípi kissé”. Jah, ha véletlen a bal kezével fogja meg, és úgy kapja el a szívét, akkor ott helyben meghal. De nem gond, majd fél év múlva jönnek az új trolik, és az jó lesz.
Nos, a blog látogatottsága a héten a háztáji rekordokat döntögeti. A statgép adatai szerint, a mai napon 468 egyedi látogató járt itt. Ami még jobban tetszik, az a tegnapi, 354-es szám. Ez azért szebb, mert tegnap csak 12 óra látogatottsága lett mérve. Ez annak köszönhető, hogy a dizájn váltásakor a statgép kódja kimaradt. Azt pedig tényleg nem értem, hogy ennél mióta nagyobb egy másik oldal látogatottsága.
A blog munkatársai mindenkinek köszönik a közreműködést, bár tudják, hogy csak valaki nyomkodta a frissítést! :)
Országunk helyzetét remekül tükröző videó, melyben egy hölgy prezentálja a helyes gyermeknevelés elméletét, egy fekete színű babán. Talán ilyen neveléssel szép eredményeket lehetne elérni!
Pont olvastam Dani bejegyzését, és azon morfondírozok, hogy nekem is kéne egy új bicaj, vagy legalább a régit kéne javíttatni. Mert ugye tavaly szépen defektes lett, meg a váltója is eléggé tropa. Ha figyelembe veszem, hogy idén nyáron lesz hat éves, akkor ez nem meglepő.
Az új vas (is) mindenképpen Hauser márkájú lesz, a mostanival nagyon meg vagyok elégedve, így nem váltok egy bizonytalanra. Az Eclipse modell tűnik a legjobb választásnak, de talán a Leopard sem rossz; igazából nem szeretem a teleszkópos bicajokat.
Azért vannak idióta emberek. A kerítésre óriási betűkkel ki van írva, hogy harapós kutya. Erre valami részeg fazon leül, és nekidől a kerítésnek. A kutyának persze első dolga volt, hogy üvöltve odarongyolt, és finom jelzésként megbökte az orrával a hátát, hogy ez nem az ő helye. Az ember erre föláll, és elkezdi üvöltözni, hogy szakadjon az ég a kutyára, majd egy jól irányzott mozdulattal belerúgott a kerítésbe. Finoman közöltem vele, hogy ha nem tud olvasni, és nem tetszik neki ami itt van, akkor lehet menni a másik kocsmába.
Az már csak hab a tortán, hogy vannak emberek, akik direkt záráskor jönnek. Nem képesek megérteni, hogy déltől egyik bezár a bazár. Áll, és kiabál, hogy ő neki csak egy ez, meg csak egy az kell.
Délutáni elfoglaltság gyanánt, gondolta a mefi, hogy majd iszik paradicsomlevet, mert az jó. Szokásos műveleteket hajtott végre, kiment a konyhába, kinyitotta az üveget, és egy határozott mozdulattal meghúzta. A harmadik korty után már kezdett gyanús lenni neki, hogy:
túlzottan sós az íze
érdekes az állaga
valami fehér izé úszik az üveg közepén
Hősünk azonnali hatállyal felfüggesztette eme nedű fogyasztását, és a még arcüregében található folyadékot a konyha erre alkalmas pontjába, a mosogatóba juttatta. Későbbi elemzések után, szakemberek megállapították, hogy a paradicsomlé romlott. Ám arra, hogy mi is az a fehér izé, nem sikerült rájönni. Keressük azt a személyt, aki már találkozott hasonló jelenséggel. Az izé nagyjából 3cm átmérőjű, fehér színű és az állaga leginkább a takonyhoz hasonlítható.
Azóta fogatmostam, és ettem egy fagyit; a fehéramagnum legalább változatlanul finom.
A legjobb hírműsor. A m1-en kevés, engem konkrétan nem érintő témák vannak, az RTL-en rendkívül selejtes hírműsor figyelhető meg, a TV2 Tények című műsora pedig egyszerűen tökéletes. Megfelelő idő, megfelelő tartalom, a műsorvezetők tudnak olvasni (értsd: nem, vagy ritkán dadog, téveszt szöveget stb.), korrekt sorrend. Mert az tré, amikor győzike legújabb kalandjai első helyen vannak, míg az, hogy valaki meghalt az utolsón. TV2 rulz, a választási közvetítés is sokkal jobb volt, de erről mániákus már írt.
Ha ez emberfiának vérzik a foga, akkor már illene fogorvoshoz menni? Értsd: nem az íny, hanem a fog, a fog környéke vérzik. Meg ugye fáj is, de ez nem annyira zavar.
Hogy miért nem megyek fogorvoshoz? Mert tavaly szépen elmentem, és összeszedtem egy ínygyulladást, köszönhetően a nem megfelelően fertőtelenített fogorvosi eszközöknek. Egy fogamat nem kezelték, ez meg gázosan néz ki. Ugye, nem csak szerintem rossz, amikor fekszik az ember, és hallgatja az idegesítő zúgást, és csak nyomják a fejébe a fúrót... dizgászting.
Pedig muszáj lesz elmenni vele, mert egyre rosszabb. Most viszont aludni megyek; meguntam az egésznapos PHP kódolást. Azért született egy szép kis osztály, moikboy és az én örömömre. ;]
Remekül működő, gyors és stabil statisztikai rendszer weboldalak látogatottságának méréséhez. Egyszerűen minden mérhető vele: a keresők találatai; az egyéni látogatók (internetszolgáltató, IP-cím, ország és város szerint); az aloldalak és az oldalon belüli hivatkozások; a cookie és Javascript támogatás; és a szokásos, már-már alapnak mondható dolgok, mint például a színmélység vagy a felbontás.
Az igazi előnye abban rejlik - azt leszámítva, hogy rendkívül gyors, és kényelmes -, hogy teljesen ingyenes, és a mérőkód láthatatlan. Semmi kép, semmi hivatkozás. A hab a tortán, hogy egy felhasználó akár több oldalt is beállíthat. Egy próbát mindenképpen megér.
Ez az a film, amit mindenképpen meg kell nézni, alapmű. Egy erősen rasszista srácról szól, aki emberölés miatt börtönbe kerül, és rájön, hogy a világ nem csak feketéből és fehérből áll. Elgondolkodtató, átérzős, komoly, de helyenként megröhögtető. Csak ajánlani tudom. Az IMDB értékelése szerint, csak 8.5 pontot kapott, én viszont tízet adnék rá.
Jöhet nekem bárki a szociális hülyeségekkel, hogy a család az otthon és a szeretet, nem érdekel. Az ünnepnek két előnye van, de nagyon: a jó kaják és a szabadidő. Ott van például december. Majdnem egy hónapig készülődik az ember, takarít, főz, mos, bevásárol, s mindezt egy két napig tartó ünnep kedvéért. Vagy például a húsvét. Mindenki meg locsolkodni. De hányan mennek azért locsolkodni, mert hagyomány, mert szépsége van, mert jó móka? Sehányan; mindenki a pénzért megy.
Becsinálsz a nevetéstől, hírdeti az előzetese a 2003-as francia vígjátknak, és őszintén szólva, nem állt távol az igazságtól. Fergeteges poénok, tökéletes színészi munka, és az elmaradhatatlan Mikó István magyar hangja. Bár az IMDB értékelése szerint csak 4,5 pontot (ami a 162 szavazatból nem rossz); ez felróható annak, hogy elég nehézkes megtalálni, mivel franciául kevesen tudnak. Nagyon jó, biztos, hogy megszerzem.
Még régebben olvastam Athina blogján, hogy a wiw üzemeltetője nem más, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal.
Érdekes húzás lenne, ha kiderülne, hogy igaz az infó. Azért gondoljunk bele, a wiwen majdnem háromszázezer ember regisztrált, és ebből azért akadhat olyan, akit valami miatt elővehetnek. Akármi miatt, kiderül, hogy egy iraki terrorista, vagy valami.
És tényleg, elvégre regisztrálunk, föltoljuk képeinket (amiket más majd jól lenyúl, és fölteszi valahová), leírjuk, hogy mit csinálunk, hova jár(t)unk iskolába, hol dolgozunk, mi a szakmánk; szinte mindent. Hányan örülnénk neki, ha ezek - a sokszor bizalmas - információk olyan emberek kezébe jutnának, akik talán így is sokat tudnak. Persze, egy nemzetbiztonsági emberkének nem tart semeddig (mint felhasználó) keresgélni a rendszerben, de azért mint adminisztrátor...
Get ready for love in just 15 minutes! Increaze s -e- x drive and get you in the mood. Harder erectionz! After eating one tablet you can easily get erect anytime you like for 2 days. Even if you have no trouble getting an erection, you can have s -e- x for hours - you can get it back up again and again until you are too sore to carry on! Lots of different yummy flavours that taste great while you kiss! Works on women too! C1alis is up for grab$ - Julian
Igen kérem, ilyen az okos spammerbot - vagy a tanítója. Még jó, hogy GMailes vagyok, ott egyetlen ilyen szutyok sem mászik be. Sebaj, megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel; jeleztem a kedves szolgáltatómnak, hogy ez az e-mail cím bizony szemetel.
A képen a Marlenka nevezetű sütemény található. Mostanában egyre több étteremben, pizzériában, gyorsétteremben és hasonló helyeken látni a reklámját. Van egy erre kísértetiesen hasonlító sütemény, aminek a nevét nem tudom, de szoktunk néha enni itthon. Vanília szerű krém van piskóták közé kenve, a tetején pedig csokireszelék.
Na, szerintem ilyen lehet ez a Marlenka is. Evett már valaki? Tapasztalat?
Most láttam, hogy a m1-en még mai napig megy a Csellengők. Aki nem ismerné: ez egy olyan műsor, ahol eltűnt emberek képét és eltűnésének körülményeit mutatják be. A lényeg az, hogy utoljára nagyjából tízéves koromban láthattam, és emlékszem, hogy a Soul Asylum - Runaway Train című száma volt a főcímdal. Gondolná az ember, hogy hat év alatt biztosan változik a kinézet, a zene stb. De nem, ez egy olyan műsor, ahol nem változik - néha sajnos a tartalom sem.
Mindenesetre rendkívül rossz lehet, és nem szeretném egyszer ismerősöm vagy rokonom képét látni a műsoron keresztül.
Utálom a szomszédaimat. Egyszerűen utálom, hogy húsvét hétfőn déltől bömböl a zene. Ha persze megjegyezném, akkor én lennék a szemét és a mocsok, de ha én hallgatok hangosan zenét, akkor már jön a fenyegetőzés, hogy följelentenek. Kezdek ideges lenni, de tényleg.
17:52:44 - még mindig bömböl. Kezdek tényleg ideges lenni...
Bár már karácsonykor láttam, vacsora közben megnéztem a
Némó nyomábant. Kellemes kis családi animációs filmről van szó. A legjobb az egészben a teknősök és a pelikánok megmozdulásai voltak, hasonlóan, mint a Jégkorszakban a mogyoró-mentőakció.
Az IMDb-n is 8 pontot kapott, én négyet adnék neki az ötből, kedves családi film, a grafikája pedig egyszerűen lenyűgöző.
[22:10:53] Csehteve: szeretem én is a gipsy-pornót
[22:10:55] Csehteve: hopsz :) ez nem ide jött
[22:11:00] mefi: jah, gondoltam
[22:11:08] Csehteve: mindegy :D
[22:11:15] mefi: tudom, hogy perverz vagy
[22:11:28] Csehteve: jó, szeretem verni macsó cigánypasikra :)
[22:11:51] Csehteve: mondjuk ki is próbálnám velük
Hogy mik vannak?! A fent említett személy telefonszámát és e-mail címét meg tudom adni, ha szükséges. ;]
Csak szerintem bunkóság, hogy az OTP internetbankján, mikor mobiltelefont akarok föltölteni - meg úgy egyébként is - nem jelzi azonnal, ha hiányzó adat van, hanem hagyja, hogy szépen elküldjem az űrlapot. Ezzel nem is lenne gond, az igazi gond ott van, hogy miután visszadobja az űrlapot a hibaüzenettel, a feltöltendő összeg átugrik tízezer ropogós forintra. És konkrétan nem mindegy, hogy 2500-at akarok föltölteni, vagy 10000-et. A sebességről és a rendezett összeállításról már nem is beszélek.
Ennél már csak az a jobb, hogy a kártyámat benyelte valami ersztebankos automata, és közölték, hogy bizony nem kapom vissza, mert az OTP Bankkal nem tartanak jó kapcsolatot. Fáradjak be új kártyát csináltatni, vagy menjek be, ha pénzügyeket akarok intézni. Jah, és persze az ügyintézésnél levonnak egy kisebb összeget. Hát köszi.
A legtöbb szerveren (kivételt képeznek az ingyenes szolgáltatók) lehetőség nyílik a .htaccess fájl és a mod_rewrite használatára. Ebben az a jó, hogy könnyedén készíthetünk barátságos weboldalcímeket, melyek kényelmesebbé teszik oldalunk használatát. Fontos, hogy az itt leírtak helytelen használata a szerver ideiglenes leállásához vezethet, valamint néhány szerveren kérni kell, hogy engedélyezzék a .htaccess fájlok használatát.
Microsoft Wordöt használsz? Ne már, hidd el, hogy ez sokkalta jobb annál! Először is, teljesen úgy néz ki, mint a Microsoft terméke, másodszor teljesen ugyanazt tudja, de ha még ez sem lenne elég, akkor megjegyezném, hogy ingyenes. Még mindig Wordöt akarsz használni? :)
A program nagyjából hat másodperc alatt áll föl. A teljesen magyar nyelvű menü mellé helyesírás-ellenőrző is jár, és az alkalmazás oldaláról több nyelvi kiegészítés is letölthető.
A szerkesztés közben használhatunk táblázatokat, hivatkozásokat, fej- és lábléceket és grafikákat. Körlevél készítésére is képes, akár XML fájlokból is. Makrók és modulok használatára is alkalmas.
Én eddig OpenOffice párti voltam, de most úgy néz ki, hogy váltok. Az AbiWordöt csak ajánlani tudom.
Fölkeresett egy jóember a májvíájpín, és küldött egy ilyen üzenetet:
hé,
csórod a nevemet!!!!!44
Király. Egyébként érezhetően lassul a myVIP is, gondolom a korlátlan felhasználók miatt. Kíváncsi vagyok, mikor szüntetik be az ingyen meghívó küldését.
Jaj. Most láttam a linkelde legújabb gyermekét. Van ugye a Pingvinfarm, ami szép és jó. Aztán valaki kitalálta, hogy jól lekoppintja, és csinált egy ilyen Bocifarmot. Azaz rögtön hárman csinálták; egy ötletadó, egy programozó és egy grafikus. Nos, az oldal gyönyörű zöld színekben pompázik, és rögtön két keret is fogadja a kedves látogatót. A hab a tortán, hogy az egész cucc olyan lassú, hogy láttam, ahogy egyesével dobálja a gazdik nevét.
Azért jó, ha az el nem költött vacsorát a konyhában hagyjuk, mert éjfélkor lehet belőle csipegetni. Éjfélkor csipegetni pedig jó dolog, ez köztudott. És én szeretek jó dolgokat csinálni. Úgyhogy most éjféli csipegetés zajlik; a menü párizsis kenyér paprikával és paradicsommal. :D
Az Orangoo Spell Check nem más, mint egy 28 nyelven - többek között magyarul is - működő helyesírás-ellenőrző. Természetesen AJAX-os, (azaz JavaScriptes) megoldás, csak meg kell nyomni a check gombot, és az elmaradhatatlan indikátor forgolódása közben szépen jelzi, hogy hol hibás a szöveg. Hasznos ez, én úgy érzem.
Kicsit kevés bejegyzés lesz mostanában, mert arra spórolok, hogy egy professzionális dizájnstúdió felújítsa a blogom kinézetét. Nagyon szépen dolgoznak, csak picit drágák az én zsebemnek.
Azon gondolkodtam, hogy mit élveznek ezeknek a telefonos játékoknak a műsorvezetői. Pofáznak egyfolytában a kamerába, és közben hülyét csinálnak magukból. A pénzért? Nem hiszem, hogy annyit keresnének. Élvezik? Áh, olyan ember nincs, aki ezt élvezi. A hírnévért? Hát, ha valaki úgy akar hírnevet szerezni, hogy kiröhögik, akkor úgy kell neki.
Anno a Vitray Tamásnak volt egy telefonos műsora (a címére sajnos nem emlékszem), az volt a legjobb. Normális feladványok, értelmes műsorvezető és értelmes telefonálók.
Töltsd le a győzikés csengőhangot, töltsd le győzike legjobb beszólásait, nézzed győzikét, lássad győzikét, hallgasd győzikét, örülj győzikével sírjál győzikével, győzike így, győzike úgy. Köszi, inkább nem.
Hogy mi bajom Győzikével? Semmi. Azt leszámítva, hogy buta, nem tud írni, nem tud olvasni, buta és még ráadásul büszke is rá. Jah, hogy kisebbség és föl kell kapni? Bocsi. Csak azért elég gáz, hogy minden második nap belebotlok az újságban, a tévében, az interneten, a plakátokon és olykor személyesen is.
Aki nézi, s akit érdekel: most megy a nyolcadik évad ötödik része. Ez egy amolyan revízió, egy különleges rész. Az egyik Camden gyerek, Simon elhagyja a sorozatot. Az ő házi videóját láthatjuk. Érdekes nézni, hogy milyen fiatalon kezdték a szereplők, és mára mekkorára nőttek.
Összesen tíz évad van, kíváncsi vagyok, hogy a TV2 hányat vásárolt meg ebből. Legtöbbször úgy szokott kinézni a dolog, hogy a normálisabb sorozatokból négy-öt évadot vesznek meg, mert nagyjából annyiba kerül, mint három spanyol lónyál teljes évadja; azt meg ugye jobban szereti a nép...
Van ugye az a gond, hogy az index.php meglehetősen lassan tölt be. Nos, lemértem mindent, és úgy néz ki, hogy a LEFT JOIN okozza a lassúságot. Érdekes, mert ha RIGHT vagy INNER JOIN-ra teszem, akkor villámgyors, de ugye, akkor csak azokat a bejegyzéseket mutatja, amikhez érkezett hozzászólás. Megoldást, valaki?
SELECT `blog`.*, COUNT(`kommentek`.`blogid`) AS `kommentek`,
`blogtema`.`tema` AS `temanev`, DATE_FORMAT(`blog`.`datum`,'%Y.%m.%d., %H:%i:%s') AS `datumf`
FROM `blog` LEFT JOIN `kommentek` ON `kommentek`.`blogid`=`blog`.`id` INNER JOIN `blogtema` ON `blog`.`tema` =`blogtema`.`temaid` GROUP BY `blog`.`id` ORDER BY `blog`.`id` DESC LIMIT 0,10;
Probléma megoldva: a `blogid` mező nem volt indexelve. Köszönet a segítségért Haszprusnak és Devilllnek.
Az SG-n akkora badarság jelent meg, hogy azt öröm nézni. Ha tényleg olyan televíziót akarnak létrehozni, amit nem tudok csatornát váltani, ha reklám van, és véletlen meg is veszem ezt a készüléket, akkor az adott reklám közben, akkor kitépem a kábelt a 220-ból, és mániákussal fogunk játszani...
Mr. A. pedig éjjeli bagoly, ilyenkor kalapálja a statgépet. De tényleg, most elgondolkodtam, hogy vajon mikor alhat A. Mert napközben gondolom dolgozik, ilyenkor meg freeblogot, statgépet vagy akármit fejleszt. Azért valaki igazán megköszönhetné neki, hogy ellátja kis hazánkat ezekkel az igen hasznos eszközökkel. Ne mondjátok, hogy nem. A statgép a legjobb hazai statisztika (ráadásul teljesen ingyen van), a freeblog pedig a legjobb és legkedveltebb hazai blogszolgáltató, szintén teljesen ingyen, reklámmentesen. Szal köszi, A., jó munkát végeztél.
Aki pedig azt hiszi, hogy itt nyalizás van, annak úgy kell.
A <b> elem használata pedig ugyanúgy szabályos, mint a <strong> elemé; a kettő között a különbség a szemantikában rejlik. Az egyiket arra használjuk, hogy valamit jobban láthatóvá, kövérebbé tegyünk, míg a másikat arra, hogy egy szövegrészletnek nyomatékot adjunk, kiemeljük lényegét.
Nézek rád, és egyre inkább nem értem meg,
Veszni így a dolgot vajon miért engedted.
Időt s helyet miért pont így választottál?
Későn jött az áldozat, vagy nagyon korán?
Na, hol, vagy inkább miben hallotta ezt a mefi?
Esemvé nem mondja meg, mert leragasztom a száját. ;]
Szudoku mániás vagy? Akkor ez kell neked. Persze webkettes köntösben, lekerekített sarkak, regisztrázz és oszd meg az eredményeidet, és böngészd a statisztikát. Ez egyszerűen jó, több szót nem is ejtek róla.
Elolvastam a Vesztegzár a Grand hotelben című P. Howard regényt, melyben igazából kettő kisregény volt . Az egyik drága osztálytársamtól kaptam kölcsönbe. Nem sok Rejtő könyvet olvastam, de ez kifejezetten unalmasnak tűnt. Az első regényen szó szerint keresztülszenvedtem magam, a második azért kicsit eseménydúsabb volt.
Most pedig folytatom a maratoni Robin Cook olvasást, a négyhónapos terv keretében az összes kötetét elolvasom, a Szfinx, a Műhiba és a Mutáció már megvolt.
A Microsoft most nagyot nőtt a szememben, ingyenessé tette néhány programját, ráadásul a legjobbakat. Visual Studio (C#, C++, J, Basic) Express; SQL Server 2005 Express és még biztosan több is van, engem konkrétan ez a kettő érdekel.
Mert a Microsoftnak jók a fejlesztési környezeteik, ezt el kell ismernem.
Voltam ismerősömnél, megjavítani a gépét. Ez abból állt, hogy leírtottam róla a vírusokat, és megállapítottam, hogy újra kell telepíteni, mert döglött az egész. Olyan szinten döglött, hogy két perc alatt kapcsolt ki.
Hazafelé megmentettem saccper négy csiga életét azzal, hogy felvettem az út közepéről, és nem ütötte el egy autó sem.
Most pedig örül a fejem, mert olyan cukrot szopogatok, amit utoljára óvodában ettem. Ilyen kis drazsé, elvileg húsvéti tojást akar ábrázolni és gyümölcsös ízű.
Jah. És a mostanság helyett mostantól az új kommentek jelennek meg, olvasói kéréseken felbuzdulva.
Kéne nekem egy olyan program, amivel egy videóból tudok részletet kicsípni, majd erre rögzíti az általam jól rámondott szöveget - mikrofon segítségével -, s az így kapott terméket valami elfogadható formátumba menti.
István nevű kedves ismerősöm olyan gyönyörű képet mutatott nekem, hogy ezt kár lenne nem megosztani veletek. Nézzétek a lányt, és csurgassátok nyálatokat. Egyszerűen gyönyörű. :)
Tegnap éjjel - vagy ma hajnalban - történt először olyan, hogy éreztem a WiW lényegét. Egy hatodikos osztálytársam keresett meg, akit azóta nem láttam, miután elment hatosztályos gimnáziumba, én meg ugye befejeztem az általánost. Mindenesetre jó dolog megtalálni, egy több mint öt éve nem látott ismerőst.
Tulajdonképpen azért nem érdemes mefinek cukrot, csokit, fagyit, sütit, vagy akármilyen mefinek tetsző édességet, mert addig eszi, amíg el nem fogy, vagy amíg nincs tőle hányingere. Ismerősöm vesz magának egy zacskó csipszet, és két napig tart neki, mert a felét megeszi, a másik felét meg elteszi. Én veszek egy csipszet, és nagyjából negyed óráig tart.
Most meg az van, hogy jön két bölcsességfogam, és fáj. Az meg nem jó, ugye. De sebaj, majd egy kalapáccsal rendbehozom.
Olyan finom sajtos tésztát csináltam, hogy öröm volt megenni. Alap instant tészta, jól megturbózva - isteni. Ha valakit érdekel, van receptem is, csak le kell írni. A finom kaja örömét csak a fájó fog bánata tudja elvenni.
Tényleg vége lehetne már ennek a választási mizériának. A héten legalább tízszer járt erre az MSZP-s autó, hogy Magyarország, Magyarország, gyere bátor, Magyarország!, legalább ennyiszer hívott föl Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc digitalizált hangja és legalább ennyi percenként látok, vagy hallok reklámot, arról, hogy melyik pártra is szavazzak. Már csak egy hét, és végre vége ennek a rémálomnak.
Miközben a vacsorámat majszoltam, valami idióta nő vonaglott a tévében, és próbálta énekelni, hogy nincsen a világon szebb, mint a cici. Jah, ez igaz is, de a cici csak úgy szép, ha fölötte pici ész is van. Nem sok, csak egy egészen kicsi. Ja, hogy nem tudod mi az? Akkor bocs.
Azóta másik asszony Zanzibárt énekel próbál énekelni. Azt hiszem, itt az ideje, hogy kikapcsoljam a tévét.
Fenét. Nézem inkább a királyi egyesen Áder és Kunce úr barátságos beszélgetését.
Egyre több blognak az alján látható az a felirat, hogy az író nem vállal felelősséget az írottakért. Persze, ez részben igaz, én sem vállalok felelősséget például a kommentekben elhangzottakért. Viszont az általam leírtakért - általában - vállalom. Ez az én blogom, s a bejegyzések tartalma az én véleményemet tükrözik. Ha valakinek ez nem tetszik, igazán sajnálom, de nem tudok mit kezdeni vele.
Ha valamit elmondok, akkor azért általában illik vállalnom a felelősséget. Mert ha nem, akkor minek mondtam el, ugye. Ez sokkalta jobban igaz az írott véleményre; ha már valaki papírt, tollat, klaviatúrát ragad, akkor bizony ismerje el, hogy az az ő véleménye, s ő ezt így gondolja. Én így gondolom.
Nincsen bajom a szolgáltatással, és a Mozilláék ügyesen megoldották. De. Mért vagyok én köteles automatikusan frissíteni? Persze, az új verzió jobb, ügyesebb, okosabb stb., viszont lehet, hogy az én gépemen marhára nem működik jól.
Még jó, hogy a Thunderbirdben ki volt kapcsolva az adott funkció, mégis közölte, hogy megjelent az 1.5.0.2-es verzió, és nyomjam meg a gombot, mert ő bátorkodott áppgrédelni. Mostmár frissítve van, király.
Igen, ez burkolt utalás arra, hogy megjelent az új viharmadár. Vagy csak nekem új? :)
Szóljon valaki a titkárnőmnek, hogy egyeztessen egy időpontot a fogorvossal, akit ismerősöm ajánlott, hogy jövőhét szerdán megyek. Jah, hogy nincs titkárnőm? Annyi baj legyen, akkor majd egyeztetek én.
Régebben láttam a liftben egy olyan reklámot, hogy a fogászati kezelést altatással vállalják. Ez kéne nekem. Befeküdnék, egy órát aludnék, s közben rendbe szednék, a két beteg fogamat.
Ma úgy döntöttünk az én drága jó barátommal, hogy a jó idő örömén, egész napunkat a szabadban töltjük - jól döntöttünk. Egy háromórás tollaslabda mérkőzéssel kezdtük, majd egy kevés kerékpározás lett a vége, bár utóbbi csak óvatosan, mivel kölcsönbiciklivel mentem; az enyémet hétfőn viszem hegeszteni. Azaz kerékcserére, de ez lényegtelen.
Kellően elfáradtam, és a remek napot egy finom, házias vacsora koronázta, friss libatepertő valamint libazsír, újhagymával, paprikával és paradicsommal, mert az jó.
Most pedig döglök, a jobboldali karom kicsit gyenge, mert erős izomláz kínozza, de sebaj, ez egy szép nap volt. Errefelé az idei legjobb nap , mind időjárás, mind szórakozás terén.
Ómájgád. Így kiáltottam föl, mikor belepillantottam ebbe a remek kulturális műsorba. Ez tánc? Én ezt szombatesti frásznak hívnám, de sebaj. A Stohl (vagy hogy a rákba írja) fején viszont röhögtem egy jót, ezzel a lenyalt hajjal úgy néz ki, mint egy...
Az RTL Klub újabb színvonalas műsorát láthattuk - remélem utoljárra.
Kedvencem, hogy letöltök valamit, és jól telerakja férgekkel és víruskákkal a gépet, majd feltelepít egy vírusírtót, ami csak fizetés után megy. Az internet, ahol minden megtalálható. Király.
Esemvé pedig ezáltal a bejegyzés által most jól megvan dicsérve, meg el van ismerve, mert sokkal hamarabb sikerült rájönnie a CSS-sel való oldalszerkesztésre, mint jónéhány embernek. Mert táblázatos dizájnolás után, bizony nehéz dolog átállni, de van, akinek sikerül.
Azért minden jóban van valami rossz alapon olyan izomlázam van, hogy azt öröm látni. Reggel kimásztam az ágyból, és azzal a mozdulattal vissza is dőltem. Lehet, hogy berozsdásodtam kicsit télen? :)
Épp egy olyan mélytartalmú blogbejegyzést akartam írni, aminek az lett volna a tartalma, hogy:
FÁJ A FOGAM.
De mikor bejelentkeztem a vezírközpontba, az okos blogmotor hirtelen felindulással közölte, hogy itt bizony semmi nincsen. Na hoppá, valamit elronthattam, gyerünk a PHPMyAdminra. Na igen, de az meg nem működött. Akkor már gondoltam, hogy valami nem stimmel.
Hát tényleg nem.
Úgy néz ki - bár ezt nem mondom látatlanba-, hogy a szervert feltörték. Most volt egy újraindítás, meglátjuk, hogy mi lesz. Ha lesz valami kellemetlenség, azért előre is elnézést.
Elvittem az MP3-lejátszómat szervizbe. Gondoltam, én naiv, hogy majd lazán kicserélik. Ugyanis mikor megvettem, véletlen valami visszavitt példányt adtak oda, ami nem működött; sebaj, megszoktam, hogy mindig félrenyúlok ilyen vásárlások terén. Azzal nem volt gond, kicserélték, és négy hónapja működött normálisan. Utóbbi időben viszont volt egy olyan szokása, hogy váratlanul kikapcsolt. Egyértelműen valami KH problémája van. A cseréből szervíz lett, egy hónap múlva telefonálnak, hogy mi a helyzet. Tökéletes, most egy hónapig zene nélkül leszek. Vagy előveszem a diszkment, dehát az olyan snassz, érted.
A szép idő örömére ma elnyaltam egy fagyit (bár thajfun kolléga szerint mást kéne, ehhe), és konstatáltam, hogy nagyon finom, ráadásul jól is esett. Tudtátok, hogy a fagyit (tehát a gombócos, hivatalos fagyit, nem pedig a jégrémet) hivatalosan egy pohár víz kíséretében kell tálalni? A legtöbb normális cukrászdában adnak hozzá egy pohár vizet, és tényleg, a fagyi után jól is esik. Én ma pohár víz helyett csak annyit kaptam, hogy másegyebet adhatok?
Egyet mondjatok el nekem, és nyugodtan fekszem a sírba. Mindenhol azt olvasom, azt hallom, azt látom, hogy ejj, ez az ország, fene vinné el, hogy a vörösek nyertek. Ez oké, mert nem mindenki másra szavaz, mindenkinek más a véleménye, más tetszik neki, estébé. De mért van az, hogy mindenki utálja a vöröst, de mégis a vörös győz. Ez olyan dolog lehet, mint a győzikesó nézettsége. Mindenki utálja, senki se nézi, mégis döntögeti a rekordokat. Akkor hol a titok kulcsa?
Elképzeltem, ahogyan a Garnier párizsi laboratóriumában kinyitják a hűtőt, és ilyen szexi jégkockákban narancs, szőlő, cseresznye, kávé és egyéb finomságok vannak, majd ezeket jól belekeverik egy a bőrnek ártalmatlan (azaz jobb esetben ártalmatlan, mert néhány emberszabásún jól letesztelgették) krémbe, és néhány anyagot hozzákevervén kiadják az új "necsüröl szin fész szlikk" nevű szuper anyagot, amit ha a pofikádra kensz tuti, hogy elmúlnak a ráncaid. Persze a kenőcsre kapsz féléves garanciát, ha nem jönne be, de fél év múlva már nem létezik ez a márka, így reklamálj ahol jólesik.
Most mondták egy dokumentumfilmben, hogy egy bizonyos serotonin szint sokasága okozza az antiszociális, és mogorva viselkedésformát. Vajon nekem mennyi lehet?
Mostanában kevés webes újdonság jelent meg, de ha megnézzük a legújabb projektet, akkor úgy érzem, hogy érdemes volt várni.
A lényeg egyszerű, rajzoljunk pixelfontokat, azaz olyan egyszerű betűket, amik például a matricákon láthatóak, és mentsük el őket True Type Font formátumban, amit Macintosh és Windows rendszereken egyaránt használhatunk.
Az egyetlen dolog, amibe belekötnék, az a böngészők szerinti működése. Milyen dolog már, hogy Netscapre optimalizálták (amit hazánkban nagyjából az internetezők 1%-a használ) míg Operára nem. A lényeg persze működik, de az előnézethez Firefox, Netscape vagy Internet Explorer szükséges.
Értékelés: 4 pont
És mostantól ilyen pipákkal lesznek értékelve a dolgok, nem pedig a báros rendszerrel.
Ma hazafelé olyan jó volt a buszút, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Kezdetnek, az egész busz tele volt, de olyan nagyon tele, amikor nem kell kapaszkodni, mert fékezésnél az embertömeg megtart. Ez nem is lenne gond, megszoktam, de az már gond volt, hogy egy kedves utastársamnak olyan szaga volt, mint a szemétdombon érlelt, teleizzadt, beleszart tornacipőnek. Nagyjából negyedóra szenvedés után olyan élvezet volt beszippantani a friss levegőt, hogy azt nem tudom leírni.
Tollaslabda, ma is. Mert az jó. Rendet teszek az erkélyen, és kiköltözöm. Gépestül, mindenestül.
kocka! " />Szudoku mániás vagy? Az összes könyvben található játékot megoldottad? Reggelente azért veszel több újságot, hogy megoldhasd az egy-két rejtvényt? Akkor ez kell neked! Buszon, metrón villamoson, bárhol, bármikor, időjárási viszonyoktól függetlenül használható Szudoku-kocka, amit pusztán tíz dollár és kilencven centért a magadénak tudhatsz!
Amikor nagyjából három hónapig nem mozog aktívan az ember, akkor olyan érzése van, mint a Terminátornak, mikor fölkeltik kétszázéves álmából. Az izomláz jó dolog, érzed, hogy fejlődik a test. Három napig tartó izomlázam nem volt még, de sebaj; ma apummal játszottam, és bizony meglátszott a kor- és súlykülönbség. Míg ő éppenhogy hozzáért a labdához, nekem teljes erőmből kellet beleütnöm, hogy elérjen hozzá. Sebaj, legalább izmosodok.
Holnap irány Horány Budapest. Milyen érdekes, mi magyarok arra törekszünk, hogy minnél angolosabban mondjuk (bjúdpeszt), míg az angolok arra, hogy minél magyarosabban. Ez aztán a bábeli zűrzavar. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy megyek holnap a fogorvosbácsihoz, aki jól megfúrja a fogam, és nem fog fájni.
Szolgálati közlemény
Aki a Pingvinfarmon nem tudja tanítani kedvenc állatkáját, az a beállításoknál kapcsolja ki az AJAX-os tanulást. Elnézést a kellemetlenségért, meg ilyenek.
A szerkesztőség keresi a zenegépbe gillian néven publikáló kedves olvasót, aki hozzászólásban, vagy e-mailben való jelentkezés esetén kap egy csokit. Nem, nincs semmi baj, nem kell félni.
Kutya- és macsakadivat-bemutató. Mi annak az értelme? Jah, beöltöztetik a kutyát, kiteszik szerencsétlent a több száz fős tömeg, zene és ricsaj kínzásának, mindezt puszta élvezetből. Mert az egy versenyképes kutya, dejó. Ilyenkor azt nem tudom eldönteni, hogy ki sétáltat kit.
A macskák szépségversenyéről nem is beszélve, módfelett élvezhetik szerencsétlen állatok. A macska amúgy is arról híres, hogy élvezi ha egyszerre ötvenen tépkedik a bundáját, fogdossák és méregetik.
Ma történt húsz éve, hogy hajnali fél kettőkor a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölmondta a szolgálatot, több ember halálát okozva ezzel. Csernobilban ma gyertyát gyújtanak, és több középület díszvilágítását lekapcsolják.
Rendkívül értelmesnek tartom, hogy kiadnak egy CD-t anyáknak. Persze, minden anya egyforma zenét hallgat. Tehát ha van egy nő, aki nem anya, az hiába hallgat klasszikus zenét, ha megszületik a gyermeke, akkor már anyás zenét hallgat. Mindegy, van egy újabb termék, ami mögött semmi más nem áll, csak a pénz. Inkább szedek egy csokor virágot, és elmondok egy köszönömöt anyák napján.
Megvolt a fogászati kezelés, remek volt. Szó szerint remek, a doki nagyon profin dolgozott, semmit nem éreztem, csak marja a pofámat a klóros ferőtlenítő, amiből sikeresen benyeltem egy keveset. Gyökérkezelés volt, jelenleg gyógyszeres, ideiglenes tömés figyelget a fogamból, két hét múlva megyek vissza.
Filmek kiritikáját, osztályzását és az olvasók hozzászólását kategorizáló, kiejthetetlen nevű portál. Nagyjából az IMDb rendszeréhez tudnám hasonlítani, kicsit jobb kinézettel.
Csak nekem tűnik föl, hogy a webkettes projekteknek általában f betűvel kezdődnek a nevük?
Végre van egy jó, vagy legalábbis jónak tűnő műsor, erre beteszik késő éjszakára. Sebaj. Nos, összességében az ötlet tetszik, de azok az ötletek, amiket visznek, már kevésbé.
A tegnapi adásban például volt egy jóember, aki valami akkumulátor hátára ragasztható élettartam-növelőt próbált népszerűsíteni, de ez nem igazán jött be, mint ahogy az ember stílusa sem. Aztán volt még egy nő, aki valami mosodahálózatot, vagy mit szeretne nyitni, de ezt nem láttam, és volt egy idősebb fazon, aki egy-, két személyes repülőgépeket gyártana, elérhető áron (nagyjából, mint egy személygépjármű).
Az üzletember érdekes faj. Közli, hogy neki ez a projekt nem tetszik, és nem is érdekli úgy igazából, de azért öt millát megér neki. Szegény.
Rendkívül szeretem, amikor harminc fokos melegben hazacammogok, megizzadva és dögledezve, majd beugrok a zuhany alá egy kis frissítőre. Persze, amint kijövök a fürdőszobából, szakad az eső. Remek, ennyit a mai kerékpározásról.
A címben egy ismert kifejezés, mondhatnám szállóige szerepel. Aki megfejti mit jelent, kap egy csokit. Persze, ehhez tudni kell, hogy milyen nyelven van írva, de ezt nem mondom meg, mint ahogyan azt sem, hogy a csoki mikori, mert ma gonosz hangulatom van. ;]
Az esemvének meg nagyon boldog születésnapot kíván a szerkesztőség.
Az úgy volt, hogy az egyik tanárnéni mondta, hogy akarok menni versenyre. Mármint Akarok menni. nem pedig Akarok menni?. Ez eddig nem is gond, elmegyek én nagyon szívesen, csak a szervezettség. Azt nagyon szeretem, mert az jó, az magabiztossá tesz, biztonságérzetet ad, és egyszerűen jó. A szervezettségnek egy hátránya van a mi iskolánkban: a hiánya.
Poénból kitöltöttem ezt a helyesírási tesztet, és a végeredmény 73 pont* lett. Persze, ez nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Teljes őszinteséggel kérem megmondani, kinek hány pontos! :)
* Shamalt hívta föl figyelmemet, hogy az ötvanharmadik kérdés, miszerint Jelen volt dr. vagy Dr. Tóth Anna is. hibás, és mindkét válasz elfogadott. Mivel nekem ez hibás volt, ezért kaptam egy ajándékpontot.
Nos, a régi 1988. 07. 22., 15:30 dátumok annyiban változtak, hogy ma, 15:30, vagy tegnap, 15:30 formában írja ki. Ez meg ugye jó. Nemsokára az RSS-ben is átírom ilyen rendszerre; a hozzászólásoknál és a bejegyzéseknél már működik.
Valamint a bal oldalon található legújabb kommentet jelző fícsört ötvöztem a régebbi, legújabb bejegyzéseket jelzővel. Ez most nagyjából olyan, mint ha a legtöbb blogon látható, utolsó kommenteket listázó cuccot kevernénk az itteni bejegyzést jelző trükkel, és hozzáadnánk egy csipetnyi Shamalt Aktivitás esszenciát.
A Google-t sokan szeretik a keresője, és a rengeteg jól sikerült, működő és használható projektje végett, mint például a GMail, GTalk, az Analitycs vagy mondjuk a térképszolgáltatás, hogy csak néhányat említsek.
Hát az úgy volt, hogy gondoltuk meglátogatjuk a Gugli bácsit, mert olyan buták vagyunk, hogy nem tudunk semmit. De hát az nem úgy van, hogy csak nekiesünk, mint vak az anyjának. Mentünk volna szigetre is, mert jók a programok, csak sok köcsög van. Szóval a Béla, én meg a Józsi nekivágtunk. Útközben elmentem egy bokorba és kivertem a faszom is. Meg voltak meztelenül maszturbáló tinik, akikre vertem. Teen girls, értem? Aztán a Józsi böfögött egy akkorát, hogy rögtön spontán öngyulladása lett, de azért túlélte. Én meg is jegyeztem neki, hogy Józsi bazmeg, sárkány lehettél volna!
Kéne valami technika, ami a nem kívánatos hozzászólók e-mail címét elárasztja szpemmel; egy életre elmenne a kedve egy-két balféknek. Még fizetnék is érte, komolyan mondom.
Megjegyezném, hogy az iWiW eddig sem volt a legműködőbb szolgáltatás, de ha igaz, hogy a T-Online vásárolta meg, akkor ez a helyzet csak romlani fog. Nézzük csak meg, ott volt a chat.hu. Anno nagyon jó szolgáltatás volt, aztán ugye ellepték az(t is) az idióták, és kezdett gyengülni. Amíg meg nem vette a rózsaszín óriás, és a G-Portal szánalomközponttal összekötve készített szolgáltatást a népnek.
Bajok lesznek itt, nagyon nagy bajok.
Időközben az IT News is írt az eseményről, valami olyat, hogy Sajtóértesülések szerint elkelt a legnépszerűbb hazai social networking oldal. Gigászi portálkomplexum születik.. Jah. Ebből kettő dolog nem stimmel: a social networking kifejezés (olyan mint a shopping, sicc) és a gigászi portálkomplexum, haha. Mire gondoltak, a Chat.hu, G-Portál, iWiW hármasra? Hát remek lesz.
A képen Henger Éva és Gabibbo látható. Előbbi egy magyar hölgyemény, aki kint Olaszországban nagyon fölkapott, a legtöbb sóműsorban szerepel, kint elég sok ilyen van. Utóbbi pedig Gabibbo, egy piros manó, aki - ha jól emlékszem - a Mediaset csatornákon szórakoztatja a nézőközönséget.
Éva itthon nem futott be nagy karriert, és én nem értem, hogy kint miért lett annyira fölkapott. Igazából értem, mert az olasz nők rettenetesen randák, a tengerparton tíz nőből egyre mondta azt az ember, hogy hmm. A lényeg nem is ez, hanem az aprócska hír, amit ma olvastam:
Prostituáltak futtatása és bűnszövetkezés miatt négy és fél év börtönre ítélték Olaszországban Henger Éva magyar pornósztárt. Volt férje hat évet kapott.
A vaníliás karika, tejbe mártogatva és félig eláztatva pedig rendkívül finom eleség, különösen így éjfél fele. Küldeném mindenkinek, aki szereti. Néztem Queen koncertet, DVD-n, ha minden jó lesz, holnap írok róla pár sort.
Készen van a kerekpárom; az első, belső és külső kereket cserélték. Az áron viszont meglepődtem, azt hittem, hogy öt-hatezer forint biztosan lesz, ehhez képest fizettem háromezret, munkadíjjal.
A kereket (ha drogos vagy, ne értsd félre) rögtön fölavathattam, mert a főút, ahonnan megközelíthető a házunk, csatornázási hadművelet miatt ideiglenes lezárásra került, így egy nagyjából tízperces kerülőúton tekertem.
Ha lenne egy időgéped, te hová mennél vele? Én megnézném a nyolcvanas éveket. Imádom azt a kort - bár csak két évet éltem benne, és semmire nem emlékszem -, a zenéit, a trendjeit, a termékeit és az egész atmoszféráját. Visszamennék 1848-ba is, és megnézném Petőfit, amint elszavalja a Nemzeti dalt, Kossuthot és Széchenyit, akik tettek valamit ezért az országért. Elmennék Egerbe, és megnézném a várat.
Ellátogatnék még a dinók korába is, bár ez kicsit kockázatos lenne, mint ahogyan az ősemberek világa is.
De, hogy ne csak történelmi pillanatokat mondja, elmennék a hazai Guns N' Roses koncertre, 1992-be, megnézném a Queent is, ők tudtommal 1993-ban jártak itt.
Bizonyosan meglesném a jövőt is, nagyjából 2100 környékén, hogy milyen is lesz a világ. Lesz-e repülő autó, futurisztikus öltözet, extravagány házak és pillanatok alatt elkészülő ebéd.
Fergeteges koncertfelvétel, 1986-ból. Freddy Mercury fantasztikusan jó hangulatot teremt, a hangja egész végig hibátlanul szól. Egy isten volt ez az ember, én mondom.
Természetesen van gitárszóló és egy rövid dobszóló is helyet kapott lemezen. Amit hiányolok, hogy extrák (tehát képek, ajándék felvétel stb.) nincsenek.
Már csak a '93-as budapesti fölvételt kéne megszerezni, azon még a Tavaszi szél című számot is eljátszották - magyarul.
A Skype elérte a százmilliós felhasználótábort. Több országban már kezdik beüzemelni a Skype utcai telefonokat, és a visszajelzések szerint egyre nagyobb sikerük van.
Ma kétszer írtam válaszbejegyzést, egy másik blogon publikált írásra, de mind a kétszer úgy döntöttem, hogy nem, én nem ereszkedem más szintjére, és nem botlok bele újra abba, amit utálok, inkább kikerülöm.
A Microsoft megkezdte az új internetes megfigyelésrendszert. Blogokból vett információk alapján meghatározzuk, hogy a blog szerkesztője regisztrált windows-ot használ-e.
Az ön blogjában találtunk olyan bejegyzéseket, amik arra utalnak, hogy ön nem vásárolta meg licenszünket.
Kérjük, vásárolja meg termékünket, mert különben eljárást indítunk ön ellen. Az ügyvédek, perek többe kerülnének, mint egy átlagos Windows Xp Professional Edition csomag. Ha mégsincs elegendő pénze, akkor figyelmébe ajánlanánk a DOS-t.
A terméket 14 napon belül vásárolja meg!
Windows.hu csapat
Legális Windowsom van (Campus iskolai kedvezmény, hehe), de azért meglepődtem. Aztán elolvastam, és kezdett gyanús lenni, például a windows-ot, vagy mondjuk az, hogy ajánlják a DOS-t. A levélnek a végén, de úgy nagyon a végén, hogy igazából a forrásban vettem észre, meg ez:
Hehe!!! Jó, mi? :D
Üdv!
Hunter
Haha, röhögtem egy jót, Hunter linkje meg ott pislog respektben.
Lehet, hogy már írtam erről többször is, de. Csak nekem tűnik föl, hogy míg egy televíziót, egy közép- vagy kisvállalkozót megbüntetnek azért, mert nem fogalmazott pontosan, azaz hazudott. Méghozzá nagy büntetésekről van szó; a TV2-t például negyven valahány millióra bűntették, mert azt állíttota, hogy A született feleségek az idei év legnézettebb sorozata., de azt elfelejtették hozzátenni, hogy itthon.
Az persze senkinek nem szúr szemet, hogy a McDonald's plakátjain egy só- és egy borstartó figyelget, hozzátéve, hogy Ez az, amit hozzáteszünk. McDonald's hamburgerek, 100% marhahúsból. Persze, arról híresek. A legutóbbi fölmérésen meg kiderült, hogy ~20%-a szója, ~2%-a pedig egyéb összetevő, mondjuk patkány.
Nos, akkor mi is van? Hát az, hogy egy multinacionális szemétládát nem fognak megbüntetni, mivel annyi pénzt hoz az országnak, hogy pironkodnék, ha leírnám.
Aki eddig nem nézte, most kezdje el. Vasárnaponként fél hattól az retekklubon, ahol idén ez a legjobb műsor.
Úgy érzem, hogy most fog igazán beindulni, a szereplők múltja már nagyjából világos, és a képben van a gonosz is. Nézzétek, mert ez a sorozat, nem a lizacsakegyvan.