A célom felét elértem, azaz ötös leszek irodalomból. Ebben nagyrészt besegített Kosztolányi Dezső életpályájának bemutatása és A szegény kisgyermek panaszai című műnek a részletes elemzése. Ennek csak örülni lehet, szóval mindenki pezsgőzzön velem. Jó vicc volt, gyűlölöm a pezsgőt.
Holnap pedig (ismét) felelek történelemből, méghozzá párizsi kommün témakörben, és nagyon remélem, hogy megkapom az ötöst szintén.
Az én Tigi barátomnak pedig utólag is nagyon boldog születésnapot, mert voltam olyan pofátlan, és a nagy tanulásrohamban tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy 31-e van.
Most pedig &ndsah; a jó idő örömére – kivonulok az erkélyre olvasmányaimat tanulmányozni.
Tudom, tudom: mekkora már, hogy mefinek egy hete más témája sincsen, de akkor is. Oké, hogy eljön a Guns N' Roses Magyarországra, mert tízévente egyszer fordul ilyen elő. De. Alapból két gond van, az egyik, hogy szerdára teszik (milyen badarság már, legtöbb ember vidékről jön, dolgozik, tanul stb.), a másik pedig, hogy elég ciki, hogy tobbórás késéssel lépnek föl. Csoda, hogy a nézők nem tépték szét a helyet…
A tévében volt egy hangyanemiszervnyi részlet, de persze véletlen sem hagyták volna legalább 15 másodpercre, hogy halljuk a zenét. Utólag persze bánom, hogy nem sikerült kijutni, de ez van. Az eredeti sokkalta jobban érdekelt volna, pamparamm.
Az viszont tényleg gáz, hogy olyan számokat is játszottak, amihez annyi közük van, hogy Axl énekelte, mert ugye az It's so easy című számot Slash, Duff és Izzy szerezték – már ha jól tudom. Mindegy, szerintem ezek után sokakban megerősödött az a parányi ellenszenv, ami az új Guns ellen szólt.
Mostanában kihaltnak tűnik a webkettes réteg, mostanában alig jelent meg új, használható és okos projekt. A Pageflakes viszont annak mondható. Első ránézésre egy OS X kezelőfelületét idézi, mélyrehatolóbb vizsgálódás után viszont észrevehetjük, hogy egy Netvibes-klónról van szó. Abszolút pozitívum, hogy kifogástalanul működik Opera alatt is. Együttműködik más projektekkel, mint pl. a Digg, vagy a flickr.
Azért az tényleg buli, hogy míg a meterológiai nyár első napján vígan olvasok a teraszon, verőfényes napsugárban, addig ma kabátba bújva, vacogva bandukoltam hazafelé. Akkora szél van, hogy a fákat döntögeti – remélem a WiFi antenna stabilán áll a háztetőn.
A fehér- és a feketelista elemeit természetesen adatbázisban tárolom, de maga a kezelés így működik.
Aki esetleg nem értené: a függvény egyesével végigzongorázza az összes tiltott szót, és ha a kommentben valamelyik szó egyezik a feketlistán szereplő elemek egyikével, akkor a feketepont értéke eggyel nő. Ha pedig a – jelen esetben &ndsah; e-mail cím szerepel a protekciós listán, akkor öt pontot levon a feketepontok összegéből. Ez értelmeszerűen azért van, hogy aki tíz éve itt kommentál, azt ne ellenőrizze ilyen szigorúan. Ha a feketepontok száma nagyobb, mint öt, visszatérési értéke igaz, ellenkező esetben hamis.
Eddig ez bevált, nem nagyon engedett be csak olyan szemeteket, amelyek tartalma egy e-mail volt, de már (úgy néz ki) azokat is szűri. Egyébként nekem a tiltott IP- és e-mail címeket és neveket is ezzel ellenőrzi, bár megjegyzendő, hogy nem sok ilyen van.
Gondoltam irok egy bejegyzest, szigoruan ekezet nelkul, mivel a gepemnek (a nemlaptopnak) elromlott a kodkeszlete, vagy mivan. Lenyeg, hogy nem esik jol foglalkozni vele.
Eszrevettetek, hogy mekkora divat lett mostanaban ekezet nelkul irni? Anno, meg mikor kezdtem blogolvasasi tevekenysegemet, Athina volt az elso (es sokaig az egyetlen) aki ektelen volt, s neki ez jol is allt — jol all meg most is. Emlekszem, hogy az elso bejegyzese, amit olvastam ugy kezdodott, hogy tonnanyi makosgubarol, es sokezer megapixeles fenykepezorol almodott.
Most minden masodik ember ekezet nelkul blogol, sot, van aki meg pofatlan modon roviditget a bejegyzesekben. Nem mondom, egy omg, egy lol meg belefer, de az, hogy valaki a blogban hogy helyett h-t ir, az tre. Szerintem.
Meg ugy egyebkent, sokszor az ektelenseg nem menonek jon le, hanem oriasi lamasagnak. Nemdebar?
Azt hiszem, szerelmes vagyok, pedig nem vagyok belebuzulva az automobilokba.
Éppen a Herkulest néztem (igazság szerint az Aliast, csak utána rögtön a Herkules jön), és nem értettem, hogy tökmag koromban mit bírtam ezen a sorozaton. Szerencsére, mire a Xena (vagy nem tudom, hogy mi volt a sorozat címe) bejött, addigra már kinőttem ezekből.
Az Alias viszont jó, azt csak ajánlani tudom mindenkinek. A történet nagyjából arról szól, hogy van egy csaj, aki kettősügynök egy titkos szervezetnél, valamint CIA-nál. Izgalmas, feszült és pörgős sorozat, anno az RTL Klub is adta, de valami miatt levették — csak úgy, mint a Tru callingot, aminek holnap lesz az évadzáró epizódja, s utána már nem vetítik. Sebaj, lesz helyette két szuperkirály spanyol szappanopera…
A háromnegyed kettőkor való szombati kelés profi dolog, kezdők ne kísérletezzenek vele! :)
A minap (pontosabban tegnap) találtam a Cube névre hallgató remek játékot. Lévén, hogy nyílt forráskódú programról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy Linux és Windows rendszerekre egyaránt elérhető.
A játékmód FPS, azaz egy személlyel kell lövöldözni a ránk támadó mindenféle szörnyeteget. Az idő múlásával egyre jobb fegyverek, és egyre nehezebben kivédhető támadásokkal találkozhatunk, fokozván az adrenalintermelést. Meglepően jó grafikája van, amiről a saját grafikai motor gondoskodik. Multi- és singleplayer (azaz egy- illetve többjátékos) mód is rendelkezésre áll. Tipikusan az a játék, amivel ha összeül hat ember, remekül el lehet szórakozni. A Sourceforge oldaláról ingyenesen letölthető.
Errefelé (Salgótarján, khm.) mindenki arról beszél, hogy a győzikét elvitte a mentő. Nem nézem a műsort, egyetlen részt sem láttam, és gyűlölöm, ha mindenki erről beszél, de az előbb belefutottam az előzetesébe, és egy kérdés fogalmazódott meg bennem, mégpedig: azért ugye egyértelmű, hogy miért nem az Országos Mentőszolgálat kocsijával szállítják őt kórházba? A kérdés költői volt.
Szánalmas poénok, förtelmes zene, összefüggéstelen és idióta történet, az utóbbi idők legrosszabb magyar filmje (a Csak szex és más semmi című remeket (még) nem láttam) – ezek jellemzik a Magyar vándort. Nagyjából negyed órát bírtam. Aki eddig nem nézte meg, nem marad le semmiről, ha kihagyja, ebben szinte olyan biztos vagyok, mint abban, hogy holnap nem lesz iskola.
Milyen furcsa, fáradt vagyok, az agyam helyén ürességet érzek, és most jött rám a tanulhatnék. Sokszor voltam így, hogy mikor a legfáradtabbnak éreztem magam, akkor éheztem a legtöbb adatra. Azt például infó tanárom mondta anno, hogy az adat az ismeretlen információ, ergo minden adat információ, de nem minden információ adat.
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Mielőtt kommentárt fűzne bárki, olvassa el mégegyszer, és érezze át, hogy mit is mond ez a pár sor, és aztán tegye.
A more modern browser is required to view this page. Click here for more information.
Mikor még Operán kaptam ezt a hibaüzenetet, gondoltam, hmm, végül is béta, de amikor Firefoxra is ezt dobta ki, akkor már azért anyád. Egy szolgáltatás, amit csak Internet Explorerrel lehet megtekinteni, vagy annál modernebb böngészővel! Most váltok vissza IE-re, mivel az Opera meg a Firefox olyan elavultak már.
Szeretem Szentendrét, mindig az Olaszországban töltött kellemes nyarakat juttatja eszembe. Kedvenc országaim két végletbe nyúlnak; az egyik az apró város, a girbegurba utakkal és hangulatos kávézókkal, Olaszországban, míg a másik az óriási felhőkarcolók, hatalmas utak, fények és csillogás, Los Angeles-ben. Egyiket rendszeresen látogatom, másikat egyszer az életben biztosan meg fogom – vagy legalábbis meg szeretném.
Már régóta szerettem volna írni a művesztnek egy bizonyos ágáról, az Origamiról. Az origami szó japánul papírhajtogatást jelent, és – bár az eredete pontosan nem ismert – az 1600-as években jutott el Japánba. Az Origami hagyománya családról-családra terjedt, és az egyszerű alakzatokból mára összetett és hatalmas készítmények fejlődtek.
És ugye a mi kedvenc országunk fiai és lányai ebben is othon vannak. Itt van például Scream barátom, aki olyan papírcsodákat készít, melyek előtt akár egy vérbeli japán origamista is fejethajt. Itt van például ez a sárkány, amire én csak pislogtam, és megemeltem nemlétező kalapomat.
Csak gratulálni tudok, így tovább, kedves Scream! :)
Kaptam pénteken egy levelet, amiben arról érdeklődtek, hogy tartozom-e valemely kisebbséghez, és ha igen, hajlandó vagyok-e fölvállalni és elküldeni az adataimat. Gondoltam, hajlandó leszek, és a két üres cella közül az egyikbe rajzoltam egy kis rubrikát, és melléírtam, hogy magyar, majd be is jelöltem, és a kitöltött adataimmal együtt visszaküldöm.
Viszont felvetődött bennem két kérdés. Az egyik, hogy ha a cigány szót nem szabad leírni/kimondani, akkor itt mégis mért, a másik pedig az, hogy miért csak egyet lehet egyszerre bejelölni? Mi van (minden félreértés nélkül, csak a véletlen színjátéka miatt) én horvát, vagy monjuk örmény cigány vagyok? Mindegy, azért elég pofátlan dolog ilyen leveleket küldeni, mert akár rosszul is eshet valakinek, hogy be akarják sorolni egy csoportba.
Roppant ötletes segédeszköz, melynek segítségével egy RSS tartalmából dinamikus képet generálhatunk. Jó ötlet ez, csak kicsit tovább kéne fejleszteni, mint például egyéni színek, de leginkább a csúnya hibát kéne orvosolni, amit hibás cím esetén kapunk.
A Kómát (sajnos a magyar változatról nem leltem képet, a könyv pedig visszajutott eredeti tulajdonosához, így lefotózni sem tudtam) már régóta el szerettem volna olvasni, mivel mindenki úgy beszélt róla, hogy Robin Cook legsikeresebb regénye. Én ha lehet inkább úgy mondanám, hogy a legismertebb, mert tartom véleményemet, hogy az általam olvasott könyvek közül, a Méreg volt a legjobb.
Hetek, mit hetek, hónapok óta keresek egy natív SQL komponenst, és végre megleltem, méghozzá a janSQL tárgyában. A ránézésre rém egyszerű technika mögött rendkívüli gyorsaság és tudás bújik, néhány MySQL-ben megszokott apróságot leszámítva tökéletes nyelvezete van, és az egészben a legjobb, hogy egyszerű pontosvesszővel elválasztott fájlokban tárol. Na de hol a bökkenő? Az iskolában található Delphi 7-es gépeken nem tudom beüzemelni, mivel Delphi 5-ön működik – csak és kizárólag. Poén, hogy mikor az ötös szériához kerestem valamit, akkor a hatos illetve a heteshez találtam csak, most pedig az ötöshöz és hatoshoz találnék.
A feleségem ma nem szül, mert gyön a Sátán! Bezárkóztunk inkább a házba, körberakosgattunk mindent fokhagymával, amulettekkel és keresztekkel, majd bezárkóztunk a pincébe, és szenteltvízzel mosakodtunk.
Az már részletkérdés, hogy a Sátán száma igazából nem a 666, hanem a 999, de mindegy.
Azt figyelte valaki, hogy myVIP-en van egy olyan funkció, hogy jelszó megjegyzése. Ez remek, bennem rögtön az a kérdés fogalmazódott meg, hogy mi a fenének tárolják a jelszavamat, mért nem md5-tel, vagy valami más zűrzavar-eljárással intézik. Ez semmi, gondoltam bejelölöm, ne kelljen már mindig írogatni, és mit látok? Na, mit látok? Hát azt, hogy a jelszavam md5-ös lenyomata figyelget a jelszómezőben. Puszi.
Szőlőt eszem, és az előbb egy olyan szem akadt a kezembe, mely mutáns volt, a szó szoros értelmében. Három szőlő volt összenőve, és teljes alaktalanságban csüngött a fürtről. Remélem, nem lesznek mellékhatásai…
Ma hazafelé jövet láttam, hogy az úton egy polgárőrségi autó áll, és mikor tovább haladtam, azt is láttam, hogy mért. Az úton egy óriási sebességmérő volt elhelyezve, ami a kedves autós képébe tolta, hogy hány kilométer per órás sebességgel közlekedik. Persze, a reakció a legtöbb sofőrnél fékezés volt. Mint később kiderült, a készülék nem rögzíti az adatokat, csak figyelmeztet, mondhatjuk, hogy megijeszt, vagy inkább távol tart a gyorshajtástól. És igen, ez egy jó ötlet, mivel az a rész, ahol a berendezés volt, egy kis utcára kanyarodik le, ahol se zebra, se semmi, csak úgy át kell vágni egy olyan úton, ahol percenként két-három kamion és busz hajt át. A polgárőrök meg azért voltak, hogy ha valaki(k)nek olyan elképzelése támadna, hogy ugyan vigyük már el azt a gépet, akkor már mégse.
و تجهض الحكومة و التواطؤ على تزوير الانتخابات و الاستفتاء و الذي وصل إلى أن يطالهم عنف البلطجية. و"بكرة اللى بقالنا سنين مستنينه مع أن عمر القهر ما يقدر يأخره".
أقولك ايه بس والواحد مكسوف من نفسه، اتلميت في قبضة هبلة ما تستاهلش وقاعد فى الحبس أشمشم على أخبار عن يوم الخميس، كل ما أسمع عن ضرب أو مظاهرة أفرح علشان
Jó, a Szigetre valahogy nem akartam soha kimenni különösebben (még leütnének ott, ehhe), de mikor meghallottam az idei sziget reklámjának zenéjét, és a hangulatot, erősen elgondolkodtam. Senki nem tudta nekem megmondani, hogy melyik ez a banda. Mániákus annyit említett, hogy szerinte a Placebo, de ott ugye pasi énekes van, én pedig meg voltam győződve, hogy egy csajt hallok énekelni (és a videón egy csaj rohangál). És akkor Lassus mondta, hogy ez bizony Placebo – Meds című száma. Na, gyorsan dalszöveg megkeres, és mint kiderült nem az. Már-már elszomorodtam, de addig kutattam, míg megleltem azt, amit kerestem:
Ha valaki egy szaftos véleményre számít a világbajnokságról, akkor annak csalódnia kell; hogy őszinte legyek azt sem tudom, melyik csapat jutott be, vagy, hogy egyáltalán hogy működik ez. Van viszont egy jelenség, amiről írni szeretnék, mert egyre többet találkoztam vele.
Készítettem egy PHP-kódot, ami ügyesen rakosgatja a betűket jövő hét csütörtökig, mikortól vakáció lészen – jobbra fönt megfigyelhető. Ha esetleg valaki el szeretné helyezni az oldalán, annak semmi akadálya, így lehet:
Ha valakinek nem június 15-én lesz a vakáció, lehetősége van megadni, hogy mikor. Ezt a ?vakacio=nap kapcsolóval lehet megoldani, ahol a nap a vakáció napját jelöli. Mondjuk, ha nekem holnap lenne (azaz kilencedikén) a vakáció, akkor így:
Igen, már megint Robin Cook! :D Viszont ami jó hír lehet azoknak, akik unják: már csak négy könyvem van a szerzőtől, amit még a hónap végéig biztosan elolvasok majd. Szóval Sokk. Nagy vonalakban arról van itt szó, hogy két nő jelentkezik petedonornak, és egy évvel később, mikor aziránt érdeklődnek, hogy sikerült-e valaki(k)nek a beavatkozás, de a klinikán elutasítják az érdeklődést. Többet persze nem írok, akit érdekel, olvassa el. Szokás szerint időszerű (vagy legalábbis 1998-ban jobban az volt) fogalom, a klónozás kerül a történet középpontjába, megspékelve egy kis számítógépes tudással, valamint a moder technika egyéb eszközeivel és Robin Cook stílusával.
Még el szeretném olvasni: Az agy, A vektor, a Halálfélelem és a Fertőzés című regényeket – meg amelyik még közbejön.
Két dologra lettem figyelmes a mai hírekből. Az egyik, hogy egy iskolában a gólyaavató miatt botrányt csinálnak. Jó, tény, hogy nem szép dolgokat műveltettek az ifjoncokkal (már majdnem azt írtam, hogy kopaszokkal), de ez többségében a buli és a móka kedvéért történik. Volt nekem is gólyaavatóm, túléltem, mint ahogy túléli más is. Nem kell attól annyira félni, mint említik. Tavaly például olyat csináltak nálunk, hogy felkértek egy meglehetősen szép hölgyeményt, hogy bikiniben feküdjön egy matracra, a hasára fújnak egy kis tejszínhabot, majd azt a gólya-fiú lenyalja. Erre ugye sokan jelentkeztek, de a gólyának bekötötték a szemét, és a lány helyetcserélt egy fiúval – így meg kicsit rázósabb azért, de aki megcsinálta, túlélte, és utólag röhögött rajta.
Kicsit gyengélkedik a MySQL szerver, ezért előfordulhat, hogy kétszer kell küldeni egy kommentet, vagy csúnya piros hibaüzenetek villognak ide-oda, de hamarosan rend lesz, legalábbis remélem, de mivel ez nem valami bíztató, ezért azt mondom, hogy rend lesz, rendnek kell lennie. Az IP-cím tulajdonosának (úgy is tudja, hogy ki az, csak az nem biztos, hogy olvas) üzenjük, hogy a napjai meg vannak számlálva. Szolgálati közleményünket olvashatták, itt a mefiblogon, az URH 18-as frekvenciáján.
Dancsiga ajánlott nekem egy nagyon jót. Először azt akartam írni, hogy linket, de ez így ebben a formában nem igaz, mivel egy MSN-címet adott, méghozzá egy robot MSN-címét, mely elég okos robot. A lényeg, hogy föl kell őt keresni a encarta@conversagent.com címen, fölvenni a kontaktokhoz, és beszélgetni vele. Néhány részlet:
[21:53:22] (mefi) eiffel tower?
[21:53:23] (encarta) Eiffel Tower, tower in Paris, France, an early example of wrought-iron construction on a gigantic scale.
[21:57:19] (mefi) who is bill gates?
[21:57:20] (encarta) William Henry Gates III, born in 1955, American business executive, who serves as chairman and chief software architect of Microsoft Corporation.
[21:59:20] (mefi) bye
[21:59:32] (encarta) Take care, mefi. Always good chatting with you.
A kedvencem:
[22:06:08] (mefi) beszélsz magyarul?
[22:06:09] (encarta) Egy kicsit beszélek magyarul.
Ma volt az iskolában a pedagógusnap; egy kisebb műsorral kedveskedtünk (amiben én a tanítóbácsit alakítottam :) az iskola munkatársainak, akikkel mellesleg jó kapcsolatot ápolok. Egy tanárral tanácsos jó viszonyban lenni, mert csak hasznára válhat az embernek – a jófej és kulturált tanárok pedig lehetőséget is adnak arra, hogy a diákokkal jóban legyenek. Az már más kérdés, hogy sokan nem kívánják ápolni ezt a kapcsolatot.
A vízben kólibaktérium úszkál (ami valjuk be, hogy durva dolog), a madarak megint tüsszögnek (ha jól megfőzzük, nem lesz gond), Homár Laci pedig több mint 2000 nőt csábított az ágyba (valószínűleg aludni). Pörög az élet, kedveseim.
Észrevette már valaki, hogy a hazai netközösség tagjai mennyire parasztok? Nem akarok senkire ujjal mutogatni, de a DC-, a Torrent- és a játékközösség egyszerűen szörnyű. Ha le akarsz valamit tölteni a másiktól, nem engedi, ha lelősz valakit a játékban akkor csaló állat vagy, ha nem lősz le valakit, akkor rohadék senkiházi béna. Kicsit azért bosszantó, hogy míg külföldön (hogy ne mondja, kicsit nyugatabbra) általában összetartás jellemzi az internetes közösségeket, addig itthon csak köpködés, meg anyázás van. Persze, tisztelet a kivételnek, mert mindig vannak normális fazonok, de sajnos legtöbbször a 12-13 éves kis senkiháziakkal találkozni. Mármint, az nem baj, hogy 12-13 éves, még talán az sem, hogy senkiházi. Nem. Az a baj, hogy beszól mindenkinek, és veri a nyálát, mert apuci beköttette az internetet. Aztán ott ennyi, a netikett, de mit netikett, az etikett fogalmával már nincsen tisztában, ő le tud lőni két embert, letiltja a másiknak a letöltést, és ő a Jani.
[01:31:35] (mefi) te meg akarsz őrjíteni? :D
[01:31:47] (sHaMaLt) en mindenkit
[01:32:02] (sHaMaLt) a te linkfaladra viszont tenyleg egy mufasz van belinkelve? :D
Most írhatnék arról, hogy Shamalt második feladványa mennyire fölidegesített. Devilllel majdnem eljutottunk a végéig, de aztán mégsem, az utolsó lépésnél megakadtunk, de sebaj. Jah igen, és észrevette valaki, hogy az én ezelőtti (azaz eddig utolsó) bejegyzésem azonosítója megegyezik Shamalt jelenleg utolsó bejegyzésének azonosítójával? :)
Egyébként nem lesz ez így jó, a sok kodozás kikészít, ma reggel például kényszeríteni kellett magamat, hogy először mossam meg a fogam, engedjem ki a fáradt gőzt, ami éjszaka felgyülemlett a húgyhólyag mélyén, nézzem át gyorsan az RSS-eket, s csak azután üljek neki hajnal kettőig játszani. Függőséget okoz, én mondom.
Te télleg pesten lax vagy csak ott laktál??
Szereted a rockot?
Mé nincs képed??
Hány éves vagy?
Megválaszolnám itt, ha megengeditek. Pesten laktam, szeretem a rokkot, van képem mindenhez, és 18 éves leszek, tárgyév július havának huszonkettedik reggelén. Egyéb kérdés?
Ingyenes, gyorsan, stabilan és kényelmesen működő csetszobát csinálhatunk, eme ügyes eszköz segítségével. A mefiblog hivatalos csetszobája itt található, egyelőre üresen. :D
Na elmentek ám a jó édes kurva anyátokba, ti, ott az RTL Klubbnál, akik kitalálták, hogy a Tru Calling utolsó epizódja helyett a Rém rendes családot adjátok. Egyetlen sorozat van, amit szeretek, rajongással nézek, és persze annak állítják le a forgatását, de hogy még ez se legyen elég, az utolsó epizódot sem láthatom, egy retkes tévécsatorna miatt. Nem tudja valaki, hogy mi van, mert azt tudom, hogy mi nincs...
18:16 Valami biztos, hogy van, mert a rémrendes baromság után valami Sketch show-t adnak.
Érdekes dolog ez a Musicovery. Olyan webrádió ez,azol az ember kiválasztja, hogy mely stílusok, valamint melyik év zenéi állnak a legközelebb hozzá, majd egy válogatást kap, a szűrés alapján. Ötletes, tetszik.
Szóval az úgy volt, hogy szinte tegnap beadtam az MP3-lejátszómat szervizbe, és több mint egy hónap alatt voltak olyan kedvesek megállapítani, hogy ez bizony rossz, és mivel javíthatatlan, ezért cserélendő. Sebaj, kaptam egy nullaperces készüléket, újabb két év garanciával.
Szernitem amire ez a kedves khm. felhasználó gondolt, az nem az ICQ, hanem az IQ, de sebaj, mint látjuk az sem valami magas. Azt viszont rendkívül gyűlölöm, amikor weboldalhoz beírják, hogy nincsen olyanom, aztán próbáljon meg rákattintani, aki akar. Hát kösz, ilyen ismerősöket nem kérek.
Legújabb kutatások szerint a szétálló barna haj a mefis, nekem meg rövid sötétbarna hajam van, így sajnos nem vagyok mefis. Bár megjegyezném, hogy mindig is össze-vissza álló hajat akartam magamnak. ;]
Egyébként blogtestvéremmel szigorúan titkos projekten dolgozunk, amiről végül is mindenki tud, de ez nem számít, a munka megtörhetetlen lelkesedéssel folytatódik tovább.
A vakáci-ó-métert akár be is állíthatnám holnapra – sőt, ha hazaértem a remek iskolai géptől, ezt (is) fogom tenni. –, mivel a csütörtökből ma lett, tehát úgy néz ki, hogy két hónapig pihenés, és iskolamentes időszak vár, király.
Jah igen. A győzőkecske meg fönt van a WiW-en, gyorsan jelölje be mindenki. Azért érdekes, hogy őt mily sokan utálják, és megvetik, mégis van kétezer-akárhány ismerőse. Jah, hogy nagy a rokonság, bocs.
Másodszor fordult elő, hogy elaludtam olvasás közben. Kiül az ember a saját keze által kényelmesen berendezett teraszra, mondván ilyen szép időben vétek bent lenni, majd leül olvasni, de a nagy kényelemben arra ébred, hogy ledőlt a fotelról, és a homlokába mintát vasalt a szőnyeg. Lehet, hogy a hajnal kettes fekvés kontra hajnal hatos kelés nem igazán egészséges? Ezt nem tudom, de azt igen, hogy a komputeres videójátékok függőséget okoznak, kerüljétek használatukat! :)
Véget ért a tizenegyedik év, méghozzá jó eredményekkel, amire büszke vagyok és aminek örülök is. Jövőre érettségi – ennek már kevésbé örülök. Jó, jöhet nekem bárki azzal, hogy ugyan már, az érettségi az kispálya, de azért én tartok tőle, pontosabban a matektól. Nem, most nem fogok siránkozni, azt majd jövő ilyenkor teszem. Itt van előttem két gyönyörű hónap, amit a családommal és a barátaimmal fogok eltölteni, ellátogatok egy csomó helyre, kirándulok, sátrazok és bográcsozok, élvezem, amit még lehet: a fiatalságot. Jövőre egy kicsit minden más lesz, ezt tudom. Két éve látom azokat a barátaimat, akik érettségiznek; két éve hallgatom, hogy mennyire megváltozott minden ezután. És tényleg. Mert szerintem nem onnantól felnőtt, vagy érett az ember, hogy betöltötte tizennyolcadik életévét, sőt nem is onnantól, hogy kezében a papír, ami elvileg igazolja, hogy ő érett, hanem onnantól, mikor kilép a nagy K betűs életbe. Ott, és akkor kell bebizonyítani, hogy ki mit tud…
A sárgarépa nagyon egészséges! – mondták Koltai Róbertnek a Hyppolit című filmben, és tényleg, a sárgarépa nagyon egészséges. Nektek is mondták a szüleitek, vagy úgy általában a felnőttek, mikor még kicsik voltatok, hogy edd meg, vagy nem fogsz tudni fütyülni? Nekem a nagymamám mondta ezt rendszeresen, és újra belegondolva a dolgokba, jól tette. Semmi bajom a sárgarépával, és úgy a zöldségekkel általában, bár a hárdkórosabb zöldség-különlegességeket (padlizsánpörkölt, meg brokkoli-burger) inkább köszönöm, de kihagyom. Még Olaszországban etettek velem olyat, hogy padlizsánba padlizsán- és brokkolikrém tölteléket öntöttek. Hát remek volt, mondhatom. A borsóleves viszont az egyik kedvenceim közé tartozik – erről az imént elfogyasztott egyliteres mennyiség is tanúskodik.
Tegnap (illetve már ma) egykor feküdtem, és kemények kettőkor keltem föl, hiába, a vakációnak vannak bizonyos mellékhatásai. Persze, nem lesz így egész nyáron, de most jól esett ez a pihenés. Már-már attól voltam fáradt, hogy sokat aludtam.
Azt nem is említettem, hogy két két hét sem telt el, miután remekül megjavíttattam a kerékpárom, és a hátsó kerék is defektes lett. Hiába, elöregedett a gumi, ami nem baj, csak errefelé elég kényelmetlen szervizbe vinni, csak úgy, pláne kerék nélkül. De muszáj lesz valahogy, mert jön a jó idő (vagy már itt is van) és megőrülök, ha nem tekerhetem le a napi megszokott x kilométert.
Amilyen rettenetes reklámja van az Eszkimó Túró Ice reklámjának, maga a jégkrém olyan finom, a múltkor megettem egyszerre vagy tíz darabot, csak ajánlani tudom.
Apropó Eszkimó. Amikor az Eskimo nevű márka arculatot, és nevet váltott ugye Algidára (ami olaszul eszkimót jelent), akkor a legtöbb ország lefordította a szót a saját nyelvére. Na, melyik ország maradt ki ebből? Hát persze, hogy Magyarország! Nekünk lett szépen Algida, pedig mennyire szebben hangzana az, hogy Eszkimó, de hát ez van, ezt kell szeretni.
Ha már így Olaszország, meg márkanevek, akkor hadd feszegessem még a témát. Én nagyon meglepődtem, hogy ott kint minden, de a szó legszorosabb értelmében minden márkanevet lefordítanak. A Calgon nevű mosógépvédő csoda például Calfort. És mennyire igazuk van az olaszoknak, nem? Hát miért menjek én például szupermarketbe, ha mehetek bevásárlóközpontba is. Kövezzetek meg, de nekem ezek igenis fontos dolgok.
Majd arról is írok egyszer, hogy miért vagyok ennyire Olaszország-mániás.
Csak egy kérdés: mi a fasznak jó az, ha egyfolytában köpködünk egymásra? Az oké, hogy engem utáltok egy páran, ezzel nincs is baj. De pl. nem értem, hogy mért kell köpködni egymásra moikboynak és Kétéltűnek és balintonak és Tinynek. A poén az, hogy a felsorolt jóemberek közül mindegyikkel jóban vagyok (vagy legalábbis úgy tudom, szóljatok rám, ha tévedek), és kicsit szar dolog ám azt látni, hogy olyan emberek köpködnek egymásra, akik akár jóban is lehetnének, vagy csak egyszerűen kikerülhetnék egymást. Alapjáraton nem értem, hogy miért kell ilyen apróságokon (mert ezek apróságok) összeveszni, ahelyett, hogy fölkeresnétek egymást, meginnátok egy sört, aztán elmondanátok, hogy kinek mi a baja, sokkalta jobb lenne, szerintem. De hát mit ide összetartás, inkább köpködjünk egymásra…
Már hónapokkal ezelőtt regisztráltam, hogy értesítsenek a legújabb fejleményekről, sőt, kisebb betekintést is nyerhettem a készülődő csodáról. A minap viszont megjött az e-mail, hogy a krugle elkészült.
Hogy mi is az a krugle? Valószínűleg a legjobban átgondolt, és legtöbb belefektetett munkával rendelkező webes projekt. Tulajdonképpen egy programozói segítség, mellyel projektekre, kódokra és leírásokra kereshetünk. Természetesen webkettes projekthez híven JavaScripttel működik &ndsah; és igen, működik Opera, Internet Explorer és természetesen a Firefox böngszővel is, hibátlanul. Csak ajánlani tudom mindenkinek, eléggé tág nyelvismerete van, többek között Java, PHP, Python, C, C#, C++, VisualBasic, és még jó néhány környezetet ismer.
Már jó ideje tervezgetem és tesztelgetem ezt a programot, és most úgy érzem, hogy publikussá tehető. Mint ahogyan a nevéből is sejthető, a Windows operációs rendszerrel rendelkező számítógépeket lehet leállítani, újraindítani vagy, a rendszerből kijelentkezni – mindezt időzítve. Elvileg nincsen benne semmilyen probléma, de ha mégis, egy kommentben vagy e-mailben kíváncsian olvasom azt.
Próbáltam minél kisebbre és egyszerűbbre megoldani, így a tömörített állomány (ZIP) ~311kb. lett, és innen letölthető. A tömörített archívumban található egy info.txt és egy shutDown.exe nevű fájl. A program természetesen ingyenes, szabadon terjeszthető.
Találkoztam egy rég nem látott ismerősömmel, és kicsit nyúzott feje volt. Miután beszélgettünk, elmesélte, hogy az anyja egyik éjszaka összepakolta minden cuccát, és reggel hagyott egy üzenetet, hogy most elmegy. Három gyereket és a férjét hagyta ott – nem tudja (vagy csak nem akarta megmondani), hogy mért. Azért, így belegondolva kemény dolga lehet annak a családnak, ahol szétválnak a szülők, pláne így. Igazából nem értem, hogy egy anya hogyan tehet olyat, hogy elhagyja a gyermekét, számomra ez felfoghatatlan. Persze, nem ismertek az előzmények, és nem lehet tudni, mi játszódott le abban annak a nőnek a lelkében…
Elruccantam ma a bizonyítványért, mondhatom öröm volt reggel hatkor fölkelni, de sebaj, belefér. Gondolom senkit nem érdekel, hogy milyen jegyeim lettek, ezért majd a bejegyzés végén elmondom azt is. ;]
Mai mélyfilozófiai kérdésem, hogy mi a rákért tesz valaki minden bejegyzés végére egy J betűt? Erre nem tudtam rájönni, míg aztán poénból megnéztem a Webdingsz, vagy Wingdinsz vagy magam sem tudom melyik betűtípus, és lássatok csodát, ott J betű az egy szmájli. De az Opera valami miatt ezt az alapértelmezett (én esetemben Tahoma, 11px) betűtípussal tolja, gondolom azért, hogy ha valakinek olyan elvetemült ötlete támadna, hogy mondjuk Webdingsszel ír blogot, akkor az is olvasható legyen. Omg, gondoltam magamban, és bezártam a böngészőt.
Nyolcadik osztály, informatika vizsga, első feladat:
Írjon a Microsoft Word segítségével kódolt tartalmú üzenetet Melynek a tartalma ez: [...]
Jah, hát írjunk gyorsan valami kódoló- és dekódoló eljárást, amit a Word mondjuk makróként lefuttat, negyed óra alatt megoldható. Jah, csak tegyük át Wingdingszre a betűtípust, és már kódoltuk is. Kemény, mint a két napos bikafos. Éljen a magyar oktatási rendszer!
A kocka-termékek legújabb üdvöskéje látható a képen. Abban szinte biztos vagyok, hogy egy ilyen fotelnek nem csak kockák örülnének, de a kockáknak lett kitalálva. :D
Aztán a végén mégsem megyünk a Woodrock Weekend-re, mivel Tigi barátom holnap ballag, ott meg illenék nem kómás fejjel megjelennünk. De annyira nem vészes, igazából csak a tehetségkutaót sajnálom, ahol kedves ismerősöm bandája is fellép (ahol egyébként először majdnem-dobos, aztán majdnem-énekes voltam). Viszont biztosan megyeik idén zépébe. Jöhet nekem bárki, hogy iszákos rokkerek gyűjtőhelye, de konkrétan nem érdekel. Soha nem az alkoholért mentem koncertre, hanem a zenéért, és nem is értem igazán, hogy mi jó abban, ha a koncert második felére kómás a kedves rajongó. Előző nyáron előző barátnőmmel előző blogomba írtam, hogy voltam Depresszió koncerten, ingyen volt (100 Ft.) és jó volt.
Jahigen. Az milyen érdekes halljátok, hogy tőlem nem kértek személyit a biztonsági bácsik, az előttem álló kétméter magas, és izomzattal erősen megáldott fiatalembertől viszont feszítős hangon megkérdezték, hogy Elmúlt már tizennyóc? Személyi?, szóval na.
[21:39:38] (smv) re
[21:39:59] (smv) te nem mefi vagy. :P
[21:40:08] (mefi) de mefi vagyok
[21:40:14] (mefi) megyek hozzád Debrecenbe
[21:40:19] (mefi) szőrős a lábad mint állat
[21:40:26] (smv) mondj valami konkrétabbat amit más nem tud :D
[21:40:31] (mefi) barátnőd Dóri akit imádsz és elveszed feleségül és boldogan éltek, míg meg nem haltok
[21:40:39] (smv) jó, ezt lymmz is tudja
[21:40:41] (mefi) blogtesóm vagy
[21:40:45] (smv) ezt is :D
[21:40:48] (smv) mit játszottunk ma? :D
[21:40:51] (mefi) cube
[21:40:54] (smv) király :D
[21:40:56] (smv) üdv mefi
Elballagott a kedves jóbarátom, és most mondjátok, hogy puhán vagyok, de egy kicsit azért meghatódtam. Negyedikes kora óta, azaz hat éve ismerjük egymást (hú vaze, jól elrepült ez a hat év, igaz Tigi?), és azért hat év után kicsit jobban figyel az ember a barátaira. Virágot nem vettem, magamból kiindulva, mivel az én ballagásomon is irtózatos volt, hogy a negyvenfokos kánikulában kellett a hat tonnányi virágcsokrot cigölni, ellenben folyamatban van egy meglepi-ajándék, ami titok, mert a célszemély is olvasgatja a bejegyzéseimet. ;]
Ezúton kívánok minden idénballagó diáknak sok sikert a folytatáshoz! Most így elsőre Dani ugrott be, tehát például neki is.
A mai nap az egy híján jegyében telt. Tönkrement a mosógépünk (amit egyébként múltkor csekkolt egy szerelő, és azt mondta, hogy kifogástalan állapotban van, csak el volt dugulva, kitisztította, nyolcezer), de nincs para, mert birtokunkban van egy vadonás új gép, amit örököltünk, és pont egy ilyen esetre tartogattunk. Oké, gyorsan szedjük ki a régit, de várjunk csak, be van építve, akkor illenék lemérni. Negatív, a másik mosógép egy centi híján nem fér be.
Ezután a mindenféle kábel-képződményeket (UTP, hangfalak, telefon stb.) próbáltam rögzíteni, de mint kiderült a laminált padlóba csak géppel lehet szöget ütni (oké, az ilyen dolgokhoz nagyon láma vagyok), és egyébként is, eggyel több kábel van, így nem férne el…
Az meg csak hab a tortán, hogy egy találat híján majdnem nyertünk egy vagyont a lottón, de sebaj, az élet szép, megettem fél kiló cseresznyét, picit fáj tőle a hasam (bezzeg Anyu megmondta!), és most megyek ballagási afterpartyra, szép vasárnapot.
Tök másról akartam írni, de eszembe jutott, hát jön a Busika hazánkba! Ötezer ember védi, mert ő bizony a világ egyik legveszélyeztetettebb emberkéje, mert bizony őt olyan sokan szeretik. Ez nagyjából olyan, mint itt az MSZP, mindenki utálja, mégis ők nyertek. De sebaj, örüljetek, mert jön a Busi, és most (reméljük) megmondják neki, hogy 1955-ben mi történt, és arról mond majd egy szép beszédet, ahol meg is hatódhatunk majd, jól.
Azzal alapjáraton nincsen baj, ha betér ide egy bizonyos kisebbség tíz-húsz tagja, mert itt hagyják a pénzüket, fogyasztanak és így tovább. Azzal viszont már probléma van, hogy, egy kis zsáknyi szemetet szedtem, össze, mert a cigaretta-, jégrém- és egyéb termékek csomagolását a kertben szórták el. Persze, aki kocsmát üzemel nyeljen. De könyörgöm, hát nem lehet civilizált emberként élni? Olyan nagy nehézség a szemetet a kukába hajítani, holott az három méterrel közelebb van, mint az árok? Lényegtelen, majd mefi kitakarítja a saját és a szomszédok árkát, és nyel, mert nyelnie kell, mert ha nem, akkor jönnek tízen, vagy jönnek százan, és szétvernek mindent. És ez, látjátok ez a hozzáállás gond, méghozzá óriási, amire mihamarább megoldást kéne találni.
Arra leszek kíváncsi, hogy a nyár befolyásolja-e, és ha igen, akkor milyen irányban a látogatottságot. A számítástechnikában a nyár az uborkaszezon, hiszen józan emberek ötven fokos melegben a strandon ülnek, kockák a légkondicionált szobában, hiperkockák pedig a tengerparton laptoppal. A dolog két esélyes, az egyik, hogy a látogatottság (ezt általánosságban, nem csak a saját blogomon értve) nőni fog, illetve a bejegyzések és kommentek számai szintén. A másik megoldás természetesen az, hogy a látogatottság szépen visszazuhan, mert mindenki nyaral, és senkit nem érdekel a' zinternet. Persze, ez tök alap kérdés, de mivel mindenkit érdekel a látogatottság, ezért elnézhető nekem, hogy ilyen alap dolgokon rágódom, nem? :)
Na nem inni voltam, nem hazudtolom meg józan önmagam. Dolgoztam, ha mondhatjuk úgy. Beálltam délelőtt (persze édesapám felügyelete és segítsége mellett) a pultba kiszolgálni. Jó volt, megtanultam sört csapolni, több kevesebb sikerrel. Az elsőn sok volt a hab, a másodikon kevés volt a hab, a harmadiknál pedig behúzva maradt a kar, és kinyomott a sörcsap alatti tárolórészbe két deci nedűt. Mentségemre legyen mondva, hogy amikor sok lett a hab, akkor prüszkölt egyet a sörcsap, az pedig, hogy lecsapoltam még ajándékba két decit, azért volt, mert nem tudtam, hogy a sörcsap karja nem ugrik vissza automatice. Azért jó volt. A fejben való összeadás meg nagyon nem megy.
Három napja összesen tizenkét órát aludtam, ergo rohadt fáradt vagyok, fizikailag és szellemileg egyaránt, pedig nagyon ritkán szoktal elfáradni. Mondjuk úgy, hogy ha már nem esik jól gépezni, akkor baj van. Na mindegy, holnap még korán kelés, aztán végre lehet aludni délig – azért csak módjával persze.
Amennyire szeretem a ZoneAlarm tűzfal- és vírusirtó rendszert, annyira rühellem az automatikus(?) frissítési rendszerét. Mert nem úgy működik, hogy szól, hogy van áppdét, kattintsál ide, és akkor ápp leszel tu dét, hanem kattints oda, onnan ide, add meg a regisztrációs sorszámot, aztán töltsd le az exét és telepítsd újra. Ilyenkor szokott az lenni, hogy Remind me tomorrow., aztán csók'om.
Azért az is eléggé durva történet, hogy Al Capone egy könyvelési ellenőrzés során, egy száz dolláros csekkel bukott le. Ha belegondol az ember, az ő szemszögéből, hogy mennyi gyilkosságot, rabló- és csempészakciót megúszott, erre egy papíradarbon bukik el. Ez a méreg, nem a cián.
Tervezek két játékot, az elsőt egy blogszféra-meghívóért, (ergo a helyes megfejtő oldalának linkje látható lesz a blogszféra linkjei között), másodikat pedig kicsit komolyabb nyereményért, de erről majd később.
Nos, aki legkésőbb ma éjfélig bekommentálja, hogy a képen milyen típusú fegyer tára látható, melyik ország katonái használták ezt a fegyvert, és hogy mi a hiba a képen, az nyer. Sok sikert!
Ha van élőhalott, már pedig van, és az én vagyok, akkor forradalmasítom az orvostudományt, muhah. Olyan fáradt vagyok, hogy majd meg halok, megeszem a vacsorámat, lefürdök, és úgy, ahogy vagyok bedőlök az ágyba, majd reggel hatig olyat alszom, amilyet csak lehet. Jó pihenést, mefi!
Jah igen, holnap megyek ide-oda, tehát bejegyzés nem nagyon várható, csak egy. ;] – Mégsem, mert amikor ilyet írok, mindig az ellenkezője történik.
Azannya – leginkább így tudnám jellemezni a mai napomat. Elmentünk venni egy kamerát, mert ugye jövőre erősen szalagavató, ballagás és miegymás, amit szüleim mindenképpen meg akarnak örökíteni. A kamerát lerendeztük, mikor apum megszólalt az egyik TFT-monitor láttán, hogy az jó-e. Mondom, végül is a Philipsek jók, nem lehet rossz. Erre megszólal, hogy na, akkor válassz egyet, meglepetés. Azt a kutya mindenit! Eddig elájultam a laptop képernyőjének csodájától, de miután beüzemeltem ezt a csudát, hát hadd ne mondjam – maga az orgia, alig várom már, hogy videót vágjak vele, meg ugye a CoD-ozást. Ezúton is köszönöm a szüleimnek!
Egyébként elkezdtem olvasni a címben említett művet, ami tény, hogy nem egy szépirodalmi mű (és ezért sokan alapból nem olvassák el), de az első hatvankét oldal után bátran állítom, hogy nagyon jó könyv. Amint elolvastam, folytatom a Megtvésztés fokával, valamint a Digitális erőddel. Egyébként jól ír ez a Barna Dan, akárki, akármit mond.
Az hazai internetes világ, de inkább a hazai bloszféra mai fő híre, és egyben legmókásabb idézet következik.
Nagyon komoly hajrával fél év alatt elértük, amit egy blogszolgáltató ma Magyarországon elérhet. Felfigyelt ránk az egyik nagy és partnerséget ajánlott, mi pedig boldogan elvállaltuk.
Aha persze, a magentáék küldenek egy levelet az ország második legsikeresebb blogszolgáltatójának, hogy partnerkapcsolatot kívánnak ajánlani. Megpróbáltam elképzelni e képzeletbeli levél tartalmát, és röhögtem egy jót. Ez nem így történt, bár nem tudhatom, de szinte biztos vagyok benne. Inkább úgy, hogy a T-Onlány közölte, hogy vagy társulnak, vagy készüljenek föl:
egy konkurens rendszer kiépítésére;
folyamatos harcra;
és megkockáztatom, hogy az internet-vonal is szóba került.
Mókás azért, hogy a magentáék két év alat bezabálnak mindent. Kiket is? Kezdve a jó öreg Matávval és Westellel (talán emlékszik még valaki rájuk), folytatva a Géportállal és az Ájvivvel, (egyelőre) befejezve a Blogterrel. Apropó Géportál. Ha a magenta kezében lesz két olyan szolgáltatás, ahol bárki saját weboldalhoz juthat percek alatt – na az lesz ám a szép világ!
Szinte biztos vagyok benne, hogy ez egy olyan USB-s webkamera, amely teljesen kielégíti az ár/érték igényét. A 35 USA-dolláros, azaz nagyjából nyolcezer forintos csekély összegért kezünkbe tudhatunk 1,3 megapixeles, infravörös és fehér leddel ellátott, dizájnos és meglehetősen kényelmesnek tűnő kamerát, beépített mikrofonnal. Néhány fontosabb technikai specifikációi:
1,3 megapixel
dupla infravörös és három fehér led (előbbi az éjjellátáshoz, utóbbi amolyan vakuszerűségnek)
Ha azt nézzük, hogy ilyen áron itthon milyen tudású és minőségű készülékek vásárolhatók, mindenképpen megéri, és szerintem a tulajdonságai sem olyan rosszak.
Engem konkrétan négy dolog zavar egy weboldal megtekintése során, amiből ha egyet tapasztalok, akkor már félig kinyílik a bicska a zsebemben. Az első a flash animációk, amik maguktól elindulnak. Múltkor például elég nagy hangerőn üzemelt a hangfal, és az egyik blogra kattintva valami ijesztős animáció indult be, de persze erről én nem tudtam, és hirtelen úgy megijedtem, hogy majd' leszédültem a székről. Gombot annak az animációnak!
Kipróbáltam, hogy ugyan milyet lehet fotózni egy kamerával, és egészen tetszetős eredményt kaptam.
Persze, egy komolyabb fényképezővel (mondjuk egy Fujifilm S5600, ehhe) sokkalta jobb képet lehet készíteni, de azért egy kamerától nagyon is szép teljesítmény. A kép kicsit nagy lett, pedig a tömörítés így is a felénél volt azon a bizonyos méret/minőség csúszkán.
Jah, és el ne felejtsem, Firewire-n keresztül készült a kép.
Ugyan mikor jönne már a terrorista kis hazánkba, ha nem hét közepén, hogy lezárjanak mindent, és az emberek ne tudjanak normálisan közlekedni. Vesszen meg! Láttam ma a városban egy plakátot, amin az ő szép feje, volt egy célkereszt mögött, alá pedig egy felirat, hogy A TERRORISTA MAGYARORSZÁGON. Mókás volt, tényleg.
Elöljáróban szögezzünk le annyit, hogy ezen sorok írója irtózik mindenféle futballisztikus tevékenységtől, figyelemmel követés, és aktív részvétel tekintetében egyaránt. Ettől függetlenül beletekintett az ország egyik kedvenc televízióadójának közvetítésébe, és bizony nagyon tetszett neki!
Tisztázzunk egy-két dolgot, te idióta! Ha este tizenegy óra huszonnégy perckor nekiállsz kalapálni, és fűrészelni, mikor tárva nyitva van a szobám mind két ablaka, akkor kimászok, egy szál farokban, kiveszem a kezedből a fűrészt, és elvágom a kalapácsodat, utána pedig megetetem veled. Értem?
Reggel (mármint kilenc órakor, mikor fölkeltem) letusoltam, mivel hiába a mezítlenül és takaró nélkül való alvás, leizzad az ember. Miután kiugrottam a zuhany alól, fölkaptam a ruháimat, és kodoztunk egyet haverral. Közben feltűnt, hogy nem vettem alsóneműt, hát sebaj, gondoltam, legalább szellőzik.
Egyébként milyen fura, ha most egy szép nő lennék, s kitennék magamról egy meztelen testemet ábrázoló fényképet, akkor mindenki örülne, ha pedig így fiú mivoltomban tenném ezt, valószínűleg elveszteném a fél olvasóközönségemet. :D
Szerda, június 21-e. Kicsit meleg volt ma, és hála az égnek azt a részt, ahol mi voltunk, hála égnek az elnök úr nem jár. Egyébként szeretném meglepni magam valamivel, amit egy hete hajkurászok, és a legtöbb a helyen a nincs, nem volt, nem is lesz típusú válaszokat kapom az utóbbi időben már megszokott kérdésre, hogy Jónapot, az x2 típusú modell kapható önöknél?, persze, úgy sem mondom meg, mi az.
A Dr. House pedig egy überjó sorozat, ne hallgassatok Shamaltra, még vizsgaidőszakban is fogadjátok el, ha valaki fölajánlja a két évadot. ;]
Úgy is mindenki arról beszél, hogy lerohadt az MSN Messenger szervere (na de rögtön az összes?), én minek tegyem. Annyit – annak, aki az utóbbi időben keresett – azért mégis: tudom, három napja nem vagyok fönt, mentségemre legyen, hogy ma föl akartam menni, de ugye jött össze. Hát ez van, nem hiszem, hogy sokan hiányoltak volna az éterből.
Egyszer ettem valahol gyrost, és föl voltam háborodva, hogy csirkehúsból készítették. Tudniillik a gyros eredetileg birka- és pulykahúsból készül, erősen fűszerezve és finoman átsütve, nem csirkéből, pláne madárnátha idején, egy hivatalosan is H5N1-free bloggernek, na. Azóta viszönt döbbenten tapasztalom, hogy egyre több helyen kapható csirkéből, sőt, alapból azzal adják, mert a birka drágább. De könyörgöm, ha már eljutok idáig, hogy letolok egy gyrost, akkor száz forinton nem veszek össze senkivel.
Egyébként kefír, tejföl, fokhagyma és kapor keverékéből tökéletes gyros-öntetet lehet készíteni. A hús már kicsit macerásabb, de elméletben azt is tudom, hogyan készítik. :)
A házunk fölött halad egy repülőgép, olyan jó nagy, ami errefelé nem szokott gyakran előfordulni. Lehet, hogy az Air Force One, és lehet, hogy Bush titokban Salgótarjánba is ellátogat? Hát persze, mefike, inkább feküdj le aludni, mert fáradt vagy már.
Ha mást is idegesít (és mást is idegesít), hogy a konzol minden JavaScript hibánál felugrik a most megjelent Opera 9-ben (és néhány korábbi bétájában is), az a következőket tegye:
Nyissuk meg az Opera beállításait, ezt a Tools (Eszközök) menü Preferences (Beállítások) menüpontjában leljük;
baloldalt kattintsunk a Content (Tartalom) elemre, majd a jobb oldalt megjelenő JavaScript options... (JavaScript beállítások...) gombra;
az utolsó opciót, ami az Open consol on error (Hiba esetén a konzol megnyitása) kapcsoljuk ki, és készen is vagyunk.
Megvettem magamnak a már említett cipőt. Olcsóbban jutottam hozzá, mint anno árulták, és 'aszottul kényelmes, bár a bakancs után kicsit fura, máshogy kell benne lépkedni. Most pedig megyek kereket (nem olyan kereket, a drog rossz, értem?) cserélni a kerekpáromon, hogy tudjak száguldozni.
Az azért gázos ám, hogy módosítottam a kommentek tábláját, ami több, mint hatszáz sort jelent, és ezekre a sorokra új dátumot applikált, méghozzá a mait, pontosabban azon időt, amikor módosítottam. Csak egy kérdés, ez normális dolog? A timestamp mezőnek van egy ilyen szokása, hogy módosításkor felülírja a dátumot?
Ha rossz idő van, mindenki sír. Sír a néni, sír a bácsi, és sírok én is, mert fázom. Ha esik az eső, mindenki sír, a néni és a bácsi is sír, én csak szomorú vagyok, hogy ramaty az idő. Ha jó idő van, mindenki sír, a bácsi és a néni is, de én legalább örülök, hogy egy évben egyszer meleg van.
Akkor viszont morcos vagyok, amikor rövidnadrágban és ingben indulok valahová, és szétázva érek haza. Most megúsztam, de ki tudja mi lesz holnap. Vagy holnapután…
Ha mondjuk kővel dobálunk, vagy bottal piszkálunk egy állatot, akkor – pláne, ha az kiszolgáltatott helyzetben van – ne lepődjünk meg, ha nekünktámad. Mint például a kutyák, akik egyszer kiszabadulnak, és széttépik az iskolába igyekvő diákokat, akik biztosan soha nem bántották a jószágot…
A nap képe, via Index. A mi szeretett elnökünk egyébként a Citadella tetején nyomta le történelmi jelentőségű beszédét, ami kemény tizenhárom percig tartott, és párhuzamot vont a jelenleg Irakban uralkodó helyzet, és az 1956-os forradalom között. Még Petőfit is idézte, nekem pedig a klasszikus idézet jutott eszembe, miszerint normális?.
…amikor van valaki, akinek bejöhetek, és esetleg van rá egy hangyanemiszervnyi esély, hogy ő is bejön nekem, és akkor találkohatnánk, és ismerkedhetnénk, de mégsem, mert ő tőlem saccper kétszáz kilométerre lakik. Távkapcsolat? Köszi, nem kérem, már kóstoltam – kétszer is.
A szúnyogcsípés-allergia pedig kemény dolog, akármilyen nevetségesen is hangzik.
Legalább egy órát dolgoztam a motron, de leginkább működésbeli dolgokat módosítottam. Pár sortól könnyes búcsút vettünk, néhány lekérés gyorsabb lett, szóval a szokásos. Köszönöm mindenkinek a bugreportot, javítottam mindent, amit tudtam.
Tegnap és ma hivatalos Guns N' Roses napot tartottam a szobámban, a létező összes albumot végighallgattam, amivel rendelkezem. A klasszikusokat persze a végére hagyva, mint például a Paradise city, a November rain, a Don't cry, vagy a két legnagyobb kedvencem a Civil war és a Knockin' on.
A GN'R eredeti felállásában, akkor is a világ legjobb rock bandája.
Volt szerencsénk bemutatkozni az idei év számunkra első görögdinnyéjének, amit Hevesen vásároltunk, és Görögországból származik. Meglepődtem, mert ahhoz képest, hogy elég korán vettünk, nagyon finom volt. Az egész nyárban három dolog a legjobb: görögdinnye, körte, cseresznye – bár utóbbiból megettem ma legalább fél kilót, és eléggé gyomordolgoztató hatása van…
Használjátok ti is a Skype hang-, kép- és üzenetszolgáltatást, mert sokkal jobb, mint társai, és adtak ajándékba egy óra ingyen beszélgetést – bárhová a világon.
Teljesen egyetértek Leventével, a halálbüntetést vissza kellene állítani, és az ilyen szülőket drasztikus kegyetlenséggel, sőt, még annál is durvábban megölni.
Azért az elgondolkodtató, hogy mígy egy két-három éves gyerek vígan homokozik, addig a másikat lelki- és fizikai terrornak teszik ki, egyfolytában. Írnék valamit, de egyszerűen nem tudok mit…
A 12 majom nem egy mai film, ez tény. Viszont ismert színészeket (mint például Bruce Willis, vagy Brad Pritt) vonultat föl, és bár Brad Pritt nem a kedvencem, tény, hogy jól játszik, és igazából az eddigi munkái is, amiket láttam, bejöttek.
A film egyébként pont nekem való: van benne időutazás, technika, rejtélyek, akció és persze az elmaradhatatlan csókjelenetek. Amikor először néztem, az első negyed órán fetrengtem a röhögéstől, annyira elvont. Aztán jön egy pont, amitől az egész film hangulata megváltozik, és onnantól inkább komor figyelemmel és feszült izgalommal követi az ember.
Nagyon bejövős, csak ajánlani tudom, a TV2-n hétfőn vetítik, érdemes belenézni.
Érdekes dolog ez az internet. Most tekintsük el attól, hogy természetesnek tűnik, hogy mire lenyomtuk az enter gombot, miután begépeltünk egy címet, a másodperc törtrésze alatt visszakapjuk a kért információt, és ismerjük el, hogy ez bizony egy technikai csoda.
Igen, egyébként ő az én kicsikém. Az előző kerékpárom egy Hauser modell, nyolc évig szolgált, egy komplett külső-belső, első-hátsó gumicserével megúsztam, még most is utazóképes állapotban van.
Valaki megmondaná nekem, hogy ilyen szép időben hogyan lehet unatkozni? Unatkozik efke, és előbb szkájpon benyögte smv is, hogy unatkozik.
Én soha nem tudok unatkozni, pláne nem ilyen időben. Kiülök a kertbe olvasni, fölpattanok a kerékpárra, és letekerek ötven kilométert, beülök a gép elé játszani, megnézek valami videót, elmegyek fagyizni stb. Adjak még ötleteket, kedves unatkozó cimboráim? Jah, és még barátnőm sincsen. Vagy pont ezért nem unatkozom? Egyébként nem akarok én itt bölcsnek tűnni, mert ahhoz még fiatal vagyok, de egyet tudok: túl rövid egy ember élete ahhoz, hogy a javát unatkozással töltse.
Egyébként tekertünk cirka ötven kilométert, nagyon jó volt. Az első teleszkóp nagyon jó dolog, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jobb tekerési élményt nyújt. Csak egy példa: ezelőtt egy nagyobb padkánál azért lassítottam, most pedig kíváncsiságból rámentem padlógázzal, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmit nem érezni, a teleszkóp lévén.
Van errefelé egy erdős-hegyes rész, ahol túráztunk párszor, tervezem, hogy eltekerek (vagy ha többen, akkor tekerünk) arra; ideje egy kicsit bevállalósabbnak lenni, ha már a vas engedi.
Tény, hogy a Forrest Gump nem egy mai film, (akár csak a 12 majom), de KKK jelzésű, azaz klasszikus, kihagyhatatlan és kötelező. Most nyomják a TV2-n, aki még nem látta, mindenképpen nézze meg.
Régi filmek rulez, a mostani filmek (értsd: 2003 után) egyszerűen förtelmesek, tízből három jön be, ami szemben a tíz per kilences arányt nézve szörnyű. Jó, én válogatós vagyok, de akkor is, az egy év alatt megnézett filmekből mennyi tetszett nektek?
Most őszintén, ez vicces? Ennyire futja egy 2006-os reklámfilmnek? Jah, hogy magyarok csinálták? Bocs. De mégsem, mert (és most röhögjetek ki, ha úgy tetszik) a Hurka Gyurka reklám például bombajó volt, persze a maga idejében. A Pannon reklámja is egész jóra sikeredett, de hogy ne csak magyarokat említsek, ott a Durex gumireklám, ami mókás, és közben üzenete is van. Vagy a jól ismert katicák, a Peugeot reklámból.
Beüzemeltem egy kisventillátort, hogy mégsem dögöljek meg a melegben, de ki fogom kapcsolni, mert jobban idegesít, mint a meleg…
Ha még visszatérhetek a reklámokra, akkor megjegyezném, hogy a Vodafone 3G-s reklámja, amelyikben a zenéhez illesztenek mindent, na az még nagyon jó, bár a zene nem áll közel a szívemhez.
Az értelmes címhez valószínűleg hasonlóan értelmes bejegyzés fog társulni, gondolja ezt a nyájas olvasó, és lehet, hogy nem is téved nagyot. Leírhatnám, hogy milyen meleg van, és hogy a 36°C már mefinek (aki alapjáraton kedveli a meleg időt) is eléggé kimerítő, de nem teszem, mert fölösleges, tudja midnenki, hogy meleg van, de hopp, már le is írtam.
Ma ismét elfogyasztottam fél kiló cseresznyét, a gyomrom még jól bírja a gyűrődést, de kérdés, hogy meddig. Ettem még ezenkívül sóskiflit (amit remélem egybeírunk), kefirrel, mert egészségesen illik táplálkozni.
Feltűnt, hogy vannak olyan zenék, amiket kifejezetten csak nyáron hallgatok. Ilyen például a Junkies, vagy az Ankou, ezeknek van egy olyan nyári hangulatuk, vagy hogy mondjam.
Egyébként mielőtt elkezdtem olvasni a Da Vinci-kódot, az Agyat még befejeztem. Szintén csak azt tudom elmondani, hogy remek könyv volt, bár tény, hogy az eleje kicsit összefüggéstelen, az egész történet az utolsó 20-25 oldal elolvasása utána kap értelmet.
Még a Fertőzést, a Vektort, az Akár az Istent és a Gyötrelem évét szeretném elolvasni – bár utóbbiba belekezdtem, és eléggé unalmas könyv, a felénél letettem, mert szó szerint elaludtam rajta.
Találtam egy nagyon jó Flickr csoportot, aminek a linkjét az RSS-olvasónak is bemutattam. Két képet szeretnék kiemelni az ott találhatóak közül (amiket egyébként Fujifilm FinePix S5200/S5600-as gépekkel készítettek), az egyik Ilha da magia című, amely mellesleg az új háttérképem, a másik pedig a City view, aminek a hangulatában valami mefoghatatlan elnyerte a tetszésemet.
Ha már egészséges táplálkozás, akkor sütöttem egy finom sonkás-sajtos pizzát. Én jó sok sajttal szeretem, amit a legtöbb pizzériában képtelenek megérteni, hogy a jó sok, az mondjuk minimum fél kiló sajt, mert az úgy jó, ha csurog róla…
Bemondták a tévébe', hogy meleg van, szóval vigyázzunk. Ha nem mondják, észre sem veszem, le is vettem gyorsan a prémbundámat.
Most az lesz, hogy legurulok a kerékpárszaküzletbe, és kicserélem az új járművemen az ülést (ugyanis egy éve vettem egy zselés szaloncukros akármilyen ülést, amit már megszokott a hátsó felem), valamint veszek egy normális sárvédőt, és bunkó módon föl is szereltetem, mert nincsen szerszámom itthon (az a rossz, aki rosszra gondol) és eléggé zavaró, hogy fröcsög a sár az arcomba.
Aztán elnézek egy erdős-hegyes tájra, bevállalós biciklis arckifejezéssel.
[14:35:11] (smv) szép hangom van
[14:35:11] (smv) :)
[14:36:53] (mefi) :D
[14:36:57] (mefi) meg szerény is vagy ;]
Van itt egy hely, ahová járni szoktam, ha valamit berhelni kell a kerékpáromon. Tény, hogy nem vagyok egy nagy szerelő ember, egy FireWire kártyát még bekötöttem, sőt, anno a pedálomat is lecseréltem, de ha már ülést kell cserélni, szarvat és sárvédőt kell fölszerelni, akkor megéri a négyszáz forintnyi munkadíj, semhogy elrontok valamit.
Az oké, hogy tudjuk miből készül a mézes negró, de a minap szétnyomtam egy bogarat, és olyan illata volt, mint a sajtos csipsznek, ami ismerjük el büdös, de finom. Vajon mi is lehet az a sok E-betűs formula?
Most őszintén, egy több mint nyolcszázmilliárd forintos államkassza-hiánnyal küszködő országnak (ahol mellesleg nemsokára olyan emelések lesznek, hogy ember legyen a talpán, aki fizetni tudja) muszáj erőltetnie ezt az olimpia témát? Anno még úgy voltam vele, hogy jó persze, szép elképzelés, de azért jobban belegondolva, Magyarországon olimpia, ráadásul budapesti, hát nem tudom…
Nagy esők jönnek és elindulok
Elmegyek innen messze
A 67-es úton várhatsz rám dideregve
Nyáréjszakán ha nem jövök
Esik az eső és mennydörög
A csillagokkal ha szédülök
Esik az eső és nem találsz rám
Csillagok, csillagok mondjátok el nekem
Merre jár, hol lehet most a kedvesem
Veszélyes út, amin jársz
Veszélyes út, amin járok
Egyszer te is hazatalálsz
Egyszer én is hazatalálok
Nagy esők jönnek és itt maradok
Itt maradok örökre
A 67-es út mellett
Az árokparton ülve
Nyáréjszakán, ha nem jövök
Esik az eső és mennydörög
A csillagokkal ha szédülök
Esik az eső és nem találsz rám…
Csillagok, csillagok mondjátok el nekem
Merre jár, hol lehet most a kedvesem
Veszélyes út, amin jársz
Veszélyes út, amin járok
Egyszer te is hazatalálsz
Egyszer én is hazatalálok
Mostanában divatosak lettek az olyan USB-s adattárolók, amelyeknek mókás külsőt adnak. Láttam már söröskorsót, plüssállatot, fadarabot és már régóta tervezem, hogy írok valamelyik ilyen eszközről. És itt ez a gitár alakú kütyü, ami kifejzetten tetszetős, 256 és 512 MB-os kiszerelésben kapható, nagyjából 20€ az ára, bár a kapacitása lehetne nagyobb.
Tizedik jubileumi podkeszt alkalmával szeretném bemutatni az Ankou – Fiatal voltál című számát, mert pont ehhez a negyven fokos kánikulához illik; nekem mindig a nyár, haverok, csajok és bulik jutnak róla eszembe, az exbarátnőmmel sokat hallgattuk, sőt mondhatjuk, hogy ez a zene hozott össze minket. Szeretnétek izgalmas sztorikat olvasni erről? Hát nem fogtok, mert ez nem szerelmesblog, helyette van podkeszt, amit le lehet tölteni, és meg lehet hallgatni. Az albumon egyébként vannak pörgős és mókás (Strucc, Zöld szemek) számok, de megtalálhatóak a kicsit elvont, komolyabb mondandóval rendelkező (Holnap szerda, Tenned kell, Vissza a sorba (szerkesztői ajánlással)) muzsikák is.
Ankou - Fiatal voltál Ez egy mefiblog podcast (2:39), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.
Tudom, hogy mindenhol ezt lehet hallani, hogy meleg van, de azért egyet szögezzünk le: ha már nekem melegem van (pedig tényleg bírom és élvezem a kánikulát, olyan 35°C-ig) akkor már gond van. Ez a tegnapi 36°C például kicsit sok volt. Szerencsére éjszaka lehűtötte egy jó kis zuhi, aminek következtében félórás áramszünet is volt, de ez a kisebb probléma, a nagyobb az, hogy be kellett csuknom az ablakot, mert beesett az eső, sőt, még anyagi károm is keletkezett: kiesett az ablakon egy már csak hat darabot tartalmazó tollaslabda szett is, remélem nem ázott el, röstellem de még nem esett jól megnézni.
Jéghideg ital és görögdinnye, sok gyümölcs, hidegvizes borogatás, így kell ezt csinálni. Tegnap amúgy voltunk tekerni, (hét óra után, hogy mégse a tűző napon kelljen) laza ötven kilométert. A poén az volt, hogy oda egy órás volt az út, vissza pedig huszonöt perc – menekültünk az eső elől, sikeresen.
…Pákónak meg írtam a blogjába, hogy Kongázás helyett inkább az MHSZ-t olvasgasd!, de moderálás alatt áll, és valami miatt még nem került be. Igazából csak két dolog aggaszt, az egyik, hogy nem fog bekerülni, ami nem baj, mert elolvassa; a másik, hogy nem tudja minek a rövidítése az MHSZ.
Nem esik jól címet adni. Ma az volt, hogy nem gépeztem röpke négy órát, és ha hiszitek, ha nem, tök jó volt. Videóztam, kajáltam, zenét hallgattam (jó, a gép szolgáltatta a zenét, beismerem), olvasgattam (nagyon jó kis könyv ez a Da Vinci-kód) és tekertünk egy jót (úgy fáj a hátsó felem, hogy az nem igaz, szokni kell még ezt az új ülést).
Ja igen, akartam már múltkor ajánlani a Flis Happy Bianco termékét, ami olyan, mint a Raffaello, csak nincsen csúnya mandula a közepén, valamint kétszáz forintba kerül, és egy zacskóban hozzávetőlegesen 30-40 darab van (míg a Raffaello három darabos változata két-háromszáz forintba kerül, és évente egyszer veszek egy darabot, akkor is húzom a szám, hogy ennyi pénzt kiadni egy édességért).
És most megyek kodozni, tehát üdvözlöm n2k barátomat.
Útépítés folyik, pont a mi utcánk előtt, pont ma reggel. Ahh. Holnap egyébként megyek Metro áruházba, és megpróbálom beszerezni azt a fényképezőgépet, amiért hetek óta rohangálok. Egyik helyen nem volt, másiknál elfogyott, a harmadik horribilis áron ajánlotta, a negyediknél pedig pont előttem vitték el az utolsó darabot. De talán holnap…
Béééla, csinájjad má'!
Izgalmas dolog az útépítés, na. Mondjuk hozzátenném, hogy le a kalappal, semmi pénzért nem dolgoznék ilyen melegben szabadon. Habár most egész kellemes idő van.
Tegnap egyébként azt hallottam, hogy a számítógépes játékok függőséget okoznak; először csak a szabadidős tevékenységekről, majd később a kötelességeiről mond le az ember. Badarság.
Már az elején illik leszögezni: ez egy regény. A helyszíneket és a tárgyakat leszámítva minden a képzelet szüleménye. Tény, hogy nem egy szépirodalmi mű, mint ahogyan az is tény, hogy sokan lenézik, mind irodalmi, mind vallási szempontból, de ettől eltekintve nekem tetszett. A több szálon futó esemény, a vártlan fordulatok, az értékes háttérinformációk, és ahogyan az egész történet levezetésre kerül, egyszerűen izgalmas.
Azt leszámítva, hogy a történet egy fikció, érdemes elgondolkodni rajta, mert nagy a valóságalapja. A kedvenc karakterem egyébként Silas volt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a film, mert eléggé leszólták, többek között a rosszul válogatott színészek miatt.
Ebben a döglesztő hőségben szinte lehetetlen sokáig egyhelyben maradni. Olvastam reggel három órát, elég volt. Játszottam kettőt, szintén. Aztán elolvastam az összes blogbejegyzést és egyebet, amit az RSS-olvasóm jelez (ez nagyjából huszonakárhány blog és néhány fotógaléria bejegyzése volt), aztán hallgattam zenét, és rendberaktam a leveleimet. Hopp, máris négy óra. Gyorsan letoltam két fasírtot egy kenyérrel, aztán tollasoztunk vagy két órát, utána a szokásos napi tekerésnek indultunk, és elkanyarodtunk egy új helyre, de aztán egy kergető kutya és a végeláthatatlan parlagfű kérésére visszatértünk a megszokott útvonalra.
Ja igen, el ne felejtsem, hogy holnap születésnap.
Bár páran már felköszöntöttetek, amit köszönök szépen, de az én születésnapom csak július 22-én lesz, ma mást ünneplek. Azt a szép szerdai napot, mikor két éve elhatároztam, hogy vezetek egy naplófélét, amin keresztül megosztom gondolataimat a nagyvilággal. Igen, ekkor határoztam el, hogy blogolni fogok – egyesek bánkódnak ezen, mások örülnek, de ezt el kell fogadni.
A jelenlegi blogom nincsen két éves, az majd november elsején lesz egy, viszont jeleneg a harmadik blog, amit megtöltök gondolataimmal. Az első egy zöld kinézettel megáldott, nem valid, teljesen HTML alapú oldal volt, ahová mindig írtam valamit, aztán FTP-n keresztül föltöltöttem. Aztán jött egy fokkal komolyabb, a feketeblog (erre néhány jelenlegi olvasóm is emlékszik talán), amit egy egyszerű PHP motor vezérelt, és tudása rendkívül egyszerű volt, a bejegyzések kezelésén kívül semmit nem tudott. Aztán, tavaly november elsején indult az új blog, ami már picit többet tudott, mint elődjei, és egyben ez a legidősebb blogom is. Több nem lesz, ebben biztos vagyok.
Tehát boldog második blogger-születésnapot mefinek! :)
Te mire használod a géped? Sok-sok embert lehetne megkérdezni, hogy mire használja a számítógépét, de nem adnának nagyon eltérő választ. Én végeztem egy kis kutatást,
Kis-dunai nagyhajók A Ráckevei-Soroksári Duna-ágon áthaladó nagyhajók, uszályok, vizibuszok gyűjtőoldala.
Mániákus - Kicsit zöld, kicsit kisbetűs, kicsit mániákus, kicsit imádom. És ha negyede olyan jól ír valaki, mint ő, akkor már csak sikeres ember lehet.