A 2007. év 01. havának bejegyzései

Meghívva

Efke furcsálta, hogy miért nem írtam még, hát most írok. Kettőkor sikerült felébredni (ami a hajnali félötös fekvéssel egész szépnek mondható), mindjárt aktív fogyasztója leszek egy tál lencsefőzeléknek.

Efkét meg az akármilyen madarak és angyalok emeljék a Mennyországba, legyen meg az akarata, neve legyen szent és minden jó, amiért küldött nekem meghívót.

2007. január 1-je, 19.36, kiegészítés:

Milyen feledékeny is tudok lenni: kukac7-re is hasonlók várjanak, mint efkére, szintén egy meghívásért! :)

Mauser Karabiner 98 Kurz

Wilhelm és Paul az egykoron szebb napokat is látott Mauser család gyermekei. Már fiatalon dolgozni kezdtek, apjuk nyomdokaiba lépvén, fegyvergyárosként. A Mauser 1870-től gyárt puskákat, és még mai napig működő cég. Én pedig Mefi vagyok, és az egyik fegyverükről, a 98-as Kurta Karabélyról, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a Karabiner 98 Kurz, azaz Kar98k-ról szeretnék írni.

Kar98k

Még nincs vége, olvasd tovább »

Jókívánságok

Az én smv barátomnak, és az ő élete szerelmének, Dórinak pedig boldog második évfordulót, és még sok-sok hasonló jót kívánok.

HP iPaq rx3715

Hp iPaq rx3715

A cikk minőségéért bocsi, de ez a kütyü bámulatos. Évek óta szenvedek ilyen kütyümániában, és ez a PDA mindent visz. Csak nyolcvanezer kéne hozzá. Ha én egyszer gazdag lennék, sallala…

Fantasztik

Komolyan megkockáztatom, hogy a Prison Break a legjobb sorozat, amit ezalatt a tizennyolc év alatt láttam. Fordulatos, tele remek színészi játékokkal, zenével, és közben érzed azt az égető vágyat, hogy leköpd a mocskos őrt, a tetves titkosszolgálatist és a többi. Fantasztikus, én mondom. És ez nem az a múló szeszély, mint a tamagocsi. Szerintem aki erre a sorozatra azt mondja, hogy nem jó, az rosszul van összerakva. Persze ez is szubjektív dolog.

Muszáj

Muszáj. Pontos j-vel. Dörgöljük ezt az oldalt azoknak az orra alá, akik nem tudják! :D

Reklám

Nocsak, ma még nem is írtam bejegyzést. Sebaj. A reklám faja dolog. Nem az idióta reklámokra, meg a szpemekre gondolok egyébként. Csak ügyesen kell kihasználni az emberek fordított logikáját. NE KATTINTS IDE!

Még nincs vége, olvasd tovább »

G3 Torrent

undefined

Szeretném minden torrentező figyelmébe ajánlani a teljesen ingyenes G3 Torrent nevezetű klienst. Gyors, kicsi, okos, kényelmes, szépen megbújik a taszkbáron és még szép is. Tehát minden amit én általában elvárok egy alkalmazástól.

A bejegyzést meg véletlen előbb publikáltam, nem láttatok semmit.

Lencsefőzelék

Tulajdonképpen az egyik leggusztustalanabbul kinéző gasztronómiai fogás, amit eddig kóstoltam, és mégis az egyik kedvencem. Már előre látom, hogy holnap a menzán is ez lesz, bár az nem füstölt husival, meg nem ilyen finom hazai stílusban. Emlékszem, kiskoromban az óvodában úgy kellett csipkedni mindenkit, hogy a főzeléket tessék megenni, én meg mindig magamtól bevágtam. Krumpli-, borsó- és sárgaborsó, lencse-, bab- és zöldbabfőzelék, mindegyik jöhet. Egy valami mégse: a répafőzelék. Azzal – és a gombás dolgokkal (pl. egy gombás láb) – kiűznek a világból.

Én is érzem, hogy lassú a' zoldal, de nem tudom miért. Majd elmúlik.

Jahúpromó

Tegnap smv-vel mindenféle windózszépítgetésekről beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy a Royale Noir sokkal szebben néz ki, mint a Luna, bár tény, hogy ha a Royale Noir lenne az alapértelmezett, akkor most a Lunára mondanánk, hogy szebb, de sebaj. És egyébként tévedés, hogy a windózhoz nem lehet letölteni témákat, csak külön program futtatásával, mert van egy ügyes kis patch, ami ezt orvosolja.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Thirty

Hm. Lehet, hogy nem is olyan sok az a harminc giga, mint azt én elképzeltem. :D

Öt dolog...

Oké, akkor öt dolog, amiről még soha nem írtam. Öt nem lesz, csak egy. Az pedig mi másról szólna, mint az univerzum nagy rejtelyéről, azaz a nőkről. Sőt, konkrétan egy nőről.

Ő pedig az exem, ha így tetszik. Bámulatos, hogy a mai napig is teljesen jól megértjük egymást. Személyesen ugyan több mint fél éve már, hogy találkoztunk, de interneten néha-néha egymásra köszönünk, elújságoljuk a jó híreinket, elpanaszoljuk a rosszakat, röhögünk, beszélgetünk és a többi. És utálom, meg nem is hiszek abban, hogy legyünk barátok, de a mi esetünkben ez tényleg igaz. Ez van, kegyetlenül bele tud lépni a távolság egy kapcsolatba. De túltettük magunkat, ő ment az egyik úton, én mentem a másikon, és néha-néha még összeérnek ezek az utak. És ez így jó.

Tragédia

Két gyereket, akik még nem töltötték be hatodik életévüket sem, bűn egyedül hagyni egy kocsiban. Emlékszik még valaki a Csellengők főcímére, amiben egy felelőtlen anya egy üzlet előtt hagyja a babakocsit, benne a gyerekkel, akit persze rögtön ellopnak? Körülbelül ugyanez a helyzet, csak ez a kis otthagyás két ártalmatlan gyermek életét követelte, ez pedig – számomra – szomorú.

Még szomorúbb, hogy valaki egy kompra való felhajtás előtt nem rögzíti megfelelően az autóját. És azt valahogy nagyon nem tudom elképzelni, hogy váratlanul belegurult a folyóba. Vagy óriási felelőtlenség, vagy szörnyű baleset.

Zümm

Tegnap a buszon valami elképesztően idegesítő, négy-öt másodperces időközönként ismétlődő zirrüm-zirrüm-zirrüm-szerű zajra lettem figyelmes. Először az jutott eszembe, hogy valami beakadhatott a kerékbe vagy az ajtóba, vagy nem tudom, mert ilyen elképesztő ricsajt más nem tud okozni. Aztán néhány másodperccel később találkoztam a zaj forrásával is, aki egy furán benéző fiatalamber fülhallgatója volt.

Igazából fölösleges belemenni a szokásos zenei flémbe, hogy hülyediszkós meg köcsögrokker, mindössze csak azon gondolkodtam el, hogy érdekes ízlése lehet a gyereknek. Én tíz perc után szabályszerűen rosszul voltam, még a fejem is megfájdult, ő meg a fülébe nyomatta, teljes hangerővel.

Fordows

Teljesen őszintén, te beülnél egy olyan személygépkocsiba, melynek fedélzeti komputerét egy Microsoft által kódolt rendszer hajtja? :D

Áptájm

16 óra 18 perc 23 másodperc

A leptop azért jó, mert csendes, így lehet tőle aludni. Korán van picit, de legalább péntek. Én meg fáradt.

Life in the city

Van itt a városban, a piaccal szemben egy kis patak, vagy mifene, és volt ott két tőkés réce, meg három kis rágcsáló (talán pocok). /Ebből a mondatból az egyszerű olvasó azt bizonyára leszűrte, hogy Mefi nem nagyon van otthon, azaz nagyon nem van otthon az ilyen témákban./Kifejezetten helyesek voltak; a kis rágcsálók közül az egyik jól elbújt, és onnan kukkolt, a másik kettő pedig felváltva, néha-néha kimászott, futott egy kört, meglátta a récét, és visszaszaladt a bokrok közé.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Vélemény

Egyebkent neha komolyan ugy vagyok ezzel az egesszel, hogy nincs ertelme es abbahagyom a fenebe, mert az olvasok egy resze egyszeruen fel sem fogja neha, hogy mirol szol egy post, egy masik reszuk pedig olyan szinten mozog, hogy ha egy bejegyzesnel csak annyit irnek, hogy brekeke, mar az is tobbszorosen kielegitene szellemi igenyeiket.

Nem szoktam hűdeigaza van, olvasd el posztokat írni, de ezzel azért egy hangyányit egyetértek.

Kérdés

Közérdekű kérdés pedig, hogy másnak is lassú-e az oldal, olyan irgalmatlanul, amikor egy bejegyzést akar megnézni. Tehát nem a főoldalon és nem is más lekérésekkor, hanem a /muti/$id/$cim/ típusú lekérésekkor. Mert valószínűleg megvan a baki, csak érdekelne, hogy másnál is van-e efféle hibajelenség. Köszi.

Tesztnek mondjuk ezt és ezt a bejegyzést lehetne megnézni, az egyiknek lassúnak, a másiknak gyorsnak kellene lennie.

2007. január 5-e, 20.39., kiegészítés:

Köszi a válaszokat, a problémát a getHostByAddress(); okozza; legalább tíz másodperc, mire kiköpi a hosztot, ami csak azért érdekes, mert eddig nem csinálta (legalábbis nálam). Az új ellenőrzés módszerén már dolgozom, meglássuk mi lesz, sztéj tunyed.

Csengetett, Mylord?

Csengetett, M'Lord?

Kövezzetek meg, de én imádom ezt a sorozatot. Az angoloknak a stílusa is tetszik, valamint az angol humort is kedvelem. Mr. Bean például sokakat kiűz a világból, én pedig bármikor leülök megnézni, bár a régebbiek sokkal jobbak voltak, ez tény. A The Benny Hill Show-ról már nem is beszélve. A Csengetett, Mylord? pedig tipikusan egy nekem való sorozat, a maga nevetséges karaktereivel és helyzeteivel.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Közlekedés?

A BKV sem kutya, ez tény. De azért a Nógrád Volánt sem kell félteni. A jegy- és bérletárak drágák, ráadásul nem az egész megyében közlekedhetek, csak bizonyos régióiban, ahová az adott bérlet érvényes (például Salgótarjánban), a szolgáltatás színvonala pedig még a BKV-énál is szörnyűbb; a sofőrök bunkók, sokszor nem állnak meg, így nem lehet le- vagy felszállni, a bérletben mindig találnak valami hibát, a jegy árából rendszeresen nem jól adnak vissza (csak öt-tíz forinttal, de az elvek, ugye) a buszok pedig ősrégi szarok, télen hideg van rajtuk, nyáron meg meleg. De legalább csúnyák. Ezzel nem lenne gond, sokkal inkább azzal, hogy míg én a budapesti bérletemmel Budapesten bárhová elutazhatok, addig a salgótarjáni bérletemmel (ami mellesleg nem sokkal olcsóbb) csak Salgótarján területén mozoghatok. A kettő között meg van egy kisméret- és színvonalbeli szakadék.

Persze, egyik kutya, másik eb. A legjobb ha az ember biciklivel vagy motorral jár, viszont ahhoz hideg van ilyenkor, ergo télen marad a saját kocsi, aminek a fenntartása még drágább, mint a bérlet. Ezek után bátran kijelenthetjük, hogy kis hazánkban az általános közlekedés minősége: szar.

Az ima

Terjeszd te is az imát!

Idézgessünk

[12:34:49] Mefi: te kis huncut ;)
[12:35:11] Balazs: én? kicsi? nagy aljas szemét disznó!
[12:35:23] Mefi: hát jó
[12:35:25] Mefi: nem én mondtam  :D

Vasárnap van, meg ilyenek.

Hétvégék

Egész héten várom a hétvégét, közben pedig gyűlölöm. Gyűlölöm, mert rendkívül gyorsan véget ér. Péntek, aztán jön a szombat, délben felkel az ember, máris elment a fél nap, és még nem csinált semmit. Vasárnap egész nap tanulás ezerrel, és mire a végére ér, olyan mint egy rongy. Szellemileg és fizikalilag egyaránt.

Nem panaszkodom, félreértés ne essék, csak azért na. Ez a minden napos 5.25-ös kelés kicsit fárasztó, kivált, hogy kettő előtt ritkán érek haza, ha nem intézek semmit a városban, és valamit mindig kell intézni.

De tulajdonképpen lennék még úgy négy évig középiskolás. Nem akarok új helyre menni, nem akarok kollégiumban vagy albérletben lakni, elszakadva az otthonomtól, és nem akarok hosszú-hosszú évekig tanulni, hogy aztán kapjak egy papírt, amivel lehet, hogy kitörölhetem a hátsó felemet. Persze, a tudás sose árt, de nem mindegy, hogy a befektetett energia (és pénz ugye) mennyit hoz vissza. Mert cseszhetem, ha van tudásom és erről papírom, de cserébe éhen halok.

Most ez van.

Heroes

Heroes

Na, megnéztem a sokak által emlegetett Heroes sorozat első részét. Meggyőző, azt kell hogy mondjam. Kellemesen csalódtam, mert az előzetesek alapján nem számítottam nagy durranásra, de sikerült beletenniük valamit, ami a tévé elé köti a nézőt, ahogyan azt egy marketinges nagy valószínűséggel mondaná. Meggyőzőbb, mint a Jericho első része volt anno, szóval not bad.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Párlepufronsz?

Mocskos franciák. Jah bocs, csak épp megy a TV2-n a Naplóban ez a pimasz riporteres téma (mellesleg szimpatikus a pali stílusa, érdemes belepillantani (mármint a műsorba)), és egy terhes nővel arra kíváncsiak, hogy átakarják-e adni a helyet. A válasz persze nem, de nem is ez a lényeg, hanem az egyik francia, aki nagy szemekkel nézte a terhes nőt, a riporter megkérdezte, hogy náluk Franciaországban nem-e divat-e átadni a helyet. Hát de – mondja a francia – ha kérik.

Jah bocs, majd pont Magyarországon fogja, pont egy terhes nő és pont franciául kérni egy franciától a helyet. Pofám leszakad, és ezek jönnek ide mint turista. Meg ezek után mondják csak, hogy oh, egy francia férfi, akár egy gentleman!.

Szavazás

Még mindig Napló, csak egyet akartam, de a másik közbejött.

Örül-e annak, hogy Románia és Bulgária csatlakozott az Európai Unióhoz?

Még nincs vége, olvasd tovább »

Egyfolytában

Az a bajom, hogy sokat gondolkodom. Nem okos vagyok, nem ezt akarom mondani. Sokat jár az agyam. Mi volt, mi lett volna ha, mi van, mi lenne és mi lesz. Lehet, néha nem kéne gondolkodni, csak menni és hagyni, hadd vigyen az út. Vagy valami efféle.

Dicséret

Ma amúgy egy nénike megdicsért, hogy milyen egy udvarias fiatalember vagyok, a barátnénikéje pedig helyeselt, hogy ritka az ilyen. Mindezt azért, mert átadtam a helyet. Uff.

MP40

A Maschinenpistole 40, azaz Géppisztoly 40 (közismertebb nevén MP40) egy német könnyűgépfegyver, az MP36-os modell elődje, mely a második világháborúban szolgált, a tengelyhatalmak oldalán. Egy időben Schmeisser néven ismerték, Hugo Schmeisser német fegyvertervező miatt (aki a világ első gépfegyverét, az MP18-ast tervezte, mely kinézetileg a PPSh-41-re hasonlít, amit a szovjetek erről mintáztak), pedig a fegyvert nem ő tervezte, csak segédkezett, de az ő általa készített faburkolatú megoldás nem vált be.

MP40

Még nincs vége, olvasd tovább »

Mars

Szeretem a Mars csokit. Kevés csokoládé van, amit úgy tényleg szeretek, de a Mars az ilyen. Emlékszem, kiskoromban mindig fölhívtam nővéremet, hogy ha jön haza, hozzon nekem. És hozott is, nekem meg virult a fejem.

Múltkor ettem Snickerst is, nem rossz, de a Mars az mégis csak Mars. Ez a Delight nevezetű újdonság is finom (hihetetlen, amikor nyomatták a reklámot a tévében, csak hónapokkal később sikerült szerezni egy kis kóstolót). Szóval Mars csokik rulez, csak ennyit akartam.

Busy

Holnap angol, matematika és fizika témazáró (az angol menni fog; egyrészt a defining és non defining relative clauses (remélem így kell írni) az megy, másrészt láttam a tesztet fél szemmel, és nem vészes (nincsen benne tetves one word only típusú feladat, mert azt meg utálom)), matekból kell csinálni kétoldalnyi feladatot, és megkaptam a szalagavató szövegét is. Azt hiszem, jól érzem ma magam.

Dexter 1×01, Heroes 1×02, Prison Break 1×15, Csengetett, M'Lord? 2×03; as soon as possible. Fölösleges anglicizmusok, hehe.

The rat

Csak egy kérdés, aztán leállok: az ciki, ha 1×14 utolsó perceit végigzokogtam?

Me'k aludni.

Dolgok

Na, az angol 100%-os lett, második félévben valószínűleg hajtok a dicséretesre (most biztosan mosolyog valaki, mikor olvassa ezen sorokat, hehe).

Vannak dolgok, amiket nem értek egyébként. Ezekkel persze könyvtárakat lehet megtölteni, de például hogy miért nem elég a heti harminckét óra, miért kell még heti plusz két órában egy kommunikációnak csúfolt órára járni, amin helyesírási feladatokat szoktunk megoldani, ilyen Oldd meg! Moss fel! stílusban (mármint ezek a feladatok, ugye).

A második évadban félévben pedig szigorítások lesznek, az ország kiváló gazdasági helyzetének köszönhetően, de hát ugye ezt mindenki megjósolta előre.

Aludtam

Ma aludtam egy keveset – a buszon. Mély álmomból az riasztott föl, hogy egy határozott mozdulattal lefejeltem az ablakot. Ezt egyébként rendszeresen eljátszom, és mikor már mindenféle minták figyelhetőek meg a fejemen, biztos, hogy igyekszem nem elaludni. Múltkor egy kiccsaj be is szólt, hogy ménem moderálod magadat alvás közben. Hát igen, az ember csak ilyen egyszerűen irányítja magát, mikor alszik. Én például alvás közben szoktam házi feladatokat csinálni, vagy enni, de volt már rá példa, hogy tévéztem is.

Láttatok már macskát pukizni?

14

Időjárás

Ezzel a képpel semmi probléma nincsen, leszámítva hogy ma, azaz 2007 január 10-én készült. Komolyan, a városban még a kabátomat is levettem, ami azért januárban elég ritka, figyelembe véve, hogy egy szellőtől már vacogok. Na nem panaszkodom, én élvezem ezt a szép tavaszias időjárást, csak furi. Legyek, szúnyogok, madarak és mindenféle más érdekes dolog, amit még januárban nem láttam. Szerintem tíz év, és hawaii-i ingben fogunk rohangálni, a pálmafák alatt, karácsony előtt pár nappal.

HTPC

Azon agyalok már jó ideje, hogy lófaszt házimozi. (Húde vulgáris vagyok mostanában.) A két disznó hangfal megvan, igaz HiFi-tornyon keresztül megy, de tökéletes hangminőségben. Egy faja kis HTPC-t kéne összerakni, de ezzel az a gond, hogy az előre legyártottak nagyon drágák, az ilyen célra tervezett házak sem olcsók, meg ha már az ember PC-re költ, akkor inkább hosszabb távra, és nem feltétlen ilyen célra.

Pedig. Egy asztali DVD-lejátszó, ami viszi a DivX, XVid és mindenféle csini formátumokat, nagyjából 60-70 ezer forint, aminek megvan a hátulütője, hogy csak lemezeket (esetleg memóriakártyákat) kezel. Namármost, egy homemade megoldott HTPC körülbelül százezerbe kóstál, cserébe olyan szolgáltatásokkal, mint az a bizonyos élő tévéközvetítés megállítása és a társai. Plusz egy internetkapcsolattal már lehet mindenféle extrával bővíteni, elég csak ránézni a Windows Media Center Edition-re. És akkor nem is beszéltem a kodekek megoldásának kényelmességéről és hasonlók. Elgondolkodtató, mindenesetre.

De hát a pénz, ugye.

Almák

Apple iPhone: zenével, TV-vel, widgetekkel meg csicsás kinézettel, valószínűleg sok nullával végződő összegért.

Meg Apple TV, körülbelül hatvanezer forintért, Mac Mini dizájnnal és iTunes-szal.

Hogy mik nem vannak!

Távoli

Gondoltam kipróbálom a suliból a remote desktopot. Az ötlet nem volt rossz (mint ahogyan szolgáltatás sem az; a windóz funkciói közül az egyik legértelmesebb), de a suli remek tűzfala nem engedett ki. Majd valahogyan megpróbálom kikerülni, mégse lenne az olyan rossz.

És amondó vagyok, hogy 333 MHz-es gépekre, 256 MB SDRAM mellett bűn, ismétlem: bűn XP-t telepíteni. Tudom én, hogy viszi, csak nem mindegy, hogy mire megy el negyvenöt perc; a Word megnyitására, vagy három feladat megoldására.

Muzik

Igazából régóta szeretnék zenélni. Basszusgitár vagy dob. Előbbi azért, mert biztosan élvezném, ha egy teltházas koncerten a színpadon pattogtatnám a húrokat, a dob pedig azért, mert éjjel-nappal jár a kezem-lábam (meg is szokták jegyezni, hogy idegesítő). Bár ritmusérzékem egy balatoni hínáréval vetekszik, nem adom föl.

Ma például az én legjobb jóbarátomnál gitároztam, éshát elértem, hogy megint fáj az ujjam. Viszont a Tankcsapda Johnny a Mocsokban című számának a basszus részének a felét félig eljátszottam – szólógitáron, hehe.

Tudom, mostanában kicsit lassú a reakcióidőm (komment, e-mail és mindenféle IM-ek terén egyaránt). Amint elmúlik ez a zsúfolt időszak, visszatérek a normál kerékvágásba, akinek pedig nem válaszolnék, attól itt (is) elnézést kérek, nem személy ellen irányul.

Avatár

Nemsoká (négy óra múlva) indulunk a szalagavatóra. Kicsit morcos vagyok, mert minden évben volt valami mókás előadás (kettő a diákok, egy pedig a tanárok rendezésével), idén pedig – pont a mi szalagavatónkon – marad el. Ez van. Azért az éneklés (Máté Péter – Egyszer véget ér…

Még azért két rész prizonbrék, meg kétrész valami lecsúszik. És igen, beismerem: függő vagyok. De nem sikerült leszokni. Utoljára tegnap este néztem sorozatot. Uff.

SesamTV

Régóta keresek egy HTPC-szerű szoftvert, amitől nagyjából a következőket várom el:

  • Legyen gyors: nekem ne szaggasson, ne várjon perceket mire átmegyek egyik menüből a másikba.
  • Legyen szép: Nincsenek nagy igényeim, de azért mégse ilyen piros alapon fehér betűkkel írt, összehányt ócskaság legyen.
  • Legyen okos: Ne kelljen sokat szenvedni például a zenék és filmek adatbázisnak (library, vagy hogy csúfolják) felépítésével. Tudjon szépen működni teljes képernyőben, kezelje a lejátszási listákat és működjön távirányítóval stb.
  • Legyen kicsi: mert a méret a lényeg, 40-50 MB-nál több ne legyen.
  • Legyen jól látható: mert ha az ember televízión nézné azt a filmet (és mondjuk nem HDTV-n), akkor a betűkből semmit nem lehet látni, egy jó 18pt alatt.

Biztos az elvárásaim a komolyak, vagy a szoftverpiac szegényes, de nem igazán leltem a magamnak valót. Két nap alatt megnéztem a létező összes HTPC-szoftvert (nem viccelek), és már-már kezdtem feladni. Aztán megismertem SesamTV-t, és rájöttem, hogy ennél jobbat hova. A fentebb felsoroltakat tudja, és még tán többet is. Szabadon dizájnolható (legegyszerűbben a háttérképek cserélhetőek ki, a hardcore arcok pedig Flashben is ügyködhetnek).

SesamTV

Ingyenes, okos, szép és gyors – kell ennél több?

Dexter

Dexter

Na, ez aztán még a komoly sorozat. Itt semmi finoman bemutatjuk a szereplőket, vázoljuk a szitut, meg nem ijesztjük meg a népet a pilot alkalmával. Belevágnak a közepébe: darabolt hullák, elmebeteg főszereplő, vér, vér és még több vér (azaz pont hogy kevesebb, de ez már más kérdés). Megmondom őszintén, hogy nem valami nagy lelkesedéssel ültem le megnézni, de hihetetlenül kellemeset csalódtam. Ez az a műsor, amit valószínűleg késő este adnának a tévében, és jó nagy piros karika lenne a jobb vagy bal alsó sarokban, benne egy tizennyolcas számmal, de biztosan fönnmaradnék éjfélig, hogy megnézzem, még akkor is, ha másnap nem tudok fölkelni.

Van benne valami, amit egy jó psycho, vagy hasonló kaliberű filmtől (vagy sorozattól) elvárok. Remélem, hogy a folytatás is ilyen jó lesz, mert az első rész abszolút nyerő.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Hm

A poén, hogy tegnap írtam egy hosszú bejegyzést, és valószínűleg nem publikáltam, vagy nem tudom, de nem jelent meg. Jah igen, már látom. Kijelentkezett a szisztem, és nem vettem észre. Se baj, akkor újra.

Tehát megvolt a szalagavató, kaptam szalagot, adtam virágot egy tanárnak, énekeltünk (Máté Péter - Egyszer véget ér…), és én voltam a narrátor. A változatosság kedvéért a műsor előtt új szöveget kaptam. Ebben azért némi túlzás is van, mert csak néhány apró módosítást eszközöltek, de tavaly szabályszerűen a műsor előtt két perccel kaptam meg a szöveget, és úgy löktek ki a mikrofon elé, hogy nesze toljad.

Elvileg ennek most meghatónak kellett volna lennie, de nem különösebben hatódtam meg. Így ebben a formában ez persze nem igaz, de a szalagavató az semmi. Majd ha elballagtam, és a kezemben tartok egy kis könyvet, amin az Érettségi bizonyítvány felirat szerepel, akkor meghatódom. Addig nem. Mert akkor már elmondhatom, hogy letettem valamit az asztalra, akkor majd bulizom, akkor eszem és iszom, és akkor – ha csak egy kis időre is, de – fellélegezhetek. A szalagavató pusztán annyit jelöl, hogy néhány éve egy intézmény tagja vagyok, és ez a tagság most (elvileg) véget ér.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen érzelemmentes volt az egész.

Játék

264D6-1552A-3198D-3824F

Van itt ez a zagyvalék. Ezzel kéne nekünk valamit kezdeni. Nem, ez nem egy program regisztrációs kódja (akár az is lehetne), ezt én generáltam, és arra lennék kíváncsi, hogy ki tudja megfejteni, hogy milyen módszerrel. Annyit segítek, hogy a részeket egyenként is elfogadom (tehát 1552A a példa szerint), azaz egyenként ismételve is működőképesek. Meg még annyit, hogy md5 is játszik, és ezzel már nagyon sokat mondtam. Az ellenőrzéshez pedig itt van egy oldal. Sok sikert!

Igen, Shamaltot utánzom, szar vagyok; a nyertes írhat egy posztot, vagy valami, majd megbeszéljük.

Fehér Tenyér

Fehér tenyér

Hát nem tudom. Anno moziban láttam az előzetest, és sokkal de sokkal többet vártam ettől a filmtől. Nem úgy értem, hogy látvány, sokkal inkább mondanivaló terén. A lényeg átjött így is, csak szenvedés volt az egész film. Végig a komcsi (ez különben tényleg az) edző üvöltözését, talpnyalását és szemétkedéseit láthatjuk, közben néhány jelenet big sziti lájf Amerikában, enyhe magyaros kiejtéssel, és felirattal, gondolom a fíling kedvéért.

Lehetett volna jobb is, na.

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Egérfogó

Egérfogó

Pablo

Most olyat kell rajzolnom, azaz festenem (egyáltalán minek egy érettségizős osztálynak rajz, bőven van más is, amire készülni kellene), hogy hallgatom a zenét, és lepingálom a színeket és alakokat, amiket érzek. Vagyishogy na. Szóval ez úgy fog kinézni, hogy benyomom mondjuk az egyik Cradle of Filth számot, aztán lefestek mindenfélét. Bár most nézem, hogy nincs is festékem.

Limlom

Bámulatos, hogy az ember mennyi szemetet tud fölhalmozni maga körül, aztán mikor selejtezés van, jönnek elő az apró kacatok; az egyiket ezért, a másikat azért, a harmadik úgyis jó lesz egyszer valamire, aztán a lomtalanításból csak még több kacat kerül elő, amitől soha nem lehet megszabadulni.

Itt vannak például a CD-k. Van vagy ötven-hatvan CD-m (újságok mellékletei, audió, régi játékok stb.) amiket tudom, hogy az életben nem fogok használni, mégsem tudok kidobni. Vagy például ezek az apró kis kütyük, amiket innen-onnan kaptam, és valami pici kis kötődés van hozzájuk, ezáltal megválni nem tudok tőlük, de több szolgálatot nem tesznek azon kívül, hogy minden héten törölgethetem róluk a port.

Bandy

Ha sportolnék, a bandyt, avagy jéglabdát biztosan kipróbálnám. Mert a jéghoki – lévén imádok korcsolyázni – mindig is tetszett, csak valahogy soha nem akartam péppé veretni magam (puhány vagyok, ez van). A bandy viszont kicsit finomabb sport, és nem egy másfélkilós koronggal, hanem egy narancssárga labdával játsszák. De nem is a játékszabályokról akarok én itt írni.

Hanem arról, hogy Magyarországon tartják a 2007-es Bandy Női Világbajnokságot, ami szerintem nem semmi, végre valami jóval is büszkélkedhetünk az utóbbi idők eseményei óta. A programról részletes információt az alábbi oldalon talál, akit érdekel. Ha lesz rá lehetőségem, kinézek én is, azt hiszem.

Patyika

Most komolyan, bennem van a hiba, vagy tényleg olyan rohadt rossz, hogy ha majd széthasad a fejem, akkor szépen beállok a benzinkútra, veszek egy doboz Aszpirint, ha már ott vagyok, akkor meg is tankolok, betolok egy szendvicset, és örülök magamnak? Úgy látszik tényleg.

Persze, a patikák tönkremennek. Nem hiszem, mert Rozi néni, úgysem a benzinkútra megy megvenni a fél gyógyszertár raktári készletét. Vagy azokat a gyógyszereket, melyeket csak vényre adnak ki, úgyis a patikában fognak beszerezni. És talán akkor kéne ennyire magyarázni, amikor szombaton az ügyeletes patikában negyedórányi csengetés és kopogtatás után vonszolja elő magát a kedves eladó, hogy erőltetett vigyorával és flegma modorával kiszóljon az ablakon, hogy mit adhatok.

Vista rajt

Ebben azért én nem lennék olyan biztos. :D

Oké, hogy szép, csillog és villog, meg zenél és zörög, de addig nem sokan fogják használni, amíg egy kisebb erőmű kell az üzemeltetéséhez. Pláne nem azok, akik mondjuk játszanának is a PC-n. De ez csak az enyém véleményem.

Bluetooth PC-távirányító

Biztosan minden hatéves kissrác ezt nyomja három éve, de én csak most jutottam el idáig: csináltam blútuszos rimót kontrollert a telefonomból. (Aki csinált már ilyet, az lapozhat.)

Ehhez semmi más nem kellett, mint egy Bluetooth adapter (kicsit szebb színben), egy Sony Ericsson W300i és a Sony Ericsson saját gyártású szoftvere, a Bluetooth Remote Control, melyet innen lehet letölteni. Eztán annyi a dolgunk, hogy rajzolunk vagy letöltünk valami képet, amit a telefon mutat, távirányító módban (én ezt ügyeskedtem össze nagyjából két perc alatt), beállítjuk az adott gombokhoz történő adott gyorsbillentyűket (például: 2 = LCtrl + Alt + P avagy pléj), megmutatjuk a program által mentett akármi.hid cuccost a telónak, és már mehet is a móka.

Csak ennyit akartam.

Tekerj Pista, csörög a telód!

Biciklivel tölthető telefon

Az iPhone körüli hájp teljesen sokkolta a kütyümániás júzereket, ám a Motorola is előrukkolt valami érdekességgel, ami ha nem is olyan hájtek, mint az Apple produktuma, érdekesnek mindenesetre eléggé érdekes.

Ez pedig nem lenne más, mint a Motorola telefonok kerékpárral való feltöltése. Arról van itt szó, mint Pistike cangáján: teker ezerrel, a lámpa meg majd' felrobban örömében. Ugyanez történik itt is: jóember teker, a telefon meg tőt.

Egy átlagos polgárnak nem nagy durranás ez, haza megy, bedugja a töltőt, rátolja a telefont, aztán szevasz. De a Motorola olyan országokba szeretné eljuttatni találmányát, ahol kevés, vagy nehezen elérhető a villamosenergia-forrás.

Csövi

Tényleg nem akarok negatív lenni, és valóban sokkal jobb körülmények között élek, mint egy hajléktalan, de azért vannak dolgok, amik felett már nem lehet szemet hunyni, és legyintve félretenni.

Az első ilyen, hogy a BKV járatain alszanak. Persze, szerencsétleneknek nincs hol aludni; a szállásokban teltház (és egyébként sem kedvelik ezeket, a lopások miatt), a metróban a helyekért harc megy, és hát ott nem sok vizet zavarnak, de azért bizonyára bosszantó lehet, ha valaki épp telefonálna, és nem tud, mert emberek alszanak a készülékek alatt. Megoldás nincs, vagy nagyon nehezen kivitelezhető.

A második kicsit komolyabb; bár forrást nem tudok idézni (én a rádióban hallottam): hajléktalanok kínoztak meg egy kutyát Budapesten. Kikötözték, és otthagyták étlen-szomjan, a semmi közepén. A Leó névre hallgató jószág állapota azóta stabil – hála a sikeres közbeavatkozásnak –, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy azok teszik ezt egy állattal, akiknek a legjobban kellene tudniuk, hogy milyen lehet elveszettnek lenni, milyen lehet éhezni és milyen lehet fázni a hidegben.

Ezek után mindenki vonja le a következtetést magában.

Zene

Mostanában – meg úgy általában – sokan kérdezték, hogy milyen zenét hallgatok. Bár soha nem szerettem azt mondani, hogy ilyen vagy olyan műfajt, mert ez úgysem igaz, de leginkább a rockzene az, ami közel áll a szívemhez &dnash; és a fülemhez.

Van például egy Tankcsapda nevű zenekar, amit mindenki fikáz, mert divatzene, meg mert csak a pénzért csinálják és miegymás. Na ez az, amiről én magasból csinálok valmit, és inkább hallgatom. Mármint a Tankcsapdát, bár tény, hogy a régebbi albumok sokkal bejövősebbek, mint például az Élni vagy égni, ami egy kalap kaki lett. Ellenben a Mindenki vár valamit már egész élvezhető lett, a régebbi albumokat idézi.

Aztán a magyar előadók között ott van még a felvidéki Rómeó Vérzik, akik olyan igazi rokkzenét nyomnak, pörgős dobbal, zúzós gitárral, érces hanggal meg meztelen nénikről szóló, 18+-os tartalmakkal. A Rómeó Vérzik nagyjából a Tankcsapda határon túli megfelelője, legalább is mi ezt a következtetést vontuk le egy koncert után. Nem tudom miért, talán mert Koppánynak, aki az énekes és basszusgitáros, ugyanolyan gitárja van, mint Lukácsnak, aki szintén énekes és basszusgitáros.

Majd lehet írok még ilyentet.

Teknokol

Azért bámulatos, ahogyan egyre gyorsabban fejlődik a világ. Lassan már kezdem elhinni, hogy ha megérem az öregkort, akkor szabályszerűen ledöbbenek, hogy miket tud az unokám mobiltelefonja.

Mert itt van a számítógép, itt az internet és itt a mobiltelefon, amik nélkül tíz-tizenöt éve még mindenki tudott élni és virulni. Ehhez képest, manapság ha reggel itthon felejtem a telefont, vagy lemerül, teljes pánik tör rám, mintha elveszett lennék. Vagy már teljesen alapkövetelménynek számít, hogy egy lakásban vagy házban legyen internet-hozzáférés. Mert egyszerűen beépültek ezek az életünkbe, olyannyira, hogy nehéz lenne nélkülük élni. Tessék csak elismerni. És ez nem feltétlen egy függőség, mint például a sorozatok nézése, vagy a dohányzás, mert az internet nem csak játékra meg csetelésre jó.

De mondhatnám példának a hitelkártyát is. Egyre többen fizetnek vele, egyre több dologra képes (sokszor összekapcsolódva a mobiltelefonnal vagy az internettel), de hiába van a bankszámládon félmillió, ha amikor fizetnél, a bankban éppen technikai probléma van, és ott állsz egy plasztikdarabbal a kezedben, és semmit nem tudsz kezdeni.

Bikerrr hozzászólása és Shamalt bejegyzése után.

Azigen

Elmondjam mi az igazi OMGWTF LOL életérzés? Hogy négyes leszek félévkor matekból. Én. NÉGYES. Már megcsipkedtem magam, és tényleg. Nem álmodtam. Ha most alkesz lennék, berúgnék mint a kacsa.

Wéwéwé

Az miért jó, ha egy weboldal nem jön be www nélkül?

És itt szeretnék mindenkit megkérni, hogy azt a rohadt zenegépet tessék már rendeltetésszerűen (tehát arra, hogy beírjad mit hallgatsz, nem pedig csetelni és teleszemetelni) használni, mert rohadtul idegesít, ha hülyeségeket kell törölgetnem. És ez most nem azt jelenti, hogy nem kell beleírni semmit. Köszönöm.

Vihar

Én nem tudom, de az biztos, hogy a körülbelül tízméteres fenyőfa keringőzik a ház körül, a macskák bemenekültek a pincékbe, a palatetős házakban meg lehet imádkozni, hogy reggelre is legyen valami a fej fölött. Akkor ki kavar mit?

Jótanács

Ha valaki arra vetemedne, hogy kékfoggal akar hálózati kapcsolaton keresztül csatlakozni a telefonjához, ne tegye. Ugyanis a drága telefon beindíssa a CSD-n keresztül kommunikáló modemet, a forintok meg röpködnek. Ilyet se csinálok többet, #∞+1.

Mekdrájv

Ma megvolt az első forgalomban való vezetésem. Fogalmazzunk úgy, hogy ha hivatásos sofőr nem is leszek, nem csaptam el egyetlen gyalogost sem, és semminek nem lett semmi komolyabb baja. És ez – figyelmen kívül hagyva, hogy az ember mellett ott ül az oktató, aki bármikor beletapos a fékbe, ha nem úgy megy a szekér, ahogyan kéne – nem is olyan rossz.

Megnézem a két utsó prizonbrék epizódot (Disconnect, The killing box), aztán majd pengét szopogatok, vagy ilyesmi.

Félév

Mivel csütörtökön megvolt az osztályozó konferencia (egyébként megnéznék egy ilyet, mert mindig azzal fenyegetőznek, hogy ott majd jól elbírálják a deák ügyét, mert összeül a sok tanár, előveszik a filmekből már jól ismert sárga dossziét, benne a komplett biográfiával és jól kivesézik… oké sok krimit nézek és olvasok), tehát most már bátran leírhatom, hogy mire számíthatok. Elöljáróban annyit azért leszögeznék, hogy nem feltétlen géniusz valaki, ha tökéletes jegyei vannak, és fordítva. Tehát a továbbra kattintva egy kis évösszegzéssel turbózott bizonyítvány olvasható.

Még nincs vége, olvasd tovább »

iJigg

iJigg

Tetszik nekem az iJigg. A cuccot leginkább a digghez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt nem linkeket, hanem zenéket lehet jiggelni, amit egy kis lejátszón keresztül meg is lehet hallgatni.

Konzekvencia

A mai nap tanulsága pedig, hogy ha az őrölt feketebors csomagolásában turkálunk, akkor közvetlenül utána nem feltétlen kell a szemünket vakarni. Mert csiga.

Fw: fw: fw

Figyelem! A myVIP üzemeltetői soha nem fognak neked más nevében lánc- és körlevelet küldeni. Ha a fenti levél olyan tartalmú, ami az oldallal, annak megszűnésével, fizetőssé tételével, stb. kapcsolatos és arra buzdít, hogy küldd tovább minél több címre, akkor ne tegyél ennek eleget, hanem jelentsd nekünk a hoax@myvip.com címen, csatold ennek a levélnek a szövegét és azt, hogy kitől kaptad. Köszönjük az együttműködést!

És hihetetlen; piros, vastagon szedett betűkkel ott virít minden üzenet alatt, de azért mindenki továbbküldi az idióta leveleket, hogy küldjed vagy törölnek a rendszerbőőől. A héten három ilyet kaptam, és már kicsit kezd uncsi lenni.

Felsőoktatás

Aki pedig kitalálta az (idei?) felsőktatási jelentkezési rendszert, az szépen ásson egy gödröt, temesse el magát, és a síron menjenek át háromszor tankkal, meg építsenek rá egy felhőkarcolót, meg mondjanak el imákat, hogy távozz sátán. Ennyit akartam.

Sav-a-júj

Imádom a savanyú dolgokat. De tényleg, ez már kóros: néha citromot szoktam enni. Felvágom karikákra, leszedem a héját, és megeszem. Vagy például a limonádé; múltkor valaki megjegyezte, hogy ihatatlan a limonádém, mert ritka savanyú. Meg egyszer ettem zöldbabfőzeléket, ami szintén ritka savanyú volt, és nagyon bejött. Most pedig ilyen savanyú cukorkát fogyasztok, amiből rágó lesz, és lyukat akar égetni a nyelvembe. A savanyú dolgoknál csak a mentolos dolgokat szeretem jobban.

Ez unalmas egy poszt volt, mi?

Dakar

A sziklás, homokos területen nagyon rizikós a gyorshajtás!

Hát hallod, ha nem mondod, ki nem találtam volna! De a Palikék idén is mindent megtesznek. (Mint a múltkor, amikor fölborult a kocsi, vagy mi volt éseltörte a kezét. Akkor is megtett mindent: fölemelte a kezét, és rémült fejet vágott.)

Bodiszutra

Tényleg jók ezek az Axe-reklámok (tudod, amiben a csávó befújja magát dezodorral a fütyije felé, a néni meg követi az útvonalat, amit a srác fújt), csak azt felejtik el, hogy a szappan és víz kombinációval ugyanilyen hatást lehetne elérni. Mert hiába járkál valaki trendi cuccokban, meg van hatkiló zselé a fején, ha közben félkilónyi zsíroskenyér megkenhető a hajából, a testhajlatainak meg olyan szaga van, hogy a borz könyörög a receptért.

Túl a sövényen

Túl a sövényen

Mivel nem lehet csak sorozatokat nézni, ezért az elmúlt pár napban megtekintettem néhány filmet. Ilyen volt például a Túl a sövényen, ami egy remek animációs film, a műfaj kedvelőinek egyértelműen jó. Én pedig a műfaj kedvelői közé tartozom, még így, tizen-akárhány évesen is szeretek mesét nézni.

A sztoriban van szokás szerint egy gonosz, egy szemét, aki kihasznál mindenkit, de a végén megbánja persze, egy idióta, egy bölcs, egy vicces és egy nagyon komor, és persze imitt-amott eldugott népoktatás, hogy az erdőben élő állatok, meg a természet fontos dolog, és tényleg. A legjobb alak a teknős, a borz és a mókus, bár a Jégkorszakban az ősmókus mindent visz, nehéz jobbat csinálni nála.

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Rém rom

Rém rom

Ez meg nem egy nagy durranás. Nem mondom, a grafikája nagyon ott van (de hülyén hangzik ez egy filmnél), még talán a sztori is, de valami zavart benne, nem tudom mi. És biztos hogy nem a korosztály, mert ezek a filmek szerintem minden korosztálynak bejönnek. Egyszer megnézhető, kis mese, ettől függetlenül.

Az öreg viszont nagyon nagy tag, ha ő nem lett volna, akkor az egész film értéke egy nagy nullára hasonlítana.

Eredeti cím:Monster House
Műfaj:animációs
Időtartam:91 perc
Megjelenés éve:2006

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Nagyon vadon

Nagyon vadon

Ezt a filmet nem véletlen hagytam a legvégére. A medve meg a szarvas nagyon kemény, nem egy Shrek-figura egyik sem, de simán lehet fetrengeni a röhögéstől, olyan poénokat lenyomnak. A hódokról nem is beszélve. Most a poénokat nem lőném le, de aki szeretne egyóra és húszpercnyi önfeledt szórakozást, az nézze ezt meg.

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

A magyar kultúra napja

Isten éltesse a magyar kultúrát!

Éltesse bizony. Ugyanis ma van a magyar kultúra 184. születésnapja; Kölcsey Ferenc 1823-ban pontosan ezen a napon írta meg a Himnuszt (melynek eredeti változata az Országos Széchényi Könyvtárban pihen), a magyar nép zivataros századairól (ez szerintem még ma is helytálló, csak azóta eltelt majdnem két évszázad).

Duck

Kacsa

Tudom, hogy beteg vagyok, de szeretek beteg lenni. ;]

Eger

Eger

Eger nagyon jó hely, még akkor is, ha ezt e kevésbé jó minőségű fotó nem is jelzi. Megvan benne az olaszországi utcák hangulata, a kellemes kis pezsgés, ami élettelivé teszi, a gyönyörű épületei, és a rengeteg lehetőség, ám mégsem megy át a nagyon nagyvárosi (pl. Budapest) undormány kategóriába. Szóval Eger szép hely.

Azt pedig, egy kedves egri olvasóm elárulhatná nekem, hogy ki a fene az a Rádi, és honnan telik neki ennyi kávéra… :)

Time is up

Fotóztam egyet. Azaz többet is, de azokat majd máskor. (ISO 800 meg igen csúnya eredményeket produkál, azt kell hogy mondjam.)

Time is up

Podcast vol16.

Üdvözöljük az idei év első podkesztjét; és legyen új a törvény, mert ez az egyik számomra legjobb Ákos szám, és mert szeretem a koncertfelvételeket. Tehát olvasás helyett tessék fülelni.

Ákos - Új törvény (live)
Ez egy mefiblog podcast (3:38), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.

Finito

myVIP törlés

A jó hír, hogy töröltem magam. A rossz hír, hogy a képen ilyen first programming experience effektus látható (akik nem látnák: éjfél után hét perccel érkezett az e-mail, hogy töröltek a rendszerből, majd hajnali kettő után tizenhét perccel jött egy üzenet valamilyen Ági nevű tagtól).

Na erre varrjak gombot!

Napi dolgok

Helló, Mefi vagyok és sorozatfüggő.

Most az van, hogy letöltöm a 2×14-et, és szerintem olyan hirtelen lecsapják a sávszélességet, mint a taxiórát. Tényleg, nem tudja valaki, hogy mekkora lesz akkor a sebesség, úgy sacc per kábé pontosságban?

De ez van, nem tudok még egy hetet várni!

Szövegkörnyezet

Ugye vannak a szavak, melyek fokozatosan építik a mondatokat, azok pedig a szöveget. És ugye vannak bizonyos szavak, melyeknek más szövegkörnyezetben, más jelentéssel bírnak. Ha ezeket tudjuk, biztosan tudjuk azt is, hogy vannak olyan szavak, melyeket bizonyos szövegkörnyezetben nem használunk. Tehát ha például iskolánk igazgatójával vagy munkahelyi felettesünkkel folytatunk verbális kommunikációt, akkor nem fogjuk a kurva anyád, szemét mocsok, fasz stb. szófordulatokat használni.

Kicsit távolabbi példa, de ez előző bejegyzésben tárgyaltak alapján, a Máté Péter, Zámbo Jimmy és a sztár hármas egy szövegkörnyezetben nem állja meg a helyét. Legfeljebb abban a formában, hogy Máté Péter Magyarországon sztárnak tekinthető. Zámbo Jimmy nem annyira. Vagy valami hasonló. Én legalábbis így gondolom.

Tíhóm

Apa, apa, kezdődik! Kezdőődik! KEZDŐŐDIK! KEZDŐŐŐŐŐDIK!

MSN

Azért ez is mókás; ha leülök a gép elé (jó, ez alapból hülyeség, mert szinte mindig itt ülök), hogy én most emesenezni fogok, akkor biztos, hogy az MSN megszakad, meg nem akar visszaengedni. Valaki bekaphatja a kislábujjamat.

Akivel pedig éppen beszéltem, attól elnézést kérek, hogy eltűntem, nem szándékos volt.

Fw: APEH

Lehet anyázni.

War Rock

War Rock

Mostanában egyre több ingyenes onlájn játékot lehet találni, mely meghaladja a Super Mario teljesítményét, és ez szerintem kifejezetten jó. Csak a példa kedvéért, ott van a – nekem személy szerint műfaja miatt kevésbé bejövős – Silkroad vagy mondjuk az Alien Areana 2007.

Még nincs vége, olvasd tovább »

10e

ISO 10000 – na erre nem kicsit kíváncsi lennék. ISO 10000! Bele sem merek gondolni, hogy ha ezt zajmentes, vagy viszonylag kevésbé zajos képeket készít, akkor miket lehet vele művelni. Dzsízösz!

Ha nem értenéd, mit akarok.

Május

  • 2007. május 7. – magyar nyelv és irodalom
  • 2007. május 8. – matematika
  • 2007. május 9. – történelem
  • 2007. május 10. – angol nyelv
  • 2007. május 16. – informatika

† R.I.P.

Run

Nincs is annál jobb, mikor a mínusz egy-két fokos levegőben, a teljesen szétfagyott fülem (igen, kéne sapkát is hordani) társaságában rohanok, hogy elérjem a buszt – sikertelenül.

Aztán beér az ember késve a nulladik órára (aki azt kitalálta, dögöljön meg háromszor) és netezhet három csodálatos órán keresztül.

Külömbség

Vannak olyan emberek, akik nem tudnak írni, meg vannak olyanok, akik nem tudnak olvasni sem. És vannak olyanok, akik egyiket sem tudják, pluszban még butuskák is. De a lényeg, hogy az ilyen emberek között óriási a külömbség!

Buszsofőrz

Ma ismét felidegesített egy tahó buszsofőr. A sztorihoz hozzátenném, hogy ez a sofőr szeret mindenbe belekötni. Mért nem töltötted ki a bérleted, mért látszik alatta az előző havi, meddig mész, miért ülsz előre és így tovább.

Ma amúgyis eléggé morcos hangulatban vagyok, és akkor még leáll kötekedni (egy hibapont) valami semleges hiba miatt (plusz egy hiba pont), hogy rosszul van kitöltötte a bérletet vagy tudomisén, egy fogyatékos (súlyosbító körülmény; plusz négy hibapont) asszonnyal (szintén súlyosbító körülmény; két hibapont), fönntartva ezzel a sort (fél hibapont). Öt hibapont után meg már azért csak nem maradok csöndben, elvileg valami kis arrogáns majom lennék.

Megkérdeztem tőle, hogy ugyan jólesett-e neki, hogy belekötött valakibe, és ugyan fordított helyzetben ő mit szólna ehhez az egészhez. Bár nem hiszem, hogy eljutott az agyáig az input, de ha el is, szinte biztos, hogy nem dolgozta föl.

Óh szív! Nyugodj!

Van egy zene, aminek feldolgozott (diszkósított?) változatát többször hallottam már az iskolarádióban, és valami érdekes hatást váltott ki belőlem. Ha a sok tücc-tücc (és nem kell támadni, ez most nem kötekedés, pusztán személyes ízlésem), és az iskolai zsivaj nem lett volna, még talán tetszett is volna.

Aztán egyszer hallottam nyugodtabb körülmények között, az eredeti verziót, és még érdekesebb hatást váltott ki belőlem. Valahogy úgy tudnám jellemezni, hogy több részre szakadtam. Egyik részem üvöltött, hogy valaki kapcsolja már ki, a másik részem zokogott, a harmadik részem mosolygott, egy negyedik részem pedig teljesen elvarázsolt állapotba került. És azt hiszem, valahogy így lehet tökéletesen jelelmezni Ágnes Vanilla - Óh szív! Nyugodj! című száma, mely tulajdonképpen József Attila azonos című versének zenésített változata.

Valahogyan így kéne megszerettetni az emberekkel a verseket. Én például sokáig nem szerettem verseket olvasni, versekről tanulni, mert irodalomórán legtöbbször csak beleverik a hülyeséget az ember fejébe, szó szerint bemagoltatják a versek lényegét, tartalmát, és nem hagyják, hogy csak mindenki elolvassa, aztán érezze, amit érez. Ezzel a verssel például nem is foglalkoztunk, mikor József Attiláról tanultunk, pedig nem egy, és nem két versét vettük át.

Én sem vagyok egy irodalmi zseni; nem tudnám megmondani, hogy milyen szépirodalmi stíluselemek fedezhetőek fel ebbben a verseben, de ahogy elolvasom, egyre többször és többször, megfog benne valami, és érzek valamit, ami jó; érzelmeket vált ki belőlem. És azt – többek között – ez lenne egy vers lényege.

Addikt

Nem vagyok én addikt, meg függő, csak napi két-három madárkát hajtogatok, meg Prison Break főcím a csengőhangom, és megkérdeztem, hogy nagyjából mennyiért tetoválnának rám bizonyos dolgokat (egyébként rohadt drágáért).

Nade, jó ez a Heroes is. Ha valaki megkérdezné, hogy miért, akkor annak ilyen tipikus női válasszal tudnék felelni: mert. Mert tessék belenézni, aztán majd eldől.

Mondogatták páran mostanában, hogy beteges ez a sorozatmániám. Tény, hogy az, de hát mindenki rajong valamiért, nem? Valaki a sört szereti, más valaki a csokoládés pudingot, harmadik valaki a meztelen nők kislábujját, és még folytathatnám. Én már csak egy ilyen utolsó sorozatfüggő, kompjutermániás majom vagyok, hát ez van.

Szombat

Ma kellene takarítani a szobámban, de rohadtul nem esik jól. Ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy bömböltetem a zenét, aztán majd lesz ahogy lesz. De még előtte elnézek krémesezni, aztán ha megjöttem, akkor megnézek ezt-azt. ;]

Turbo rágó

Turbo rágó

Ma eszembe jutott, milyen is volt gyereknek lenni.

Házimunka

Most teljesen őszintén, ki milyen házimunkát szokott otthon végezni? És most nem arra gondolok, hogy fürdés után leöblíted a kádat, hanem ilyenek, hogy vécépucolás, meg mosogatás, esetleg felmosás és porszívózás. És hol? Csak a saját szobádban, vagy esetleg a lakás más részeiben is? Leginkább a saját korosztályom válasza érdekelne, de kíváncsi vagyok máséra is, offkorz.

Hausz

Ha nem Mefi lennék, akkor dr. House lennék. És te?

Dancsigától kaptam.

Videóhirdetés

Arra is hasonló sors várhatna, aki kitalálta a videóhirdetéseket (meg úgy általában a csillogó-villogó, zajos cuccokat), melyek maguktól beindulnak , mint aki felelős a felsőoktatásba való jelentkezés idei rendszeréért.

Verdák

Verdák

Nem sokat vártam ettől a filmtől, mert rengetegen leszólták, de kellemesen csalódtam; teljesen aranyos vasárnapi kis családi film, Disney módra, bár helyenként unalmas, ezt el kell ismerni.

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

BB

Tényleg nem akarok senkit megbántani, de azért eléggé unalmas, hogy a tévékettőn két-három hetente előveszik BB Évit, hogy őt most ezért és azért kell megmenteni. Most épp az új barátja biztosította a népet, hogy sikeresen segített leszoktatni Évikét az alkoholról (valószínűleg helyette is iszik, Évike meg valami kábítószerrel élhet, az arckifejezéséből ítélve). Nincsen nekem semmi bajom vele, ne értsetek félre, csak azért nem ilyeneket kéne elővenni, mint dzsókertéma, ráadásul nem ilyen gyakran.

Elvont

Kéne egy olyat fotózni – biztos meleg vagyok –, hogy valaki egy székben ül, egy zuhanyzóban (például koleszban tökéletes lenne, a középső zuhanytálcánál), rajta napszemüveg, nyakkendő és sapka, a víz meg áztatja. Persze fekete-fehérben. Esetleg meztelenül. Olyan elvont, de szerintem jó kép lenne.

Vagy egy meztelen nő, amint a meztelen – és mellesleg halott – párját átöleli az ágyban, mosolyogva, kezében egy fegyverrel. És kis fotosoppolással lehetne olyat, hogy csak a nő száján a vörös rúzs, meg a párján a vér lenne színes, a többi szintén fekete és fehér.

Csak ezek mind-mind olyan dolgok, amikhez alany kéne.

Szellő

Áh, tényleg semmi ez a kis szellő; csak kinyitotta a padlásajtót, és éjfél óta azt hallgatom, ahogyan megragadja, majd nekicsapja a ház oldalának (kint van a padlásajtó, és belülről nem lehet fölmászni, csak egy óriási vaslétrán, kívül, amit ilyen időjárás mellett inkább kihagynék, köszönöm).

Most azon gondolkodom, hogy beteszek valami nehezéket a táskámba.

Nevess csak

Soha nem tudtam miért jó kiröhögni egy fogyatékkal élő embert, kivált ha nem is ismered azt.

Van egy ismerősöm, akinek viselkedészavara (azt hiszem így hívják) van. Ezt leginkább (bizonyára hihetetlen) a viselkedésén lehet észrevenni; kicsit ügyetlen a mozgása, szaggatott a beszéde, és gyakran bamba arckifejezéssel néz a nagyvilágba. Ezáltal rendkívül kevés ember barátja van, amiről nem ő tehet, pláne, hogy egy teljesen jószándékú gyerek, semmi gond nincs vele.

Amikor a suliban odajön hozzám kezelni, akkor a többiek majd megszakadnak a röhögéstől, hogy ez milyen ciki már. Pedig lehet, hogy ha a gyerek kicsit jobb nevelésben részesülne, akkor a problémája kezelhető lenne, és talán olyan lenne, mint egy átlagos fiatal; ő is csak röhögne egy hasonló srácon.

És ez szomorú, mert míg az ilyen fiatalokat kiröhögik, azzal csak a gyógyulás útját teszik hosszabbá és rögösebbé.

I'm lovin it!

Új, szép és gyors gépek, kényelmes környezet, majdnem négymegás internet – azt hiszem kezdem megszeretni az informatikaórákat, még ha péntekenként hat darab is van.

OWNED!

A UPC teljesen átalakítja a chello internetszolgáltatást. A jelenlegi csomagokat eltörlik, és új, lényegesen nagyobb sávszélességet kínáló csomagokat vezetnek be - forgalmi korlát nélkül!

Ezt a cikket tessék szépen elolvasni, aztán ha csellósnak tetszik lenni, tessék szépen kezeket dörzsölve örülni, és felkészíteni a számítógépet az éjjel-nappal tartó letöltésre!

Órarend

Nem panaszkodni szeretnék, csak gondoltam közlöm, hogy megkaptam az év – de számomra biztosan – eddigi legrosszabb órarendjét. Ilyen nyalánkságok, mint hat informatika és egy történelem óra, nulladik órában kezdve, vagy éppen dupla matek, fizika, három informatika, irodalom és történelem.

Ezzel nem is lenne a gond, a gond inkább azzal van, hogy az egész rendszer aránytalan. Egyik nap nyolc óra, második nap kettő, aztán hat és végül kilenc. Mennyivel jobb lenne, ha lenne naponta fixen hat-hét óra, ugyanakkor kezdve, sokkal könnyebb lenne egy rendszerre beállni.

Ma esti műsorunk: Heroes 1×10 – Six months ago; Dexter 1×06 – Return to sender (másfél nap alatt sikerült megvenni, kevesen árulták); és mivel a Prison Break 2×15 – The message epizódhoz még nincs felirat, ezért az marad holnapra. Jó éjt.

Csoda

Ma elvileg megnéztünk volna egy filmet a továbbtanulással kapcsolatos teendőkről, de tulajdonképpen nem volt más, mint egy reklám a különböző továbbtanulás témában megjelent publikumoknak. Ez van, köszönjük a támogatást.

Viszont megnéztünk volna még egy filmet, méghozzá az első világháborúról, de annak meg olyan elviselhetetlenül rossz minősége volt, hogy semmit nem lehetett belőle érteni (kb. tízéves VHS).

Világháborúk

Apropó világháborúk. Észrevettem, hogy az én korosztályom szereti a második világháborút, de az elsőért sokkal kevesebben (mondhatnám szinte senki) lelkesednek.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Szezonzáró

Ne tessék elfelejteni, hogy most megy a retekklubon a szezonzáró, ha esetleg valaki ott nézné. ;]

A 2×15 nagyon jó lett (szokás szerint, hehe). Ez a hirósz meg kezd nem kicsit eldurvulni; mi lesz velem, míg jön a második évad?!