Csak azért tudok annak örülni, hogy nem törekszem különösebben a kapcsolatok kiépítésére, barátkozásra és ismerkedésre, mert ha csalódnom kell valakiben (és az embernek mindig kell csalódnia valakiben), akkor legalább nem tesz tönkre. Persze, hülye hozzáállás, nem kéne mindennek a negatív oldalát nézni. De azt is sokszor megfogadtam, hogy az első megérzésemre fogok hallgatni, emberismeret terén ez tízből nyolc és fél alkalommal bevált, de tízből csak kétszer hittem benne.
Egyszer valaki megjegyezte, hogy magányos leszek, ha így gondolkodom. Ez nem hat meg különösebben, mert soha nem haverokat, spanokat, barátokat, hanem inkább mindig barátot, igaz barátot, akire számíthatok, és aki rám is számíthat, amolyan jóban-rosszban stílusban. Ezt a barátot pedig már megtaláltam. Két igaz barátnak pedig nincs helye egy ember életében, mert van az igaz barát, vannak a barátok és vannak a spanok.
Leírhatatlanul örülök, hogy érzelemmentesen tudok kezelni dolgokat, mert ellenkező esetben egy a fentebb említett span elvesztése is depresszióba sodorna.
Bizonyos szempontokból nagyon buli dolog blogolni. Most is visszakerestem, hogy milyen érzelemket tápláltam a tavalyi április bolondjába, és hát idén a helyzet változatlan. Sőt, reggel még azt sem tudtam, hogy ma van április első napja, csak akkor jöttem rá, mikor megnéztem, hogy hányadika is van ma.
Elöljáróban annyit leszögeznék, hogy (bizonyos korábban említett okok miatt) történelmileg teljesen tájékozatlan vagyok, valamint nálam nem ez volt az év legjobban várt filmje, és nem remegtem az izgalomtól, hogy végre megnézhetem. Ettől függetlenül tetszett, meg is mondom miért.
Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!
Éjszakára mindig bebiztosítom magam. Először is egy üvegbe valami piát (most éppen bodzaszörp volt a szerencsés) öntök, és a párnám mögött elrejtem, valamint egy háromdecis pohárba vizet öntök, ezt pedig az ágy mellet található széken helyezem nyugalomba, ugye.
Éjjel hajnali kettő körül ismét azt álmodtam, hogy szomjas vagyok, mondhatnám kurva szomjas vagyok (ez úgy néz ki, hogy álmomban kiiszom a csapból az összes vizet(!) de még mindig szomjazom, aztán felriadok), és miután fölkeltem, meghúztam az üveg tartalmát, és kezdetnek lehúztam legalább a háromnegyedét. Aztán jött a baki: a bodzaszörp még három vagy négy nappal azelőttről került oda, és hát volt egy kis pálinkás utóíze, amitől legalább rögtön sikerült visszaaludni.
Ebben a bejegyzésben pusztán azt szerettem volna bemutatni, hogy egy mondatról hogyan kell kisregényt írni.
Az a baj az onlájn játékokkal (például a kedvencemmel, amit szeretek, a koddal), hogy olyan emberek játszanak velük, akiknek nincs jobb, vagy más elfoglaltságuk, mint ülni, nyomogatni a bindelt gombokat, aztán élvezni más pofájába, hogy most mekkora überállatok is vagyunk, mert vezetjük a statisztikát.
Miért nem lehet megérteni, hogy nem mindenkinek van arra ideje, hogy a nap huszonnégy órájában a játék előtt üljön? Vagy miért nem lehet megérteni, hogy ha már eljutok oda, hogy játszom egy kört, akkor nem csetelni megyek föl, mert arra ott a cset, hanem lövöldözni, mert azt péládul a cseten meg az iskolában – akármennyire szeretném is – nem lehet.
És amíg olyan emberek ülnek a játék előtt, akik ezeket a dolgokat nem képesek megérteni, vagy legalább elfogadni, addig egyszerűen nincs értelme játszani, az van.
Mostanában annyi emberen akarunk (és még mennyin kéne) segíteni, hát itt egy lehetőség annak, aki komolyan gondolja. Szeretném leszögezni, hogy nem szeretek azért írni valamiről, mert kérnek rá. Scream viszont olyan dolgot kért, ami szerintem megér egy, vagy két blogbejegyzést is.
Virág Zsolt egy 17 éves sportoló, a szerint a magyar torna egyik legtehetségesebbjének tartott tornásza, és én hiszek nekik, mert most hiszékeny vagyok.
Virág Zsolt egy előreszaltó után a lehető legszerencsétlenebbül ért földet; elmozdult az egyik nyakcsigolyája. A csuklóját, kezének ujjait és lábát a több műtét ellenére sem tudja mozdítani, és szerintem ez 17 évesen (ráadásul egy aktív, kiemelkedő eredményekkel rendelkező sportolónak) a legszörnyűbb ítélet.
Aki tud tehát, a lentebb található számlaszámra utalhat egy kis összeget. Szerintem ilyen esetben minden segítség elkélhet.
Az amúgy miért van, hogy a kutya- és macskakajára ráírják, meg a reklámjaikban bemondják, hogy ellenállhatatlanul finom, ízletes finomság és társai? Ez hogy megy? Beül egy ilyen kisállat-táplálkozás-szakértő, megkóstolja, hümmög egy sort, majd közli, hogy igen, ez tényleg finom? Ha meg nem, akkor miért mondják?
Csak azért érdekel, mert én még régebben (csak úgy poénból, meg kíváncsiságból) megkóstoltam az egyik igen drága pénzért osztogatott, márkásnak mondható macskaeledelt (tudod, amit a macskák vennének), és nem éppen volt finom íze.
kis citrommal és csokoládéval kiegészítve, egy nagyjából 50-55 percet igénylő produktív aktivitás gyümölcseként hozzávetőlegesen harminc darab kókuszgolyót sikerült termelni. Még az arányokat is sikerült eltalálnom, bár legközelebb kicsit több rumot meg lekvárt fogok bele tenni, az már fix.
A vége felé kisebb gondok akadtak, mert a kókuszreszelék nem igazán akart közelebbi kapcsolatot kialakítani az akkor még csak tésztagolyókkal, de egy kis lekvárral megoldottam a dolgot. Tulajdonképpen az egészben a kókusz a legkevesebb, mégis erről kapta a nevét.
Egy rendkívül egyszerűen elkészíthető (szerintem egy ötéves gyerek meg tudná csinálni), és ahhoz képest nagyon finom édesség ez, amit bármikor össze lehet ütni, és még különösebb extrák sem kellenek hozzá, szerintem a hozzávalók nagy többsége minden átlagos konyhában megtalálható.
Nyugi, nincs gáz a blog kinézetével, meg nyugi, nem posztolok magamról vetkőzős-tusolós képeket.
, hogy ma van a CSS Naked Day. Tavaly ha jól emlékszem nem volt meztelenkedés, de most miért ne alapon lesz. Ez annyiból áll, hogy kikapcsoljuk a CSS-t, és a kedves látogatók szörnyülködhetnek, hogy de szarul is néz ki így az egész. Akinek meg nem tetszik a dizájn, legalább örül. Persze ez nem teljesen emiatt van kitalálva, hanem a szemantikus web, meg hasonló kulcsszavak, aki tudja, az tudja.
Tegnap egyébként megvolt a kétezredik bejegyzés. A második ezret durván tíz hónap alatt sikerült megírni. Tudom, voltak közötte igénytelen, meg említésre nem méltó dolgok is, de tényleg nem érdekel. Később jó lesz visszaolvasgatni, hogy ilyen voltam, ilyen lettem és társai, meg jó lesz mutogatni az unokáknak – már ha lesznek. Szóval túl a kétezren, ója.
[22:44:53] (smv) németórán a jelentés:
Gruppe Achtung! Frau Lehrerin, ich melde Ihnen, die Gruppe ist zum Unterricht bereit; es fehlt heute: niemand.
[22:45:08] (smv) angolóra előtt mi a jelentés? :D
[22:45:27] (mefi) „Csókolom, hogy tetszik lenni?”
El szeretném mondani, hogy (lehet nevetni, igen) kicsit tartok ettől az emelt informatikától. Nem a tételektől, mert azok végső soron megtanulhatóak, sokkal inkább a gyakorlati részétől, azon belül is a programozástól, ugyanis az adja a legnagyobb pontszámot (tavaly 45-öt a 120-ból, ami majdnem a fele). És ilyen idióta feladatok vannak, hogy olvass be egy fájlt, és a benne található adatok, és a feladat segítségének alapján írd ki a képernyőre, meg egy másik fájlba, hogy mennyi az akármelyik atom felezési ideje.
Bolondos dolog ez a statisztika; , az utóbbi idők átlag napi 1 100 látogatójához képest kevésnek mondható 569 egyedi látogató járt itt, míg rekord dőlt az – e sorok írásakor éppen – 1 442 egyedi látogatóval.
Imádom a Google Earth-öt. Simán el lehet vele szórakozni órákon át. Olyan mint a Wikipedia. Az ember fölmegy megnézni valamit, aztán ide kattint, oda kattint, és a dinoszauruszok után egyszercsak a hidegháború közepén találja magát.
Most poénból (meg kíváncsiságból, hogy mit bír a vas) megtoldottam a grafikus megjelenítőeszközök számát plusz egy monitorral. Közben beindítottam egy filmet (egészen pontosan Heroes 1×14-et), melyet a ráadás monitoron nézek, teljes képernyőn. Most megy nagyjából tíz perce, eddig jól bírja. És nem kicsit fílinges egyébként, olyan mintha két géped lenne, amit egy egérrel meg billentyűvel irányítanál. :D
Végre virágzik a tulipán a kertben, tiszta heppi lettem. Tudniillik az előző tulajdonos (akitől a házat vettük), volt olyan kedves, és szétketyerintette a kert minden használható részét, kivéve a szőlőt és a tulipánokat, így a kertben még a fű(!) sem marad életben. Namármost, én akármennyire is szeretnék, nem vagyok egy nagy kertész (újabb tenni-tudnivaló listaelem, hehe), a család többi tagja pedig szintén nem, városiak vagyunk, na.
Viszont a tulipán az egyetlen, ami minden gondozás nélkül újra és újra virágzik, minden tavasszal, ráadásul nagyon szép virágai vannak (majd a napokban lesz mit fotózni, végre). Szegény szomszédom mindig órákat foglalkozik napi szinten a tulipánjaival, és nem igazán szépek virágoznak neki, mi még csak meg sem locsoljuk, és gyönyörűek. (Ez persze azért van, mert a szobám alatt vannak a tulipánok.)
Áprilisban két szomorú esemény is történt, mely kapcsolatban áll az érdeklődési körömmel, ezekről szeretnék most írni. (A kettő között nem kell párhuzamot vonni, mielőtt valami nagyon okos megjegyezne effélét.)
A jó időre tekintettel lévő holnapi házi bográcspartira való tekintettel ma megtartottam a 2007-es év első fűnyírását (izgalmas életünk vidéken, avagy a farm ahol élünk, hehe), megkezdve ezzel a fantasztikus szezont. Idén már tényleg kéne egy benzines fűnyíró, mert kezd elegem lenni a folytonos szenvedéssel, amit a kábelek okoznak. Szerintem fele ennyi idő alatt megoldható lenne a dolog, ha nem kéne mindig megállnom, hogy közelebb húzzam a' áramforrást.
Amúgy valahol nagyon szemét dolog, hogy mondjuk betörnek a lakásodba, ellopnak minden értéket, amiért megdolgoztál életedben, aztán adj' Isten elkapják a betörőt (az értékeket persze nem találják meg), és ha jól belegondolsz, még te fizeted az ellátását a börtönben.
A vonatok meg megint késnek, mert valakik (akik bizonyára csak a napon barnultak le picit) úgy gondolták, a kábelnek jobb lesz, ha leadják vasba, hogy a szlenget is használjam.
Egy csákó mesélte – akinek az apja bányában dolgozik –, hogy volt egy muki, akinek nagyon megtetszett a bányát ellátó magasfeszültségű kábel, gondolta biztos adnak érte nem kevés pénzet. (Nem tudom, mennyi szuffla mehet ezekben? Néhány ezer volt?) Szóval fogott egy baltát, és teljes erőből belekúrta a vezetékbe. De hát a vezetéket sem hülyék tervezték, volt annak vagy négy-ötcentis szigetelése, az meg csak nem akart elszakadni egy csapástól. A haramdiktól már igen; a bányában rögvest sötét lett, lekapcsoltak a gépek stb. És akinek picikét is élénk a fantáziája, el tudja képzelni, hogy mi maradt a csávó kezéből, meg a baltából. Mindenesetre, fát vágni, meg lopni már nem nagyon fog, hehe.
Az utóbbi két napban befejeztem a Day Break című sorozatot, végre. Egész korrekt, bár az első három rész mindenképpen unalmas, utána bepörögnek az események, és ami mindenképpen jó, hogy lezárják a sztorit, tehát nem marad hátra sok kérdés, mint a Tru Calling esetében. (Bár azért igyekeztek úgy intézni, hogy tudják folytatni, ha esetleg mégis lenne második évad, bár tudomásom szerint nem lesz.)
Aki szereti az ilyen időutazós-akciós-rendőrös sorozatokat, annak mindenképpen megéri. Az értékelés pedig így a 13 rész megnézése után sem változott:
Értékelés: 4 pont (Az eleje kicsit vontatott volt, na.)
Egyébként nálunk kicsit hosszabb ideig tart a tavaszi szünet: egészen pontosan április 16-án kell először menni a gyárba. Mielőtt mindenki jönne anyázni, hogy két három nappal tovább punnyadok, azért azt szeretném leszögezni, hogy a mi iskolánkban nincsen érettségi-szünet, ergo valamilyen szinten még rövidebb is a szünet.
Ezt most így csak azért éreztem fontosnak közölni, mert amikor arról van szó, hogy valakinek korábban kezdődik vagy tovább tart egy szünet, akkor mindenki anyázik, és.
A gyönyörű nyárias idő, a és hasonlók örömére ma gyönyörű hangú hölgyemények szórakoztatják szerelmes nótáikkal a mefiblog mélyen tisztelt olvasóit, hallgatóit, s teszik mindezt a huszadik, igen, jól olvassák a kedves nézők: a huszadik mefiblog podcast megjelenésének alkalmából!
Donna Lewis – I love you always forever
The Bangles – Eternal flame
Sarah Connor – From Sarah with love
Tina Turner - What's love got to do with
mefiblog podcast – vol20.love Ez egy mefiblog podcast (15:30), melyet (~14,5 MB) vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.
Azért azt eddig is tudtam, hogy a T-nél fura dolgok vannak, de ez már a fájdalmas kategória díjnyertese. Kinyomtatni ezt a cuccot, postára adni meg mindennel együtt szerintem jóval több, mint bruttó kilenc rúpia. Cserébe legalább küldtek szpemet (ilyen színes-szagos reklámpapírokat, hogy milyen faja díjcsomagok vannak), ója.
Mindenesetre, a postai dolgozó fejét megnézném, ahogy odaadnék neki egy tízforintost, meg ezt a csekket. :D
Régebben jártam locsolkodni. Régebben voltak haverjaim. Az egyikkel egyszer kitaláltuk, hogy locsoljunk meg minden nőt a lakótelepen (ez olyan 200-300 fő lehetett). A fél lakótelep megvolt, aztán valami szemüveges öltönyös csákó a karomnál fogva kirángatott a lépcsőházból, le a lépcsőkön (anyját, volt lift is), ki a kapun át. És közölte, hogy be ne tegyem oda még egyszer a lábamat. Ez persze rendkívüli nyomokat hagyott bennem, tönkretett pszichésen meg minden. Aztán betoltam a kulcsomat a zárba, majd beléptem a lépcsőházba – mire ő meglepődve megfordult –, és közöltem neki, hogy ha nem gond, akkor haza mennék, mert hogy hát én is itt laknék, vagy mifene. Meg közöltem vele, hogy van egy ilyen szoba, ami fölviszi őt az emeletre, és nem kell gyalogolni: liftnek hívják.
Az a baj, hogy az emberek megpróbálják ráerőltetni másokra az ízlésüket. Nekem tetszik ez, mi az, hogy neked nem? És senki sem akarja megérteni, hogy ha nem tetszik valakinek X dolog, akkor nem fogja megszeretni, mert valaki azt szajkózza neki éjjel-nappal, hogy az jó.
Vagy a vélemény. Mért nem lehet megérteni, hogy embereknek bizonyos témákról más lehet a véleménye, és miért kell győzködni, hogy de, márpedig ez így van? Ezeket igazából soha nem értettem, mert én igyekszem elfogadni mások véleményét (még akkor is, ha nem értek vele egyet). Persze az is más, mikor egyszerűen két ember kifejti a véleményét, hogy miért ez, és miért az.
Ma egyébként kedvem lett volna ölni. Ölni, igen. Ugyanis a busz hátuljában három olyan ember(?), nő(?) ült, akiknek viselkedésétől én éreztem magam kellemetlenül. Szotyiztak, hangosan rikácsoltak, káromkodtak és viháncoltak (hasonló stílusban), és sajnos eljutottam odáig, hogy ez már rettentő módon idegesít. Hogy az ilyen él, lélegzik. Kíváncsi lennék mit szólna, ha előrántanék egy Walther PPK-t, és higgadt nyugalommal az arcához szegezném.
Régen utáltam kártyázni, magam sem tudom miért. Haver mindig mondogatta, hogy zsugázzunk, de nem hatott meg. Aztán pár hete sikerült rávennie, és azóta meg kártyafüggő lettem. A gond az, hogy (mint általában mással), ha elkezdem, nem tudom abbahagyni. Mások félóra-óra után megunják, én meg órákon át tudnám nyomni. Na de nem is ez a lényeg, hanem.
Van ez a nevezetű játék, amit le lehet tölteni, és lehet vele pókerezni (valódi-, vagy játékpénzben is). És arra gondoltam, hogy mi lenne, ha tolnánk egy ilyen blogger-póker partit? Egy asztalnál tízen lehet ülni, szóval, ha van tíz jelentkező, akkor hajrá, itt kommentben lehet tolni. Az időpontot meg ezeket később megbeszéljük, ha több mint tíz jelentkező van (bár kétlem), akkor kiokoskodunk valami sorrendet.
A program egyébként nem szpemmel, nem nyomja tele vírussal a gépet és egyéb, tehát megbízható, és egyébként Kétéltű cimborám ajánlotta.
Megjelent kedvenc böngészőm . Lehetne regélni, hogy mit javítottak, meg mit nem, lényegtelen. Értelemszerűen jó, mert jó volt az előző is, rontani meg minek rontanának. Az újdonság viszont, a Speed Dial nevezetű cucc, ami így néz ki (lehet rákattintani, és lehet nagyobb lesz):
A lényeg, hogy ez a menü megjelenik, mikor az New tab gombra rákattanunk erősen. Itt beállíthatunk kilenc weboldalt, melyeket egy kattintással elérhetünk, és amelyekről rögtön élő kisképet is kapunk. Szeritem bejövős.
Mindenesetre fogok írni egy levelet Operáéknak, hogy az RSS-olvasóba igazán tehetnének már egy rendszerezési lehetőséget (mint a könyvjelzőknél), és akkor bombább lenne.
Asszem hamarosan be lesz ruházva egy vezetéknélküli rúterre. Sőt, ha megoldható, úgy fogom csinálni, hogy a vezetékes rúter egyik kimenetébe tolom a vezetéknélkülit, aztán hadd szóljon, lehet menni a kertbe, meg a fürdőbe leptoppal. A rútert már kinéztem, még valami USB-s kütyün gondolkodom, de az a baj, hogy ezek többsége hat-hétezer forintba kerül, ennyit meg most nem találok érdemesnek rááldozni.
A drótnélküli rúter meg lesz, akárcsak a drótos, mert egyrészt megbízható, és jó áron lehet hozzájutni, meg másrészt csak.
Már félig készen van a mai vacsorám, ami nem más lesz, mint carbonara, olasz módra, ahogyan azt Olaszországban mesélték nekem anno. Finom lesz, csak a lényeg, a tejszín hiányzik, de sebaj, hirtelen ötletek átka.
Elfogyasztani pedig egy finom pohár bodzaszörp társaságában, egy House epizód megtekintése közben fogom, csak hogy fokozzam az élvezeteket.
Egyébiránt, ha valaki leptopot akar venni, annak egyet biztosan tanácsolhatok: kerülje a Gericom márkát. Anno, kb. másfél éve, mikor megvettük , örültem mint az a bizonyos majom. Nem is volt vele gond, egészen mostanáig. Nem tudom, hogy ez mennyire természetes, de a burkolat kopik. A bal és a jobb oldali kezem alatti széleken, az ezüst festék leginkább már fekete, és a klaviatúra alatti rész is kezd kikopni. A bal taccspad gombjának (én általában ezt nyomkodom, nem az egéren lévőt) nagy része már fehér, a sok nyomkodástól. A képernyő tetején található védőrész két ponton fel van hasadva, mintha feszítené valami (nem nagy dolog, takarítás közben vettem észre a két apró kis fekete csíkot). De ami leginkább felháborított a múltkor: megnyomtam a hatos gombot, és az meg visszapattant a szemembe. Persze letört, külön billentyűkészletet meg nem igazán láttam még (majd talán megpróbálok egy Amilóhoz valót). Most jelenleg az Fn billentyű csücsül a helyén, mert azt szinte soha nem használom.
Persze nem vagyok elégedetlen; másfél éve hűen szolgál, és ez a leptop ha nincs is hurcolászva aktívan, azért napi 12 órát lazán üzemel (esetenként 24, 48 is becsúszik), és elég sokszor, sokmindenre használom. (Zene, film, net, programozás, játék estébé.) Az akksika viszont frankó; két óra iksz percig még lazán bírja.
Szóval ez csak tipp akart lenni: kerüld a Gericomot.
Aztat szeretem leginkább a tavaszi (és egyéb) szünetekben, hogy rengeteg időm van, így rengeteg dolgot tudok egy nap alatt megcsinálni. Nincs az, hogy reggel hattól délután háromig iskola, aztán hazaérek hulla fáradtan, és semmihez nincs lelkierőm. Így fölkelek kényelmesen tízkor, és háromszor annyi dologgal tudok haladni, mint általában.
Persze nincs nekem bajom az iskolával, nem is volt soha. Ha meg van, akkor beteget jelentek, hehe.
Azt hiszem, ma véget ért egy korszak nálam. Délelőtt minden külső utasítás és előzetes egyeztetés nélkül letöltöttem a , just for fun alapon, és nem kicsit megtetszett. Nem csak a hangzáson van a hangsúly (a Winampben is be lehet állítani, hogy 32 bites legyen a kimenet), sajnos a Kernel Streaming nem igazán megy (egy szép kék halál volt az eredménye másfél szám után), viszont sokkal kevesebbet eszik, és ezerszer testreszabhatóbb.
Igen, követem a tömeget, és beléptem én is a fúbárt használók táborába.
...tájékoztatás. Azért a nagy T-nél is tisztában vannak a dolgaikkal; ajánlotta nekem a T-Com . Ma fel is hívtam őket, erre közölték, hogy ez csak akkor él, ha ADSL-t is rendelek hozzá. Na mondom anyátok, akkor miért van kiírva, hogy […] Az otthoni meglévő szélessávú internet használatát még kényelmesebbé teheti […]. Poénból azért felhívtam megint, most egy másik kezelőt kapcsoltak, ő sem igazán értette a dolgot, de utánaznézett, és közölte, hogy telefonon sajnos nem rendelhető, de ha gondolom, el tudja rakatni egy üzletnél (~rendelés).
Így végül is csak azért kell anyázni, hogy miért jelzik a telefonos megrendelés lehetőségét. Érted, akció van március óta, és nem tájékoztatják a dolgozóikat (még a weboldal címét is én mondtam meg szegény kezelőnek).
új (számomra, egyébként 2004-es kiadás, hehe :D) albuma, a Trading Snakeoil for Wolftickets pedig nagyon bejövős. Anno még a »Mad world« című számával kezdtem, aztán hirtelen felindulásból (ez annyira jó fogalom) beszereztem az egész albumot. Megérte, mostanában egyébként is ilyen nyugisabb zenékre vágyom, és ez valahogy pont passzol. (Elvileg rock, de azért annak nem nevezném, inkább valami nagyon laza poprock vagy ilyesmi.)
A blogra mutató hivatkozások mostantól ilyen »szekszi kis nyilacskákkal« lesznek bekerítve, mert az jó. A régi bejegyzéseket viszont nem (vagy csak nagyon soká) javítom, mert az nem jó.
Hehe, emlékszem, mikor megvettük az első egerünket a géphez. Akkor még valami régi vason toltuk, 386 talán, anyum munkára használta, éshát a Windows 3.11-ben igazán nagyot ütött, hogy tolom az izét, és mozog a kis pöcök a képernyőn. Emlékszem, be voltam sózva, hogy rajzolhatok a gépen, és húú, meg háá. Most meg: lemerül az egér (mert lusta vagyok, és elfelejtem beletolni a bölcsőbe), és már kész pánik van, olyan érzés, mintha a zuhanó repülőgépben letörne az egyetlen botkormány, vagy hasonló.
A jó öreg orosz barátaink sok mindent titkoltak, titkolnak a mai napig is. Az 1956-os események nagy része például hétpecsétes titok, legalábbis azt suttogják. (Milyen fura, ha ötven éve lett volna internet, meg blog, akkor most lehet, hogy halott lennék, vagy ilysemi.)
De eltitkolták szegény Lajka halálának körülményeit is, aki tulajdonképpen ténylegesen az első volt a világűrben; ahogyan akkoriban mondták, a kommunizmus megnyitotta az utat a világűrbe. Azt viszont majdnem ötven évig titkolták, hogy Lajka kutya nem keringőzött olyan sokat a föld körül, mert valószínűleg már a második körnél elpusztult szerencsétlen (a kabinban uralkodó hőség és pára miatt). De a vodkaivó űrkutató népet ez nem nagyon zavarta, mert ők nem is akarták visszahozni Lajkát, mint ahogyan ez is kiderült. Az űrhajó csak egy évvel később tért vissza a földre – nem nagyon akarom tudni, hogy nézhetett ki belülről.
Csak pár gondolat tényleg. Egyrészt ne akarjunk már az ország legjobb webdizájnere, és -programozója lenni, ha két dologra nem bírunk rákeresni a Google segítségével, de ha meg is találjuk valahogy, akkor nemb bírjuk használni. Vedd észre, hogy ha ebben a rohadt világban valamit el akarsz érni, akkor legkevésbé másokra számíthatsz.
Másrészt mókás, hogy olyan emberek osztanak lapokat, akiknek anno a lapokat osztották. Nem, nem magamra gondolok, gondolhatnék akár magamra is, de nem.
A kommentekkel meg óvatosan; nézz körül: először a saját portádon, mert lehet nem kell messzire menni, hogy találj egy gerendát.
Hozott egy másikat is, bár az kevésbé örömteli. Mármint örültem, hogy megjött végre, csak nem örülök hogy van, vagyis izé: május 16-án 8.00-ra kell mennem emelt informatika érettségi gyakorlati részére, az elméletire pedig június nyolcadikán 11.00-re. Kemény a világ, na.
Nem, ma nem azért csökkentek az utóbbi két napban a bejegyzések, mert jön az érettségi, és hihetetlenül tanulok, meg jövök a nekem nincs időm blogolni szöveggel, hanem mert pusztán csak sokat tanultam, és nem sok időm volt blogolni. Meg aztán, mostanában annyi tennivaló van, amit érdemesebbnek találok.
Ma például letakarítottam az erkélyt. Ez elég komoly meló, mert előtte egy hatalmas fenyő áll, és ugye az mindig oda veti tüskéit, és mivel októbertől április-májusig nincs használva, eléggé beáll a kosz. Na és a lényeg, hogy én még letettem anno egy nagy régi szőnyeget, két fotelt, meg van kint kertiasztal, székekkel (ilyen hosszú erkély ez, eredetileg hozzá akarták építeni szobához, csak mégse), és azokat is illik lepucolni, ez pedig jelentkezés alapján az én feladatom. Itt a jóidő, jönnek az erkélyen ücsörgős, elmélkedős, olvasós, olvasás-közben-elalvós időszakok, ami így vizsgaidőszakban kifejezetten pozitív (csak jobb azért kint olvasgatni a Sorstalanságról szóló tételt, mint a négy fal között).
Szegény cserebogárkák nem kedvelnek engem. Ilyenkor mikor jó idő van, este szoktunk tollaslabdázni és/vagy kerékpározni, ami után pedig mindig cserebogarakra vadászunk. Egyrészt tökjómóka, másrészt a teknőseim imádják, és jó is nekik, mert hát tömény fehérje (vagy mi), és még mozog is. Bár néha kimásznak az akváriumból, meg röpködnek itt a szobában, de azért vigyázok.
Azért néha elgondolkodom, hogy mi értelme ennek az egésznek. Mit tudok eddig fölmutatni, miért megyek előre, mit fogok fölmutatni, miben vagyok jó, miben leszek jó és egyebek. Tényleg, semmiben nem érzem, hogy kiemelkedő lennék. Oké, tudok egy kicsit programozni, amennyire magátol megtanulhat az ember, és úgy nagyjából otthonosan mozgok a számítógépek világában (talán ez az egyetlen olyan dolog, amiben). Szokták mondani, hogy jól fotózom. Ezt nem tudom objektíven eldönteni, szeretem a képeimet, szeretek fotózni, azokat a képeket szoktam , amiket szeretek, nem pedig azokat, amiket mások szerethetnek.
Ma majdnem sikerült elázni, de hál' akárkinek először a buszon kezdett rá, de úgy izomból, aztán mire leszálltam, elállt, és akkor kezdett rá, mikor hazaértem, most meg már hétágról sütögeti sütögetnivalóját szépéséges Napocskánk.
Aztán meg tanultam olyan című tételt, hogy Határon túli magyarok nyelvhasználata, meg még fogok másik kettőt. Ezek ilyen rizsák, avagy jobbat nem tudok rájuk kitalálni, mese habbal, elolvasod, elmeséled, ötöst kapsz, örülsz.
Bekapcsoltam a böszme nagy mélynyomókat (szabvúfer, tudod), szomszédok reszkessetek!
Van egy ilyen című érettségi-tételünk, a csodás 2007-es érettségi kódnéven futó rendezvényhez (keresőbotok, szevasztok), és ezzel, meg úgy általában a tételekkel egy nagy bajom van: azt kell elmondanom, ami a könyvben van. Idézek:
A Sorstalanságot olyan szerző írta, aki […] újat tud mondani még az olyan kimerítettnek látszó témáról is, mint a zsidóüldözés, vagy a koncentrációs táborok.
De ez nem így van, legalábbis szerintem. Persze ezt én nem mondhatom, mert az érettségin nem a saját véleményemre, hanem a egy másik író, az irodalomkönyvem írójának véleményére kíváncsiak. És ez ugye nem csak szerintem ordító idiótaság?
Először is: szeretném leszögezni, hogy nem vagyok zsidóellenes, utálom az antiszemitizmust, utálom a nácizmust is, utálom, ha fölöslegesen zsidóznak, és megvetem a második világháborúban (és az előtte is nem kis számmal!) történt zsidóüldözéseket, zsidózást és a többit. Nekem egy zsidó sem ártott még, ellenben másokkal.
Viszont. A Sorstalanság nem jött be. A filmet láttam, a könyvet egyszerűen nem tudtam elolvasni. Ez az együgyüségnek nevezett, egyszerű mesélésmód valami hihetetlen unalmassá varázsolja az egész könyvet. És nem azzal van a baj, hogy megint zsidózás, és megint második világháború, hanem azzal, hogy azt kell megtanulnom, és elmondanom, amit nem tartok igaznak. Nem Kertész Imrét, vagy az irodalmi munkásságát akarom én megbántani vagy -támadni, félreértés ne essék.
Nem értem, miért nem mondhatja egy diák azt, hogy ez a könyv nem jó, persze a számonkérés igényeit maximálisan kielégítve (ez szar voltés társai tehát kizárva). Tényleg nem.
Mindenesetre a filmen keresztül sokkal jobban átjött az, aminek a könyvön keresztül kellett volna.
Na, amúgy két bejegyzést is akartam írni arról, hogy megnéztem a »Casino Royale-t« megint, de aztán mindig más lett belőle. Szóval most ezt is leírtam. És ugyanúgy tetszett, mint múltkor, még talán picit jobban is, mert összeállt pár kocka, ami a moziban nem esett le.
Azért a nevezetű oldal nem kicsit üt. Az oké, hogy már a kenyeret, tejet, empéhárom-négy-öt-lejátszót, számítógépet és -alkatrészt meg ilyen dolgokat is rendelhetsz neten, de hogy gyógyszereket, az már vad. És még van valami megoldás a vényre (gyk.: recept) is. Lehet, hogy ez nem új dolog, számomra az, és kicsit meglepő is.
Pláne, hogy orrba-szájba küzdenek azért, hogy ne vehessek egy fájdalomcsillapítót a benzinkúton, vasárnap hajnal kettőkor, amikor fáj a fogam, de persze a legközelebbi gyógyszertár ötszázötvenöt kilométerre található.
A kisebbségek arra törekednek, hogy egyenlőségben, békében élhessenek a többséggel, és nyelvüket megtarthassák, kultúrájukat, vallásukat megőrizhessék. Ezeket biztosítják a kisebbségi jogok. […]
Végső soron az egyenlőségre nem annyira vágyom, de a többire igen. Lehet vitatkozni.
Ma békésen sétálgattam az Andrássyn, és kis ideig egy blöki jött mellettem. Nade, nézem én, hogy ki a gazdája ennak az ebnek. Erre egy öt-tíz méterrel előttem haladó kerékpáros hátraüvölt, hogy menjen már a kutya.
Persze, azzal nincs gond, hogy valaki kerékpározás közben sétáltatja a kutyáját, de azért az Andrássy úton (ahol azért van egy kis forgalom), póráz nélkül, az már húzós.
A tájékoztatás a ténél még mindig gáz. Bementem ma a wesztendben lévő tépontyba, hogy hát akkor D-Link vezetéknélkül meg egyebek. Egy kedves csaj megnyomorgatta a tacskontrollos monitort, és kezembe nyomta a számot: 723. Vártam húsz percet, oda mentem, vártam két percet, nincs. De van a Photo Hallban, ami van a wesztendben, nézzem meg. Megnéztem, de Photo Hall meg nincs a wesztendben (vagy az információs pultos kiscsaj se tudta merre van arccal).
Oké, hívjuk a 1230-at (aminek már valami új száma van, és ezt mindig elmondja az automata), hogy hát merre kapok én ilyet. Petőfi úti tépontyban és mamiparkban biztos van, meg a danubiuszplázában is. Hát akkor inkább utóbbi, az legalább közel van. Bemegy, számot húz: 729, vár, negyven perc(!). Odamászok, köszönök, és mire a vezetéknélküli szóhoz értem, a srác már mondta is, hogy én vagyok ma a tizedik, de nekik nincs. Mondom dehát helló, az ügyfélszolgálatis csákó azt mondta van. Igen, de ő is téved, mert a számítógép csúszik, és ők még úgy látják, hogy van, de közben nem van.
És a problémám. Oké, hogy egy tépontyba beszabadítanak minden tébetűs izét (szisztemsz, onlány, mobájl, komm (nem, most nem Zsukov), és a sok embert számhúzással kezelik, de akkor már csináljunk olyat, hogy valami buta kis raktárkezelő legyen a számhúzásnál, amit nem kötelező használni. Vagy ha már én vagyok a tizedik, akkor szóljunk már a csajnak, aki a gombot nyomkodja, hogy mégis ne várja már ki a csórikám a negyven percet, pláne ha csöpög a parkolóautomatában a lóvé. Tehát mission failed, majd legközelebb.
Jah meg. Ugye a számhúzós izénél meg kell adni a telefonszámot, ha ügyintézni megy az ember. Ezt úgy oldják meg, hogy ki van csillagozva, és mindig csak az utolsó számjegy látszik. (+3630******5) Na de ennek se sok értelme van, ha a kiscsaj üti be. Ez olyan, mintha megkérdezné a közértben az eladó, hogy mi a bankkártyám PIN-kódja. Aha.
A Google-t, mint céget pedig tessék magasztalni, és isteni magasságba emelni. Szóval akik »ilyen dolgokat« ki tudnak találni, azok előtt le a kalappal.
És a sok-sok hasznos, és kényelmes, kevésbé hasznos, ám kényelmes cucc után most itt a legújabb jóság: . Ugye, mással is megesett már, hogy valami baleset folytán elveszett az összes könyvjelzője, közte a PHP-forráskódokkal, a lopható CSS-sablonokkal, a heteken át keresett jó minőségű ingyenes pornóoldalakkal és így tovább. Na, ez most megszűnik. Ugyanis a Google kitalálta, hogy ha akarjuk, logoljuk, milyen oldalakat nézegetünk. Tehát: rákeres valaki arra, hogy mefiblog, és az első találatra rákattintva, máris lesz egy új könyvjelzője, melyet a Google központilag tárol, aztán mi meg címkézhetjük meg ilyen szekszi dolgok. És ez nagyon jó dolog! (Persze, ehhez uralni kell az internetes keresőpiacot, hehe.) A cucc ráadásul nem kicsit gyors; kattintasz, frissítesz, és már ott is van.
Valamint azért remélem nem csak én veszem észre, hogy a Google tudja úgy tolni a webkettes imát, hogy nem csinál szekszi gradientes háttereket, meg nem írja minden teljesen kész cuccra, hogy alfabétagamma. Egyszerűen néz ki minden, cserébe ténylegesen használható, és ez jó.
A matek kisérettségimet szerintem elkúrtam, nem is kicsit, hanem olyan nagyon, ahogyan azt mostanában mondani szokják. Nincs mentségem, beleugrottam abba a hibába, amitől mindig óvakodom: leragattam egy feladatnál, és mire végéhez értem, hoppá, már negyvenöt van!
Az osztály nagy része meg parázik, mert a testnevelés-, az ének- és a rajztanár helyett mi egy több nyelvvizsgával rendelkező, doktori címet birtokló bácsit kapunk vizsgabiztosnak. Ez nem hat meg, mert az angoltól egyrészt nem félek, másrészt nem lehet tudni, hogy milyen fajta ember lesz.
Nem, nem az az új blogszolgáltató. Most olvasom , hogy egy cikk állítása szerint, a végzős programozók többsége (!) nem tudja megoldani az alábbi feladatot:
Write a program that prints the numbers from 1 to 100. But for multiples of three print "Fizz" instead of the number and for the multiples of five print "Buzz". For numbers which are multiples of both three and five print "FizzBuzz".
Én láma voltam/vagyok, és nem tudtam normálisan lefordítani, tehát a gyengébb angolosok kedvéért: a lényeg, hogy gyerekek játszanak, és mindenki mond egy számot. Ha a szám osztható hárommal, akkor azt mondják Fizz, ha öttel, azt, hogy Buzz, ha pedig mindkettővel, akkor azt, hogy FizzBuzz. A feladat pedig egy program megírása, mely ezt szimulálja.
Részben elhiszem, hogy ez igaz, részben nem. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akiket rohadtul nem érdekel, az amit éppen tanulnak, vagy dolgoznak (van olyan OKJ-s programozó ismerősöm, aki másfél éve van ott, de nem tudja hogy néz ki a while ciklus Paszkálban (amit tanulnak elvileg)). Másrészt azért nem hiszem, hogy egy éppen végzús BME-s programozó ne tudná ezt megoldani (kb. öt sor).
Többek között azért sem hiszem, hogy valami felsőbb létforma alkotta volna meg, vagy irányítaná jelenleg is primitív létünket, mert akkor a világ tökéletes lenne, nem lennének ellentétek, nem lenne halál, nem lenne éhezés, és nem lenne az egyik ellenségem, – mely az előbb említett globális problémák között persze semmittevő –a por.
Mert a por egy undorító, értelmetlen, idegesítő, csúnya, haszontalan dolog. Letörölgetek mindent, és nem kevesebb mint fél nappal később ugyanúgy áll a por. A pornak tehát vesznie kell(ene).
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet…
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk…
Látjátok feleim, szemtekkel, mik vagyunk:
Íme, por és hamu vagyunk.
De most tényleg; az szerintetek mért van, hogy a a Mizo Kefir tetején található fóliára kefír, míg a doboz oldalára már kefir szó van felvésve? Ez olyan féldiplomatikus megoldásnak tűnik, hogyhát a dizájnőr nem tudta, hogy most hosszú í-vel vagy röviddel szokják írni, így aztán leírta mindkettővel, abból baj nem lehet.
Én mondjuk elvetemült állatvédő, meg macskamániás vagyok, de szeretném megkérdezni, hogy szerintetek, kedves drága blogolvasók szerint, mit érdemel az, aki kamerák előtt, pusztán viccből (művészetből?) ? Aztán ne tessék jönni, hogy csak egy macska, és ilyenek, mert annak a macskának is megvan a joga ahhoz, hogy lélegezzen. Annak viszont kevésbé, aki ezt teszi, és ezt eltűri. Szerintem.
Amúgy néha-néha azért van az, hogy nem írok, csak este, mert reggeltől estig tanulok. Ezt persze a kutya sem hinné el, és nem is fedezi teljesen a valóságot, de jól hangzik. Az igazság az, hogy apum felfedezte az internetet (nem, nem úgy történt, hogy leült, és jé, internet), és rájött, hogy azért csak kéne már használni azt a komputert, végtére is nem olyan rossz dolog az. És mivel az én komputeremmel komputál, míg édesanyám az ő komputerével komputál, addig nekem maradna a harmadik gép, de inkább a szabadban töltöm az időmet, olvasással, bambulással, farokveréssel, vagy akármi. Mert azért szeretem én a számítógépeket, de jóból is megárt a sok. A számítógép van értem, és nem fordítva.
Na, végre megvolt. Féltem anno, hogy el fog jönni az április 23, közelebb leszek az érettségihez, satöbbi, és tényleg gyorsan eljött. »Hősök« ügyileg viszont ideje volt, és megérte a várakozás, a szünet után sikerült a megszokott stílusban folytatni.
Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!
Voltunk szerenádozni, amiben tulajdonképpen minden volt, csak éneklés nem, de hát sebaj. Ezúton is köszönöm a vendéglátást pitbullnak (meg a kaját, meg a piát meg mindent).
Én egyébként meg is lepődtem, mert még nem csináltam ilyet, és nem tudtam hogy mi a módi, de valahogy úgy képzeltem el, hogy majd énekelünk, behívnak a tanárok egy italra, kis beszélgetés, aztán csá. Ehhez képest mondhatom, hogy maximális vendéglátásban részesültünk, mindent a seggünk alá toltak, és még jól is éreztük magunkat (én legalábbis, ami elég sokat számít, figyelembe véve, hogy nem vagyok egy nagy partimen).
No, hát szeretettel üdvözlök mindenkit itt a mefiblog első WLAN-adásában, melyet az ágyban elterülve írok, mert miért ne. Sikerült tehát beszerezni a csodálatos D-Link rútert, így már üzemel is a találékonyan home@mefi.be névre keresztelt WiFi-hálózat, WPA-PSK titkosítással, hogy ha valaki itt a senki közepén (amit kétlek) akarná, akkor mégse tudja oly' egyszerűen lopni a netet – legalábbis ne tőlem.
Megvolt a »szerenád« második – és egyben utolsó – része is. Hihetetlen jó volt; ha belegondolok, a négy iskolai tanév talán legpozitívabb élményének tudhatom be az utóbbi két napot — legalábbis én. Van azért abban valami jó, ahogyan az angoltanárnál kétpofára tömöd a szalonnazsíros kenyeret, közben pedig röhögsz a négy éven; ahogyan a fizikatanár előkap egy négyjegyű függvénytáblázatot, rajta a BIBLIA felirattal, és megesket, hogy többet nem foglalkuznk fizikával; vagy ahogyan a matektanárt pókerezni tanítod; esetleg mikor az egyik legszigorúbbnak vélt tanár kínálgatja a házipáleszt – ezek olyan pillanatok, amiért megérte négy éven keresztül iskolába járni, minden szar percével, órájával együtt.
És most így, a tücskciripelős esti pókerezés köben, a rovarirtós fáklyatűz mellett, a csillagos augusztusi ég alatt, döbbentem rá, hogy hát szia: véget ért négy év, lezárulni látszik egy elég nagy darabkája az életnek. Négy éven keresztül együtt voltunk felnőttekkel, diákokkal, és ennek itt most napokon belül vége fog szakadni. Ez kicsit szomorkás persze, de az élet megy tovább, ennek így kell lennie. Csak azért.
Persze voltak most is, akik kiütötték magukat, de lényegtelen: azt hiszem, hogy azok az emberek, akik akarták, igazán jól érezték magukat, az alkoholos részegség állapota nélkül is. (Bár a buliból csak én voltam józan, meg páran, akik kocsival jöttek.)
Szóba jött ma (a »macskás videó« kapcsán), hogy mennyire elfajult az emberiség egy-két példánya. Ez tipikusan nézőpont kérdésének tárgya, mert szerintem az emberiség nagy része nem elfajult, sokkal inkább értelmessé vált annyira, hogy szörnyülködjön bizonyos dolgokon. Mert ugye tíz, húsz, ötven vagy teszem azt száz éve a kutyát sem érdekelt, ha valaki vízbe fojtott egy macskát. Sőt.
Ma (azaz szombaton) is korán keltem, mert kicsit meguntam, hogy szombatonként délben mászom ki az ágyból, és a fél nap elment úgy, hogy semmit sem csináltam. Ez meg nem jó ez.
És ekkora balfasz is csak én lehetek: odakünn tombol a nyár, hét ágról süti a nap sütnivalóját, én meg bent ücsörgök, és nem tudok nyelni, úgy fáj a torkom, a jobb oroldali orrlikam pedig teljesen be van dugulva. Ója.
Isten éltesse sokáig smv barátomat; megmondom őszintén, hogy – leszakad a pofámról a bőr, igen – de nem tudom pontosan mikor van születésnapja. Ha tegnap volt, akkor utólag, ha ma, akkor időben, ha meg holnap lesz, akkor előre is boldog születésnapot! :D
Tulajdonképpen, ez a buborékos csokoládé jó biznisz lehet. Félreértés ne essék, én is nagyon szeretem, szoktam is enni, amikor csak tehetem. De gondoljunk csak bele: ugye, ez a buborékos töltelék értelemszerűen kevesebb, mintha megtöltenék színültig krémmel. Kevesebb krém, nem sokkal olcsóbb ár (a hagyományos töltelékhez képest), jó reklám, abszolút nyereség.
Tulajdonképpen, én támogatom azt, hogy több egészségbiztosító közül választhasson az ember. Nem nagyon látok ennek az egésznek a háta mögé, de azért értelemszerű, hogy több biztosító, több választási lehetőség, jóság. Egyrészt, mert nem lesz az, mint anno, amikor csak egy telefontársaságot választhatott az ember (már bocs a példáért), aztán vagy fizetett, vagy szevasz. Nézd meg, bejött a teleez, teleaz, rögtön dobálják a nulla forintos (igazából 0,25) percdíjat.
Valahogy így látom ezt a biztosítónál is, és a kormány valószínűleg ezért ellenzi ezt, mert így ha tetszik, ha nem, ők kapják a pénz egy részét. Viszont amint megnyílik a piac, jönnek az amcsi, meg a svéd meg a mit tudjam én milyen biztosítók, akik fele annyiért vállalják ugyanazt a szolgáltatást. És ebben, így naiv fejjel nem sok rosszat látok.
Nem kell jönni, hogy bezzegafidesz, meg bezzeggyurcsány, és azzal sem kell jönni, hogy de igen, én is ide akartam kilyukadni, mert nem, tehát ezt a részt ugorjuk át, köszipuszi.
A Blikk egy szennylap, ezzel én is tisztában vagyok. Ettől függetlenül a mostanában készült reklámjaik többsége rendkívül találó, száz százalékig jellemzi a mai világot.
Nem értem, egyszerűen nem tudom megérteni, hogy minek erőltetik a Javascripttel, Flash-sel, meg nem tudom még milyen extrákkal működő menüket (menü: egy weboldal fontos, navigációhoz elengedhetetlen eleme), ha egyszerűen nem tudják azokat úgy megírni, hogy a leggyakrabban használt böngészőkön egyformán működjön. Helló, webmester csávóka: azért mert te egy rohadt nagy multis cégnél dolgozol, ne képzeld már, hogy bármit megtehetsz; a szar akkor is szar, ha maga az áldott jó Isten küldte ránk a fellegekből! 2007 van, ideje lenne rájönni, hogy nem csak az Internet Explorer létezik ám!
Ma letekertünk egy röpke hatvan kilométeres távolságot, mert biciklim van, macskám, jogsim, anyámmal élek, és még kemény is vagyok. Így másfél vagy kéthétnyi nem-biciklizés után ez simán jól esett, bár agyilag kicsit leterhelt. Frankón: nem fizikailag fáradok el, hanem agyilag.
Szerintetek mennyibe kerülhet ápgrédelni a szemüvegemet ilyen témába?
Bírom azért, hogy egyes emberek a legalapvetőbb alkalmazkodásra sem képesek. Én sem szeretem az embereket, pláne nem a szomszédaimat, de például vasárnap délben nem fogom a román popzenét nyomatni, pláne ha román vagyok, pláne magyar földön, pláne ugye, sok pláne. Vagy például nem állok be este tizenegykor a ház elé, és nyomom tökig a dudát, mert lusta vagyok bemászni azon a szájbaszexualizált kerítésen. Vagy nem állok be más portája elé, és mutatom meg, hogy igen: az ötvenezret érő százéves autómban háromszor ennyit érő hangcucc van. És ezek egy szinten rendkívül tudnak bosszantani, pláne, amikor én egyszer hallgattam hangosan zenét, és már jöttek a drágák, hogy majd följelentenek. Az megy, más nem.
Nem tudom, általános iskola első pár évében csak nekünk voltak olyan óráink, hogy alapvető illemszabályok? Vagy csak nekem van anyám és apám, aki ezeket elmagyarázza? És itt nem kell jönni, hogy antiszociális vagyok, nem érdekelnek az emberek, mert engem sem, de ez nem kötelez arra, hogy bunkó legyek.
És hogy jobbat ne is említsek: ilyen hozzáállással ne várjunk semmit.
Egyébként mióta angolul (magyar vagy angol felirattal, néha semmilyennel) nézek filmeket és sorozatokat, legalább 30%-kal javult a hallott-szöveg-értési (ezt így?) képességem. Emlékszem, hogy tavaly még nem sokat értettem az érettségi feladatsorból, idén két másikat már majdnem hibátlanul (egy hiba feladatonként) sikerült megoldani. Már-már felirat nélkül is be merek vállalni dolgokat; egy »Halló, halló!« részt például így néztem meg, és nagyjából a háromnegyedét értettem.
új (számomra, egyébként 2004-es kiadás, hehe :D) albuma, a Trading Snakeoil for Wolftickets pedig nagyon bejövős. Anno még a 
