mefiblog - főoldal

Na, sikerült itt a napok során bedarálni a »Losztot«, nem akartam beállni a sorba, gondoltam biztos mindenki fényezi kicsit, de a harmadik évad meg valami fantasztikusra sikeredett, tényleg.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Egyébként boldog június( elsejé)t mindenkinek!

Ugye, a »Jericho« című sorozatot – mely lényegében arról szólt, hogy az Egyesült Államok nagyobb városait atomtámadás éri – »lelőtték.« Na de, biztos, hogy lelőtték?

Azért az is elgondolkodtató, hogy egy letöltőoldalon egy bizonyos fájl 196-szor lett letöltve, 100%-osan, de megköszönve már csak 23-szor. Pedig a köszönöm gomb közvetlenül a letöltés gomb mellett figyel. Mentalitás rulez.

Jöhetne már egy kicsit jobb időjárás, mert ez az ingadozó téma eléggé lehozós; egyrészt élni nincs kedve az embernek, másrészt nekem mindig térd- és fejfájást okoz (de tényleg).

Ami még kevésbé jó, hogy a mai napon háromnegyede azzal ment el, hogy tanul(ni próbál)tam, de most legalább eszem körözöttes zsömlét, paprikával, paradicsommal, sajttal, párizsival és téliszalámival, ez meg egy ritka semmitmondó és ritka unalmas poszt, na bumm.

Szolgálati közlemény, remélem nem túl későn: a Pingvinfarm technikai okokból (gépcsere, komolyabb vasra) egy ideig nem elérhető, szóval ne tessék megijedni, nem történt semmi baj. Szolgálati közleményünket olvasták.

Ez amúgy hihetetlen: oké, én is szoktam helyesírási hibákat csinálni, (lásd »kőrözött«), néha nem is kicsiket, meg oké, szoktam poénból olyanokat írni, hogy megkora, de én egy blogger vagyok, egy átlagos emós 18 éves depresszióra hajlamos gyerek, aki most érettségizett, és félpercenként föl kívnája vágni valamelyik erét (nem).

De azért hogy az újságírók ne tudjanak kulturáltan írni, az már zavaró. Nem kell itt jönni kommenteknél, hogy ígymegúgy mit érdekel engem, mert érdekel. Egy újságban ne legyen helyesírási hiba, még ha az onlájn változat is. Most konkrétan egymás után kettőt vettem észre, két újságnál; az egyik a 6.-ai, a másik pedig húzósabb: menynyire.

Én régen azt hittem az ilyen cégeknél van valami lektor, vagy korrektor, vagy valami orral végződő személy, aki ránéz ezekre a dolgokra, vagy legalább valami szövegszerkesztő ellenőrzésén áteshetne az a bejegyzés, mielőtt megy publikusba. És ezek nem a nyomdahibák, hanem a tipikusan helyesírási hibák.

Elöljáróban szeretném leírni, hogy ezt a blogot én írom, én irányítom, és senkinek nincsen beleszólása (még a szüleimnek se), legföljebb ha valaki megkér, írok valamiről.

Talán többen észrevették-észrevettétek már, hogy mostanában kevés kommentre reagálok. Ez azért van, mert meguntam, hogy átlagosan 15-20 hozzászólás érkezik egy bejegyzéshez, és ennek 45-50%-a teljesen elhanyagolható. És most nem az egyszmájlis, egyszavas kommentekre gondolok, mert ez is vélemény, és én ezt is tiszteletben tartom. Viszont más is felhívta már rá a figyelmem (konkrétan többen), hogy nem-e-unom-e, hogy az én blogomat használják az internet sóhivatalának. És a válaszom: de, unom.

Tehát a továbbiakban kicsit óvatosabban a kommenteknél; nem, nem arra kérek senkit, hogy egy magára erőltetett, másik személyiségként kommentáljon, hanem azt, hogy ha valaki anyázni szeretne, akkor azt ne itt tegye, hanem az erre alkalmas csatornákon (e-mail, MSN, ICQ, Yahoo!, IRC stb.). Remélem mindenki érti, hogy mi a lényeg. Nem komment nélküli bejegyzéseket, hanem a bejegyzés témájához szorosan, vagy részlegesen kapcsolódó, véleményt vagy ellenvéleményt. És nem anyázást felém, és másfelé.

Úgyis régen volt már efféle podkeszt-podkaszt, nemdebár? Szóval, hatvanas évek. Hasonló fíl' mint a nyolcvanas évek: sajnálom, hogy nem élhettem abban a korban. Van valami varázsa, valami csilingelő hangulata, ami leginkább a zenéken keresztül jön át. Szóval, mefiblog podcast vol21: timetravel; utazzunk a hatvanas évekbe, ahol a következő számok szórakoztatnak minket (ezek egyébként ismerősek lehetnek ;]):

• Andrew Sisters – Mr. Sandman
• Mama Cass Elliot – Make your own kind of music
• Little Anthony and The Imperials – Tears on my pillow
• Petula Clark – Downtown

mefiblog podcast - vol21.timetravel
Ez egy mefiblog podcast (10:02), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash lejátszód.

Végül is, meglett az »elveszett« Flash alapú onleány MP3-lejátszó, DVD-válogatásom gyümölcsöző munkájaként, ám a greg által említett »probléma« sajnos így is fönnáll: amennyiben egynél többször van betöltve a cucc (értsd: egy másik ablakban/fülön, egy oldalon), csak akkor zenél, ha a júzer húzogatja az egeret a pléj gomb fölött. Ez pedig necc. Szóval ha van valami flessguru a környéken, akkor igazán kiokosíthatna, mert én rohadtul nem értek a flesshez.

Akit érdekel itt letöltheti a forrást, felőlem szabadon felhasználhatja (azért egy from Mefiért nem harizom) akárki.

Ma (egészen pontosan 16.30-kor) 87 éve, hogy sor került Magyarország – egyébként sem vidám – történelmének legszomorúbb, és legigazságtalanabb békéjére (nem, ez nem kampányszöveg, pusztán az igazság), a »trianoni békeszerződés« aláírásának keretein belül. Sokan azt hiszik, hogy a szerződés csak a határok újrahúzásáról szól, pedig nem. Akit érdekel, itt megtalálja a szerződés teljes, magyarnyelvű szövegét.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Na, végre sikerült eljutni az állatorvoshoz a »Julcsamacskával«. Vettek tőle vért, jól be is vadult szegény, most elkábítva fekszik a szőnyegen. A laboreredmények nagyjából két hét múlva érkeznek, addig semmi fejlemény.

Az a baj ezekkel az idióta televíziós-telefonos vetélkedőkkel, és társaikkal, hogy nem tudod, csalnak-e. Mert ugye ki van rakva három betű, teszem azt mo_s_ _ _, aztán ebből próbáld meg kitalálni, hogy mi az a szó. És mi a garancia, hogy egyáltalán van szó? Mert ugye párszázezret, esetenként pármilliót nem dobálnak ki fölöslegesen, inkább azt mondják, hogy nem, és hagyják, hogy még hívogasd a számot, három kilóért. Szóval csalás az egész. Bezzeg anno a Kapcsoltam!

Régen amúgy úgy gondoltam, hogy a lottószámokkal is csalnak. Elvégre, az összes szám intraneten fut be nekik, simán ki tudnák számolni, hogy melyik az az öt (hat, hét, akármennyi) szám, amelyikkel biztosan nem viszik el a főnyereményt. Aztán az a golyós rendszer, amivel húzzák, simán megmahinálható, ha egy-két golyó kicsit nehezebb vagy könnyebb.

Szóval ez a szerencsejáték egyáltalában nem rossz biznisz.

Egyébként lehet csinálok egy videóposztot a közeljövőben. Egyrészt mert kíváncsi vagyok, hogy milyen házi bluebox (greenscreen, ahogy tetszik) technológiát tudok összeügyködni, másrészt meg miért ne. Bár előtte lehet nem ártana megszabadulni felesleges hajrengetegemtől, mert úgy nézek ki, mint aki egy lakatlan szigetről szabadult ide, az meg azért tré.

Csináltam egy teknyikai próbát, akit érdekel itt tudja megnézni, oltásokat oda, ne ide. ;] DIREKT NINCSEN HANG, EGYELŐRE.

Az miért van, hogy a busz igazából mindig a másik oldalon megy? De tényleg, ha Budapest felé akarsz menni, tuti, hogy csak visszafelé, a városba mennek buszok, és fordítva. De három-négy az orrod előtt. Oké, hogy az igazság odaát van, de ez azért túlzás, nem? Vagy ezt csak én tapasztalom?

Kész öröm egyébként legyömöszkölni egy másfél-kétmiliméternyi kis tablettát a macska torkán, kivált, ha a macska kifejezetten nem akarja lenyelni. Legalább tíz percig(!) szorítottam össze szerencsétlen pofáját, hogy nehogy kiköpje, és még így is majdnem sikerült neki. De végül is rájött, hogy tízpercnél tovább nem bírja nyelés nélkül, és feladta.

Az egészben a legszarabb, hogy tudod, hogy az ő érdekében történik a dolog, de mégis meg kell utáltatnod magad az állattal, hogy bevegyen egy szaros kis (negyednyi) gyógyszert.

Szerintem »Doktor House«-nak simán jó lett Kulka János, mint új magyarhang. Igazándiból Hugh Laurie hangjához sokkalta jobban illik Kulka János, másrészt igyekszik olyan flegmán nyomatni a témát, ahogy azt az eredeti hangnál észrevehetjük. Hozzáteszem, hogy Szakácsi Sándor – nyugodjék békében – hangját meg sem közelíti, de ugye nem Szakácsi hangját keressük, hanem Hauszét. Erre a célra pedig jó, bár tény, hogy furának tűnhet Szakácsi után, mert Szakácsi után még az eredeti is gyengébbnek tűnik (tényleg).

Hoppá, ez a nap első és eddigi legjobb híre: visszatér a »Jericho«, amit ugye lelőttek (értsd: az alacsony nézettség vagy akármi más miatt nem forgattak több részt) korábban. Ez azért jó, mert olyan cliffhanger (az meg, amikor nem kapsz pontos lezárást, hanem Isten jótékonyan homályba rejti; ezzel persze az a baj, hogyha lelövik, akkor bukó) volt a végén, hogy az hihetetlen. Szóval hepifész.

Tecnhikai oltások nem érdekelnek, így is szenvedtem vele eleget. A fejemről szóló oltások szintén nem érdekelnek (csoda, hogy ilyen fényviszonyoknál még jól látszódik a' zarcom), nem tehetek róla, milyen fejem van, szóval. A hangomra érkező egyéb negatív megnyilvánulások szintén kerüljenek, és természetesen az ilyen jellegű kommenteket azonnal moderálom, mert diktátor vagyok. A szemöldökömet pedig NEM fogom kiszed(et)ni. Csapó.

Még jómúltkor láttam valahol egy olyan posztot, hogy mikazok a musthave dolgok, melyek nélkül az átlag júzer nem megy el otthonról. Nekem ezek:

• mobiltelefon: különösebb magyarázatot a mai világban nem hiszem, hogy igényel. Egyrészt telefonálni lehet, ha van valami gáz, másrészt ugye a telefon sok más hasznos funkcióval rendelkezik;
• notesz: mert mindig fel kell írni valamit, ami fontos, és nem szabad elfelejteni. Egyszer remélem PDA lesz;
• toll: ebből legalább kettő, nem lehet tudni. Érettségire tíz(!) darabbal mentem, mindenki kiröhgött, de aztán a nap végére csak négy lett belőle (jujvanegytolladotthonhagytam)
• pénztárca: még ha üres is;
• okmányok: van egy ilyen kis lapozgatható műanyag cuccos, amibe az összes kis kártyát (személyi, lakcímigazoló, diákigazolvány, bérlet, bérletigazolás, jogosítvány stb.) bele lehet tolni, aztán kéznél van;
• svájci bicska: van egy eredeti svájci bicskám, az mindig nálam van, mert soha nem lehet tudni. Egyrészt a különböző eszközök bármikor jól jöhetnek rajta (olló, csavarhúzók, bor- és sörnyitó, háromféle kés, csipesz, fogvájó, tű, meg kettő, amire még nem jöttem rá, hogy mi :D), másrészt ha lezuhanok egy lakatlan(nak tűnő) szigetre, akkor jól jöhet vaddisznókra vadászni ;].

Nagyjából. És te? Mik azok a cuccok, amik nélkül sehová nem indulsz el?

Továbbra is tartom »véleményem«, kiegészíve azzal, hogy Ján Slota nem való politikusnak. Ne haragudjon rám senki, de aki 2007-ben olyat mer mondani, hogy a kisantant felélesztése lenne a legjobb megoldás, az ne akarjon egy ország vezetője lenni, ne akarjon közönség előtt véleményt modnani, meg ne akarjon politikus lenni, meg úgy egyáltalán élni se akarjon. És ne lepődjön meg, ha haragszanak rá a magyar emberek, mert úgy általában már lecsendesült ez a nagy szlovák-román gyűlölet, de ilyen emberek miatt erősödik fel újra és újra.

Az Opera – egyébként nem hibátlan, de még mindig a legjobb megoldást nyújtó – RSS-olvasója szokott olyat csinálni, hogy átrak néhány dolgot. Például az én kommentjeimet beteszi az index belföldi híreihez. Eddig azt hittem ez véletlen történik, de mostmár rájöttem, hogy a sors irányítja.

Igazából a YouTube videókon található új kis mütyűr jó is, meg nem is. Jó, mert a saját videókat mutatja (jobb esetben), tehát rögtön lehet váltani egy másik vlogbejgyzésre pl., tehát kényelmes. Viszont ritka zavaró és kényelmetlen, hogy mindig felugrik, és nem lehet normálisan nézni a vidjót miatta.

Egy jótanács: ha már blogolsz, és lehet kommentelni, vagy valamilyen formában reagálni a bejegyzésekre, és esetleg még sírsz is, hogy nem kommentál senki, meg könyörögsz, hogy kommentáljon már valaki, akkor talán nem ártana reagálni is a kommentekre, mert egyrészt ezért van a lehetőség, másrészt pedig ha valaki ír valamit, lehetséges, hogy választ is vár. Tehát döntsük már el, hogy most komment, vagy nemkomment.

 [14:06:31] ::: (smv)  asszondja bazdmeg nekem az érettségiztető
 [14:06:39] ::: (smv)  az internet explorerben van levelező?
 [14:06:39] ::: (smv)  nincs
 [14:06:39] ::: (smv)  de van
 [14:06:39] ::: (smv)  de nincs
 [14:06:44] ::: (smv)  mondom tényleg van?
 [14:06:46] ::: (mefi)   :D
 [14:06:53] ::: (smv)  asszondja igen, az ótluk
 [14:06:57] ::: (smv)  de mondom az nem a része
 [14:07:00] ::: (smv)  dede
 [14:07:02] ::: (smv)   :DSA :D:SA :D :DSA

Emelt szintű informatikaérettségi-vizsga, Magyarország, 2007, csókolom.

Igazából néha kifejezetten bánom, hogy Ratkó Anna annyira erőltette ezt a gyerekszülés dolgot. Konkrétan akkor, mikor ránézek egy-két Taigetosz-szökevényre, és igen, néha jó ötlet lenne átnevezni a Gellért-hegyet is.

Boncolgassunk egy intim témát, olyan még úgy sem volt itten. Szóval, kedves fiú/úr blogolvasó, te milyen alsónadrágot hordasz? És te, kedves lány/hölgy olvasó, melyik típust részesíted előnyben? És a barátnődön/barátodon melyiket látod szívesebben?

Lehet persze röhögni, de engem komolyan érdekelne, hogy mi a divat úgymond ilyen téren. Pláne, hogy kialakult egy olyan vélemény (legalábbis sokaktól, vegyes nem tekintetében) hallottam már, hogy buzi aki nem boxert hord vagy minden lány hordjon tangát stb., tehát érdekelnének a vélemények és az ellenvélemények egyaránt. Én egyébként azt a bizonyos félig boxer, félig alsónadrág kombót szeretem. És te? Szerinted, melyik a jobb, miért az a jobb, stb.

Buzizást kerüljük, köszi.

Szerintem aki sokat telefonál, annak lazán megéri beruházni egy WiFi-s, vagy USB-s Skype-telefonra, vagy csak simán géppel telefonálnia Skype-pal. Most komolyan: 0,020 eurós percdíj (ez nagyjából öt forint jelenleg) kinek ne érné meg, úgy, hogy a legolcsóbb telefontársaságnál is 8-10 forint minimum a percdíj (még ha ingyen is van)?

A 2007-es F1 Kanadai nagydíja nem kicsit durva volt – bár még nincs vége, nagyjából húsz kör van hátra e sorok írásakor. Kezdve azzal, hogy már az elején óriási kavarodás volt (és most kivételesen nem csak a kommentátor urak szerint), majd folytatva Kubica balesetével, ami nem kicsit durva volt, szerintem Senna '94-es balesete óta nem volt ennyire durva (megkockáztatom, hogy még durvábban is nézett ki, mint Senna halálos kimenetelű ütközése) baleset.

Szóval veszélyes dolog ez a száguldó cirkusz, és többek között pont ezért tartom sokkal tiszteletre méltóbb sportnak (ha sportnak nevezhetjük) a Forma 1-et, bármelyik másiknál. Bár ez nem számít objektív véleménynek, mert a sport és Mefi az nagyjából olyan, mint a kutya és az egérvadászat, vagymi.

Azért a Hemilton gyerek előtt meg le a kalappal, nem kicsit durva, amit a csávó leküld.

A Déjlimósön meg sokkal jobb, mint a Jútub, már ha videót akarsz feltölteni.

Tehát végső búcsút kellett vennünk Julcsától, az egyetlen és legkedvencebb macskánktól. Biztos van olyan, aki nem érti meg, hogy egy állat elvesztése mért jelenthet ekkora tragédiát. Ez a macska születése után pár nappal került hozzánk. Egy öreg néni németjuhász kutyája találta meg egy vödörben, a dunaparton, pár másik testvérével. Nyakába vette a vödröt, és odavitte a néninek, aki szerencsére nem letette őket, hanem hazavitte, és feladott egy hirdetést az akkor még népszerűbb újságokba. 1994-et írunk. Ekkor hatéves forma szerkezet lehettem, nem sokat tudtam a világról, de a macskákat imádtam. Pár héttel azelőtt vesztettünk el egy befogatott macskát, Cirmit, akit a belvárosi körfolyosós házban, a lift mellett találtunk, nyakörvben. Ránknézett, ránéztünk, és vittük is haza. Sajnos pár hónappal később kiderült, mért rakták ki: agydaganata volt – el kellett altatni.

A család teljes szomorúságában eleinte nem akarta másik macskába folytani bánatát, ám nővérem meglátott egy hirdetést az újságban: Dunaparton talált, néhány napos kiscicák gazdit keresnek!, és a végén úgy döntöttek, hogy elhoznak egyet. Foltosra esett a választás, mivel – nővérem elmondása szerint – ez egy kívülálló macsek volt: nem játszott a többiekkel, nem járta körbe az emberek lábát dorombolva, inkább egyre csak azon fáradozott, a csukott szemeivel, és piszkos-váladékos bundájával, hogy fölálljön, és megtegye első lépéseit. Mondanom sem kell, hogy ez aztán ritka vicces kombinációkat eredményezett, minek következményében egyértelmű volt a döntés: ő lesz a mi macskánk.

Én eközben otthon várakoztam az új jövevényt, mert hát Cirmi volt az első cica, és – azt leszámítva, hogy nyúztuk egymást – tetszett a dolog. És megjöttek. Valami undorító kis gombóccal édesanyám kabátjának vállán. Piszkos, ragacsos, vékony, és ráadásul büdös is volt, az a valami, amit én patkánynak néztem. Mint kiderült macska volt. Hát gyorsba megfürdették, aminek hát hadd ne mondjam, mennyire örült, és a művelet végén már egész macska-fazonja volt. Fekete alapon fehér foltokkal, hamar meg is kapta a Foltos nevet, találóan.

Első nagy attrakciója édesapámmal történt: leraktukt a lelkemet a nagypárnára, és azon nyomban ott hagyott egy nagy barna valamit, ami körülbelül háromszor volt akkora, mint ő (bár lehet, hogy ezt az évek felnagyították emlékezetemben). Az állatorvos – aki egyébként nem szerette a macskákat – azt mondta, hogy két napot nem ad neki, olyan férges a bele, aztán mikor egy év múlva visszavittük, onnantól imádta. És nőtt, és játszott, és ugrabugrált a bútorokra, és néha elvertük, mikor gyanúsan húgyszagú volt a cipő, vagy le volt szaggatva a függöny, de megtanulta, hogy kell lakásban viselkedni.

Egyébként a kapcsolatunk elején nem igazán kedvelt engem az akkor már Ribizlire átkeresztelt lélek (a foltjait azóta elhagyta a növés során, amit előszeretettel művelt), mivel kisgyerekhez illően kergettem, húztam, vontam, ijesztgettem, és hát ezt hamar megunta szegény. De azért oda-oda jött néha, hogy doromboljon kicsit, bár inkább a család női tagjaihoz vonzódott.

Aztán 1997-ben új egyed lépett életünkbe: a »Mefisztó« (Mephisto, igen) névre hallgató óriási tigriscsíkos kutya. Na, ez volt az ekkor már Julcsa névre hallgató macsek életének – akit édesapám nevezett át, mondván olyan Júliannás feje van, és rá is ragadt ez – legnagyobb traumája. A tévé tetején gubbasztva, undok arckifejezéssel figyelte, hogy mi ez a nagy lihegő izé, ami zabálja a kaját, és mindenkinek tetszik. Aztán végül is idővel összebarátkoztak, néha még közösen is feküdtek, hízelegtek egymásnak.

Közben történt szegénnyel egy kisebb baleset: felugrott egy faliszekrényre, ami nem igazán örült a dolognak (egyébként a macskakaja volt ott tárolva, amacskákviszkasztvennének), és lezuttyant. Ez nem is lett volna gond, de a lelkem kiugrott, és menet közben elkapta a lábát, amiről szépen lehúzta a dolgokat, szőröstül-bőröstül. De persze túlélte, semmi baja nem lett.

Az első költözésünk után kerültünk közelebb egymáshoz, ez 1998-ban volt. Az új bútorok révén a macsek semmi ismerős szagot nem érzett, csak az én szobámban, ahol a szőnyeg, meg a saját régi bútoraim voltak. Nem volt más választása: ott volt egy darabig. Aztán mivel ki nem mert merészkedni, én etettem, én maceráltam, én fésülgettem, estébé. Végül a költözést is megszokta, és tetszett neki az új hely: az erkély, ahol mindig kidugta a fejét, és nézelődött a tizedik emeletről.

A második költözés soron, mely 2003-ban történt, hasonlóképpen viselkedett, bár eddigre már jóban voltunk, hiszen egy 15 éves gyerek már nem úgy nyúzza a macskát, mint egy hatéves. Aztán édesanyám munkájából adódóan (három napot 'pesten kell töltenie), és abból, hogy nővéreim már elköltöztek, édesapám nagy kedvence pedig Mefisztó, ezért hát hozzám húzta a szíve. Egyre többet volt a szobámban, én etettem, én símogattam, miközben odaült az ölembe tévézés közben, velem aludt, innen járt ki a kertbe (ami nagyon tetszett neki), és itt, a szobámban készült a legtöbb fotó. Így utólag nem is bánom, hogy olyan rengeteget készítettem róla (nagyjából 100-150 kép).

Teltek-múltak az évek, Julcsánk kicsattanó egészségnek örvendezett, és bár 12-13 éves volt, sokak szerint hatnak sem nézett ki. Volt egy kisebb egészségügyi problémája, ami agyvérzésnek nézett ki, de aztán ez elmúlt, teljesen magától.

Később (ez már most, 2007-ben ugye) észrevettük, hogy rengeteget iszik. Először csak két-három decit, aztán ötöt, aztán egy litert, míg végül eljutotunk a másfél literig. Meg is látogattuk az állatorvost, aki közölte, hogy ő veseelégtelenségre gondol. Vérvétel, labor, a sztori talán ismerős. Végül a pesti állatorvosunkhoz (aki egyébként dr. Font Gusztáv, és ezúton is szeretném mindenkinek ajánlani a Belvárosi Állatovosi Rendelőt, ahol az egyik legkorrektebb állatorvosi gárda dolgozik, amivel életemben találkoztam, a korszerű felszerelésekről nem is beszélve) látogattunk el, aki azt mondta, hogy egy infúziós kúrával rendbe lehet kapni, talán egy hétre, talán egy évre. De mikor meglátta a leleteket, az első szava az volt, hogy uhh.

Krónikus veseelégtelenség. Macskáknál és kutyáknál gyakran kialakul az egyoldalú táplálkozás miatt. Jótanács: kevés szárazat adjatok az állataitoknak, mert azáltal még hamarább is kialakul! Van egy bizonyos toxin(?) a vesében, nem tudom pontosan a nevét, valami karmadin, vagy mi, ami jobb esetben tíz-tizenötig megy csak föl. Húsz-huszonöt fölött már halálos. Julcsának 55 volt. A doki azt mondta – ismerve az előzményeket, és azt, hogy a legjobb helyen nevelkedett – ez nem macska, mert ha macska lenne, nem ülhetne itt. Őszintén elmondta, hogy nem látja értelmét a további kezeléseknek, mivel az egyetlen megoldás számára egy új vese, vagy a folyamatos dialízis lenne. Előbbire még kísérleti módon sincs példa, utóbbit pedig Magyarországon egyáltalán nem csinálnak állatoknak.

Így tehát kegyetlen volt, de ki kellett mondani: hagyni kell, hogy egy másik helyre menjen. Valahová, ahol talán jobb lesz neki. Az altatás persze teljesen emberséges körülmények között történik: először kap egy mély altatót, aztán egy méreg-szerűséget, ami megállítja a szívét – ezt már nem érzi. Rossz volt elbúcsúzni, rossz volt látni, ahogy kiterítve fekszik a vizsgálóasztalon, és rossz volt tudni, hogy ezentúl nem fog nyávogni, mikor hazaérek.

Nem fog nyávogni, ha éhes, nem dobja magát dorombolva hanyatt, hogy megvakarásszam, nem fog a kertben vadászni, nem fogja összeszőrözni a ruháimat, nem fog odajönni tévézés közben, és jó hangosan dorombolni, és nem fog a konyhába szaladni, ha meghalja a húsvégó kés élezésének hangját, egy-két falatért.

13 évnyi barátság (sőt, mit barátság: ha ember lenne, egy 13 éves, éppen serdülő lányka lenne, ez már jócskán testvéri szeretet) után muszáj volt elengedni őt. Ami vigasztal, hogy volt boldog tizenhárom éve, és azt hiszem, hogy a macskáknak tényleg kilenc életük van. És neki sajnos ez volt az utolsó. Csak reménykedni tudok, hogy – suexID szavaival élve, akinek ezúton is köszönöm, bár megkért, hogy ne tegyem, és ne linkeljem a bejegyzését – a maradék életében legalább olyan jó helye lesz, és legalább olyan jól fogja magát érezni, mint velünk-velem. És szar leírni ezt a mondatot, szar könnyezni közben, és szar arra gondolni, hogy nem fog felugrani, és ráfeküdni a billentyűre, hogy hát vele foglalkozzak, ne a géppel. De az élet megy tovább. Nélküle. Azaz vele; egy olyan helyen van most, ahol mindenki szereti, és mindenki emlékszik rá: azoknak a lelkében, akik szerették, szeretik őt.

Bár nem szeretem, de meg tudom érteni azokat az embereket, akik azt mondják, hogy a kommunizmus jó volt. Én nem tartozom ezek közé az emberek közé, és igazából véleményt sem alkothatnék, mert nem éltem sokat abban a világban, de egy biztos: aki akkor élt, azt látta, hogy jóélet van, most meg azt, hogy nemjóélet van. Az öregek – akik máskülönben arra lettek nevelve, hogy a kommunizmus jó – azt látták, hogy aki akkor nem dolgozott, azt elvitték, aki meg most nem dolgozik, az jobban él, mint a te szüleid, akik ledolgoznak napi 8-10-15 órát, és cserébe egyre kevesebbet kapnak. Nem csak fizetésre gondolok.

Nem volt kokakóla, volt cserébe sztár ital, nem volt nájkcipő, volt cserébe Tisza, és sorolhatnám így. Az oktatás sem volt olyan ramaty, mint most; a szakmunkásképzés ért is valamit. Volt valami mezőgazdaság nevű téma is, ami azért nem ment rosszul (még ha jól bele is kontárkodtak). Bár a sok ide nem illő egyed is megsokszorozódott.

Tehát aki azt mondja nekem, hogy a kommunizmus jó volt, annak csak bólintani szoktam, hogy igen, lehet, hogy akkor jó volt, de most már kevésbé az, mert azt ugye mindenki elfelejti, hogy annak pár évtizednek azért most isszuk meg a nagyobb levét. És nem feltétlen az államadósságra meg egyebekre gondolok, hanem a nagyjából százévnyi lemaradásunkra, amit mire behozunk, újra százévnyi lesz.

A NV-ban vagy Q8o-tal. Egy middle poz. emel, egy late poz. megad, mit csinálsz?

Ilyen, és ehhez hasonló egyéb nyalánkságok a pókerkvízben.

Van-e itt olyan tapasztalt ügyes-okos júzer, vagy olyan, aki már látott olyat, hogy: eltűnnek az ikonok a taszkbárról (értsd: az óra mellett lévő terület). Namármost nincs bekapcsolva a nyilacskázós módszer, tehát ez ugye alapból kiesik, és néhány ikon látszik. Most például fut egy uTorrent, MyPhoneExplorer, Skype, Daemon Tools, Total Commander, Agnitium Outpost Firewall, mIRC, valamint a hálózati ikon és a Bluetooth™ ikon. Namármost ezekből konkrétan a Skype, a Daemon Tools, a mIRC és a Total Commander látszódik, valamint a két rendszerikon. Az uTorrent és a MyPhoneExplorer nem, ami kicsit bosszantó téma.

Rendszerizéket átnéztem, vírus nem van. Ötlet, tipp?

Tulajdonképpen nem mondhatnám, hogy a Az utóbbi idők legszerencsésebb embere díjat magaménak érzem. Többek között a mostanában történt rengeteg negatív dolognak, meg azért is, mert amihez mostanában nyúlok, abból sok nem marad.

Erre ma, teljesen fiatalosan, felkészülten (tényleg, felkészülten), kiöltözve, kinyalva bemegyek informatika-érettségire, szóbelizni egyet, kiválasztok egy borítékot, és vidáman nyitom ki, tudván, hogy mindent tudok. Aztán amikor megláttam, hogy Számábrázolás, rögtön leolvadt a mosoly a pofámról, még a tételszámot is elfelejtettem bemondani. Egyrészt sikerült belenyúlni egy olyanba, ami még az eredeti tételsorban sincs konkrétan ilyen formában benne, valamint a kidolgozott tételek közt sincsen. Igyekeztem az előadásmóddal kompenzálni a dolgot, hát nem tudom mi lesz.

Az igazán lol-fíl akkor jött amúgy, mikor az előttem lévő srác a perfériákkal szenvedett. Tulajdonképpen az összes kérdésre tudtam volna válaszolni (már ilyen mentőkérdéseket dobtak, hogy milyen csatlakozási lehetőségek vannak a laptopon (ami máskülönben ott volt), meg hogy ide mit dugna (a srác közölte, hogy monitort, a vizsgabiztos meg lesápadt kicsit), és majd megölt az ideg a padban, hogy ekkora szerencsétlenség hogy érhet. Az eztán következő srác az internetes adatvédelmet húzta, azt hiszem számomra ez sem lett volna nehéz. Mókás, hogy a srác meg matekbarát, és pont azt a tételt szerette volna kihúzni, amit én, és két boríték közül vacilált, míg a másikat választotta. Én meg azt, ami ott maradt.

Hát ezek vannak, csak hogy az élet ne legyen tök vidám. Azt hiszem valaki nem akarja, hogy én informatikus legyek. És nem kell jönni, hogy én basztam el, mert úgy érzem, hogy maximálisan mindent megtettem a sikeres vizsga érdekében.

Az is olyan mókás az, hogy a szóközgombnak mindig a bal oldala megy tönkre, ahol én legjobban szeretem nyomkodni. Mert ugye két kézzel gépel az ember, szépen belőve az ujjait oda, ahová kell, és így pont a hüvelykujjaim azok, akik nyomkodnák azt a szpészt. Nyomkodják is, csak aztán ilyendologjönnekossze,amiknemalegjobbak,plánehaazemberblogbejegyzéstír.

Próbáltam fölvenni villámokat, ilyen green screen technológiával készült videók hátterének, de mondanom sem kell, hogy egy pillanatra fordítottam el a kamerát, és rögtön ott villámlott, ahol eddig állt, valamint egy pillanatra kapcsoltam ki, és rögtön villámlott. Viszont ebből jutott eszembe az, hogy kéne majdan olyat, hogy fölmenni 'pestre, jól, aztán beállni valahová a Gellért-hegyen teszem azt, és levidjózni meg lefényképzeni valamelyik hidat, mondjuk azt a Széchenyi-félét, mert azt úgy is szeretem. Szóval ha esetleg valakinek lesz ilyenre kedve (egy hét múlva valamikor), akkor esetleg szólhat, és esetleg.

Aztán arra jutottam még, hogy előbb-utóbb regisztrációs, digtatúrász (így!) kommentelés lesz itten, mert kezdem kicsit unni, hogy mindenki beszólogat. Nekem. Nem, nem azzal van a gond, hogy nem tűröm a kritikát, csak nem szeretem mikor valaki a szituációt nem ismerve ugrik bele az anyázásba, aztán jajbocsánat. (És nem: nem azokra gondolok még mindig, akikkel esetleg jóban vagyok, vagy akiket esetleg olvasok, vagy akik esetleg itt figyelgetnek a riszpektlisztán, vagy akiket felvettem MSN-en, most mondhatnék neveket, de minek.)

Gondolom most nem egy, és nem két jóemberke vidám, hogy végre vége. Átértem, abszolút átérzem, bár nekem már egy hónappal ezelőtt véget ért, és nincs még az a nagy vakáció fíling, meg szabadság.

Lassan egy éve, hogy »szemüveget viselek«. Mindig rajtam van, néha még fürdéskor is elfelejtem levenni, és nem hogy sikerült megszokni, olyan szinten összebarátkoztam a dologgal, hogy múltkor a buszmegállóban mint egy állat kezdtem el keresgélni a szemüvegemet, mikor két percnyi móka után jöttem rá, hogy hát a fejemen figyel. (Biztos nem néztek hülyének.) Szóval szemüvegesnek lenni lyó.

Na, kedves linuxőrült blogolvasók, most lehet fröcsögni, hogy használjlinuot, aztán tessék nekem ha megoldható pár kérdésre választ adni. Igazából van pár dolog, ami miatt nekem para az egész Linuxra való átállás. Az egyik ilyen a betűk élsimítása, bár ez egy windózos fontkészlettel eszközölhető.

Aztán van nekem bluetooth-adapterem, amit jó lenne használni, sőt tovább megyek: »SonyEricsson W300i« mobiltelefonomat sem lenne rossz pl. távirányítóként használni, meg szinkronizálni. Tehát aki erre mond egy szoftvert, azt üdvözlöm.

Az én drágalátos lepitopiban használt alaplapi (Intel Graphics 2) videókártyámmal szeretnék olyat, hogy kirakom a tévére, sőt mi több, kiterjesztett asztalként használom a tévét, és még azt is megmondom, mondjuk a linuxos HTPC-szoftvernek, hogy hát ő a tévén induljon default. Mert ne kelljen mindig variálni már ezzel is, ugye.

Így nagyjából ennyi, de ha valakinek van még valami tapasztalata, mondhatná. Ja, és a szokj meg a másikat, szokj hozzá hogy nincs téma nem érdekel, köszi.

Hakkni ajánlotta, ma pedig pont wing kolléga írt az NBH-nál lévő állásajánlatról. Szerintem egy próbát megér.

Pereszlényi József anyagmozgató, CO 75-14 rendszámú Wartburg kocsijával megállt a sarki újságárusnál.

– Kérek egy Budapesti Híreket.
– Sajnos, elfogyott.
– Akkor egy tegnapi is jó lesz.
– Az is elfogyott. De véletlenül van már egy holnapim.
– Abban is közlik a moziműsort?
– Az mindennap benne van a lapban.
– Hát akkor adja ide azt a holnapit – mondta az anyagmozgató.

Visszaült a kocsijába. Föllapozta a moziműsort. Némi keresgélés után talált egy csehszlovák filmet – Egy szöszi szerelmei –, melyet dicsérni hallott. A Stáció utcai Kék Barlang moziban játszották, és fél hatkor kezdődött az előadás.

Éppen jókor. Még volt egy kis ideje. Továbblapozott a másnapi újságban. Szemébe ötlött egy napihír Pereszlényi József anyagmozgatóról, aki CO 75-14 rendszámú Wartburg személygépkocsijával a megengedettnél gyorsabban haladt a Stáció utcában, és nem messze a Kék Barlang mozitól belerohant egy szembejövő teherautóba. Az elővigyázatlan anyagmozgató szörnyethalt.

– Még ilyet! - mondta magában Pereszlényi.

Órájára nézett. Mindjárt fél hat. Zsebre vágta az újságot, elindult, és a megengedettnél gyorsabban haladva belerohant egy teherautóba a Stáció utcában, nem messze a Kék Barlang mozitól.

Szörnyethalt, zsebében a holnapi újsággal.

Örkény István – Az autóvezető (Egyperces novellák)

Örkény azért tudott valamit, na.

Érdekes megfigyelni, hogy minden embernek van valami egyedi mozzanata, rossz szokása, velejáró tulajdonsága stb. Például van aki rágja a körmét, van, aki véresre piszkálja azt, van aki folyton a szemöldökéhez kap, van aki egy szál cigit fordítva tesz vissza a dobozába, van aki a szakállát birizgálja (én legalábbis biztosan :]), és egyéb ilyen tulajdonságok, amiket tulajdonképpen észre sem vesz az ember, mégis csinálja. És neked, mi a megszokott mozzanatod?

Ráérő perceimben (meg ugye nyári uborkaszezon miatt is, mely dúl a sorozatok terén) elkezdtem Született feleségeket nézni.

Sokan azt hiszik, hogy ez egy idióta szappanopera, és tulajdonképpen igazuk van, csak nem az a fajta szappanopera, aminek képzelik. A Született feleségek igazándiból lerántja a leplet az amcsi kertvárosi perfekt életről, és megmutatja, hogy hát azért senki sem tökéletes, még ők sem, az amcsiktól meg ugye nem igazán ezt a hozzáállást szoktuk meg. Még ha az egész kertvárosfíling hülyeség is, vagy nem az jön át, aminek kéne, szerintem nagyon jól küldik a témát.

És itt is megfigyelhető, ami már szinte mindenhol: az egymást követő jobbnál jobb poénok mögött azért komoly szál fut, ami a részek előrehaladásával egyre jobban kezd kibontakozni.

Akartam egy fröcsögős, anyádozós bejegyzést írni erről az oldalról, de aztán mégsenem.

Kettes fokú melegkészültség lépett, ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországot ellepik a saját nemük felé vonzódó egyedek, hanem azt, hogy a 35°C-os meleg miatt esetleg a mentő is hamarabb érhet ki, meg osztogatnak vizet, persze csak 'pesten, mert máshol nem gyulladnak meg az emberek.

Na de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy valaki összebaszaramparapampol tizenkét gyereket (a gumi drága, a bogyó drága, de tizenkét gyerekre van pénz, érted), az persze lényegtelen, hogy 30 nm²-en kicsit szűkösen fér el tizenkét gyerek, plusz két szülő, figyelembe véve, hogy a legkisebb hét hónapos, a legidősebb meg 18 éves. Hát az a jószág tanulna is, vagy este kiverné a farkát, de nem tudja, mert szembelövi valamelyik kistestvért, mivel az egész szoba be van töltve lélekkel. De persze ez igen durva pofátlanság, tehát mostmár a lényegre térnék.

Mért van az, hogy valaki munkanélküli (vagy feketemunkából él), vagy valami ritka gyér melója van, ami nem is lenne probléma, de azért összedolgozik tíz-tizenkét, sokszor több gyereket, aztán rázza az öklét az önkormányzatnak, vagy akárkinek, hogy ő mér'nemkap most lakást, sokszobásat. Hát kérem szépen nem kéne sajnálni a pénzt a bogyóra, vagy a gumióvszerre. Vagy ha 12 gyereket akarunk, akkor ne a kormányra támaszkodjunk, mert az meg szerencsétlen még magát sem nagyon tudja rendben tartani, nem hogy még a maga kedves családját is. És vannak rendesen dolgozó, adózó emberek, akiknek bizonyos testrészük megtelt (ha nem volt, akkor pedig kinőtt, és úgy telt meg) már azzal, hogy csak fizetnek, és ők ugye semmilyen kedvezményt nem kapnak, mert dolgoznak, és van pénzük, a másik meg kapja a kedvezményt orrba és szájba is, hiszen van szegénynek 12(!) gyereke, és hát ne viseljük már a lelkünkön, ha valami történik.

Persze ezért biztosan megvernének vagy -köveznének, de tényleg nem érdekel: ha valamibe belekezdünk, akkor csináljuk véig, és nem feltétlen mindig másra várva, és támaszkodva.

Amúgy, akarok majd valami olyasmi oldalt csinálni (lehet morbidnak tűnik), ahová jelentkezik a júzer, átnyújt egy elkészített, vagy egy sablonból kiválasztott oldalt, megír valami szöveget, megadja bizonyos adatait (amelyeket persze bizalmasan kezelek) és én garantálom, hogy esetleges halála után az oldal meg fog jelenni. Afféle onlájn halotti anyakönyvi kivonat, ahol később keresni is lehetne.

Persze tényleg durván hangzik, de gondoljunk bele: rég nem látott ismerősökre lehetne rátalálni, és kézzelfogható információkat kapni róluk, valamint mivel a felhasználó megadna valamilyen szöveget, (például: Bori, ha ezt olvasod: nagyon szeretlek!), ami esetleg eljutna a megfelelő célszemélyhez. Másrészt nagyon sok embernek tüske a lelkében, hogy halála után egyszerűen eltűnik, nem emlékezik rá senki, nem mkeres rá senki stb.

Olyasmi lenne ez, mint bizonyos újságokban a halálozási rovat, csak időtállóbb módon.

Mindezt persze ingyé', netes kereteken belül. (Kommentekbe meg ne viccelődjük, mert ez pont nem olyan téma, ahol kéne.)

Végre Budapesten is nyílik IMAX-mozi, ami azért jó, mert már azóta ki akarom próbálni, mióta évekkel ezelőtt olvastam róla, és úgy gondoltam, hogy erre csak akkor lesz lehetőségem, ha ellátogatok valami nyugati országba, ahol ez nem nagy extra. És láss csodát: fejlődni látom szent hazánkat…

Azért persze a rohadt anyját, hogy pont akkor rohadt le az OFIK-OKÉV akármi szervere (a kormányzati szférában ez nem igazán megy az informatikus srácoknak: a bevallásküldő is csak bevallás-szezonban nem megy ugye), és emiatt másfél órával később kaptuk meg a »bizonyítványt«, de azért ez mindenképpen tetszetős. Most jött a mél, és már az érettségi és a tanulmányi eredmények is megtekinthetők. (Mellesleg majd fogok róla írni, hogy mi volt a' érettségin, igen.)

Na kérem, aki nem felejtette el, hogy van egy ilyen »Rhitmo« nevű cucc, és esetleg már kétszer meghalt a kíváncsiságtól, hogy mi is lehet az, vagy csak simán érdekli, akkor a következő szóra, ami az lesz, hogy eperturmix, rá fog kattintani. Eperturmix. Na ugye, hogy ugye.

És azért szeretném jelezni, hogy a mefiblog az első írásos médium, mely komolyabban foglalkozik a Rhitmo megjelenésével.

Én nem szenvedek olyan gondokban ám, hogy a nyári szünidő címen rámszabadított rengeteg időt nem tudom mivel eltölteni: kapásból tízkor keltem, ami hát mostanában nem igen fordult elő, mert tanultam, vagy mifene. Fotóztam; aztán heggesztegettem (így, két g-vel!) a fotóblogot, bár ezt még nem fejeztem be (fogom majd a blogot is, fel van írva minden apróság, ami anno meg lett említve); csináltam mojzát, az apjó szájított kenyéjdajabkák ledajálásával, amit szüleimnek már hetek óta ígérek, de hát tényleg nem sok kedvem és időm volt hozzá eddig; meg takarítottam konyhát, és végül megint fotóztam, most pedig fürdök a saját izzadságomban, úgy hogy megnyomom gyorsba' a posztolós gombot, és megnézem a zuhanyfüggöny másik oldalát.

suexID cimbora előbb tolta be ezt a videót MSN-en, és hát azóta is fetrengek a röhögéstől. Tehát azért minden tisztelet a Móunikáé, hogy ezt eddig bírta. Szerintem sok év szenvedése csattan ki ebben a kis videó szösszenetben. Érdemes megfigyelni, hogy 0:27-nél hogy arcbaröhögi a csákót! :D

Képzeld el, hogy az éppen teljesen kiegyensúlyozott és vidám világod egyik reggel, mikor kikászálódsz az ágyból, teljesen összedől. Te ugyanúgy te vagy, a szobád is ugyanúgy a tiéd, a világ is világ, és ugyanúgy a Kerepesi út 13/B hatodik emeleti háromszobás lakásban éldegélsz, de minden más megváltozik.

Tegnap, mielőtt lefeküdtél, azt ünnepelted, hogy előléptettek. Erre reggel a feleséged morcosan néz rád, hogy mikor állsz neki állást keresni, most, hogy kirúgtak. Vagy a bizonyítványodban csak ötösök szerepeltek, ám reggel anyád idegesen néz rád, hogy jó lenne tanulni a két pótvizsgára, mert nem szeretné ha évet ismételnél. Vagy csak egyszerűen felébrednél öt évvel korábban, az öt évvel korábban lévő testedben, az öt évvel korábban lévő környezetben.

Te mit tennél?

Azért a YouTube új kütyüje nem kicsit jó: szerintem legalább egy tizenöt-húszpercnyi videótrükközést megkímél, és kis videóknál egész kényelmes lehet, hogy nem kell gépen renderelni, meg szenvedni vele, hanem csak két kattintás, és a jutub megcsinálja. (Fless 9 kell hozzá.)

Lehet, hogy még itt-ott bakis, de csak nem kéne.

Azért kedves: ma (azaz 2007. június 21-én) kaptam egy e-mailt, hogy 150 USA dollár bónuszt kaphatok az Everest pókerszámlámra, a mellékelt kóddal. Oké, be is írtam, jól, de nézem, hogy nulla dolcsi. E-mail apróbetűs része, csillaggal jelölve: a bónusz lejárta: 2007. június 17.. Ennyit erről.

Lehet röhögni persze, de teljesen korrekt, és hasznos szolgáltatásnak tartom ezt a Mizpee névre hallgató webes mizériát. Ugye, más is járt már úgy, hogy az utcán sétálgatva rájött a szapora, és vagy ott helyben a csatornába küldte a dolgot, vagy keresett egy vécét, ami hát ismerjük be, nem könnyű. Na erre jó a Mizpee: bepötyögöd szépen, hogy hol vagy, és kiköpi a legközelebbi tiszta illemhely címét. (Más kérdés persze, hogy kis hazánkban ez más okok miatt használhatatlan cucc, ugye, mert van nekünk rengeteg pablik vécénk, csak annak a felébe hányni nem mennék be, a másik fele pedig zárva van, vagy elkérnek nem kevés pénzmagvat érte, de még ez a kisebbik gond.)

Mókás azért Lengyelország is: balhéznak az EU-s szerződés elfogadásában, a második világháborús veszteségekre (Németországot okolva persze) hivatkozva. Namármost, Magyarország is balhézhatna, mert aztán az első és második világháborús veszteségei minket is jócskán érintettek (nem kell sokat beszélni, csak »trianonra« és következményeire gondolni). Szóval azért na.

Más. Ki a getszi az a Kefír, és mért írja hosszú í-vel a nevét?

Lefutottam egy kilométert kb. nyolc perc alatt. Figyelembe véve, hogy nem tudok futni (mármint futni tudok, csak a légzéstechnikán lenne mit finomítani, két perc után megfulladok), ezt egész szép eredménynek tartom. Aztán majd minden nap ennyi futás után csak jobb lesz ez. Azt azért hadd ne mondjam, hogy milyen illatom van, meg mennyi folyadékot választott ki a szervezetem a bőrömön keresztül, szóval most megyek, és úgy hatodszorra is megfürdöm – csak most vízzel és tusfürdővel…

Az miért van, hogy a legyek mindig pofátlan rohadékok? Úgy értem, ötször rászáll a kezedre, kiráz tőle a hideg, lerázod hatodszorra is, de hetedszerre is száz, hogy újra rajtad landol. Hát az anyukáját.

És az miért van, hogy lassú a net? Na de nem ám csak úgy lassú, mert a letöltés az csurog ahogy kell (normális szerverről az előírt 1 MB/s sebességgel tölti lefelé a dolgokat), de egy weboldal átlagosan egy-másfél perc alatt jelenik meg. És nem az oladal hibája, mert egy Google keresés azért csaknemkéne, hogy két percig eltartson. És nem a böngésző baja, mert próbáltam Operabállal, Szekszirókával és Internet Felfedezővel is. Az Állatkerttel nem, mert amaz el se indul, a lelkem. Szóval?

Ha már »Mónikasaó«, oroszok azért kicsit durván küldik:

Jótanács kezdőknek: ha más nevében szeretnél »kommentálni«, legalább változtasd meg az IP-címedet, és ha meg is teszed, legközelebb ne felejtsd el átírni a cookie-ban tárolt nevedet a régire, mert különben szánalmas látványban fogsz részesülni, muhah.

Kicsit gáz visszaolvasni egy-két régebbi bejegyzést. Kicsit gáz nem visszaolvasni egy-két régebbi bejegyzést. Kicsit nem gáz visszaolvasni 1-2 régebbi bejegyzést.

Mókás nézni a tévében (Magellán, TV2) ahogyan a cigány öregasszony (most nem a hülyerasszista, mert ezek igazi cigányok) integet a sodrófa-szerű cuccal, hogy ő majd lecsap mindenkit, ha nem mennek odébb és hagyják abba a filmezést. Mert ugye medvékről van szó, akiknek emberséges módon (merthát ők medvék között nőttek fel, és szeretik őket) átszúrták az orrukat, és egy láncon keresztül rángatják őket, minek következményeként a medve persze tökvidám és tökszelíd, az már más kérdés, hogy szerencsétlen megpusztul a fájdalomtól. Na de a lényeg: nagyjából másfélmillió forintért (nem tudom pontosan hol van ez, talán Bulgária, tehát az ottani pénznek megfelelően természetesen) az öregasszony egy csapásra olyan vidám lett, hogy még pózolt is a kameráknak.

Jah meg. Mondja a riportercsákó, hogy tülekednek a fotósok a jó képekért, így elég nehéz dologozni az állatorvosoknak. Ahah, de közben ott áll a csávó is a mikrofonnal. Na ennyit erről.

Azért bizonyos tekintetben örülök, hogy annyi mindent megörökítek (videó, kép vagy szöveg formájában). Mert az idő múlásával azért jó dolog, hogy ha elfelejtek dolgokat, akkor van hol visszakeresnem. Például ha negyvenévesen beszélgetek az érettségiről, akkor tudni fogom, hogy mikor érettségiztem, azt, hogy hány tétel volt, és én melyiket húztam. Vagy hogy mikor kezdett nőni a bölcsességfogam. Vagy mikor voltam ritka szarul, ritka jól. Ezek pedig értékes dolgok, szerintem.

Igazából soha nem értettem azokat, akik nem élnek a lehetőségekkel. Egy átlagos középiskolában (legyen az szakközép, vagy gimnázium) négy év alatt úgymond kocsmaszinten meg lehet tanulni egy nyelvet, legyen az angol, német, olasz vagy spanyol. Ehelyett a jóember inkább négy évig rejszol a nyelvórákon, érettségin meg az igen-nem kommunikáció is nehezére esik, mert azt se tudja miről beszél a vizsgáztató. Pedig egy nyelvtanfolyam és egy nyelvvizsga nem olcsó, igazán lehetne élni a lehetőséggel, hogy ingyen megszerezze az ember a tudást. (Ez persze nem csak a nyelvre igaz.)

Többek között még azért is szeretem az Opera böngészőt, mert ha esetleg le fagy a gép, vagy egy áramszünet miatt újraindul, úgy, hogy éppen a kedvenc pornóoldalaimat böngészem mondjuk, akkor a következő indításnál a böngésző megkérdezi, hogy mit szeretnék csinálni:

• folytatni ott, ahol abbahagytam: ekkor még az el nem küldött kommentek is visszaállnak;
• üres lappal kezdeni;
• kezdőlappal kezdeni;
• elmentett munkafolyamattal kezdeni.

Azért ez »mókás«…

Azért befigyelnek az esztétikai reflexek, vagy minek nevezzem. Az E-felvételi (amiért amúgy max respekt, szerintem nagyon korrekt; mennyire jóság már, hogy nem kell levélben beküldeni a bizit, csak beszkennelni, és hadd szóljon) bejelentkezésénél piros betűkkel van a Bejelentkezés és az Elfelejtettem a biztonsági kódot zöld betűkkel van írva. Reflexből persze a zöldre kattintottam, és írta is, hogy új biztonsági kód kiküldve. Pech, de azért érdekes.

Karaj ajánlotta nekem az OpenDNS nevű szolgáltatást, mert a böngészés »még mindig lassú«, és a cselló DNS-szervereinek váltogatása sem igazán jött be. Nem akarom elszólni magam, de egyelőre jónak tűnik (kopp-kopp-kopp), bár ha a problémát nem is orvosolja, mindenképpen marad, már csak azért is, mert színpatikus (igen, elírtam, direkt).

Amúgy megvan az ultimét spamszűrő-ötlet: ne a júzer írja már be, hogy milyen nap van, meg mennyi hatszor száz plusz tizenkettő. A spambot dolgozzon! Kell egy mező, amit nem szabad kitölteni, de ha mégis kitöltené valaki, akkor ugrik a komment. A szegény spambot persze ezt nem tudja, és beír valamit oda is, aminek következményében rögtön ugrik a kommentje. Már csak tesztelni kéne.

Igazából a bikaviadalt meg a bikafuttatást gyűlölöm, és elítélem, viszont ez a játék (via smv) mindent visz! Az első pályán bika, aztán egy csaj, majd egy földönkívüli elől kell menekülni, különböző helyeken. Mókás.

Azért egy valamit szögezzünk le: Robin Cook rendelkezik egy olyan írói tulajdonsággal, hogy – ha néha orbitálisan olvashatatlan könyveket is tud írni – mindig jól kezdi el, és jól fejezi be a műveit. Itt van például a Halálfélelem, ami tömör párszáz oldalnyi semmi, tényleg csak azért olvassa el az ember, mert jól indul, az utolsó ~80 oldal pedig izgalmas lezárást ad az egésznek. Mondjuk közelében sem jár a »Mutációnak«, ami tényleg letehetetlen, ez inkább az este lefekvés előtt, meg reggel a buszon kategória.

Értékelés: 3 pont

És újabb terv: kéne csinálni IBDb-t, az IMDb mintájára, persze magyarul.

Persze kocsifüggő »még mindig nem vagyok«, de a szépet azt szeretem, és el kell ismerni, hogy az új Fiat Bravo bizony szépes, vagy legalábbis nekem tetszik. Dizájnos vonalak, a képen épp szép szín (bejövős ez a szín, mostanában elég divatos is, ahogy nézem), és fasza háttér. Szóval rendben van a dolog, nem tudom a Fiat autók terén mennyire van otthon, de a kinézetet most nagyon eltalálták.

Tegnap amúgy elment a kábelnet és -telefon, a -tévé nem. Gondoltam oké, áramtalanítsuk a kábelmodemet harminc másodpercre, lássuk meg mi lesz, avagy indíccsuk újra, ahogy a helpdeszken is javasolják rögtön. Oké, meg is történt, de a kábelmodemen hat led helyett csak három világított, és a webadminjában (ami egyébként alapesetben 403 lenne) a lognál azt írogatja, hogy DHCP connection failed, oké, nem kapok IP-címet. Ötórányi várakozás (és kb százszor ennyi sikertelen csatlakozás) után végül felhívtam a' ügyfélszolgálatot, és már mondták is, hogy bocsika, de az internet és telefonszolgáltatásunkban fennakadások tapasztalhatók, kollégáink már dolgoznak a hiba helyreállításán, köszönjük türelmét és megértését, nincs mit. Ezzel párhuzamosan a vezetékes (KNC) telefon is műszaki hibát majmolt.

És eközben arra gondoltam, hogy mennyire, de mennyire függ az ember ezektől a szaroktól. Mármint, nem azt mondom, hogy végem volt ötórányi internetezés hiányától, csak gondoljunk bele: lerohad valami központ, és az egész, biztos(nak tűnő) lábakon álló kis világunk, ahol a neten intézzük az átutalásokat, telefonon kapjuk a megrendeléseket és így tovább, egyszerűen felborul, és ott állunk a számítógéppel, ami net nélkül éppen használhatatlan számunkra, és a telefonnal, ami süket. És mi van, ha nincs valakinek mobilja, és pont akkor lesz rosszul?

Vagy például elmész bevásárolni, fizetnél hitelkártyával, de a szerver épp haldoklik. Várnod kell perceket, órákat, míg végre megkapod, ami a tiéd, és az üzlet is, ami az övé, de te közben már rájössz, amire más esetleg nem: az életünk mindenféle műszaki eszközöktől, és egy plasztikkártyától függ.

Kár, hogy nem nőnek születtem, milyen hamar össze tudnám szedni egy Fujifilm Finepix s9600 árát, magyarul igen: összekurválkodnám. (Nem.)

Persze, telhetetlen hülyegyerek, sőt, még el is van szállva magától, de hát ez van: egyszerűen elértem egy olyan szintet, hogy érzem az én (egyébként imádott és kedvenc) »Fujifilm Finepix s5600« gépem korlátait, legyen szó akármilyen fotózásról.

A DSLR a nagy szerelem, de hát azt hobbi szinten nem lehet olcsón megúszni. Már az alapgép is 130-150 ezer pénzmag (jobb esetben!) egy egyszer 18-55 mm-es kitobival, ami azért elég gyengécske. És ha makrofotót szeretnék, akkor makroobjektív ötvenezerért, ha telét, akkor teleobjektív hatvanezerért, vagy 10 mm-es nagylátószögű, sok-sok-sokezerért, és nem ártana egy komolyabb vaku, akkumulátor (DSLR gondolom nem négy darab AA-s akksival vagy elemmel zümmög), memóriakártya, lófasz, és akkor már majdnem egy kocsi áránál vagyunk. Erre meg azért keveseknek futja.

És ilyen téren remek egy komolyabb (pl. a fentebb említett) bridge-gép: viszonylag okos, van benne egy objektív, ami ugyan nem cserélhető, de három-négy objektív tudását mondhatja magáénak, és mellesleg árban is versenyképes. Már ha.

Az olyan embereknek ajánlanám a FlowPlayert, akik picit értenek a konvertáláshoz, jó sok tárhelyük van, és nem szeretnének más videómegosztó szájtokra építkezni (YouTube, Dailymotion stb.). Tehát a FlowPlayer nem más, mint egy ingyenes Flash-alapú videólejátszó, mely a saját tárhelyeden üzemel. Ráadásul kedvesen mindenféle portálmotorhoz letölthető verziót is dobtak hozzá a készítők.

Mókás amúgy, amikor kapok dicséretet, hogy ilyen meg olyan jó fotókat csinálok, de az értékelő bigyuszkán keresztül háromnál több pont nem igazán érkezik. Persze van olyan, hogy öt darab ötös, és egy darab egyes értékelés, ami már négyes átlagba jön ki, de azért elgondolkodtató.

Ma csináltam pizzát, amiből majdnem lekváros bukta lett. Ilyenre persze csak én vagyok képes, de haladjunk szépen sorjában. Szóval már régóta szemeztem a pizza receptjével, lévén hogy eddig minden pizzéria termékében találtam valami kivetni valót, gondoltam majd megcsinálom úgy, ahogy szeretném. Oké. Öntögetem vígan a hozzávalókat, mikor már kezdett gyanús lenni, hogyaszondja: 15 dkg cukor; két egész tojás és egy sárgája; 20 dkg vaj. Mikor már összekutyultam, akkor kezdett gyaúnus lenni a következő mondat, miszerint ha megkelta tészta, hagyjuk pihenni, majd formáljunk kiflit, és töltsük meg a lekvárral, na akor leolvadt a vidámság, nézem, hogy egyel feljebb néztem a bejegyzést, hát nagyon jó. De végül is nekiugrottam megint, és sikerült, jó »vékonyra sikerült«, ahogy azt szeretem (bár a széle kicsit vastag lett). Egy-két dolgot persze legközelebb máshogy fogok csinálni, de ahhoz képest, hogy most csináltam először, elégedett vagyok (meg mivel elfogyott, gondolom nem csak én, hehe). Így figyelgetett (ronda és finom kategória):

Na ez a durva, nem amikor visszanyal a fagyi!

Mármint ebbe a sütés témába. Ma ilyen nyuszi alakú (nemröhög, húsvéti ajándék volt valami magazinban, mármint a forma) sós süteményt csináltam, anyum segítségével. Talán úgy hívták ezt régen, hogy tévésüti, ilyen négyes megoldásban nézett ki, tehát négy hasáb egymás mellett, meghintve sajttal. Na olyat. Fotó az nincs, mert az akksi épp a 230-ban figyelget, anélkül meg nem igazán tudok energiát varázsolni a masinériába. Ez a sütögetés amúgy bejövős elfoglaltság, tényleg.

Azért hihetetlen, hogy az emberekben mennyire nincs gerinc (vagy egyéb alkatrész, nem tudom mi kellene ehhez). Szóval ha tesznek neked egy ajánlatot egy üzletben, és az nem egészen szimpatikus, akkor illene válaszolni, hogy bocs de én nem erre gondoltam. Nem pedig hagyni a francba, hogy három nap nem-válaszolás után csak rájön majd a másik, hogy nem igazán jött be az a bizonyos ajánlat. Van bőr a pofán, meg pofa a bőrön is, na.