A 2007. év 08. havának bejegyzései

Első nap

Mivel normálisat postolni nem tudok ezért maradjunk a "beszéljetek helyettem ti" féle hülyeségeknél, tehát: milyen érzés volt az első osztályban a legelső napodon? És először lenni középiskolában? Egyetemisták/főiskolások: és ott?

smv

Notebook

Mostmár nem csak gondolkozom rajta, hanem elhatároztam, hogy beújítok magamnak egy notebook -ot, mert kell. No most itt az én nagy problémám: ki és milyet tud ajánlani a klasszikus "lehetőleg legolcsóbb de mégis frankó" kategóriában. Nem kell, hogy Vista kompatibilis legyen, de azért menjenek már rajta rendesen a programok (tehát egy ps alatt ne szarja össze magát. Tudom ne egy picike képernyőn akarjak ps-olni, de arra, hogy kivagdossak képeket pont elegendő a mérete.) Előnynek számít a minél kissebb méret, illetve nekem a 16:9 -es képernyő is bejövős, tehát akár olyan is lehetne. Igazság szerint nem értek a mai magyar notebook világhoz, tehát sajnos elképzelésem sincs, hogy milyenek a gépek. Ami még számítana, hogy ha lehet akkor ne egy óráig bírja az aksija, illetve lehessen hozzá pótaksit kapni, hogy mondjuk ha bevonulok egy napra az egyetemre, akkor bírja már ki, és ne rohadjon le egy óra alatt...

Nem tudom, hogy mennyire jóság-e de itt mellettünk a boltban ami jó választásnak tűnt az ez (ami nekem tetszik és kicsi és szép és jó meg minden (no és persze baromi olcsó), viszont az aksija nevetséges másfél órát bír, és a boltban közölték, hogy nincs is hozzá nagyobb).

smv

Szeretjük?

No és akkor most írja le mindenki, hogy mi is az amit igazán szeret meficicánkban, illetve mi is az amit szerettek a blogjában (mármint amikor éppen ő szerkeszti).

smv

Ki töri le a vakumat?

Mindenféle nőellenesség és hasonló mondanivaló nélkül írom a postot, hiszen szeretem én a lányokat, de egy furcsa dologra lettem figyelmes a fesztiválok alatt.

Ott állok a tömeg szélén. Nyakamban lóg a fényképező, rajta a vaku. A vaku fekete, tehát gyengébb fényviszonyok között nehezebben észrevehető, de attól még jól kivehető, ráadásul egy fehér kartonlap van ráaerősítve, így viszont már kifejezetten feltünő jelenség. No most ettől függetlenül tíz esetből legalább nyolcszor biztos, hogy nő nemű lény fog keresztülgyalogolni a fényképezőn, amiből nagyjából hatan vissza se fordulnak, hogy minek mentek neki, a maradék kettőből pedig csak egy lesz az aki elnézést kér, amiért majdnem letörte a vakumat. A pasiknál jobb az arány, hiszen ők az esetek mondjuk hatvan százalékában visszanéznek, amiből negyven százalékban bocsánatkérés lesz.

Félreértések elkerülése végett: bunkók előfordulnak ám mindkét nemnél, de így, hogy most figyeltem is erre, sajnos ez lett az eredmény. Persze nem ez a legjobb, hanem amikor láncot alkotva egymás kezét fogva vonulnak így végig, hiszen olyankor nem csak az első, hanem sorban mind az 5-6 nekimegy a gépnek, hiába ugrasz hátrébb, jönnek utánnad...

Az ilyen "miért nem rakod el mindig a gépet?", illetve a "miért nem fotózol végig?", és hasonló kaliberű hülye kérdésekkel hagyjatok.

smv

Ugribugri

Háááát... Gyerekek, ez eszméletlen...

smv

Kispali

Ezt pedig csak azért, mert jó szám.

smv

Történet

Na akkor játszunk valamit. Ilyen már volt itt régebben is (akkor is az én gyatra ötletem volt)... A játék lényege: összehozunk egy történetet mondatonként. Még a végén talán a Potter 8-at is megírhatjuk így. Az első mondat pedig:

Egész nap ültem a gép előtt, és mostmár kezdem unni.

smv

Szavak nélkül

Na habár ez nem olyan izgalmas játék, mint az előző volt, de újítsunk egy kicsit. Itt a következő kis történet:

Végülis pénteken sikerült elutaznom a tengerpartra. Nagyon szép volt, egész nap a vízben ültem, amikor pedig valahová menni szerettem volna, beültem egy taxiba és elmentem sörözni. Nagyon jó, hogy végre kivehettem a szabadságom, és nyaralhattam. Évek óta nem volt már erre példa. Álltalában bent fővök a saját levemben az irodában, hiszen légkondi az nincsen, de dolgozni azt kell. Nem értem, hogy nyáron az emberek hogyan bírnak dolgozni...

No, ezt hogyan mesélnétek el úgy, hogy a következő szavakat tilos használni: víz, tenger, óceán, tó, part, láb, taxi, autó, sör, alkohol, pia, kocsma, ivászat, meleg, forróság, nyár, légkondi, hűtő, iroda, munka, dolgozni, szék, íróasztal, számítógép, szabadság, szabi.

Sok sikert :D

smv

Utoljára itt

Ma utoljára vettem részt a mefiblog szerkesztésében, hiszen holnap kezdődik az idei nyár utolsó fesztiválja (legalábbis számomra), mégpedig az AzFeszt (Amatőr Zenekarok Fesztiválja). Akit érdekel, az a Verse.hu -n napi beszámolót és fotókat is találhat majd a rendezvényről, de persze remélem, hogy lesz olyan, akivel összefuthatunk a feszten.

És, hogy ne menjek el úgy, hogy nem indítok útjára mégegy gagyi játékot, legyen most mondjuk a klasszikus "mondj az előző szó utolsó betűjével kezdődő másik szót" játék. Szóismétlés persze nem ér.

Az első szavunk: alma

Viszlát mindenki, és további jó mefiblog olvasgatást!

smv

Visszanyal a fagyi!

Ami nagyon jó az olaszoknál, amiért érdemes hozzájuk menni:

  • Fagyi – egyrészt amit ugye Shamalt említett, másrészt mert olcsó, mert finom, és mert a legkisebb adag is akkor mint itt a legnagyobb méretű gombócból kettő.
  • Pizza – vékony a tésztája, nem sajnálják le róla a feltétet, nagyjából olcsó (a legdrágább pizza 15 euró körül mozog), nagy, és szinte mindenhol isteni finom.
  • Környezet – gyönyörű táj, kellemes hangulat, vidám emberek (bér én nem nagyvárosban voltam, hanem vidéki környezetben).
  • Olyanok vannak még, amik jók, hogy Mirabilandia (ez egy ilyen óriási vidámparkizé, ahová reggel négykor kell elindulni, és akkor sem biztos hogy beférsz); Italia In Miniatura (Olaszország nevezetességei kicsiben, mókás). Piac, karnevál, ferragosto stb.

És amiért nem:

  • Drága – egy euró alatt nem igazán lehet semmit vásárolni, nem olcsó hely, az egyszer biztos.
  • Ha hazajövök, teljesen elfelejtem, hogy milyen érzés is blogolni, meg internetezni. ;]

Robin Cook - Kromoszóma

Robin Cook - KromoszómaMostanában lesz rengeteg (legalább négy-öt) könyvajánló egyszerre, kezdem rögtön ezzel – a változatosság kedvéért – Robin Cook-kötettel. Szokásos orvoskrimi, amint azt a Szakács úrtól megszokhattuk, ám ebben az egyik legjobban sikerült karakterhármasa (mely több másik könyvében is) szerepel, és ez rendkívül megdobja az értékelést. Az elolvasása előtt egyébként érdemes elolvasni a Vakságot (Vakság, Kromoszóma, Vektor, így követi időrendi sorrendben egymást a trió története, persze mindegyik darab másról szól.)

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

The following takes place between 11 PM and 11 AM.

Nem aludtam már nagyjából huszonnyolc órája. Ezt azért Jack Bauer is megirigyelné ám! Na de majd most…

Augusztus 20.

Augusztus 20., tűzijáték

Mókás azért ami megy. Tavaly ugye vihar volt, amiről bárki tudomást szerezhetett volna, ha nagyon akar, hiszen van nekünk egy nagyon fasza Országos Meteorológiai Intézetünk, akiknek van gyönyörű internetes oldaluk is, meg van rádió, meg van tévé meg ilyesmi (nem tudom a média mennyire foglalkozott vele, mert én nem voltam itthon tavaly ilyenkor). A lényeg, hogy tavaly vihar volt, fejeket vettek, kirúgtak embereket, morogtak, pénzt követeltek (és követelnek még most egy év után is), köcsöggyurcsány-oztak, mindenki fel volt háborodva, hogy nem történtek intézkedések (mintha egy vihar megelőzhető lenne) és hasonlók.

Eltelt egy év, újra itt van augusztus húsz, itt van hozzá a várható vihar is, és most aztán tényleg megtesznek mindent, orrba-szájba küldi a média, hogy vihar lehet, vigyázzunk, mindenféle speckó amerikai berendezést hoztak, ami egy gombnyomásra azonnal lefújja az egész rendezvényt és egyéb nyalánkságok. Most a nép megkapta amit tavaly akart: intézkednek, igyekeznek megelőzni a bajt. Erre most mindenki balhézik, hogy ő márpedig oda akar parkolni (aztán ha egy hatméteres villanyoszlop kettétöri a verdát, akkor meg egy évig pereskedhet a pénzért, ugye), és egyáltalán mért kell túldramatizálni az egészet.

Most akkor mi van? Az van, hogy ha nincsen intézkedés, az a baj; ha van intézkedés, az a baj.

Robin Cook - Vektor

Megint »Robin Cook«, hehe, és ebben a könyvben is az a bizonyos trió (Soldano-Stapleton-Montgomery) szerepel, mint a »Kromoszómában«.

A történet nagy vonalakban: egy orosz elvtárs, aki csalódott a nagy amerikai álomban, a felhőkarcolókkal és hamburgerrel töltött amerikai életben, biológiai-fegyveres támadást készít elő egy skinheadekből álló csoporttal. A dolog persze szép lassan bontakozik ki, és a három szál (a trió, az orosz, és a skinheadek) változatosan kerülnek előtérbe.

Robin Cook jól ír.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Szpojler és offtopik (frissítve)

Szpojlerező a mefiblogon

Minden különösebb magyarázat nélkül, szpojlerek és offtopikok közlésére mostmár használható egy apró kis elem <off>ide jön a szöveg</off> vagy [off]ide jön a szöveg[/off] módon. A megoldást title-ben mutatja. Gagyi, én is tudom, de a célnak tökéletesen megfelel.

Persze csak a miheztartás végett: ez nem azt jelenti, hogy most minden második kommentben lehet offtopik, vagy szpojler, de vannak esetek, amikor elkerülhetetlen, ilyenkor jön jól ez.)

2007. augusztus 22., 11.53.32 – kiegészítés

Mivel itt mindenki bighakkernek képzeli magát, ezért a dolog kicsit módosult; nem a title résznél látható az üzenet, hanem ha végighúzzuk a kurzort a szövegen, ügyesen. Ez végső soron kényelmetlenebb, de ez van.

Launchy

Launchy

Tegnap küldtem be a Linkeldébe ezt az oldalt, ahol mindenféle alap windows-szoftverre ajánlanak alternatívát. Ottan leltem rá – egészen véletlenül – a Launchy nevű szoftverre, melynek lényege, hogy irgalmatlan kevés géphasználat mellett elbújik, és egy gyorsbillentyű (nálam ctrl+space, alapból alt+space) megnyomására előjön egy kis skinekkel felruházható ablak, ahová beírunk valamit, és lefuttatja. Persze a dolog okosabb, mint a windows sajátja, mert livesearch-szerűen működik (ahogy írod a betűket, úgy keresi a lehetséges szoftvert), és teljesen gyors, mert csak általunk mappákban található parancsikonokat nyomoz le.

Jóság.

Asztalos

Mókás egyébként, hogy az egyik USB-kábellel nem működik a »fényképezőm«. Minden más eszköz hibátlanul megy vele, de a fényképezőre azt írja ki, hogy sérült eszköz. Feszinéting.

Ma dióhéjban az volt, hogy berendezkedtem az albérletben (vettünk kikába' tizenötér' asztalt, ilyen üvegből meg alumájniumból készültet, amit én raktam össze, jól, meg lámpákat, mert kell a fény nekem, sok) ahol szeptembertől napjaimat fogom tengetni, meg elintéztük, hogy kedvenc »biciglim« (így!) is ott legyen velem, aztán reszkess Amerika Budapest, mert jövök, kétkeréken!

Robin Cook - Halálos kockázat

Robin Cook - Halálos kockázat Legutoljára olvasott Robin Cook-könyv a Halálos kockázat volt. Ez kicsit a »Szfinx« című kötethez hasonlít, itt nem annyira az orvosi-vonal jellemző (aki nem tudná: Robin Cook könyvei 95%-ban orvoskrimik), ám ez sokkal izgalmasabb, mint anno a Szfinx volt.

A történet 1692-ben, a salemi boszorkányperek idejében kezdődik, itt az egyik elítéltet mutatja be a könyv, majd néhány fejezet után 1994-ben találjuk magunkat, és az előzőekben bemutatott nő egy leszármazottját láthatjuk – a sztori lényegében tudományos magyarázatot ad a salemi boszorkányperekre.

Szeretem az olyan könyveket, ahol ilyen x évvel ezelőtt-x évvel később elemek vannak.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

H. G. Wells - Világok harca

H. G. Wells - Világok harcaJaj, hát én ilyen borzalmasat már régen olvastam. Minden tiszteletem Wells elvtársé, de többször gondoltam rá, hogy ezt a könyvet inkább nem olvasom tovább. Egyrészt nálam az E/1-es művek alapból nem igazán jönnek be (hosszútávon szerintem idegesítő), másrészt az egészben semmi izgalom nincsen. Jó, a filmnél egy fokkal jobb, de tulajdonképpen itt se történik semmi, csak jönnek a marslakók, mennek a marslakók, meghalnak a marslakók (de legalább megtudjuk miért, amit a filmben elfelejtettek elmondani). Szóval nekem nagyon nem jött be.

Értékelés: 1 pont
Értékelés: 1 pont

Kompúter

Szeretem azokat az embereket, akik nem értenek a számítógéphez, és emiatt úgy tekintenek arra, mint valami halálos ellenségre. Pedig igazá nem lenne nehéz alap dolgokat megtanulni, pusztán akarat kérdése. És fölösleges arra hivatkozni, hogy én ehhez öreg vagyok, mert szüleim sem fiatalok, mégis tudják olyan szinten kezelni a gépet, hogy a mindennapi munkához vagy szórakozáshoz nekik jó legyen. És rá kéne jönni arra, hogy a számítógép nem egy ellenség, hanem egy kényelmi eszköz, mely sokmindenben megkönnyíti az ember életét. Szerintem.

Muffin

Muffin

Csináltam muffint. Lekvárosat. Papír nélkül. Finom lett és puha.

Ha akarna valaki csinálni, így (is) lehet:

Még nincs vége, olvasd tovább »

Kerékpárkerékpárkerékpár

Közben beszéltem a linkpark nevezetű oldal szerkesztőjével, hogy kicsit unalmas ám a napi öt-hat link a kerékpáros oldalról, ő pedig biztosított, hogy szólni fog az oldal szerkesztőjének (akinek mellesleg az előző e-mail semmit sem ért, most küldök egy másikat), hogy nem igazán lesz ez így jó. És tényleg nem.

Mafia 2

Nem hitt nekem senki, amikor mondtam, hogy lesz az egyik legjobb GTA-szerű játéknak, a Mafiának folytatása. Mindenki leszólt, hogy hülye vagyok, aztán hopp-hoppá, mit leltem: Mafia 2 - The Game. Egyelőre ha jól láttam csak szkrínshottok vannak (amik elég meggyőzőek, a Mafiának szerintem amúgy is olyan grafikája van, ami még ma is megállja a helyét, ez pedig csak javult), de az már biztos, hogy nem csak a GTA IV lesz a nagy várva-várt.

George Orwell - 1984

George Orwell - 1984Ezt a könyvet mindenféle ajánlás nélül olvastam el, igazából azt sem tudtam miről szól, csak gondoltam 1984 az általam annyira szeretett nyolcvanas évek közepe felé jár, annyira rossz nem lehet. Én kis naiv!

Ez a könyv fantasztikus. Tehát a negyvenes években Orwell olyan fantasztikusan leírta a jövő kommunizmusát, diktatúráját, egypártrendszerét, hogy az valami hátborzongatóan valóságosnak tűnt, egy-két részletéről úgy érzi az ember, hogy valóban megtörtént. Nagy Testvér mindent lát, mondják a könyvben, én erre egyébként sokáig azt hittem, hogy valami családi könyv lesz, persze kicsit tévedtem.

Nem akarom a nagyobb poénokat lelőni, de ilyen érdekes könyvet régen olvastam már. Nem az a többszálon futó, rendkívül izgalmas regény, inkább a diktatúrákban rejlő ijesztő lehetőségek azok, amik rendkívül érdekessé teszik.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

UV

Az UV villamos

El is felejtettem megemlíteni: pont hazaérkezésem napján mondták a rádjóban, hogy az én egyik kedvenc villamostípusomat, az UV-t kivonják a forgalomból. Persze egy csaknem hatvan éves gyártmányt nem alaptalanul váltanak le, nekem azért hiányozni fog. Már csak azért is fűződnek kedves emlékek ehhez a járműhöz, mert volt szerencsém (igaz csak a forgalmi telepen) vezetni egy ilyet, valamit egy Tátrát is. (Anno amúgy villamosvezető akartam lenni, még most is lazán elmennék annak, ha nem lenne más.) Arról nem is beszélve, hogy az UV villamos tükrözi egyrészt azt, hogy a magyar gyártmányú villamosok mai napig üzemelnek, valamint van benne valami finom varázs, ami a régi Budapestre emlékeztet.

Szóval, viszlát, UV villamos, köszönjük ezt az ötvenegy évet, amennyit szolgáltál minket!

Dan Brown - Angyalok és démonok

Dan Brown - Angyalok és démonokDan Brown »jól ír«, ezt már biztosan tudom; avagy inkább úgy mondanám, hogy nekem nagyon bejönnek az írásai, és ez a véleményem rendíthetetlen. Egyrészt kezdjük ott, hogy rengeteg történelmi, vallási és szimbólumtani háttérinformációkkal (amelyek szerény véleményem szerint helytállóak) tömködi tele, valamint létező tárgyak, helyszínek és események köré olyan fantasztikusan izgalmas sztorit tud írni, hogy egyet kell értsek a The Washington Posttal: unputdownable – letehetetlen.

Persze bizonyára sokan megtámadták ezt is, akárcsak »A Da Vinci-kódot«, de szerintem lényegtelen: akinek tetszik, az úgysem egy szentírásként, hanem regényként tekint rá, és mint ilyen, egyszerűen tökéletes.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Lenyűgöző írás, tényleg.

Lopott mobiltelefon

Az halott ügy. Nem azért mert lehetetlen megtalálni, hanem mert nem akarják, hogy megtaláld. Hiába kísérleteznek a fejlesztők valamilyen módszer feltalálásán, amely segítségével gyorsan lehetne megtalálni a telefont, ez már a születésekor egy halott ötlet, ugyanis a legnagyobb problémát (mint arról egy lopott telefon ügyében egy rendőrnyomozó volt szíves tájékoztatni anno) a szolgáltató okozza. A szolgáltatónak ugyanis rohadtul nem éri meg, hogy te megtalálod az 50-60, durvább esetben százezer forint értékű telefonodat. Ott nekik nincs biznisz. Inkább vegyél újat, aztán csá. Persze ha a rendőrség nagyon akarja, meg tudják oldani, de annyira egyik oldal sem erőlteti a dolgot.

Viharmadár

Csak egyetlen picike szerény megjegyzésem volna. Az oké, hogy most megszépült, meg meggyorsult (utóbbi ráfért) a Thunderbird nevezetű kedvenc levelezőm, de egyetlen dolgot nem értek. Mért kell minden tetves frissítésnél elvesznie az én magyar helyesírási szótáramnak, amit már kellőképpen javítgattam, feltöltöttem, és így tovább? A kérdés azt hiszem költői.

Dolgok

Ma egyébként 'pesten loptam a napot (azaz lopom még most is, a most már úgyahogy én ízlésemnek megfelelően átalakított és kényelmes albérletben), ötször leizzadtam, míg körbejártam a fél várost, de se baj.

Ittlétem célja egyébként egy holnapi eskövőn kívül (nem, nem az enyém) egy ma tartott találkozó, melyen a jövendőbeli főiskolás csoporttársak vettek részt, legalábbis egy részük, pontosan hat ember. Elég pozitív a vélemény, nem gondoltam volna, hogy jól fogom érezni magam (általában társaságban ritkán szoktam, pláne vadidegenek között, ilyen helló, ismerkedjünk jellegű megmozdulásokban), de tény, hogy sokkal jobban sült a dolog, mint terveztem.

Vacsorára meg sütöttem magamnak tarját, krumplipürével, ami általában rágós, de finom (mármint a tarja rágós, de mindkettő finom persze).

Egyebet nem.

Dínom meg dánom is

Megjöttem, megvolt az esküvő, ami nos hát érdekes volt. Tudniillik én ilyen templomi eskövőn, lagzival mindennel együtt még nem voltam (egyszer egy polgármesteri hivatalban tartott ceremónián igen, de az más kaliberű volt teljesen). Tulajdonképpen jó buli volt, mert haverok, buli és fanta, de volt pár dolog ami azért szúrta a szemünket. Például a zene. Mulatós Miklós elvtárs nyomatta a zenét egy kanfasztikus Kázió szintetizátorral, és minden szám után úgy nézett körül, mint legalább egy karmester, várva a tapsözönt, ami viszont nem volt, mert az emberek inkább beszélgettek volna, semminthogy kellemes sej-haj muzsikákat hallgassanak. A másik meg egy apró jótanács: a reggel nyolckor elkészült kirántott húst kicsit ciki szerintem este tíz körül, mikrózva tálalni. (Mármint ha én szakács/pincér lennék akkor a pofám lesülne konkrétan, nem csak a hús.)

Vinyi Puh

Bemutatkozik az amerikai Micimackó távoli szovjet rokona, másnéven Vinni Puh, akit érdekes orosz dizájnnal terveztek meg, és mókás hangú beszédével, valamint énekes produkcióival szórakoztatja a fiatalabb korosztályt! Szerintem hatalmas.

Mozi

Jepp, a jövő hétre mozizást terveztünk, és pont most nézem, hogy Moziünnep lesz, jól. Ennek az előnye, hogy olcsóbb a jegy, a hátránya, hogy rengetegen lesznek.

Apropó mozi. Múltkor ugye volt »Harry Potter és a Főnix rendje« premier, éshát gondoltam mégsem kéne fejenként egy ezrest otthagyni egy adag kukoricáért, meg fél liter lónyálért (mert a biznisz ugye az, hogy a kukoricára vedelsz mint a ló), inkább vettünk a bótban csipszet meg ájszteját, aztán hadd szóljon. Amit már csak azért sem bántunk meg, mert a büfé előtt véletlenül sem volt nagy a sor…

Jáccunkmár!

Csináljunk olyat, hogy megtippelitek az alábbi pohár árát, euróban, és aki a bejegyzés megjelenésétől számított egy óra után a legközelebb áll az összeghez, az mondjuk írhat egy bejegyzést, vagy efféle. Ha lejárt az egy óra, megmondom a pontos összeget, ofkorz.

Smv és Zsukov elvtársak kiesnek, mert ők már tudják, és ha súgnak, akkor bizonyos testrészeikből lecsókolbász fog készülni.

Höh

A tévéből pedig megtudtam, hogy ezek a gárdista csávók nácik, és a tomket nevű provokátorember az már 17 éves korában megírta az oláheksön nevű játékot, mivel ő nem szereti a cigányokat (akiket a diszkókba se engednek be!) mert ezt a riporterbácsi megtudakolta ezeket, ügyesen. Isten áldja a televíziót!

Ez nem igazi!

Oké, biztos uncsi, hogy a saját fotóimat reklámozom, holott van nekem fotóblogom, de annyian kérdeztek rá, hogy muszáj megemlítenem itt is: a képen látható hölgy nem létező személy, hanem egy (ezek szerint) élethűre sikeredett próbaba. ;]

J.K. Rowling - Harry Potter és a Halál Ereklyéi

Harry Potter és a Halálos EreklyékMindenféle poén lelövése nélkül: a kötet szerintem fantasztikus lezárása a Harry Potter-sorozatnak, pont olyan, amilyenre számítottam. Joanne Kathleen Rowling – mondjon bárki bármit – fantasztikusan ír, és sikerült megalkotnia egy olyan történetet, ami legalább olyan híressé vált, mint annak idején például a Csillagok Háborúja. Egyáltalán nem lehetett érezni, hogy megváltozott volna az írónő stílusa, vagy hogy csak a pénzért csinálta volna. Az egyetlen dolog, ami kicsit bántó, hogy a hetedik könyv befejezése után szomorúan konstatálja az olvasó: ez volt az utolsó Harry Potter-történet, amit olvasott. (Ez viszont mindenképpen jó, mert legalább nem készül nyolcadik és még ki tudja hányadik kötet, ami már olvashatatlan, és csak a bőrt próbálják lehúzni róla.)

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Szpojleresen pedig: az egyetlen dolog ami kicsit zavar, hogy az epilógusból nem sok minden derült ki, pedig igazán olvasgattam volna még, hogy mik történtek, mivel általában nem rajongok (és eközben rajongok is) az olyan könyvekért, illetve történetekért, melyek úgy fejeződnek be, hogy az olvasó fantáziájára bíz dolgokat.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Kihagyhatatlan, letehetetlen.

Sztárok (nem a jégen)

Nem is mondtam. Múltkor az albérlet előtt csoszogtam át a zebrán, akkor éppen levadászott vacsorámmal (mely sült tarja és krumplipüré volt), mikor nézem, hogy milyen ismerős az az ember ott a Peugeot 206-osban. Hát nem a Koltai Róbert volt?! Kár, hogy nem volt nálam fényképező.

Tankönyv

Van ugye az, hogy a tankönyveket a suliban adogatják a diákoknak. Ennek rengeteg előnye van, mert viszonylag jobb áron lehet hozzájutni, előre megrendelhető az iskolában, és egy helyen kapjuk meg, hasonlók. Az egész rendszerben egy rohadt nagy buktató van: az ügyintézés. Mert ugye legtöbb helyen ez úgy néz ki, hogy valamikor tanév közben leadod, hogy miket rendelsz meg. Aztán megrendelik a könyveket, és a következő tanév kezdése előtt átveheted őket. Odaállsz, a néni/bácsi megkeresi a listán (a neved és osztályod alapján), hogy milyen könyvek járnak, összeadja számológépben (advenced tankönyvnénik-bácsik fejben küldik, aztán kétezerrel többet adnak vissza, mint ahogy az tavaly velünk megesett), kiszámolja a visszajárót, és az egésszel egy valagnyi idő elmegy. Pedig.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha készítenének egy egyszerű kis szoftvert, ami kezeli a diákokat, és hogy milyen könyveket rendeltek, mennyiért. Ide csak be kell pötyögni a nevet, az osztályt, megnézni, hogy oké-e, és megadni, hogy mennyit fizetett, a gép pedig már köpi is a visszajárót. Emberenként szerintem 4-5 percet lehetne ezzel megspórolni.

Cultura Moderna

Bár nem nagyon tudok olaszul, amíg Olaszországban voltam, mindig szerettem nézni a Cultura Moderna című műsort. Ez egy nyári vetélkedő, mely leginkább egy ki-mit-tudhoz hasonlítható. A műsor elején a játékosok húznak egy számot, ez lesz a szereplési sorrendjük. Eközben, egy nagy helyiségben, zárt ajtók mögött ül egy olasz híresség, akiről annyit árulnak el az elején, hogy férfi vagy nő, valamint a képernyő alján látható pár név, melyek közül a játékosok válogathatnak. Miután a játékos bemutatta a produkcióját, azt a zsűri egytől három pontig jutalmazza, és a pontszámnak megfelelő kérdést tehet föl a hírességgel kapcsolatban, majd tippelnie kell egy nevet. Annak a játékosnak, aki a legelső sorszámot húzta, lehetősége nyílik, hogy a fináléban (miután megtekintett egy a hírességhez kapcsolódó tárgyat) megváltoztassa a tippjét. Aki eltalálja, hogy ki van az ajtó mögött, annak 500 000 € üti a markát.

Így elmondva lehet, hogy nem olyan izgalmas, de élőben eléggé az, ráadásul a már korábban említett Gabibbo és néhány csinos lány is megdobja a hangulatot.

Lenovo 3000 N100

Mivel szegény Gericom márkájú laptopom kezdi kiköpni a lelkét (és már csak azért is eléggé aggasztó ez, mert a vinyón vannak olyan dolgok, amelyek elvesztésének nagyon nem örülnék), ezért valószínű, hogy érdekelt leszek egy Lenovo 3000 N100 típusú laptop megvásárlásában, és amit kérdezni szeretnék, az nem más, mint hogy van-e olyan kedves olvasó, akinek kicsit komolyabb tapasztalatai (tehát nem olyan, hogy a dédnagynénjének a húgának a kisöccsének a csoportársának az apukája látott már ilyet és szerinte nem rossz, hanem olyan közelebbi élmény) volnának ezzel a jószággal kapcsolatban, és ha igen, akkor volna-e vajon oly' kedves, és megosztaná-e velem?

Lenovo 3000 N100

Nyúnyog

Nincs is jobb annál, amikor már alig vagy ébren az ágyban, és várod, hogy érkezzen az Álom, és óriái furkósbotjával fejbekúrjon, mikor egy idegesítő hang rángat vissza a valóságba, ami valahogy úgy hangzik, hogy nüzüüüüüüüüzüüzzzszp és akkor vagy rángatózol, mint az ökör, vagy hagyod, hogy össze-vissza csípjen, és véredből lakomázzon Drakula legnagyobb konkurenciája, a szúnyog.

És persze mikor is ne lehetne kapni a boltokban elektromos szúnyogirtót (azt a folyadékosat), ha nem nyáron, amikor szezonja van a szúnyognak. Cserébe van Raid nevű irtószer, amitől én előbb halok meg, mint a szúnyog.

A legnagyobb baj az, hogy a szúnyogcsípés viszket. Ha nem viszketne, engem csipkedhetne ahogyan akar (vagy legalábbis nem igyekeznék annyira irtani).

Mindenkinet

A T-Online pedig az egyik legnagyobb rabló, azt kell hogy mondjam. Az még csak-csak elmegy, hogy az ADSL eléggé középszerű minőségű sebességért (és még az sem biztos, hogy ezt a középszerű szintet teljesíteni tudják) rendkívü drága, de hogy a kábelnet is ilyen szemtelenül lassú és szemtelenül drága legyen, azt már egyenesen pofátlanságnak tartom. Szerintem ennyi erővel közölhetnék, hogy háhá, hülye vagy, máshová úgy sem tudsz menni, mi meg jól lehúzunk!

Csak az egyszerű példa kedvéért, egy összehasonlító táblázat a T-Online és a chello szolgáltatásai között:

T-Onlinechello
Csomag neve:ADSL Prémiumchello medium
Sebesség:4 mbps / 256 kbps5 mbps / 768 kbps
Havidíj:7 900 Ft6 900 Ft
Hűségidő:2 év2 év
Ajándék:Az első hónap ingyen.Nintendo DS Lite játékkonzol

Tehát: a chellónál olcsóbban, jobb minőségű vonalat kapsz. De persze ahol az albérlet van, csak a T-Online érhető el, vagy az EMKTV nevű szogáltató csomagja, ami még megfelelő lenne, de csak abban az esetben beköthető, ha bizonyítani tudod, hogy te vagy a lakás tulajdonosa (ergo albérlet kiesik).

Magyarország fővárosa, 2007, internet mindenkinek!

Rózsikám!

»Megint itt vannak« a télálló rózsaburgonyával (egyszer amúgy vettünk, nagyjából két hétig volt télálló, aztán jól megrohadt az egész), ami annyit jelent, hogy itt az ősz, vége a nyárnak, és ezt az időjárás is igazolni látszik.

Az idei szöveg egyébként ez (ismételve, kis akcentusval persze):

Halló, halló, figyelem! Felhívnám a kedves lakosság figyelmét, hogy megérkezett a friss, télálló rózsaburgonya! KRUMPLI VAN ELADÓ! Hölgyeim és uraim: itt a télálló rózsaburgonya; nem felejtsék el vásárlását! Télálló rózsaburgonya! Kedvező áron!

A kulisszák mögött

Videó, hogy mi történik amikor elküldesz egy levelet a GMailen keresztül (Aurus blogjáról loptam). Nem kicsit készen van! :D

Nyárbúcsúztató

Most egy pár napig nem, vagy csak nagyon ritkán leszek netközelben; mozit ünneplünk, eszünk, iszunk, biliárdozunk, pókerezünk és mindenféle ilyen mókás frítájm ektivitit végzünk, mielőtt beköszönt a szeptember, és széttanulnánk az agyunkat (ahah). Szóval, pár napig nem lesz blog (azt se gondoltam volna, hogy ezt leírom egyszer), de cserébe kaptok egy bejegyzést Balázstól és v1rushtól, hev fan!

Angol nyelvlecke

Sokat könyörögtem már Gáboromnak, hagy írjak valami normális bejegyzést is már a blogjába (igazából megkértem most este, és megengedte (-: ), meg olyan rettenetesen régen adtam már egy kis műveltséget a többi bloggernek, a vacak fotóblogomat is régen frissítettem már, itt volt hát az ideje annak, hogy produkáljak valamit a netre, pár nyavalyás hozzászóláson kívül is.

Manapság nem lehet meglenni angol nyelvtudás nélkül, az angol nyelv az alapműveltség részévé válik, viszont mi ugye magyarul gondolkodunk, és sokszor szükségünk lehet, hogy lefordítsuk az angol szöveget a mi (alapjában) gyönyörű szép anyanyelvünkre, így hát egy kis fordítástechnika következik. Remélem, fogtok belőle tanulni - the hope fish plus last (vagyis a remény hal meg utoljára).

Szeptember folyamán Angliában fogok tölteni egy hetet, ott pedig rengeteg szép város van, úgy, mint az irodalmilag kicsit műveltebbek számára a Kámzsa Robinból (Robin Hood) ismert Semmisonka (nothing ham), a Bogarakat (Beetles) kedvelők számára ismerős Májmedence (Liverpool), Égősonkáról (burning ham) nem is beszélve, a sort még folytathatnám szinte a végtelenségig, de ez mégsem angol földrajzóra.

Horse on abdomen (hasonló) alapon le lehet fordítani még számos egyéb dolgot is, aki sok párkapcsolaton van már túl, no meg persze nem vegetáriánus, minden bizonyára értékelni fogja, ha ham and ex kerül reggeliként az asztalára. Az angol szokásokban, történelemben picit járatosabbak számára van is egy rejtvényem, vigyázat, veszélyes: antiaccolade action. Az első helyes megfejtő számára pedig majd ki fogok találni valami jutalmat.

Ezt a bejegyzést Balázs írta.

insolis solutions logo