A 2007. év 09. havának bejegyzései

The ninth month

Mivel Balázs az előző bejegyzésben az angol nyelvről, és a hozzá kapcsolódó szójátékokról beszélt, ezért én is stílusos maradok. De csak picit, mivel csak a bejegyzés címe lett angol.

Tehát ma beléptünk a szeptember hónapba, amiről minden tanulónak ugyanaz jut az eszébe: az iskola. Mostanában a tankönyveket már pár nappal a kezdés előtt osztják, így az intézmények jobban meg tudják oldani. Bár szerintem nem, de ez csak az én véleményem. Nekem személy szerint semmi kedvem nem volt tegnap mennyi a könyvekért, de amikor beértem a suliba, teljesen megváltozott ez az érzés, szinte már várom a hétfőt, hogy ismét hülyülhessünk az osztálytársakkal, na meg persze tanuljunk. Jó, a tanulást nem várom, de egy diáknak nincs más dolga, csak ez. Természetesen biztos vannak olyan emberek, akik rosszul érzik magukat ebben a környezetben, szerencsére én nem ilyen vagyok. A kilencedik hónappal együtt érkezik (nem a kisbaba) az ősz is. Ez az évszak, hát.. nem a kedvencem, és még most enyhén fogalmaztam. Remélem nem lesz hideg az elkövetkezendő néhány hónapban, mert jó lenne még biciklizni, és egyéb tevékenységeket végezni a szabadban. Rendkívűl nagy megtiszteltetés számomra, hogy egyáltalán írhatok egy bejegyzést Mefi blogjába, talán ez volt az első webnapló, amit elkezdtem olvasni. Remélem egy picit hoztam a színvonalat, de tudjuk, hogy Mefi csak egy van. :)

Végezetül pedig 2 játék, amitől szép és jó lesz minden. Próbáljuk helyesen kiejteni a bejegyzés címét, ez lenne az első. :D A másodikat pedig a Linkeldében találtam, Balázs küldte be, és az Anti Tower Defense névre hallgat. Én rászoktam, első próbálkozásra végigvittem, és pár millió pontot értem el. :) Várom majd a pontszámokat kommentekbe, és majd nézzetek rá a játék toplistájára is, mekkora elvetemült emberek vannak. :D

Ezt a bejegyzést v1rush írta.

Metropolitana

Vettem dejákbérletet majdnem cirka háromezerér'. Szerintem – ahhoz mérve, hogy Salgótarján és környékén fele ennyiért 15 km-es körzetben utazhatok, meghatározott megállóhelyeken, ezzel pedig Budapest egész területén, a BKV összes járatán utazhatok – rendkívül olcsó volt, majd rögtön meg is mutattam az ellenőrbácsinak, úton a pirosmetró felé.

Apropó pirosmetró. Gyönyörűek lettek az új megállóhelyek, én nem mondom, tényleg tetszik, sokkal jobb érzés egy ilyenben várni az orosz szerelvényt (bár a réginek is megvolt a hangulata), de az milyen már, hogy lecserélték az M2-esen a bácsi hangját annak a néninek a hangjára, aki buszokon meg ilyenek beszél, és nincs az ő hangjával semmi gond, de a bácsi sokkal jobb volt. Sőt, a bácsi már a magyar metrózás velejárója volt, tehát én a bácsit akarom hallani, hogy Tessék vigyázni, az ajtók záródnak! A Deák Ferenc tér következik.. Arról nem is beszélve, hogy a tumm-tümm-ből umm-tüm lett (rövidebb, levágottabb – kaki).

És egyébként találtam egy WiFi-csatornát, amely ugyan nincs titkosítva, cserébe ingyér' jön a net. Remélem nem haragszik meg a tulajdonosa, de ha még is, akkor elmesélem neki hogyan kell házi WiFi-csatornát csinálni, jól.

Fő az iskola!

Na, ma pedig szépen beiratkoztam, tehát már hivatalosan is főiskolás mérnök informatikus hallgató volnék, ója. Persze ez sem ment zökkenőmentesen: az Educatiónál küldtek áprilisban egy csekket, diákigazolványhoz, ami valahogy sikeresen elkallódott, így diákot azt nem kapok, tehát plusz egy kört fogok futni emiatt. Sebaj, kaptam cserébe szexi belépőkártyát, és még sok minden mást.

Ami viszont jó, mert például ilyenek is voltak a sok minden mások között: teljesen ingyen tankönyvek, egy 2 GB-os pendrive (rajta az iskola logójával), eszközvásárlái, újság- és internet-előfizetési kedvezményre jogosító utalvány, és nem mellesleg egy órarend is.

Fizika, számítástan, ökonómia: szevasztok!

Még mindig...

&helip; fő a suli (lehet kéne ilyen témát nyitni, majd eldől): szombaton évnyitó (kiderült, hogy nem is 16-a, küldtek elsőbbségi levelet, meg nagy betűkkel kiírták a weboldalon, zsír. Aztán szeptember 17-én lesz az első tanítási nap, fizika és számítástechnikai alapismeretek tárgyakból. Mégzsírabb.

Majomkór

Írtam róla ugye múltkor, hogy mennyi átfedés van a »Macskafogó és a Lost között«, erre valami majomkóros megtalálta a YouTube-os linket, és beszólt egy ilyet:

Ötös, de csak azért, mert Macskafogóból van a részlet! Figyelj haver, ha akarsz valamit, vagy tedd, vagy mondd, de ne értesd félre magad... Ez egy Macskafogó jelenet, és köze sincs a Losthoz, hála istennek... Egyébként szerintem vagy szedjél valami anyagot, vagy állj le róla!!!

Most komolyan, ez még belefér, vagy mi?

Harmadik Shrek

Moziünneplésünk első áldozata egyébként a gusztustalan és vicces ogre legújabb kalandjai, Harmadik Shrek kódnéven futó film volt. Mert animációs filmek rulzanak.

Harmadik Shrek

Az első és második rész nekem annyira nem jött be, tetszett, nem mondom, hogy nem tetszett, de nem volt az a sírva röhögős kategória, így a harmadik résztől sem sokat vártam, ám kellemesen csalódtam: a Harmadik Shrek testesíti tökéletes kétórányi szórakozást, miközben nem tudod melyik oldalról fogjad rekeszizmodat, és persze a végén szokásos heppiend-levonjuk-a-tanulságot fílinget is megkapod. 350 birodalmi váltót abszolút megért, de ezen kívül is tényleg bejött, mindenkinek ajánlom, abszolút nem érezni azt, hogy még egyszer megpróbálták lehúzni a rókabőrt (még ha ez is történt). Rég volt olyan, hogy két perc után le kellett vennem a szemüvegemet, mert tényleg patakokban hullottak a könnyeim a röhögéstől. (Például: éneklő békák a temetésen, és hasonlók.)

Eredeti cím:Shrek The Third
Műfaj:animációs, vígjáték
Időtartam:92 perc
Megjelenés éve:2007
Főszereplők:Mike Myers, Eddie Murphy, Cameron Diaz

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont (Szerintem az eddigi legjobb Shrek-rész.)

shopMaster

Múltkor a »tankönyvszoftver« ötletén felbuzdulva elkezdtem ügyeskedni, melynek eredménye egy teljesen más program lett, melyet a shopMaster névre kereszteltem (mert az angol cím trendi, és jobban hangzik mint mondjuk a román).

Még nincs vége, olvasd tovább »

A Simpson család - A film

A Simpson család - A film

Én megmondom őszintén, szeretem Simpsonékat. Tipikus bugyuta amerikai sorozat, amelyen vagy nagyon röhög az ember, vagy egyáltalán nem szereti, és nem érti, hogy mit lehet benne kedvelni, sőt mi több: mit lehet ezen röhögni – köztes állapot nincs. És persze a végén itt is tanulság, heppiend, családiösszetartás-mindenek-előtt és a szokásos, ahogyan az egy amcsi filmhez illik.

Simpsonék filmjét elég sokan leszólták, vagy ha nem is leszólták, azt mondták, nem az a film, amin fetrengsz a röhögéstől. Pedig az, mégpedig a legnagyobb mértékben, de ismét kiemelném: azoknak, akiknek A Simpson család mint sorozat bejött-bejön. Persze a történet nagy részét a karakterek ismerete, a visszatérő poénrészletek dobják meg leginkább, de akinek ez a műfaj, mint olyan bejön, annak ez a film nagyon be fog. Nekem legalábbis a bejött, akárcsak a »Harmadik Shrek«, ez is sírva röhögős, bár ki tudja, amilyen eltérő ízlésem van. ;]

Eredeti cím:The Simpsons - The Movie
Műfaj:rajzfilm, vígjáték
Időtartam:87 perc
Megjelenés éve:2007
Főszereplők:Dan Castellaneta, Julie Kavner, Nancy Cartwright, Yeardley Smith

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Fanoknak kötelező.)

Bréking nyú: megszűnik a Győri Keksz- és Ostyagyár!

Nem vagyok olyan fajta, aki továbbküldi a továbbküldözgetős leveleket, már csak azért sem, mert gyűlölöm őket. Viszont elolvasom, ha néha napján kapok, és ha tényleg érdemleges dologról ír, akkor igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy közöljem a néppel: hoppá gyerekek gáz van! Egy kis idézet ide:

Leállt hazánkban a Pilóta-keksz gyártás. Ezek az utolsó Albert és Pilóta-kekszek, továbbá vaníliás karikák, amelyek a győri üzem gyártósorain készülnek. Szombaton a délutános műszak távozásával Győrben megszűnik a patinás, kontinens szerte jól ismert termékek előállítása. Közel száz dolgozó kénytelen új munkát keresni.

Csak az a 40 ember marad, aki a Negro-gyártósoron dolgozik majd, de azt nem tudni, meddig. A csoportos leépítés miatt kitelepült a helyszínre a munkaügyi központ, amely a többségében 50 év körüli dolgozóknak próbál most segíteni az állásszerzésben.

A Danone nevű multi a közeljövőben be akarja zárni a Győri Keksz gyárat, így egy sor jól menő magyar terméktől szabadítaná meg a piacot. Ez persze nem az első eset: a francia gyártó azért vette meg a Győrit, hogy mielőbb kivonja a forgalomból, hogy tönkretegye, mert a miénk.

Ezt 2001-ben a daNOne elnevezésű civil bojkott akadályozta meg, egyszerűen azzal, hogy nem vettünk danone terméket valamivel több, mint két hónapig. Nem állt mögötte semmilyen párt, semmilyen nagybefolyású szervezet, ezt mi csináltuk, közönséges emberek, akiknek volt egy csöpp eszük.

Nem tudom, hogy van-e benne igazság, de látok rá lehetőséget, anno is előfordult már ez, a Danone akkor cáfolt, most nem tudom hírértékű-e az információ.

Viszont ha azzal, hogy nem veszünk Danone termékeket, meg is lehetne akadályozni a gyár bezárását, akkor is csak kis időre. Viszont ezt a lehető legnagyobb pofátlanságnak tartom: bezérni egy olyan gyárat, ami azon felül, hogy tobbszáz embernek ad munkát, magyar emlék, és olyan magyar emlékértékű termékeket gyárt, mint a Pilóta keksz, Vaníliás karika, Balaton, Győri Édes és a többi. Tehát ezt nem szabadna hagyni, nagyon nem.

Evan a minden6ó

Evan a minden6ó

Három film volt betervezve moziünneplés céljából (többre energia- és időhiány miatt nem nyílt lehetőség), és a harmadik film két cím közül került választásra: a L'ecsó és ez. Mint azt a cím mutatja, utóbbi nyert – sajnos. Sírvaröhöős mozit kerestünk, cserébe egy középszerű családi limonádét kaptunk. A baj nem a filmmel, hanem a tálalással van. Mint vígjáték, 1/5, mint családi film 2,5/5, mégpedig azért, mert a poénokat (már azt a keveset amin lehet röhögni) kisgyerekek nem értik (legalábbis a háttérből jövő Apu ezen most mi volt a vicc? És ezen mért röhögnek? jellegű felszólalásokból erre a következtetésre jutottam.

És ezzel egyidőben két akkora tahó ült előttem, hogy azon gondolkodtam, mivel tudnék velük kicseszni (fizikai erőszakot nem akartam alkalmazni, lévén két fejjel kisebb voltam náluk, de azért na). Tehát, már az sem oké, hogy valaki felteszi a lábát az előtte lévő ülésre, a lábát, amivel más AIDS-cel fertőzött köpetébe lépett, az ülésre, ahová egy ártatlan mozinéző pedig a fejét tenné, de az, hogy még a cipőt/zoknit/szandált is levették (értsd: mezítláb), az már szerintem a pofátlanság legteteje.

Eredeti cím:Evan Almighty
Műfaj:vígjáték(?, inkább családi)
Időtartam:97 perc
Megjelenés éve:2007
Főszereplők:Steve Carell, Morgan Freeman, Lauren Graham

Értékelés: 1 pont
Értékelés: 1 pont (Nem sokat vesztesz, ha kihagyod az életedből.)

Robin Cook

Azt hiszem hivatalosan is kijelenthetem, hogy Robin Cook-rajongó vagyok; erről tanúskodnak például a Robin Cook nevének, valamint a különböző műveinek címére való keresési találatok, melyek között az első tízben szerepel a blog. És ez nem csak kereősoptimalizálás tekintetében jó, hanem azért is, mert sem magyar, sem pedig külföldi szájtok között nem igazán lelni semmit Robin Cookról.

Éppen ezért kezdtem el összegyűjteni a regényeit, és a magyar Wikipedián szócikkeket írni belőle, lassan, de biztosan.

How I Met Your Mother?

How I Met Your Mother?

Hogyan találkoztam anyátokkal? Ez valami fantasztikus lett, én mondom (persze mint kiderült én még olyanon is röhögök, amin más abszolút nem, de végül is nem ez a lényeg). Régóta terveztem, hogy elkezdem nézni, és mivel most minden más sorozat elfogyott, szeptember közepe-vége meg még messze van, ezért letöltöttem.

Féltem kicsit az angol nyelvű szitkomoktól, de úgy látszik, hogy – ettől legalábbis – alaptalanul. Egyrészt a szöveg annyira egyszerű, hogy szerintem bézik angolnyelvtudási szinttel is a fele megérthető, másrészt nem azon röhög az ember, hogy mit mondanak, hanem (szitkomhoz meglepő módon) a szituációkon.

Így az első rész után abszolút bejön, mindenképpen folytatom.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Nyárvége

Eléggé úgy tűnik, hogy a nyár, mint olyan elfogyott, véget ért, nincs többé idén. Ez már csak azért is igen bosszantó, mert reménykedtem, hogy olyan finom idő lesz, mint tavaly (kellemes ősz, enyhe tél), de ez az illúzióm már szertefoszlott. Már csak azért is, mert három napja zuhog az eső, és ha ez így megy tovább, frankón be kell fűteni. Még a kedvenc skótkockás felsőmet is felvettem, pedig hát hónapokkal ezelőtt történt ilyen utoljára.

Elhunyt Pavarotti

Luciano Pavarotti (1935-2007)

Egyáltalán nem mondhatom, hogy nagy operakedvelő volnék (sőt, nem hiszem hogy meg tudnék nevezni operacímeket, vagy híres műveket híres szerzők nevéhez tudnám kapcsolni), ám van egy név, ami még nekem sem idegen: Luciano Pavarotti. Az ő nevét rögtön dallamokhoz, hangokhoz tudom kapcsolni.

Pavarotti hasnyálmirigy-rákban szenvedett, 71 éves korában hunyt el.

Hová tart a PC?

Hát ez a GTA IV fantasztikusnál is jobbnak ígérkezik. Két dolog bántja az én lelkemet csak: az egyik, hogy első körben XBOX 360 és PS3 az, amire kijön, tehát PS2 lehet, hogy nem is esélyes (donnó). Aztán ott van a lehetőség, hogy kijön pécére. Akkor meg kell neki százötven kétmagos processzor, a legújabb-legdrágább-legjobb videókártya, meg kétszer vagy kétszáz gigabájtnyi memória, és akkor van rá esély, hogy nem fog szaggatni, meg hasonlók. És persze egy házi atomerőmű, ami mindennek termeli a szükséges energiát. Feszinéting.

Reggel meg itt az áram, hol az áramot játszottunk, így tíz órakor nagy kómás fejjel nem igazán értettem, hogy most miért is hajnal egy van, ha süt a nap.

Meg hideg is van.

Újszag

Eddig a pillanatig úgy voltam vele, hogy ha már menő nagyondrága MP3-lejátszó, akkor Zune, mert sokkal jobban megéri a pénzét, mint egy sokgigás iPod, ami semmit nem tud. Aztán gondolom erre Steve munkatársai is rájöttek bent az Almánál, ezért kidobták az új iPodokat, amik szerintem csúnyábbak, nagyobbak és drágábbak is, cserébe viszont okosak (és nem szépek).

Még nincs vége, olvasd tovább »

2007. szeptemberi órarend

2007. szeptemberi órarend
Rá lehet kattintani.

Így néz ki a szeptemberi órarend. Lesznek mókás pillanatok, wattafák arckifejezések és hasonlók, érzem én. Holnap meg évnyitó.

Blogfüggő-e vagy?

90%How Addicted to Blogging Are You?

Én legalábbis biztosan. E teszt szerint (melyet amúgy adrinankoooonál találtam) 90%-ban vagyok blogfüggő. Ez van.

36

Szeretném tőletek megkérdezni, hogy bűn-e rácsatlakozni egy WiFi-csatornára, ha az nem kér semmilyen jelszót, kulcsot akármit, és arra használni, hogy kielégítse (nem éppen) szerény internet-igényemet, mely MSN-beszélgetések, e-mail-üzenetek, webböngészés és blogolás formájában nyilvánul meg?

Valamint elképzeltem hirtelen a magyar Jack Bauert (aki nem más mint a Stohlbuci, és ráadásul jobb mint Sutherland), ahogyan az angyalföldi rendőrkapitányság egyik sötét kihallgatószobájába berontva ráborítja az asztalt egy angyalföldi gádzsóra, és ráüvölt, hogy KINEK DOLGOZOL?!

Évnyitó 2007.

Megvolt. Jó volt. Mármint azt leszámítva, hogy egy órás volt, és néha unalmas, ráadásul figyelembe véve a tényt, hogy ez egy évnyitó volt (érted, évnyitó, 12 év alatt voltam vagy ötször évnyitón), tényleg jó volt. Mivel az oktatásügyi miniszter bácsi, meg még sok ilyen fontos ember nem ért rá, és lévén ez egy informatikai iskola, a rektornéni Szkájppal hívta fel őket, és videótelefonált velük, valamint az iskola vidéki konzultációs központjaival. Tényleg mókás volt, ahogyan szkájpolt egy kivetítőn lévő tátogó fejjel, minket meg vett két szögből a kamera.

A GDF-terem meg kifejezetten szimpi, egyrészt mert van konnektor, és megbeszéltük, hogy hatos hosszabbítóval fogjuk használni a leptopokat (míg ki nem csapnak mint terhes macskát egészségügyi sétára), valamint kényelmesek a székek, dizájnos a kinézete, és jó a hangosítás. Bár értelemszerűen nem olyan nagy, mint egy műegyetemi előadóterem, de nekem bejön. De igaz is, hogy nem ott töltjük az óráink nagy részét, hanem a Neumann Kongresszusi Teremben, amit még nem láttam.

Kicsit azért kellemetlen helyzetben volt a rektorasszony, miután mondta, hogy a BME ~250, a BMF ~150 míg a GDF ~15 éve üzemel, a kiadott diplomák száma értelemszerűen még aránytalanabb (pláne a sok átjelentkezés és lemorzsolódás miatt). Mókás, hogy a Miskolci (vagy nem tudom pontosan melyik) távoktatási konzultációs központnak azért kellett kiköltöznie az egyetem épületéből, mert az konkurenciának vélte egy idő után.

Hidden Palms

Hidden Palms, girl in swimsuit, úszócuccban a csaj, meg ilyenek

Ez meg egy olyan sorozat, ami fiatal egyedeknek készült. Majdmindjárt meg is mondom milyen elemekből lehet erre rájönni: szép lányok/szép fiúk (igény szerintit aláhúzni), napfény, pálmafák, szex, rejtély, titkolózás. Hab a tortán: főszereplő csóka fotózik, és az első részben cangázik is. Egyebet tényleg nem tudnék róla elmondani, pláne nem egy rész után (a második elég lassan jön, és felirat sem nagyon van hozzá, hogy a rák vájná ki a szemét), de azt lehet érezni, hogy titkolózás megy erősen, és persze a szokásos képmutatás a szomszédok előtt. Nem egy PB, de 45 percnyi mókának tökéletes (merthogy röhögni is lehet rajta).

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Dujuszpík?

Halál nyugodtan (mondhatnám nyugottabban, mint akit a halál ért) álltam a trolira várva (bár annyira nyugodt nem voltam, mert egy csúnya cigány állt mellettem) amikor mellettem nem messze állt meg két csaj, és németül nyomták a vakert, hogy Fehrenszjüek terre, még át is futott az agyamban, hogy megkérdezhetném angolul, hogy kell-e nekik help, de a csaj el?bb gondolt erre, és bájosan odajött, hogy Excuse us, could you help us please? és én meg hát mint aki tizenkét éve h?en tanul angolt bárgyú mosoly kíséretében válaszoltam, hogy Yes., de hogy mib?l gondolták, hogy én biztosan beszélek angolul, nem tudom. (Azaz sejtem: a mérhetetlen jókiállásom és szexi testalkatom mellett – melyet az öltöny csak mégjobban hangsúlyozott – bizonyára imponáló volt a szemüveg és az öltöny is, így valami bizniszmen-félének nézhettek. Vagy csak tudták, hogy én vagyok a Mefi. Megeshet. ;])

E bizarr jelenet után odajött a mellettem álló el?bb már említett és csúnya cigány (ekkor már megugrott picit a pulzusom), és megkérdezte, hogy Excuse me, is this the stop of bus number 76?, hát képzelheted hogy meglep?dtem, mikor kiderült, hogy nem is cigány, hanem valami teljsen más országból (a kiejtéséb?l, és hatévadnyi »huszonnégy« végignézése után arabra mertem tippelni) érkez? turiszt volt, de ekkor már a terroristák jártak a fejemben, és az, hogy mi lehet a hátizsákjában (nem), és hát mondtam neki szintén, hogy jessz. De el?ször véletlenül igent mondtam, amire bólogatott vidáman, hogy The word »yes« I understand., mondom okay.

Szóval ezek vannak.

Bekapp ken szév jor lájf, ögéjn.

Tegnap valami isteni sugallat ösztönzésére úgy gondoltam, hogy nekem SQL-mentést kéne csinálni, aztán mégsenem csináltam. Erre ma, mikor els? számítógépes megmozdulásként gondoltam megnézem a Vezírközpontot, és írok ide valamit, hát mi fogad? Couldn't connect to remote server. Mondom jáj, majdmegjavul. Aztán nem javult. Erre most 23.48-kor végre megjavult, a veszteség egy darab blogbejegyzés (amit bánok, hogy ez egy olyan megjelölt blogbejegyzés volt, kés?bbi olvasásra, Dujuszpík? címmel, de hát se baj). S?t, közben eF`k3_ jóvoltából ez a bejegyzés is megmenekült, puszipacsi.

Tehát a nap tanulságán kívül (mely a címben szerepel), a blogba holnap beépítek egy bekappert, azt hiszem. Valamint megállapítom, hogy tényleg blogfügg? vagyok, egyszer?en hiányzott a blogolás, így, hogy lett volna rá lehet?ségem (értsd: volt net, nem akadályozott semi, azt leszámítva, hogy tulajdonképpen nem volt blog). Ésés a sok kérd?jelet elnézve lehet, hogy esedékes lesz egy UTF-8-ra való átállás is, hiába kerülgetem. Csak jelen esetben még az új motor fejlesztésére is alig van energiám/id?m/kedvem, nem hogy még annak az UTF-8-as átalakításává.)

Árvíztűrőtükörfúrógép

Jobb megoldást nem látván úgy döntöttem, hogy fogom az adatbázis-mentést, és az összes kérdőjelet kicsérelem a megfelelő karakterre. A dolog bukója ott van, hogy egyrészt a kérdőjel amúgy is előfordulhat a szövegben, másrészt az ű és az ő is kérdőjelként jelenik meg, tehát kellett vele trükköznöm. Cserébe most annyi ő és ű betűs szó zaaktol a fejemben, hogy öröm nézni.

Egyébként nem értem, hogy miért csinálja ezt az adatbázis (a HTML fájlok tökéletesen működnek), hogy minden ő és ű cuki ? formájában jelenik meg (a címben látható). Egyébként még most sem működik, alig tré módon kézzel írogatom be a ő kódokat és társait. Ha van valakinek tippje, küldje bátran. (ISO-8859-2-ben van az oldal és az adatbázis is, a használj UTF-8-at jellegű kommenteket kerüljük, köszi.)

Száksz.

2007. szeptember 10-e., 18.29.33

Meg lett javítva, néhány komment még kérdőjeles (kb. tíz-tizenöt darab) de azt leszámítva minden fekszik. A probléma annyi volt, hogy rosszul lett visszatöltve a bekapp, most, hogy latin2-vel lett, működik. Köszi mindenkinek.

Készülődöm

Vettem négyadagnyi mikrohullámú sütőben elkészíthető pattogatott (még nem az, de majd) kukoricát, fogok még három-négy zacskónyi csipszet, sok szörpöt, hideg kaját, és akkor kezdődhet a móka, hogyaszongya:

»Prison Break«3×01 2007. szeptember 17.
»Heroes«2×01 2007. szeptember 24.
»House«4×01 2007. szeptember 25.
»Született feleségek«4×01 2007. szeptember 30.
»24«7×01 2008. január 13.
»Lost«4×01 2008. január (?)

Így jobban megnézve, nem is olyan sok sorozatot nézek. :D

Nemműxik

Egyébként egyre jobban kezdem gyűlölni a nem működő weboldalakat. Eddig sem szerettem, de azért így 2007 vége felé, ahol már abszolút nincs monopóliuma az Internet Explorernek, és egyre többen vannak a neten, pláne azok, akik Firefoxot, vagy valami hasonszőrű értelmes böngészőt használnak, tényleg probléma, hogy nem működik egy oldal. És nem apró zavaró hibák, hanem fontos dolgok (például tv2 keresője) nem funkcionálnak. És nem az apró oldalakon, hanem fontosabb, komolyabb szájtokon (OTP webbank). És ez például csak azért is rossz, mert a hozzá nem értő átlagos felhasználó – jogosan – megkérdezi magától, hogy most akkor miért is használjon ő Firefoxot például, ha az Explorerrel több oldal, jobban megy.

Sex Shop

És az miért baj, hogy egy 18 éven aluli (konkrétan 17, ami azért nem olyan hűdegyerek kategória) csávó és a barátnője bemennek a száksoppba, aztán vesznek maguknak valami segédeszközt (konkrétan egy vibrátorról volt szó)?

Nem tudom látta-e valaki múltkor a tévében, de engem nagyon meglepett: teljesen fel voltak háborodva, hogy egy 17 éves párt kiszolgálnak, akik mellesleg pár hónap múlva fogják betölteni a 18-at. Ezen tényleg fel kell háborodni? Tényleg nem értem. Ráadásul a mai világban, ahol ezerszer könnyebben el lehetne intézni, hiszen megrendeled a neten, vagy a pornófilmet (ami egy 17 éves lelki világát megroncsolja, mint kiderült) nemes egyszerűséggel letöltöd a netről.

Azt még megértem, hogy egy 12-13 éves kisgyereken felháborodnak, na de egy 17 évesen?

Jegyek a díszpáholyba

Egyébként nyílt titok, hogy lassan, de biztosan készül a mefiblog motorjának legújabb, legokosabb, legszebb változata, és most már néhány kézzel fogható dolog is van, nem csak halvány kódrészletek. Mondhatnám látom a fényt az alagút végén, csak még egyrészt rohadt messze van, másrészt halkan, de dudál is.

Ennek örömére, ha legalább tíz-húsz érdeklődő van, akkor tarthatnánk egy előregisztrációt. Ez azért lenne szuper, mert amikor áppgrédelek az új verzióra, akkor jó lenne, ha minél kevesebb júzernek kéne regisztrálnia. (Lehet majd regisztráció nélkül is kommentálni, linket és zenét küldeni, de olyankor csak az én jóváhagyásomra jelenik meg, ez pedig ugye értelemszerűen lassítaná a dolgokat, az meg kinek jó.)

Tehát.

2007. szeptember 11-e., 16.04.21

Na, akkor akit érekel ide kattintva tud regisztrálni. Más még nem működik, nem érdemes próbálgatni, mert csak hibaüzenetek tömkelegét küldi. Sikeres regisztráció esetén visszaküld a blog főoldalára (mármint a jelenlegi blog főoldalára, persze).

2007. szeptember 11-e., 18.51.43

Na, húsz embernek sikerült, köszönöm. Majd még lehet lesz még egy kör a big ópening előtt.

Vonal alatt

Amúgy az írásaim nem ütnek meg egy szintet. Erre – minden sértődés és morc nélkül – azon egyszerű tény alapján jöttem rá, hogy küldtem egy bejegyzést a Sorozatjunkie-ra, de meg már nem jelent, és ugye a vendégbloggerkedésnél az van írva, idézem:

Szóval, ha van kedved, írj, szerezz 1-2 képet és küldd el. Ha megüt egy szintet, akkor pedig dobjuk is kifele a blogra.

Persze nem fogok összetörni, csak érdekességképpen.

Sony VAIO VGN-S5XP

Sony VAIO VGN-S5XP

Nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom az új kinyitható-hordozható szörnyeteget, aki nem más, mint egy Sony VAIO VGN-S5XP (csúnya a neve, és alig lehet találni róla valamit a neten, cserébe német nyelvű a billentyűzete).

Így nagyjából másfél napnyi kísérletezgetés-telepítget-konfigurálgatás után csak annyit tudok mondani, hogy OMG. Kezdve ott hogy – német ismerősöknek köszönhetően – féláron sikerült megvenni, ami egy ilyen vasért szerintem nem rossz pénz.

Mivel a neten egy kukk magyar betű sincsen róla, ezért leírnék néhány gondolatot, teszt, leírás, ahogy tetszik.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Suit up!

Azon felül, hogy a »How I Met Your Mother« az egyik legjobb röhögős sorozat, amit mostanában láttam (tényleg, aki húszpercnyi sírva röhögésre vágyik, az mindenképpen nézze meg), a Barney nevű srácot alakító Neil Patrick Harris az egyik legfantasztikusabb komikus/színész, akit mostanában láttam.

Suit up!

Busz, busz és busz

Például azért is nagyon jó, hogy reggel hét és nyolc óra között sokkal kevesebb busz indul, mint általában, mert így legalább biztosan lesz állóhelyed (mert ha nem a végállomáson szállsz fel, ülőhely az már nincsen), és iskolába menet ha buszbaleset történik, akkor meghalsz 18 évesen, ami pedig nagyon jó, ugye, ez nem is vitás. Értsd: igen, szerintem ez részben a busztársaság hibája is.

Fájlfeltöltés

És arra van valakinek valami tippje, hogy miért nem tudok fájlt feltölteni? Tehát a kód működött, aztán gondolt egyet, és beszüntette ezen szerencsés tulajdonságát. PHP-ről van ugye szó, és sem a copy(); sem pedig a move_uploaded_file(); nem megy, egyszerűen nem tölti föl (a könyvtárak jogai be vannak állítva, tehát nem ez a probléma).

Én kifogytam az ötletekből, valakinek esetleg valami kézzelfogható?

Böngésszé'

Bejön nekem is egyébként a már korábban is említett »Google Calendar«, és én nem is vagyok szívbajos publikus dolgokat beleírni (tehát ahhoz, hogy lássam pl. Netvibes-on, publikussá kell tenni, így más is láthatja), de igazából egyetlen egy bajom van ezzel a tegyünk mindent a netre hozzáállással: ezek más szerveren tárolódnak, és ki tudja, hogyan dolgozzák fel és tárolják ezeket a személyes jellegű üzeneteket. Értelemszerűen akinek titkolnivalója van, nem Google Calendarba írja be, hogy holnap megy kinyírni az orosz elnököt, és értelemszerűen nem egy 19 éves órarendjére kíváncsiak, csak azért ha jobban belegondol az ember, hátborzongató, hogy mennyi információt adunk ki az interneten, és többségüket nagyon lopkodni sem kell, hiszen mi magunk tesszük publikussá.

KRESZ nélküli közlekedés

Minden közlekedési lámpát és KRESZ-táblát leszereltek, a kijelölt gyalogátkelőhelyeket és bicikli-utakat megszüntették az alsó-szászországi Bohmte-ban. A 13 ezer lakosú település egy új közlekedési koncepcióval kísérletezik, amely a változtatás egyik kezdeményezője, Klaus Goedejohann kereszténydemokrata polgármester reményei szerint mindenki – gyalogos, ker rékpáros és autós - számára több biztonságot fog jelenteni.

Itten.

Ahah, kis idő múlva meg a hír arról fog szólni, hogy tömeges közlekedési katasztrófák történtek egy alsó-szászországi településben, hehe.

Csillagok

Most őszintén, szokta valaki bámulni a csillagokat? Mármint, csak úgy kiülni egy nem túl hideg estén, és nézni felfelé, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy hú az anyja köcsögit, hátezek a világító izék rohadtul jól néznek ki? Nem vagyok hívő egyébként, de Dan Brown írta le legjobban az ekkor tapasztalható érzést, az »Angyalok és démonok«, mégpedig így:

Én azt kérdezem, hogy hisz-e Istenben. Amikor hanyatt fekszik a csillagos ég alatt, érzi-e az isteni jelenlétet? Érzi-e a zsigereiben, hogy Isten művét szemléli?

És ha hívő az ember, ha nem, erre nehézkes felelni. Mint ahogyan arra is, hogy miért vagyunk itt, miért oda születtünk, ahova és egyáltalán miért élünk?

Lágy(tojás)

Egyébként nem sokkal ezelőtt vettem észre, hogy – akárcsak Shamalt – egyszerűen nem érdekel már az a bizonyos szám, ami a statgép első sorában, a ma mellett látszik. Egyszerűen túl vagyok azon.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Telcsim

Eddig összesen négy telefonom volt. Az elsőt nyolcadikos koromban kaptam, mikor elkezdtem utazgatni az iskola miatt, ő egy Siemens M35i volt, ami akkor csúcsszupernek számított, mert T9, mert net meg ilyenek. Aztán ő két év után meghalt, de úgy teljesen, és kaptam egy Siemens MC60-as csúcsmobilt, ami azért volt csúcs, mert kamera és színes és polifónikus és GPRS és egyébként is. Ez már az első nap hibás volt, négyszer vagy ötször volt szervizben, de én szerettem, nagyjából három évig volt az enyém. Már csak azért is kedveltem, mert olyan mélyrehatolóan megberheltem, hogy öröm volt nézni (moikboy szomszéd tudna erről az időszakról mesélni, hehe). Aztán ezek után, mikor az MC60 teljesen meghalt Samsung SGH-E330 volt a következő versenyző. Szerettem, csak egy baj volt vele: lehetetlen volt PC-vel összehozni.

Aztán, mikor a Samsung is végét rúgta, valamint volt egy fantasztikus akció, beszereztem az én »SonyEricsson W300i« típusú csodamobilomat, ami persze cseppet sem népszerű, csak minden második embernek van ilyen a tízből, de engem nem hat meg. Mégpedig azért, mert ez az első olyan telefon, amit lassan egy év után is imádok. Mindenre használom, telefonálásra, SMS-küldésre, távirányítónak, naptárnak, e-bookot olvasni rajta, játszani, és mégs sorolhatnám. Egyszerűen mindent tud, amit tudnia kell, és amit elvárok tőle, gyors, okos, kényelmes, és csak egyetlen hátránya van: picit zörgős rajta a műanyag. Most először nem azon gondolkodom, hogy milyen lesz a következő, ha ez meghal, hanem hogy hogyan kéne ugyanilyet szerezni, ha ez meghal. De legalábbis egy biztos: telefonból csak SonyEricsson lesz a következő.

Jóban is, rosszban is, de inkább szarban.

Két dolog. Azaz több. Egy: miarák ez a favorit nevű szenny? Kettő: hogy merik »House« és »Született feleségek« kaliberű sorozatokkal egy percben említeni a Jóban-rosszban (ezt nem tudom hogy írják hivatalosan) nevű izét? És az miért van, hogy ebben az izében szereplő színészek alig tudnak kibrekegni két értelmes szót? De azért lenézően(!) megjegyzik, hogy szerintük nem olyan rossz színész Hugh Laurie. Tényleg nem.

Mornin'

Korán reggel például azért is jó intézni az ügyes-bajos dolgokat, mert ilyenkor száz, hogy kevés helyen fogad tömeg. Meg szép a napkelte. Le akartam fotózni, aztán eszembe jutott, hogy a fényképezőm már 'pesten van. Sebaj. Viszont a neten is kevesen vannak, ami azért jó, mert frankón gyorsabb. Mint régen a modemes időkben, hehe. Mondjuk ittam egy kávét (ilyen neszkávét, sokkávé, sokcukor, kevéstej), amit nem szoktam, de 1.40 körül sikerült elaludni, és 5.25-kor keltem, tehát álmos sem vagyok.

Feka

Kis digitális farokverés gyanánt gondoltam megjegyzem, hogy mostanában feketére állítok mindent a gépen (de olyan húzós szinten). Tehá most például így néznek ki a dolgok:

Akár be is dobhatja mindenki a saját összeállítását. (A Windows-téma meg ha érdekel valamit ehunnét, a háttérkép innét gyütt, a bötűk meg »klírtájppal«, hangolás nélkül, mert ez az egyetlen, amivel a Mikró belopta magát a szívembe.)

subtitleRenamer

A mefiblog korporésön (avagy közismertebb nevén The M) Szoftver És Szoftverszerű Szülemények Szállítója büszkén prezentálja a subtitleRenamer névre keresztelt jóságot!

subtitleRenamer

Még nincs vége, olvasd tovább »

Macskaság

Érdekes, hogy sokan azt hiszik, a macska valami kényes, gyönge, buta, és lusta állat. Pedig. Kezdjük ott, hogy minden macska egyéniség. Aztán minden macskában van erő, csak ez nem mutatkozik meg úgy, mint egy kutyánál. Butának semmiképpen nem mondható, de szintén nem úgy működik a dolog, hogy ül, és cica leül. Hosszú idő után persze értelmez parancsokat, de hogy végrehajtja-e ez kedvfüggő. Mert kedve az van. Lustának nem mondható, tény, hogy egész nap alszik, de éjszaka vadászik, rohangál, játszik, sokszor nappal is.

Sokan azt is hiszik, hogy a macska nem szereti ha dögönyözik, mint egy kutyát (megcsapkodni az oldalát, hátát, persze nem úgy, mint Gazsit a perverz zsebtolvajt, csak úgy játékosan). Szintén tévedés: a macska kifejezetten szereti, ha nem csak simogatják, hanem dagonyázzák, túrják a bundáját. Mint ahogyan (néhány különlegesszőrű, például perzsa macskától eltekintve) szeretik azt is, ha visszafelé simogatják a bundájukat, szintén a közhiedelemmel ellentétben.

Persze, mint fentebb is írtam: minden macska egyéniség, nem is kicsi, tehát kivételek lehetnek. Van egy olyan mondóka, hogy ha dédelgeted a kutyádat, azt hiszi isten vagy; ha dédelgeted a macskádat, azt hiszi isten. És ez így össze is foglalja az egészet. E tapasztalatok, gondolatok tizennégy évnyi macskatartás után születtek, és egyébként b3ck blogján látható bejegyzést olvasgatva jutottak eszembe.

My Name Is Earl

My Name Is Earl

Hát nem tudom. Elvileg ez ilyen vicces. Elvileg. Namármost a »How I Met Your Mother?« az már az első rész után olyan OMG ez állati fíling lett, és »a minőség nem romlott«, ez viszont két rész után nagyjából kétszer röhögtetett meg. Szóval érdekes. Az alapsztori pedig jónak tűnik: örök bajkeverő csávó nyer egy kaparós sorsjegyen, és úgy gondolja, meg kell változnia: listát ír, és akikkel eddig valami rosszat tett, most igyekszik jóvá tenni. A lista kétszáz-akárhány elemet tartalmaz, tehát van mit. De ez nem mindig vicces.

A Fotósopp pedig nem kicsit öli meg az új vasat, nem tudom miért (megzabálja a memóriát konkrétan, de hogy miért, ájdonnó).

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont (Kis jóindulattal.)

Meghalt Colin McRae?!

Ha jól veszem ki a hírekből, akkor lehet, hogy McRae egy balesetben meghalt. Még nem megerősített, lezuhant egy helikopter a Skóciában található háza közelében, négy halálos áldozat, de mind azonosítatlan, egyelőre. Nagyon nagy veszteség lenne, tényleg.

HAMennél de jó lenne!

Azért is jó például, ha a buszmenetrend egy központi szájton, és csak ott van tárolva, mert ha a központi szájt nem elérhető, akkor tök jól nem tudod megnézni mikor és hova megy neked busz. Ennek ki ne örülne, ugye. A telefon meg foglalt. Mert miért ne.

Első nap

Fantasztikus volt, én mondom. Leküldtünk három órányi fizikát, ami hát roppant érdekfeszítő volt, el lehet képzelni, meg három számítástechnika alapismereteket, amit egy rendkívül mogorvának tűnő, de mint később kiderült, roppant vicces előadó tartott. Hajnali fél kettőkor sikerült elaludnom (inszomnia rulez), hajnal hat előtt öt perccel keltem, el lehet képzelni mennyire vagyok fáradt, de ez nem tart vissza attól, hogy (talán fényképezéssel egybekötött) biciklizésre folyamodjak.

A nap fénypontja pedig, hogy előttem két sorral ülő srác leptopján a mefiblog főoldala figyelgetett vissza; nem tudom ki lehetett az illető, de azért innen is üdvözletem neki. (Gondoltam, hogy odamegyek autogrammot osztogatni, de azért ez beképzeltnek tűnhet, és nem akarom, hogy még valaki efféle dolgokat gondoljon rólam. ;])

Ne nézzé', tekerjé'!

Tehát mentem, és »tekertem egy jót«. Rögtön fél perccel azután, hogy elindultam (és tapasztaltam, hogy szinte nincs fékem, olyan gyenge), isteni beavatkozás által sem történhetett volna mókásabban, ahogyan belefutottam Zsukovba. Ő hívott engem. Háromszor, három számról. Mielött hívott volna, hívott még valaki, aki cseszett beleszólni. Aztán Zsukovval alig hallottok egymást (én nem is tudtam hogy ő az), majd egy ötödik számról érkező hívás futott be, azt már fel sem vettem (ez is Zsukov volt, egy utcai fülkéből). Tekerek mint az ökör, pont arra gondolva, hogy még lehet a Zsukival is összefutok, erre nézem, hogy ez a szakáll, ez a szemüveg és ez a haj nekem ismerős a Kodály Köröndnél. A telefonfülkében. És Magellán biciklivel. Mondanom sem kell ki volt ő.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Residence of Mefi

Legyen itt egy rendkívül igzalmas bejegyzés arról is, hogy hol tengetem pesti életem mindennapjait, amikor épp nem tekerek (bicklit), vagy nem iskolában vagyok, képekkel, mert úgyis kérték páran.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az ideg megint lecsap!

Durva leszek: AZ IDEEEG! Le lehetne tölteni a »Prison Break« 3×01-et, ha lenne internet (mert ugye »lopottwifi« van, de az sem sebességben, sem elvekben nem teszi lehetővé a torrentezést, ugye. Plíz, kerüljétek a szpojlereket, mert ha még olyat is látok, akkor morcica leszek. (Mármint ennél jobban.) Cserébe most nézegethetem a vektorfüggvényeket, amik ugye nagyon izgalmasak.

Hájpermadzsar

Há' takarodjá' má' innét, há' mi folyik ebbe' az országba'?!

Te meg tanulj meg magyarul beszélni, te igazi nagymagyar te! Aztán ennyit arról, hogy milyen politikai beállítottságú emberek tüntetnek, a taps és a sörösdoboz-dobálás alapján. Tényleg, azt nem tudom mi a szánalmasabb: a miniszterelnök, ezek a nagymagyarok, a tüntetők (értelemszerűen nem a csendes tüntetőkre gondolok), vagy az egész úgy, ahogy van.

Internetworkénenekem

Fantasztikus ám, hogy reklámozzák orrba-szájba, hogy neked internet kell, aztán amikor be akarod köttetni, akkor nyolcezer papír kell hozzá; de olyan szinten, hogy lassan már magától az építésztől kell engedélyt kérnem. Jaj. Meg arról nem is beszélve, hogy nem olyan jók ám a kondíciók, mint mondják. Most például 2/1 megabit/másodperc le- és feltöltési sebesség lesz, aztán ha sikerül gyorsítani, akkor ez 10/10 re, ami viszont nagyon jó lesz. Már ha sikerül bekötni.

»Átkozott bürokrácia.«

Sonyzmus

Na, most ez tele lesz házi linkekkel. Talán Haszprus mondta, hogy nagyobb teret kéne engednem az egós bejegyzéseknek, hát most szinte csak az lesz. Igazából rám nem hat (még) ez a felsőoktatási-átalakítás, ami sokaknál észrevehető (kevesebb bejegyzés, az is más, sőt leginkább a sulival kapcsolatos témákban), a probléma az, hogy ritkán kapok lopott vonalat, ergo nem ülök gép előtt. De ha majd végre »lesz végre net«, ez változik persze (kommentekre is ezért nem tudok válaszolni nagyon, DarkEviltől ezúton is bocsánat, hogy MSN-en nem tudom felvenni, de egyszerűen nem jelentkezik be).

Még nincs vége, olvasd tovább »

Hát mindjárt péntek

Egyébként a »kékmetróval kapcsolatban« (ami majdnem piros volt ugye), jutott eszembe, hogy nem csak a kettes metrón, hanem sehol nem jön be a néni hangja. Tényleg nem a hímsoviniszta disznó beszél belőlem, de egyszerűen zavaró, ez az erőltetett, mosolygós, legyél vidám mert békávézhatsz stílus, arról nem is beszélve, hogy gyakorlati problémái is vannak: például nem érteni. Próbáld csak ki, hogy a hetes buszon mennyit értesz, amikor a busz befarol a Ferenciek terére például. Tehát a konzekvencia az, hogy a bácsinak sokkal jobb a hangja, sokkal jobb lenne a bácsi. Kéretik az összes beszélő buszra a bácsit beszéltetni. Mert én szeretem az erőltejes hangot, ami figyelmeztet, hogy Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!, és közben egy inside joke-ként küldi, hogy velkam tu dö ríl vörld, nem pedig a rózsaszínszitis néni hangja.

Jaj, apropó mátriksz: osztály-, csoport-, évfolyamtársam, ahogy tetszik, vett M&M's-et. A számtudomány izgalmas előadása közben olyan arccal fordult felénk, mint ha felfedezte volna a hétmagos processzort, és kinyújtotta a két kezét. Ugye nem kell mesélnem, hogy milyen színű két darab drazsé volt a kezében, és hogy mennyire röhögtem. Ezt az amúgy sem izgalmas bejegyzést ennél egy fokkal jobban sikerült megírni, de valahogyan eltüntettem.

Vééégre...

…hazaértem, és bár lehet szemét dolognak tűnik, de mégiscsak az egyik legjobb dolog, ami történt, hogy végre bedughattam az UTP-kábelt, és szinte éreztem, ahogyan a megabitek röpködni kezdenek a rútertől, a kábelen keresztül, egészen a gépig, villámgyorsan töltve a »Prison Break« harmadik évadjának első részét, tehát az esti program meg lesz. :]˛

Nem csak egó van ám

Két dolog. Egy: biztosan hat rendőr kell egy 19 éves srác lefogásához, és biztosan másfél percig kell küldeni a seggébe az elektromos áramot a sokkolóval. Meg biztosan azt kell csinálni egy fiatal csajjal is, és most már mindenkivel. Szeretem én a viccet, csak nem értem.

Kettő: a szlovákok valszeg féltik a pofájukat (most ne vegyen senki semmit magára, köszi), azért megy ez a hercehurca a Beneš-dekrétumok körül, (mely, hogy Sólyom elvtárs úr szavaival éljek nem támogatja a szlovák-magyar viszonyt). És hát én is szégyelném.

Prison Break 3×01

Hát nem tudom. Ez egy másfajta »Prison Break«, az van.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Addiktállat!

Ha már sorozatmánia: alapból nem szeretek olyan sorozatokat nézni, amikről tudom, hogy jók, érdekes befejezésük van, mégsem folytatják (»Tru Calling«, ugye), de a »Hidden Palmst« bevállaltam, magam sem tudom miért. Aztán örültem is, hogy hepiend vége van (bár másra gondoltam), erre az utolsó két másodpercben akkora kliffhenger volt, hogy leszakadt az állam (pláne, hogy az volt, amire eredetileg gondoltam). Szóval kár, hogy kencelt kapott. Egyébként az a nyolc rész (és angol felirattal küldtem, hah!) egész jó.

Koszos

Szombati elfoglaltságként elkezdtem kitakarítani a szobámat, úgy jól. Ehhez kapcsolódóan egy igazán fontos jótanács: ne csináljatok olyat, hogy másfél évig nem takarítotok ki az ágy alatt, mert eléggé csúnya dolgok tudnak ott összegyűlni. Tényleg. Gondoltam rá, hogyl lefotózom, de egyrészt nem esik jól 18-as karikát rajzolni, másrészt nincsen itt a fénybefogó kézikészülék.

Megyegér!

A »takarítás« közben jutott eszembe, hogy kéne valamit csinálni a »tönkrement egérkémmel«, de azért biztonság kedvéért bedugtam, és kipróbáltam, hogy megy-e. És láss csodát, a »VAIO-val« megy gyönyörűen meg szépen is. De a másik gépen nem, és ami az érdekes, hogy egy harmadik gépen sem. Fura dolog ez a technika, na.

Bjudöpeszt

A budapesti (tömeg)közlekedés tényleg nagyon gázos; tehát a 8 km-es út 49 perc alatt való megtétele húzós, akárki akármit mond. Viszont egyetlen dolog miatt megéri minden reggel, álmos fejjel, a fülben zakatoló és ébrentartó ritmusos zene kíséretében nekivágni a 7-es busz rémséges utazásának: a látvány. Mert amikor a busz átmegy az Erzsébet hídon, akkor a kedves utas elé táruló látvány lenyűgöző. Én évekig laktam Budapest belvárosában, ahol kosz volt, bűz, zaj, de ez soha nem érdekelt, mert tudtam, hogy egy gyönyörű városban lakom. És sajnos ezért nem szeretem, hogy csicsás, absztrakt, hipermodern épületeket építenek, mert elveszti a város azt, amitől én igazán szépnek tekintem: a régies báját. (Bár hogy megcáfoljam magam, a Dózsa György úton épült egy gyönyörű modern épület, amit imádok.)

Szóval, minden rossztól eltekintve, Budapest egy gyönyörű város, gyönyörű épületekben, hidakban, és emlékekben gazdag – bár ezen emlékek többsége nem feltétlen gyönyörű.

Gondolatok

Hm, sokan mehettek Kritikus Tömegre, mert ma szinte mindenki offlájn volt, és a blogok sem öntötték a bejegyzést magukból, mint szombaton általában. Feszinéting.

És az milyen már, hogy közli az asszony a tévébe', hogy szeretem a családomat, ezért néha főzök nekik, hát oké, de ha szereted a családodat, akkor nem kéne mondjuk gyakran főzni, teszem azt hetente, hetente kétszer? Vagy én lenni beteg?

Jah és még valami: emlékszik rá valaki, hogy régen a Kindertojásban ilyen porcelán, elvileg kézzel festett kütyük voltak, nem ezek a műanyag gagyik, mint most?

Há, há, HTPC!

Speedlink SL-6399

Egyébként a »HTPC-mániám« odáig fajult, hogy végül beszereztem egy Speedlink SL-6399 típusú távirányítót. Az előnye az, hogy olcsó, a vetélytársaihoz képest, ügyes, masszív; a hátránya az, hogy nem konfigurálható, tehát fixen beállított kódokat küld, melyek egyébként a Windows Media Center izéjével 100%-osan kompatibilisek, a »Meedio« nevű ügyesokos szoftverrel, ami meg így néz ki:

Meedio

Egyébként tényleg ajánlom ezt a HTPC dolgot, még ha csak nagyon egyszerűen egy médiacenter szoftverről, és egy távirányítóról is beszélünk, mert sokkalta kényelmesebb. Mármint azoknak biztosan, akik tévén keresztül, fotelból nézik, és nem szeretnek filmnézés előtt, közben és után billentyűvel meg egérrel szenvedni.

Nyalánkságok megint

A Teréz körúton egyébként találtam egy illatszerboltot, ahol nem csak illatszerek, hanem különböző nyalánkságok is találhatók. A dolog érdekessége, hogy van például »Pringles«, igaz a nagyhenger 500 forint (de vegyük figyelembe, hogy a csipszek királyáról beszélünk, kétszer annyi van benne, mint egy átlagos zacskó csipszben, nincs összetörve, és rohadtul finom, ráadásul kint Olaszba' köbö két ajróért tolják), persze nem vettem, de megremegett a kezem. Meg van például fehér csokoládéból készült Kinder Bueno, amit itthon még nem láttam. Meg Snehulky nevezetű cukorka, amit ugye szeretek (bár elszórva ilyet már kapni itthon is). Tehát olyan édességek, amik itthon még nem kaphatók, viszonylag jó áron.

Tegnap pedig vettünk két fánkot a CBA-ban. Vaníliásat. Eszem-eszem, vanília még sehol. Úgy a háromnegyedénél már volt, jó romlott, savanyú. Pedig elvileg még nem járt le a szavatosság. A másikkal ugyanez volt. Tanulság: cébéá száksz. Mert a Teszkós fánk azért tényleg finom.

Feedreader

Feedreader

Mondhatjuk úgy, hogy léptem egy nagyot. Az Opera beépített RSS-olvasója jó (tényleg jó), de egyszerűen kinőttem. Több mint negyven hírcsatorna egyszerűen sok neki. Pedig nagyon nagy jóság, hogy beépítve van tálalva, de egészen addig, amíg nem képes mappák/kategóriák kezelésére, addig használhatatlan. Öt-tíz-húsz csatornára még oké, de negyvenötre már húzós. És azt hiszem, hogy egészen addig, míg ez nem változik, lemondok az Opera nyújtotta RSS-olvasóról.

Cserébe itt van nekünk a Feedreader, amit már egyszer próbáltam, de néhány zavaró apróság miatt lemondtam róla. Most viszont úgy tűnik ezeket javították. Tud mindent, ami kell, megbújik az óra mellett, csipog, ha úgy akarjuk, egy perces frissítés is van, működik pendrájvról is, és egészen jól testreszabható, de hát minek magyarázok, akit érdekel, próbálja ki.

The Budapest Times

Újszülöttnek minden vicc új persze, de azért meglepődtem, amikor a suliban a szabadon elvehető újságok között ott figyelt a The Budapest Times, pláne hogy a kábé hatszáz forintos ár helyett teljesen ingyen elvehető volt. Azért érzed, The Times Budapesten. Nem New York, meg nem Washington, hanem Budapest. Mert megérdemled.

Megtettem

Sikeresen jelentem, hogy megtörtént életem első komolyabb ismerkedése az ETR rendszerrel, és ami érdekes, hogy ezt mindenféle káromkodás nélkül sikerült megtenni. Ugyanis gyors volt, mint a szél, nem jelzett hibát, és rögtön értette, hogy mit akarok csinálni. Persze közrejátszik, hogy csak két gyakorlati tárgyra kellett jelentkezni, és nem háromezer diák szabadult rá egyszerre.

Az ETR-t, és hasonló rendszereket egyébként okos kezdeményezéseknek tartom (csak ugye itt is az iWiW-szindróma ismerhető fel: tökéletes ötlet, rettenetesen rossz kivitelezés, bár hangsúlyozom: nekem eddig nem volt vele bajom). Az átlag felsőoktatásban résztvevő diák mindent el tud intézni, nem kell személyesen szenvedni vele, és még sorolhatnám.

Gondolkodtam rajta, hogy megírni az ETR-t kicsit jobban, és eladni jópénzér'.

Indul a mandula!

Mától tényleg megkezdődött a sorozatszezon, bár aktív és gyors internetkapcsolat hiányában ebből nem sokat tapasztalok. Viszont osztálytársam volt olyan kedves, és elhozta nekem a »Prison Break« 3×02-t, aminek ugye örülök. Meg elvileg ma kezd a »How I Met Your Mother« harmadik évadja is, de ez marad péntekre, csillag szefész csillag.

Elvileg egy hónapon belül lesz internetnekemittendejó.

TE!

eF`k3_ mindig két dologgal nyaggat (mármint nyaggat többel is, ha beszélünk, de kettőt emelnék most ki): az egyik, hogy soha nem írom le a nevét. Hát ez most megvolt (másodszor!). A másik pedig, hogy soha nem ő a nap bloggere. Tehát most arra kérnék minden kedves olvasót, hogy nézzan a blog bal oldalának nagyjából a közepén található kis sárga dobozkára, és kattintson az ott látható névre. ;]

Torrántott

Az ugye olyan jó, amikor megveszed (mert letölteni nem szoktuk, nem) a kedvenc sorozatodat, ami még ugye meg sem jelent dévédén, és adnak hozzá feliratot. Az jó, mert nem kell letölteni. De az már kevésbé jó, ha az összes felirat hibásan van időzítve, mert akkor nem hogy le kell tölteni, hanem még egy plusz káromkodást is okoz, míg átváltunk a böngészőbe, rákeresünk a helyes felirathoz, és megvesszük aztatot, jól.

Százöt...

Valamelyik este sétáltam az Andrássyn, és jött felém egy erősen hajléktalan(nak tűnő) idős fószer, az a tipikus szakállas, teszkós-zacskós satöbbi, és kezdte mondókáját a címben szereplő szóval, amire én már rutinosként kontráztam, hogy bocsánatnincsnálampénz (tényleg nem volt). Amire szegény megállt, mint akinek valamelyik testrésze tele van, és kicsit morcosabban kezdett neki mondókájának, hogy 'sszázötös busznak nemtudod merre van a megállója?, mondhatom picit furi volt.

Ma meg sétáltam a Keleti Pályaudvartól egy utcányira, a fülhallgatóval babrálva, és a tükörsima betonon majdnem pofára estem. Persze biztosan senki nem szakadt a röhögéstől, de azért igyekeztem olyan nyugodtan tovább sétálni, mint ha mi sem történt volna.

Combino villamos

Sikerült nekem is kipróbálnom végre az istencsászár Combino névre keresztelt sárga, sínen közlekedő elektromos alkalmatosságot. Lehet, hogy rossz vétel volt, lehet, hogy szar, de utas szemmel egy valamit el kell ismerni: kényelmes, tágas, szép, és nincsen a kellemes vhúúúúúúú tatatatatat vhúúúúúúú tatatta érzés (ez nem tudom, hogy pozitív, vagy negatív tulajdonsága, de azért mindenképpen figyelemre méltó). És – kövezzetek, hogy mindig ezzel jövök, de – ez volt az első jármű, ahol a néninek tetszett a hangja. Érted, semmi erőltetettség, semmi kötelező vidámság, csak egy szerény, finom hang, aki tájékoztat, hogy kapaszkodjá', mer' fékezik néha a cucc.

És hogy még boncolgassam kicsit a digitalizált rögzített nénihangokat, két rettenetesen rossz példa: 103-as busz a Fejérvári út követekzik és a Westend liftjében hallható első szint következik, kijárat az üzletekhez. Utóbbi kettő néni olyan szinten unott, lassú, nyekergő hangon küldte fel a témát, hogy elalszom, ha meghallom. De tényleg.

Végrevégrevégre

Csak pár lényegretörő kulcsszóban mutatnám be a péntek estémet: »Prison Break«, »How I Met Your Mother?«, »House«, »Heroes«. Puszi!

Fütyi

Egyébiránt szeretném bemutatni nektek Fütyit, aki a világ új felfedezettje; szerintem a Tokio Hotel, a No Thanx és az összes egyéb kispályás, alsókategóriás műzenekar semmit sem ér. Eddig is szerettem a Tankcsapdát, most már kifejezetten imádom. Az ilyen hírességekkel kéne foglalkozni sokkal többet, nem a jelentéktelen senkikkel. Szerintem egyébként ha már néniket alkalmaznak a BKV-nál hangként, akkor ezt a srácot kéne.1

1 Értsd: nagyon gáz.

Komjunitiszósölszájt

Egyébként nem értem hol van abban a poén, hogy iWiW-en, és hasonló oldalakon (bár több ilyen jellegű szolgáltatásban nem vagyok elérhető, vagy ha igen, akkor a próbálkozás általában a regisztrációnál elbukott) olyan információkat ad meg valaki, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. És most nem arra gondolok, hogy valaki IQ-t ír az ICQ helyére (ennél már csak az jobb egyébként, amikor beírja, hogy hehe, sok hülye iqnak olvassa), hanem halálosan komolynak tűnő információk, melyeknek egyébként a valóságalapja nulla. Például más iskolák és munkahelyek megadása, olyan nyelvek felvétele, amiket már kétezer éve nem beszél egy ember sem, és sorolhatnám. Az ilyeneknek kéne szólni, hogy hé, vedd már észre: ez rohadtul nem vicces, bémeg., de tényleg.

Ájdonlávjú

Nem szeretem a fizikát. De úgy is mondhatnám, nem szeretem az olyan dolgokat, amiben sok szám, sok csúnya jel, és hasonlók vannak (gyk.: matematika, matematikai analízis, számítástudomány és társai). Ebben csak az a csúnya, hogy jelenleg ezeket a tárgyakat tanulom főállásban. Például ilyen jellegű feladatokból lesz az első zárthelyi (és ez még tényleg a legkönnyebb változat):

Az erkélyen állva egy teniszlabdát feldobunk az öt méterrel felettünk lévő erkélyen álló társunknak. Mekkora a labda repülési ideje, ha a társunkhoz 6 m/s sebességgel érkezik meg?

És leginkább az a baj az egésszel, hogy sokan úgy érzik, pályát tévesztettek. Mert most őszintén: ha én programozóként, vagy esetleg rendszergazdaként szeretnék elhelyezkedni (úgy, hogy az OKJ-s papír ehhez nem elég, tehát felsőfokú végzettségre van szüksége), akkor annak a valakinek erre a világ életben nem lesz szüksége. Persze lehet jönni azzal, hogy semmilyen tanulás nem fölösleges, és így tovább, de azért a lényeg akkor is ez. És ezt a gyakorlatot tartó előadó is kijelenetette.

Persze, aki komolyabban, az informatika világában mélyre hatolóbban tervezi az elhelyezkedését, annak erre lehetséges, hogy feltétlen szüksége van.

A lényeg, amit mondani akarok, hogy szerintem lazán lehetne olyan nagyjából tízféléves képzést indítani (és osztottat, nem ilyen BSc mókát), hogy általános programozó, vagy hasonló, ahol sokkal inkább erőltetnék a programozás részét, mint sem a fizika-matek részét. (Oké, tudom: van olyan hogy progmat, de szerintem a matek ott is kellően húzós.)

TeTubus

Meg mernék esküdni rá, hogy előbb a YouTube-on, egy tökéletesen új, és mellesleg tökéletesen szekszi dizájnja volt a lejátszónak. Aztán mire frissítettem, eltűnt. Vagy trükközik valaki, vagy csak rosszat álmodtam.

Fánk

Szeretném megkérdezni a drága blovolvasó közönséget, hogy tudtok-e valami jó fánkfalodát Budapestnek az gyönyörű városában? Mert a CBA-s fánk egyszer romlott, máskor meg nincs benne csak egy pöpp lekvár, amit kenj a hajadra, és edd az üres tésztát. Én olyan helyre gondoltam, ahol mindenféle finom fánk van, és nem száraz, nem kemény, nem rosszízű, hanem finom, puha, és mégmégmég érzésed van tőle. Szóval?

Metró

Aztán mégis az lett.

Felelsz?

Egy nagyon távoli ismerősöm, akit nem is ismer itt senki, és akinek kilétét nem szeretném felfedni (nevezzük ezért találóan smv-nek) szeretné megkérdezni, hogy kinek mi volt a legdurvább felelése és/vagy merése üvegezéskor. Go ahead!

35/2

Mefi naponta két órát hallgat zenét az »Samsung YP-Z5« MP3-lejátszóval, mely összesen 35 órát tud folyamatosan lejátszani (nem csalás, nem ámítás). Kérdés: hány napig bír Mefi zenét hallgatni egy teljes töltéssel, és vajon mennyi ideig tölt a készülék (utóbbit hasraütéses alapon). Megoldás: Mefi nagyjából 17 napig tud zenét hallgatni a fenti paraméterek mellett, egy töltéssel, amely pedignem kevesebb, mint 24 órát vesz igénybe. Ezért szereti Mefi az MP3-lejátszóját.

Hm-hm

Hát most nem azért, hogy az irigység beszéljen belőlem, mert egyrészt nem vagyok én olyan komoly szinten fotózás téren, másrészt nem akarok senkit megbántani, de ezeknél a képeknél azért tudnék mutatni szebbeket-jobbakat (mind technikai, mind naiv, hozzá nem értő szemmel). És most tényleg nem a saját képeimre gondolok, hanem mondjuk azon fotóblogok képeire, amiket rendszeresen figyelek (ilyen például a Pixelity, hogy csak egy ősrégi kedvencemet említsem). Persze ez olyan, hogy ahány ember, annyi szokás, kinek a pap jön be, kinek a papné, kinek meg a pap lánya, ugye.

Tömegközgáz

Akárki megmondhatja, szűknél is szűkebb makrokörnyezetemben hogy ha valaki, akkor én aztán szeretek közlekedni. Imádok mindenféle járművet (bár nem vagyok olyan fanatikus autórajongó, aki csorgatja a nyálát mindenre), pláne azokat, melyek sínen közlekednek. Metróbuziság befigyel. De nem is ez a lényeg, hanem az, ami ma volt. Mert az már nekem is sok. Kapásból az, hogy négy pesti buszból a negyedik áll csak meg, az is nulla szabad ülőhellyel, úgy, hogy a megállóban állnak nagyjából hatan. Király. Aztán a buszon ment a fűtés. Fűtés, érted, én meg majdnem megrohadtam. Meg a másik. Sporttáska. Kedves kulturálatlan Volánbusszal utazók: a szájbalökött redvás tetves félméter széles sporttáskára találták fel a csomagtartót. Én sem mászom fel kisbőrönddel, mert a teli buszon igen kényelmetlen kerülgetni, aztán ha egyszer poénból beletaposok a közepébe, akkor meg jön a szedfész, ugye. Aztán mikor végre leszállnék, megszabadulva a pokoltól, akkor a csaj előttem olyan óvatosan vette le a kabátkáját a felső csomagtartóból, hogy sikerült neki jól irányzottan fejbekúrnia valamelyik fémes alkotóelemével. Mikor megjegyeztem, hogy hát igen, én vagyok akit majdnem megölt, akkor meg annyit se bökött ki, hogy rohadjál meg. Ez az utazás most duplaplusznemjó volt.

Hihetetlen, hogy az embereknek egészen apró dolgokra kéne csak odafigyelniük, és mindenki sokkal vidámabb lenne.

Kvagyhalál

Tökjó, meghalt egy kissrác kvadmotoron. Persze most ezzel a mondattal elvesztettem nagyjából kétszáz olvasót, de a szemfülesebbek tovább olvasnak, és megtudják mért írok ily durvát. Van nálunk otthon 'tarjánban egy kisgyerek, akinek kicsit barnább a bőre, mondjuk úgy hogy a saját mércémen húzósan barna, na de nem is ez a lényeg. A kissrác egy elég komoly kvadgéppel zúz, ami legalább 50 km/h sebességgel tud menni. Ez azért veszélyes, mert egy hétéves kissrácról beszélünk, aki beszól a kocsmárosnak, hogy adjad már azt a fagyit basszáj (persze a kocsmáros nem dobta ki, tényleg nem). Namost, azon felül, hogy a kissrác beszól az utcán közlekedőknek, hogy EZ AZ ÉN UCCCÁM!, azon felül még veszélyes is, mert múltkor például egy Suzuki az árokba kellett satufékezzen, hogy ne tolja fel a kissrácot a parkoló kamion rakterébe (de jó lett volna pedig).

Namármost az van, hogy kéne valami szabály (nem tudom van-e, de ha van, akkor sokkal szigorúbban kéne kezelni). Korhatár, KRESZ-vizsga, IQ-limit, akármi. Mert az oké, hogy a kissrác meghal, de ha más halálát okozza, az már gázos. Persze szabály magától nem lesz, ezért írtam, hogy tökjó, hogy meghalt valaki. Persze ez tényleg csúnya dolog, mert nem lehet tudni, hogy most ő is egy gyökér volt, aki gizdult a kvaddal, felelőtlenül, vagy csak egy normálisabb fajta kissrác, aki elkúrt valamit. Szóval ez van, konkretizálni kéne, hogy mit lehet azzal a kvaddal, és mit nem.

És amúgy teljesen elüt a bejegyzéstől, sőt még nem is akkora nagy szám, de kiderült, hogy mégis »vonal felett« vagyok. :]