Nem is tudom mi a gázabb: az, hogy a járművekre nem kevés pénzért Add át a helyed! matricákat kellett gyártani, az, hogy Süsü bemondja, hogy bémeg, hát nem mondták az óvodában, hogy át kéne adni valamit?, vagy az, hogy e két felszólítás mellett sem adják át sokan a helyet. És persze nem a szatyros vénszatyroknak kell átadni (azt hiszem érthető, melyik típusra gondolok), hanem a kedvesebbeknek, meg mondjuk ha valaki felszáll fél lábbal, akkor lehet nem ártana neki ülnie.
Meg a másik. Két ülőhely, állnak körülötte negyvenen. Persze felszállni alig lehet. És ha leülsz, akkor néznek rád mogorva arccal. Persze ott van még egy szabad hely, le lehetne ülni, de nem, inkább szedfész.
Tegnap békésen olvastam a kanapén, és mellém ugrott egy poloska. Hú mondom, ez gázos, mert ha nem ölöm meg, akkor szaporodik, ha megölöm, akkor büdösödik. Inkább a szagosabb verziót választottam, de ezt kis barátunk is megérezhette másfélpercnyi szemezés után, mert pont amikor egy jólirányzott mozdulattal rácsaptam az Útban a modern fizika felé című eléggé vaskos kötettel (több mint ezer oldal, és ez még a rövidített verzió, ráadásul A/4-es méretben!). Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett (részletesebb vizsgálatot nem végeztem), majd kétpercnyi kisebb csata után sikerült likvidálnom egy rovarirtó és egy papucs segítségével (a rovarirtó a szag miatt kellett).
Ma suli előtt pedig egy akármilyen bogárka ugrott rám, majd kisebb unszolásra folytatta útját a csatorna felé.
Azért így visszagondolva, a »Halló, halló!« alkotói ritka bátrak voltak. Pár évtizeddel a második világháború után, amikor mondhatjuk, hogy még nem egészen sikerült túllépnie a világnak (még most sem igazán), képesek voltak egy teljesen új oldaláról ábrázolni az egészet: vicces, ironikus formában, ráadásul mindegyik nemzet kapott jócskán, a németek, az olaszok, a franciák, sőt, még az angolok is, akik a sorozatot készítették. Ezt még megfűszerezték egy kis akcentussal (értsd: a német karakterek német akcentussal, a franciák franciával beszélték az angolt, és így tovább), ami még rátett egy lapáttal a sikerre. Nekem nagyon tetszett, bár én imádom az angol humort, mint olyat, valamint – ez már többször is bebizonyosodott – olyan dolgokon is nevetek, amin mások nem tudnak.
Rá lehet kattintani. (Bár ugyanez látható, csak picit nagyobb méretben.)
Bemutatkozik az októberi órarend. Szép vörös, mert csak. Helyenként eltér, de lényegében ilyen lesz (ez egy ilyen napokra lebontott táblából van kiszedve, csak azt nehézkesebb leolvasni, mint egy ilyet). De ami jó, hogy a hosszúhétvégék miatt, vagy én nem tudom, szinte az összes októberi hétfő kiesik (ma voltak előadások, de ezentúl nem lesznek), ez pedig hazajárás tekintetében jószág. Az október 10-én tartandó fizika, és október 12-én tartandó analízis zárthelyi már kevésbé. Ezektől parázom, nem kicsit (bár a fizika már kezd átalakulni homályos maszlagból nagyjából érthető homályos maszlaggá, de hát még mindig nem olyan, amilyennek szeretném, sebaj, workin' on it). Számítástudományba még csak egyszer néztem bele, de hát nem részletezném. (Bár ez logikusnak tűnik legalább.) Közgáz (avagy mikroökonómia) egyelőre szimpi, egy kedves nő tartja, aki mellett legalább érzem, hogy élek, nem csak bambulok a fejemből, de a poén, hogy teljesen érthetően magyarázza, és az elvileg nehéznek tartott feladatok is egyszerűnek tűntek, bár még csak az első fejezeten rágtuk át magunkat, majd eldől.
Jah igen. Végre lesz programozás (hivatalosan: a programozás alapjai), ami jóságnak tűnik, pláne, hogy most számítástechnikán olyan durva kémiát tanulunk, hogy azt öröm nézni. Szegény előadóbácsi megkérdezte, hogy van-e valaki, aki ezt nem érti. Szerintem csak jóindulatból nem tette fel senki a kezét.
Jah igen 2., novembertől számtech és programozás gyakorlat, húszfős csoportokban, elvileg számítógéppel. Kíváncsi vagyok.
De vannak szabad hétfők, amik meg valószínűleg tanulással lesznek töltve, mert a megajánlott jegy nevű találmány, amit zéhákon lehet összekaparni, szintén jószág, hisz' felment a vizsgázás alól (ha…), értelemszerűen örülnék neki, ha csak két tárgyból kéne vizsgázni, öt helyett.
A tárgyak nevét egyébként nem azért rövidítem, mert hűdemenő, hanem mert egyszerűen nem fér ki, meg kellemesebb számtud tárgyról beszélni, mint a számítástudomány alapjai nevűről.
Szeretném nektek bemutatni »Csengeri Brigitta« IQ-high kategóriás hozzászólót, aki az alábbi remek, tartalmas, igényesen megfogalmazott és kialakított hozzászólásával elnyerte a mefiblog golden comment 2007 díjat, citrom kategóriában:
Ma reggel egy érdekes dolgot láttam. Csávóka ül a földalattin, reggeli álmos fejszerkezettel. Eddig semmi extra, csávók utaznak a földalattin, reggel is, álmos fejjel is (én is e halmaz eleme volnék, vagy mi). Egyszercsak belenyúl a szemébe és ráfolyatja a szemét a kislányra, a kislány meg sikítva menekül, kivadássza a csipát, és bekpaja, majd vagy fél percig jóízűen szopogatja. Na itt azért már néztem, hogy höh. Olyat láttam, hogy hatévesen valaki az orrában található zöld anyagot étkezési célokra használja fel, de ilyet. Aztán fél perc után kivette, és visszatette. A kontaktlencsét. Merthogy az volt, nem pedig csipa. Az már más kérdés persze, hogy ez így mennyire megengedett (úgy tudom csak ilyen speckó folyadékban lehetne tisztítani). De mindenesetre undorító.
Aztán azon agyaltam, hogy milyen lehet, ha beejtesz valamit a sínekhez. A vonat meg jön. Például a telefont, amit úgy szét is tud ropogtatni. Aztán ma a Köröndnél nyomott egy satuféket a metróvezető néni, mert valaki beejtette a telefonját, és éppen azt akarta kivadászni. Sikerült neki. Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert még teljesül!, aha.
A programozás (Bevezetés a programozásba nevű tantárgy, mármint) meg jó.
Hirtelen felindulásból nyakmba vettem a Belvárost, fotózás céljából. Van (volt) egy-két dolog, amit nagyjából azóta le akarok fotózni, mióta tudom mi az a fényképezés, mert egyszerűen szépek (és aki ezekre azt mondja, hogy nem (mármint nem a fotóra, hanem a tartalmukra), az szégyenében hadd ne mondjam miket csináljon). Tehát ennek még következményei lesznek, úgy lehet, hogy még egy háttérkép-féleség is, ha van rá érdeklődés.
Valamint láttam-fotóztam egy kiállított típusú francia villamost, mely még egyelőre csak terv, (ha jól láttam, az sem biztos, hogy budapesti lesz, de ha igen, akkor a 2-es villamos vonalára tervezik, legalábbis a tábla ezt hirdette) de ha megveszik, bitang jó lesz mert (utas szemmel, a technikai részleteket nem tudom) ritka jól néz ki, még talán a »Combino villamost« is alázza. Erről majd később.
Egyébként igen, sok a BKV-s poszt, de nem is igazán a BKV itt a lényeg, hanem az én tömegközlekedési-eszköz, főleg sínjármű-buziságom (ez egy sajátos betegség: minden olyan jármű, ami sínen megy, világít, és zörög, tetszik). Lehet ezeknek majd csinálok egy külön témát, annyi van már belőlük tényleg.
Van ez a tandíj ugye. Valahol egyet tudok vele érteni (ha jól tudom, szomszédos országokban sem feltétlen van ingyér az iskola), csak nem ebben a formában, ahogyan a magyarok képzelik. Tehát a mostani rendszerben úgy nézne ki (az újabb módosítások után), hogy az xxÁ, tehát államilag támogatott finanszírozási formában való képzésekben lenne egy bizonyos tandíj, ez eddig egyértelmű. Aztán lenne egy olyan, hogy az osztály legrosszabb tanulóinak 15%-át kérdés nélkül átküldik xxK, tehát költségtérítéses formába, ami viszont lényegesen drágább, mint a jövendőbeli tandíj. Csak egy szemléletes példa: a SOTE általános orvos képzése ONA (osztott képzés, nappali, államilag támogatott), mely öt évig tart, nagyjából tízmillió forintba kerül, és ez csak a tandíj. (Lehet, hogy változott, nem tudom, nemrég még hasonlóan nézett ki.) Valamint azok, akik jobban tanulnak, nagyobb ösztöndíjat kapnak. Újabb példa: az Egerben található Eszterházy Károly Főiskolán azt mondták tavaly a nyílt napon, hogy az ösztöndíjat szintbe hozzák majd a tandíjjal: értsd, az ösztöndíj fedezi a tandíjat, ha pedig szuperjól tanulsz, még jut is. Nem a legjobb, de azért még mindig jobb a nulla bevétel havonta, mint a tízezer kiadás.
Ezzel valahol még egyet is tudok érteni: aki nem tanul, az fizet (az már más kérdés, hogy sokszor eléggé kemény az anyag, és nem feltétlen lehet mindenki színötös, ugye.) Na és itt jön a képbe például a Budapesti Műszaki Egyetem. Az egyetemmel, mint olyannal semmi bajom nincsen, tiszteletem annak, aki oda jár, és ott tanul. Na de azért a rektorról megvan a véleményem, aki közölte, hogy ő úgy véli mindenkinek tandíjat kéne fizetnie, mindenféle kedvezmény nélkül. És azért könnyen beszél az, akinek teljesen ingyen volt az iskola. Mert megnézném, hogy ha az ő idejében lett volna ez a tandíj mizéria, akkor mit reagált volna rá, és hol lenne most.
Kérek mindenkit, hogy a kommentekben ne köcsöggyurcsányozzunk, meg ne támadjatok már le engem, hogy mit képzelek én ilyet mondani a BME rektoráról, de ez van: szerintem öngyilkos misszió egy ilyet bejelenteni, pláne a BME-n, ami egy eléggé népszerű felsőoktatási intézmény.
Tehát mintavételezésre (hehe) került az Alstom jelzésű villamosa, ami hát még nálam kevésbé sínbuzi embereknek is bejöhet. Meg is mondom miért:
szép;
tényleg tágas;
az ülések jól vannak kialakítva (a fele olyan mint a metrón, a másik fele hagyományos 2×2 és 4×4-es ülésekkel);
kényelmes;
masszív (bár ez működés közben derül majd ki.
És egy szakértőnek számító személy (most nem nevezném nevén) állítja, hogy a Citadis mindenképpen jobb vásár, mint a »Combino villamos«. Nem tudom, hová tervezik, de ha az ajtók fölött lévő matricáknak lehet hinni, akkor Budapest 2-es, Miskolc 1-es, Szeged 1-es, vagy Debrecen 1-es vonalon fog közlekedni. Gondolom egyébként hogy 'pesten azért a 2-es vonal a szerencsés, mert ugye az megy a Duna partján, a Parlamentnél, és a többi, pedig ma az 1-esen döcögve az jutott eszembe, hogy eléggé ráférne arra a részre is a vérfrissítés, pláne, hogy forgalmas is eléggé.
A sztori egyébként vicces volt. Látom hogy villamos, gyerekek rohangálnak benne, meg két öltönyös csóka, mondom hát ezt nekem sem kéne kihagyni. Megyek a hátsó részhez, épp takarított egy srác, kérdem, hogy bemehetek-é. Mondja nem. Fölnéz, meglát (fotóállvány, fotótáska ésatöbbi), és azt mondja: – Ja, sajtós vagy, akkor megkérdem! &ndsh; a politikus csókák meg mondták bátran, hogy szabad, és néztek is mosolyogva. Lehet azt hitték sajtós vagyok, ami végül is nem nagy hülyeség, mert a fényképeket leközlöm, írtam is, és nagyjából el is olvassa pár ember. Képek a tovább mögött, akit érdekelnek (tudom hogy szarok, nem kell megjegyezni).
Elolvastam című regényét. Hát nem tudom, három pont az ötből, mert azért le nem teszi az ember, de nem is az a hűdeizgi típusú olvasmány, inkább az, amit elkezd az ember olvasni, aztán olvassa, aztán olvassa, olvassa, és olvassa, aztán hopp vége. És az érdekes, hogy végig lehetett sejteni, hogy mi történik, de nem abban a formában, amikor az író erre törekszik, hanem szimplán összeálltak a kockák, és néha már üvölteni tudtam volna, hogy most a főbb karakterek miért nem vágják le rögtön, ami a napnál is világosabb.
De tényleg. Nagyjából két-három éve (nem tudom pontosan) ő mondja a híreket a Sláger Rádió Bumeráng című reggeli műsorában, és hát azon felül, hogy kellemes hangja van, tud is olvani, tud beszélni, nem bakizik, és ha hallgatod, nincs olyan érzésed, hogy meg akarsz halni.
Ha nézek tévéhíradót, akkor meg a TV2 Tények elnevezésű változatát választom, és ma ilyen tízéves jubileumi akármi miatt mások ültek a stúdióban, név szerint Gombos Edina és Azurák Csaba. Utóbbi annyira nem hatott meg, de hát előbbi adta a szokásos formát.
Amire végül is két bekezdés, és rengeteg fölösleges szó után ki akarok lyukadni, az nem más, mint hogy Gombos Edina nagyon jól csinálja a hírek felolvasását.
Igazából megértem, amikor valaki beviszi a laptopot az előadásra, mert sokaknak (mint például nekem) nincsen az albérletben/kollégiumban/híd alatt internet, és a GDF-en ez azért gázos, mert az összes óra anyaga letölthető, meg ugye ott az »ETR« és az , ami szintén jóság (ez végső soron egy fórumrendszer, ahol az előadók, mentorok, tutorok, hallgatók beszélhetnek egymással, és itt tölthetőek le mindenféle segédletek is).
Na de az már tényleg bunkóság, hogy beül a csávóka előadásra, beteszi a fülest (múltkor egy nagy Sony füles, amit hatméternyi távolságból észreveszel!), beindítja a Csét, és küldi lanon másik két csávóval. Hosszabbítóval, bár még az se ciki, mert mi is terveztük, hogy viszünk hosszabbítót, elvégre jegyzetelésre sem utolsó a gép. Érted, még azt is megértem, hogy valakit rohadtul nem érdekel az előadás, és MSN-ezik, vagy csak bambul, de hogy ennyire nyíltan kijelentse az előadó felé, hogy NEM ÉRDEKEL MIT MESÉLSZ, BMEG!, az már pofátlanság. Ha lanbulizni akar, menjen haza.
És nem az irigység beszél belőlem, de amikor csávó két sorral előttem előkapta a hófehér Macit, és kitette, morci lettem. Azaz akkor még nem is, csak amikor nem csinált semmit, csak láthatóan ezzel a Macim van, vigyázzá'! arckifejezéssel kattintgatott szórakozottan ide és oda. Vagy csak bebeszélem. Akár.
Eddig nem tudtam, miért nem regisztráltam egyetlen fotópályázatra sem. Aztán most eszembe jutott: mert a legtöbbnek annyira tré a weboldala, hogy nem tudom feltölteni a képet, mivel 404-es hibaüzenetet dob rá. Szánalmas. És ez 2007, amikor az internet elvileg a fénykorát éli, vagy mi. Ja hogy Magyarország, bocs.
Ha egyébként valaki akarna rám szavazni, akkor . Gábor Nádai néven láthatóak a kanfasztikus fényképek. Köszönöm a szavazatokat (ájdonvanabíapolitisün), ha lesznek, de azért fölöslegesen nyomkodni nem kell az egyeseket, mert az nem vicces, pláne hogy világuralomra török. ;]
290. A sorszámnevek után – ha számjegyekkel írjuk őket – pontot teszünk: 1. osztály, 3. sor, 1978. évi, a 10–12. oldalon stb. A pontot a toldalékokat kapcsoló kötőjel előtt is megtartjuk: 3.-nak futott be, a 8.-ba jár, a 10.-kel, a Tutaj u. 4.-ben stb. (A keltezés e tekintetben kivétel; vö. 296.) (A Magyar Helyesírás Szabályai)
Azért ez elgondolkodtató, mert én eddig pont az ellenkezőjét tudtam. Utána fogok járni, hogy van-e valami újabb dolog érvényben. De ez már csak azért is gáz, mert ha valahol azt írom, hogy 2.-ban tanultuk a szorzótáblát., akkor fix, hogy belekötnek, és én is ezt tenném, mert mint írtam, pont az ellenkező módon ismertem e szabályt.
Az mennyire ciki, hogy dobsz egy sárgát, a kezed nem mosod meg, majd a riporternéni kérdésére, hogy Szokott-e ön kezet mosni, miután megszorongatta a répát?, felháborodottan mondod, hogy persze, hát ez teljesen alap, mert kezet fogsz utána, meg lótúró, aztán a tévés néni bevágja a rejtett kamerás képet, hogy hát nem szoktál. Na, gyerekek, ez történt apuval a héten a Westendben!
És nagyjából ez az, amiért utálom a kézfogást. Oké, gesztus, estébé, de honnan tudjam, hogy miben-kiben kotorászott előtte az illető. Például középiskolában rengeteg embernek volt mániája, hogy kaja közben az orrom alá dugta a kezét, hogy helló. Hát helló, de én ennék, kérlek. És persze ha nem fogsz kezet, megy a sértődés. Dejó.
Valahol azért ironikus e szegény ország történelme. Soha nem azt kaptuk, amit szerettünk volna, és ha kaptunk is, akkor vagy későn, vagy nem jót. Megtépett egy nép a magyar, ez van, nem újdonság, hogy talán kevés ilyen nép van, mint mi. Melynek hadától valaha rettegtek, melynek valaha tekintélye volt, és ma csak egy apró ország, aminek még sokan a fővárosát sem tudják, vagy ha sejtik, akkor is keverik szomszédjáéval.
Valahol az is eléggé ironikus (mindamellett, hogy fölháborító és szomorú, természetesen), hogy az kivégezték, aminek nem örültünk-örülünk, de ha kivégeznék a mostanit, akkor megkockáztatom, hogy ezen esemény napja nemzeti ünnepnappá válna.
Október hatodika van, szomorú nap, gyásznap is, de legalább ezzel egy csöppet többet foglalkoznak, mint »egy szomorú békével«…
…a tévében. Mármint nem is én, hanem , szóval nézzétek. Apropó, a Szerencsekerék mekkora jóság volt már anno! A Mindent, vagy semmit!-ről nem is beszélve.
2007. október 6-a., 21.46 – kiegészítés
A második magyar az űrben, egyben a világ ötödik űrtúristája. Ki ő?
Ez mennyire ciki már! Meg ahogyan a kamerát és a kijelzőt is kezelik. A csávó – levee ellenfele – meg egy paraszt.
Ez hihetetlen: az évek során annyi felesleges lemezt sikerült felhalmozni, hogy az már fáj. Ez többek között amiatt is rossz, mert általában mindig az a korong hiányzik, ami éppen kéne, és ilyenkor jöhet az, hogy a nagy állványon, a három hengeres tokban, és a két táska-szerű tartóban végignyálazni, hogy most merre is jár. Gáz. De úgy egyáltalán szerintem az optikai hordozók gázosak. A technika jelenlegi állása szerint kevés rajtuk a hely, mert ugye vannak már jóval nagyobb pendrájvok és hasonlók; ezzel szemben a méretük óriási. Rendkívül könnyen sérülnek, és utána nagyon kevés olvasó tudja szépen kezelni. Az egész elavult. Csak gondolom egy filmre például nem éri meg pendrájvot készíteni. Pedig jobb lenne; én valahogyan nagyobb biztonságban érzem az adatokat egy nem-optikai eszközön.
Ki jön velem Brüsszelbe? Megyünk, látunk (eszünk, iszunk, röhögünk, eszünk), jövünk. A repülőjegy viszonylag olcsó (a repülőjegy oda-vissza csak 5000, viszont az illeték és az adó miatt nagyjából 22 000 forintra jön ki az egész), ott meg csak el tudunk szórakozni egy pár órát. Elvégre belgiumi doménen van a mefiblog, akkor már illenék megnézni is azt. Na?
Megmondom őszintén, több okból sem akartam belenézni az új sorozatokba. Az egyik az, hogy szeretem megvárni, hogy kicsit beinduljon (sőt, sokszor többévadnyi késéssel kezdem el nézni), de ez a Moonlight valami miatt szimpatikus volt. Pedig a vámpíros témákat alapjáraton nem nagyon kedvelem. De rögtön megmondom, miért nagyon jó ez a sorozat:
Marshall az »Aliasból«, bár itt nem kerül annyira előtérbe, azért ez mindenképpen jó pont;
ritka jól dizájnolt lakberendezés;
van valami hihető az egészben, nincsen agyonturbózva effektekkel, látványtrükkökkel, de mégis el tudod hinni, hogy ez most egy vámpír;
magánnyomozó a főszereplő, rejtély, titkok estébé;
akárcsak a »Dexterben«, itt is van vérimádat, meg belső monológ;
jó zene (Evanescence például);
azon kevés sorozatok közé tartozik, ahol már az első részben történik valami, és nem az van, hogy meglátjuk mit hoz a jövő, hanem meg akarom látni, mit hoz a jövő;
jó beszólások;
nem feltétlen emiatt jó, de van benne iPhone.
Tehát bejövős, tényleg kíváncsi vagyok a folytatásra.
Értékelés: 4 pont (Szerintem mindenképpen jó, vámpírkedvelőknek pláne.)
Az úgy volt, hogy nagyjából két éve kaptam meg az első bankkártyámat, amit aztán sikerült egy automatának jól benyelnie. Telt múlt a time, és eközben el is felejtettem a régi PIN-kódját, ki is dobtam a papírt, jól, mondván nem lesz rá szükségem, kártya nem lévén. Aztán jött a' zúj kártya, merthogy 18 éves lettem én, de annak az volt a kódja, ami a réginek. Kódcsere meg nem lehetséges, ha nem tudod a jelenlegit, ugye. Oké, kártyát elvették, és mondták, hogy majd jön az új, postázzák-e? Mondom persze, kényelmes vagyok én. Ez volt egy éve. A kártya azóta sem jött. Aztán ma utánajártam kicsit, és végre meg is kaptam.
És ami kicsit kapcsolódik a címhez: van egy ilyen nevű német cucc, ami ilyen szupertitkos PIN-kódos borítékot jelent. Ebben az a jó, hogy még a legjobb lézerszemmel sem lehet átlátni a borítékon, és az benne a rossz, hogy még a legjobb szemű ember sem tudja kivenni, hogy mi a kódja. Az egész úgy néz ki, hogy ilyen pöttyök vannak egy kis fólián, és némelyik pötty erősebb, ezek adják ki a számot. Egy 90 éves öregasszony (mert azoknak kártyájuk van, igen) alig tudja például elolvasni. Rólam nem is beszélve. Pedig nem vagyok sem 90 éves, sem öregasszony.
Blogolok én kérlek, vagyis blogolnék, ha lenne internet, meg ha nem tanulnék szombat óta fizikát, ma például négy órán keresztül, szünet nélkül, de a szomorú az, hogy még így sem tudom azt mondani, hogy biztosan értem. Na de sosem erről voltam híres. Középiskolában mindig átpuskáztam a fizikát (nem érettségi-tárgy, nem érdekel, mondogattam, gondolta a fene négy éve, hogy én fizikát fogok tanulni). De hát ez van, mindenkinek megvan a maga baja gondolom, senkit nem érdekel még az enyém is, de azért leírom ugye, mert blogolok. Igen bizony.
Mondom mit kell csinálni: legyünk kubai menekültek, aztán kapunk szép áppártmánt, meg nyelvleckéket, meg mit tudom én miket, amik ugye jók, plusz még a tévében is benne lehetünk, csak szomorúan kell nézni, de azért vidáman is, hogy ilyen jó dolgunk lesz! Nincs én nekem bajom velük persze, pláne hogy A Nagy Államok fizetik, nekik meg van miből, ugye. És azért valahol nem hülyeség, amit Kubában, a tévében mondott a bácsi, hogy mi ezzel – ha burkoltan is – de kifejezzük, hogy az USÁ-nak bármikor rendelkezésre állunk, csettintésre. Ami nem is baj, csak ugye mindig a rossz oldalon állunk, aztán ki tudja, most jó lesz-e.
Túlvagyok életem első zárthelyi dolgozatán. Érettségi előtt nem izgultam ennyire. De azért vicces volt: eddig ennyi embert még nem láttam a Neumann-teremben. Úgy kell elképzelni, hogy durván háromszáz-akárhány ember fér el, és egyetlen üres szék sem volt. Na de, fizikazéhá. Öt feladat, három – elvileg – könnyű, és két nehéz. Mind az ötöt sikerült megoldani, azt hogy jó lett-e, nem tudom, majd kiderül. Viszont ami vigasztal, hogy a következő zéhá elméleti lesz, ami pedig jóság, mert én szeretem az elméleti dolgokat.
Mostanában olyat szoktam, hogy ha látom, hogy valaki nem beszél angolul, vagy nem tudja megmondani szegény idelátogató civilizált népnek, hogy merre van egy utca, akkor rászólok, hogy kenájhelpjú, és ennek általában örülnek. Meg a biciklisták is örülnek annak, amikor már jópár méteres távolságból odébb megyek az utcán, hogy kényelmesen elférjen, mert ennek ő örül. Meg azok is örülnek, akik látják, hogy »a lépcső jobb oldalán közlekedem«, vagy az ellenőrök is kedvesek, amikor látják, hogy én kedves vagyok.
De az a baj, hogy hiába örülnek nekem, meg másik két embernek, aki ilyen, ha másik nem egy, nem két ember ennek a teljes ellentéte. És ez most nem ilyen sztárolás akar lenni (még ha annak is tűnik), hanem burkolt jelzés, hogy talán néha picit máshogy kéne dolgokat, nem csak két-három embernek a tízből.
Robin Cook stílusa alapjában nem változott azalatt a durván két évtized alatt, kivált, hogy mint az megfigyelhető, szinte minden könyvét egy bizonyos sémára építi, és csak néhány körülményen változtat ahhoz, hogy egy új történetet szüljön. Ám e néhány változtatás is pont elegendő. Sőt még néha az is, hogy végig tudod ki a gyilkos.
Nade, Robin Cook könyvein is megfigyelhető néhány változás, ahogy időben haladunk előre. Míg a nyolcvanas években komputerek és hatalmas terminálok voltak, addig most Google, Call of Duty (ezt a fordító előzékenyen Hív a kötelesség-nek fordította), internet, CD, DVD és miegymás figyelhető meg, érdekes módon nem laikus szemmel, hanem legalább egy középszintű felhasználó hozzáértésével.
A Fertőzés pedig egy rendkívül jó könyv, részben ezen tényezők, részben a már jól megszokott trió, részben pedig amiatt is, hogy az egyik főszereplő magyar (név szerint Jasmine Rákóczy), akinek a nagyapja '56-ban távozott az Államokba. Fölösleges leírni, hogy mi történik a könyvben (ezt egyébként a Wikipedián tervezem), hiszen akit érdekel, úgy is elolvassa.
Úgy néz ki, hogy durván egy hónapon belül lesz internet a »bérelt palotámban«, kemény 2/1 megabájtos sebességgel, viszont ezt elvileg biztosan teljesíti, nem úgy, mint T-Onlájnéknál, hogy fizessél hétezret négymegás internetér', aztán persze nem biztos, hogy lesz egyáltalán két megás (mert ezt mondták, a régi vezetékekrendszerre hivatkozva), a nevetséges feltöltési sebességről nem is beszélve. Ez pedig jó, mert akkor nem lesz a szenvedés ezzel az átlag 5 kbps sebességű jósággal, pláne a jegyzetek és előadásvázlatok letöltéséhez.
Ennyit akartam, meg azt, hogy holnap analízisből lesz zéhá. Olyanokból, hogy vektoralgebra, komplex számok, sorozatok és függvények. Mert az izgalmas, meg jó.
Már régóta akartam róla írni, és végül is a »Kenájhelpjú« című bejegyzés, és annak kommentjei adták meg az utolsó löketet. Tehát azt valahol még megértem, hogy az emberek nem tudnak közlekedni például egy utcán, és hatan mennek egymás mellett egy olyan úton, ahol ketten nem férnek el, meg fellöknek stb., de azt nagyon nem tudom megérteni, sőt kifejezetten gyűlölöm, amikor valaki autóval nem tud közlekedni. És most nem arra gondolok, hogy valaki nem vezet úgy, mint egy F1-es pilóta, és nincs húszéves tapasztalata, nem. Még csak nem is arra, hogy az apró kis figyelmességeket lehagyják (például megköszönni, hogy beengedted magad elé), nem. A szabályokra gondolok, azokra a rettenetesen egyszerű szabályokra, amiket elvileg kötelező lenne betartani.
Vegyük példának az M3-as autópálya Budapest–Salgótarján szakaszát (azért ezt, mert innen jócskán vannak élmények). Tehát van a jobbratartási kötelezettség: ez úgy néz ki, hogy azútnak mindig a jobb oldalán közlekedünk. Az autópályán elvileg ennek úgy kéne kinéznie, hogy akik tempósabban (legyünk szabályosak: a megengedett maximális sebességgel; átlagosan ez 130 km/óra sebességgel) közlekednek, azoknak kéne a bal oldali sávban, akik kicsit ráérősebben, azok pedig a jobb oldaliban.
És ez hogy néz ki a valóságban? Hát nem így. Ugye, autópályára nem azért megy fel az ember, hogy menjen 80 km/órával, hanem azért, hogy még vacsorára hazaérjen. Ha nyolcvannal akar menni, ott az autópályával párhuzamos út, még fizetni sem kell érte. De ha már nyolcvannal megy, akkor miért nem teszi meg azt a szívességet, hogy lehúzódik a jobb oldali sávba? És ha látja, hogy a másik mögötte érkezik 130-cal, akkor pláne miért nem? És mért kell jobbról előzni (amit a KRESZ szerint elvileg ugye tilos), hogy ne három óráig tartson az átlag egyóra tizenötperces utazás?
Azért, mert az emberek leszarják a dolgot. Ő nyolcvannal megy, ráadásul bal oldalt, aztán csá. Vagy megáll a Hungária körúton, a jobbra kanyarodó sáv előtt öt méterrel, benyomja a vészvillogót, aztán megint csá. Te meg a forgalomban kerüld ki ahogyan tudod. Vagy például nem adja meg neked az elsőbbséget a zebrán, mert te szar gyalogos vagy. Vagy tényleg szar gyalogos vagy, és direkt jó lassan mész, hogy az autóban ülő, aki mellesleg elengedett, még véletlen se érje el a zöldet. És persze sorolhatnám ezt órákig, és biztosan más is lát/hall/tapasztal ilyen eseteket, nem is keveset.
És persze ha más bunkó én mért legyek normális, teljesen jogos, de azért egy járművel tényleg nem kéne nagy dolognak lennie, hogy legalább szabályosan közlekedünk. Az hogy udvariasan-e, már más kérdés.
Ezt is megértük huszonhat év után: kis hazánkban is magyar nyelven látható-hallható a világ talán egyik legjobb zenei csatornája, az MTV. Sajnos tesztelni még nem volt lehetőségem (éljenek az amerikaiak, akik eldöntik, hogy én Salgótarjánban milyen csatornákat nézhetek!), de azért ez mindenképpen egy jó dolog. Persze más kérdés, hogy a szinkron mennyire színvonalas (pláne, hogy ha jól tudom, ugyanaz a cég üzemelteti, mint aki a VIVA nevű zenei csatornát is), ellenben aki nem tud angolul, az örülhet, mint majom a farkának. A tévé reklámjaival egyébként rengeteg helyen lehet találkozni, ilyen viccesek, hogy például: |----------------| A Metallica jogdíja. |----| A Tankcsapda jogdíja. – Vannak különbségek, mégis egyformán szeretjük őket. És tényleg..
Szóval van rá esély, hogy végre van egy igényes magyar zenei csatornánk. (Mert régebben a Z+ (vagy mi volt a neve), most meg a VIVA, hát nem tudom…) Ha valaki látott már valami műsort szinkronizálva, akkor kommentálhatná.
Azért vicces, hogy sírunk, hogy drága a tojásnak darabja, de azért tizesével visszük dobálni, aztán ha a rendőrök elvisznek, akkor meg csodálkozunk, hogy de hát mi teljesen ártatlanok vagyunk. És igen, nekem sem tetszik, ami van, mint ahogyan nagyon sok embernek nem tetszik, de a megoldás nem az, hogy tojással dobálózom. Én azt enni szoktam, nem pazarolni.
Sorozatozzunk kicsit; beindultak a nagykedvencek, szinte már mindegyik új évadnak megvolt az első két, három esetleg négy része. Meg is mondom, hogy nekem milyen volt.
A szlovákok nagyon kezdenek elszemtelenedni. Az még valahol érthető (nem elfogadható, de megmagyarázható), hogy nekünk beszólnak, hiszen nem voltunk-vagyunk puszipajtások. De hogy Bill Clintonnak beszóljanak, az már érdekes. Szóval ha már az Amerikai Egyesült Államok agyonsztárolt exelnöke (ez most nem a nyálcsorgatás, de el kell ismerni, hogy ez egy eléggé nívós titulus) is azt mondja, hogy nem igazán jó az, ami van, akkor lehet, hogy nem beszólni kéne, hanem elgondolkodni. Persze csak szerintem.
Az megvan, hogy mióta a Google Earth letölthető, meg ilyen szexi videókat tud csinálni, azóta minden tévécsatorna azt használja? És minden tévécsatorna gondosan ügyel arra, hogy az amcsi cég aki a műholdképekért felelős, na annak a neve és kopirájtja (vagy tudom is én) jól látható legyen, de a szerény Google logó már lelóg, vagy egyáltalán nem látszik. Persze szinte mindenki tudja, hogy miről van szó, de azért érted, ezt akárhonnan nézzük, a Google tette le az asztalra, ő fizetett érte stb. Szóval nem vicces, hogy nem látszik a Google-logó, az van.
Ha a pasik kimentek, beszéjünk a hüvelygombáról. Meg anyád. Van ugye hogy az ember gumióvszert akar venni. Ezt sokan úgy kezelik, mint ha ciki lenne, pedig nem az. Sokkal inkább kellemetlen lehet adott helyzetekben. Nem mindenkinek, és nem mindig, de azért lehetnek vicces szituációk. Csak ugye kérdés, hogy ki nevet. Na de, hol vehet manapság a szegény nimfomán (aki sem gyereket, sem különféle csúnya betegségeket nem szeretne összeszedni) egy csomag gumióvszert? Szóval a folytatás után csak 18 éven felülieknek, nagyszülők jelenlétével és hasonlók.
A sulival kapcsolatban, mármint. Amúgy is tervbe volt véve egy ilyen bejegyzés (egyrészt mert nem nagyon látni a neten értelmesen megfogalmazott tapasztalatokat és gondolatokat az iskolával kapcsolatban, csak a 95-ben kibukott anyázókat, akik mindenhol terjesztik, hogy milyen gáz is a GDF, pedig annyira nem), így három zéhá után pedig már majdhogynem kötelezőnek érzem.
Vagy valaki mumifikálódik a környéken, vagy valami rohad. De nagyon. Olyan szinten büdös dögszag van, hogy azt szavakkal (azok szerencséjére, akik most olvasnak) nem tudom leírni. Helyzetjelentésünket olvashatták.
A MediaMarkt egy ritkajó ötlet egyébként. Fogjunk egy Tesco-kaliberű áruházat, ahol csak mindenféle elektromos kütyü vásárolható. Ez oké is, csak két dolognál bukik az egész: rohadt drága, és szar a kiszolgálás. Példa: ha venni akarok háromszázezerér' egy HDTV-t, akkor elvárom, hogy kinyalják bizonyos testrészeimet, ne pedig flegmán mondjadmáazthúzzá stílusban küldjék. És ez bebizonyosodott már rengetegszer, ötezer forintos apróság és a komolyabb vásárlási szándéknál is (konkrétan házimozi és tévé, még két éve nagyjából). És ugye a pénzt ott költi el az ember, ahol még szeretik is őt ezért.
Vagy például múltkor, amikor kipakolták a laptopokat, átrendezés céljából, és két lazacsávó pirosruhás hülyeazértnemvagyok dobálgatta az egyik gépet, és közben hangosan káromkodott. Ha én ezt mint üzletvezető meghallottam volna, biztos, hogy abban a pillanatban kirúgom mindkettőt. Munkaerő van bőven.
És nem kukacoskodás ez, de aki üzletben dolgozik, az jegyezze meg, hogy a vevő a király, az van, amit a vevő akar. Olyan nincs, hogy nem megoldható. Minden megoldható, csak idő és pénz kérdése. Más mentalitással fölösleges csinálni. Csak ugye ez ott bukik, hogy míg a maszek tudja ezt, addig Béla, aki a MediaMarkt munkása, magasról, mert tudja, hogy ő így is, úgy is megkapja a havi nyolcvanezrét.
Nagyjából egy éve (egészen pontosan egy éve és két napja) történt az »olaszliszkai lincselés«. Akkor – naivan – azt reméltem, hogy végre lesz valami következmény, végre van bizonyíték, hogy nem minden czigány olyan kedves és aranyos, mint ahogyan bemutatják. De nem lett. Sőt.
És így mindig visszanézve az a gond, hogy a helyzet – nem csak ebben – mindig csak rosszabb. És ezt figyelembe véve nem tudom, hogy mi lesz tíz év múlva mondjuk. És nem is nagyon merek belegondolni, sőt mi több, nem is vagyok kíváncsi rá.
elvtárs úr felkért engem, hogy számoljak be táskámnak tartalmáról. Egyébiránt nem vagyok oda ezekért a továbbadós dolgokért, de konkrétan a táskás téma bejövős, »írtam is hasonlót«. Szóval, egy Samsonite táskával rohangálok, és ezeket tartom benne:
papírzsebkendő: szevasz szoftisz, bármikor jól jöhet, legalább két tízes csomag;
pénztárca: mani-mani-mani;
kulcsok, már nekem is van, szexi teszkós műszázassal, meg kisbakancsos kulcstartóval, megmeg egy hülye alakú kampóval, meg egy szexi karabínnyerrel (gyerekkoromban kulcsbuzi is voltam, volt vagy kétszáz kulcsom);
iratok: ilyen kis bőrtokban, szépen minden egy helyen, hogy ha elhagyom, akkor szívhassam a fogam;
2 GB-os pendrájv: ezen kapom a »Prison Break« legújabb részeit osztálytársam jóvoltából, pölö;
CKM-es nyakbaakasztó: ez hivatalosan a pendrájvhoz, de külön van;
iskola-belépő: reggelente kötelező felmutatni
Metro újság, mert olvasni jó;
könyv, ha épp nem e-bookot olvasok;
tankönyv, füzet, A/4-es fehér lap, sok, toll három mert zéhánál jól jönnek ;];
laptop, a »Sony VAIO« csudavas, de nem mindig, mert féltem;
továbbá notesz helyett már egy cuki Pocket PC figyelget, cuki kis tokban, mert cuki vagyok. De erről majd részletesebben később.
A telefonomat a bal zsebemben hordom. Továbbá leszek oly galád, és rögtön három embernek is átadom azt a statizés botot, mert kíváncsi vagyok, hogy ők mit hordanak maguknál (de leszek oly kedves (oh), és elfogadom feleletként (oh #2) a kommentet is), szóval ők ábécésorrendben: Human Insect, suexID és Zsukov cimbora. Persze ha más nem bír magával, és meg kívánja osztani perverz személyemmel, hogy mit hord a tatyóban, akkor nosza.
Szóval hétfő este itt járt a Jézuska, mert azt hitte, hogy már december van, csak kicsit elnézte a naptárat. De ha már itt volt, akkor megdobott a karácsonyi ajándékommal, ami egy Airis T620-as agyonhájpolt Pocket PC, WiFi-vel, Bluetoothszal, GPS-szel és egy szuper 1 GB kapacitású SD típusú memóriakártyával.
Azon kedves olvasóimnak, akik azt hiszik, hogy nem a gólya hozza a gyereket Jézuska hozza az ajándékot, azt is elmondom, hogy a készüléket a vettem, kereken hatvanezer köztársasági váltóért. (Mely egyébként az egyik legjobb, leggyorsabb és a ténylegesen legolcsóbb PDA és GPS üzlet) A megrendelés neten keresztül történt, gyorsan és fájdalommentesen, vissza is hívtak, hogy mehetek a termékért, és mentem is! (Bár mikor odaértem egy kedve szőke csaj aktiválta (volna) a rendelést, de az eltűnt a rendszerből; persze gond nem volt, csak azért fura.)
Amúgy azért is idegesítő még, hogy nincs internet (yet) az albérletben, mert a rengeteg RSS abrak, ami összegyűlik hétvégére, valami hihetetlenül átrághatatlan. Most hétvégén több mint ötszáz bejegyzés volt, ennyi mindent pedig nem lehet egy nap alatt normálisan átnézni, nem is éri meg. Általában szeretem elolvasni az új bejegyzéseket, híreket, hozzászólásokat, stb., és pont ezért hiányzik is a folyamatos feedolvasás, hogy jobbat ne mondjak, szar, hogy nem vagyok áp tu dét.
Jaj, nem is meséltem: tegnap már éppen indulni készültünk, mikor jött egy szemüveges csóka. Szépen bemutatkozott, és mondta, hogy a Fidesztől jött (itt már akartam mondani, hogy nem érdekel), majd azt is mondta, hogy aláírást gyűjt (itt meg vettem ki a kezéből a tollat) a vizit-, a tandíj és a kórházi fekvőbetegellátás napidíjáról szóló népszavazásra. Az utóbbi időben igyekszem kimaradni a hazai politikából (sem a gyurcsányozás, sem az orbánozás nem érdekel, köszi, és ne is legyen politikai ökölharc a téma kommentekben se, köszi #2), de a tandíjjal nagyon nem értek egyet, a vizitdíjjal pedig nagyon igen. Szóval én ott leszek a szavazáson. És nagyon remélem, sőt: nagyon ajánlom, hogy sokan tegyenek így, kivált azok, akik lengetik magasan az öklüket, és »tojással dobálnak«, hogy mennyire rossz nekünk, és mennyire kéne a változás. Hát most talán itt a lehetőség egy darabkája.
Ma megvolt a szokásos évi temetőlátogatás, és én még mindig »nem szeretem a temetőt«, ez van. Egyszerűen zavar, hogy valaki, aki mellettem lehetne, a föld alatt rohad. Morbid poén, de a temetőbejárás akár családlátogatás is lehetne (tényleg: a szüleimen és testvéreimen kívül alig van rokonom). Meg az egész hely olyan, mint ha pofánvágnának, hogy hé, üdv a való világban: te is ide kerülsz egyszer!. Persze tudom én, hogy senki sem halhatatlan, de azért nem szeretem, ha az orrom alá dörgölik.
A Teszkóban az a jó, hogy egy helyen szinte mindent el tudsz intézni bevásárlás terén, meg az is, hogy találni olyan érdekes dolgokat, amiket máshol nem. Nem is beszélve a vicces árucímkékről. Meg a vonalkódolvasóval, amit le lehet fárasztani (például ha lehúzod rajta az adókártyádat, akkor kiírja, hogy NEM LÉTEZIK, pedig de! Szóval a Teszkó az a hely, ahol semmi sem ciki. Bár néha kedvem lenne egy-két parasztot pofánrúgni, de ez már más téma.
Viszont van valami, amit nem éri meg venni, az pedig az édesség. Olcsóbb, mint más üzletekben, de a Lehel Csarnokban egy bizonyos fehércsokinak száz forint táblája, ez a Tacskóban 150-re rúg. Persze ötven forinton nem feltétlen smucigoskodik az ember, de ha veszel öt tábla csokit, akkor már rögtön nem ötven az az ötven. Tehát édességet a pijacon kell venni, az van.
Ezek a Cherokee cuccok ellenben elgondolkodtatók. Tényleg, egy-két ing kifejezetten tetszett. Mindössze két bajom van velük: ahhoz képest, hogy nem egy nagy világmárka, elkérnek egy ingért négyezer forintot (ezt viszont sokallom, ennyiért máshol kettőt veszek). A másik meg az, hogy picit olyan ciki lehet végigdöcögni egy Cherokee feliratú akármiben, mert rögtön levágják, hogy na ez is a Teszkóban vásárol. Persze akinek ez nem számít, annak jó.
Ma meg egész nap mikroökonómiát tanultam, merthogy pénteken durván négy fejezetből lesz zéhá. Amit meg azért lenne jó megírni, jól, mert akkor beleszámítana a vizsgába. És az meg ugye jó, mert két ötös zéhával az egyes vizsga se egyes. De persze két ötös zéhával nem ír a fogyasztó egyest.
Magyar televíziózás, lol? Hát lol. Mit kaphat az átlagos magyar, aki tévét akar nézni? Hát kaphat Jóbant meg Rosszbant, kaphat Barátok Köztöt, meg hasonló csúcskategóriás vackokat. Vagy a néha-néha lévő új próbálkozásokat, egy-két igényes, és jó pár igénytelen műsort.
A Nagy Fogyás? Ez most komoly? Beraknak hat dagadt embert, jól megizzasztják őket, közben meg Géza, a turbódagi ül a tévé előtt, a recsegő fotelon (mely bármelyik pillanatban összeroskadhat a szerény kétszáz kilója alatt), és tömi magába a csirkeszárnyakat, miközben röhög, hogy höhö, milyen kövér csávó van a tévében. És itt is Norbi. Oké, én elhiszem hogy egy isten, de már unalmas. Nagyon.
Sofőrök? Oké, az ötlet jónak indult, hiszen tényleg rengetegen vannak, akik gázul vezetnek (én sem vagyok egy Schumacher, na), de most komolyan, akkora paraszt hogy lehet valaki, hogy ? Meg egyáltalán ezt a Majkás vonallal nem kéne már nagyon izmozni, mert gáz.
És most nem azért, hogy Bezzeg Amerika!, de bezzeg Amerika: nézd meg mennyivel igényesebb csatornák, filmek, sorozatok, műsorok, hírműsorok, hírcsatornák vannak. Százszor. És az a baj, hogy ha Magyarországon egy bizonyos előadóréteg megszűnik (olyanokra gondolok, hogy Koltai Róbert, Kern András és társaik), akkor egyszerűen megszűnik az a cseppnyi igényesség is, ami még van. (Ezért is akarok mostanában nagyon sokat színházba járni.)
Szóval az van, hogy a magyar tévézés kezd nagyon csúnya irányba menni. És nem kell azzal jönni, hogy nem kell tévét nézni, mert bizony nagyon sok embernek nincs más szórakozása. És nem mindegy, hogy legalább a tévében értelmes dolgokat lát-hall, vagy ott is csak butítják az egyébként sem feltétlenül géniuszi elméjét.
2007-ben, kukagyújtogatással, meg autóborogatással. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ötvenegy éve tényleg forradalom volt, az emberek tényleg az életüket áldozták azért, hogy nekünk most jobb legyen, és ezt nem szabad elfelejteni. Valamint azt sem, hogy ez nem ünnep, hanem megemlékezés (szerencsére már egyre több helyen mondják így), mert azon semmi ünnepelnivaló nincsen, hogy valaki meghal a szabadságáért.
Kicsit a témához kapcsolódik, hogy megnéztem a TV2-n az A cég – A CIA regénye című filmet. Lehet, hogy a téma és a kor miatt, de sokkal többet vártam tőle, mint amit kaptam. Egyszerűen nem adta vissza olyan jól a dolgokat, mint mondjuk a »Szabadság, szerelem«, ami szerintem a témában kihagyhatatlan darab.
A BKV Zrt. értékesíteni kívánja az utasforgalomból kivont, üzemképtelen UV típusú villamos pótkocsikat, jelen megtekinthető állapotukban, garancia nélkül.
Vajon egy nem működő UV vilinger? Lennének ötleteim, hogy mihez kezdjek egy ilyen jószággal.
A jövendőbeli feleségem megfogja majd velem a' Zisten lábát, csak ezt még ő sem tudja, hehe. Főzök, mosok, takarítok, meg sütök is. Most éppen »pizzát«. Most még pizzaszószt is csináltam hozzá (paradicsomból, oreganóból, bazsalikomból, sóból, borsból meg valami olasz fűszerkeverékből és Bertolli extraszűz olívaolajból. Még kimondani is étvágygerjesztő. És most a poén kedvéért nem kerek lesz, hanem téglalap alakú, és a széle alá begyömöszkölök egy kevés sajtot, nyammie. Az egészet pedig azzal koronázom meg, hogy elmosogatok magam után. ;]
2007. október 23-a, 21.11.43 – kiegészítés
Végül így nézett ki, és finom lett (szar telefonos kép, ez van):
Azt nem értem, hogy az , meg úgy általában ebben a műfajban mi a jó. Persze, az ember szexuális élete csak magára és a társára tartozik, meg elvileg az ágy olyan hely, ahol nincsenek határok, de ebben mi az élvezet? Én sok mindenre kapható vagyok, de most őszintén, ha egy lány ilyet kérne, lehet visszakézből pofánrúgnám. Mert ez szerintem ciki. Persze lehet én vagyok konzervatív unalmas papucs.
Van egy kék esernyőm, ami durván öt éve van meg. Már nem lehet normálisan összetolni, reggel a buszon szétesett, amikor ki akartam nyitni, piszkos is, csúnya is, de én szeretem. Ez volt az első esernyő, ami sokáig kibírta velem. Az elsőt az első napon elhagytam. A másodikat ellopták. A harmadik darabokra hullott két használat után. Ez meg a negyedik.
És reggel – úton a felsőoktatás diktatórikus intézményébe – az volt a beszélgetés témája, hogy mennyire perverz dolog már ellopni egy esernyőt. Mert ugye ha leteszed akár egy percre is, hogy ázzon, azonnal lába kél. Pedig ciki egy ernyőt ellopni, egyrészt mert nem mernék vele végigmenni az utcán, mivel félő, hogy a tulajdonosa meglát, és leüt. Másrészt az eredeti tulajdonosnak kellemetlen lehet, hogy a szakadó esőben esernyő nélkül csámborogjon. Haramdrészt, perverz dolog.
Meg használt ruhát lopni is perverz. Osztálytársam mesélte, hogy ellopták a testneveléscuccát. Érted, a tesicuccot. Vannak nagyon durva arcok azért.
Ma bejött egy új előadó, leadott kétórányi anyagot a Bevezetés a számítástechnikába nevezetű gyönyörű tantárgyból, és a végén halál lazán (mint ahogyan egy átlagos felhasználó beírja, hogy vuvuvu pont mefi pont be, majd rácsap az enterre) behívott egy parancssort, beírta hogy debug és elkezdett Assemblyben kódolni. Igaz annyit csinált csak, hogy kiírt egy A betűt, de ez durván három vagy négy utasításból jött össze. Utána mutatott még ezt-azt, de hát mondhatom nem kicsit ledöbbentem. Jól küldte, na.
Már régóta tudtam, hogy a budapesti életnek egy nagy hátránya lesz: biztosan belefutok egyszer valami tüntető tömegbe. Hát ma sikerült, mivel az egész Ferenciek tere és környéke be volt dugítva rendőrökkel meg gyurcsánytakarodjosokkal. És nem kell kommentben fröcsögni, de én semmi hasznát nem látom annak, hogy az egész belváros – amúgy sem rózsás – közlekedése halott, és több mint negyvenperces kitérővel tudok hazajönni, mondhatnán tűzvonalon keresztül, mert nekiállnak tüntetni. Telefonnal azért lőttem pár képet. Az egyik nőnek egyébként két fényképezőgép lógott a nyakában, egyik sem az alacsony árkategóriás. Gondolom ő is rosszabbul él, mint négy éve (nem, nem sajtós volt) …
Például az első kép, ami kicsit morc: egy koraszülött mentő éppen a tömegben tököl, villogva és szirénázva:
Aztán volt még egy nénike, aki valamit nagyon magyarázott:
A metrómegálló le volt zárva a S.W.A.T. által:
Az Erzsébet híd felé vezető út is le volt zárva, BKV szia:
A fényképek direkt feketék meg fehérek, mert a telefonban olyan gyenge a kamera, hogy annak a színeivel kár izmozni.
Tudom én, hogy gázak ezek a telefonnal készített fotók, de hát erre telik, a gép akksija meg éppen töltőn figyelget. Szóval ilyen jószágot sikerült ma elfogyasztani. A cucc alatt volt még egy hús és jó sok sűtkumpli, mindezt kemény kilencszáz köztársasági váltóért, a Lehel Csarnokban, valami Grill-akármi nevű helyen. Nagy, finom, friss adag; és még a kiszolgálás is jó volt.
Ma pedig , hosszas megelőző nemzetközi tárgyalás és szervezés után megtörtént a csúcstalálkozó, ahol Magyarország néhány (talán legjobb) blogjának, Magyarország néhány (talán legjobb) bloggere hajtott fejet egymás előtt, név szerint, ábécésorrendben: Balázs, Ildee, suexID és Zsukov kollégák, meg a Mefi is. Persze vannak még nagyon jó blogok és bloggerek rajtunk kívül is, csak ők nem értek rá, így nem tudtak eljönni. Ellenben a jelenleg szerény találkozók ezután – remélhetőleg, ha más is úgy gondolja – ismétlődő eseményekké, később hatalmas rendezvényekké növik ki magukat.
Ez igazából egy hosszabbra sikeredett válaszkomment lett volna »moikboy kommentjére«, de kíváncsi vagyok mások véleményére ezügyben, úgyhogy bejegyzéssé konvertálom. A téma pedig egyszerű: aki sorozatot néz, az buzi-e?
Szerintem a sorozat nem más, mint egy film, több részből, hosszabb – ezáltal sok esetben izgalmasabb, lebilincselőbb – sztorivonallal. Rengeteg olyan történet van, amiket nem filmben kellett volna megoldani, például vegyük az agyonhájpolt Harry Potter filmeket. Sokkal jobban elfért volna teszem azt egy hétévados sorozatban, nem kellett volna lényeges dolgokat levágni, és így tovább. Csak miért nem csinálták így meg? Mert sokkal kevesebb a haszon belőle. Azért. Mert vannak olyan emberek, akiknek a sorozat szóra valami Eszemeralda kaliberű dolog jut eszükbe, nem pedig egy igényes történet, igényes kialakítással, igényes technikával és így tovább. Ez is bizonyítja, hogy a sorozat és a film is ugyanúgy a pénzszerzésre hajt (mint minden más manapság). Míg a sorozatok értelemszerűen a bennük és szüneteik között bemutatott reklámokkal, addig a filmek triplán, hiszen rendszeresen látunk a filmben reklámot, látunk előtte, közben és utána reklámot, valamint ha moziban nézzük, még fizetünk is érte, hogy negyedórányi késéssel megnézzünk jó pár reklámot, és persze a filmet.
Soha nem értettem, hogy mért kell azt mondani valakire, aki sorozato(ka)t néz, hogy beteg. Más megnéz naponta egy (vagy több filmet), én megnézek naponta pár sorozatrészt, ennyi az egész. És az ilyen nagyon fanatikus sorozat-ellenzőknek szerintem meg kéne mutatni egy az érdeklődési körüket kielégítő, igényesen kivitelezett alkotást, hogy ezek után mit gondolnak a sorozatokról. Mert persze itt is vannak nagyon jó darabok, és förtelmesen rosszak is.
Háziasságom bizonyítván, és mivel úgyis fennmaradtam a hétvégére 'pestnek az nagy városába, kitakarítottam a »rezidenciát« úgy olyan minden részletre kiterjedően. Meg kimostam a szennyest, most nézem meg, hogy mit sikerült alkotni (lesz-e rózsaszín csíkos ingem, hehe).
Meg akartam menni közértbe, de négyből négy zárva volt, úgyhogy inkább összeütöttem egy adag sajtos tésztát magamnak, sok sajtból.
Holnap meg kocsmázás (elvileg, de én csak tonikot, esetleg alkoholmentes koktélt fogok fogyasztani), holnapután földalatti-múzeum (elvileg), aztán szünet (biztosan), ója. Az Úrnak 2007. évében, s azon évnek is december havának harmadik napján számtechből, ötödik napján pedig programozásból lesz vizsga, szóval nyüzsis lesz a világ karácsonyig.
Az egy ilyen kis csokoládés kekszes istenverése, én utálom. Viszont a Neszkávé három az egyben jó, mert ha nem kapsz a bótban tejet, akkor sima vízből is tudsz kávét csinálni. Rohadt szenvedélybetegségek, és még reggel is van, jáj.
A Princess lehet hogy drága, viszont máshol nem kapsz olyan vaníliás táskát, amin ilyen fényes cukormáz van, és ahogyan beleharapsz, ömlik ki belőle a finom és meleg vaníliasodó (ízléstelen poénokat kerüljük, puszi). Mert ugye a sarki pékségben megveszed 120-ért, és a közepén van egy kis hideg csomó, amire rámondják, hogy vanília. Na a Princessben tényleg minőséget kapsz, csak meg is kell tudni fizetni. Ellenben amíg a százhuszassal jól laksz, nagyjából, addig a Princess-féle verzióból még ötöt be tudnál küldeni, pofátlanul.
És ez mondjuk eléggé alap dolog, hogy bár vannak olcsó dolgok (például a teszkószínes reggeli gabonaizé), de azért a finomabbakat még mindig meg kell fizetni (általában, mert azért lehet kifogni jó és olcsó finomságokat).
Gondoltam mesélek a darálóról, mert mindenki, akinek bemutatom, megdöbbenve néz, hogy hát ilyen létezik, és mondjuk amíg nem volt vele személyes vizuális élményem, addig én sem tudtam, hogy ilyen létezik. Szóval daráló. Vannak ezek a cukorfalat szobakonyhás lakások, ahol ugye van a konyha, meg a szoba, fürdőszoba nincs. Füdés dézsából, vécé kint a közösben, kicsit körbeszarva, de belefér. Namármost, amikor trendi fiatalok megveszik manapság a szobakonyhát, akkor azért mégsem menő, hogy nincs fürdő, ergo, csinálnak, ha van hely. Nade, ahol nincs betervezve a vécé, ott durván egy öt centiméter átmérőjű cső van, amibe ha például én jól belebarnítok, akkor csőrepedést kap, kétszer. Ergo, kell egy daráló. Ez meg azt csinálja, hogy lezárja a vécé hátsó kimeneti csövét, és csak egy bizonyos nyomásra (durván mikor félig van a kagyló vízzel) nyitja ki, akkor viszont őrült módon beindul egy akárhányszáz fordulattal működő, roppant furmányos késsorozatokból álló daráló, ami a kontentet finom (khm) pépéé konvertálja, ami viszont már gond nélkül átmegy a vékonyka csövön. Ha furcsán fogalmaznék, úgy mondanám, hogy nem konyhamalac, hanem fürdőmalac, vagy mondhatnánk a vécémanó kisöccse. (És egy ilyen darálóizé durván negyvenezer pénzbe fáj.)
Voltunk ma Földalatti múzeumban . A múzeum a Deák Ferenc téren a metrólejáró mellett található, diákoknak 180 magyar köztársasági rubel, vagy egy metrószakaszjegy a belépő (ezt ki kell likasztani, jól). Metróbuziknak kötelező, érdeklődőnek is megéri, az egész durván tíz-tizenöt perc alatt végigjárható.
Na mit csinálnak a főiskolások ráérő idejükben? Isznak, drogoznak, buliznak, csajoznak/pasiznak. Megnézik hol fordul meg a metró. Szóval az úgy volt, hogy Gergő barátomat már jó régóta nyaggatom, hogy hát csak meg kéne nézni hol fordul meg a metró, ő viszont mindig azt felelte: józanul no way. Aztán végül is csak sikerült rábeszélnem (és nem is bánta meg szerintem ;]), így ma útbaejtettük a metrókihúzót. És megint bebizonyosodott, hogy rengeteg paraszt van Budapestnek az gyönyörű városában. Amikor valaki elalszik a metrón, és nem veszi észre, hogy végig ment, akkor mindenki továbbmegy. Na de ha két fiatal nyugodtan ül, akkor meg ezek vannak:
húszas éveiben járó, lenyalthajú buzi-e vagy csávó: végállomáson vagytok basszáj!
Ötvenéves, nagy tokájú, jólmegmondó posztkommunista, morcos, háthogyképzelitektiezt hangon: fiacskáim, ez a végállomás!
Öreg házaspár, remegő fogsorral, aggódó hangon (ő belőlük tényleg kinéztem, hogy kedvességből mondták): ez a végállomás!
Aztán a végén leszálltunk (gyengék vagyunk, na), mégse hívják a metrószekuritit, vagy akármi. Na de azért Mefi nem adja föl, mondtam Gergőnek kérdezzük meg a vezetőbácsit, hogy megnézhetjük-e hol fordul meg az orosz szörnyeteg. És a vezetőbácsi egy tök jófej emberke volt, aki mondta, hogy persze, és meg is mutogatott pár dolgot (bár ezek nem titkosak, szinte minimális keresgéléssel bárki rátalálhat). Kiveséztük a tömegközlekedőket, meg az orosz csúcstechnikát, aztán mindenki ment haza. Simán lennék metróvezető, egyébiránt.
Möfi a nágy párászt mögy Budapestre, ho' men'néze a vasutot c. regényünk újabb fejezetét olvashattátok, big up!
Egy pók beépült a régi leptop szóközgombja alá, hát ezért nem működik rendesen. Viszont amiről írni akarok, az néhány könyv, amit a közeljövőben be kívánok szerezni (ha az összes Robin Cook megvolt).
Hugh Laurie – A balek: a két lényeges pont: »House«, angol humor, tehát ezt mindenképpen;
Jeff Lindsay – Dexter dühödt démonai: mert szeretem a hasonló témájú könyveket, és mert »Dexter«, ugye;
Frank Schätzing – Raj: mert jókat hallottam róla, és mert tetszik a borítója.
Elolvastam című regényét. Hát nem tudom, három pont az ötből, mert azért le nem teszi az ember, de nem is az a hűdeizgi típusú olvasmány, inkább az, amit elkezd az ember olvasni, aztán olvassa, aztán olvassa, olvassa, és olvassa, aztán hopp vége. És az érdekes, hogy végig lehetett sejteni, hogy mi történik, de nem abban a formában, amikor az író erre törekszik, hanem szimplán összeálltak a kockák, és néha már üvölteni tudtam volna, hogy most a főbb karakterek miért nem vágják le rögtön, ami a napnál is világosabb.
