mefiblog - főoldal

Két dolog, amit szeretnék megosztani veletek, kedves rádiónéző gyerekek. Az első Gábor írása a twitterről, kicsit szakmai szemmel, érdemes beleolvasni. A másik pedig, hogy – bár nem ma történt konkrétan a dolog, de hátha valaki nem tudja, hogy – Mr. A. újra blogot ír, mármint úgy hivatalosabban (tehát nem csak néha van valami szöveg, hanem most olyan blogfílingje van a dolognak), és mivel az ő blogja kötelező, te is olvasni fogod.

Tulajdonképpen biztosan nagyon jó lehet, hogy reggel hajnalban kivergődsz a tápiószecsői vagy mondjuk az agyagosszergényi vasútállomásra, aztán várod a 6.20-ast, ami viszont nem jön, mert sztrájk van, és mosolygós arccal mondta a bácsi a tévében, hogy most a vonatosok mindenki eszén túljártak, mert roppant rafinált módon későn jelentették be a sztrájkot! Roppant rafinált módon biztosan az utas semi küldte el őket mondjuk a sivatagi homokszemkereső versenyre, de végül is az ő hibája, hogy nem kapott tájékoztatást. Én megértem a vasutasokat is, de ez már erős, szerintem.

A másik dolog ami mostanában a türelmességi görbémet kicsit az ideg állapotba kergeti, az a mekmedkarcsika. Durva leszek: ki a véres, túrótól retkedző faszt érdekel, hogy mivan a török gyerekkel, a török apjával, meg a magyar anyjával? Mért kell nekem ezt olvasnom, ezt hallgatnom, ezt látnom mindenhol? És még én is erről írok, igen! Nem veszi le az anya is, hogy rohadtul nem érdeklődik iránta a saját gyereke? Vagy legalábbis én ilyen idős koromban nem azzal játszottam, hogy kábszert dugdostam anyám cuccai közé. Nem veszi észre, hogy esetleg nem is akar az a gyerek ittmaradni, hanem inkább menne töröklendre törökpapával? Akkor meg minek kell erőltetni? Nem olyan kicsi az a gyerek, hogy ne tudná mit akar. Oké, az apja ellene nevelte, most már úgysem tud vele mit kezdeni. Persze, biztosan nehéz lemondani egy gyerekről, én nem mondom, hogy nem, de hát ezzel csak saját magát teszi tönkre idegileg, anyagilag, és mindenhogyan.

Az »I. Vizsgaidőszak« ezennel hivatalosan is lezárult, tegnap fájó szívvel búcsút vettünk tőle néhányán ki-ki a söre, én meg a kis melange-om és gyömbéreim társaságában, de azért együtt.

Eddig biztosan 27 kreditet sikerült összekaparni, a tegnapi mikroökonómia eredményeire még várni kell, az három kredit. Kreditindex meg ugye értelemszerűen annak függvényében. A vizsga tegnap mondjuk vicces volt, olyan szigorú volt a tanárnő (ráadásul nem is az, aki tanított minket), mintha legalább államvizsgán lettünk volna, vagy én nem tudom, még vizsgabiztost meg felügyelőt is hozott, hát mondom remek. Amikor adtam le a lapot, elkérte a belépőmet, amin meg nem látszik a név, mert sikeresen ráragasztották a fényképet, meg ráütötték a pöcsétet. Jól bele is kötött a néni, mire mutattam neki a diákot, arra megkérdezte, hogy mióta vagyok szemüveges (miközben jól végigmért, hogy nem-e más nevében adom-e be a dolgozatot). Mondom nemrégóta. Remek.

Ami viszont vicces, hogy megszűnik a leckekönyv, mint olyan. Eddig sem láttam konkrétan (az Indexkezelő Iroda kezelte), de így mégjobb, bár gondolom hogy megvan a hátránya is, például ha probléma van a jegyek közül. (Hivatalosan úgy van, hogy aki akarja, megtarthatja, de rohangálni kell vele a félév végén hitelesítéshez, ellenben az ETR-ből kinyomtatott félévi eredmény helyettesíti.) Szóval.

A beiratkozás február 11-én lesz, órarendet is akkor kapunk, szóval addig háváj bugi, bermuda bugyi.

Néhány kép »Kázmérról«, az egyiken még én is látszom, ahogyan jól összeöltöztünk. Szegényt vakuzni kellett, amire ilyen vicces fejeket vágott, készült is belőle lolket. Egyébként szinte mindig a laptoppal ügyeskedik; mániája, hogy nyomkodja, belefekszik, harapdálja, és hasonlók. Mondjuk utóbbiért kapott is kokit, de nem hatja meg a dolog. Továbbá felkerült egy kép imagóra is.

Még nincs vége, olvasd tovább »

A minap török étteremben ettünk. Én valami rizses-lencsés-hagymás cuccost ettem (savanyú volt mint az ökör, szóval ízlett), olyan öntettel, amit a gíroszra is tesznek, hamburger-szerű húspogácsával, desszertnek pedig baklavát, ami még mindig az egyik legfinomabb és egyben legédesebb sütemény. A török konyha pedig roppantul érdekes, ugyanis azt hinné az ember, hogy semmi új nincs benne (most tényleg: rizs, lencse, hagyma; ezeket a magyar konyha sem nélkülözi), amikor belekósztolsz, mégis akkorát üt az ízvilágának érdekessége, hogy az hihetetlen. Én legalábbis így vagyok a török kajával. A poén az volt, hogy ketten otthagytunk ezeröccáz forintot borravalóval, és akkora adagot kaptunk, hogy majdnem a fele ottmaradt. És még kétszer három deci török feketeteát is kaptunk, mint a ház ajándéka. Ez pedig azért jó, mert a legtöbb török étteremben lehúznak, a kaja szar, az adag kicsi, és az elég illúzióromboló, mikor a teszkós dolgokat darálják az orrod előtt a kajába.

Mondjuk egy jó gíroszt is ennék már, szerintem itt be fogom kóstolni, pontosan a jó ízek és a hatalmas adag miatt.

(A hely egyébként itt található.)

Közölte az xD-kártya, hogy őt most formázni kell, mert nem sikerült incializálni. Persze a formázásban az a legjobb dolog, hogy olyankor minden adat eltűnik, így sikeresen most jópár fotó, ami még nem lett átmásolva a komputerre, ugrott. Ennek persze nagyon örülök, olyannyira, hogy kedvem lenne fogni egy kalapácsot, és apró pici morzsákra törni a kártyát, aztán odaszólni neki, hogy most ki a kemény, geci. Akárcsak a húszezer forintos, lelkét majdnem kiköpő »egeret« is. Ezek mennek így vasárnap délelőtt, technika tekintetében.

Hű, és sikerült leírnom elsőre jól a címét, ezért piros pont jár. Szóval, sikerült megnéznem az első három részét a mostanában sokat emlegetett sorozatnak, melynek a címét most hadd ne írjam le megint, mert rémeket fogok álmodni.

Kicsit ódzkodtam tőle, hogy nem fogják tudni visszadni a hangulatot, de teljesen felesleges volt, a sorozat abszolút mértékben üt, és már az első részben pörög, semmi bevezetés, meg kedvcsináló, hanem bele a pite közepébe, aztán hadd fröcsögjön. Ami miatt mondjuk mindenképpen érdemes megnézni, az a Summer Glau nevezetű hölgyemény, aki, nos, elég a képre nézni, ő volna a jobb szélső.

Persze van sok sátgánlövés, villogó vörös szemek, idióta mozgáskultúra, TRACKING!!, vöröslátás, és minden, amit elvár az ember. Én csak ajánlani tudom ezt.

Értékelés: 5 pont (Fanoknak kötelező!)

Szép dolog az IMAX, meg jó dolog a klimax, tervezem én is, hogy elnézek oda, csak majd akkor, ha több lesz a választék. Ugyanis én nagyon szeretem a dokumentum (vagy legalábbis ilyen jellegű) filmeket, de nem moziban. Nem szürcsögés, meg »pattogatott kukorica rágcsálásának zöreje« mellett, és nem sikítozó JUJ ANYUCI ÚSZIK A HALACKA! gyerkőcök társaságában.

Persze biztosan a halak úszkálása, és a dinoszauruszok ordítása is egy igazi élmény, én nem mondom, hogy nem, de én ha már moziba megyek, akkor vagy sírni akarok a röhögéstől, vagy pedig másodpercenként ötszáz lövést látni és hallani. A dráma tökéletes otthon a fotelból, egy csomag papírzsebkendővel.

Szóval ha majd mondjuk lesz olyan, hogy Mátrix vagy Harry Potter, vagy valami bármilyen más film, azt nagyon szívesen beülök megnézni, a halacskákat meg hagyjuk csak a Discovery Channelre. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy arra is ilyen áron küldik-e majd a jegyeket.

Reklám-féleség ez, igazából csak azt nem értem, hogy a magyar csatornákon ilyesmiket mért nem erőltetnek? Vagy a magyar tévénézőnek tényleg a hüvelygombás reklámra van igénye? Nem hiszem.

Aha, közben megtaláltam, hogy mi ez, mondjuk teljesen egyértelmű volt így utólag.

Az a baj – és most biztosan megint én leszek lehülyézve – hogy hígul minden. Mindenki üzletet nyit, minden második sarkon találsz éttermet, kocsmát, meg kávéházat, igaz, az egyikben romlott a hús, a másikban vizezik a kólát négyszázér kétdecit, a kávéházban meg a teszkós tejet öntik rá, mondván finom alpesi az. Vehetsz minden második sarkon gíroszt meg hamburgert, az egyik kéthónapos csirkehúsból, a másik patkányból készül, de azért fizesd ki érte a jósokpénzt. Mindenki vehet leptopot, hádétévét, kamerás telefont, de igazából felesleges; a leptop gagyi, a hádétévére nincs műsor, a kamerás telefonnal meg ugye jó villogni, aztán ennyi. A tejesdobozra nagy betűkkel ráírják, hogy Köszönjük, hogy a minőséget választotta!, kinyitni persze nem tudod, mert szétszakad az egész doboz, és sokszor romlott is. És akkor bárhová mész, bármit csinálsz, a tömény igénytelenségbe nyúlsz, könyékig. Mert mi megy mostanában rengeteg helyen? Vásárolj, hagyd ott a nem kevés pénzt, aztán húzzál a francba. Pedig annak kéne mennie, hogy gyere, vásárolj, érezd jól magad, és gyere vissza máskor is.

Mért olyan ritkák azok a helyek, ahol rámszól a zöldséges, hogy tegyem vissza azt a paprikát, mert a mellette lévő sokkal szebb? Ahol a zöldséges megmondja, hogy ez a körte bizony még kemény, kell neki egy-két nap mire megpuhul, és nem azt, hogy jaj, vigye csak, vajpuha, otthon meg a fogam törik belé? Mért olyan ritka az olyan pékség, ahol nem a kétnapja ott száradó szart akarják rámsózni, hanem friss, illatos süteménnyel kínálnak? Mért ritka az olyan műszkai bolt, ahol nem szarabbikat adják el neked háromszázezerér', hanem megmondja az eladó kerek-perec, hogy ez szar, neked a másikat ajánlom. Mért ritka az olyan üzlet, ahol nem másznak öten az arcomba, hogy miben segíthetek?, de amikor tényleg segítség kéne, egyetlen lelket nem találok? Mért ritka az olyan üzlet, ahol nem azt sugalják, hogy egyáltalán örüljek neki, hogy beléphettem és vásárolhatok, hanem azt, hogy köszönjük hogy nálunk vásárolt?

Persze ott a másik véglet is, amikor a vásárló olyan bunkó, hogy már nekem, a sorban mögötte álló másik vásárlónak lenne kedvem olyan irgalmatlanul pofánkúrni, hogy az átadópult adja neki a másikat, és ilyenkor nem lep meg, ha az eladó csak unottan kérdezi meg, hogy mitadhatok.

Aztán persze mindenki sír, meg sztrájkol, hogy de rosszul megy a bolt. Csókolom, tenni is kéne azért valamit, hogy menjen az a szekér, nem csak morogni mindig, hogy milyen rossz is nekünk. Azért rossz, mert rosszá tesszük.

Persze nem azt akarom mondani, hogy minden rossz, és nincsen jó hely, jó márka, jó üzlet az országban, de bárki bármit mond, ritka. És ami van, azt nagyon meg kell becsülni.

Nem kéne ennyit idegeskedni a sztrájk miatt, hát elvégre ez is az utasokért történik, mint minden döntés és cselekvés a magyar közlekedési vállalatok többségénél, ugye. Ez is csak azért van, hogy például ilyen szép vonataink legyenek.

Igazából szerintem azt kellene csinálni, hogy az utasok is sztrájkolni kezdenek. Bejelenti szépen a védéeszesz (vagy éppen az aktuális meg-nem-elégedett banda), hogy megegyeztek, és akkor az időközben megalakuló EUSZ bejelenti, hogy az utasok sztrájkolnak, és egy árva lélek nem fog felszállni a vonatokra. Ez persze kivitelezhetetlen, én is tudom.

Valamint ezen kívül még a Rábán érkező hab- és a Tiszán érkező hatalmas szemétmennyiség is egy olyan dolog, amin már csak nevetni tudok. Egyik osztrák barátainktól jön, akik ugye még tőlünk féltek-félnek, a bőrgyáruk meg ugye küldi nekünk a kedves ajándékokat. A Tiszán pedig ha minden igaz ukrán és román testvéreinktől érkezik a az ellátás. Érdekelne, hogy ha a hab és a szemét sok pénzt érne, akkor is így menne az ujjal egymásra való mutogatás. Ugye, hogy ugye. Persze megbocsátunk nekik, ugyanis – a közhiedelemmel ellentétben – a magyar egy vidám nép, még az atomot is ledobhatnák rá, akkor is csak mosolyogna!

A sulinak és a Microsoftnak köszönhetően egy rakat szoftvert igyen lehet letölteni az MSDN Academic Alliance keretein belül, természetesen a dolog teljesen legális. Azzal mondjuk nem vagyok tisztában, hogy a licensz meddig érvényes, majd el kell olvasni. Ennek persze csak örülni lehet, az alábbi kép viszont vicces, bár mivel a Microsoftról van szó, egyáltalán nem meglepő:

Ígértem, hogy leírom személyes tapasztalataimat az egész hercehurcáról. Nos, ez lesz most itt. Igyekszem témákra szedni, és az általában felmerülő kérdésekre választ adni (szerintem nagyjából mindenki ugyanazokkal a dolgokkal van és nincs tisztában). Most az anyázásokat tényleg kerüljük, ezek a saját tapasztalataim, biztosan vannak nálam ügyesebb-okosabb emberek, akiknek nem tetszik, nem új, akiket nem érdekel, azok ne olvassák.

Még nincs vége, olvasd tovább »

A Móriczon »tényleg jó a gírosz«, de nem az Ekerben, hanem a másik oldalon valami nem tudom milyen nevű helyen, ahol van mindenéle más is, de a lényeg: normális áron (öccá'ötven), nagy adag, borjúhúsból, pitában, nem abban a palacsinta-utánzatban. És van olyan is, hogy gírosz csak hússal, amit biztosan ki fogok próbálni, de most ződbaffőzeléket (!) eszem, tojásval, mindezt teszem majd a »Prison Break« legújabb epizódjának megtekintése közben.

Igen, ezt most csak úgy idehánytam.

Flyspeck

Tessék. ;]

Volt már róla korábban is szó, de egyszerűen nem értem, hogy miért kell foggal-körömmel a csókolom, mint köszönési forma ellen küzdeni, most épp valami nyelvvédő szarvas műsorában, az m2-n, meg úgy általában elég sok helyen. Egyrészt sokkal jobban esik a hölgyek kilencven százalékának, mint az unott jó napot, másrészt ha például egy jó negyvenes nőt úgy spontán lehellózol, akkor az esetek hetven százalékában elküld a picsába, hogy anyádat hellózzad – valahol teljesen jogosan.

Tényleg ennyire gáz, ha azt mondod egy nőnek, hogy csókolom? Meg ebből következően a kérdés, hogy tényleg ennyire gáz köszönni, úgy általában?

Ugye éjfélkor, egészen pontosan február 9-én megjelenik az itthon legújabb, egyébként pedig az utolsó (ez sem biztos) Harry Potter-kötet, a »Harry Potter és a Halál Ereklyéi«. Az egészben a legviccesebb a hájp. Hogy képesek emberek éjfélkor tömegével beszabadulni a könyvesboltokba, hogy lecsapjanak a könyvre, holott már évek óta létezik a megrendelés, mint olyan (mi konkrétan az ötödik részt is így szereztük be). Megrendeled hetekkel a megjelenés előtt, aztán szépen besétálsz a könyvesboltba, megmutatod a személyidet/diákodat/jogsidat, hogy tényleg te vagy a Kolompár Géza, és már viheted is.

Persze biztosan nagy buli éjfélig várni a könyvesboltban, talárban, meg varázslósapkában, hogy aztán őrjöngve lehessen tapizni a könyvet, és mutatni a tévében, hogy megvettem, megvettem, de ezt inkább én kihagynám.

Ma pedig itt volt Lev aljasz Gémboj valamint Zsukov aljasz Tiszamen és a szupertitkos projektünkön dolgoztunk, több-kevesebb sikerrel. Meg persze megismerkedtek »Kázmér« macsekkal. – Utálok minden macskát, kivéve Kázmért! – Ezt mondta a Zsuki, én pedig nem vitatkozom vele.

Valamint vásároltam pulykahúst, meg rizsát, ezekből pedig finomságot fogok készíteni vacsorára, desszertnek albán krémessel. Üres volt a hűtő, valamit tenni kellett, na.

Ha pontos akarok lenni, akkor rizseshús-jellegű készítmény, fűszerezett, olajozott hagymával és paradicsommal. Mert elméletileg ez nem rizseshús, de gyakorlatilag, józan paraszt ésszel az, hiszen rízsből és húsból van. Ez monjuk lényegtelen is.

Szóval mivel most egész hétvégén egyedül vagyok, muszáj volt valamit ügyködnöm magamnak (na jó, nem muszáj, de ez jól hangzik). Végül is ez lett a vacsora, pedig teljesen mást akartam a pulykából. Viszont a levágott nyesedék legalább a macskának is tetszett, volt is nagy virnyákolás, hogy mit gondolok én, mire föl vagdalom ott a húst a jószág orra előtt. A saláta is hirtelen jött ötlet, volt két paradicsom meg egy hagyma, gondoltam hadd ismerkedjenek össze, kis olaj és só-bors társaságában. (Más fűszert nem kívántam most.) Vannak képek is.

Kázmér első egész estét betöltő (öt perces, azaz négy perc és negyven másodperces) videója, háttérben The Cranberries Linger című számával:

Egyébként érdekes dolog a kölyökmacska, majdnem teljesen olyan, mint egy kisbaba, például ugyanúgy kalimpál a lábaival. Szinte egész nap alszik, aztán kétszer-háromszor (bár mostanában egyre többet) fölkel, kirohangálja magából a lelkét, eszik, iszik (imádja a tejet, vizet még nem ivott csak kétszer), játszik, vonyít, megijed majd egyszercsak elalszik, amit persze nem akar, de hát nem tud mit kezdeni az ólomsúlyú szemhéjakkal. És ha fél percre egyedül hagyom (értsd: az egész lakás ~30 négyzetméter lehet, nem több), vonyít. Vagy ha csak nem rézek rá, már akkor is. Amikor meg itthagyom, felvonul a galériába, és addig alszik, míg meg nem jön valaki.

Apropó, a háttérben egyébként eFi blogja látható.

Sylverdevil írt róla, hogy miért szeret vidéki gyerek lenni. Ez a bejegyzés végül is egy hosszabb válasz lett volna bikerrr kommentjére, annál a bejegyzésnél.

Még nincs vége, olvasd tovább »

El is felejtettem, hogy van egy »listám«, de most pont kapóra jön, hiszen amit elterveztem, az a lista harmadik helyén áll, az első kettőt ugyanis már sikerült beszerezni. Szóval, itt egy kép a tovább mögött.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Beiratkoztunk ma a második szemeszterbe, megkaptuk a szokásos ingyenes könyvcsomagot, és még a diákigazolványra való érvényesítő matricát is. Kicsit tartottam, hogy a szeptemberihez hasonló káosz lesz, de most sikerült ügyesebben megszervezni a ceremóniát, így durván tíz perc alatt végeztünk. Órarendet nem rakom most be, mert minden hónapban más egy kicsit, viszont egész barátságos, nem kell nyolcra menni, cserébe párszor bent leszünk négyig-ötig. Ezek a tárgyak lesznek:

Analízis II-től konkrétan félek.

Skullyval sikerült megnézni ezt a filmet. Mindenekelőtt két dolog: Tom Hanks márpedig jó színész, Julia Robertsen pedig meglátszik, hogy a negyedik x is megvolt neki, de ettől függetlenül még mindig remekül tartja magát.

A film pedig egyszerűen remek volt. Egyrészt lehet rajta rengeteget röhögni, nem olyan könnypotyogósan, a burkolt, finom poénok jellemzőbbek inkább. Valamint remekül sikerült megfogni a történetet is. Az egész fényét pedig a kiváló színészi játékok, és a hiányos vagy helyenként minden öltözéket nélkülöző hölgyemények emelték. Szóval nem szaporítom a szót, a lényeg hogy megéri megnézni.

Értékelés: 4 pont (Ajánlott.)

A hétvégi »rizseshús« után a megmaradt pulykát beküldtem a hűtőbe pácolódni, ma meg jól megsütöttem. Isteni puha lett, az ízek pedig tökéletesen összeértek, köszönhetően a pácolás ősi művészetének. Majd főztem még rizsát, és nemes egyszerűséggel kicsit felturbóztam a Knorr Rafinéria sajtszószt, majd az egészet összeöntöttem. Egész jó volt, kellemesen szaftos, laktató és finom. A kép kicsit gáz lett, de ez van.

A szósz alatt volt még hús.

Egyébként – bár ez köztudott, mégis – mindig meglep, hogy a nyelvkörnyezet mennyire elősegíti a nyelvtanulást. Soha nem tanultam olaszul, de minden nyáron kint töltök pár hetet, sokszor egy egész hónapot, és néha jobban megértek egy írott vagy hallott olasz szöveget, mint az angolt, amit (két nagyobb kihagyással, ez sajna látszik is) óvoda óta tanulok.

Terveim közt szerepel, hogy irgalmatlanul ráhajtok most az angolra, mondjuk egy nyelvvizsga szintjén, mert azért az nem buli, hogy tökmag korom óta tanítanak, mégis alig bírok megszólalni vagy egy értelmes mondatot leírni. A kiejtésről nem is beszélve. Szóval.

Aztán mindenképpen szeretném bevállalni az olaszt, mint második idegennyelvet, egyrészt mert könnyű, másrészt mert tetszik, harmadrészt meg mert utálom a németet.

És ha még nem unnám meg, jó lenne bevállalni valami érdekes nyelvet, mondjuk az oroszt (azt egyszer akartam tanulni, két óra után rájöttem, hogy ez nem egy tízéves gyereknek való).

Ez a pályázat egyébiránt vicces, nekem az egyetlen bajom vele az, hogy erre is van pénz. Oké, ezek a cuccok nem számítanak olyan nagy pénznek egy párt számára, pláne, hogy biztosan nem kiskeráron jutottak hozzájuk, de akkor is, ennek a pénznek jobb helye is lenne, szerintem.

Szintén undorítónak tartom a megint induló plakátháborút (az SZDSZ oldalán látható mire gondolok, de biztosan mindenki találkozott a Népszavazás a szocializmusról hirdetményekkel), melyre újfent csak a pénz megy. Aki elmegy szavazni, úgyis tudja, hogy igennel vagy nemmel fog-e, aki pedig nem, annak valószínűleg megvan az oka, hogy nem megy el, és nem lehet ezen változtatni, ergo a plakátoknak semmi értelmét nem látom.

Ez a hír pedig egyszerűen szomorú, lesz még ebből baj.

Plastik Józsi írt a Tévémaciról, és tényleg, emlékszem hogy kiskoromban én is minden este ott gubbasztottam a tévé előtt, arra várva, hogy felbrummogjon az ismerős nóta. Egyébként már anno is foglalkoztatott, hogy kik a Tévémaci szülei? Mert ugye egyedül fürdik, egyedül tévézik, egyedül fekszik le, és csak a babája van vele, senki más. Tehát, a Tévémaci szerintem egy a társadalomból elűzött, számkivetett állat, aki egyedül él, valahol a semmi közepén, ahol mindig este van. Mindenesetre a LEGO (ami mellesleg idén ötven éves) azért befigyel.

Ami viszont valahol sajnálatos, hogy a mai gyerekeknek már fingjuk sincs mi az a Tévémaci. Mint ahogyan azt sem, hogy mi az a Futrinka utca, a Kockásfülű nyúl, a Mekk Elek, a Kisvakond vagy éppen a Mézga család. Persze haladni kell a korral, csakhát.

Rulez!

Az van, hogy mióta megjelent az a tetves (az, igen) iPhone, egy apró kis gondolat befészkelte magát az agyamba, és tudatalatt mindig elkezdi tépkedni a szöveteket, ha a mobiltelefon téma kerül előtérbe, mégpedig az, hogy az a kis érintőképernyős buta szardarab sajnos aláz. Hiába, de bármelyik csúcskategóriás mobiltelefonra (amire gyébként az iPhone mizéria előtt csurgott a nyálam) lefitymálón tudok nézni, hogy bezzeg az iPhone! Pedig láttam egy próbadarabot, és olyan ujjlenyomatos volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Országos Rendőrfőkapitányság együttes erővel igyekezett megszerezni, mindhiába.

És akkor ugye itt jön a képbe, hogy nade százharmincezret egy telefonért? Ami valahol jogos is, de tele van az egész olyan apró kényelmi megoldásokkal, ami miatt megéri. Pluszban ugye ott az iPod, ami szintén nem egy utolsó dolog. Egy ilyen kapacitású vas bizony megéri ezt a pénzt, csak hát itthon macerás ugye beszerezni, köszönhetően az Apple remek szakembereinek, hogy fulladnának bele egy mokkáskanálnyi romlott tejbe. Ha jobban körülnézünk, ilyen áron lehet kapni Nokiákat, amiken van nyolcezer darab műanyag kis gomb, meg egy hangyalábnyi kijelző, aztán csá, nyolcgigás memória, mit nekünk az.

Az egyetlen dolog amit az iPhone-ból hiányolok, az a GPS, illetve a Windows Mobile nyújtotta szabadság (mert ha már ilyen árban gondolkodunk, akkor nekem csak egy olyan vasra való csere jöhetne szóba, amiben van GPS, és Windows Mobile alapú, vagy mondjuk Symbian). Nem igazán tudom mennyire vannak alkalmazások rá, viszont a lényeg ahogy néztem megvan. Persze ha van jó mobilnet előfizetés, ott a Google Maps, de hát az nem ugyanaz.

Arról nem is beszélve, hogy menne egyfolytában az óvás, hogy jaj, a Blahán elő ne vegyem, mert megkéselnek, jaj, a metrón mire kiveszem a kis védőtokjából addigra ötször lerakja, jaj, nem tudok csak úgy belenyúlni a táskába, és megnyomni egy gombot, ami mondjuk a következő trekkre ugrik, stb.

Szóval az iPhone egyrészt nagyon-nagyon megéri, másrészt nagyon-picit nem.

Eljött ez a nap is, amikor mindenki egy vagyont költ mindenféle plüssállatokra, virágokra, szív alakú csokoládékra és hasonlókra – véleményem szerint – fölöslegesen. Persze én vagyok a hülye, ez különösebb magyarázatot nem igényel, de én úgy látom a dolgot, hogy ha van valaki, akit szeretek, akkor a szeretetemet nem egy napon akarom kifejezni neki, olyan kötelező jelleggel, azért mert ma Bálint-nap van, hanem folyamatosan, és ha tehetem, bizony minden nap viszek virágot. Akár csak egy szálat is. Ellenben sok boldog névnapot balinto elvtársnak.

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a nagy Valentin-nap-mániás emberkék közül hányan tudják igazából, hogy miért is február 14-én van ez, és miért is Valentin-nap, és miért is az egész felhajtás.

Valentin-nap ma, szerintem: egy olyan álünnep, amivel legjobban a virág- és ajándékárusok járnak.

Lehet anyázni.

Nem szeretnék fejtegetésekbe bocsátkozni, de az imént érkeztem haza, és a vásárlási processz befejezésekor a pénztárban előttem álló kisportolt, fekete ruhát viselő fiatalember határozottan vásárolt három egységet, háromszázhetvenhét forint összértékben, majd egy ezer forint értékű Sodexho típusú vásárlási utalványt mutatott fel. A pénztáros hölgy közölte, hogy ebből nem áll módjában vissza adni, mire a fiatalember határozottan bólintott, hogy tudja, és nem jelent problémát. Pénztároshölgy még kicsit győzködte, hogy ezerforintazértezerforint, de végül beadta a derekát.

A férfi szerintem egy »T-888«-as volt.

Holnap éjfélig lehet feladni a »jelentkezési lapot«, valamint különféle adóbevallásokat is.

Mondjuk női parfüm, mondjuk Armani, és mondjuk ha fele olyan jó, mint általában az Armani illatok, meg ez a reklám, akkor ez az az illat, amit minden hölgyeményen érezni szeretnék:

Mondjuk távol áll tőlem, de ez a szám is roppantul bejövős.

»Most nem a név.« Múltkor sétáltam a hidegben az Oktogon környékén, és kiszúrtam egy gesztenyeárust. Hideg, utca, gesztenye, rulez. Gondoltam veszek egy adagot. Beálltam a sorba, ketten voltak előttem, majd idővel még hárman álltak be mögém. Sorrakerülök, mondom az asszonyságnak, hogy egy adagot adjon nekem jól. Kezdi csinálni, már pirultak a szemek, amikor jött neki egy telefon, aztán teljesen komótosan leszedegette a gesztenyéket a platniról, és elkezdett összepakolni, majd olyan mellékesen, odavetve közölte, hogy a főnöke negyed óra múlva itt van, úgy hogy záróra, nem ad el több gesztenyét.

Namost, ha a másik három ember is csak egy adagot vesz, akkor az már mínusz négy adag gesztenye, mínusz 880 forint. Ebből szerintem durván négyszáz forint a profit. És azért annyira nem mehet jól a bolt, hogy ezt megengedhesse magának. Meg azért annyira az én gyomromnak sem megy jól, hogy csak úgy közöljem neki, mégse kapsz tápot. Arról nem is beszélve, hogy én konkrétan biztosan nem fogok legközelebb ott fogyasztani, mondjuk most sem sikerült, de ez más dolog, ráadásul vagyok olyan szemét, hogy ezt le is írom, és esetleg más sem vesz majd ott gesztenyét emiatt. Bár ezt meg kétlem.

Ennyit az üzletpolitikáról.

Sikerült ma megvásárolni az idei első eperadagot; 950 forintba fájt egy kiló, viszont olyan finom íze van, hogy kettéállt a fülem tőle.

Ennél viszont érdekesebb a sok Szalacsi-utód, akiket mostanában láttam. Persze én sem vagyok ám egy hétköznapi eset, de amikor felszállt egy nagyjából kétméter magas nő, bokáig érő fekete bőrkabátban, fenékig érő fekete hajjal, SZTK-keretes, ezüstösen csillogó napszemüvegben, rózsaszín (!) válltáskával, és a kabát alatt menyasszonyi ruhában (!), akkor azért sejtettem, hogy valami gyanús. A nő leült – 47-49-es villamospótló járatról beszélek egyébként –, levette a szemüvegét, és valami hihetetlen szigorú arccal, pengevékonyra összeszorított szájjal közölte, hogy A kurva anyját.. Na ez volt az a pont, amikor mélyen belebújtam az olvasnivalómba. Az út hátralévő mintegy húsz percét is végigkáromkodta és morogta.

Vagy az a csávó, akit a minap láttam a Podmaniczky utcában. A fószer úgy ötvenkörüli lehetett, olyan rokkerbeütésű emberke, húzós bőrszerkóban, és valami súlyos bakancsban, valamint egy valamilyen fém és fa összetételű sétapálcával, amit minden léptekor határozottan földhöz szorított, zörgő hangot előállítva. Namost egyszercsak megállt, felemelte a botját, és mint a sakál elkezdett üvöltözni, hogy A ROHADT AMERIKAIAK A HIBÁSAK EMIATT IS!. Az esemény egyébként ma megismétlődött, de sajnos mire beindítottam a kamerát, már abbahagyta. Legközelebb igyekszem lekapni.

Most pedig átlagos életem újabb fejezeteként megnézem a »Lost« negyedik évadjának haramdik epizódját, körözöttes házi kenyérkaréj és kaliforniai paprika társaságában.

Nem tudom, hogy a Teszkó mit csinált a gazdaságos termékcsaláddal, igazából nem is érdekel, ellenben a Tesco Színes névre keresztelt termékek többsége hihetetlen jóra sikeredett. Bátor vagyok, így kipróbálok ilyen dolgokat is, most viszont »Kázmér« volt a tesztalany, a Tesco Pet Food névre keresztelt macskaeledel megkóstolásában. Amikor megláttam a polcon, először azt hittem valami Sheba, vagy hasonlóan pénztárcaellenes termék, annyira jól nézett ki a csomagolás, aztán kiderült hogy 127 forintos teszkós akármi.

Namost, a macska majdnem kitépte a kezemből, annyira bejött neki az illata (máskülönben még nekem is tetszett, májkrémre hasonlított a legjobban), e hatást pedig a Whiskas alutasakos kiszerelésén, és a nyers húson kívül más nem váltotta még ki. Szóval a macskámnak bejön a Tesco Színes termékcsalád, és amíg neki bejön, addig én is örülök.

Egyébként állateledelt gyártani jó biznisz lehet.

»Imrét«, akinek szép lába van, ismét a mefiblog vendégeként köszönthettük:

Különben, ha érdekel benneteket, az én gyönyörű lábaimról már verseket is írtak. Többen is: lányok és fiúk is. Ötven felett van azok száma, akik könyörögtek azért, hogy fényképet küldjek nekik a full szexi futóműveimről. Én pedig örömmel készítem magamról a fényképeket az ultrarövid shortjaimban. Elég nagy shortgyűjteményem van, kb. 30 darabból áll, a legtöbbnek szinte nincs is szára, olyan rövid. Eddig minden barátnőm odáig volt a lábaimért, volt köztük, aki vörösre masszírozta őket, annyira nem tudott betelni velük. Imádom egyébként, ha simogatják, gyúrogatják, masszírozzák a lábamat, különösen a puha combomat, amely egyébént kurvára érzéki. Különben itt szeretnék eldicsekedni azzal is, hogy nemrég kaptam egy ajánlatot egy sportruházati cégtől, hogy a katalógusuk készítéséhez szívesen felhasználnának modellnek, mivel fantasztikusan vonzó rövidnadrágos képeket lehetne rólam készíteni.

A legszexibbnek persze a 22 cm-es shortomban érzem magam, amelyből szinte még a combtövem is kivillan, azért a shortért egyszerűen meg tudnak őrülni a csajok! Igen: a combom csodálatos, kerek, mint egy szőlőszem, puha, mint a krumplipüré, s olyan izgató, hogy az már őrület!

Szerintem lehet mosolyogni, vagy kérni egy képet azokról a gyönyörű lábakról!

Koszovó pedig ma délután – mint az várható volt – bejelentette függetlenségét, amit Szerbia – ahogyan az szintén várható volt – rögtön elutasított. Ami viszont vicces, hogy a szerbek beszélnek amerikai befolyásról, a konferenciaterem ahol erről papoltak meg eközben szembetűnően hasonlított a Fehér Házban találhatóra. Ez mondjuk mindegy. Az viszont kevésbé, és kíváncsi is vagyok, hogy sikerül-e békében megoldani ezt a dolgot.

Odakint meg tombol a tél, -2°C van, ez pedig nagyon nem vicces.

Avagy »Budapesti Olimpia«. Így több mint egy év után is még mindig elképzelhetetlenül lehetetlennek tartom, hogy Magyarország az elkövetkezendő húsz éven belül színvonalas olimpiai és paralimpiai játékok otthona legyen. Képtelenség. És nem csak azért, mert a politikai vagy az anyagi helyzet nem teszi lehetővé, hanem egyszerűen azért, mert Magyarország nincsen erre felkészülve. A magyar emberek nincsenek erre felkészülve. Néhány év alatt olyan komoly előkészületekre, tervekre, munkákra, építkezésekre, szaktudásra, pénzösszegre lenne szükség, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni ennek megvalósulását. Ez nem egy autópálya-építés, amire azt lehet mondani, hogy csúszik két évet, meg kevesebb lesz ötven kilométerrel, aztán érjétek be vele. Ez nem egy metróépítés, ahol közölhetjük a munkálatok közepén, hogy bocsi, de kiszállt egy vállalkozó, úgyhogy csúszik az egész átadás, addig meg bírjátok már ki hogy kicsit szét van túrva az egyébként is közlekedés szempontjából sokszor lehetetlen főváros.

Olimpia Budapesten? A szmogriadóba? A hajléktalanokkal, kutyaszarral és szeméttel megtöltött fővárosban? Ahol rongyos milliókon szenvednek, hogy most akkor legyen-e valami, vagy ne? Mégis, hogy gondolták az egészet? Egy olimpiai falu megépítése nem kispálya.

Persze én leszek az első, aki fejet hajt, és bocsánatért esedezik, ha itt mégis lesz olimpia húsz éven belül, de kétlem hogy erre sor kerülne. Ha egyszerűen akarok fogalmazni: ami talán sikerülhet a kínaiaknak, biztosan nem fog nekünk.

És akkor szabad elmorozsolni egy finom a kurva anyádat, amikor este negyed kilenckor állnak neki a szomszédban porszívózni? És még én igyekeztem múltkor roppant gyorsan végezni a takarítással, nehogy szombat délelőtt tizenegykor szegény szomszédokat zavarhassam.. Most akkor ezentúl majd hangosan fogok zenét hallgatni, mondjuk reggel hatkor, mondjuk »Cradle of Filth-et«, mert az vad.

Apropó, tegnap jelentkeztem a gyakorlatokra, és felvettem a dolgot vidjóra (VHS-szalagosra, hehe). Az egészben a poén, hogy bejelentkezéstől kijelentkezésig három tárgy felvétele ötven másodpercet vett igénybe. Digitális farokverés pusztán, azoknak, akik nem hisznek benne, hogy az ETR lehet jó is. (Mondjuk értelemszerűen más a helyzet, ha rászabadítanak ötezer diákot, aztán hadd szóljon. Nálunk szerencsére jól működik, sajnos ez viszont unikumnak számít.)

A »Prison Break« csonkaévad-fináléja is megvolt. Mondjuk most szpojlernélkül csak annyit tudok leírni, hogy gecire eltalálták. És még káromkodtam is, hehe. Szpojlerrel meg a reklám után.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Nem is tudom melyik volt viccesebb: amikor hajnal kettőkor telibehánytam a konyhakövet, két lépéssel a fürdőszoba előtt, vagy amikor fél órával később fel is takarítottam azt. Vagy mondjuk amikor háromkor megint jött a kraft, de az legalább a rendeltetésszerű helyére ment. Szákk.

Azt vettem észre ezzel a hányás dologgal egyébként (bár lekopogom, ritkán szoktam), hogy először lehetetlen időben odaérni a slozi/mosdó/kád elé. Egyszerűen mindig egy lépéssel előtte kapja el az ember grabancát. Vagy ami mégjobb, a vödör az ágy mellett, amit meg sikeresen kikerül az anyag. Szákk.

Az egészben a legidegesítőbb az, hogy nem holnap, vagy mondjuk pénteken jött ez a frász, hanem szerdán, amikor bentlennék a suliban ötig, három új tanárt és órát megismerve. Szákk.

Remélem mondjuk madárinfluenza. Szákk.

Így félórára felkelve az ágyból csak annyit szeretnék mondani, hogy ne lepődjünk meg azon, ha a kommandósok durván viselkednek. Ezért fizetik őket. A rendőr még megteheti, hogy kimegy a lövöldözés helyszínére, gázspray-vel, de egy kommandóst arra képeznek ki, hogy üvöltsön mint a sakál, és minden elé kerülő embert a földre terítsen, ha pedig támadóan lép fel, akkor fegyvert használjon. Könyörgök, ha már a biztonságiőrök és a rendőr nem használhatnak fegyvert (mármint használhatnak, de akkor jól meghurcolják őket), legalább a kommandósok hadd végezzék a munkájukat.

Ez egy durva, kegyetlen és erőszakos világ, melyben csak durva, kegyetlen és erőszakos módon lehet rendet teremteni.

Nem kell félreérteni.

Tulajdonképpen ez a regény is Robin Cook legjobbjai közé tartozik. Sikerült egy »már ismert« karaktert elővenni, ráadásul a sztori is nagyon déjà vu érzést kelt, ellenben az egész könyv tömény izgalom, esemény, dráma. Gyakorlatilag nincs két olyan oldal, ahol ne történt volna valami izgalmas, ne halt volna meg valaki, ne lett volna új fordulat, stb. És az egész végkifejlet teljesen meglepő volt, ami számomra tényleg ritka, mivel általában valahogy mindig sikerül rájönnöm, vagy megsejtenem, hogy mi lehet az összeesküvés-elmélet hátterében. Ajánlott kategória, erősen.

Ami miatt viszont szomorkás vagyok, hogy összesen négy regény van még hátra Cook bácsitól, és ebből egy még nem jelent meg magyarul, egyet meg be kell szereznem. De mindennek van jó oldala ugye: legalább utána elkezdhetem olvasni a várólistára felvett rengeteg könyvet, »például«.

Értékelés: 5 pont (Ajánlott.)

Kövezzetek meg, de kisiskolás koromban mikor hazaértem, és befejeztem a leckeírást, mindig megnéztem a Knight Ridert, mert egyrészt figyelmbe véve a koromat, és a filmes technikák akkori állását, még talán el is hittem. Persze igazából tudtam, hogy nem lehetséges a dolog (még), de amikor például az óriási kamion ellen küzdött, akkor szabályosan izgultam. Olyasmi volt ez, mint az Terminátor: mai szemmel nevetséges volt, ahogyan azt a makett micsodát mozgatták, de eközben az esemény annyira feszült volt, hogy a néző izgult. Ellenben a »Terminátor 3. részével«, amiben bár a kiborg mozgása fantasztikus volt, a sztori egy kalap semmit nem ért. Viszont most nem erről akarok írni, hanem a Knight Rider visszatéréséről.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Idén már két bank reklámjában látom, hallom és olvasom, hogy harminc új fiókot nyitottak. Csak egy kis kitérő: Salgótarjánban – mely ismerjük el, nem egy nagyváros – tudtommal nagyjából öt-hat bankfiók lehet (OTP, K&H, UniCredit, Erste, Budapest; és ezek csak azok, amelyekben én jártam). Tehát, nyílt hatvan, megyénként durván három darab csilli-villi új bankfiók. Én konkrétan csak azt nem értem, hogy erre kinek van szüksége?

Egy átlagos dolgozó emberpéldánynak legföljebb két helyen van számlája, ergo bőven elég neki egyetlen fiók, bankonként. Ráadásul manapság egyre többen jöttek rá arra, hogy a web- meg telebank nem egy rossz dolog, szinte minden elintézhető otthonról. Ráadásul én konkrétan az utóbbi időben akárhányszor voltam bankügyeket intézni, mindig időben sorra is kerültem, tehát még csak tumultus sincsen. A pénzfelvét szintén nem lehet probléma, hiszen ATM mégtöbb van (minden banknál, plusz még a populárisabb helyeken ugye), az a pár ember, akinek nincs kártyája, szintén elfér a bankban. Hitelfelvétel? Szintén nem hiszem.

Tehát van 60 új fiók, de kinek, minek? Egyszerűen nem látok mögé, hogy hol van ebben a biznisz.

Egyébként bár nevetségesnek tartom a szerbek viselkedését »Koszovó« függetlenségét illetően, ám szerintem sokkal komolyabb a helyzet annál, hogy röhögni kellene rajta. A szerbek nem viccelnek, nagyon nem, ez látszik a megmozdulásaikból. Felgyújtani egy amerikai nagykövetséget? Hát nem tudom, nem a legdiplomatikusabb lépés. Tisztán látszik a közvetítésekből, hogy ez nem olyan tüntetés, mint amilyen nálunk volt annak idején október 23-án, hanem egy olyan tüntetés, ahol mondhati a rendőrök is törnek zúznak, nem a tüntetőket, hanem a kirakatokat. Nem az a céljuk, hogy feloszlassák a tüntetést, hanem hogy mégnagyobb káoszt, anarchiát csináljanak. És ez ijesztő.

Ijesztő, különösen ha figyelembe vesszük, hogy mely országok nem fogják biztosan elismerni Koszovó függetlenségét. Gondolok itt legkonkrétabban Oroszországra, akik az utóbbi években egyébként is egyre jobban fészkelődnek, érezni lehet – legalábbis én úgy érzem –, hogy nem félnek egy esetleges támadástól, meg is van ehhez a kellő erejük, fegyveres és emberi erőket nézve egyaránt. És ez pedig még ijesztőbb.

Hosszú ideje tartok tőle, hogy előbb-utóbb komoly fegyveres konfliktusra, háborúra kerül a sor (ha valaki szerintem kicsit is figyeli a híreket, láthatja, hogy ez nem akkora badarság; lázadások, tüntetések, lemondó és szétesőben lévő kormányok, sztrájk, fenyegetések, támadások, kisebb-nagyobb gazdasági válságok stb.), és még jobban tartok tőle, hogy a koszovói események ürügyként szolgálhatnak. És nem szeretném húsz év múlva azt olvasni a történelemkönyvekben, hogy A harmadik világháború Koszovó egyoldaló függetlenségével kezdődött..

Értelemszerűen ez persze túlzó lehet, nem akarok sem a vészmadár, sem pedig okostojás bőrébe bújni, de ki tudja. Nem szabad elfelejteni, hogyy a második világháború kirobbanása előtt is egy-két évvel már sokan sejtették, hogy valami készül.

Az a nagy büdös igazság, hogy a magyarok mostanában ritkán csinálnak igazán jó reklámokat. Szerény semmitmondó véleményem szerint a fogalom, hogy jó magyar reklám nagyjából a kilencvenes évek körül meghalt. És a mostanában látható jobb reklámok közül – melyek az itthon nézhető csatornákon megjelennek – szinte az összes külföldi.

És akkor jött a MOL, avagy a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság, odaszólt a reklámosztálynak, hogy skacok, csináljatok valami általános MOL-reklámot, és a skacok csináltak. A reklám maga általános, nem a MOL valamelyik konkrét termékét reklámozza, pusztán a céget, mégis annyira jól sikerült, hogy ha valami, akkor ez feltámaszthatná poraiból a halott jó magyar reklámokat. És akárhányszor meglátom, a hideg futkos a hátamon, annyira jó lett. Tényleg.

Nem nagyon bátorkodom magam elszólni, de tényleg egyre jobb idő van. Már múltkor is érezhetően javult az időjárás (mármint számomra a jó idő meleget jelent, sokaknak nem), bár akkor beütött az a mínusz egy-néhány fokos kaland, jeges széllel, ami kicsit lelombozta a hangulatomat, de tegnap konkrétan olyan jó idő volt, hogy kedvem lett volna napozni. Ha tartja ezt a szintet, jövő héten megyek tekerni. A téma be van zárva.

Kezd egyre jobban idegesíteni a sok reklám, kivált magyar oldalakon. Eleinte volt a pop-up, amit hamar megoldottak az okos emberek, manapság ez már tényleg nem jelent problémát (csak akkor, ha éppen kell a pop-up, amit kinyit a blokker). De ahová most jutottunk, és ahová tartunk, az tényleg idegesítő. Bekúrják az oldal közepébe a bannert, a tartalmat letakarja, és nagy részét bezárni sem lehet, hiába nyomkodod a jól eldugott ikszecskét. Nem is beszélve az automatikusan induló reklámokról, amik beszélnek, énekelnek, zenélnek, zörögnek stb. A legnagyobb baj, hogy bár soha nem lehet az összes reklámot letiltani, tiltás nélkül lassan lehetetlen böngészni. És akkor még ott van a spam, ugye.

Undorító.

Most már biztos, ami eddig csak »sejtés volt«: itt a tavasz. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs. Nemrég értem haza a kerékpározásból, konkrétan egy szál vékony pulcsiban és pólóban majd meg gyulladtam, valamint a tavasz további biztos jelei: a kutyák roppant erősen vedleni kezdtek; ma legalább darázzsal találkoztam (egyiket »Kázmér« majdnem meg is falta, úgy kellett kivennem a szájából), illetve csiripelnek a különféle színes-szagos madárkák (ezt Kázmér szintén nagyon érdekesnek találja, most épp egy galambnak udvarol az ablakon keresztül).

Ha tart a jó idő délutánig, a Hősök terén keresztül megyek haza, és nem metrózom. A héten pedig megyünk Zsukival venni »cipőt«. És mindjárt itt a nyár, ója.

Végül mégis metróval jöttem; ebben semmi izgalmas, viszont láttam egy öreg bácsikát, aki a mozgólépcső bal oldalán a botjával tört magának utat, többen föl is voltak háborodva, ő meg mutatta a táblát, hogy Jobbra állj!. Jól küldte. Meg egy öreg nénit is láttam, Nokia Bluetooth hedszettel. Vicces volt.

Valamint fontos lehet sokaknak, hogy éjféltől, azaz holnap ismét sztrájkol a VDSZSZ, gondoltam leírom, hátha van aki nem tudja (a drága szervezet egy nappal a megmozdulás előtt időben bejelentette szándékát), mégse induljon el fölöslegesen.

Az futott át az agyamon, hogy a nagyobb diktátorok (konkrétan Fidel Alejandro Castro Ruzra gondolok) igazából tudhatnak valamit. Őszintén: majd' fél évszázadon keresztül uralkodni egy országban, elszigetelve mindentől és mindenkitől, sokszor nyomorban és kilátástalanságban úszva, úgy, hogy a népnek ráadásul ez – látszólag – tetszik, sőt mi több, magától értetődőnek tűnik; na ehhez már valami kell. Tudás, ösztön, mentálhigiéniás problémák – nem tudom. Véleményem szerint ezt nem képes akármelyik mezei ember elérni, vagy legalábbis nem bárhol, hiszen nálunk ugye e rendszer – szerencsére – megbukott.

Nem azt mondom én, hogy Castro for prezident, ne értsen félre senki, de azért valamit tudott az öreg.

Megvolt a nyolcvanadik Oscar-gála, a No Country for Old Ment nem láttam (még), a »Bourne-filmekről« megvan a véleményem ugye (majd inkább elolvasom, hátha). Viszont aminek személy szerint nagyon örülök, hogy a legjobb animációs film kategóriában »L'ecsó« vitte a szobrot, nem véletlenül.

Nézni sajnos nem tudtam, szép lett volna, ha fennmaradok hajnalig, villanytanon meg bealszom. Mondjuk így is majdnem, de ez nem ide tartozik. Az Emmy is még itt figyel videókazettán, nem ártana megnézni azt sem.

És akkor a Showtime mostantól a kedvencem, mert amit művelnek, az valami felháborítóan fantasztikus. Kezdve ott hogy »Dexter« az utóbbi idők egyik legkreatívabb, legjobban kidolgozott, legjobban játszott és forgatott és mindenmásbanisjó sorozata volt, aztán – többek tanácsára – beszereztem a Weeds (magyarul Nancy ül a fűben címmel fut) első évadját, és konkrétan már az első részben potyogtak a könnyeim.

Nekem a »Született feleségekben« is bejött ez a kertvárosi képmutatós téma, ott is sikerült viccesen megközelíteni, itt pedig pláne, megtoldva jó nagy adag káromkodással, meg persze a fűvel, mert az itt mindenhol jelen van.

Én nem füvezem, de nem is úgy álltam fel a tévé elől, hogy akkor most tekerek egy spanglit. Az egész sorozatban van valami bájos. Lehet rajta röhögni, ez magától értetődik; lehet rajta picit szomorkodni is, mert egyik filmből és sorozatból sem lehet kihagyni a szomorkodást, ugye; és ami a lényeg, bár közhelyesen hat: lehet rajta gondolkodni. Mert mégsem az volna az elsődleges üzenete, hogy szívj füvet, és légy boldog, hanem valahol megmutatja, hogy az egész vidámnak és csininek tűnő kertvárosi világ mögött mennyire megy a képmutatás, minden férj félrekefél, minden nő pletykál, mindenki mindent tud, és mindenki füvezik. És bár lehet hogy mosolyognak, nem feltétlen vidámak. Ez a Weeds. Két részt láttam eddig, de amint az látszik, engem megvett.

Showtime for prezident! (És még a Tankcsapda - Félre a tréfát (egy utolsó slukk és vége) is megszólal, hehe.)

Értékelés: 5 pont (Kihagyhatatlan.)

Handrásnál volt még jómúltkorjában az alábbi BMW-reklám, és bár egyáltalán nem vagyok egy BMW-fan, de ez a vidjó rulzik. Rövid, lényegretörő, vicces:

Délután tehát elmentünk Zsukival »cipőt venni«, és csatlakozott hozzánk Balázs is. Én két Tiszát vettem (erről majd később), Balázs meg egy alkalmi nemTiszát egy kedves nénitől valami eldugott cipőboltban. Aztán Zsuki lelépett, mivel nembírta a képünket, és jól megsértődött (nem).

Aztán Balázzsal nyakunkba vettük a várost, és találkoztunk Athinával; az ő húgával, aki Dzsordzs; BiG-gel; Blogadminnal; Tomcattel; meg egy csajjal, akinek nem emlékszem a nevére, üss. Remélem senkit nem hagytam ki, kövezz.

Most pedig megnézem (akkorsemíromleateljescímét) »Sarah Connor krónikáinak« legújabb epizódját. Blöh.

Éreztem én, hogy van a jó öreg Tiszának is valami mókás reklámja. Szóval mióta Zsukov mutatta az új Tiszákat, azóta szemezgetek velük. Pláne szimpatikus ez a fiatal dizájnereket támogató szöveg, még ha nem is igaz, legalább nem támogatom az indonéz rabszolgakölykök munkáltatását.

Mostanában úgyis esedékes volt egy cipővásárlás, és mivelszintén Zsukov mondta, hogy a Tangó kódnéven futó termékek akcjósan, majdnem féláron vihetők el, így gondoltam jobban járok, ha kapásból kettőt veszek. A mókás az volt, hogy pont abból a két darabból volt, amelyik kettőt korábban kinéztem (mefiblog kék, és vörösnarancs), az egyik az Astorián található üzletben, a másik pedig a WestEndben. A kiszolgálás nagyon korrekt volt, az Astoriáról áttelefonáltak a WestEndbe, és eltetették (mindkettő pont az utolsó darab volt a méretből). Van lentebb két kép is, szar fotó, szar kivágás, szar háttér, szar a cipő is, ezekre utaló megjegyzésekre kár pazarolni a biteket. (Úgyis gyémánttal kimoderálom a gecibe. ;])

Még nincs vége, olvasd tovább »

Egyik osztálytársammal megbeszéltük, hogy olyan alakja van, mint a Mac Mininek. Amit igazából mondani akartam, hogy imádom ezt a termet. Van még két másik nagyelőadó is, azok ilyen nyolcvanasévek hangulatot sugároznak, eléggé le is van pusztítva mindkettő, de legalább kényelmes székek vannak (azért három órát nem mindegy min ül az ember egyhuzamban). Itt nem kényelmes a szék, de legalább kompenzálja, hogy jól néz ki. Legalábbis nekem nagyon tetszik. Hájtek prodzsektor, elektromos vászon, sínen mozgó táblák, érintőképernyővel kezelhető ilyen-olyan reflektorok(!), meg minden. Persze egy normális egyetemen is így néz ki a dolog. Nem úgy szemét terén, itt van az is, hiába, jár egy-két tahó GDF-re, de hát belefér. (Mondjuk ma majdnem elküldtem egy pár embert melegebb éghajaltra, mert olyan szinten zavaróan viselkedtek, hogy az már fájt.)

Képek a tovább után, akit érdekel.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Még bekúrok ide egy képet, aztán be is fejezem mára. A cím mondjuk hangyányit félreérthető, de hát rossz aki rosszra gondol, már ha rossz, amire gondol. Nagy a baj.

Szóval csináltam forró finomságot, ami végső soron forró csoki, annál viszont intelligensebb, meg nem is igazi csoki (nincsen benne kakaó!), hanem fehércsoki. Csoki-csoki-csoki, éljen a csoki szóismétlés. Van benne pár dolog, például tojás sárgája, csipet fahéj, vaníliás puding, meg majd' egy tábla fehér csokoláda, és persze tej (igazi tehéntej, nem ilyen tejnek nevezett fehér víz). A tetején meghintve kakaóval meghintett tejszínhab, ami jó hamar összeesett, köszönhetően a hőmérsékletének, de azért a lényeg látszik. Az íze pedig a madártejére hasonlít leginkább, de annál sokkal krémesebb volt. Ennyit szerettem volna.

Nem volt tegnap blog, jaj. Viszont technikailag nekem még ma (értsd csütörtök) van, így nem számít, meg ha mégis, egy évben egyszer belefér. Szóval voltunk Harlem Globetrotters kosaras bulin. Megmondom őszintén nem sokat vártam a dologtól (bizonyára azért, mert a sport nem tartozik az egyébként sok elemből álló érdeklődési köröm halmazába), de kellemesen csalódtam, teljesen korrekt két és fél óra volt. Láttunk sok híres embert is, és konstatáltuk, hogy akik a tévében normálisan néznek ki, azok a valóságban gnómok. A legjobb az egészben az volt, hogy a legelső sorban, a pályától egy méterre ültünk, ott rohangáltak előttünk a kétméter x centi magas néger bácsik, meg ilyenek.

Az ilyen rendezvényekben a ritka nagy lehúzás (az egyébként sem alacsony jegyárakon túl), hogy nem vihetsz be magaddal kaját, viszont egy szendvics ötszáz, fél liter üdítő meg háromszázba fáj. Persze ha már szórakozik az ember, akkor hadd szóljon, csak azért nem kéne ennyire látványosan átbaszni az embert, hogy egy szikkadt perecért elkérünk kettőötvenet.

Egyik. Tök jó, hogy az esemény előtt pár nappal elkezdik reklámozni, hogy lesz Chris Rea koncert. Egyrészt most az államháztartás nem teszi lehetővé (tegnap ugye »Harlem Globetrotters«, azelőtt »cipővásárlás«, jövő héten Dumaszínház, mozi is esetleg), másrészt meg szeretek legalább egy-két héttel előre tervezni. Blöh.

A másik dolog, hogy van mostmár olyan téma, hogy »esemény«, gondoltam szólok.

Meg kijavítottam pár engem zavaró apró bakit is, megváltozott a kommentekre való hivatkozási mód (a régi is működik persze, de az új a default, nem #KOMMENTID hanem #komment_KOMMENTID. Valamint a címek és a részletek (kommentek száma, dátum stb.) mostantól középre vannak rendezve, meglátjuk mit szól ehhez a mélyen tisztelt.

Ismerősünk hozott ajándékba sütiket Walesből, az egyik az Welsh Cakes névre hallgat (walesi torta?) ilyen püspökkenyér jellegű, nagyon finom, csak tele van mazsolával, ami kicsit illúzióromboló, de teával vagy tejjel remek. A másik pedig teasütemény (az eredeti neve az, hogy Caramel and Chocolate Shortbreads), nem túl puha, nem túl ropogós keksz-szerű tészta, rajta egy vastag réteg tejkaramella, és azon kis tejcsoki réteg, fehér cukordísszel. Nekem ízlett mindkettő, szüleimnek kevésbé.

Azt vettem egyébként észre, hogy gyerekkorában szinte mindenki szereti a mazsolát, felnőttkorában meg annyira nem. Én például így vagyok vele, és még jó pár emberről tudom, hogy ők is. Tovább mögött van kép is a cuccokról (nem én csináltam).

Még nincs vége, olvasd tovább »

Mai napon a produktivitás jegyében a gépemen található összes zenét kategorizáltam, elláttam albumborítóval, módosítottam az infókat (ahol szükséges volt persze), szépen elrendeztem, átneveztem és minden más. Elvett nagyjából két órát ebből a borús pénteki napból, de megérte, így legalább a média lájbröri is normálisan néz ki. És most a jól megérdemelt káposztáscvkedeli elfogasztása lesz műsoron.