Bár nem ebben a formájában, de kétszáz-akárhány, ha pontosabbak akarunk lenni, akkor hatvankét és ha még pontosabbak, akkor tizenöt esztendő után búcsúzunk az egyforintostól, illetve szintén több mint fél évtized avagy tizenöt év után eggyel nagyobbik testvérétől, a kétforintostól is.
Véleményem szerint az utóbbi idők legjobb döntése volt ez, ráadásul a szokásostól eltérően a kivitelezés sem a legrosszabb. Most őszintén: ha valaki 99 forint értékben vásárol, és száz forinttal fizet, nem hiszem, hogy tartja a markát a visszajáróért. Nem is beszélve arról, mennyire zavaró, amikor megtölti a bukszát a rengeteg aprópénz, és közben semmire sem jó – átvitt értelemben. Persze gyerekkorában ki ne játszotta volna el azt a trükköt, hogy száz darab egyforintosból vett két darab csokit, bár ez inkább az én korosztályom gyerekkora, hiszen még élnek ugye olyanok, akik két forintért vettek zsömlét, hogy is ne élnének. A kerekítés pedig nem a tételekre, hanem a vásárlás végösszegére vonatkozik, tehát a drága vásárló nem veszít többet öt forintnál, vásárlásonként.
Apropó kerekítés. Vicces, hogy megy a tévében és rádióban a felhívás, előbbiben vicces biliárdgolyókkal; küldik az illetékeseknek a tájékoztató jellegű körleveleket; és vannak emberek, akik így sem értik meg, hogy most akkor hogyan is működik ez. Nem vagyok én sem matekzseni, sőt, viszont ha valaki egy ennyire elemi műveletet képtelen megérteni, az nemhogy eladóként ne dolgozzon, de ne is éljen.
Mondhatjuk úgy, hogy lezárult egy korszak, utoljára a fillér visszavonásánál érezhetettünk így. Érdekes lehet mondjuk egy idősebb embernek, aki még emlékszik arra, milyen sokat ért egy forint, és most látja, hogy mennyire keveset.
Ezek a csúnya integető pénzérmék az én szörnyszülötteim, nem kell őket bántani.
Persze nem újdonság ez, még jópár hete (talán tavaly, nem is tudom már) említette suexID, hogy mit szólok az új Winamphoz, én meg kérdeztem, hogy van új Winamp? És van.
Maradi pöcs vagyok, tudom, de én Winamppel kezdtem, és bár »nem is olyan régen« váltottam foobar2000-re, és ki tudja, lehet Winamppel is fejezem be. Igen, gáz, de nekem nem jön be az iTunes és a Windows Media Player, ami megzabálja a gépet, cserébe gizdulhatok, hogy figyeld, van szépen rendezett méjdia lájbrörim, meg milyen szépesen néz már ki. Csók'om, nekem a foobar2000 ezt ugyanígy tudja; van media library is, meg szépen is néz ki (értsd: nekem tetszik), kezeli a dalszövegeket, az albumborítókat, van benne vizualizáció, meg kenyeret is tud sütni. Sokszor leírtam, le is fogom még, megteszem most is: a zenelejátszót nem nézem, és élvezek rá, hanem lelököm a francba az óra mellé, 'szt hadd szóljon, ez a lényege.
Kicsit eltértem az új Winamptől, de a lényeg, hogy a Nullsoftnál a skacok tudnak. Egyrészt a memóriahasználat még mindig nem igazán megy négy-öt mega fölé, ellenben a WMP-vel, ami sokszor a 30-40-et is súrolja, másrészt sikerült mindenféle használható dolgot belesűríteni 8,4 MB méretbe. Ilyen például az óra felett megjelenő kis ablak számváltáskor, és az új kinézet, ami kellemesen letisztult fekete!, meg rengeteg más színsémákkal, és még kényelmesebb kezelhetőséggel. Valamint nekem még az úgynevezett Windowshade mód is bejött, amikor is felmászik a képernyő tetejére egy vékony sáv, ahol látjuk a lényeges infót, és tudjuk irányítani a cuccot. Ráadásul a Winamp nem kényszeríti a media libraryt azokra, akik nem akarják; lehet a klasszikus berakom-lejátszom módon is üzemeltetni.
Újfent bebizonyosodott, hogy az aprópici kényelmes dolgok sokkal vidámabbá teszik a júzert, mint egy nagy durranás, aminek örülj, azt csá. Az új Winamp jó lett, és kész.
Oh, milyen kemény dolog is beszólni másoknak, pláne névtelenül. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ezek a nagyon kemény gyerekek élőben is ilyen nagyon kemények-e. Nem különösen vagyok oda az erőszakért, de az ilyenek fejébe beleeresztenék egy tárat, és mosolyognék közben.
Csodálom, hogy itthon még nem fordul elő naponta, hogy valaki megunja az egyfolytában való basztatást, bevisz egy fegyvert, és kinyírja a fél osztályt. Aztán ő lesz a hírekben a szemét, arra közben senki nem gondol, hogy ilyet nem tesz ok nélkül az ember. Nem vagyok én pszichológus, de ezért van az erőszak, nem másért. Az ilyen emberket kéne kivonni a társadalomból.
Vajon Bill Gates mit csinált fiatal korában? Sportolt meg egész nap virágot szedett a réten? Fenét! Lopkodott alkatrészekből egy sufniban építgette a játékait, most meg a világ leggazdagabb (vagy második, teljesen mindegy) embere. Meg biztosan Newton is egy béna fasz volt, amiért otthon ücsörgött, és magalkotta az integrál- és differenciálszámítást. Vagy Einstein is biztosan nyomorék volt. Meg úgy általában a mérnökök is biztosan szánalmasak, hogy az életük 90%-át a tanulás tölti ki, azt viszont elfelejtik ezek a nagyszájú gyökerek, hogy a legújabb BMW-t nem az olyan emberek tervezik, akiknek az IQ-juk a korukkal megegyező. Vagy az orvosok, akik szánalmas kis életükben megmentenek ilyen csírákat, vagy éppen felfedezik egy betegség ellenszerét.
Most éppen a tandíjjal, mint az a tovább mögötti képen látható. Nem titok: én a tandíjra igennel, a vizit- és a kórházi napidíjra pedig nemmel fogok szavazni. Köpjetek le, szegény öreg néni nem tudja kifizetni a 300 forintot, nagyon sajnálom (tényleg sajnálom), de ameddig szegény öreg nénit nem szúrják le a rendelőben, és ameddig a sok hipochonder néni nem megy oda a rendelőbe, hogy elvigye mások elől az összesen tíz-tizenöt sorszámot, amit egész napra kiraknak, mondván a szomszédja majd délután érkezik (megtörtént eset), addig én igenis egyetértek azzal, hogy fizesse ki az ember azt a pénzt. Az persze megint más kérdés, hogy maga a rendszer működőképes-e, ebben kételkedem. Félreértés ne essék: tudom miért kell vizitdíjat fizetni, nem ennek örülök és nem ez az, amivel egyetértek, sokkal inkább a fizetésével. Ezért már előre látom, hogy sokan leszólnak majd. A tandíj nem-fizetése sokkal fontosabb számomra, mint a vizitdíj fizetése. Biztosan azért, mert előbbi jobban érint. Biztosan.
Itt a tavasz megint, n+7 ágról süt a nap, mindenki vidám, erre egy idióta asszony felháborodva morog a sarki közértben, mert nem tudnak felváltani neki egy tízezrest, és hogy milyen szar is ez a közért. Az persze más kérdés, hogy lóméretű betűkkel van kiírva, hogy nem váltunk pénzt, de ennek értelmezése feltételez némi intelligenciát, de manapság olyat csak a mosópor tud.
Most meg nyakamba veszem a biciklit és körbetekerem a várost. Vagymi.
Mostanában teljesen rákaptam a vaterázásra, bár ez a tevékenység a termékek nézegetésében kimerül, mégis teljesen jó szórakozást. Rengeteg érdekes, sok esetben hasznos dolgot lehet, tényleg jó áron összeboltolni. Most éppen ezt szúrtam ki, és ha lenne rá cirka kétszázezrem, biztosan meg is venném. Aztán megépíteném a Skynet védelmi rendszert, betörésvédelemre, a T-800 meg fogadná a vendégeket, és elkérné a kabátjukat, hehe.
Teljesen más, de múlt héten forgatás volt a Köröndön. Reggelente José Gonzalez és Rosé lakókocsija, sminkes-, öltözős-, italos- és még kitudja milyen buszok mellett jöttem el, mind-mind Filmbusz volt.
Valamint azt vettem észre, hogy rengeteg rendőrt látni az utcán. Csak ma durván hat-hét sétáló őrmestert láttam.
Hogy Chris Rea nemsokára tőlem pár kilométerre fogja énekelni, hogy Take me back to the place that I know / On the beach, vagy azt a populárisabbat, hogy This ain't no technological breakdown / Oh no, this is the road to Hell!, én meg nem vagyok ott. De hát így jött a lépés, majd legközelebb.
Viszont azt hallottam, hogy a Guns N' Roses az eredeti felállásban(!) rendezne egy turnét(!!) és esetleg érintené kishazánkat is(!!!). Értelemszerűen arra ha törik, ha szakad.
Imádom a belvárost. Imádom a belvárosban található réges-régi bérházakat, körfolyosóval, lent helyes kis udvarral, mosolygós öreg nénikkel és kedves szomszédokkal. Bár sajnos utóbbi három már nem igazán van meg. A házak rohadnak, mert szarnak rájuk, majd lebontjuk és építünk irodaházat alapon, nem is beszélve a lakókról, akik csak tovább rontják (a házmester múltkor panaszkodott, hogy valaki az emeletről csirkebelet szór az udvar közepére). A szomszédok sem köszönnek már messziről, és ha köszönsz, akkor is gyanakvó arckifejezést kapsz cserébe. Persze van kivétel.
A minap az utca túloldalán sétálva azt vettem észre, hogy a mellettem lévő ház mennyire szép. Persze omlik a vakolat, rozsdásodnak a különböző elemek, koszosak az ablaküvegek és így tovább, de elképzeltem, hogyan nézhetett ki ötven évvel ezelőtt, és arra gondoltam, hogy ezt a fajta építészeti stílust kellene követni.
Szépek a felhőkarcolók és az üvegpaloták is (apropó, a Teve utcában végre kicserélték az ablakokat, nem tudom mikor tették, de most vettük észre), de ezeket nem Budapesten, kivált nem a belvárosban kellene erőltetni. Építsenek felhőkarcolót, én leszarom, de akkor az jöjjön vissza, hogy ez egy budapesti felhőkarcoló, ne az, hogy ilyet látni minden második fejlődő országban.
Ott van például London, ahol hirtelen egymás hegyén-hátán épült-épül a sok-sok modern épület, ami szép, nem mondom hogy nem szép, de köze sincs Londonhoz.
Az van, hogy sok esetben egyre kevésbé van meg az a tűz, hogy leüljek ide, és írjak valamit. Félreértés ne essék, nem akarom abbahagyni, pusztán három évnyi onlájn naplóírás után néha van olyan, hogy egyszerűen nem esik jól a bejegyzést megírása, nem jár azzal a szokásos szerzői-alkotói örömmel, amiért ezt az egészet csinálom. Még ha volna is miről írni, de persze az is előfordul, hogy az ok ennek az ellenkezője.
Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, volt egy fogadalmam, miszerint nem fogom azt eljátszani, hogy egy hétig nem írok ide semmit, aztán beböfögöm, hogy jajbocshogynemvoltblog. Ennek ugyanis nem lenne így értelme; én legalábbis nem látnám értelmét, mert számomra a blogolás mint olyan, más jelentéssel bír.
Szeretném azt hinni, hogy ez a blog sokáig velem lesz, szeretnék hinni abban, hogy tíz év múlva esetleg ugyanúgy írok itt – vagy máshol – az akkori dolgokról, 30 évesen, mint most itt, közeledve a húsz felé.
Ezt pedig minőségromlás (és nem -változás!) nélkül szeretném elérni. Nem zavarna, ha tíz év múlva már csak öt állandó olvasóm lenne, és nem tudom mit hoz a jövő, ezt a bejegyzést is ilyen érdekesen tudom csak lezárni, hogy.
Voltunk ma a Főzelékfaló nevezetű helyen (konkrétan Móricz Zsigmond körtéren található egységben). Régóta tervezem, hogy kipróbálom, és megmondom őszintén: vegyesek az érzelmeim. Remek ár, remek íz és tűrhető adag – ezt ígérte, ezt vártam, ezt várja az ember egy olyan gyorsétteremtől, ahová munka vagy iskola közben-után tér be, és bár nem szeretne wellingtoni bélszínt fogyasztani, de az a borsófőzelék fasírozottal legalább legyen már finom.
Nyitás után pár perccel értünk oda, rántott sajt menü nevezetű akármit akartam fogyasztani, mire közölték, hogy nincs sem rántott sajt, sem rizs, fél óra még, most készül. Oké, nyitás után nem sokkal értünk oda, de könyörgök, akkor minek nyit ki tízkor? Nyisson délben, de akkor már kész kajával várjon. Végül a sajt pont akkor készült el, és hagymás krumplival(felkiáltójel) sikerült elfogyasztani a rántott sajtot (kemény egy darabot, de azt büszkén; a krumpli meg akkora volt mint három adag). A legelszomorítóbb és egyben legfelháborítóbb dolog, hogy mind a sajt, mind a krumpli jéghideg volt. Ergo nem friss. Ergo nem most készül. Az ízek egyébként nem voltak rosszak, ettől eltekintve, bár egy rántott sajtot elrontani művészet. Az ár sem volt rossz, a hely tiszta volt, és szerencsére csendes. Viszont sajnálom, hogy a kiszolgálás nem az a kedves mit szeretnél enni, hanem a másvalamiezeröt kiszolgálással találkoztunk.
Azt könyveltem el, hogy kap még egy esélyt a hely, mondjuk úgy, hogy nem tízre, hanem délre megyek oda (csak akkor meg ritka tömeg lesz), és ha akkor jó, akkor jó. Ha meg akkor nem, akkor befogom ide írni, hogy A Főzelékfaló Ételbár egy fabatkát sem ér, ne menjetek oda..
Van olyan hogy étteremkritikus kishazánkban? Az szeretnék lenni. Mondjuk itt a blogon. Mondjuk elmegyek holnap a Mátyás Pincébe ebédelni. Mongyuk.
Olyan jól esett volna leírni, hogy i can haz restaurant plz kthxbai, de nem tettem, erős vagyok.
Megmondom őszintén, egy kicsit többet vártam ettől a játéktól. Oké, nyilvánvaló volt hogy teljesen bulvár, nem az intellektuális kérdéseket előnyben részesítő műsorról lesz szó, de mégis, az egésznek egy kicsit erőltetett és/vagy megjátszott utóíze volt. Arról nem is beszélve, hogy teljesen idióta kérdéseket tettek fel. Ez is várható volt persze, de akkor is.
Ami mégis az egészben legjobban zavart, hogy nagyon bundagyanús. Egy csaj konkrétan azért esett ki, mert megkérdezték tőle, hogy Fizettek-e már önnek a szexért?, amire kis gondolkodás után mondta, hogy nem. Namost lehet hogy én vagyok rossz emberismerő, de valahogy egyértelműenek tűnt, hogy tényleg nem, ráadásul előtte kapott zsinórban hasonló kérdéseket (például Kötözték-e már ki szeretkezés közben?), melyekre az igazat válaszolta. A poligráf mégis villogott, ergo kiesett, a csaj pedig szerintem őszintén meglepődött.
Ráadásul ezek a hazugságvizsgáló módszerek nem megbízhatók száz százalékban, kivált hogy az ember amúgy is szorong és ideges a lámpaláz miatt.
Tömören és röviden: fos. Ha kicsit összeállna, lehetne szar.
A macskatartásnak egyetlen igazi árnyoldala van, mégpedig a szaros-húgyos alom kitakarítása. De erre is van megoldás, hogy az ember ne piszkítson bele a macska épp tisztuló budoárjába! Mefi így küldi:
gumikesztyű felhúz;
gázmaszk felhúz;
légfrissítővel körbefúj;
a nagyobb darabok szeparálása a BIOHAZARD feliratú biztonságos tárolóelembe;
a még száraz alomdarabkák eltávolítása rázásos-döntéses technológiával;
most jön a hardpart: meglazítani a leragadt témát, majd eltávolítani;
az alomtál kémiai anyagokkal (H2O) való fertőtlenítése;
szárazra törlés steril kendővel;
a zacskó megkötése, és azonnali eltávolítása a világűrbe;
tiszta alom feltöltése, illatosító elhelyezése;
gumikesztyű megmosása és eltávolítása.
Valamint még valami. Én naiv gondoltam olyan jó lesz a gombócos alom, ami nedvesség hatására, és a macska kaparásának köszönhetően ilyen kis gombócokká gyúródik össze, amit aztán kiveszel, és a fenti lépések 75%-át megspórolod magadnak. Aha. EKKORA balfasz voltam, amikor megvettem azt a szutykot. Egyrészt nem mindig lesz belőle gombóc. Egyszer volt, azt ki is vettem ügyesen, aztán a többi csak leragadt a tál aljára, és kínszenvedés volt felszedni. Konzekvencia: maradok a hagyományos alomnál, azt legalább egyszerű(bb) takarítani.
Megjelent a napokban az iPhone SDK, ez ugye egyáltalán nem újdonság. És akkor gondolná az ember, hogy ez egy jó dolog. Jó dolog, hiszen bárki-bármit leprogramozhat a kütyüre, te megveszed, vagy jobb esetben letöltöd ingyen, és örülsz mondjuk a tökjó 3D-s szudoku játékodnak, vagy akármi. Ebben van erő, én konkrétan ezért támogatom a Windows Mobile alapú eszközöket, hiszen bármit (például az Office mobil változatát) rárakhatok, vagy ne adj' Isten megírhatok magamnak, amire szükségem van, egy mezei .NET keretrendszerrel, vagy akármi.
A most megjelent friss-ropogós SDK-val itt magyar paraszt szemmel két égbekiáltó problémát látok: Magyarországon szart sem ér, amíg meg nem jelenik az iPhone, valamint hogy csak Mac rendszeren használható (egyelőre?). Előbbihez nincs hozzáfűznivalóm, ez van, rossz helyre születtünk, majd tíz év múlva talán bejön ide is a T-Mobile kártyafüggő iPhone, kétszázezerért, addig meg csinál mindenki amit akar. A második már kicsit neccesebb. Persze a célfelhasználók 90%-ának macija van, ez evidens, de ettől függetlenül butaságnak látom, hogy én a fapados Windows rendszeremen nem írhatok egy Helló Világ! alkalmazást a nemlétező iPhone-omra.
Le vagyunk maradva, az a baj, pedig egyáltalán nem igaz, hogy nincs igény Apple termékekre, meg nincs igény még arra a sok-sok más dologra, melyek valami miatt későn vagy egyáltalán nem érnek el ide hozzánk.
Az SZDSZ szavazzunk nemmel a szocializmusra kampánya egyébként is »idegesített«, most viszont a kampánycsendet is megsértették, amint arról ez a kép is tanúskodik.
A Fidesz oldalán viszont sikerült viccesen megoldani (többszöri IGEN feliratra való kattintás után kapjuk a reklámot), az MSZP meg már tízkor eltávolította az oldalt. Úgy látszik, az SZDSZ-nek csak arra volt pénze, hogy megcsináltassa szép dizájnt, arra, hogy eltávolítsa, már nem. Most egyébként (éjfél után húsz perccel) még mindig látható a kampánycsend.
Persze kukacoskodás ez, nem is számít, mivel ha nagyon akarja valaki, úgyis belemagyarázhatja, hogy megbuheráltam a képet (pedig tényleg nem). Viszont hivatalosan a kampánycsend megsértése.
Bár a véleményem »még mindig változatlan« (hiába, három év után vannak ilyen ismétlődő témák is), azért hogy mégse tűnjek akkora gyökérnek egy virtuális csokor virággal szeretnák kedveskedni minden hölgyolvasómnak és -ismerősömnek.
A nőket, anyánkat, szerelmünket és hasonlókat pedig az év minden napján, nem pedig egy határozott időpontban, muszájból kell szeretni. Nem győzöm hangsúlyozni, de minek.
Egy kis blogmotor-építési esettanulmány, így szombat este, az almás-körtés zöldteám társaságában. Eddig a kommenteknél az alábbi séma szerint lehetett más hozzászólására reagálni, »ugye«:
[re=KOMMENT_ID]KOMMENT_NÉV[/re]
És ez eddig úgy nézett ki, hogy a kettőspontot a rendszer maga illesztette oda, ami több embernek való válaszoláskor csúnyán néz ki, meg más helyzetekben is előfordulhat, hogy nem a a legjobb. Ezért most annyiban módosult a dolog, hogy a kód értelmezésekor a gépezet semmilyen jelet nem rak utána, ezt a felhasználónak (avagy alapértelmezett esetben a válasz gombra kattintáskor a JavaScriptnek) kell elvégeznie. Igazából nem is értem, hogy miért nem így oldottam meg már az elején. Régóta módosítani akartam, és most Balázs is megkért.
A baki viszont ott jött, hogy a régi válaszok után nem lesz se szóköz, se kettőspont se semmi. Eleinte egy új kód bevezetésével akartam orvosolni, ugyanis a MySQL-lel való cserétől tartottam, mivel 43 859 komment található e sorok írásakor az adatbázisban, én azt hittem ennek nagy része tartalmaz válasz kódot, ám jó nagyot tévedtem: jelenleg 11 396 komment tartalmaz válasz kódot (meg is lepődtem). Így az alábbi SQL-kóddal tettem pontot a mondat végére:
UPDATE kommentek
SET komment = REPLACE(komment,'/re]','/re]:');
A heti kockaadag letudva ezzel, és újabb apróság, amit az új motorban is alkalmazni kell. (Egyébként az új motor készül, nyárra igyekszem összerakni.)
Már tegnap este éreztem, hogy valami nem oké, reggelre meg bedugult az orrom. Kapar a torkom, ki vagyok a száradva, köhögök, tüsszögök és 2 zsebkendőt használok el 15 perc leforgása alatt. Nem vagyok infuenzás, szimpla nátha, de akkor is. Szerencsére lázas nem vagyok.
Viszont ami most sokkal jobban izgat, hogy vajon miért náthának nevezzük a náthát? Honnan jött ez az elnevezés?
Előbb kiéltem magamból mindenféle alkotmányos jogot, és a »múltkor leírtak« szerint két egymás útját keresztező vonallal fejeztem ki véleményemet, tettem mindezt csöpögő orral, és még egy egy szál virágot se kaptam, pedig ez volt az első szavazásom (bár nem vagyok 18 éves, meg biztos nincs rá keret, azért kell majd tandíjat fizetni).
Szerintem nem lesz meg (vagy az 50% +1 szavazat részvételi arány, vagy a szükséges igenek száma), de erről majd később.
Az viszont vicces volt, ahogyan a szavazóhelyiség parasztbácsi – akit az Ördög tudja ki tett oda mint vezetőt – egy guszta turházás kíséretében megkérdőjelezte az igazolás valódiságát. Ugyanis nem a kijelölt lakhelyünkhöz tartozó irodában szavaztunk, ergo igazolást kellett vinni. Kérdésére, miszerint Emez hamisítvány-e? már a nyelvemen volt, hogy Az bazmeg, éppen most nyomtattam!, de aztán inkább orrot fújtam. A baj ugyanis az volt, hogy a választási iroda vezetője filctollal írta alá a papírt. A filctoll igazából aláírásbélyegző volt, mint erről a bácsit is tájékoztattam volt, ő meg csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy Hát igeeeeeeeeeen?!. Izgalmas, mi?
Múltkor »írtam róla«, hogy a tévécsatornák szeretik elrejteni a Google logót, amikor annak térképszoftverét használják. Erre ma a Tényekben (TV2 híradója) szépen ott volt alul hogy Tények Grafika mellette pedig a cuki Google logó. Biztos olvassák a blogot; mindenesetre sokkal jobb így.
Némi számszerű adat: 15.00 óta 32 tüsszentés, 21 papírzsebkendő, fél liter takony és sok-sok szavazó.
Még jó pár hete GazVezirrel arról beszélgettünk, hogy Steve Jobs remek (nagy, félkövér betűkkel) előadó. Tisztán, érthetően beszél, ami egy amerikaitól pláne szép teljesítmény, és megvan a stílusában valami, ami felhívja magára a figyelmet, miközben beszél. Elég csak megnézni bármelyik, például technikai bemutatóját (iMac, iPod, iPhone, MacBook és társai), fantasztikus.
És a lényeg: 2005-ben a Stanford egyetemen tartott egy – számomra – rendkívül tanulságos, megható és ha nem túlzó, varázslatosan őszinte beszédet, amihez most eFi készített feliratot, ha valaki nem tudna angolul (egyébként még az én foltos angoltudásommal is majdnem az egészet megértettem anno, mikor láttam). Nagyjából negyedórás videóról van szó, de mindenképpen megéri végignézni:
Jó dolog a Wikipédia, jó dolog, hogy bárki megszerkeszthet bármit, de azért elég súlyos hátrányai is vannak. Ráérő perceimben Robin Cook regényeiről készítek szócikket, ahogyan kell, borítóval, idézettel, leírással, meg minden, természetesen forrásmegjelöléssel.
Abba még csak-csak beletörődtem, hogy mások tíz-tizenöt mondatos trehány szócikkeket készítenek azokról a regényekről, melyekről még nincs, de hogy mostanában a képeket is egyfolytában letörlik, az már kifejezetten szúrja a szememet.
Oké, oda van írva, hogy a könyv borítója nagyon-nagyon-nagyon nem szabad kép, és egyébként is, de könyörgök: kit zavar az, hogy ott van a borító képe, ami egyébként még negyvenezer másik oldalon is megtalálható? Ráadásul legtöbb esetben ott van a borítót készítő személy neve, a kiadó, az évszám stb.
Meglepődtem. Robin Cook általában orvosi témákkal foglalkozik, még közelebb orvoskrimikkel. Összeesküvés-elmélet, gyilkosság, akció, szex, orvosok, nővérek, kórházak, krimi. Általában. Az Invázió ezzel ellentétben egy 180°-os fordulatot, a témája ugyanis a földönkívüliek. Aki olvasott már néhány regényt Cook bácsitól, annak azért lehet szintén meglepő, mivel megpróbált mindig a valóság talaján maradni, és ha kicsit megeresztette is a fantáziáját, valahogyan mindig tudott valami reális, elfogadható magyarázatot adni a történtekre.
Itt viszont lótúrót kapunk, nem realitást! Mégis, az egész valahogy úgy van tálalva, hogy tényleg elhiszed, hogy ez megeshet. Például mert a egy kisebb magyarázatot, hogy mért pusztultak ki annak idején az ősi hüllők.
Csillaghullás, tönkremegy minden elektronikai berendezés, és apró, diszkoszra hasonlító tárgyak lepik el szerte Amerikát, később pedig az egész világot. A diszkoszok, azon túl, hogy képesek fekete lyukat létrehozni, védekezésből; egy apró szúrással, mely egy fehérjét fecskendez az emberbe, aktiválni tudnak az egy vírust, melyet hárommilliárd éve(!) hagytak itt zöld kis barátaink, az őstengerekbe szórva, gondoskodva róla, hogy minden élőlényben ottlegyen.
Tovább nem igazán akarom mondani, mert az már erős szpojlerezés lenne. Nekem roppantul tetszett a könyv, kivált azért, mert Robin Cook néha-néha eltávolodik az orvosi vonaltól, és a poén az, hogy hihetetlenül jól sikerül neki. Lásd, ott volt anno a »Szfinx«, ami ugyanúgy remek volt.
És apropó, suliban láttam egy csajt, akinek a kezében a »Halálos kockázat« figyelgetett. Meglepett.
Vicces nézni, ahogyan két napja, érted két napja az megy tévében-rádióban és mindenhol, hogy Horn Gábor szerint a nép elküldte Gyurcsány Ferencet a… és ide mindenféléket mondanak, hogy nem mondhatjuk ki hová illetve egy csúnya szó jött itt és társai. Nem azt mondom én, hogy káromkodjanak a médiában orrba meg szájba is, de ha idéznek, akkor tessék szépen kimondani, hogy Horn Gábor szerint a nép elküldte Gyurcsány Ferencet a picsába., és kész. Felnőtt emberek néznek és hallgatnak híradót, ritka, hogy olyan kisgyerekek leülnek elé, akik a fülükre teszik a kezüket emiatt, de ha mégis, hát így jártak, legalább tudják, hogy megy ez a felnőttek között. Sokkal több káromkodást, agressziót, vért és csúnya dolgokat lehet látni nap mint nap, nem ezt kellene úgy kerülgetni, mint a forró kását, álszent arccal, mintha még soha senki nem mondta volna ezt a szót.
Azon gondolkodtam ma, úton hazafelé a 47-49-esen, hogy mennyire szívesen megnéznék egy igazi akciófilmet, egy parasztvakító, robbanásokkal, lövöldözésekkel, beszólásokkal és keményebbnél keményebb helyzetekkel teli, magyar akciófilmet. Magyar szereplőkkel, magyar történeti vonatkozással, magyar helyszíneken. Elképzeltem, amint egy eltévedt rakéta beleszalad a békésen döcögő Tátra villamosba; vagy a csuklós Ikarus hosszú farolás-tarolás, néhány gyalogos és utcai elem megmozgatása után kifarolna, és éppen egy centivel a Duna előtt állna meg, bele is csúszna talán; esetleg a berobbanó metróalagútban futó főhős, aki éppen túléli. De persze nem csak Budapesten, az ország többi szép városában is folyna az eksön. És ugye elmaradhatatlan lenne egy izgalmas autós-üldözős jelenet is, úton Tápiószecső felé az M3-as autópályán. Persze, ezt valószínűleg még az unokáim sem fogják megéri.
És ahogyan ebbe belegondoltam, valamilyen szinten azért irigykedni kezdtem az amcsikra, hiszen a saját épületeiket, helyszíneiket, intézményeiket láthatják vissza, szinte minden filmben.
Sylverdevil írt egy rövid kis összefoglalót a Powerball nevezetű játék- és sport(?)szerről. Megmondom őszintén, a bejegyzés olvasása előtt halvány lila nyálbuborékom nem volt arról, hogy mi az a powerball, de ahogyan elolvastam, megnéztem a weboldalt, rákerestem a videókra és minden ilyenkor elkövetendő alapművelet után arra jutottam, hogy nekem kell egy ilyen.
Mostanában egyébként is divat a gyúrás (nem kell hélózni, tíz ismerősömből nyolc konditerembe jár, pár hete), én is gondolkodtam rajta, járnék is, de ahhoz először zsír kéne, ugyanis hiába eszem rengeteget, egyáltalán nem hízom, családi örökség ez, amit nem bánok, de a fogpiszkálókat izmosítani fölösleges. Jó persze lehet, hogy ez így hülyeség, de nekem nem tetszene. Meg egyébként sem szeretem annyira a konditermet, a kerékpározás meg lábra gyúr, ez látszik is. Maradna tehát az otthoni gyakorlás, meg ez.
Ez a kütyü viszont remek: álá nátúr, tévénézés, »darálás«, tömegközlekedés közben is használható, ráadásul a videók alapján eléggé addiktívnak tűnik. Szóval, lesz ennek még folytatása!
Mostanában négyféle kulináris élvezetben részesültem, az egyik pont tegnap, egy kínai étteremben (bevállaltam, »megint«), bár nem annyira kínai kaját ettem, csak illatos omlós csirkét, pirított mindenféle zöldséges rizzsel. Ami igazán meglepett, hogy rohadt finom volt, csirkét ilyen fűszerezéssel még nem ettem. És a legdurvább, hogy 550-ért olyan adagot adott a kínai bácsika, hogy majd kipukkadtam a végére. Szóval.
Ritkán nézek tévét, abban az értelemben, hogy ami jelenleg megy műsoron. Inkább más úton szerzem be a dolgokat, a híradó az egyetlen, amit nézek. Viszont az érdekes, hogy háromszor futottam bele eddig a Liptai (ex Szulák) showba, és mind a háromszor Szebeni István volt az exkluzív vendég, érted exkluzív. Az elmúlt egy évben Barátok Köztbe is ugyanennyi alkalommal futottam bele, és szintén mindig ugyanaz volt a téma: Tóni haldoklik, meghal, meghalt. (Apropó: láttuk őt múltkor, éppen a tragacsával döcögött a Móriczon.) A Barátok Közt is, régen egészen tűrhető volt, de mikor bevették a sok fiatalt, olyan szinten hígult az egész, hogy az botrány.
De legalább jön a HDTV, ami jóság, és havi kétezer forintot négy csatorna (két film, egy ismeretterjesztő és egy sport) simán megér.
Még csak ma van március 14-e, egy nap még, és mindenki felveheti a kokárdát. De ne félj, én már két napja láttam azokat az embereket, akiket a mai trendeknek megfelelően én csak turbókokárdás néven emlegetek. Merthogy ők azok, akiknek szerintem halvány lila gőzük nincsen arról, miért is kellene kokárdát viselni (hámer' Petőfi, érted), de azért viselnek, jó nagyot, és már napokkal előtte, sőt: napokkal utána is, hogy lássa mindenki, hogy ő magyar, ekkora betűkkel: MAGYAR, csak épp minek.
Nem mondom, én is felrakom, 15-én, nem előbb, nem utóbb. Mint ahogyan március hatodikán sem állítok karácsonyfát a nappaliba, és lepem meg a családot ajándékokkal. Szerintem ezeknek az embereknek van egy kifejezetten erre a célra tartott kabátjuk a szekrény mélyén, amire rá van gyógyítva a kokárda. Ezt a kabátot minden évben előveszik, és feszítve viselik, hogy tudod hát, március van, kell az.
A másik véglet aki pedig egyáltalán nem visel kokárdát. Megteheti, oké, nem kötelező, meg nekem is volt olyan, hogy elhagytam (rajtam volt, csak eltűnt), de azért olyat, hogy valaki fel legyen háborodva például azon, hogy iskolában kokárdát illenék viselni, kivált ha műsor is van, na az meg csináljon úgy, mint a Titanic. Vagy menjen népszavazni.
A MŰI tegnap esti közleményében bejelentette, hogy a Magyarországról elsőként indított űrutazás sikeresen lezajlott, az űrsikló komplikációk nélkül megtette az utat, és visszatért; valamint azt, hogy a magyarok elsőként juttattak egy macskát a világűrbe. Az állat jól van, azon túl, hogy az utazás során kicsit elfáradt, kutya baja. A visszatérés pillanatáról kép is készült:
Salgótarján még mindig gány város. És nem azért, mert amikor kiapadt a szénybánya, meg amikor tönkrevágták az üvegbizniszt, leragadt az egész a 70-es és 80-as években, hanem azért, mert szar a közbiztonság. Vagy korom sötét van az utcán, vagy van világítás, de félő hogy támadás alá kerülsz. Péntek este, ilyenkor az összes idióta kimegy bulizni, bocs partyzni. Ezzel nincs gond, én is szórakozni voltam ma, de nem üvöltöztem részegen az utcán, toborozva az embereket, hogy gyerünk ütni a pááánkokat. A srác cigány volt. Nem az a baj, hogy cigány volt, az a baj, hogy a viselkedésével megmutatta, hogy a cigánysága okot ad arra, hogy gyanakodjak. Sokszor arra is, hogy féljek. Már elég balhészagú volt az utca (22.10, ez a legkritikusabb pont, 22.35-kor indulnak az utolsó buszok ugyanis), a srác viszont rábaszott, mert egy civil autóban ülő csávó egyszercsak kikúrta a villogót, és valszeg le is kapcsolták, mert később egy hagyományos rendőrautóban ült. Ami viszont szimpatikus, hogy rendőrautók tényleg voltak. Kellenek is.
De amiről igazából írni akartam, hogy Salgótarjánban van egy üde színfolt, ahol összegyűlhet az a kevés értelmes ember, aki kulturáltan szeretne szórakozni. (Kis közbevetés: én sem tartom magam egy Vágó Istvánnak, de van egy bizonyos réteg, ami felett szeretnék elhelyzkedni, és a viselkedésemmel igyekszem arra törekedni, hogy véletlenül se soroljanak ebbe a körbe.) Ez a hely pedig a Magyarországon először megnyílt Frei Café. Ódákat zenghetnék arról, hogy mennyire jó hely, de fölösleges. Annyit mondok, hogy aki szereti a kávé-, tea- és édesség-különlegességeket, az mindenképpen próbálja ki, legalább egyszer. Már csak azért is, mert pofátlanul olcsó (figyelembe véve a többi helyet, ahol a »alpesi tej helyett Teszkó gazdaságos« kerül az italba).
És amiről méginkább írni akartam, hogy ma este pitbullal voltunk Dumaszínházban, ahol fellépett Kőhalmi Zoltán és Somogyi András. Hogy milyen volt? Fergeteges. Potyogtak a könnyeink, sírtunk és visítottunk a röhögéstől, pedig volt néhány poén, amit már mondhatni rongyosra röhögtünk mindketten. Ezekben az emberekben van a Jövő, nagy j-vel, és igennel kezdve. Ők azok, akik a nagyszerű magyar komikusok lesznek. Közhely, de ők a jövő nemzedékének tagjai. És szerencsére ez a jövő már a jelen. A »Dumaszínházat amúgy is terveztem«, nem bántam meg. 2500 magyar pezeta, de minden fillérje megérte.
Most pedig nekiállok a vacsorámnak, ami parasztkenyér(!), erdélyi szalonnával(!!), paprikával, paradicsommal és újhagymával.
Volt már többször is szó »az iWiW-ről«, leginkább arról, hogy mennyire szar, ráadásul ugye egyre több zavaró tényező jelent meg, ami kényelmetlenné tette a használatát (»az e-mail kapcsa«, direkt rossz helyre pozícionált hirdetések stb.). Viszont nem szabad róla elfeledkezni, hogy amire az iWiW rendeltetett, arra tökéletes: megtalálhatjuk rég nem látott ismerőseinket. Ennek persze hátránya, hogy minden egyes party<3 boj és görl megtalálható, de hát valamit valamiért. Viszont nem mentség arra, hogy miért ennyire lassú, miért dobál félpercenként hibaüzeneteket (leginkább a nem szabványos XHTML miatt), holott a géppark bőven megfelelő volna, és a»facebook« bebizonyította, hogy lehet ezt gyorsan is csinálni, nem mentség a sok felhasználó sem.
Tegnap volt a »Pi-nap«, amiről teljesen megfeledkeztem, pedig nem akartam.
Még tavaly gondoltam rá, hogy kimegyek megnézni az ünnepséget, mert eddig megmondom őszintén nem voltam még. Idén úgy volt, hogy megyek, aztán a tüntetős hangulat miatt inkább mégsenem. Viszont azt tényleg nem hiszem, hogy a tojás-, kő- és molotov-koktél dobálás szükséges volna, megint azt látom, hogy sokan mennek, mert jól érzik magukat. Nem ismerek onnan senkit, nem tudom hogy megy ez, de tényleg nem értem meg, hogy miért lesz attól jobb, ha meghal mondjuk öt rendőr, vagy csak betörik tizenkettő feje. Mi lett volna, ha anno Petőfiék is dobálóznak?
Azon is sokat gondolkodtam, hogy mit gondolhatnak azok a kisgyerekek, akik a tévéből, vagy esetleg élőben nézik-néznék a műsort, de helyette a gyurcsánytakarodj és egyéb magasröptű beszólásokat kell hallgatniuk. Az ő gondolkodásuk mit hozhat ki végeredményül a látottak után? Értelemszerűen szülő-, nevelésfüggő is a dolog, de mégis. Hiszen ő úgy tudja, hogy nem szabad káromkodni; ő úgy tudja, hogy nem szabad dobálni másokat; ő úgy tudja, hogy a tojást enni szoktuk, bár sokan nem tehetik, mert drága; ő úgy tudja, hogy a nemzeti himnusz alatt nem szabad beszélni; és még sorolhatnám.
Nem azt akarom mondani, hogy mindenki köcsög aki tüntet, csak a tüntetést én nem így képzelem el. Ha kétmillió ember kiállna az Országház elé, feketében mondjuk, jelezve, hogy valamit temetni kellene. Na az tüntetés lenne. Erre leginkább a rendbontás szót tudnám ráhúzni.
Emlékszem, két éve sokan azt mondták nekem, hogy azért kell ilyen drasztikus megoldásokhoz folyamodni (akkor talán pont a tévészékház ostroma volt aktuális), mert más módon nem lehet változást elérni. Gondoltam hiszek neki, hátha. De eltelt majdnem két év, és nem látok különösebb változást.
Kellemes meglepetés ért az imént: megvettem a havi bérletet, és a pénztáros hölgyemény adott hozzá ajándékba egy pontgyűjtő füzetet. A dolog lényege, hogy ha 15-e 25-e között vásárolsz bérletet, akkor kapsz egy matricát. Ha hat darab matrica összegyűlt, adnak ajándékba egy csoportos múzeumbelépőt, ha pedig betelt a pontgyűjtő füzet, be kell dobni, így résztveszel egy sorsoláson, ahol éves bérletet, havi bérletet, múzeumbelépőt, valamint (és nekem ez tetszik nagyon): egy éjszakai metrólátogatást ötödmagaddal, bemutatva a metró működését a háttérből, valamint olyan helyeket, ahová átlagos utas nem teheti be a lábát.
A számokban nem vagyok biztos, de nem is ez a lényeg. Biztosan sokan belekötnek majd ebbe is, de szerintem jó dolog. Ahogyan a részletekben is írták: a BKV így szeretné meghálálni a hűséget.
Sikerült ma lejárni a két lábamat, meglátogattam kínai barátainkat (kettőesszehöccá), és vettem egy rahedli alsónadrágot meg zoknit, valamint egy darab pulóvert, ami mint utólag kiderült, részben magyar. Akartam még mást is, de az a bolt, amit kiszemeltem sikeresen háromkor zár, én meg pont akkor értem oda. Azon mondjuk már nem is morzsolom el a szokásos napi anyázásomat, hogy háromkor bezár egy ruha- avagy bocs, divatáru üzlet.
Elmentem »powerballért« is, de pont az a modell nem volt, amit kinéztem, nekem meg nem kell villogó-fordulatszámjelzős akármi. De legalább csütörtökre jön, remélem akkor sikerül elcsípni egyet.
A mai gyors, koleszterindús és laktató étkezés nevében pedig jól megfűszerezett, mustárban áztatott sült karajt alkottam, köretnek pedig nyers paradicsommal és paprikával valamint főtt tojással kevert rizst. Az egész negyed óra alatt megvolt, de annál finomabb és laktatóbb. A desszert pedig vaníliapudingos goffri.
Mostanában fogok (vagy fog apum) csinálni gíroszt, házilag. Kíváncsi vagyok.
A Rammstein Amerika című száma jutott eszembe, amikor meghallottam a hírt: Kanada megszüntette a vízumkötelességet Magyarország felé. Nem sokkal később szóba került, hogy az Egyesült Államok is hasonlóképpen léphetne az Unió, Magyarország felé, és pontosan tegnap írták alá az erről szóló emlékiratot, mely a szerződés alapjának tekinthető. Az Egyesült Államok egyik feltétele, hogy az elutasított vízumkérelmek száma ne haladja meg az összes vízumkérés tíz százalékát.
Technikailag ez azt jelenti, hogy szabad az utunk a világ mesik felébe. De tényleg szabad? A vízumkötelesség eltörlése nem feltétlenül jelenti ugyanis azt, hogy ki is juthatunk a nagy amerikai álomba, de legalább megvan rá az esélyünk. Persze értelmes ember nem dől be az amerikai álomnak, hiszen tudja: ott is keményen adózni kell, dolgozni a megélhetésért, fizetni a drága biztosítást, és aggódni, hogy ne lőjenek le a csúnya gengszterbácsik. De azért mégis, világot látni, szerencsét próbálni, miért ne?
A probléma ellenben ott kezdődik, amikor a magyar romák úgy gondolják, hogy ők akkor most világot látnak. Persze nem a 100 Tagú Cigányzenekarra gondolok, hanem most éppen a mohácsi romákra, az Index ezt írja:
Ismét utazásra készülnek a mohácsi romák, most Kanadába mennének, mert március elsejétől a magyar állampolgároknak nem kell vízum. A Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke biztatja őket az utazásra, mert szerinte Magyarországon nincs esélyük a boldogulásra.
Szóval, itthon a magyar romák nem úsznak a boldogságban (őszintén megmondom én még csak hangosan nevető egyedet láttam, bár nem járkálok sötétedés után a Zöldfa úton és a nyolcadik kerület mélyebb bugyraiban), hát oké, menjenek, mi aztán nem marasztaljuk őket, hogy jönnénk ahhoz. Csak az én emlékezetemben még élénken él azoknak a bizonyos zámolyi romák esetének az emléke, mikoris jópáran elhagyták ezt a gonosz országot, utána meg sírva jöttek vissza, mert mint kiderült máshol nem igazán tolerálják őket annyira, mint itt. És én azt akarom, hogy az átlag amerikainak Mohácshoz a busójárás, meg egy csata, és ne egy olyan embercsoport zavaró jelenléte kapcsolódjon, akik, hát mondjuk ki: nem feltétlen képesek kulturált viselkedésre, beilleszkedésre. Mert ismerjük el, hogy akik alkalmasak, nem mennek el innen, hiszen beilleszkedtek a társadalomba, nem utálják őket, nem akarnak megkéselni és még sorolhatnám. És úgy egyáltalán: ne gondolják azt, hogy az összes magyar ilyen.
Egy másik országba való utazás felelősséggel jár. Nem úgy megy, hogy összerakjuk a kuffert, aztán lecgó, és majd ha odaérünk minden teljesen jó lesz, mindenki szeretni fog minket és a mérleg nyelve a jólét oldalába dől, magától. Minden ugyanaz lesz. Sőt, még egy kicsit jobban is fognak minket utálni, egy kicsit még jobban is kell dolgozni, és mindenhol éreztetni fogják velünk, hogy nem oda tartozunk, még akkor is, ha kedvesen bánnak velünk.
Valaki nem akarta, hogy powerballt vegyek, így végül sikerült beszerezni egy roller ballt (ez egy olcsóbb modell, nem lehet rá fordulatszámmérőt szerelni). Elmentem a Westendbe, tíz percet álltam a bezárt üzlet előtt, mire jött egy csaj, aki közölte, hogy leltároznak, és egész nap nem nyitnak ki. Dehogy van a Váci-Dévai sarkon egy hegymászós bolt, ahol szintén kapható. Oké. Ott meg ki volt írva, hogy felújítás alatt. De! Hátul bemehetsz. Nagynehezen megtaláltam a hátsó kaput (igazából a kapu elég nagy volt, de nem gondoltam volna, hogy ott kell bemenni). Powerball itt sem volt, csak a roller ball. Gondoltam teljesen mindegy.
2990 forintba fájt, egyelőre jól elköltött forint kategória. Először voltak gondok a beindítással, de azért sikerült, a srác az üzletben jól meg is mutatta, hogy lehet meg hogy nem szabad használni. Kicsit nehéz elsőre ráérezni, ugyanis nem úgy néz ki, hogy csak rángatja az ember ide meg oda; lehet érezni, hogy mikor jó a mozgása, és mikor nem.
A kütyüben máskülönben meglepően nagy energia van, poénból felpörgettem olyan gyorsra, amilyenre csak tudtam, és olyan érzésem volt, mintha egy 15 kilós súlyzóval csinálnám ezt a műveletet. Érezni, hogy az egész kara kihat, megmozgatja stb. Az előbb húsz percig csináltam, mikor letettem, és megfogtam a poharat, olyan volt, mintha forogna. Van róla egy kép is:
»Kázmér« elsőre ki akarta tépni a kezemből, aztán pár perc után megunta a dolgot.
Itt is esett a hó. Sétáltunk Kingával vígan az Andrássy úton, és szakadt a hó, mindeközben pedig hétágról sütött a nap.
Egy ilyen vas beruházását tervezem. Bár valamilyen szinten ezáltal segget csinálok a számból, de úgy döntöttem, hogy szimpatiksabb egy all-in-one gépezet, meguntam ezt a külön PDA, külön telefon dolgot. Ráadásul anyumnak haldoklik a telefonja, tehát.
Azért nem panaszkodom, de az EMKTV-féle internet korántsem olyan jó, mint amit Szőke kapitány jóárasított. Értsd: mióta »bekötötték« otthon a UPC-féle kábelnetet (ez történt 2006 decemberében), azóta kétszer volt komolyabb probléma; egyszer csontra elment minden (kábeltévé, internet, telefon), mert valami IFA eltolta az oszlopot, amin az összes kábel futott a központból kifelé; a másik alkalommal pedig ugye >lassú volt< a net, mint kiderült ezt egy beázott doboz okozta, azóta javították. Az EMKTV-s nettel pedig hetente egyszer biztosan előfordul, hogy gondol egyet, és közli: te most nem akarsz igazából netezni. Háromezerér' persze örüljek hogy kaptam 2/1-es vonalat, de akkor is.
Bátor lépés történt ma: országunk elismerte Koszovó függetlenségét. Jelenleg harminchárom ország tett ugyanígy, többek között az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország is. Az elismerés mindenesetre egy dolgot biztosan eldöntött: hogy melyik oldalon állunk, már ha lehet ilyet mondani. Az oroszok valószínűleg soha az életben nem fogják elismerni, ha mégis, meglepett arcot vágná a világ; a szerbek pedig reflexből közölték, hogy árulók vagyunk, visszahívták a nagyköveteiket, kritizálták országunkat, még meg is fenyegettek minket, avagy a vajdasági magyarokat, sőt, az index szerint eddig Magyarország kijelentését bírálták a leghevesebben. Kemény világ, lesznek még itt dolgok, van egy olyan megérzésem (ami remélem, hogy csak károgás lesz, nem több).
Koszovó kicsivel több mint egy hónapja »kiáltotta ki függetlenségét«, amit a szerbek rögtön visszautasítottak, azóta több zavargás is volt, például egy »amerikai nagykövetség inzultálása«, egy ember(?) életét vesztette, többen megsérültek, több békefenntartó is kórházba került.
Valahol szomorú, hogy mi jobb internetet, viztidíj nemfizetést, több kábeltévés csatornát, hivatalos Apple képviseletet követelünk (ezeket is valahol jogosan persze), egy másik ország pedig annyit kérne, hogy ismerjék el: független. És még szomorúbb, hogy ezek többsége nem mehet végbe vérontás nélkül.
Annyi mindenre nem érettek a magyar emberek, egy ilyen dolog a sok közül a közlekedés. Egyirányú utcában van az albérlet, minden második házban ruhanagyker van, jönnek a szállítóautók, egyfolytában nagy a nyüzsgés. Ezzel nincs is probléma, tényleg hozzá lehet szokni, de. Szerencsétlen csajszi állna be a kis kocsijával, hatméteres T betű a hátsó üvegen, piros a lámpa. Véletlenül elrontja a parkolást, rádudál valaki mögüle (érted, haladni nem tud, mert pirosat kapott), mire kapásból még három duda szólal meg. Felhergelik magukat ők is, szerencsétlen csaj is el fogja rontani másodszorra is, mert görcsös, és még én is rohadt ideges vagyok, hogy a dudálást kell hallgatnom. Kinek jó ez?
Egyébként teljesen jó ötlet volt a mefiblog klub megalapítása iWiW-en, jónéhány olyan emberke is belépett, akiket eddig egyáltalán nem ismertem (nem szóltak hozzá például a bejegyzésekhez), valamint néhány névhez végre arcot is tudok kötni.
Egyébként írtam anno, hogy »ha megérjük az ötödik évet, szuperbuli lesz«. Nos, ha nem is az ötödik blogszületésnapon (ez 2010 lenne), de jövő nyáron tervbe van véve egy háttálmás párti, valami rendezvényhelyiségben, piával, kajával, meg persze sok-sok mefiblog olvasóval; átlag napi ezerötszáz egyediből gondolom tíz-húsz vendég biztosan ott lenne. Meg persze sztárvendégekkel (DJ Bobóra gondoltam így kezdetnek, meg már folynak az egyeztetések, talán Pákó is elvállalja).
Van itt egy videó, mely a Blikk oldalán látható. Nem tudom meddig lesz ott, így leírnám mi történik rajta lényegében: egy nemcigány gyerek lökdösi, vascsővel fenyegeti és csúfolja egy több mint hetvenéves tanárát. Ezek a szavak viccesnek, gyerekesnek tűnhetnek – nem azok. Az eset egy nyolcadik kerületi iskolában történt; az igazgatónő szerint a fiú igazából nem akarta bántani a tanárt, látszik, hogy csak diákcsíny csinálta, egyébként tehetséges színjátszó. A tanár azonnal kilépett, jelenleg szanatóriumban van. Én persze nem így gondolom.
Ehhez kapcsolódik ami nálunk megy villamosságtan előadások alatt. Egy idős bácsi tartja az órát, én személy szerint tisztelem (1956-ban járt a Műegyetemre; rengetegett látott, már csak emiatt is kijárna neki a tisztelet). Korához képest roppant tájékozott, mind közéleti kérdésekben, mind a technika világában. Mégis rengetegen kiröhögik, kicsúfolják, például azért, mert a számológépet kalkulátornak nevezi.
Egy idős ember – ameddig nem hárklis mogorva vénemberről beszélünk természetesen – tiszteletet érdemel, kivált, ha valamilyen ranglétrán felettünk áll. És az oktatás intézményében a tanár a diák felett áll. Nem mondom, én is voltam bunkó tanárokkal, én is káromkodtam, én is kaptam intőket, engem is küldtek ki óráról és így tovább. Szó ami szó, nem voltam egy áldott jó gyerek, mégsem fogtam meg egy vascsövet és mégsem lökdöstem a tanárt. Nem lehet mindent azzal magyarázni, hogy valaki nem bírja elviselni a korlátokat, a hierarchiát. Sokan elküldenék a főnöküket melegebb éghajlatra, sokan meg is teszik, de kevés esetben fajul ez tettlegességig. Ha képes bántani valaki egy idős embert, képes lesz bántani egy fiatalabbat is. Aki pedig ilyenre képes, annak nem szabad emberek közé mennie, nem szabad civilizált emberek között élnie. Ha nagyon erős szavakkal akarnám kifejezni magam, azt mondanám: száműzni kellene a társadalomból.
Van egy bolygó, mely a Naptól a harmadik, lakó Földnek nevezik. Ezen a bolygón van egy földrész, melyet lakói Európának neveznek. Ezen a földrészen található egy ország, melyet lakói Magyarországnak neveznek. Ebben az országban van rengeteg város, azokban pedig rengeteg ház. E házak közül az egyikben él egy idióta reklámember, aki kitalálta ezt a szöveget, egy országról, egy házról, egy kislányról, meg hogy mi van benne. Fárasztó, erőltetett, szar.
A másik kedvenc reklámom, az IGEN! Magyarország megcsinálta!. Könyörgök, van olyan ember, aki ezt nem tudná? Miért kell erre a drága papírt, festéket és újabb milliókat pazarolni?
Meg az is egy teljesen jó reklámstartégia mostanában, ha mondanak valami tudományos dolgot. Tudod, aktivusz regulárisz, meg anyámnak a tyúkszeme is. És állítom, ha latinul ráírnák egy kefirre, hogy Gennyes gyomorfekély, akkor kapásból szereznének plusz ötszáz vevőt, mert hát ebben ilyen tudományos izé van, a tudományos emberek meg csak nem hülyék már!
Csak nem, ja. Egyik nap közlik, hogy a macskatartás nagyon-nagyon egészséges, másnap meg eljutnak oda, hogy akár halálos is lehet, hosszútávon. Meg ilyeneket közölnek, hogy sokkal jobb érzés pénzt adni, mint kapni. Merthogy ezt most kanadai tudósok bebizonyították. Őket ki pénzeli például? Mert számomra olyan nehéz elképzelni, hogy valaki azon dolgozik hónapokat, hogy most melyik érzés jobb, ha pénzt ad, avagy ha pénzt kap.
»Kázmér« egyébként egyre nagyobb, egyre masszívabb, egyre kedvesebb, egyre nyugodtabb; mondhatnám egyre jobban macskásodik, az emberesedik után szabadon. Ma már harmadszor jártunk a kertben, ahol fára mászott, kóborkutyákkal és -macskákkal szemezett, levadászott egy földigilisztát, kergette a galambokat, jól összesározta magát, majd később a lakást is (szép kis húsvéti időjárás, mi?). Egyre többet eszik házikosztot is; eddig a fűszeresebb kajákra húzta a száját, most meg már úgy kell elhesegetni, hogy ne egye meg az ebédemet/vacsorámat. Múltkor a szomszéd Marci nevű macskával is ismerkedni próbált, ám az fújt egy nagyot, és odébbvonult.
Nemsokára sonka és tojás. Sonka és tojás. Sonka és tojás. Sonka és…
Mindenféle különösebb kommentár nélkül, vagy hogy úgy mondjam KKN módon szeretném veletek megosztani az alábbi kis képecskét, így húsvét vasárnapján, a meteorológia világnapján:
A következtetést mindeki vonja le a saját meglátása szerint!
Ez a párnapos szünet pontosan tökéletes arra, hogy áttanulmányozzak négy fejezetnyi szart. Mármint nem a barnábbikat, hanem az informatikus hallgatók között viccesen (mert az informatikusok ilyen vicces gyerekek, ha-ha) szarnak rövidített számítógép-architektúrák nevezetű tárgyat, ami egyébként teljesen érdekes, bár vannak kifejezetten unalmas részei is.
A macska meg sikeresen beletenyerelt egy tál hideg zsíroldóba, ami kicsípte(?) a talppárnáit, így most kicsit necces neki a közlekedés; ezt napi húszórás alvással orvosolja, a napi átlag tizenhat helyett.
Ezek mennek, meg a bárányviharfelhők, szép kis húsvéti időjárás ez, nem mondom.
Pár hete már kapható kishazánkban (is) a címben említett két masinéria, ami nekem azért jó, mert a kiszemelt »Pentax K10D« így várhatólag olcsóbb lesz (igazság szerint már most csökkent kicsivel az ára), valamint hosszú távon azért mert úgy látszik egyre nagyobb igény mutatkozik a Pentax gépei felé, amiből az következik, hogy egyre több objektív és egyéb alkatrész lesz kapható, ez pedig jó.
A Pentax K20D az előző modell továbbfejlesztett változata, szerény 15,1 megapixeles valós felbontással, legújabb CMOS érzékelővel, a Pentax már jól ismert Shake Reduction rázkódásvédelmi technológiájávál, valamint a Dust Removal és Super Protect tisztító és tisztán tartó rendszerekkel bír, 2,7"-s kijelzője pedig LiveView funkcióval büszkélkedik. Mindezt egy időjárás-biztos anyagba csomagolták bele. Nem gyenge kezdés. A váz nagyjából bruttó 270 000; 18-55-ös kitobjektívvel pedig 300 000 magyar pengőért szerezhető be. Elkérik az árát, na, de legalább kapunk is érte valamit.
A Pentax K200D szintén az előző verzió továbbfejlesztése, és majdnem olyan tökéletes, mint az egy nullával kisebb nagytestvére, ám a valós felbontás itt csak 10,8 megapixel, tegyük hozzá ez sem rossz teljesítmény, értelemszerűen attól függ, mire akarjuk használni. Méreteit, felbontását, kezelőszerveit és a LiveView képességet leszámítva megegyezik a K20D-vel. Ennek objektív nélküli ára nagyjából 140 000; a szokásos 18-55-ös jószággal pedig 170 000 forint. A számok szerintem teljesen barátságosak, ha belegondolok, hogy én a »saját gépemet« anno 70 000 forintért vettem, igaz 512 MB-os xD-kártyával.
Fontos, hogy mindkét gép a színes-szagos PRIME névre keresztelt fícsörrel érkezett, amely elvileg az eddigi legeslegjobbabb képminőséget produkálja; ez persze használat közben fog kiderülni, vagy esetleg a tesztképekből, például itt.
Nagyjából egy hete egyébként sikerült huzamosabb ideig fárasztanom egy Pentax K10D-t, és azt kell hogy mondjam, lenyűgöző vas. Persze nem egy másfélmillás szerkezetről van szó, nem is ezt várja az ember, de tényleg meglepő, hogy mennyire kényelmes (szoftverileg, kezelőszervileg, fogás tekintetében, egyszóval mindenhogy), mennyire massív és így tovább. Amatőr szemmel persze professzionál fényképezőnek tűnik, többek között a méretei miatt (a gép sem kicsi, ehhez még egy Sigama 70-300-as obi volt rajtva, kitekerve harminc centiméter, plusz a fényvédő), és ehhez még hozzájön esetleg a portrémarkolat. Ami legeslegjobban tetszett (nekem ez is fontos), hogy nem egy olyan gyerekgép látszatát keltette, mint például a Canon EOS 400D. És itt nem arra gondolok, hogy más mit lát, hanem hogy én, mint jelen esetben használó mit látok. Nekem masszív, kézbeillő, kényelmes gép kell, nem pedig egy turistáknak tervezett apróbb jószág. Nem lesajnálás ez, tényleg nem, pusztán mások az igényeim.
Alig tudom már kivárni, hogy október legyen (mondjuk egy könnycseppet majd elmorzsolok, ha meglátom a végösszeget, az szent).
És most csinálhatnánk olyat, hogy aki először beírja, hogy ősrégi (vagy bármilyen más módon utal erre) az permbant kap karácsonyig (igen, permbant, karácsonyig).
Valamint akik felköszöntöttek, azoknak mégegyszer nagyon köszönöm itt is!
Ma hallottam a rádióban, hogy az egyik nagy gyorsétterem-lánc, nem tudom melyik, bevezetett egy teljesen új zsír-, kalória- és nitrátszegény menüt, ugyanis, és itt jön a lényeg: a fogyasztók egyre tudatosabbak. Hogy szokták az amcsik mondani ilyenkor? Bullshit! A magyar meg nemes egyszerűséggel azt, hogy lófasz! Nem a fogyasztó tudatos, a fogyasztó csak elhiszi, amit a másik oldal dudorászik neki a tévében, rádióban, interneten és óriásplakátokon: élj egészségesen, figyelj a szívedre, ne egyél zsíros dolgokat, satöbbi. Csakhogy.
Akinek szívproblémái vannak, nagy valószínűséggel nem eszik meg naponta öt hamburgert, ha mégis, így járt. Nem az eladási, sokkal inkább a vásárlási szokásokkal van a probléma. Ugyanis azok, akik teljesen egészségesek, azok fogyókúráznak, eszik a bifidus essensis tartalmú joghurtot, és élnek salátákon. Akinek pedig a szívén egy óriási visszaszámláló van, ami minden dobbanásnál tízzel csökkent egy egyébként sem hatalmas számot, az meg reggel hétkor pacalpörivel, feketével és füstölgéssel kezdi.
Nincs ezzel semmi baj, az ő életük, de azért nem szabadna elfelejteni, hogy anno a parasztbácsit, aki kint dolgozott a földeken, az anyóka nem light vacsorával, meg zsírszegény akármivel várta, hanem hagymával, kolbásszal, szalonnával és hasonló dolgokkal. Szép is lett volna, ha többórás kemény meló után közli az asszony, hogy ma bizony Norbi-féle vacsora lesz apjuk!.
Félreértés ne essék, nem azzal van a probléma, hogy megvan a lehetőség a különféle akármitől-szegény ételek beszerzésére, hanem azzal, hogy mindenkire rá akarják erőltetni. Kéthavonta egyszer szoktam hamburgert enni (általában Burger King rulzik nálam), valamint nyáron a házit ugye, de az más téma. És akkor jönnek nekem a hittérítők, ha véletlen betérek egy gyorsétterembe, hogy ez mennyire ártalmas, és meg fogok halni, és egyébként is patkányhús belekerül, megamúgy. Könyörgök, nem naponta eszem, és ha naponta enném is, hol érdekelne, hogy mit mondanak? Kéthavonta egyszer bevágok egy Whoopert, nem fog megölni. Ha mégis, így jártam, vállalom a kockázatot.
Nem a fogyasztó lett tudatosabb, ez szimplán a most aktuális hájp, hogy mennyire étkezünk egészségesen. Holott sokkal több egészségtelen dolgot csinál egy átlag ember, mint a zsíros ételek fogyasztása (dohányzás, alkoholfogyasztás, kevés mozgás és társai, ugye).
Most kimondom azt, amit szerintem titkon mindenki ugyanígy gondol, mégha nem is ezt mondja: utálom az optikai lemezeket. Ezen utálatom annyira erős, hogy már-már azt írnám le, hogy útálom. Hogy miért? Drága, lassú, körülményes, sok helyet foglal, könnyen (nagyon könnyen) sérül, meg még biztosan találnék jónéhány perdöntő ellenérvet. Kivel ne fordult volna elő, hogy a nemrégiben megégetett lemezét a komputer olvasója kiröhögött? Ugye. Kis példa: Tigi barátom megvette a Harry Potter akárhanyadik részét DVD-ben, eredeti, színes-szagos változatban. Kétszer megnézte, egy évvel később már nem tudta, csak számítógépen, félórás szenvedés után. Oké, ritka eset, de ott a házilag írt DVD lemez, ami ugyanez. Próbáltam én már az ezer forintért vett ilyen-olyan profi DVD-t, és a hetvenforintos darabáron beszerzett TDK DVD-t is; a százezres Pioneer írótól egészen a tizenötezres LG-ig – mindegyik gyenge. A különbség az, hogy az egyik fél- a másik egy egész év után vesztette el az adatot. Igen, én például okos (bár egyben bátor) lépésnek tartom, hogy a »Macbook Air« nem kapott semmilyen optikai túrót.
Hiszek abban, hogy néhány éven belül az átlag háztartásokban megtalálható lesz egy eszköz, ami rendelkezik 500-1000 GB kapacitással, rajta jó minőségben a filmek (persze legálisan megvásárolva, letöltve, akármi), és Béla este leül, bekapcsolja ezt a masinát, belelép a menübe, rábök a film címére (leírással, albumborítóval, meg ahogy kell), és elindítja. Ennek a rendszernek nagy hátránya persze, hogy nem lehet kölcsönadni a filmet a szomszédnak, de valamit valamiért.
Hidegen hagy az összes korong alakú műanyag darab, amire különféle lézeres eljárásokkal kell adatot írni vagy olvasni. A memóriakártyákban és egyéb eszközökben sokkal-sokkal több fantáziát látok.
Valaki elmesélhetné nekem, hogy a sárga szöcske fedőnevű hadművelet, a BKV és a fiatalok között előre letisztázott időpontban, szabályosan történő esemény, vagy ehhez a BKV-nak semmi köze? Ugyanis szerény véleményem szerint, előbbi esetben vicces, utóbbi esetben felháborító.
Ez egyébként onnan jutott eszembe, hogy a Fehérvári úton kisiklattak, majd összefirkáltak egy 56-os villamost még a múlt héten. Persze vicces dolog látni, ahogy kisiklik egy villamos, én nem állítom az ellenkezőjét, csakhogy a BKV-nak, az utasoknak és egyéb közlekedőnek rohadtul nem az, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen incidens sokkal súlyosabb balesethez is vezethet, aminek következtében ha valaki életét veszti, akkor már minden a dolog, csak nem vicces.
Valamint – mint azt biztosan mindenki észlelte – a BKV sárga-fekete szalagokkal izmozik. Egészen hasznos, a célnak tökéletesen megfelel; például az oktogoni földalatti megállóban a jegypénztárat, és a jegykiadó automatát szépen elkerítették, ami azért jó, mert ha bérletet veszel, nem löknek fel a siető utasok, ha siető utas vagy, szabadabb utad van a járműig, ha pedig bliccelni akarsz, akkor buktad.
Annyira jó érzés másodszor is összeszedni a takonykórt kevesebb mint három hét leforgása alatt, hogy azt inkább le se írom most ide.
Azt viszont igen, hogy tegnap vonatoztunk, csak a móka kedvéért, a Keleti Pályaudvartól egészen Kelenföldig. Igazából kellemesen csalódtam, mert általánosságban mindenki szidja a vasútközlekedést, és nem csak a sztrájk miatt, hanem mert piszkosak a szerelvények, kevés az ülőhely, az is kényelmetlen, sok a késés és így tovább. Nos, mi tegnap ezek közül egyet sem tapasztaltunk. Szépem megnyomorgattuk a hájtek jegykiadó gépet (teljesen logikus a kezelése egyébként), 125 magyar pénzér kiköpte a vonatjegyet, megkérdeztük, hogy most akkor melyik vonat is jó nekünk (a győri volt az, egyébként), fölszálltunk, és óramű pontossággal a kiírt időpontban elindultunk, majd nem sokkal (14 perccel pontosabban) később megérkeztünk. Így nézett ki a szerelvény belülről:
Persze nem azt mondom, hogy az összes vonat jó, de ezzel konkrétan nem volt probléma, sőt. Azzal viszont már több a gond, hogy itthon szerintem nem biztonságos vonattal közlekedni. A Salgótarján-Budapest távot is szívesen megtenném, de nem teszem, egyrészt mert a busz gyorsabb, másrészt mert tényleg nem biztonságos. Meg nem biztonságosak a gyönyörű aluljárók a pályaudvarok környékén (Kelenföld, Nyugati – ugye nem kell mesélni). És valahol annyira bosszantó, hogy ott vannak a szép pályaudvarok, van egy-két szép vonat is, de az utasok (én legalábbis) nem érzik magukat biztonságban. És ezen változtatni kellene.
Emlékszem mikor utaztunk Velencébe vonattal, mesélte a kalauz, hogy félúton felszállt néhány putris jegynélküli tróger az elsőosztályú kocsira(!), majd késsel fenyegették, hogy ha nem fizet, megölik. Mivel sok pénz nem volt nála, a fülkében található teákat, vízmelegítőt és párnákat vitték el. Természetesen ez sem mindennapos, de akkor is, egy biznisz klessz járaton, amin akár külföldiek is lehetnek, meg úgy egyébként sem szabadna ilyennek megtörténnie.
Avagy Hungarian Television Experience (ez ironikus akar lenni). Fél füllel idehallani az RTL Klub remek vetélkedője, A széf egyik kérdését:
Hogy issza James Bond a Martinit? A: keverve
És megjelölték, bazmeg, megjelölték! Abba már bele sem kötök, hogy Vodka-Martini. Nem sokkal később a hetedik kérdés kérdés is hasonlóan nehéz:
Milyen állatot követve jut el Alice Csodaországba? A: fehér macska
Szintén megjelölték. Sebestyén Balázs meg a vetélkedők? Kösz, de inkább nem.
Valamint belefutottam ma a Hal a tortán, illetve a Vacsora csata című akármikbe. Hát vegyesek az érzelmeim. Egyrészt volt egy-két finomnak tűnő fogás, ezzel nincsen gond, ám nekem az a bajom, hogy mindkét műsor pontosan ugyanolyan, ugyanarra a sémára épül fel, ugyanakkor kezdődik, ugyanakkor ér véget, ugyanakkor van reklám. És akkor azt hiszed, hogy végre valami egyedi, de közben mégsem.
Dúl a webkettes mizéria, jön a flickr a csúcsjó AJAX-os képmegosztó izéjével, pró akkonttal, kezdetleges szerkesztési lehetőségekkel, meg hasonlókkal. Aztán megérkezik a magyar Indafotó is, nagyjából hasonló tulajdonságokkal, csak magyar kézből, magyar kéznek. És akkor közli az Adobe, hogy csináljunk fotómegosztós akármit mi is! És ha már úgyis mindenki levarezolja a rohadtul drága fotószerkesztő szoftverünket, nevezzük el Photoshop Expressnek; és ne erőltessük a webkettőt, legyen az egész úgy ahogy van Flash alapú, elvégre miénk a Flash; és ha már Flash, akkor rögtön a 9-es, mert csak.
A dolog egyébként nagyon korrekt, 2 GB tárhelyet ad, saját elérhetőséggel (nekem például http://mefi.photoshopexpress.com/), és nagyon-nagyon komoly szerkesztési lehetőségekkel rendelkezik, tulajdonképpen azokkal az általános effektekkel, amiket az átlag fotóbuzerátor használ.
Hosszasan lehetne ecsetelni hogy mennyire jó, nem fogom, inkább leírom, hogy mik voltak azok, amik nem tetszettek:
nagyon lassú: ahhoz képest persze hogy 3 megapixeles képet buzerálgattam, onlájn, nem vészes, de hosszútávon a kutya sem fogja nézegetni az albumokat, ha ilyen lassan töltenek be;
folyton pittyeg a böngésző, hogy nem biztonságos: ugyanis hiába a https://, a Firefox és az Opera is másodpercenként jelzi, hogy ettől függetlenül a használata nem biztonságos, nagyon vigyázz, hogy milyen adatokat adsz ki magadról. Idegesítő.
Magyar kódlappal kicsit nehézkes a bejelentkezés: ugyanis az Alt+V kombinációra mindent ad, csak kukacot nem.
Ezektől eltekintve szerintem nagyon korrekt, ha e pár bosszantó dolgot sikerül javítani, akkor még favorit is lehet.
Méghozzá az Ördögnek, ha ebben az esetben mondjuk épp a Google az Ördög (persze jó értelemben), ugyanis mostantól egy kisebb hirdetési sáv található a kommentbeküldős blokk alatt:
Nem buzdítok senkit, hogy kattintson, nem is akarok meggazdagodni, ha a mefiblog éves költségeit fedezi, már megéri, ha egy kis zsebpénzhez is hozzájutok, akkor mégjobban, az a pénz például kapásból mehet a »mefiblog parti« költségvetésébe. Ettől függetlenül aki kattint, annak köszönöm. A széle kicsit lelóg, ez van.
Vettünk a »Frei Caféban« (Aréna, Libri) Shanghai zöld névre hallgató teafüvet, száz grammos kiszerelésben, ami nagyjából sokliter teára elegendő, éshát az igazság az, hogy isteni, és sokkal jobban megéri, mint a filteres teának nevezett izék. Takonykórra meg aztán pláne zseniális, szabályosan simogatja a torkomat.
Valamint azt vettem észre tegnap, hogy a Tesco nagyon belehúzott. Konkrétan a Színes névre hallgató termékeikre gondolok. Múltkor ugye a »macskaeledelről« volt szó, tegnap pedig azon döbbentem le, hogy minden második terméknél megálltam, hogy jé ez mi, ilyet még nem is láttam, milyen márka, és legtöbbször azt hittem, hogy valami német cuccról van szó, közben meg mindegyik a Tesco Színes akármi volt. És a fura, hogy nem verik nagy dobra. Poénból bedobtam egy vaníliás joghurtot, csokis rizsgolyókkal. Száz darab magyar forintba ízlett, és meglepően jó volt, semmi műanyag íz, nem volt telekúrva E-méreggel és még sorolhatnám. Persze valahol biztos kibújik az, hogy nagyjából kétszer kevesebbe kerül mint márkás társai, de nem igazán érdekel amíg finom, és amíg újdonságokat tud bemutatni, amit sok esetben más gyártótól nem biztos hogy látok.
Meg még azt is elmondom, ha már, hogy tavaly Olaszországban ettem olyan rágót, amiben ilyen mentolos zselé volt töltve. Isteni, meleg nyári napokon pláne, lehűti az ember arcát. (Kis közbevetés: az olaszoknál nagyobb hagyománya van a kis papírdobozban húsz drazsénak, mint a papírba csomagolt tíznek itthon.) És tegnap – szintén a Teszkóban – láttam ilyen kis töltött rágókat, dobozos kiszerelésben. Szintén remek, bár ez nem teszkó gyártmány.
Szombat délutáni bevásárlási tapasztalatainkat olvashatták, most pedig következzék az időjárás-jelentés.
Döbbenten olvasom Zsukinál, hogy mennyi ember szólja le az OTP Bankot. Nyáron lesz harmadik éve, hogy náluk van a számlám (lakossági deákszámla), és eddig semmi komolyabb problémám nem volt velük. Avagy mégis, hiába kértem hogy postázzák ki a bankkártyát, ottmaradt a fiókban, be kellett érte sétálnom (és nem kék biciklis volt, hanem valami csúnya kép van rajta, gyász!). Manapság meg már saját fotót is rárakhatod. A lényeg viszont, hogy amire nekem kell, tökéletes. Keveset vonnak le, ingyen vehetek fel pénzt naponta egyszer, és korlátlanul fizethetek ingyen, kártyával. Amíg nem jött meg a kártya, szépen besétáltam a fiókba, odaadtam a kis papírlapot amin az adatok voltak, elkérték a személyim, és már kaptam is a pénzt. Három fiókba szoktam járni, ha intézni kell valamit, az egyikben már név szerint ismernek, de mindegyikben teljesen udvariasak, és általában a kiszolgálás is gyors (bár ez sok minden mástól is függ). A családi számla szintén az OTP Banknál van, szintén semmi probléma. Van webbank ami eleinte roppant gáz volt, pláne a felújítás után nem sokkal, de aztán összekapták a dolgokat, és azóta tökéletesen működik, még Opera böngészővel is, ami nagy szó azért. Ráadásul biztonságosnak is mondható, ugyanis a bankszámlaszám, az azonosító, a jelszó és a tulajdonos mobiltelefonjának hiányában nem lehet belépni és tranzakciót indítani.
Pozitív tapasztalatok vannak még a Budapest Bankkal is (ugye, Emese?), nagyjából ugyanezeket tudnám elmondani róluk, annyi különbséggel, hogy a webbankjuk Operával már kevésbé működőképes.
És akkor ezek után a teljesen egyértelmű kérdés: neked milyen tapasztalataid vannak az egyes bankokkal kapcsolatban?
Bevallom, hogy bár alapfilmről beszélünk, még nem láttam. Illetve láttam, de hat- vagy hétéves lehettem akkor, és egyáltalán nem emlékeztem rá, valamint ez a film tipikusan az a kategória, amit máshogy értelmez az ember hat-, tíz-, húsz- és harmincévesen is.
A film fantasztikus. Tényleg. Robin Williams egyébként is a kedvenc ámérikái színészeim között szerepel, a legtöbb filmje jó volt, legyen szó vicces családi limonádéról, vagy vérkomoly drámáról, mint például ez a film.
Mai szemmel fura volt látni a filmben bemutatott világot, pláne nekem, bár azt hiszem nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom: nem tudtam volna elviselni.
Azon döbbentem le most éppen, hogy a különböző cégek, különböző országokban mennyire más minta alapján állítják ki a nyugtát, blokkot, számlát. Ez pedig azért roppant zavaró, mert ha valamilyen feltétel szerint dolgoznál az adatokkal, akkor mindegyik kis fecnin máshol kell keresned az információt. Ráadásul van jónéhány cég, amelyek még a pénznemet sem tüntetik fel. (Konkrétan néhány szláv nyugtáról volt szó, a neten kellett kutakodnom, hogy akkor ez most melyik ország is, zavaró.) Lehet az én perverzióm ez, de ha tehetném, szabványosítanám a nyugtákat, hasonlóképpen:
Értelemszerűen a tételek különféle információi (mennyiség egysége, kedvezmény stb.) az ismétlődő részben helyezkednének el; illetve a dátum formátumában lehetne vitatkozni, de a lényeg, hogy egységes legyen. Mindenféle egyéb sallang (köszönjük a vásárlást és társaik menjenek a blokk aljára. Véleményem szerint ezen hosszútávon mindenki csak nyerne, ugyanis:
adatfeldolgozáskor rögtön tudod hová nézz, rögtön látod milyen pénznem, mennyi pénz, és így tovább;
méret tekintetében könnyebb elhelyezni, átláthatóbb az azonos szélesség miatt;
idővel az összes nyomtató támogatná ezt a szalagméretet, esetleg csak ezt, így, megszűnik a legtöbb kompatibilitással kapcsolatos probléma;
egységes, átlátható rendszert kapunk.
Mert konkrétan nem biztos, hogy engem érdekel a cég szlovák reklámszövege, csak az, hogy mennyi a végösszeg, milyen pénznemben állították ki és mikor készült.
Ötvenkét film, kétezer forintért, este hattól reggel hatig. Persze ennyi idő alatt csak öt-hat filmre van ideje az embernek, de ettől függetlenül jó bulinak tűnik, én ott leszek. A filmek pedig, amiket tervezek megnézni:
Nemrég írtam róla, hogy »egy diák vascsővel fenyegette idős tanárát«. Emlékszem, nem is olyan régen volt egy nagyon komoly élelmiszeripari-botrány, mikor is egy nagyobb raktárban található termékek 90%-a átcímkézve lett eladva, lejárt szavatossággal. És akkor utána hónapokig több ilyen esetet lehoztak az újságok, bemondott a tévé, megírtak az interneten. Aztán elcsendesedett a dolog. Most is ugyanúgy vannak lejárt szavatosságú ételek, most is átcímkéznek dolgokat, vagy egyszerűen nem írják rá a lejárati vagy gyártási dátumot, mégsem csámcsog rajta a média, ugyanis nem olyan izgalmas. A mostani téma a tanárverés, a diákok egyre durvább viselkedése, és hasonlók. Ez sem újdonság máskülönben, én mikor elsős voltam középiskolában (2003), már akkor voltak nagyon durva dolgok, mégsem hozta le mégcsak a helyi lap sem.
Sőt, már általános iskola negyedikes koromban (2000) megesett, hogy az egyik nemcigány fiatalember kapott egy szaktanárit, az – egyébként roppant kedves és aranyos, remek pedagógus – osztályfőnökünk meg kitépett hajat, három monoklit és egy törött bordát mindezért. Ezt sem hozta le a televízió.
Hogy mit tennék én az efféle esetek megelőzésére? Nem tudom. Avagy talán mégis. Az első lépés a családi pótlék rendszerében való radikális változások bevezetése. A pénz osztását a tanuló eredményeihez igazítanám: az előző félév szerint, minimum 3,5-ös tanulmányi átlagra lehetne kapni, értelemszerűen minél jobban tanul az illető, annál több pénzt kap. Amennyiben a drága diák nem úgy viselkedik, ahogyan kellene, a családi pótlékot azonnal megvonnám, persze nem végleg. És hoppá: rögtön mindenki elkezdene hajtani, mert egyrészt lenne ösztönzés, másrészt anyuci sem örülne neki, ha elesne a havi párezer forinttól. Aki nem hajtana, ráfázna – tiszta sor.
Továbbá, ott van még a tankötelesség. A gyerek csak rontja a levegőt az iskolában? Ki kell rakni, és nem lesz ilyen probléma. Természetesen a kizárás azonnal maga után vonná a létező összes segély azonnali megvonását. Hoppá kettő: lásd az előző bejegyzést.
Nem állítom, hogy ezen változtatások teljes mértékű pozitív változásokhoz vezetnének, nem állítom, hogy jó oldaláról közelítem meg a szerintem bajos pontokat [ezt majd a témában nálam okosabb emberek, (például pitbull) kifejtik] de mindenképpen jobb lenne a helyzet. Írhatnék még oldalakat, de teljesen fölösleges: az oktatással baj van, változtatás, de méginkább: változás kell. Sürgősen.
Nemrég írtam róla, hogy 
