mefiblog - főoldal

Mindenekelőtt: szeretnék kérvényt benyújtani, hogy egyik film címe se legyen lefordítva. Ugyanis itt van az In Bruges című film, amit sikeresen Erőszakiknak fordítottak. Ezzel az a baj, hogy a címre ránézve valami vígjátékot vár az ember, és tény ami tény, hogy lehet jócskán röhögni is, de a végére pont nem a röhögés lesz a legjellemzőbb.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Bocsássatok meg, de ezt muszáj vagyok idézni:

kedves myvip!lenne egy nagy kérésem!legyenek szívesek ki törölni a rendszerbőla régi myvipemet ugyan is zaklatnak!!!már van új myvipem!a régít sajnos nem tudom ki törölni mert megváltoztatták a frremail jelszót amivel ki tudnám törölni!a régi myvip címe [cenzúrázva] freemail címe ritababy2 nagyon szépen kérem önöket hogy töröljék ki a rendszerből!!!!MERT A RÉGIN ZAKLATNAK!!!előre is köszönöm szépen.MERT VALAKI FELTÖRTE!!!!!!!!!REMÉLEM SEGÍTENEK ÉS KI TŐRLIK A RENDSZERBŐL MERT MÁR KI BORÍT ÍDEGILEG AZ A VALAKI AKI FELTÖRTE!!!!!!!!!!!!!!

Ekkor döntöttem el, hogy mostantól törlöm a különböző meghívókat kérő, és hasonló hozzászólásokat.

Annyira eseménydús napom volt, hogy azt lehetetlen lenne leírni; azon túl hogy az M3-ason láttunk egy katonai kísérettel szállított tankot, valamint hogy »Kázmér« lefeküdt a parkettára, én mellé dőltem, és félperc dorombolás után nagyjából 15-20 percet aludtam, illetve még azt leszámítva, hogy most elszaladok vásárolni valami péksüteményt, semmi nem történt.

Leginkább úgy érzem magam ezen a napon, mintha egy távoli bolygón lennék, magam sem tudom miért:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Franciául tudók előnyben. A lényeg, hogy Nicolas Sarkozy francia elnököt meghívták egy televíziós műsorba, aztán sem a technikus, aki a mikrofont akasztotta a nyakába, sem pedig a sminkes asszony nem köszönt neki, amire ő kissé gúnyos megjegyzéseket tett a nevelésükkel kapcsolatban.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Részletek az SG.hu-n.

»TúRó« közben belinkelte az angolul feliratozott változatot.

Macaframa – MACAFRAMA videója a Vimeón.

Az hanyas, hogy a közelben lévő török gyorsétteremben – más magyarosnak csúfolt éttermekhez képest – sokkal finomabb, már-már majdnem olyan gyümölcslevest kapok, mint otthon? Vagy például az, hogy az éjjel-nappaliban hajnal kettőkor finomabb-puhább-több pékárut lelek, mint a környéken lévő közértekben bármikor?

Valamint napok óta zaklat egy privát szám, és akárhányszor felveszem a telefont, ő lerakja. Ma végre sikerült a félperces hívást lebonyolítani, és mi volt? Na mi? Hát persze hogy egy telemarketinges. Ráadásul nem is engem keresett, hanem valami Beát. Mondtam neki hogy ezt kicsit bukta, de legalább nem fog többet hívni (remélem).

Jelenleg ezek foglalkoztatják kicsinyke agyacskámat hatalmas agyszerkezetemet.

Úgy volt, hogy megnézzük ma Balázzsal a Hancock című filmet, de arra nem értünk oda, így végül Wanted lett belőle. A tovább után igyekszem szpojlermentesen.

Megemlítem azt is (hadd örüljön Balázs), hogy a jegykezelő srác olyannyira tudta a szabályokat, hogy meghalt volna, ha nem köt bele a félliteres kólásüvegembe, amit aztán végül úgy is becsempésztem. Értem én hogy szabályok, de majd ha tűrhető áron és nem csak egyféle agyonvizezett-agyonjegezett kólát lehet kapni a büfében (és amúgy is jéghideg a terem), akkor ott fogom megvenni, lehúzós senkik. Hihetetlen milyen taplók dolgoznak egyébként is a mozikban, ha lenne pénzem, mennék VIP-terembe.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Megmondom őszintén elég felületesek az információim a szcientológiáról, de annyit azért e kevés és felületes információmennyiséggel is látok, hogy a dolognak sok értelme nincsen. A szcientológia leginkább egy olyan intézménynek tűnik nekem, ahová unatkozó gazdag emberek járnak, akik nem tudják mire költeni a rengeteg pénzüket. De például sok embert úgy húztak csőbe, hogy sikerült egy érzelmi mélypont alkalmával megtalálni, amikor az ember bármire igent mond. Áltudomány. Egyébként sem vagyok oda a vallásokért, de együtt tudok élni a tudattal, hogy vannak mélyen vallásos emberek, és vannak köztük kevésbé mélyen intelligensek is. Ellenben a szcientológia sajnos egy olyan dolog, aminek a jelenléte kifejezetten irritál.

Van egy kedves ismerősöm, aki egy kellően nagy vállalatnál dolgozik, és akit értelemszerűen nem szeretnék most megnevezni. Ez az ismerősöm egyik nap kapott egy többoldalas személyiségtesztet, amit egy szcientológiai cég készített. Intimebbnél intimebb kérdésekkel, olyanokkal, amelyeket az ember talán a legjobb barátjának, vagy anyjának nem mond el, nem hogy egy HR-csoportnak, ráadásul egyáltalán nem névtelenül, hanem minden adatot megadva.

A bökkenő ott jött, amikor a szigorú, minden bizonnyal a szcientológiával nem összeköthető főnök (ironikus mondatot olvashattak) közölte, hogy aki nem tölti ki, az az amerikai filmekből ismert jelenetet kövesse: fogjon egy dobozt, dobálja bele a jelentéktelen cuccait, aztán húzzon a csatába. Érthető módon sem az ismerősöm, sem mások nem nagyon tudtak ellenkezni, mert van olyan ember, akinek az a minimálbéres szarmeló nagyon is sokat számít, pláne ilyen árak mellett mint ma – de ne menjünk el ilyen irányba, a lényeg más.

A lényeg az, hogy 2008-ban, a szabad gondolkodás évében, amikor elvileg mindenki azt tesz, mond és gondol amit szeretne, bizonyos vallásnak csúfolt intézmények irányítanak embereket, szereznek róluk információt – saját kézből. És igazából azt nem tudom eldönteni, melyik a szomorúbb: hogy egyetemet végzett, elvileg értelmes és befolyásos emberek tagjai ennek az intézménynek, vagy hogy az intézményre jobban illene a polip szó, ami hosszú karjaival mindenhová elér, és jól megszorít mindent, amit tud.

Találkoztam ma (négy év után először személyesen!) smv-vel, barátnőjével kaméleonnal, ő neki a húgával Pézsmatulokkal és barátjával Godzillacival. Aztán smv-vel megnéztük a várost, már amennyire három óra alatt meg lehetett.

Megjött ma a szokásos számlakivonat; általában nem szoktam megnézni, maximum egy évre elrakom, aztán megy a kazánba, hiszen 2008-ban a webbank idejében sok értelme nincs a papírnak, pláne nem egy lakossági junior számla esetében. Most viszont belepillantottam, és ezen a soron elmosolyodtam:

KAMATJÓVÁÍRÁS: Bruttó kamat (HUF): +4; Kamatadó (HUF): -1; Összes jóváírás (HUF): +3.

Ami a kerekítés miatt mondjuk öt, persze ez itt nem számít. Oké, hogy sok kicsi sokra megy, de érted.

Ami az igazat illeti, a vérszerinti apámat egyáltalán nem ismerem, ezalatt a majdnem húsz év alatt egyszer sem láttam, bizonyos okokból kifolyólag, melyeket itt nem részleteznék. Ezzel egyébként semmi gond nincsen, nem tépázta meg lelkivilágomat, kivált, azt az embert tekintem apámnak, aki velem van, nevel, segít, támogat, nagyjából négyéves korom óta. Más ez a szituáció, és más az, amikor valaki tizenévesen veszti el az apját.

Ami viszont zavar, hogy apai ágról egyetlen rokont sem ismerek, és anyai ágról is csupán két rokon házaspár van, ő velük ritkán tartjuk a kapcsolatot, mivel az ország másik végében laknak (igen, szar kifogás). Viszont ugye manapság (még mindig 2008, internet) nem jelent különösebb nehézséget egy kisebb nyomozással kideríteni, hogy kik az ember rokonai. És ami igazán meglepett (bár sok dolgot meg is magyarázott, például hogy mért csorgatom a nyálam egy fényképező, mikrofon, kamera, stúdió, színpad vagy hasonló láttán), hogy rengeteg művész rokonom van apai ágon.

A vérszerinti apám egy időben iparművész volt, mindenféle bőrből készült díszeket, könyvkötéseket, és egyéb dolgokat készített, valamint ha jól tudom, manapság lovakkal foglalkozik. A nővérét ismerem, utoljára hatévesen láttam, de amikor külföldre költözött megszakadt a kapcsolat, egyébként az Old Boys nevű zenekar énekesnője. A fia, aki három évvel fiatalabb nálam szinkronszínészkedik, rengeteg filmben és sorozatban kapott szerepet (egy ismertebb szerepe például az Apafej című filmben a kissrác magyar hangja, de ha jól tudom kapott szerepet a »Heroesban« is). A legérdekesebb a nagyapám, aki színész, de sajnos már akkor nem élt, mikor megszülettem, pedig szívesen megismertem volna. Olyan klasszikus filmekban játszott, mint például A Tenkes kapitánya vagy mondjuk a Lúdas Matyi. Nagyanyám énekes, ő vele is hatévesen találkoztam utoljára. Dédinagyszülőkről kevés az információ, a dédnagyapámról annyit sikerült megtudnom, hogy író volt.

Érdekes dolog, hogy bár ezek közül az emberek közül csak hármat ismerek, mégis rengeteg dologban magamra ismerek, ha olvasok róluk. A vér nem válik vízzé, ahogy mondani szokták. Nem bánkódom amiatt, hogy nem ismerem a vérszerinti apámat, soha nem is bánkódtam, viszont az már kicsit jobban zavar, hogy a többi rokon közül sem ismerek senkit, pláne, hogy többségük olyan ember, akit igazán jó lenne megismerni, független attól, hogy ismert-e a neve.

Az mondjuk tényleg érdekelne, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy elég családcentrikus személyiség vagyok. És pont emiatt rossz kicsit, mikor mesélik az ismerősök, hogy ilyen unokatestvér, olyan rokon, olyan családi látogatás. Ezekből a javakból nekem sajnos nem jutott, bár lehet előnyömre vált.

Az amerikaiak ünneplik a kétszáz-akárhányadik függetlenség napját, közben az elnököt anyázzák meg mondják neki hangosan hogy rasszista, miközben a szekuriti rángatja őket odébb. Itthon »vonulnak a melegek« (vitázni annál a bejegyzésnél lehet), mennek az ellenmelegek, dobálják a rendőröket, és hát a szokásos cirkusz. Mondjuk most biztosan kijelenthetem, hogy a rendőrök húzták a legrövidebbet, ha melegek ha nem.

Nem szeretem az erőszakot, sokszor persze indokolt (általában az erőszakot ugye erőszakkal toroljuk meg), de az olyan embereket, akik csak erőszakkal képeseik elérni dolgokat, megvetem.

Ez a szombat meg annyira nem is tudom milyen, leginkább a nyomott szó illik rá, egész nap nem tudtam mit kezdeni magammal, pedig nem tétlenkedtem, volt is dolgom bőven. Mondjuk ahogy nézem, nem csak nálam ilyen a helyzet.

Ennyi meg egy bambi, ja, meg annyi, hogy ettem főtt csöves kukoricát.

Semmi szpojler, lehet olvasni bátran, ha.

Megnéztem a »Skins« második évadfináléját (is). Hát, ez a sorozat mindent vitt nálam idén, pedig van »néhány esélyes«, de igazából ennyi érzelmet-nevetést-bólogatást semmi más nem hozott ki belőlem. Még mindig ajánlom mindenkinek, sorozatot egyébként nem néző emberkéknek is, mert az egész valami hihetetlenül jó, nem tudom egyszerűen úgy szavakba önteni, hogy hűen adja vissza azt az érzést, amikor nézi az ember.

Ez volt az első rész, amikor nem bírtam ki: sírtam. Sokszor a nevetéstől, sokszor nem. Utoljára a »Prson Break egyik részének végén sírtam« istenigazából. Igen, biztosan puhány vagyok és azért sírok, de mindenkinek aki így gondolja, ajánlom, hogy nézze végig ezt a 19 részt, aztán ha nem fog egyszer sem sírni, vagy legalábbis picit elgondolkodni, akkor másszon fel egy hídra, aztán ugorjon le onnan. Azt mondtam pont smv-nek is, hogy akinek a Skins nem tetszik, az hazudik.

Ezt a két nevet pedig valahová vastag filctollal fel fogom írni: Bryan Elsley és Jamie Brittain. Persze lehetne még sok-sok más nevet is, de ők a tulajdonképpeni főkolomposok.

Ez lehet szpojleres: azt mondjuk sajnálom, hogy a harmadik évad kissé más irányba halad majd.

Mostanában két reklám van, ami nagyon tetszik, az egyiket a CNN-en látni leggyakrabban, a másikat pedig magyar adókon is. Egyik:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Másik:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Egyébként elkezdődött a 2008-as Tour, és hamarosan befejeződik az idei Wimbledon. Nem vagyok nagyon sportember, de a biciklizés ugye közel áll a szívemhez, a Wimbledont meg leginkább tanulás szempontjából nézem, ugyanis ha már elkezdtem ezt a »tenisz-dolgot«, akkor nem árthat.

Ma kicsit elszontyolodtam annak láttán, hogy hamarosan véget ér a nyár, pedig úgy istenigazából el sem kezdődött, bár korábban »indult«. Ez már megint egy fura mondat lett, így megy ez ugye errefelé.

Azon gondolkodom egy ideje, hogy jó volna ellátogatni valami fesztiválra. Eleinte úgy volt, hogy Sziget lesz belőle, de végül arra jutottam, hogy sokkal jobb választás lenne SZIN nevű rendezvény, és legalább az országjárást is kipipálnánk.

Elkészült továbbá idén is a turisztikai felmérés, és most azt mondták az idelátogatók, hogy a magyarok bunkók, a kiszolgálás nem mindenhol jó, és még koszos ország is a miénk. Érdekes, hogy nemrégiben még teljesen mást mondtak a turisták. Ettől függetlenül viszont hét százalékkal többen jöttek ide.

És valahol pofátlanságnak tartom, hogy orrba-szájba reklámozzák itthon a Balatont, hogy menjél és érezd jól magad, de sokan rohadtul nem tudnak menni, egyrészt mert drága, másrészt mert nem feltétlen kapnak szabadságot. És biztosan jó lehet a negyven fokban a munkahelyen nézni a nagy plakátot, hogy Gyere a Balatonra!.

Ma egyébként nyári nagytakarítás volt, házon belül és kívül egyaránt, aminek következményeképpen kellően elfáradtam. Ez gondolom látszik is.

A gyors nyári zápor után a felhők olyan furcsán rendeződtek, mintha valami fal lenne a kert elé húzva, magasra fel, és okkersárga árnyalatban engedné át itt-ott a fényt, földöntúli hangulatot festve így. A kutyák a nedves flaszteren szaladgálnak ide-oda, »Kázmér« a konyhaablakban ülve, a függönyök mögé rejtőzve nézi őket, lapítva, nehogy kiszúrják.

Aztán egy hangos dörrenés, a sárgás fény helyét ezzel egyidőben kékes sötétség veszi át; a kutyák elszaladnak fedezékükbe az eső elől, a macska kissé rémülten, de mindezt igyekezve nem nagyon mutatni besétál a szobába, és elnyúlik a fotelben.

Human írja, hogy az (állványról való) fotózásra Angliában eléggé harapnak. Nekem sajnos volt egy kalandom, mikor is a hármas metrót szerettem volna lekapni, állványról, és két biztonságiőrtibi megjelent, hogy legyek kedves elhagyni a metró területét. Hiába izmoztam a BKV-bérlettel, megvárták míg összecsomagolom az állványt, majd ki is kísértek. És sokáig nem értettem teljesen, miért nem lehet állványról fotózni (ezt nagyon sok helyen egyébként a szabályzatban is kiemelten fontos dologként kezelik), míg aztán megérdeklődtem több helyen, és nagyjából az alábbi magyarázatokat kaptam:

• a metrós példánál maradva, a vezető a sötét alagútból hirtelen kiérve a fényes megállóba, nem tudja eldönteni, hogy te most épp egy páncélököllel szobrozol, vagy csak a kompakt géppel izmozol;
• szintén a terrorizmussal magyarázzák még azt is, hogy állványt használva feltehetőleg rendkívül precíz képeket szeretnél készíteni, és ugye aki precíz, az valószínűleg arab is, az arabok meg terroristák, és a következő célpontjukat készítik elő;
• az állvány elvileg veszélyes is lehet, mert mondjuk felkapod, és törsz-zúzol vele, például orrokat. Ez persze inkább zárt helyekre vonatkozik;
• sok helyen úgy vannak vele, hogy aki állvánnyal dolgozik, az feltehetően profi fotós, a képekért pénzt fog kapni, az meg milyen már;
• még több helyen nem hogy állvánnyal, hanem egyébként is tiltják a fotózást. Persze közterületen a fényképek és videófelvételek készítése nagyjából nem ütközik semmilyen jogszabályba (de vannak kivételek);
• és akkor még jöhetnek olyan nyalánkságok, mint például a személyiségi jogok megsértése, vagy mondjuk kémkedés.

Persze aki egy hangyányit is tájékozott a fotózásban, az tudja, hogy a mai világban ezek a szabályok nevetségesek, már csak azért is, mert fillérekért lehet olyan mini kamerákat venni, amelyeket nem szúr ki semmilyen biztonsági berendezés, vagy őr, és kényelmesen körbekattogtathatja az egész területet. Ráadásul ha én terrorista volnék, biztos nem állvánnyal készíteném a fotót, ez majdnem olyan, mintha kiírnám hogy Terrorista vagyok, előkészítem a terepet.. Nem is beszélve arról, hogy ma már a legolcsóbb mobiltelefon is digitális kamerával van felszerelve.

Elszomorító, hogy ha esetleg terrorcselekmény célpontjává válna Magyarország, akkor nevetségesen könnyű lenne az egész metróhálózatot a levegőbe repíteni, hiszen se fémdetektor, se szimatoló kutyák, se semmi. A biztonsági őrök és ellenőrök pedig sajnos inkább egy tizenéves fiatalhoz mennek oda keménykedni, hogy ne fotózzon már állványról, mintsem egy gyanús kinézetű emberhez, akinek piros kapcsoló van a kezében. (Szívesen megnézném, mit csinálnának ha valaki lemenne hátizsákban, kezében egy kicsi, de azért jól látható kapcsolóval, amit egy vezeték kötne a táskához.)

Még elszomorítóbb, amit egyes oldalakon olvasni-látni lehet. A Megint Állunk Vazze blogon például egy mozdonyvezető mutatja a nemzetközileg elfogadott ujját a fotósnak, a Semmi pánik, sínen vagyunk! blogon pedig buszvezető kollégája teszi ugyanezt. És sajnos én is rengetegszer tapasztaltam, hogy fotózás köben úgy kell éreznem magam, mintha valami főbenjáró bűnt követnél el, mert az emberek úgy néznek rám, mintha legalább meztelenül vakargatnám a hónaljamat délben a Váci utcában.

Vagy például a kedvenc példám (ami hozzáteszem valahol érthető, de bosszantó) a Közlekedési Múzeumban volt, ahol közölték, hogy a fényképezőgépet akkor használhatom, ha vásárolok egy fotóengedélyt, ami ezer forintba kerül. Itt még legalább van lehetőség, a Terror Házában például egyáltalán nem lehet fotózni, és nagyon komolyan rád is szólnak, ha csak előveszed a fényképezőt. Valahol persze érthető, hiszen ha lefotózod, és felrakod az internetre, akkor más nem megy el, mert megnézte ott, de szerintem ez hülyeség, mert az átlagember azért fotózza le, hogy öt év múlva majd megnézze, hogy igen, itt is jártam. Vagy például egy turista, aki nem jár évente Magyarországon, biztosan szívesen megmutatná egy ismerősnék. Vagy mondjuk te is szívesen megmutatnád egy ismerősödnek, aki rajta kívülálló okok miatt (kerekesszékben ül mondjuk) nem tud az életben eljutni oda. Vagy-vagy-vagy.

Szóval egy szó mint száz: az amatőr fotósoknak – pláne ha állványt is használnának – nehéz dolguk van. Már sokszor a mostani felszerelésem miatt is megnéznek, mely egy »Fujifilm FinePix s5600« jelzésű bridge típusú gép, valamint egy fillérekért megvásárolható, recsegős-ropogós-nyekergős, profinak egyáltalán nem nevezhető »Hama Star 63«állvány.

Egyszer talán írok arról is, hogy mennyire van nehéz helyzetben az ember, ha videózni szeretne.

Talán emlékeznek páran, volt anno a »Mindent tudó T-Gomb«, aztán az előző szerver elszállásakor az is elszállt, a gépen tárolt verzióval meg nem tudom mi volt a bajom. De a lényeg, hogy most van helyette (azaz nem is helyette, mert a T-Gombbal terveim vannak, konkrétan egy komolyabb MI felépítése) 8-ball, ami annyit csinál, hogy egy kérdésre igen-nem-talán-nemtudom jellegű válaszokat ad, teljesen véletlenszerűen, a kérdéseket nem figyelve vagy rögzítve.

Ennyit szerettem volna.

Mármint nem időjárásügyileg, ma például kifejezetten hűvös volt, bár megmondom őszintén, hogy semmi kedvem nem volt bejegyzést írni, meg úgy istenigazából mást sem csinálni. Szóval nem időjárásilag, hanem »melegfelvonulásilag« van izzik a levegő, még mindig.

A témát már kitárgyaltuk, a csontot is leszopogattuk, aztán még rágicsáltuk egy kicsit, éppen ezért nem is akartam megint elővenni, de muszáj vagyok leírni, hogy számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy már hetek óta, a rendezvény után is ez folyik a létező összes csapból, rádióból, tévéből, internetes híroldalból, és mindenhonnan. És a nagyon okos ne nézz tévét/ne hallgass rádiót emberkéknek üzenném, hogy olyan szinten ez folyik mindenből, hogy ha siket és vak is volnék egyszerre, akkor is tudnék róla. És ezt szánalmasnak tartom, pláne úgy, hogy vannak ennél sokkal komolyabb problémák is.

Felfoghatatlannak tartom továbbá azt is, amit a görögök megengednek maguknak. Aki nem ismerné a sztorit: Görögországból hazafelé lekapcsoltak egy magyarokkal teli autót, amiben negyvenegy kilogramm heroint találtak. A kocsiban volt az egyik letartóztatott férfi tizenegy éves unokája is, akit egészen a mai napig nem akartak hazaengedni. Ma is csak azért, mert elővették a gyermekjogi-akármilyen kártyát

Valamint. Ha egy teljesen névtelen utazási irodával utazunk, aminek már a weblapján látszik, hogy valami nem stimmel, akkor nem kell meglepődni, ha a nyaralás közepén csődöt mond a cég. Persze van esély arra is, hogy egy nagyobb-ismertebb céggel forduljon elő ilyesmi, de én inkább mennék mégis egy olyan vállalathoz, ami évek óta működik, mint holmi garázscégekhez.

Most pedig elnézek a Media Marktba képkeretért. Egyébként ha valakit érdekel, második generációs, nyolc gigabájtos iPod Nano kapható 22 000 forintért a WestEndben található Media Marktban, múltkor még volt néhány darab.

Már több számot hallottam, ami nagyon tetszett, de a végső löket ma este jött. Vacsorázás közben azt hallottam, hogy valahonnan elképesztően kellemes szaxofondallamok jönnek. Kinyitottam az ablakot, és a szemben lévő ház legfelső emeletén szólt az élő zene. Hamarosan rákezdett egy csaj is az éneklésre, és itt jött az igazi orgia, valami fantasztikus volt. Mondjuk az bátor hogy mindezt este fél tizenegykor kezdték el, elég hangosan ráadásul. Nem sokkal később valami szomszéd leállt az utcára üvöltözni hogy felháborító idióta hípháposok, majd rendőrt hívott, és néhány perccel később elhallgatott az isteni muzsika. (A rendőrség nagyjából öt perc sétára van innen.)

Az egésznek valami leírhatatlan hangulata volt, ahogyan kinéztem az ablakon, és a több évtizedet megélt házak sárgás fényében terebélyesedtek, a háttérből tompán hallható autózúgás mellett pedig színtisztán lehetett hallani a kellemes muzsikát. Leginkább valami régi maffiafilmre hasonlított az egész. Felejthetetlen és leírhatatlan.

Hehe, régebben én is Yahoo!-párti voltam, manapság persze okos ember Google-t használ. Ezt a képet a Yahoo! székházának parkolójában lőtték:

A köki nagyon gáz hely, sokkal rosszabb, mint amire emlékeztem (utoljára tizenhárom-tizennégy éves lehettem mikor arra jártam). Egyrészt a gázosabbnál gázosabb emberek miatt (az egyik ellenőr például tíz percig kotorászott az orrában, de nem olyan szolidan, hogy letakarja a kezével, vagy valami, hanem nyíltan, mintha csak megvakarná az orrát, és közben még nézegette is a jegyeket-bérleteket, hihetetlen), másrészt azért, mert persze egyszer járok egy évben arra, de biztosan akkor jár arra egy darus is, aki véletlenül biztosan akkor tép ki valami tartógerendát, ami miatt majdnem összedől az egész átjáró, és még a forgalmat is korlátozzák.

Egyébként Balázzsal voltunk Ferihegyen, lőttem pár repcsis képet is, de többségük gáz lett; három vagy négy gépet láttunk felszállni, de olyan messze voltak, hogy nem sokat lehet kivenni a képekből. Cserébe a teraszra 320 forint volt kimenni, de hát belefér.

A nap megkoronázása érdekében még el kell szaladnom Teszkóba, ahol biztosan látok még csudabogarakat. Ja, és gondolom sokakat érint, hogy a McDonald's nevű kedvenc gyorsétteremlánc Zsebpénzbarát ajánlat nevű akciós termékeinek ára 200 forintról, 220 forintra emelkedtek. Szakértők mindezt az erősödő forinttal magyarázzák.

Végre vettem lámpákat a pesti cangára. Igazából régóta szeretnék, de valahogy sosem jött össze; vagy nem volt nálam pénz, vagy elfelejtettem vagy-vagy-vagy. Aztán ma végül szóba jött az esti biciklizés, és Anyum mondta, hogy vegyek már egy átkozott lámpát. Valami teszkós-háromezerforintos ledes akármit, első és hátsó. Aztán Gigivel végül körbetekertük párszor az Andrássy utat és környékét. (Gigi, köszi itt is, hogy éjfélkor kirángathattalak a gép elől! :])

És megint arra jöttem rá, hogy imádom ezt a várost, és pontosan ezért esik mélyen legbelül rosszul, amikor valaki szidja-gyűlöli Budapestet. Persze sok minden miatt nem szerethető, ezt én is tudom, de ha valaki végigsétál este az Andrássy úton, az Operaháztól a Hősök teréig, vagy látja kivilágítva a Parlamentet és a Lánchidat, és ezek után is azt mondja, hogy utálja Budapestet, az… hát nem tudom, valószínűleg tényleg utálja.

Én viszont imádom, és pontosan ezért bánom, hogy tíz-húsz év múlva pontosan azok a dolgok fognak hiányozni, amiket most imádok. A pékség két saroknyira, ahol mosolyogva kapok finom meleg zsömlét; a hentes három saroknyira, ahol bár még nem voltam, de sokszor látom hogy szintén mosolyogva és kedvesen szolgálja ki a vendégeket az igazi hentes-alak, nagydarab, bajuszos bácsi; a kis magyaros étkezde pár utcával odébb, megbújva egy pincehelyiségben; vagy mondjuk egy hangulatos piaci séta.

Szokás szerint persze a régies dolgokról beszélek, amik igazán széppé teszik ezt a környéket, és amit trehány és roppant felelőtlen módon hagynak elrohadni. A jellegzetes, hangulatos épületek helyét az üvegpaloták veszik át, és az egész belvárost így kezd átalakulni. Lehet, hogy Londonnak ez az előnyére vált, és sikerült megőrizniük a régies darabkákat, de úgy érzem, itt ez sem az előnyünkre nem fog válni, sem a régi darabkák nem lesznek megőrizve.

És például ha lesz egy gyerekem évekkel később, hogy sétáljak vele el a pékségbe, megmutatni, hogy húszéves koromban itt vettem a zsömlét; vagy hogy mutassam meg neki a régi épületet, ahol laktam, és amivel szemben anyám lakott gyermekkorában. Vagy-vagy-vagy. Cserébe láthatja majd az üvegpalotákat, idegesen rohangáló öltönyös emberekkel, meg dudáló hajószerű fekete autókkal.

És ez viszont tényleg bánt.

Hosszabb lélegzetvételű bejegyzés következik, betűfóbiások és a hosszabb lélegzetvételű írásokat nem kedvelőket kérjük, hogy a vágány mellett fokozottan vigyázzanak! A vonat előreláthatóan tizenöt percet késik.

Mai történetünkben főhősünk (»most is Mefi«), aki mindenhol igyekszik foggal-körömmel védeni fővárosunk közlekedési vállalatát (amely jelen esetben a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, továbbiakban BKV), mert ha jobban belegondolunk, tényleg nem olyan rossz az. Főhősünk kiemelten szokta védeni az ellenőröket, bár előfordul, hogy például megjegyzi azoknak érdekes szokásait, mint például az »orrának turkálása« közben való menetjegy-ellenőrzés, de hát ennyi ember közül óhatatlan, hogy akad néhány selejtes. Főhősünknek (aki még mindig Mefi) tehát még mindig nincsen problémája az ellenőrökkel, megmutatja szépen a jegyét, köszön, általában visszaköszönnek, és megy tovább útjára. Egyetlen egyszer volt problémája, egy 2005 júliusában történt meleg nyári napon, amikor galád módon sietnie kellett, és igénybe vette a Budapesti Észak-Déli Metróvonalat, közismertebb nevén a kékmetrót (továbbiakban M3). A Lehel téren szeretett volna bekapcsolódni az utazás orgiájába, ám a jegykiadó készülék elromlott, a forgalmi ügyeleten pedig tizenkét perc várakozás után is a Rögtön jövök! feliratnak tudta csak megmutatni gyönyörű barna szempárját. Ekkor hősünk (Mefi az) eldöntötte, hogy bliccelni fog, megteszi e négy megállót jegy nélkül, lesz ami lesz.

Itt követte el a hibát.

Történt ugyanis, hogy leszállásnál egy unott női hang közölte vele a hangosbemondón keresztül, hogy Megkérjük kedves utasainkat, hogy készítsék elő jegyüket vagy bérletüket, mert a kijáratnál ellenőrök dolgoznak. Lévén hogy főhősünk egy udvarias, őszinte ember, odament a legszimpatikusabbnak tűnő ellenőrhöz, aki egy negyvenes hölgy volt, és elmagyarázta neki a történteket, valamint azt, hogy akár vesz most két vonaljegyet, és kilyukasztja, de nagyon kellene sietnie, mert ha nem ér oda, abból baja lesz. Erre Izzadságfoltos Hónap Dolgozója Ilona, (fiktív név, továbbiakban Ica) közölte, hogy lehetetlen hogy nem tudtam jegyet venni, és a forgalmi ügyeletes biztosan ott volt, sőt mi több, a jegykiadó automata is működött. Mikor finoman nemtetszésemet fejeztem ki ezzel kapcsolatban, odahívott két biztonsági őrt, akik hétméteres megjelenésükkel, és ezzel pontosan megegyező intelligencia-hányadosukkal főhősünket igazolványának felmutatására kényszerítették, majd néhány perccel később egy néhány- (5?) -ezer forintos büntetés befizetésére szolgáló sárga szelvénnyel, ismertebb nevén csekkel távozott. Megalázottnak és átvertnek, a rendszer áldozatának érezte magát, de szülői támogatással befizette a komoly pénzbüntetést, és úgy érezte az élet megy tovább. Azóta már csak dacból is védi a BKV-t, és tény, hogy mióta veszi a bérletet, nincs probléma. Abba ne menjünk bele, hogy egy turista e magyaroknak talán mindennapos kalandot, mit kalandot drámát miként élte volna meg.

Ám a történet itt még nem állt meg.

Főhősünk ma hazaérkezésekor egy vékony borítékot talált az asztalán, ami egy Dr. Akárkitől érkezett. Nem értette a dolgot, mikor kibontotta a borítékot, és észrevette a már ismert sárga szelvényt, először azt hitte, valamilyen adományokat gyűjtő intézet találta meg, de rögtön rájött, hogy teljesen másról van szó, amikor elolvasta az első néhány sort, melyben kiderült, hogy Dr. Akárki a BKV megbízásában dolgozó jogi személy, és szeretne főhősünkön 13 000 (azaz tizenháromezer) erősödő magyar forintot, mondván 2005-ben M3-at használt, kifizetetlenül.

Ekkor főhősünk – hogy főhősünk szavaival éljünk – elmorzsolt egy kurvaanyádat, majd mérlegleni kezdte a lehetőségeket. Ha nem fizeti be a tizenhárom ezer magyar birodalmi erősödő váltót, akkor – ahogyan erre a levélben is felhívták figyelmét – számíthat rá, hogy a BKV perre viszi a dolgot, és fizetheti az ügyvédi költségtől kezdve Ica hónaljdezodorját (hogy ott baszta volna meg a villanypásztor amikor aláírta a csekket, már bocsánat) is. Ha befizeti, akkor ismét úgy érzi, hogy lehúzták, átverték, megalázták, és ezután képtelen volna a BKV-t dicsérni (bár ez még mindig nem konkrétan a BKV hibája, ugye), és úgy érezné magát, mint aki hátsót csinált az elsőből, vagy segget a szájból, ha úgy jobban fekszik.

Főhősünk a hibás persze, hogy 2005-ben nem tette el az átkozott kis csekk második felét, ami igazolja, hogy ő bizony befizette az átkozott pénzt, és e botor cselekedete most tizenháromezer vérrel-verítékkel megkeresett erősödő magyar pénzegységbe fog kerülni, amiből már kiférne egy »SZIN-belépő«, meg hozzá egy pohár bambira.

És főhősünk egyébként nyugodt auráját kicsit megrengette, írhatnánk azt is flegma módon, hogy telibekúrt módon felbaszta az agyát, de nem írunk ilyet, mert ez egy kulturált blog, kulturált főhőssel, és kulturált íróval, még akkor is, ha e két személy egy és ugyanaz. A nap tanulsága: mindig tegyétek el a csekket, gyerekek, mert ellenkező esetben megbasz a végzet villanypásztorral.

VÉGE.

A Grundaktívon találtam ezt a videót, amiben a Kaukázus az RTL Klub reggeli műsorában játssza el a Celeb című számukat. Eddig semmi érdekes, voltak ők már Esti Showderben is, de az igazi poén, hogy eljátsszanak egy celebeket alázó számot, egy leginkább celebekkel foglalkozó reggeli műsorban. Csak a poén miatt is érdemes megnézni.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Sikeresen jegyet foglaltál a Wall-E című film 2008. július 19-én (szombaton) délelőtt 10:30-kor kezdődő, zártkörű vetítésére!

Most ennek úgy istenigazából örülök. Egyébként akárcsak a »Caspian herceget«, ezt is a Plastik media jóvoltából fogjuk megtekinteni, annyi különbséggel, hogy én konkrétan teljesen rá vagyok izgulva erre a filmre, míg a Caspian herceget – bár kellemes csalódás volt – biztosan nem néztem volna meg magamtól. Szerintem viszont a Wall-E-nak megvan minden esélye, hogy a Szörny Rt. vagy mondjuk a »L'ecsó« utódja legyen, de mindenesetre 2008 legjobb animációs filmje lesz, ebben biztos vagyok. Akit érdekel, és esetleg nem tudná: a fentebb linkelt blog tetején ott van a böszme nagy banner, amire kattintani kell, és nagy eséllyel lehet nyerni. Ha pedig valaki nem tudná mi az a Wall-E, akkor ide.

Ha valaki más is megy esetleg, akkor lehet pacsizni.

*Heppifész.*

Hülye buzi vagyok biztosan, de nem tudok elmenni mellette, hogy ismét erről írjak (egyébként meg ugye arról írunk amiről akarunk). Ma Bécsben megtartották a tizenharmadik melegfelvonulást (avagy pontosabban Szivárvány Parádét, vagy mi a neve), és furcsa módon meg tudták oldani tojásdobáló tömegek és ellentüntető hadak nélkül. Persze biztosan volt ott is néhány ember, aki bekiabált, meg fütyült, de akkor is. Európai kultúra, meg bezzeg nyugat, mi?

És azzal nekem ne jöjjön senki, hogy tojást dobálni nem törvénybe ütköző, mert tucatnyi nem törvénybe ütköző dolgot tudok mondani, aminek a feléért bárkinek betörik az orrát. Megnézném ha egy tojásdobáló egyént dobnék tarkón egy negyvenforintos házival, hogy hé te, nem tetszik a pólód. Egészséges véleménynyilvánítás, ki kérem magamnak.

Ma megvolt a családi-baráti grill-medencés-beszélgetős parti, ami fantasztikus volt, az egyetlen problémám hogy degeszre zabáltam magam, így ebben a kifejezésformában, és ráadásul leégtem a napon, ami e – néhány nap híján – húsz év alatt még nem fordult elő, és erre büszke voltam. De ez egy ego-jellegű bejegyzés, ami nem illik a podcast témába, és a mefiblog egyébként is a jövő óriási médiabirodalma szeretne lenni, ahol nem mindig van helye ilyen soroknak. (Arról pedig, hogy e sorok hol születnek, jobb nem is érdeklődni.)

Szóval most jöhetnék azzal, hogy jaj de rég volt podkaszt, amikor utoljára »szabadság volt ezerrel«, most meg nem is tudom mit írjak. Igazából tudom, de Zsuki annyira jól összefoglalta, hogy muszáj őt idéznem:

Különböző korú, nemzetiségű, szexuális hovatartozású és más-más műfajban hasító lányok énekelnek a szerelemről, szakításról, csalódásról, számukra fontos, ám másoknak lényegtelen dolgokról.

• Adele – Cold Shoulder;
• Kate Nash – Skelton Song;
• Beth Rowely – Oh my life!;
• Gabriella Cilmi – Got No Place to Go;

mefiblog podcast vol24.sweetie
Ez egy mefiblog podcast (14:39), melyet letölthetsz vagy meghallgathatsz itt helyben, ha van Flash-lejátszód.

Mostanában két hozzám eléggé közelálló ismerősöm is olyan hírt közölt, ami nem is tudom milyen reakciót váltott ki belőlem; döbbenetet, szomorúságot, sajnálatot, könnyeket és még sorolhatnám. Így megint rá kellett jönnöm a klisés igazságra, hogy akármilyen sablonosan hangzik is, de az élet roppant törékeny. És mindig akkor sújt le, amikor egyáltalán nem számítasz rá, és amikor talán épp vigyorogsz, mint a tejbetök, és netalántán kezded úgy érezni, hogy végre jól mennek a dolgok, és esetleg egy kicsit is vidám vagy. Majd jön egy telefon, kapsz egy levelet, átjön egy ismerősöd, két mondat, arc lesápad, vidámság tovaszáll.

És hiába nyár, hiába kellene ilyenkor vidámnak lenni, és nem ezekkel törődni, de megint rá kellett döbbenjek arra, hogy mindig úgy kell elköszönnöm valakitől, akit kedvelek-tisztelek-szeretek, hogy talán az lesz az utolsó mondat, amit mondhatok neki.

A mai nap legjobb szövege: használtweblap beszámítás.

Hajnal háromkor kicsit nehézkesen tudtam megállapítani, hogy mi történik most, vagy hogy hol vagyok, de aztán szép lassan összeállt a kép, hogy a saját ágyamban fekszem, a hátam még mindig irgalmatlanul ég, ha álmomban megfordulok, és a hatalmas villámlást követő dörgéstől kicsit megemelkedett a pulzusom, valamint a véremben száguldozó adrenalin mennyisége. Cserébe még négyszer keltem fel, és az igazság az, hogy egyáltalán nem örültem ennek a rossz időnek.

Persze a másik véglet nettó 42°C sem az igazi, de a 30°C melegben legalább elmegy az ember tekerni, teniszezni, tollasozni, csobbanni valahová, vagy akármi.

Ehelyett itt a július, pár hét és vége a nyárnak, és szakad az eső, egyre jobban hűl le a levegő, és babapiskóta. Persze holnap megyek 'pestre, akkor biztosan negyvenfokos kánikula lesz ismét.

A mai napomat leginkább a sorozatnézés, az olvasás, a takarítás, a számlarendezgetés, és a salgótarjáni szomszédjaim napi utálatadagja tette ki.

Valamiről még akartam írni, de ez most nem jut eszembe, úgyhogy ezek vannak.

Találtam a táskámban egy személyiségtesztet, amit még középiskola utolsó heteiben kaptam nagyjából egy éve, hogy töltsd ki fiam, aztán persze nem töltöttem, mert nem érdekelt. Most meg rátaláltam összegyűrődve kis morzsaszemek valamint egy rongyos ellenőrzőfüzet kíséretében, és gondoltam miért ne: kitöltöm. (Nagyjából ötven A-B-C-D ikszelős kérdés volt, tíz percnél többet nem vett igénybe.) Az eredmény szerint kulcsszavakban én biztonságot jelentő, hűséges, segítőkész és szerény jellem vagyok. Szerintem korrekt.

Bár a szerénységgel nem annyira értek egyet, mivel tavaly még kicsit beképzelt voltam, ellenben idén már tökéletesnek érzem magam. (Ez egy ironikus mondat volt.)

Egy tegnap lejárt szavatosságú (egyébként ízre hibátlan) Danone Könnyű és Finom vaníliás joghurt fogyasztása közben arra gondoltam, hogy vajon hol van ebben a biznisz. Lévén a cucc csak 59 forint, még az éjjel-nappalikban is, finom íze van, nagyjából elfogadható mennyiségű és minőségű gyümölcsöt raknak a gyümölcsös változatokba, valamint elvileg egészséges és nincs tele mindenféle E-betűs anyagokkal. Ha kiszámoljuk hogy nagyon csúnyán kerekítve a doboz papírral és fóliával kerül mondjuk 15, maga a joghurt pedig 10 magyar birodalmi forintba, és ezt a Danone mondjuk eladja 49 forintért, akkor ugye könnyű kiszámolni, hogy az ő markukat 24 forint üti, az üzletét pedig 10.

Gondolom persze olyan ez, mint a kétszáz(»húsz«) forintos hamburger; arra mennek, hogy mindenki nagy tételben vásárolja.

És láttunk két kismacskát az Andrássy út egyik kis utcájában, meg a Dózsa György úton egy egészen apró sündisznót, ami átlag méretű számítógépes egérnél nem volt nagyobb, még a tüskéi is inkább finom kefe sörtéihez hasonlítottak. Szegényt nem tudom, hogy az anyja-családja hagyta el, vagy hogy tévedhetett oda.

Valamint nemrég vettem a Media Marktban »képkereteket«, aztán kinyomtattam belé néhány képemet, és most a konyha falán díszeleg:

Balról jobbra: Julcsa, Orosz-magyar barátság, Kázmér és Titanium.

A »Skins« első évadfináléjának vége, egy számot énekelnek benne, kicsit szpojleres, szóval nem árt vele vigyázni. Már múlt héten is kerestem, de teljesen kiment a fejemből, aztán végül Zita mutatta.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Tegnap este kapcsolgattam a tévét, és a Eurosport 2-n első blikkre úgy tűnt, hogy CS-znek. Aztán reklám jött, és nyomtam is tovább, mire másodszor odaértem, olyan szinten meglepődtem, hogy tényleg egy Counter-Strike-mérkőzést lehetett látni, ahogyan azt kell, megfelelő kameranézetekkel és két kommentátorral, mintha csak teniszt vagy focit nézne az ember. Nem kicsit meglepődtem. Aztán volt még valami verekedős játék is, ahol egy harminc- és egy tizennyolc éves csaj játszottak egymás ellen.

Gondolom csak nem volt újdonság, hogy létezik ez a bajnokság, de kellemes meglepetés volt, és ami igazán tetszett, hogy az egésznek nem volt erőltetett érzése, teljesen olyan volt mintha tényleg valami sportközvetítést nézne az ember, ráadásul az igényes kivitelezés csak emelte az egész összhatást.

Szóval ha kérdezik hogy sportolsz-e, de csak csézel, mondjad hogy igen.

2008 animációs filmje a Disney-Pixar produkciója, Wall-E!

Elképesztően aranyos film volt, szokásos kis népneveléssel, olyan témában, mely talán sosem volt olyan aktuális, mint most: vigyázzunk a Földre. Meg persze a szeretet, ami nagyon fontos dolog, és tényleg.

Az időtartam nagyon jó volt, nem voltak unalmas részek, nem üli az ember kockásra a fenekét, és az értelmesebb kisgyerek is pont kibírja ezt az időt (akit kifogtunk a moziban, az konkrétan nem volt értelmes, de hát így jártunk). Egyébként nem csak Johnny 5 jut eszébe az embernek, rengeteg más film-sorozat felé is voltak finom utalások, bár ezek sokszor inkább aranyosak voltak. A legjobban a felrepülő Szputnyik tetszett, nem is tudom miért.

Két dolog, amit sajnáltam. Az egyik, hogy az előzetesekben az igazán könnyfakasztó poénok 80%-át lelőtték, így sokszor már mosolyogtunk egy-egy jelenet kezdetekor (volt egy csávó aki ilyenkor mindig egy nagyon nyálcsurgatós mostfigyelj beszólással próbálta tartani az amúgy sem alacsony érdeklődési szintet).

Valamint. Egy hónappal csúszik az itthoni premier (június 25-én volt amcsi szomszédainknál, július 24 itthon), gondolom a szinkronizálás miatt. És érted, leszinkronizálták azt, hogy Vóóó-óóólííííí meg azt hogy Éééévaaa, és az egész egyrészt elvesztette azt a hátborzongatóan aranyos jellegét, másrészt olyan hülyén éreztem magam, nem tudom miért. Aki teheti (értsd: nem gyerekkel nézi) feliratosan nézze, az egészben kb. harminc mondat van.

Nem csalódtam benne, bár azért tartogathattak volna több olyan poént, amit az előzetesben ellőttek. Meg gondolom lesz egy Wall-E 2 bőrlehúzás, nem tudom.

Értékelés: 5 pont (Kár, hogy kevesebb poén volt, mint amire számítottam, így kissé felfelé kerekítve, de.)

Az egyik, hogy ma mozizás után bringóhintózás, valamint városligeti elhagyatott tamponfelfedezés volt, erről majd később videós élménybeszámoló is lesz.

A másik pedig, hogy végre elérhető a Plurk 99%-os fordítása, (pár ma hozzátoldott új kifejezést még csak ma fordítottam le, az még idő lesz, míg a többiek átnézik, majd az A-Team beépíti). Ez leginkább csikszem, maat, TcT és kis részben az én érdemem is, nekik nagy köszönet, pláne csikszmnek, aki az egész alapját lerakta, szerintem mi hárman csak azt javítgattuk.

Ehhez még annyit, hogy sok helyen elég bugyután jönnek ki a dolgok, de mielőtt elkezdene bárki is hozzáértően anyázni, jelezném, hogy egyrészt négyen csináltuk ezt az egészet, másrészt sok mindent logikátlan lefordítani, mert kiraknak egészen apró kifejezéseket és szavakat nulla kommenttel. Például fordítsd le a from szót, úgy, hogy nem látod hova kerül majd. Vagy a the whole world, ami elég egyértelmű. Aztán mégis az lett belőle, hogy Most épp a plörkjeit tőle látod az egész világ.

Ezeket szerettem volna.

Vegyesek az érzelmeim Robin Cook legutóbbi magyar nyelven megjelent könyvével, a Válsággal kapcsolatban. Egyrészt ezzel az összes megjelent magyar nyelvű kötetet elolvastam, másrészt pedig ötszáz-egynéhány oldal után egy olyan befejezést kap az olvasó, mintha az utolsó fejezet egy másik könyvből lenne kiragadva. Inkább egy kis rávezetés a történet következő kötetben kibontakozó folytatására, mintsem a történet korrekt befejezése. Ez persze nem lenne baj, az már inkább, hogy ötszáz-egynéhány oldalon keresztül semmi izgalmas, semmi említésre méltó nem történik, és már várod a végkifejletet, ami aztán elmarad.

A történet nagyon röviden egy orvosi műhibapert ölel körbe, ahol dr. Jack Stapleton próbál segítséget nyújtani nővére férjének, aki a vádlottak padján ülő orvos. Van benne egy kevés akciójelenet is, az elmaradhatatlan olasz maffiózók és persze az óriási összeesküvés-elmélet. Nem volt ez rossz könyv, csak éppen többet vártam tőle, a fülszöveg alapján, melyet egyébként ritkán olvasok el.

Az egyébként megvan, hogy mostanában mindenki könyvet ír, még olyan emberek is, akikről azt sem feltételeznéd, hogy írni tud. Már várom a Gáspár Győző - Zsamorzsá című bestseller kötetet.

Értékelés: 4 pont (Többet vártam.)

Persze nem most, csak gondoltam leírom ezt is, mivel már elég biztosnak tűnik a dátum. Augusztus 8-án repülök el egy hatkerekű Mercedes típusú busszal Olaszországba, és e tevékenységet hasonlóképpen megismétlem augusztus 22-én, ám akkor a célállomás a térképen bárány alakú kedves kis ország lesz, melynek már nem mossa tenger partjait. Ezalatt az idő alatt a múltkor »múltkor közöltek« szerint Balázs, GazVezír, smv és Zsukov fogják védelmük alá venni a rend szent intézményét. Már ha ráérnek, ha nem, akkor meg a mefiblog hekkerek martalékává válik.

Augusztus 27-e és 31-e között pedig valószínűleg ellátogatok harmadmagammal a »Szegedi Ifjúsági Napok« névre hallgató nagy múltra visszatekintő fiataloknak szóló leginkább zenei rendezvényre, majd hazajövök, és nem leszek szomorú, hogy vége a nyárnak, mert legalább örülök, hogy indul a sok sorozat.

Ezeket szerettem volna veletek megosztani ezen a napsütéses július huszonegyedikei hétfő délelőttön.

Tizenegy óra után tizennyolc perccel azt még szeretném leírni, hogy suexID barátunknak legyen nagyon boldog születésnapja, szerény születésnapi ajándékkal, elképesztően krémes és finom születésnapi tortával, melyet lenge öltözékű hölgyemények vigyenek neki ágyba, és kenjék vele össze, aztán…

Roppant gyenge minőségű ám annál nagyobb méretű videó, a »szombati bringóhintózásról«, ennyit tud egy kézben tartott mobiltelefon. Mindig megfogadom, hogy magammal viszem a kamerát, aztán sosem jön össze. Mondjuk moziban lehet jobb is, hogy nem volt nálam, hehe.

Városligeti Bringóhintózás – Mefi videója a Vimeón.

Ha rámutatsz a kurzorral, akkor megváltozik.

Új köntösbe bújt mindenki kedvenc onlájn zenehallgató szolgáltatása, a last.fm. Én korábban nagyon »rákattantam«, aztán nem sokkal később jött a »Deezer«, ami bátran állíthatom, hogy teljesen átalakította az internetes zenehallgatásról szóló elképzelést, mégha kicsit nehezen, sok hibával működött is az elején, de egy olyan szolgáltatásra találtam, amelyet régóta kerestem.

Viszont itt ez az új last.fm kinézet. Az én véleményem (és ezen a mondatrészen van a hangsúly) szerint az új kinézet nem a legjobb választás.

Az előző olyan hatást keltett, hogy egy garázsterméket látunk, amit valaki otthon megcsinált egy hétvége alatt haveri alapon, de megpróbálta kihozni belőle a maximumot, leginkább kényelem terén. Ez a mostani pedig olyat, hogy Te Sanyi, te értesz ahhoz a fotósoppizéhez nem?.

Gondolom ezzel valami egyszerűséget, lezserséget akartak vinni az egészbe, de nem igazán jött össze. Félreértés ne essék, az egyszerű is lehet szép, sőt, sokszor szebb is, de a last.fm új megjelenése inkább úgy néz ki, mint egy 90-es évekből előkerült sablon.

Biztosan vannak, akiknek sokkal jobban, vagy legalábbis tetszik ez a kinézet – én nem tartozom közéjük. Az előző megjelenés logikusabb, kellemesebb, átláthatóbb volt, a mostani pedig kissé zsúfoltabb lett, de mindeközben rémesen egyszerű is. És ez a kettő nálam nem szerencsés együtt. Persze a szolgáltatást ugyanúgy használni fogom (bár a Deezer óta nem is tudom mikor jelentkeztem be utoljára), pusztán annyi, hogy számomra nagyon nem bejövős az új ruha.

Sokan biztos arra gondolnak, hogy a megszokás miatt nem tetszik, amiben biztos van igazság, bár olyan gyakran nem használtam a webes felületet, hogy nagyon megszokjam. Viszont legutoljára ilyen nagyobb volumenű dizájnváltást az »SG.hu« hajtott végre, nekem az akkori csere nagyon bejött, ellenben a többséggel. Pedig ott a régit hosszú évek után váltották.

Egy arculatváltás mindig nehéz, kivált egy több százezer (millió?) felhasználójú szolgáltatásnál, ahol a kinézeten nagy hangsúly van, így aztán fölösleges lenne bárkit ócsárolni emiatt, gondolom a last.fm fejlesztői háromszor meggondolták, hogy kell-e ez nekik, és végeredményben az jött ki, hogy igen. Ami viszont vigasztaló, hogy a külcsínen túl elvileg maga a szolgáltatás is rejteget újdonságokat.

»Kázmér« (aki egyébként pont ma kilenc hónapos) tegnap kihagyta szokásos éjjeli szórakozását, mely a tapéta és egyéb lakberendezési elemek lebontásával egybekötött szúnyog- és rovarirtást jelent. A szobában egy vérszívó tehát életben maradt, és meztelen, nyári leégéstől enyhén hámló bőrű vállamat vette célba, majd többször is beleeresztette fullánkját, és méreganyagját vérre (az ÉN véremre) cserélte. Tette mindezt az én beleegyezésem nélkül, súlyosbító körülmény. Reggelre persze már likvidálva lett egy határozott konyharuhával mért csapással, de azért öt kis emlékajándékot itt hagyott maga után.

Ezt pusztán azért éreztem fontosnak, mert július vége felé járunk, és idén még nem csípett meg szúnyog, ha jól emlékszem. Pedig általában már májusban megtörténik a nemes esemény, de idén ezelőtt még csak pók kóstolgatta feltehetően ízletes véremet.

A tudósok azt mondják, a Föld az egyetlen olyan bolygó, ahol értelmes élet található. Ha ez igaz, mégis miért fél minden negyedik amerikai ember egy esetleges földönkívüli támadástól?

Mert minden negyedik amerikai elképesztően buta?

Nemlátom, kattintok, meglátom!

*Nosztalgia*

No, hát eljött ez a nap is, most már nem csak »egy híján«, hanem kereken húsz. Nem érzem magam sokkal jobb-szebb-ügyesebb embernek (ennél jobban már hova ;]), nagy banzáj se volt, nem is rúgtam be és még az ajándékok csomagolópapírjaiba sem fulladok bele. Ez mondjuk nem is erről szól.

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kocogtatja meg a szélvédőmet a gondolat, hogy hallod, húsz éves vagy.

Eredetileg úgy volt, hogy lesz össznépi családi-baráti összejövetel, mint »két évvel ezelőtt«, de aztán kicsit átgondoltam a dolgokat, és úgy döntöttem, hogy az erre szánt forintalapú összeget inkább egy-az-egyben a fényképezőgép-vásárlás alapjába helyezem át, ami egy kisebb vagyon lesz, de ha bejönnek a terveim, megéri majd a beruházás. (Azt mondjuk már végképp nem tudom, hogy milyen fényképezőt veszek, mert az először kiszemelt »Pentax K10D« már nem kapható, nem is éri meg igazán beruházni rá; a másodiknak kiválasztott Nikon D80 októberig valószínűleg eltűnik a polcokról, a Pentax K20D nem fér bele a keretbe, Canon EOS 400-450D nem szimpatikus, kényelmetlen stb., ami pedig jó lenne, az szintén nem fér bele a keretbe. Marad tehát a gőzömsincs szituáció. Tudom, Etiópiában meg éheznek.)

Innen is köszönet mindenkinek aki felköszöntött, meg annak is, aki nem, ezt az utolsó szülinapos tíz percet meg arra használom, hogy kiürítem egy bizonyos hólyagomat, és az ágyban elnyúlva olvasom át magam a holnapba.

Nem igazán vagyok oda így 2008-ban az olyan megjegyzésekért, melyekben az internetet vagy netalántán a számítógépek használatát ócsárolják. Ma, mikor szinte minden számítógépek segítségével történik, még ha nem is közvetlenül, ezt egyszerűen butaságnak tartom. Még jobban utálom azokat, akik szidják a szemüveges mérnökarcokat, de azért beülnek a BMW-be, amit ezek a szemüveges mérnökarcok raktak össze.

Be kéne már látni, hogy ez 2008, ahol a számítógép nem egy csoda, nem egy ördögi szerkezet, hanem egy hétköznapi eszköz, mely rengeteg háztartásban megtalálható.

Sokan ódzkodnak az internetes kommunikációtól, sokan úgy tekintenek az egész rendszerre, mintha egy más világ volna. Ez mondjuk 1998-ban, amikor én elkezdtem netezni, lehet hogy így nézett ki, de most, tíz évvel később már nem lehet ezt mondani. Az internet manapság olyan mint a telefon. Megrendeled rajta a kaját, szólsz havernak hogy gyerünk sörözni, rázörögsz anyukádra hogy meglátogatod hétvégén, elintézed hivatalos ügyeidet, átutalod a pénzt és még lehetne sorolni.

Továbbmegyek: azt sem szeretem, ha valaki foggal-körömmel küzd az internetes ismerkedés vagy társkeresés ellen. Egy szöveges beszélgetés során az ember sokkal lazább, sokkal könnyebben nyílik meg mások előtt, hamarabb és gátlástalanabbul beszél olyan dolgokról, amikről személyesen nem biztos. Így két ember egyszerűen leszűri, hogy szimpatikusak-e egymásnak, és ha igen, akkor sokkal kevesebb esély van a személyes találkozáskor való kínos csendre.

Itt van például smvm akivel több éve ismerjük egymást, napi szinten kommunikálunk az interneten, beszélgetünk szövegben, sokszor hangban, mégis »nemrég találkoztunk először«, és olyan volt, mintha már évek óta naponta találkoznánk.

Az internet szerintem nem szétszakítja az embereket, hanem pontosan közelebb hozza. Olyan embereket ismerhettem meg segítségével (olyan értékes embereket!), akikkel nem biztos, hogy összehozott volna az élet, a nagy távolság vagy egyéb okokból kifolyólag.

Ez 2008, az internet velünk van, nem ellenünk. Fölösleges az ellenségünknek beállítani, és úgy kezelni, mintha valami gonosz és szörnyű teremtmény lenne.

Nos, az idei rendszer teljesen más, mint amilyen nekem »tavaly volt«, viszont néhány ponthatárt kiemelnék, melyek számomra meglepőek:

Nappali, államilag támogatott képzések. A teljes lista erre található.

Szerintem ezek a ponthatárok összevetve a tavalyiakkal sokkal lazábbak. Azt mondjuk nem igazán tudom eldönteni, hogy a 480 pontos rendszer tényleg kényelmesebb és alkalmasabb-e, gondolom majd augusztusban fog kiderülni.

És akkor ebből következik az egyértelmű kérdés: sikerült-e a felvételid, mi(k) a terve(i)d ha nem, mi a véleményed a rendszerről és hasonlók.

Két roppant zavaró jelenségről szeretnék most írni. Az egyik kicsit komolyabb, a másik csak olyan szemet szúró dolog.

Az első, ami kifejezetten zavaró, és adott esetben kellően rossz dolog is, az RSS-csatornák korlátozása. Arra gondolok, hogy egy átlagos blog miért kényszeríti ki az olvasót, hogy rákattintson a linkre, és az oldalon olvassa el a bejegyzést? Egy hírportál vagy egy olyan blog esetében, ami nem személyes jellegű, hanem már inkább szintén hírportál kategória (például Sorozatjunkie), vagy bizonyos esetekben megértem, de hogy minden bejegyzést muszáj közvetlenül a blogon elolvasni, az rendkívül zavaró. Mert értelmét veszti az egész RSS. Mert ülök mondjuk a metrón, és szeretném a reggel letöltött bejegyzéseket elolvasni a telefonommal, de nem tudom, mert két mondat után egy […] jel fogad.

A másik ehhez (meg a világ százezer másik problémájához) igazán semmittevő apróság, miszerint: mi az istenért kell végigpofázni a főcímeket? Filmeknél, sorozatoknál egyaránt bosszantó jelenség, mert valószínűleg a készítők nem csak poénból raktak zenét az esetenként néhány perces főcímek alá. És roppant idegesítő, hogy énekelnek hárman, közben pedig azt hallgatod, hogy magyarhangok. Senkit nem érdekel, igazság szerint. Írják ki, mondják be a végén, füstjelekkel közöljék, vagy akármi, de ne pofázzák el a főcímet.

Ezek vannak.

Kiperkáltam hétötvenet hogy másfél óráig egy elromlott háttámlájú ülésbe préselődve magam mögött hagyjam Salgótarján melegét, és Budapest undorítóan borús és esős utcáin sétálgassak. Egyébként meglepően sok turistát láttam, bár jobban belegondolva ez nem is annyira meglepő, elvégre főszezon volna. Ellenben egy japán páron elmosolyodtam, amikor hevesen mutogatva elsétáltak előttem, kezükben egy bécsi várostérképpel, és hát nem tudok japánul, de úgy érzem nem azt magyarázták egymásnak, hogy nézd már, ez a térkép nem jó nekünk.

Gigivel és Zsukival voltunk a ZP-ben Kaukázus koncerten. Odabent még találkoztunk raszpival és barátnőjével is.

Eddig azt mondtam, hogy a ZP menjen a fenébe, amiért szezon közepén vezetik be a zöldkártya rendszert (aminek lényege, hogy 18 év alatt, csak szülői engedéllyel kiváltott igazolványképes mágneskártyával lehet be- és kilépni, bár utóbbit nem igazán nézik), viszont most bólogatva tapasztaltuk, hogy nagyon nem baj, mert a ZP-t undorító hellyé varázsoló 15 év alatti idióták most sehol nem voltak.

A koncert nagyon jó volt, sokkal jobb mint múltkor a »kiskoncert«. És ami pláne öröm számomra, hogy világítás nélkül, már-már unplugged hangulatban a Rézcső című opusszal (letöltés itt) fejezték be (avagyhát igazság szerint csak Kardos), mintegy megkoronázva az egészet.

A zenekar legközelebb augusztus elsején ad koncertet a Gödörben.

Aztán Gigivel az elhagyatott ház kapujában beszélgettünk, épp a horrorfilmekről, amikor valaki kijött az elhagyatott házból, én meg sikeresen kihoztam belőle egy sápadt arckifejezést, ahogyan valami véres jelenet elemzése közben megszólaltam, hogy valaki áll mögötted. Aztán kiderült hogy ismerős, de ettől függetlenül vicces volt.

Most meg megnézem milyen az alvás.

Baktattam hazafelé az újabb másfél órás buszozás után, elzsibbadt fenékkel és sajgó derékkal, mikor odajött hozzám két nyolcéves gyerek (nagyjából tudom kik azok, így a koruk felől biztos vagyok), a szokásos szöveggel, hogy bocs, légyszi, ne haragudjál már nem volna…, amire rávágtam, hogy bocs nincs pénzem. Ekkor ő meg befejezte a mondatot, hogy …egy szál cigid vagy kettő?. Erre nem bírtam türtőztetni magam, felröhögtem, és továbbsétálva visszaszóltam, hogy hát az meg pláne nincs.

Hogy min röhögtem fel?

A helyzet komikusságán. Egyrészt, hogy már reflexből »vágom rá«, minden bocsi nem tudnál kezdetű mondatra, hogy nem. Másrészt a helyzet komolyságán, hogy már nyolcévesen cigiznek (arról nem is beszélve, hogy pont tőlem kérnek cigit, aki húsz év alatt két egész szálat ha elszívott).

És ez (kedves szülők) nagyon nem helyes így.

… a készülő új mefiblog-motorba! Köszöntjük kedves olvasóinkat, hat óra múlt egy perccel, a hőmérséklet majdnem 30°C körül jár, híreket mondunk. Mindenki kedvenc blogjának* fejlesztése gőzerővel halad. Újságírónk betekintést nyerhetett a fejlesztés jelenlegi állapotába, és a projektvezetővel is sikerült néhány szót váltania.

Miben lesz jobb az új mefiblog?
Semmiben. Mármint, az átlag olvasó számára nem lesz jobb, sőt, talán az elején kicsit nyögvenyelősebb. Ugyanis a lényeges változások a háttérben, a felszín alatt történnek; rendezettebb kód, logikusabb és gyorsabb működés, szebb kivitelezés. Nem arról van szó, hogy kívülről fényezzük a rohadó almát**, hanem hogy az egész almát újraépítjük, a szárától egészen az utolsó magjáig.

Ez elég komoly munka, nem?
Bizony elég komoly, a szupertitkos helyen található szerverszobában, ahol jelenleg is munkásaink egyese dolgozik az ügyön, vért izzadva a sikerért.

Mikorra várható az indulás?
Nem tudni. A projekt jelenleg 80%-on áll, a nagyobbik része gyakorlatilag működőképes, de még hátravan néhány dolog. Maradjunk annyiban, hogy nem olyan sokára!

Mégis, lesz valami újdonság?
Hogyne! Ilyen például a címkézés, és idővel az összes bejegyzés visszamenőleg való címkézése. Vagy mondjuk a bejegyzések fölött található »Mizu« helyére kerülő kis ajánlódobozka, melyben a legutolsó film, sorozat, zene, podkeszt vagy éppen könyv témájú bejegyzések között lapozgathat az olvasó. Vagy mondjuk az új képrendszer, mely ügyesen kezeli az összes blogba feltöltött képet. De a legfontosabb talán a felhasználókezelés lesz, a regisztráció éppen ezekben a percekben készült el, egy képet is tudunk róla mutatni:

Szerintünk brutális! [a szerk.]

Megszűnik a Mizu? Pedig a mefiblog csapata mindig büszke volt saját termékeire…
Ez így van, az utóbbi időben mégis egyre több mindenben választunk inkább egy külső forrást, mely mondjuk a flickr, vagy jelen esetben éppen a Plurk. Haladni kell a korral, két egyforma rendszer üzemeltetése pedig teljesen fölösleges.

Nos, ezek így mind elmondva nagyon jól hangzanak, várjuk őket, és köszönjük ezeket az insider-infókat!
Ugyan, a mefiblog csapata mindig is büszke volt a sajtóval való remek kapcsolatára!

*: Nem reprezentatív értékű közvéleménykutatás alapján 2008-ban Mindenki kedvenc blogja a mefiblog. Egy igen mélyreható Google Analytics mérés szerint Mindenki egy kétezer főből álló, többségében magyar csoport, a világ különböző pontjairól, mint például az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó, Olaszország, Németország, Egyesült Királyság, Oroszország, Kína vagy mondjuk Nigéria.

**: A projektvezető elmondása szerint a gyümölcs megnevezésével nem kívánt egyetlen számítástechnikai cégre sem utalni.

Már régóta szerettem volna írni a Péterfy Bori & Love Bandről, illetve az ő első albumukról, mely mondhatni Bori szólólemeze, a háttérben az Amorf Ördögök névre keresztelt formáció tagjaival. Sokak szerint kicsit túlságosan is nagy a hájp körülötte; én erről úgy vélekedem, hogy ameddig nem hallom minden rádióban hetente legalább egyszer, nem látom-hallom tévéműsorokban, és nem az ő képük köszön vissza minden második óriásplakáton, addig szó sincs erről. És még ekkor sem érezném túlhájpoltnak, ugyanis ez az album kiváló alkotás, sokkal kiválóbb, mint amilyen nagyon sok, ennél jóval felkapottabb hazai előadó munkája. Elfogadom érvként, hogy Péterfy Bori és bandája nem jó, de ezesetben kérek példát konkurenciára, alternatívára, magyar, lehetőleg női énekessel, aki vagy akik tartják ezt a szintet, netalántán felé mennek.

A korongra 11 szám került, ez összesen 38 perc, meg néhány másodperc, és én személy szerint minden másodpercét élveztem, nem volt olyan szám, amit átugrottam volna. Mondhatni 100%-os. Hogy milyen zenéről van szó? Ez egy érdekes kérdés. Persze a legegyszerűbb azt mondani, hogy alternatív, ami nem is áll távol az igazságtól, ugyanis ebbe az albumba sikerült elég sok stílusirányzatot egyszerre belesűríteni, és ez még az én elborult ízlésemnek is nagyon bejön. Nem pop, nem rock, de mégis mindkettő jellegzetességeit érezni kicsit. Ha kulcsszavakban kellene jellemeznem, akkor: fiatalos, vagány, egyedi, szerelmes, megmondó, pörgős és nem utolsó sorban hangszeres muzsikáról van szó. Az album legjellemzőbb tulajdonsága a határtalan szabadság, amit hallgatása közben érezni lehet.

Nem lenne túlzás azt állítani, hogy egy nőies albumról van szó, hiszen szinte az összes szám szerelemről, párkapcsolatról, érzelmekről, romantikáról szól, mindezt sokszor kissé furcsa (de közel sem az Amorf Ördögök furcsaságú) szöveggel. Az egyetlen szám, amely nem konkrétan ezeket a témákat járja körbe, az a Pénz miatt, itt – mint az valamennyire sejthető a címből – egy kis odamondás is hallható, mind zeneileg, mind szövegileg. De mégis, nőies albumként is teljesen jól esik a férfifüleknek, talán Bori gyönyörű hangja miatt, ami engem azonnal rabul ejtett.

A két legismertebb daluk a »Labamba« és a Vámpír. Mindkettőhöz videóklip is készült (kattintva ezek tekinthetők meg), előbbit Bori férjével, Merényi Dávid fotóművésszel közösen hozták össze, csak fényképekből; utóbbit pedig Mundruczó Kornél rendezésében. Mindkettő minőségi alkotás, hozzáteszem. Továbbá még két klip készül, a Délelőttök a kádba' és az Ópium című nótákhoz.

A Zöld Pardon nevű fantasztikus szórakozóhelyen való legutóbbi fellépésük teljes egészében megtekinthető, ingyen és bérmentve, sőt, az Ópium című szám most készülő klipjéhez is forgattak itt néhány jelenetet. (Halkan tenném hozzá, hogy kétszázforintos belépőár mellett ilyen minőségi videóért emeljünk kalapot, mert ez bizony nagyon korrekt, sokszor több ezer forintos beugró mellett nem kapunk ilyet.)

Péterfy Bori egyébként művész családba született, dédapja Áprily Lajos. Az éneklésen túl színészkedik is, sőt, elmondása szerint a zenekar a hobbija, a színház a munkája. Néhány filmszerepe is volt, és a Krétakör Színház társulatának állandó tagja. Valószínűleg el is fogok menni valamelyik előadásra.

Szóval ha engem kérdez valaki, Péterfy Bori és bandája a magyar pop-rock-alternatív-akármilyen vonal egyik meghatározó alakja, bátran állíthatom, hogy hasonló formáció nem igazán sok van-volt-lesz, pedig igazán kellemes élmény, és nyilvánvalóan igény is van rá.

Értékelés: 5 pont

A Showtime (»megint«) megcsinálta, az itthon Kaliforgia címen futó sorozattal. Megmondom őszintén, nem igazán tudtam elképzelni, hogy David Az-igazság-odaát-van Duchovny mit tud majd ebből kihozni, de az első tíz perc után rögtön tudtam, hogy nehéz lett volna nála jobb színészt találni a szerepre.

A történet nagyvonalakban: Hank Moody (őt játssza Duchovny) egy sikeres író, aki épp alkotói és magánéleti válságban szenved. A gyereke anyja, akit soha nem vett feleségül elhagyta, és házasodni készül, ő meg igyekszik minden részben legalább egy füves cigit elszívni, egy whiskyt meginni, és mindig másik nővel ébredni másnap reggel. Mindezt egy napsütötte helyen, a sportzakók és a Porschék világában. Ezt kapjuk tehát: szánsájn, lezserség, cici itt, popó ott, háttérben családi problémák, és mindezt Showtime-módra.

Eddig egy évad elérhető, ami nagyjából négyórányi játékidőt jelent (én kb. két nap alatt néztem végig), mely mind szinkronizáltan, mind feliratosan megtekinthető; én az utóbbit preferálom, de belehallgattam egy magyarított változatba, és egyáltalán nem olyan vészes. A második évad első részét szeptember 15-én vetítik az USÁ-ban.

Pontozás terén ami az igazat illeti, bajban vagyok. A »Skins« óta (apropó: 2008. július 31-én 22.10-kor adja a Cool TV az első epizódot Spanok címmel) kicsit máshogy nézek sorozatokra, és általános pontozásban ha az ötös, akkor ez csak egy erős négyes. Viszont nem szabad a két kategóriát összetéveszteni, és mégiscsak egy Showtime sorozatról beszélünk. Így tőlem megkapja az öt pontot, ha máshol, vagy más szituációban nem is kapna ennyit. Kellemes limonádé ez, de semmiképpen sem degradáló értelemben, pusztán annyi, hogy nem feltétlen kapunk megdöbbentő drámát, inkább csak lazulást, röhögést.

Értékelés: 5 pont

Az van, hogy ennek a bombadolognak szerintem a fele sem tréfa, nem is értem az Indexen miért bulvár kategóriába sorolják. Többezer ember kilakoltatása, és a veszély, hogy a kerületben egy kilométeres körzetben mekkora pusztítást tud végezni egy ilyen jószág, valahogy nem bulvárértékű nálam.

Azért elég kellemetlen lehet otthagyni a lakást, tudva hogy minden esély megvan rá, hogy bizonyos emberkék – akikből a környéken jócskán van – kirabolják, vagy mondjuk egyszerűen csak felrobban a bomba, és leomlik vagy súlyosan megsérül a ház. Nem is beszélve az emberáldozatokról.

Világbéka mi?

Rá kellene írni, hogy vissza a feladónak, aztán ledobni oda, ahonnan jött.

Közben nagyjából két-három perce hatástalanították, senki sem sérült meg. 16 000 embert kellett kitelepíteni.

A legfrissebb információk szerint a bomba igazából német gyártmány, és a második világháború után már hatástalanították, csak eltakarítani nem esett jól senkinek. Éljen a gondoljunk a jövőre is látásmód!

Igazság szerint ez a film nem lenne rossz. Egyáltalán nem rossz, de azt sem mondanám rá, hogy jó. Nekem a legnagyobb problémám az volt vele, hogy Will Smitht nem igazán bírtam komolyan venni, mint szuperhős. De ezzel nincs is gond, hiszen a film röhögést ígér, nem valami »Heroes-szerű« megváltást. És a film elején jön is a röhögés, aztán úgy az első tíz perc után belassul, és próbál átmenni világmegváltásba, meg nagy népnevelésbe, ami viszont nem igazán jön össze, az előbb említett okok miatt.

Ami még negatív pont nálam, hogy az egész hihetetlenül klisés, még az átlagosnál is sokkal-sokkal-sokkal klisésebb, az egész történet (már ha van ilyen) kikövetkeztethető nulla logikai érzékkel. A végén persze megtudjuk Hancock történetét, kapunk egy kis hepiendet, és kidobjuk a kukorica maradványait a kukába.

Nem mondom azt, hogy rossz film volt, mert ez a másfél óra nem sokat vett el az életemből, de kicsit bosszankodom, mert úgy érzem, hogy ez a film tényleg lehetett volna több-jobb. De nem lett.

Értékelés: 3 pont

Ma, a már szokásosnak mondható kis társaságunk (Gigi, Lev és Zsuki) megnéztük a ZP-ben DJ Krush névre hallgató exjakuza zenészúr műsorát. Megmondom őszintén, hogy minden tiszteletem az ilyen művészeké, akik öt potméter segítségével olyan zajt képesek előállítani, amire többszáz ember tud tombolni. Valljuk be, hogy ebben sokkal nagyobb szabadság van, és hogy ez sokkal több kreativitást igényel, mint kiállni két gitárral meg egy dobbal, aztán a megadott akkordokat meg ütemeket csapkodni. Csak az van, hogy engem a megadott akkordok és ütemek valahogy jobban lázba hoznak. Gigi meg már tízperc után bökdöste a hátamat, hogy menjünk onnan, úgyhogy kb. tíz percet láttunk.

Utána meg mentünk vacsorázni, nade az illemhelyiségben Zsukit muszáj volt lefotóznom:

Gyorsan elmondtam neki, hogy ezt nem így kell, úgyhogy nem lett nagy baj.

Egy gyorséttermi tanács a török konyha kedvelőinek: az »Aréna Pláza« éttermi részén található Star Kebab Török Gyorsétteremnél ne vegyetek gíroszt, mert nem értenek hozzá. Kezdve azzal, hogy kértem egy gíroszt pitában, erős nélkül, erre belekúrja az egészet ebbe a kiterített palacsintaszerű pitautánzatba, és ráborít három kanál vörös szószt. Direkt rákérdezek, hogy ugye nem erős, és bólogat hogy nem. Szétégette a pofámat. Szóval ennyit róluk.

Most pedig megyek Balázzsal, Shamalttal és Zsukival sörözni őszibaracklevezni. Vagy kávézni. Vagy nem tudom.

Két dolog mindenekelőtt: egyrészt nem fordították le a címet Spanokra, hanem maradt Skins, és »nem beszélték végig a főcímet«! Szerintem a »Skins« szinkronja kellően jó lett. Várhatóan a szokásos fiatalokat alakító gárda adta a hangokat (például Markovics Tamás vagy mondjuk Szvetlov Balázs), és egy biztos: nem nyújt olyan élményt, mint eredeti nyelven, de a lehetőségeket maximálisan kihasználták. Az pedig hogy kevesebb a káromkodás, gondolom amiatt van, hogy így megkaphatta a 15 éven aluliak számára nem ajánlott besorolást, ami valószínűleg nagyobb közönséget kecsegtet (más kérdés, hogy ezekre az korhatáros karikára szerintem mindenki magasról). Bár a beszédstílus tényleg lekezelő kicsit, de olyanokon fölösleges megakadni, hogy a feliratban Csöcsi becenév itt Bimbi lett, mert ha fordítva lenne, az lenne a rossz. Ez úgy érzem csak szokás kérdése, és a szinkronban használt fordítás egyébként is közelebb áll az eredeti jelentéshez.

Ha osztályoznom kellene a szinkront, egy erős négyes alát kapna. Azért mert a lekezelő, mesélő beszédstílus tényleg gáz kicsit, de azért néhány káromkodás belefért (bár sok baszd meg cseszd meg lett).