mefiblog - főoldal

Ma össznépi GDF-es italozást tartottunk, ahol többek között EmceeMike is részt vett, aki szerzett egy új barátot, és most nem magamra gondolok. :] (Figyeld, szmájli.)

Igazából a Crazy Caféba mentünk volna karaokés bulit tartani, de mivel ott teltház volt (annak ellenére, hogy előtte direkt odatelefonáltam, kell-e asztalt foglalni, és azt mondták nem) ezért odébb sétáltunk néhány métert, és beültünk Cafe Factoryba. Tömören és röviden: az italok jók, és a belvárosi szórakozóhelyekhez viszonyítva átlagos áron, néhány ital pedig kifejezetten olcsón kapható (ámbár a Virgin Mojito kicsit túl vizes volt, ami nem szép dolog, ellenben a többiektől nem érkezett panasz a Sex on the Beach koktélra). Ráadásul sok kanapé van, hangulatos lámpákkal, mintha egy nappaliban ülnél, és a kanapés helyek nálam mindig pluszpontot kapnak. Tudom-tudom.

Viszont ami gáz, az a kiszolgálás. Belépéskor az udvarias köszönésre annyi volt a válasz, hogy oda a kanapéhoz üljetek le, egy üres tálcával való széles karlendítés után, amit én már gyanúsnak tartottam kicsit, de aztán jött a másik pincércsaj, gondoltam ő lesz a mi esetünk. Hát nem lett. Végig fapofával vette fel a rendelést. De komolyan, figyeltem az arcát, egy árva mosoly nem volt, pedig kedvesek voltunk, mosolyogtunk, udvariasak voltunk meg ami kell. Aztán néha odajött, szó nélkül lekúrt egy tiszta hamutartót, és elvitte a másikat, egyszer sem kérdezve, hogy kérünk-e valamit (úgy kellette odaszólni), vagy ne adj' Isten, hogy ugyan jól érezzük-e magunkat. Cserébe viszont közben jött egy siket aki árulta a plüssállatait ötszáz, majd egy dekoratív hölgyemény, aki rózsákkal bizniszelt hetesszázötven forint értékben. A végén mosolyogva elkértem a számlát, amire egy menetközben odahányt hozomvárjá' volt a válasz. Ezeket még csak-csak lenyelné az ember, de akkor jött a számla, aminek nem is a végösszegével, hanem az alatta látható sorral volt a baj:

Igen, 10% borravaló. Namost, ha ez nem lett volna, biztos nem adok borravalót. Mert ilyen kiszolgálásért nem érdemlik meg. Félreértés ne essék, nem járok el mindennap bárokba és cafékba, de ha a kiszolgálás jó, én borsos borravalót hagyok, amennyit a költőpénzem megenged. És ezután kicsit úgy éreztem, hogy mindegy hogy viselkedünk, úgyis lesz borravaló. És ezt például sehol nem tüntették fel az ital- és étlapon, semelyiken az öt közül.

Kövezzen meg bárki, de én úgy vagyok vele, hogy ha elmegyek szórakozni, akkor elvárom, hogy a pincérek legalább mosolyogjanak és legyenek kedvesek. Mert erről szól a vendéglátó-szakma. Ha ez nem megy, menjen a Teszkóba árufeltöltőnek. Ha pedig még kedves, udvarias is vagyok, akkor kifejezetten bánt, ha bunkón viselkedik velem szemben. Legyen szó egy sarki kávézóról, vagy egy patinás belvárosi sörözőről.

Picit csalódtam, mert egyébként kiváló hely lenne, és biztos vagyok benne, hogy máskor is fogunk menni, de ez ettől függetlenül nem volt extrajó élmény. Kíváncsi vagyok, legközelebb milyen lesz.

Értékelés: 3 pont

A »magyar MTV« után, ma délután kettő órakor megkezdte hazai sugárzását a más országokban már régóta jelen lévő, és annál népszerűbb Comedy Central.

Most éppen az első évadtól kezdve A Simpson család megy, lesz még Family Guy és South Park is, de ami kifejezetten jól hangzik, hogy behoztak két itthon újnak számító sorozatot, »My Name is Earlt« A nevem Earl, illetve a »How I Met Your Mothert« Így jártam anyátokkal címmel. Bár a My Name is Earl nekem nem igazán jött be, néhány rész után nem néztem tovább, de az előzetesek alapján nem olyan vészes a szinkron, a How I Met Your Motherre viszont az előzetes alapján annyira nem hatott meg, bár lehet csak azért, mert elfogult vagyok. Minden este kilenctől lesz, kíváncsi vagyok. Reméljük megtartják jó szokásukat, és még több új sorozatot hoznak. Valamint gondolom műholdas vevőn lehet váltani a nyelvet, ami plusz öröm lehet egyeseknek.

A Comedy Central itthon sokak szívébe akkor lopta be magát, amikor gyakorlatilag megmentette a Beugrót, ráadásul a Magyar Televízióval kötött megegyezés alapján itt is látható lesz. Valamint a TV2-vel is kötöttek megállapodást, így a Bagi-Nacsa és az Irigy Hónaljmirigy műsorait is vetíteni fogják. És ha ez nem volna elég, akkor a L'art pou l'art előadásain túl amerikai showműsorokat is ígérnek, természetesen felirattal.

A csatorna a VH1 Europe-pal megosztva, minden nap 14.00 és 02.00 között fogható.

Elérés

Itt egy rövid táblázat azoknak, akik esetleg nem találják. Budapesti kiosztás:

Namost, van ugye a korábban már említett »Deezer« nevű remek oldal. Aki nem ismerné: korlátlan mennyiségben lehet feltölteni zenét, amit bárhol hallgathatunk, továbbá folyamatosan növekvő, saját adatbázisa is van, mint például a »last.fm«, amiből kedvünkre válogathatunk, és fülelhetünk. Szóval nem kicsit kiváló, a kezdetek óta már sokat fejlődött. És ugye akinek a warez szó nem idegen, az rögtön belegondol, hogy hoppá: ha lehetne letölteni, milyen jó lenne. Lehet is, például van iTunes- és Amazon-link minden számhoz. Na de mi van, ha ingyen szeretnénk?

FIGYELMEZTETÉS Az itt leírtakat mindenki csak a saját felelősségére használja, ez a fajta zeneletöltés bűncselekménynek minősül, kivéve persze ha rendelkezel a szám valamilyen eredeti formátumával, mondjuk CD, DVD, kazetta, bakelit, akármi.

Szóval, a trükk az egyszerű Freezer névre hallgató alkalmazás. Ezt kell letölteni (egyelőre ahogy nézem csak Windowsra elérhető), és elindítani. A program semmit nem csinál, csak néz ránk erotikusan. Hogy működjön, a böngésző beállításainál proxy-szerverként az alábbi beállításokat kell megadni:

HTTP Proxy: localhost
Port: 8800

Ekkor sajnos semmilyen oldal nem jön be, csak a Deezer, ott viszont ha elindítunk egy számot, azonnal felugrik egy ablak, amire kattintva letölthető a szám. Ha zavar, hogy mindig állítgatni kell, érdemes egy másik böngészőben beállítani ezt, és akkor az a böngésző a letöltőböngésző. Ha viszont egy böngészőt használunk, akkor a letöltések után ki kell kapcsolni (vagy vissza kell állítani az eredeti) proxyt. Ennyire egyszerű.

Igyekeztem egyértelműen leírni, de ha valahol elakadsz, kommentben segítek szívesen. És persze megint leírom: a zenék ilyen jellegű letöltése illegális, csak akkor használd ezt a módszert, ha megvan az adott szám legálisan is.

A dolog »Google Chrome« böngészővel nem kompatibilis.

Van itt ez az EvoBot névre keresztelt verseny, az SCH-kupán belül, és hát kései a felhívás, de érdemes megnézni. A lényeg, hogy mindenféle hulladékból robotot kell építeni. Tehát valami olyat, ami robotra hasonlít, de nem mozog, nem gondolkodik, csak rendkívül stabilan áll. Mint egy szobor. Elsőre viccesnek tűnik, kíváncsi vagyok milyen pályaművek fognak befutni. Mondjuk nem tudom, hogy egy nap alatt milyen vasat lehet még felhúzni, de négy-öt ember szerintem simán megoldja.

Igazából nem biztos, hogy lakástűz, de az biztos, hogy valami égett, mert két helyen is rácsatlakoztak a tűzcsapra.

Kerestem róla információt, de se az MTI-n, se az indexen, se az origón nem volt, sem pedig a TV2 és az RTL Klub nem hozta le, pedig ott volt két fotós, és a két említett tévé operatőre is.

Ismerősöm ma feljött, és hozott magával hétféle teafüvet, üvegcserépben, mondván nekem annyi van, hogy még így is sok. Hát mondanom sem kell, hogy melyik testrészemhez nyúltam lábujjhegyen, ugyanis ennyi teát beszerezni legalább húszezer forint. És aminek pláne örülök, hogy van közötte kínai rózsatea, ami egyszerűen fantasztikus. Reméljük a melanin kimaradt belőle. Négy fekete és három zöld tea jött egyébként, köszönet érte ezúton is.

Valamint szeretném ezúton is isteníteni a Rhinosrpay Plus feltalálóját, tényleg, el sem hiszem, hogy lehet úgy náthás az ember, hogy nincs bedugulva az orra, és ezért nem kell egész nap inhalálni.

Meg még az is eszembe jutott, hogy valamikor lesz egy budapesti nagy gíroszteszt, ami úgy néz ki, hogy a mefiblog team néhány extra bennfentessel körbejárja Budapest (majdnem) összes gíroszt árusító vendéglátóipari egységét, és folyamatos jelentéseket ad, hogy hol jó, és hol nem a pite pita. Így lesz majd egy remek körkép, hogy hová kell menni, ha gíroszt kell enni. Csináltam ilyen bábeli logót is neki:

Most pedig végre alszom egy pár órácskát.

Sajnos-szerencsére kevesen tudnak a Hanfoglalás nevű rendezvényről. Sajnos, mert aki nem látogatja meg, az tényleg sokat veszt, és szerencsére, mert így legalább nem volt nagy tömeg. Arról van szó, hogy rengeteg koncerten túl, a SYMA sport- és rendezvénycsarnokba (a kettes pirós metróval a Stadionok állomásnál kell leszállni, hogy odajuss) kipakoltak több száz, vagy talán több ezernyi hangszert és hangtechnikai berendezést, és ezt mind-mind ki lehet próbálni, ingyen, és bérmentve. Van itt az olcsónak számító százezres gitártól kezdve a több százezres összegű szintetizátoron keresztül, többmilliós stúdiótechnikai keverőpultig minden. Én basszusgitáron játszottam, és kipróbáltam a létező összes elektromos dobot (hadd ne mondjam, mennyire csurgott a nyálam). Mindenhol a legújabb Macintosh gépeket lehet látni, és még sikerült kipróbálnunk a Guitar Herót is, egy nagyjából másfél méter átmérőjű HD-ready tévén. Ráadásul minden nagy világmárka képviselete jelen van, és szinte minden termékre öttől húsz százalékig terjedő kedvezményeket biztosítanak.

Sőt, Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa mellettem játszott, lentebb van róla fotó is.

Tényleg remek élmény volt; ma, holnap és holnapután tart még a rendezvény, bátran ajánlom mindenkinek. Örülök neki, hogy ezt megszervezték, és pláne örülök, hogy teljesen ingyen. Tényleg jóleső érzés volt látni sok fiatalt, akik zenélnek, és az idősebbeket, amint vadidegeneket rántott hirtelen össze egy gitárról vagy éppen trombitáról folyó beszélgetés. A tovább mögött ízelítőül néhány kép.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az lehet a baj, hogy túl nagy volt az elvárás. Annyian mondták, hogy ez egy nagyon jó film, hogy nem igazán gondoltam rá: attól függetlenül lehet, hogy nekem nem fog tetszeni. Így tehát nekem csalódás volt a Trópusi vihar. Ellenben mielőtt bárki meg szándékozna emiatt lincselni: nem igazán rajongok Ben Stillerért, és szinkronosan néztem. Ez lehetett a két legnagyobb probléma, ugyanis egy Ben Stiller által rendezett filmről van szó, amelyben maga Ben Stiller az egyik főszereplő.

Azért hozzáteszem, hogy annyira nem volt rossz a film, mert amit azonnal észre lehet venni, az nem más, mint hogy a háborús filmek elé állít ferde tükröt, és ez a része nagyon jól sikerül. Aztán ott van az, hogy vígjáték volna, nem ártana kacagni rajta. Itt jön be az, hogy sajnos szinkronnal néztük, mert bár sok volt a nagyon jó poén, de annál is több a nagyon gyenge. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elkezdik néhány nagyon vicces dologgal, aztán tízpercig egymás után jönnek olyan mondatok, hogy elhangzott mellettem a kétségbeesett, és annál is őszintébb Menjünk ki innen! szűkölés. Ez zavart leginkább, és ha ez nem lett volna, akkor biztosan nekem is sokkal jobban tetszene.

A sztori úgy néz ki, hogy a katonákat játszó színészek belecsöppennek egy olyan szituációba, amikor a forgatókönyvben leírt dolgok tényleg megtörténnek, csak annyi különbséggel, hogy a fegyverekben nem vaktöltény van. És itt ismét a paródia az, ami kiemelkedik, mert rengeteg sablonos jelenetet kifiguráztak.

Ami miatt még szintén nem volt annyira rossz, az Robert Downey Jr., akit a »Vasember« óta különösen kedvelek. Lehet, hogy ő miatta meg is nézem ezt még egyszer, eredeti nyelven. Viszont érdekes; kíváncsi vagyok az elején hányan nem értették meg a paródia-filmelőzeteseket. Mondjuk mikor megjelent Ben Stiller, akkor már egyértelmű volt, hogy arról van szó, de előtte is lehetett sejteni.

Összességében tehát csalódtam benne, de azt nem mondanám, hogy katasztrofális volt, sőt, teljesen meg tudom érteni, ha akár korosztályomban van olyan ember, aki tetszik. Ennek fejében nem is akarom azt mondani, hogy ne nézze meg senki, de a szinkron mellőzése ismét javallott. Persze ha valaki nem tud angolul, nem akarom én bántani, de aki egy kicsit is konyít hozzá, az már jobban jár. Nekem nem igazán ez a stílusom, így nem volt olyan nagyon nagy durranás, viszont a sok-sok pozitív vélemény miatt kicsit csalódtam.

Értékelés: 3 pont (IMDb 7,7 szerintem korrekt.)

Hát komolyan mondom, ez jobb mint bármelyik »Comedy Central« adás. Megy több ezernyi hippi, vagy nem is tudom ki, és az indexes riporter kérdésére, hogy miért jöttek ide, mindenki csak azt válaszolja, hogy mer sok ez a erőszak ami itten most van, de szó szerint ilyen stílusban. Nem is tudom, hogy ezt tényleg komolyan gondolták-e. Ilyen gyöngyszemek röpködtek eddig:

A szemem alatt, mármint. A mostanában tapasztalható kialvatlanságomról ugyanis egyszerre három tényező is tehet.

Az első, ami miatt hétfőn fogok majd intézkedni, az a mélyen tisztelt arab urak ruhaüzletének riasztója, mely már rutinszerűen szólal meg este tizenegy körül, és tízperces szüneteket leszámítva hajnal négyig megállás nélkül szórakoztatja a nagyérdeműt. Persze több ablakból kihajoltak már finom célzásokat suttogva a berendezés felé (KAPCSOLJÁK MÁR KI AZT A VIJJOGÓ GECIT! vagy HA MÉG EGYSZER BEKAPCSOL, MÁRIA FASZÁRA ESKÜSZÖM, HOGY LEMEGYEK ÉS SZÉTBASZOM EGY LÁNCFŰRÉSSZEL! A KURVA ISTENIT ITT EMBEREK ALUDNÁNAK!) amivel hát teljesen egyetértek, csak azzal hogy kiüvöltöm magam, sokat nem tehetek. Rendőrségre nincs bekötve, úgy látszik a tulajnak se jelez, az üzletet ki éppen nem rabolják, ergo marad az éjjeli muzsika. Hab a tortán, hogy nem ám az egyszerű sziréna, nem: az a fajta, ami vagy öt-hatféle ritmusban és magasságon izgatja a dobhártyát.

A másik szintén a ruhaüzletes kollégák (van itt egyébként nyolc vagy tíz ruhanagyker), akik fél ötkor a reggeli kávéjuk mellett csevegnek, arabul. Ezzel persze nincs gond, azzal viszont igen, hogy az egyik az utca egyik végében, a másik pedig az ablakom alatt áll, és nem zavartatják magukat a hajnali forgalom vagy mondjuk az árupakolás miatt egyébként sem csendes utca nyugalmára. Múltkor azért már lekiabáltam nekik, hogy ezt fél ötkor tényleg nem kellene, akkor épp abbahagyták, de azóta ugyanúgy csinálja. És én persze csak főiskolába járok, de vannak dolgozó emberek is, akik biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezik ezt a reggeli műsort. De hát ha nem tetszik, el lehet a Belvárosból is menni, ugye.

A harmadik pedig hát ki más lenne, ha nem a néhány nap múlva első életévét betöltő, vajszín bundájú és kék szemű kandúr macska, »Kázmér«, aki serdülőkorban van, így gondolom ezért tartja roppant viccesnek, hogy előttem két órával felébred (tehát ha hatkor kelek, akkor négykor; ha nyolckor kelek, akkor hatkor és így tovább), és vagy arra kelek, hogy ül a fejem fölött, néz rám nagy szemekkel, és egy bátor mjáút is megenged magának; vagy pedig arra, hogy lemászik a galériáról, és a bútorokban igyekszik maradandó nyomokat hagyni. Viszont amikor épp nem ezt csinálja, akkor még mindig elbűvölő, és kedves, és aranyos, és Kázmér:

Először is: a mai nap jó volt. Ismét a »Hangfoglalás« vendége voltam, csak most EmceeMike, Gigi, Shamalt és Zsuki társaságában. Még dobverőt is loptunk, azaz vettünk kölcsönbe, szó szerint. De ez egy másik sztori.

Igazából a Dark Mokka Lounge névre keresztelt hely előtt rengetegszer elmentünk már, sőt, Gigi régebben volt is ott, de azt mondta, akkor valami késdobáló volt. Most egy hirtelen jött ötlettől vezetve búcsúzkodás helyett inkább beültünk ki-ki a saját itókája elfogyasztására, amiből aztán egy durván három óráig tartó koktélozós-beszélgetés lett.

Már belépéskor feltűnt, hogy ez a hely egyszerűen hangulatos. Olyan tipikus belvárosi kis hely, csak annyi különbséggel, hogy nem drága, és gyakorlatilag üres volt, bár vasárnap este ez nem meglepő annyira. Képregény-mintás festés díszíti az egész falat, kényelmes bőr székek, hangulatos világítás. Az egyik rész étterem, a másik pedig a italozó, sőt, a hátsó teremben csocsóasztalt is láttam, meg gondolom van ott biliárd is, de erről nincs infóm.

A pincér rögtön ugrott, udvariasan köszöntött minket, majd szólt, hogy ha sikerült választani, csak integessünk. Az itóka jól nézett ki, és bár a koktél kinézetére annyira nem adtak, az íze kiváló volt, az ára pedig a szokásosnál is olcsóbb picit; a legdrágább koktél 1 200 és 1 600 között mozog, de inkább a 990 forint az átlagos, ami egy belvárosi helytől remek. Ötezer forintért továbbá négy óráig tartó all-you-can-drink akció is van, azaz négy órán keresztül azt és annyit iszik az ember, amit és amennyit akar (kivéve a nagyon-nagyon drága italok; de az összes üdítő, sör, koktél és szinte az összes rövidital benne van az akcióban. Megrendelésre karaokét is biztosítanak. Hab a tortán: korlátlan Wi-Fi.

Weblapjuk sajnos nincs, úgyhogy a további adatok lentebb. Kiváló volt, és akárcsak a »Café Factoryban«, itt is külön felszámolják a borravaló díját, ám annyi különbséggel, hogy itt egy elegáns bőrtokban hozzák a számlát, és a borravalót teljesen meg is érdemli a pincér, ugyanis kiváló kiszolgálásban volt részünk. Hamarosan ki fogjuk próbálni az étterem részét is, úgy érzem.

Értékelés: 5 pont

Holnap lesz egy hete, hogy megy a magyar nyelvű »Comedy Central«, többek szerint botrányos, hogy a VH1 műsorát ezzel csökkentették, és megint többek (ahogy én észrevettem, a többség) szerint nagyon kellett már egy ilyen csatorna itthonra. Én nagyjából az összes műsorba belenéztem, és szerintem semmi probléma nincsen, bár van egy-két műsor, amik vállalhatatlanok (és sajnos pont a magyar műsorok azok).

Sorozatok

A sorozatokról fölösleges kritikát írni megint, legföljebb a szinkronról. Amik mennek:

A Simpson család és a South Park a már megszokott szinkront kapta, ezek szerintem kiválóak, sőt, Simpsonéknak néha talán jobb is kicsit az eredetinél. Az Earlt bár már nem nézem, szerintem tűrhető a szinkron, Earlnek legalábbis passzol a hangja, fordítás tekintetében nem tudom hogy mennyire jó. A How I Met Your Mother egyszerűen rossz, az eredeti után. Nem hasonlítanak a hangok, erőltetettnek tűnik az összes szituáció és így tovább. Nincs az, mint anno a »Jóbarátok« szinkronjánál, hogy az eredeti és a magyar hangok egyformán jók. A Waczak szállót még nem láttam, így nem tudom hogy feliratosan adják-e, vagy magyarul, de a nemrég készített szinkron szerintem nem volt olyan rossz. Persze az eredetit meg sem közelíti, de nem veszít sokat az, aki szinkronosan nézi.

Az egyetlen kontra, hogy rengeteget ismételnek, de ez valahol várható is volt.

Kisfilmek

Ezekkel már annál több a baj. Kettő gyöngyszemet említenék, a Susogós mackók és a Short Cuts címűt. Előbbi két bábmackó, akik magyarul mondanak mindenféle nagyon vicces dolgot (egyszer sem sikerült még röhögnöm rajtuk), a Short Cuts pedig a Comedy Central saját műsora, amiben például olyan hasznos tanácsokat kapunk, hogy tíz dolog, amit ne csináljunk az első randin. Szintén kevésbé vicces. Persze ezek annyira nem vészesek, mert maximum két percet adják, két műsor között.

Magyar műsorok

Ezen a fronton nagyon vegyesek az érzelmeim. A Beugró, a L'art pul L'art féle Nooormális teljesen rendben van, előbbit nem sok embert ismerek, aki ne szeretné, az utóbbi pedig klasszikus, ugye. Aztán ott van a Banánhéj, az Irigy Hónaljmirigy Show, a Médiacápa, amiket én konkrétan nem szeretek, de ez teljesen személyes vélemény, a Bagi-Nacsa páros például elég nagy népszerűségnek örvend. Amivel viszont tényleg baj van, az a Magyarok az űrben című fantasztikum. Erre csak annyit tudok mondani, hogy vállalhatatlan. Két részt láttam belőle, és nem hogy röhögni nem tudtam, hanem egy-két poénnál azon gondolkodtam, hogy ezt vajon hogy engedhették adásba, annyira rossz. És nem abban az értelemben, hogy annyira rossz, hogy már röhögsz, hanem az annyira rossz, hogy inkább lefekszel aludni változat.

Képzelj el két embert, akik egy szokásos amcsi kis lakásban lakótársak, akik PhD-vel és két diplomával rendelkeznek, akik egyenletekkel kelnek és fekszenek és akik a szó legszorosabb értelmében nördök, kockák vagy ahogy tetszik, akárcsak a két haverjuk. És képzelj még hozzá egy szőke bombázót, aki a szomszédjukba költözik, és pontosan ez ellentétük: egy sajttorta-gyárban dolgozik, rendetlen és köze sincs a tudományos élethez. Ez már alapból egy ősrobbanás.

Az egyik srác persze rögtön próbál összejönni a csajjal – eddig sikertelenül. A legviccesebb az egészben, ahogyan az egyszerű, a két zsenihez képest primitív gondolkodásmódot összeeresztik a fizikusok tudásával.

Nem azt mondom, hogy a legjobb szitkom, amit valaha láttam, de azt sem, hogy nem éri meg nézni. Az első rész nagy gyenge; elgondolkodtam rajta, hogy megnézzem-e egyáltalán a másodikat, de egyáltalán nem bántam meg, mert azt már végigröhögtem, a harmadikat és negyediket pedig konkrétan zsebkendővel a kezemben és potyogó könnyekkel ültem végig.

Eddig egy teljes évad ment le, és most kezdődött a második; hat részt láttam és jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy tetszetős a dolog, bátran ajánlom mindenkinek, de senki ne ítéljen az első rész után.

Értékelés: 5 pont

Ezt a számot szeretném küldeni mindenkinek aki szereti. Mert tegnap hajnali fél háromkor ez ment valamelyik zenecsatornán, és egyszerűen megtetszett.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A néhány napja történt vonatbalesetben négy ember életét vesztette, köztük egy 19 éves lány; és persze ilyenkor nem számít a kor, de akkor is. És a legjobban – ezzel együtt – az zavar, hogy képesek az egész helyzetet megint elpolitizálni. Tudom, hogy ez ilyenkor már csak így megy, de ettől függetlenül undorító. Undorító, ahogy mindenki igyekszik a saját hasznára fordítani ezt a balesetet, ahelyett hogy fülét-farkát behúzná, és elkullogna; undorító, ahogy mindenki igyekszik másra kenni a felelősséget; undorító, hogy akinek tényleg le kellene mondania, az nem teszi, aki pedig lemondott, annak gyakorlatilag köze nincs a balesethez.

És még az is undorító, hogy most két hétig minden hír, minden híradó, minden rádiós és televíziós műsor erről fog szólni, de persze változás nem lesz, csak csend, két hét múlva, nyugi, egy hónap múlva említés sem, jövő ilyenkor pedig valószínűleg már nem is emlékszik rá senki. Ez zavar igazán.

Nagy vitéz netman kérte vala Mefitől, hogy hurcoljon színe elé egy videót, mirefel én, az udvari számkivetett latin-lover prezentálék nektek egy videót. Mivel eme blog ura éppen kollektív étkezésen vesz részt, hát miért is ne prezentáljak egy gasztronómiai videót, amiben nem másról, mint a szívről valék szó! Tehát ámuljék és bámuljék a kedves nagyérdemű, következik a Szívrablás a Kispál és Borz lovagi körtől a TeCsőbűl:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Ezt a bejegyzést suexID írta.

Tegnap egy kisebb tömeggel (Gigi, Miss B52, Edi, Lev, Linelord, Maerlyn, Sura, Vale, Zsuki) elmentünk gíroszt enni, és ezt heti rendszerességgel tervezzük is folytatni, össze kívánjuk ugyanis gyűjteni a jó gíroszos helyeket, és feketelistát szeretnénk a rosszakról.

Nos, ha a Wikinger nem is az egyik legjobb gíroszt árusító hely Budapesten, az biztos, hogy az első tízben előkelő helyen szerepel. Amit tudni kell: az alap gírosz hatszáz forintba kerül, kenyérszerű pitába teszik (abba mármint, aminek a tetejét levágják, és belegyömöszölik az anyagot, nem pedig a tortillába, ami olyan mint a palacsinta), néha kicsit odakapott de kiválóan fűszerezett hús, finom zöldségek (érdekes, hogy én mindig egy kis mentolos utóízt érzek, kellemes), jó sok öntet és kellő mennyiség. Extra különlegesség a csak húsból és öntetből álló gírosz, ami mondanom sem kell, hogy nekem az egyik kedvencem.

A hely a Móricz Zsigmond körtéren a McDonald's mellett található, éjjel-nappal nyitva van, és a gíroszon túl hamburgerek, saláták, menza (levesek, rántott hús és társai) valamint alkohol is kapható, egész jó áron. Mondjuk éjszaka gondolom csak hamburger, gírosz és alkohol kapható.

A többiek majd leírják kommentben a véleményüket (lehet belerakom azokat a bejegyzésbe is, majd eldől), de ahogy nagyjából kivettem, mindenkinek bejött. Zsuki szerint az erős szósz nem volt igazán erős, a joghurtos pedig érdekes, Gigi pedig a túl erősen lisztezett pitára panaszkodott, de utóbbi azt hiszem nem feltétlen az ő hibájuk. Szóval a Wikinger egy erős 4,5 pontot kapott a teszt során, a következő hely pedig az Edi által ajánlott Blaha Lujza téren fellelhető egység lesz, mondjuk jövő héten.

Hajnali egy óra tizennyolc perc, és egy két napig tartó gyomorrontás után lehet nem gulyáslevest kellene kanalazni lábasból, hanem mondjuk aludni. (És nézd meg, megint kaja!). Aludni, mi is az? Utoljára nem is tudom mikor volt benne részem mondjuk úgy hat óránál tovább. Avagy tudom, de inkább nem gondolok rá. Az utóbbi időben valahogy sosem sikerült egy óra előtt ágyba kerülni, de mondjuk a kettő-harmincnak már úgy örülni szoktam. Így megy ez, ha egyetemista vagy főiskolás az ember, gondolom én. Nem (na jó, nem csak) a buli, meg nem az éjszakai partik miatt, hanem egyszerűen hozzászokik az ember, hogy egész nap talpon van, éjszaka meg már minek aludjon. De legalább a reggeli kelés már egyre jobban megy, a napközben való koncentrálással viszont akadnak problémák.

Mi van még. Például novemberben tartok tudományos diákköri előadást, amiben az a vicces, hogy eddig mindenki úgy tudta, hogy novemberig a dolgozatot is meg kell írni, de most kiderült, hogy mégsem. Ellenben ebbe bele most nem megyek, mert uncsi, és még vesztenék három látogatót, amibe belehalnék. (Nem.) (Nem tudom.)

Az viszont megvan, hogy fordítva jár az időjárás? Szeptemberben októberi idő volt, kabátban rohangáltam mindenhová, és reggel hétkor bizonyos zöld elasztikus anyagok fagyott állagúvá avanzsálódtak a buszmegállóban való néhány perces ácsorgástól, most meg zakóban meggyulladok míg átsétálok egyik házból a másikba negyvenhárom másodperc alatt.

Ennyivel szerettem volna így hajnal egy után huszonnyolc perccel zavarni az étert, és arra gondolok, hogy ezt tíz perc alatt írtam meg, ami elszomorít. De azért annyira nem, hogy pattintsak valami érfélét. Csak úgy picit. Olyan hangyányit.

Nem szoktam ilyenfajta a blog működésével kapcsolatos szigorúan bizalmas marketing-jellegű adatokat közölni, de valamelyik nap szóba jöttek valahol a keresőkifejezések, és belenézve a naplóba láttam egy-két gyöngyszemet, melyeket már nem rejtegethetek előletek, drága olvasók:

• hogyan írjuk muszály: erre szoktuk mondani legjobb esetben is, hogy grammar education fail;
• hülye picsa: gondolom nem rám gondolt;
• cigány hang effektek: há more;
• honda civik »Honda Civic« lesz az;
• csajok szexelnek: hát biológiailag lenne itt mibe belekötni;
• Rendben, elküldtük az e-mail címre a tudnivalókat!: ennek örülök, kösz;
• Máté Péter: Egyszer véget ér a letöltés: a már kihalófélben lévő modemes felhasználók himnuszából idézve;
• olaszkóbászos pizza: Buda merre van?
• energiaital hogy csinájjak? Kell. Bele. Erő.
• 4 db 9-es számjegy és matematikai műveletek segítségével hogy lesz a végösszeg 100? Hát kérlek, én hülye vagyok matekból, de tessék: 92+9+9+90=100;
• pda telcsimelcsi: nekem is az van, ASUS P525;
• tisza tengo: »Tisza Tangó« lesz az, van nekem is kettő, jóság;
• Iliász története röviden: görögök háborúznak meg énekelgetnek vagy két hónapon keresztül, aztán az egyiket jól bokán rúgják, és vége lesz. Kicsit bővebben erre;
• serminator the sarah connor felirat: sörminátor, mi?
• főzelékfaló móricz zsigmond körtér szar: nekünk se jött be;
• pina paródia: cupp?
• szomszédok baszás: itt is szoktak baszni a szomszédok, hangosan, méghozzá;
• gyurcsány szex: milyen perverz állat lehet már az ilyen;
• fuck me running: azt jelenti hogy el sem hiszem, de használjuk még arra is, amikor Shamalt futni készül;
• mérő: mókus, pontosan egy kilogramm;
• kis fasz keppi: nem nyilatkoznék;
• főnöki szék: itt, és itt is van;
• 1000 román lei hány forint: ajánlom a http://xe.com/ oldalt;
• szeretek enni: én is.

Hát ezek jutottak így a szeptemberi hónapra, ha van rá igény, amit kétlek, akkor még lehet hasonló a későbbiekben.

Nagyjából egy órája azzal szenvedek, hogy működésre bírjam mindenki kedvenc böngészőjét, a Mozilla alapítvány által működtetet Firefost. Félreértés ne essék, megrögzött Opera-fanatikus vagyok, arról van csupán szó, hogy használható RSS-olvasó híján inkább maradok a Google Readernél, az pedig a hozzá való »Firefox-kiegészítéssel« tökéletes. Ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy a létező összes böngésző gyakorlatilag híg, büdös és barna. (Igen, fos.) Az egyik szép, a másik gyors, megint egy másik okos, az egyiknek pedig van saját frissítője. Ezzel van most a problémám.

Ugyanis a Firefox elindításakor elindul a szokásos Firefox is installing your updates, and start in a few seconds... szöveg, megindul a csík, aztán úgy a negyedénél elém tol egy hibaüzenetet, hogy nem sikerült az ápdét, indítsd újra és próbáld megint. És innen végtelen ciklus, elindítom, hiba, elindítom, hiba, elindítom, hiba, kivágom az ablakon, hiba.

Kérdésem csak annyi, hogy tapasztalt-e már valaki ilyet, van-e erre megoldás, vagy fogjam az egészet, és töröljem inkább le a bánatba, majd telepítsem ismét?

Az ezer-akárhányszázadik próbálkozásra sikerült neki, most megy. Gyász.

Küldeném a világhírű Kiscsillag zenekar A pénz miatt című számát mindenkinek, aki szereti, különösen azoknak a szemüveges fiúknak, akik a monitorokon látható grafikonokat bámulva fogják a fejüket, és sírnak. A pénz miatt:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Megjegyezném, hogy érzem én a helyzet komolyságát is. Csak.

Hegyeshalom közelében méghozzá. Volt már hasonlóról korábban is szó, ám akkor valami miatt kudarcba fulladt a beruházás, most már viszont biztos: márciusban kezdik az építését egy Las Vegas mintájára épülő kaszinóvárosnak, itt, Magyarországon. Várhatóan 2010-re készülne el.

Persze most sokan azt mondják, hogy erre van pénz meg hogy ez kell nekünk, de ha jobban belegondolunk, idegenforgalmi szempontból ezzel mindenképpen jól járunk – vagy legalábbis az mindenképpen jól jár, aki a rengeteg adót zsebre vágja. Hegyeshalom közelében ráadásul a sok szálloda miatt az átmenő forgalommal is lehet kalkulálni.

Egyelőre én mondjuk megvárnám, hogy egyáltalán felépül-e, aztán meg ha felépül, akkor megmarad-e, és ha megmarad, akkor kíváncsi leszek hová megy majd a sok pénz. Vegasnak bejött, megnézzük nekünk is be fog-e.

Nem kicsit bejön ez:

Kaptam reggel egy ilyen e-mailt, nem szeretném részletezni, hogy milyen gyógyszereket tudok beszerezni rendkívül barátságos áron, de legyen elég annyi, hogy ha a lista negyedét beszerezném, akkor egy toronydarut képes lennék tíz perc alatt felállítani, a szükséges mérnöki tudás teljes hiányában.

Annyira nem kedvelem, mikor valaki húsz-huszonkét év alatt azt mondja, hogy ő elfoglalt és nem ér rá. Pláne azért nem, mert az emberek hajlamosak unatkozni, és hála a modern technikának, erről már legalább három helyen kapjuk az arcunkba az infót, hogy barátaink mennyire unják a banánt (a Messenger személyes üzenet részétől kezdve egészen a Plurkre kiírt unatkozom üzenetig mindenhol). Utoljára hétéves(?) koromban unatkoztam, akkor édesanyám egy határozott mozdulattal rámutatott a könyvespolcra, hogy olvassál, gyermekem, és hát azóta valahogy tényleg nem unatkozom.

Most meg eljutottam oda, hogy bár gyűlölöm, de sokszor azt kell mondanom, hogy nincs rá időm. A két helyen való életnek, és az internetnek hála három részre szakadt a baráti köröm – illetve nem is szakadt, pusztán csak három különböző baráti köröm van, akiket egyformán szeretek, így egyforma arányban illik velük időt eltölteni. Ez mostanában úgy nézett ki, hogy másfél hónapig haza sem sikerült mennem, annyi program volt 'pesten, most pedig vagy másfél hónapig nem fogok itt maradni, annyi van 'tarjánban. Szó sem róla, élvezem a nyüzsgést, csak kicsit nevetséges, hogy míg anno simán rávágtam egy mikor érsz rá kérdésre a választ, most úgy nézek ki mint egy üzletember: veszem elő a telefont, és lapozom a naptárat, hogy mikor nincs program, mikor nincs éppen munkaügyben valamilyen elfoglaltság (most jelenleg három dolog is kilátásban van, és talán még egy negyedik is, nem tudom), mikor nincsen ZH, mikor nem kell TDK-val foglalkozni, mikor nem kell ide vagy oda menni. És akkor konkrétan még nem is dolgozom.

Hát ezek vannak mostanában. Most épp megint kómásan, két kávé után (apropó, rászoktam a kávéra; mármint eddig sem vetettem meg, de mostanában reggelente a kettő lazán lecsúszik), szóval két kávé után ücsörgök itt, és valamikor fél háromkor sikerült eljutni odáig, hogy aludjak, mert előtte például tanultam, vagy mi.

Aztán meglepődtem, hogy szombaton este tizenegytől másnap délután egyig úgy aludtam, mint akin átment egy IFA. De hányszor?

Most pedig ZH-t fogok írni, kettőt.

Vége lett hát ennek is, gyorsan lezavarták. Annyira nem lettek olcsóbbak a gépek, de cserébe nem kicsit jól néznek ki, és rendkívül meggyőző technikai paraméterekkel bírnak. A MacBook Pro most még szimpatikusabb lett, bár mire elérkezik kishazánkba, addigra valószínűleg az egyébként sem kevés dollárár sokszorosát kérik majd el. A lényeg: alumínium váz, gyors és remek grafikus vezérlő, multi-touch üvegtaccspad, LED-kijelző és gyönyörű kinézet.

Az árak meg olyanok, amilyenek. Nem árt figyelembe venni, hogy ezek nem gyenge vasak, ha három-négy-öt évet kopás és egyéb hiba nélkül kibírnak (az akksi mondjuk belefér, hogy meghal addigra), akkor egyáltalán nem rossz üzlet, hiszen akinek laptop kell, az úgyis cseréli évente-kétévente. Ráadásul így legalább nem lesz tömeglaptop. Oké, nevezzen bárki sznobnak, de én jobb szeretem, ha nem látom mindenhol ugyanazt a laptopot. Az »iPhone 3G«-ből is csak ezért kezdek kiszerelmesedni (jaj), mert lassan minden második ember azzal rohangál.

A lényeges információk lentebb, képek szintén, de az Apple hivatalos oldalán már kint van minden, ahogy az lenni szokott. Vell dán, bojsz.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Az az igazság, hogy többet vártam ettől a filmtől. Egyrészt ugye Kiefer Sutherland, akit egyébként is, de a »24« óta különösen szeretek, másrészt pedig tetszetős volt a felállás, miszerint ugye tükrökkel megy majd mindenféle ijesztő dolog. Hát körülbelül kétszer sikerült megijednem (tegyük hozzá, hogy ekkor légfrissítő használata vált szükségessé, miután ugyanis majdnem összecsináltam magam, konkrétan). Arra jöttem rá, hogy nekem ezek a horrorfilmek inkább nevetősek, mint félősek.

Az történik nagyjából, hogy Sutherland, a zsaru (ez a szerep egyébként nagyon jól áll neki, gondolom magát adja), lelki-családi-alkohol és minden létező válságban szenved, és mivel a rendőrséget otthagyja, éjjeli őrnek áll egy korábban leégett házban, ami tele van különös tükrökkel. Ennyit lehet úgy elmondani, hogy semmi poént ne lőjek le. A történet nem valami nagy durranás, sőt, kifejezetten közhelyes, sejthető és már-már unalmas volt az egész, végig.

A tárgyak a tükörben mindig közelebb vannak, mint az látszik.

Rögtön a legnagyobb kontra: irgalmatlanul gyenge animációk. A tűz-jelenetnél például arcomat marták a zokogás fájdalmas és nehéz könnyei, melyeket egyrészt a lehetetlennél-lehetetlenebb kezdő Photoshop-mesteri és tíz kockából álló animációval kivitelezett grafika okozta szánalom, valamint az ezeket jóváhagyó egyén humorérzékéből fakadó jókedv okoztak. És az egyetlen igazán hátborzongató (fürdőkádas) jelenet emiatt gyakorlatilag élvezhetetlen. Szóval ejnye-bejnye, gondolom kevés volt a pénzmag.

Két dolog viszont nagyon tetszett. Egyrészt a kameraállások és úgy általánosságban a fényképezés remek volt, valamint a tükrök. (Ugye az angol címe azt jelenti, hogy tükrök, és a tükrökről is szól az egész film.) A tükrök ugyanis végig jelen vannak, és ez persze nem meglepő a sztori miatt, de szinte végig tükörből látjuk a filmet. Egy ablakon visszatükröződve, egy autó visszapillantójában, a fürdőszobában és így tovább. Egyszerűen tetszett ez.

Nagyjából ennyi. Nem volt rossz, és nem bántam, hogy megnéztem, de kicsit többre számítottam. Ja, és még annyi, hogy a végén nagyon jó volt a felvezetés a következő részre, vagy ha nem az volt, akkor szimplán tetszetős lezárás volt. Az utolsó öt perc kifejezetten feldobta, ha az nem lett volna, akkor két pont, így viszont három. Csak nem biztos, hogy a következő részt is megnézem.

Értékelés: 3 pont (Többet vártam.)

Még nyáron írtam, hogy »megszűnik a kétszáz forintos bankjegy«, s érme lesz helyette; azóta pedig már lehet szavazni is, hogy milyen legyen annak kinézete. Én a képen látható Lánchíd-verzióra nyomtam pár voksot, és általánosságban akiknek mutattam, szintén, szóval remélem ez lesz. Mondjuk lazán összetéveszthető a százassal, csak ez pont fordítva van színezve, és gondolom nagyobb vagy kisebb is lesz annál. Az pedig egyértelmű volt, hogy kétszínű érme lesz.

Az új 200 forintos érmén a Lánchíd lesz látható.

Szóval, nagyjából egy éve elhatároztam, hogy beruházok egy komolyabb fényképezőgépre. Szeretnék vele munkát is vállalni, valamint ahogyan időm engedi, hobbi szinten is jó volna koptatni a zárat. Először a »Pentax K10D« volt a kiszemelt; majd miután az eltűnt a polcokról, a Nikon D80-nal kezdtem szemezni. És akkor leültem magammal megbeszélni a dolgot, és arra jöttem rá, hogy – figyelem: a mondat egyes olvasók számára az író beképzeltségét jelképezhetik, pedig erről szó nincs – egy, maximum két év múlva úgy is kinövöm. A több mint két éve vásárolt »Fujifilm FinePix s5600« (imádom) kiváló gép volt, a digitális és az alapvető fotózás rejtelmeit tökéletesen kitanultam vele. Tudom mi a blende, tudom mi a záridő, tudom milyen helyzethez milyen fehéregyensúly passzol, tudom hogy forgassam (bár van aki szerint gáz, hogy minden képem ferde, én szeretem, ez a védjegyem :]), hogy mikor nyomjam meg, és így tovább. Úgy érzem, hogy azzal a géppel két év alatt készítettem jó képeket, készíthettem volna jobbakat is, de sokszor megfogott a technika.

És akkor azt mondtam magamban, hogy inkább spórolok még pár hónapot, és kihagyom a DSLR belépőszintet, és rögtön a haladóba ugrok. Lehet beképzelt vagyok, nem tudom. És akkor Handrás kiírta, hogy eladó a barátnője alig használt Canon EOS 40D-je. Akkor elutaztam nyaralni, és mire hazajöttem, gondoltam úgy sem lesz meg. Azért írtam egy levelet, és kiderült, hogy megvolt. Tegnap aztán nyélbe is ütöttük az üzletet (ezúton is köszönet Mosinak, amiért megvárta míg összejön a pénzem, és egyébként is).

Mit is mondjak. Mikor az első úgymond igazi, komoly képet készítettem Kázmérról, na akkor konkrétan orgazmusom volt, kétszer. Ez a gép egyszerűen zseniális. Hihetetlenül (a bridge gép után pláne) gyors, rendkívül kényelmes (pedig a Canon gépei nekem egyáltalán nem voltak kézre állóak), és elképesztő minősége van. Kezdetnek egy Canon 50mm F/1,8 II népszerű fix nagyfényerejű, és egy nagyon alapszintű, de kezdetnek megfelelő Sigma 70-300mm F/4,5-5 APO DG Macro tele(makró)objektívet vettem hozzá, később persze egy kisebb vagyonért ezeket igyekszem bővíteni. Továbbá a stúdiótechnika kitapasztalása érdekében (ez is érdekel ugyanis) jövő héten vásárolok hozzá egy Mikrosat Villanj-Körte nevű vakut, ernyővel és állvánnyal. Szintén később ezt is szeretném fejleszteni.

A fotókat lehet nézegetni, elképesztő minősége van, tényleg, ISO 1000 néz ki úgy, mint a Fujin az ISO 400.

Használatról sokat nem tudok elmondani. Kényelmes, gyors, kézreálló; két dolog nem szimpatikus: néhány értéket a tárcsa balra tekerésével növelünk, és jobbra tekerésével csökkentünk, néhány értékeket pedig fordítva. Ez apró dolognak hangzik, de fotózás közben sokszor kényelmetlen. Persze később megszokom. Valamint a bekapcsoló gomb tényleg nagyon hülye helyre került (én megszoktam, hogy az exponáló gomb alatt helyezik el, ez meg a kijelző alatt van).

Ami még nagyon tetszik: a Windows automatikusan kamerának ismeri fel, nem USB-pendrájvnak, így beállítható, hogy amint rádugom, azonnal másolja az asztalon lévő temppic mappában található, egy a mai dátummal létrehozott új mappába a képeket, az eredetit pedig törölje a kártyáról. Nem is beszélve az interaktív módról, amikor fényképezek, és a kép azonnal a gépre kerül. Valamint nagyon tetszik maga a gép menüinek kialakítása, mindent elsőre sikerült megtalálnom, minden logikus, minden egyszerűnek tűnik.

Egyszerűen beleszerettem ebbe a gépbe, egyelőre a legjobban elköltött forintnak tűnik. Bár minden kattanás pengeszúrás a szívemben, mert a zárra 100 000 exponálásra vállalnak garanciát, és én pedig használom a gépet, ami napi száz-kétszáz képet minimum jelent. De reménykedem benne, hogy a munkákból mire szükséges lesz, vagy egy új gép, vagy a zár cseréje összejön.

Ugyanitt fotós munkát vállal; lehet írni a ZOKNI kukac MEFI pont BE címre, bármiben meg tudunk egyezni.

És most betakargatom a gépet, megsimogatom és lefekszem aludni.

Nem igazán rajongok a politikáért. Nem, vagy csak nagyon ritkán beszélek politikáról. Véleményem szerint amíg egy téma sokszor barátságokat, párkapcsolatokat, házasságokat tesz tönkre, addig azt kerülni kell. Ez hazánkban különösen igaz. Persze, tudom: a politika a mai világ mozgatórugója. Lehet róla nem beszélni, de attól még van, létezik, él. Ettől függetlenül nagyjából egy éve mondogatom a közelebbi ismerősöknek, hogy itt még lesz baj. És nem konkrétan Magyarországra gondolok, sőt, úgy érzem hogy a jelenlegi itthoni politikai helyzet minden problémájával egy apró homokszem csupán ahhoz képest, amerre haladunk már egy ideje. Mert nem csak mi élünk rosszul mostanában. Ne a próféta szóljon belőlem, nem akarok senkit ijesztgetni és természetesen nem is látom át annyira a helyzetet mint a szakértőurak és -hölgyek, de ami itt készülődik, az nem lesz jó. Ha kitör a valódi gazdasági válság (olyan, mint amilyen 1929-ben is kitört), akkor sok minden egy csapásra megváltozik és átértékelődik.

Ugyanis ha válság lesz, amire én sajnos látok esélyt, akkor a válságot még valószínűbb, hogy háború követi. Ehhez pedig sok mindent nem szükséges hozzáfűzni. De őszintén remélem, hogy csak vészmadárkodom.

Pár hete beszélgettem egy közgazdaságtanban nálam sokkal jártasabb személlyel (konkrétan ebből van diplomája), és arról érdeklődtem nála, hogy jól látom-e azt, hogy most nem hülyeség aranyba fektetni egy kevés pénzt. És ő erre azt mondta, hogy egyáltalán nem, mert ha tényleg olyan komoly lesz a baj, mint 1929-ben volt, akkor az aranynak lesz értéke, a valutának pedig nem. Persze ha nem lesz nagy baj, akkor az ember bukhat is az aranyon, de én úgy gondolom, hogy hosszútávon semmiképpen nem veszteséges dolog az aranyvásárlás.

Szóval én tartok kicsit attól, ami még lesz.

Avagy egy afféle hirdetési-program, itt a blogon. Azt hiszem anno Human csinált ilyet, és tegnap krys vetette fel az ötletet, hogy én miért nem. Akkor annyira nem mozgatott, de ma fotófeltöltés közben az alábbi üzenet fogadott:

Hey Mefi ! About your photostream...

You've run into one of the limits of a free account. Your free account will only display the most recent 200 things you've uploaded. Anything beyond 200 will remain hidden from view until you either delete newer items, or upgrade to a Pro account.

Vagyis csak a 200 legújabb kép látszik, ami annyira nem zavaró, viszont régóta szemezgetek a pró fiókkal, mert sok-sok olyan tulajdonsága van (leginkább fotóarchiválás tekintetében) ami nekem szimpatikus. A »Canon EOS 40D« megvételével nem is lehetne időszerűbb a váltás, ám a pénztárcám gyakorlatilag olyan szinten üres, hogy még apró sincs benne.

Szóval, az ajánlat. Először képben:

Jelenleg ugyanis 25 USA-dollár az egy évre szóló pro account gift, amiért cserébe 30 napig lehetne hirdetni egy maximum 440×60 px felbontású képpel itt a blogon, a bejegyzések fölött, a Mizu? helyén. Ha valaki két évvel ajándékoz meg (48 dollár), az hatvan napig hirdethet, és így tovább.

Jelenleg a »Google-hirdetéseken« túl a GiXX Rádió hirdet nálunk, és elégedettek a reklámmal. Természetesen a harminc nap idejére csak a Google és az Ajándékozó hirdetései jelennek meg.

Nem tudom lesz-e jelentkező (nem hiszem), de úgy gondolom, hogy egy próbát mindenképpen megér. A fentieken túl még tudok szolgálni részletes látogatottsági adatokkal, ha van rá igény. Érdeklődni itt kommentben, vagy az alábbi e-mail-címen lehet:

mefi[KUKAC]mefi[PONT]be

Köszönöm a figyelmet.

Azon tanakodtam így éjfél előtt néhány perccel, hogy milyen lehet barátok nélkül élni. Nem úgy értem, hogy kevés baráttal, meg csak olyan emberekkel, akik ott vannak melletted, de mégsem nevezed őket barátnak, vagy annak nevezed, de mégsem érzed olyan erősnek a barátságot. Hanem úgy, hogy teljesen barátok nélkül élni. Hogy azok az emberek, akik a közeledben vannak, nem is a barátaid, sőt, de nincs más választás, mert más nincs. Milyen lehet úgy élni egyik napról a másikra, milyen lehet úgy este lefeküdni, milyen lehet úgy elmenni szórakozni, hogy senki nincs akit a társadnak, barátodnak nevezel?

És itt jön a képbe az, hogy az ember ne változzon kényszerből más emberek hatására. Én legalábbis nem szeretnék azért megváltozni, mert valaki azt mondta, hogy változzak meg, vagy mert valakinek nem vagyok szimpatikus. Ilyen vagyok, a így nem vagyok szimpatikus, nem kell szeretni. Nade ha valaki ugyanígy gondolkodik, és egyszer azt veszi észre, hogy igazából senkije nincs, akkor nem lehet, hogy mégis változtatni kell?

És ha változtat, akkor jobb lesz? Akkor lesz több barátja? És mit ér a barátokkal, ha úgy fog élni, hogy igazából nem is magát adja? És így jobban belegondolva nem lehet, hogy akkor mégiscsak oda jutunk, hogy nincsenek barátai?

Van a közelemben két olyan ember, akiket sajnálok. Sajnálok, de eközben nem tehet róka: utálok is. Utálom őket, és azért, amiért még rengeteg másik ember is: mert egyszerűen vállalhatatlan a viselkedésük. Nem az a fajta viselkedés, amire azt mondod hogy jaj ne égess, hanem az, amelyik konkrétan idegesít. Idegesít a folyamatos hazudozása; idegesít, hogy mindenben részt akar venni, de közben semmiben sem vesz részt; idegesít, hogy mindenkivel jóban szeretne lenni, de közben senkivel sincs és még sorolhatnám. Persze akikre gondolok, nem fogják ezeket a sorokat elolvasni (tudom, hogy nem), de ha elolvasnák, és magukra ismernének, nem lenne baj. Avagy baj lenne, mert annak is megvan az oka, hogy nem mondom ezt a szemükbe. Mert hiába szeretek őszinte lenni, vannak dolgok, amiket jobb elhallgatni. Amiről nem tudsz, az nem fáj. Nagy igazság.

Többet kéne aludni, és akkor nem ilyeneken gondolkodnék, tudom.

De legalábbis vicces:

Ha úgy lett volna, még be is ülünk talán.

Egy valamit magyarázzon meg nekem valaki. Bárki. Miért van az, hogy a bankautomaták környékén tucatszámra állnak a bizonylatok, szanaszét, a földön, az automatán, a padokon és mindenfelé, amerre a szem ellát. Azért nem értem ezt, mert. Mert ha valaki sokszor ki sem veszi, akkor minek kéri? Van ugye olyan gomb hogy pénzfelvétel bizonylat nélkül, és akkor nem ad papírt. Ha pedig megnézi, mért nem lehet kidobni, vagy ha nincs kuka, eltenni? Nem, egyszerűbb csak úgy odakúrni a földre. De az odakúrós verzióra még azt mondja az ember, hogy trehányság. Arra viszont nem tudok mit mondani, hogy az ember elkéri azt az áldott papírfecnit, aztán ki sem veszi a gépből.

Fura dolgok vannak.

Vásároltam ma az Extreme Digital Visegrádi utcában található egységében (az összes budapesti boltban voltam már, és ezt ajánlom leginkább, ugyanis a munkatársak segítőkészek, és nem viselkednek úgy, mintha ők tennének szívességet azzal, hogy kiszolgálnak). Kicsit féltem tőle, hogy bruttó tizenkétezer forintért milyen minőségű és teljesítményű lesz a készülék, de kellemesen csalódtam.

A csúnya kartondobozban van egy kiváló minőségű állvány (fotózásra is használható), egy fehér áteresztő ernyő, egy szabvány E27-es foglalat, melybe csatlakozik a szabvány E-77-es menettel rendelkező villanófej, valamint egy szinkronzsinór. A cucc nem egy stúdióvaku persze a maga 45 Ws teljesítményével, de nagyjából egy órán át fotózgattunk vele, és ezalapján teljesen meggyőző, tablófotó-jelegű képekre tökéletes, de ha valaki megtoldja esetleg plusz egy-kettő darabbal, akkor rendkívül olcsón összeállított egy magyar-német-kínai gyártmányú stúdiófelszerelést, amivel már bátran lehet koptatni a zárat.

Tervezem még fotós háttér és háttértartó beszerzését is, de most erre nincs ötvenezer forintom (kábé ennyibe fáj), úgyhogy addig megelégszem az IKEA-ban vásárolt olcsó textilanyagokkal és ezek cellux illetve ruhacsipesz segítségével történő rögzítésével.

A Pixinfón van egy részletes leírrás, és néhány tesztkép tárgyfotóról, én pedig bedobnék a közösbe egy általam készített portrét. Ilyen (és ennél akár jobb) minőségre képes a Villanj-körte, mely szerintem kiváló vétel volt:

No Country for Old Man
(Canon EOS 40D; Sigma 70-300 APO DG Macro; ISO 100; F/14; 1/332 mp)

Ezt is megértük hát, »Kázmér« macsek egyéves lett. Lassan egy éve már, hogy együtt vagyunk, és imádom. Pedig szétkapart egy falvédőt, több helyen megrongálta a tapétát, összetört dolgokat, szétrágott dolgokat, napi rendszerességgel felkelt hajnali négykor hogy játszani szeretne és nem hagy aludni hajnali kettőkor, mert játszani szeretne – egyszóval olyan mint egy macska. Amikor pedig nem ezeket a tevékenységeket csinálja, akkor alszik, eszik, bújik, dorombol, kedveskedik, hanyatt dobja magát és hempereg – egyszóval tényleg olyan mint egy macska.

És imádom.

Kázmér pár nappal születésnapja előtt, és éppen üvölt ásít.

Anyum pont tegnap mesélte, hogy az egyik kollegájának a szomszédja megölte az ötéves macskájukat, méreggel. Elgondolkodtunk tegnap, hogy mit csinálnék ha valaki hasonlót művelne Kázmérral (vagy bármelyik állatunkkal), és arra jutottunk, hogy vagy a nyers erőszak mellett döntenénk, vagy egyszerűen megkeserítenénk az ember életét, annyira, amennyire csak lehet. Apró dolgokkal, amik idővel őrületbe kergetnék.

Nem is igazán ide való ez, de kikívánkozott belőlem.

maniakus üzenete (23:39):
jó, de te elmebeteg állat vagy.  :D
Mefi üzenete (23:41):
ezt most bóknak veszem :$

Azt viszont nem idézném inkább, hogy miről beszéltünk előtte.

Még múlt héten megejtettük a második gíroszozást is, ekkor már kicsit kevesebben, de változatlan lelkesedéssel és jókedvvel, valamint szpesölgesztként suexID társaságában. Edi ajánlotta a Blaha Lujza téri török gíroszost, ám ő sajnos nem tudott jönni (ezúton is jobbulást neki), és elfelejtettük egyeztetni, hogy konkrétan melyik egységre gondol ő. Meglátogattuk az egyiket (nevét nem tudom), de az tele volt, így átsétáltunk a másikba, mely a Kösk nevet kapta.

Fiatalos, gyors, poénkodó és vicces srác csinálta a gíroszokat, de a háttérben két-három török is volt. A gíroszos előtt lerakott néhány asztalnál ülve fogyasztottuk el a tortillában kapott választhatóan bárány- vagy csirkehúsból készült szendvicset. A hús nagyon finom volt, az öntet úgyszintén, bár szerintem kicsit több lilakáposzta volt benne a kelleténél (ezt Zsukov is megemlítette), de azt vettem észre, hogy ezeknél a tortillás gíroszoknál ez mindig így van. (Tortilla ugye a palacsinta-szerű tészta, nem tudom hogy ez-e a pontos neve a török változatnak is.)

A gíroszon kívül van még rengeteg más étel is, és előbbinek is többféle különleges (például sajtos) változata is kapható. Az ötpontos skálán ez a gírosz egy erős négyest kapott, a hús-zöldség aránya és a tortilla miatt. De aki a tortillát előnyben részesíti a pitával szemben, annak 4,5 pontot is megérhet. A többiek szokás szerint kommentekben fejtik ki véleményüket, ha kifejtik.

Jövő héten a Szahara névre hallgató egységet látogatjuk meg.

Persze nem állt meg az élet laptop-ügyben az »Apple metáljai« után sem. Még pár hete gyűjtöttem össze néhány laptoppal kapcsolatos infót, amiről szerettem volna írni.

Az első az Acer Aspire 8930, amely szerintem kinézet tekintetében visszafelé halad. Az előző Acer szériák nekem nagyon tetszettek, pláne a gemstone-dizájn, de ez a mostani annyira nem jön be, szerintem túl bonyolult, túl összetett. Letisztult kinézet rulz:

Aztán itt van a mondhatni feltörekvő MSI, ami nekem több okból sem volt szimpatikus (bár konkrét tapasztalataim nem voltak vele). Egyrészt mert a Times New Roman betűtípussal készített logónak valahogy olyan kínai utóérzése volt, a gépek kinézetéről nem is beszélve. Azt hiszem, ilyen tekintetben az MSI mindenképpen jó irányban halad az MSI Wind U120 modellel:

Aztán nem tudom észrevette-e valaki rajtam kívül, hogy több nagyobb gyártó is elkezdte burkoltan koppintani az Apple-féle kinézetet. A HP Pavilion FN 625 (mely egyébként egy brutális gép, PC laptopok közül talán az egyik legjobb vétel) klaviatúrája majdhogynem egy-az-egyben megegyezik az előző, azaz harmadik generációs Macbook Pro klaviatúrájával. Formát, betűtípust, tapintást és minden egyebet nézve, bár ez a képen annyira nem jól kivehető:

A másik másolós mérnöki gárda pedig a Sony VAIO Z szériáért fele, ami pedig a Macbook Air vagy az új Macbookok gombjait másolja (nem csak a Z-széria egyébként, szinte az összes új VAIO-n ilyen stílusú gombok vannak):

Szóval ezek vannak így most. Én a HP meg a Sony bármelyikét elfogadnám, bár »Sony-laptop tulajdonos lévén« óva intek mindenkit, hogy az előző szériákért bár elkérték a felsőkategóriás árat, a műanyag egyáltalán nem különb bármelyik alsó- vagy középkategóriás gépével, sőt, az egyik Acer töredéke ennyibe került, mégis jobban bírja a fizikai tréninget. Persze így, hogy féláron szereztem egyáltalán nem vészes, de háromszáz-akárhányezer forint mellett lehet valakit elküldtem volna a búsba.

Ami viszont zavaró a legtöbb laptopgyártónál, hogy egyszerűen nem figyelnek apróságokra, olyan apróságokra, amire az Apple viszont igen. Nem fényesítem én őket sem, mert hát öt-hatszázezret el is kérnek a csudijó laptopért, de például a saját VAIO-mban egyáltalán nem működnek az FN gombok, mert hibás a hozzájuk való driver, újat meg nem ad ki a Sony.

Vagy például a névadás, marketing szempontból. Most őszintén, melyiket könnyebb megjegyezni? HP Pavilion FN 625 EA vagy azt hogy Macbook Pro? Mondhat bárki bármit, szerintem ez is sokat számít. Netán ha megkérdezik hogy milyen laptopod van, egyszerűbb azt mondani hogy 13-as Macbook, mint mondjuk Sony VAIO VGN-S5XP.

És azt vettem észre, hogy a tavaly ilyenkorihoz képest rengeteget zuhantak a laptop-árak. Amilyen felszereltségű gépek kerültek egy éve 200-250 ezer forintba, most 150-180-ért már kaphatók. Ez pedig jó. Emlékszem, úgy tíz éve még álomnak tűnt, hogy egyszer saját hordozható számítógépem lesz, most pedig nehezen tudnám elképzelni nélküle az életem. Persze ez sokminden mással is így van.

Sokféle szóval lehetne jellemezni, hogy milyen érzés megtenni egy nagyjából tízperces sétát teljesen egyedül, egy közvilágítással nem rendelkező utcában, ahol csak a házakból és a távoli csillagokból enyhén pislákoló fény világítja az ember előtt az utat. Én mondjuk a hátborzongatót választanám, ha valaki kérdezne. De annyira nem féltem, mert előtte egy csaj ment előttem, aki hangosan üvöltette 32 kbps minőségben Gáspár Lacitól azt a számot, hogy járok rám szabott utadon. Legalább volt benne egy kis irónia

Arról szeretnék most viszont írni, hogy egyszer jó volna elmenni Miamibe. Régóta tervezem, sokszor is írtam róla, és azt hiszem ez mindvégig egy olyan álom lesz, amit nem fogok megutálni. Még akkor sem, ha valahogy az élet úgy hozza, hogy kijutok, aztán megkésel egy kubai drogdíler. De szomorú lennék, ha úgy kéne meghalnom, hogy nem sétáltam egyet Miamiban, hawaii-mintás ingben, koktéllal a kezemben a tengerparton.

Aztán még szeretnék zenélni is. Igazából mindig irigykedtem kicsit azokra, akik kiskoruktól kezdve zenéltek. Nekem anno sajnos nem adatott meg, szüleim sem erőltették annyira, most pedig már idősebb vagyok, és nem tudom merjem-e elkezdeni. Avagy ez ebben a formában hülyeség, mert mindig megremegek kicsit, ha elhaladok egy dobfelszereléseket árusító üzlet előtt, hogy most bemegyek, és ha egy hétig nem eszem, akkor is veszek egy dobszerkót, de aztán valahogy mégsem. És úgy vagyok vele, mint anno a fényképezővel is voltam: ha már veszek, akkor inkább jobb minőség legyen, mint valami kezdő gagyi (bár szétpüfölni talán az utóbbi tűnik jobb választásnak). Két számot el tudok dobolni szépen, úgyhogy talán nem vagyok elveszett.

Ez a két gondolat jutott eszembe hátborzongató sétám során, ami egyébként egy osztálytalálkozó, egy kellemes csalódás befejezése volt.

Voltam ma egy helyi szépségversenyen. Mint néző csak, persze. Amiből csak két dolog hiányzott: a szépségek meg a versenyszellem. Előbbiből ugyanis csak kettőt láttam (azok viszont huhú), utóbbi pedig annyira átlátszóan bunda volt, hogy az már nekem fájt. Meg hatszázhatvan darab magyar váltóért kicsit erősnek tartom, hogy végig kell állni egy rendezvényt háttal a bevonuló szépségeknek. Arról nem is beszélve, hogy mikor vettük a jegyet, voltunk bent hárman, erre bejön egy negyedik nő, és a csávó (tipikusan az a fajta, aki leesett, nem pedig lekúszott a fáról, ha érted) szóval ez a csávó elkezdte rakni a karszalagot az újonnan belépő nő kezére. Mondván hogy ő nem tudja ki kinek a rokona. Hát könyvtárakat lehetne megtölteni azzal, hogy mit nem tud ő. Persze azzal is, hogy mit nem tudok én, csak én legalább nem vagyok annyira bunkó. Azt a jelenetet meg sem említem, amikor a büfésnéni a nagyadag (tizenkét szem, megszámoltam) sültburgonyát csíkonként rakta rá a mérlegre, majd levett a végén egy csíkot, és így kezdte el sütni. Rendezvényszervezés: egyes, leülhettek. Igen, szerintem jobban meg tudnám szervezni. És amúgy is: »két éve jobb volt«.

Az is ma volt még, hogy a fejemhez vágták: grafomán vagyok. (Így mondják ezt egyáltalán, nem úgy hogy grafomániás?) Én inkább kiegészíteném arra, hogy grafo- és blogomán(iás). Ne bonyolódjunk bele.

Ma pedig időutazunk, vagyis háromkor kettőre visszaállítjuk az órát. Én valószínűleg ma olyat teszek, amit már régóta nem: (viszonylag) korán lefekszem aludni. Talán. Aztán úgyis gondolkodom még órákon át, ahogy fekszem és nézem a sötét plafont, amiről csak az elektronikai miniarzenál fényei csillognak halványan vissza, amint a macska a lábamnál összegömbölyödve édesdeden alszik. Aztán még olvasok vagy száz oldalt, és akkor. Talán.

Csak belebonyolódtam a végére.

Nem mondtam szerintem nagy újdonságot, azoknak legalábbis biztosan nem, akik olvassák a Wikipédia más nyelvű (főképp az angol) kiadásait is, sőt, abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok az első, aki ilyetén jellegű gondolatainak hangot mer adni.

Kétlem, de ki tudja, ha valaki mégsem lenne tisztában a dologgal: a Wikipédia egy bárki által szabadon szerkeszthető, mindenki számára elérhető ingyenes enciklopédia. Elvileg bárki, (akár regisztráció nélkül is) megírhat egy szócikket, amit aztán a rendelkezésre álló sablonok segítségével ízlésesre formál. Később persze sokan javíthatják, kiegészíthetik, hozzáadhatnak. Így történt ez anno a Nagy gazdasági világválság szócikkel is: én megírtam egy nem rossz, de a jótól még távol álló cikket, és ahogy telt-múlt az idő, egyre többen írtak hozzá, aminek eredményeként láthatjuk az írást jelenlegi állapotában. A lényeg tehát, hogy bárki szerkeszthet, mindenféle hovatartozástól függetlenül.

És én úgy látom, hogy míg ehhez az elvhez az angol nyelvi változatnak sikerül tartania magát, addig a magyar Wiki egy néhány főből álló baráti kör által irányított játszótér, ahol Pistike csak akkor homokozhat, ha ennek a körnek szimpatikus az ő lapátja. Ellenkező esetben Pistike hamar rájön, hogy a magyar Wikipédia annyira nem is vicces.

Gondolok itt olyan dolgokra, hogy szócikkeket lazán törölnek, mondván hogy nem enciklopédiába való, de sokszor indoklás nélkül. Gondolok arra, hogy szócikkeket kérdezés nélkül átrendeznek, teljes mértékben átírnak, mondván hogy így nem jó. És persze mondhatnánk, hogy ez benne van a pakliban, ha mindenki szerkeszthet, csak nem tudom mennyire sikerül éreztetnem, hogy itthon kicsit túlzásba viszik ezeket a törléseket, átírásokat.

Pedig sajnos nem mindenki tud angolul, és bár ezért lehet valakit lenézni vagy megvetni, de elkeserítő dolognak tartom, hogy sokszor a magyar cikkek helyesírási, fogalmazási és szerkesztési hibákkal teli írásokat jelentenek, míg az igényesebb, megírás alatt több odafigyelést kapott írásokat a süllyesztőbe küldik. Azt is elkeserítőnek tartom, hogy sok magyar vonatkoztatású szócikk (legyen szó történelmi, földrajzi vagy életrajzi munkáról) angol, vagy más nyelvi változata sokkal kidolgozottabb, mint a sokszor nem is létező magyar. Nem is beszélve arról, amikor a más nyelvű szócikk sokszor teljesen mást ír, mint a magyar.

És olyan irányba már el sem indulnék, hogy a magyar Wikin egy rossz szó miatt azonnal rasszista, nemzetiszocialista vagy egyéb rosszember vagy.

Most is itt figyelget két Robin Cook-regény szócikke a gépen, csak át kell még néznem, és publikálásra kész. Csak nem igazán tudom, hogy mikor fognak belerondítani, mikor fogják átírni, mikor fogják törölni valami nevetséges indokkal. Lehet persze azt mondani, hogy én leszarom a magyar Wikit, hiszen ott az angol, csak ez nem így működik. Legalábbis nem így kellene, hogy működjön. És én nagyon sokszor érzem azt, hogy az itthoni enciklopédia inkább ennek a fent említett baráti körnek a fóruma, mintsem egy írásos tudástár.

Ez pedig így nem igazán jó.

Szóval. Mostanában egyre népszerűbb arra buzdítani a drága fogyasztókat, hogy spóroljanak, hogy változtassanak fogyasztási szokásaikon. Ezzel semmi probléma nincs, elvégre nem kell fölöslegesen elherdálni semmit. Ott kezd igazán szemet szúró lenni a dolog, amikor gyakorlatilag az átlagemberre fogják a létező összes globális problémát, éhezéstől a felmelegedésig (nem a nemi identitásra gondolok most), holott ez nem csak a mi hibánk. Tényleg nem. Mégis ezt látni óriásplakátokon, ezt hallani a rádióban és természetesen a tévében is ez teszi ki a mostani társadalmi célú hirdetések nagy részét. Vannak ugyanis gyárak, akik kicsit többet tehetnének a környezetszennyezés ellen, mégsem tesznek. Közhely. Már-már úgy érzi az ember, hogy tényleg az ő hibája. (Egy kicsit persze tényleg.)

Az alábbi vicces, ám egyre idegesítőbb mondatokat hallani mostanában a leginkább:

• Éjszakára húzd ki az összes elektromos berendezést: persze, kihúzom majd a számítógépet, meg a tévét is, meg mindent.
• Fürdés közben csak kevés ideig folyasd a vizet: szerintem fürödni is fölösleges, használjunk inkább alo verás dezodort. De persze ne hajtógázasat!
• Ha fűtesz, ne nyiss ablakot: szellőztetni luxus? Oké, két teknős meg egy macska mellett nem sokat ér, de akkor is. Vagy mindent a cél érdekében?
• Csak energiatakarékos égőt használj: tény, hogy sokkal tovább bírja, de én még a kompakt és a halogén izzókat is keveslem sokszor. Vaksi vagyok, bocsánat.
• Mindig kapcsold le a lámpát, még ha csak egy percre is távozol: jogos, míg kimész a konyhába a vacsoráért, kapcsolj le mindent, majd a tálcával a kezedben visszafelé a sötétben találd meg a másik kapcsolót. Ha mindezt sikerül anélkül hogy pofára esnél a lábad elé betipegő macskában, valamint hogy az összetörő tányérból kifolyó forró leves megégetne, akkor ügyes vagy, spóroltál.
• Moss 30°C-on: próbáltak már ezek egy koszos zoknit 30°C-on kimosni? Jó vicc.

Tudom, ezek csak szánalmas panaszkodások, de akkor is. Mért én vegyem vállamra a környezetkímélés nem épp könnyű terhét, ha másoknak lenne ez a felelősségük? Az ember igyekszik spórolni ott ahol tud, de van egy vonal, ami a határt jelzi spórolás és skótság között. Úgy néz ki, mostanában valakiknek nagyon fontos, hogy átlépjünk ezen a vonalon.

Tudom, videót posztolni tré, sőt, ez a darab még egy sablonos maszlag is pluszban. Mégis, mostanában a kedvenc reklámom, magam sem tudom miért:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Kibaszottul fáj, konkrétan. :(

Nem is olyan rég, nagyjából másfél éve volt, hogy »búcsúztunk Julcsától«. És most eljött a nap is, amikor az első számú kutyánktól, »Mephistótól« kellett búcsúznunk.

Hogy milyen dolog a halál? Furcsa dolog. A ténye befészkeli magát az ember gondolatai közé, egyre csak növekszik, és bár az ember akinek agyában ott van a halál gondolata, folyamatosan fél is attól, mégis, amikor bekövetkezik, valahogy nem tudja elhinni, hogy tényleg megtörtént. Hiába készülünk rá, az agyunk (vagy a lelkünk?) mégsem akarja elfogadni, és feldolgozni a tényt: emberek és állatok meghalnak. Meghalnak, és soha többé nem beszélhetünk velük, soha többé nem simogathatjuk meg őket, soha többé nem jönnek oda farokcsóválva ha valami finom falatot látnak a konyhában és soha többé nem ülnek mellénk a kanapén egy téli estén. Soha.

1997-ben betörtek hozzánk. Ismerősünknek őrző-védő kutyái voltak. Egy rottweiler-pitbull keverék és egy staffordshire terrier. 1997 novemberében nekik születtek kölykeik, köztük egy apró, tigriscsíkos kutyagyerek, mellkasán hatalmas fehér szőrű mellénykével, és fehér lábujjakkal. A család karácsonyi ajándéka ő volt. Ha fekete lett volna, akkor a Lucifer nevet kapja, de így Mephisto lett, az ördög legjobb cimborája, méghozzá. Egy hónapos volt, mikor megérkezett hozzánk. A tenyerünkben elfért, a macska lekezelően nézte őt, és három napra a spájzba költözött érkezése láttán. Már első este eldőlt, mit fog a leginkább kedvelni: enni. Az elé rakott rakott krumplit ugyanis olyan jóízűen ette, amilyen jóízűen talán csak egy ember eszik. Aztán kinyalta a talát, megfogta, és elkezdett vele szaladni. A tál nagyjából kétszer nagyobb volt, mint ő.

Eleinte a fülem mellett aludt. Összegömbölyödött, elalvás előtt addig nyalogatta a fülemet, amíg bele nem fáradt, aztán elkezdte csipkedni a párnahuzatot. Imádtam. Később persze azt vettem észre, hogy én alszom az ő füle mellett, a méretbeli folyamatos növekedésének köszönhetően. Hamarosan elkezdtünk sétálni is, eleinte rettegett minden kutyától, alig akart kilépni a belvárosi bérház liftjének ajtajából. Aztán összehaverkodott egy hatalmas bobtélkutyával, és egészen addig játszottak együtt vele, és a többi fővám téri kutyákkal, míg ivarérett nem lett. Ekkortól ugyanis szinte csak apumra kezdett hallgatni, és sajnos rendkívül vad lett, már ha kutyákról volt szó. Az évek során több baleset is volt, amikor kutyákat támadott meg.

Teltek-múltak az évek, és Mephisto egyre nagyobb lett. Még mindig imádott enni. Sőt, ha valaki szeretett enni, hát Ő igen. Már-már pszichés szinten űzte ő ezt a tevékenységet, ugyanis ha éhes volt, ha nem, biztosan kunyerált magának egy falatot. Amit nem volt nehéz, mert egyszerűen nem lehetett nem megállni, hogy ne ejtsen le neki az ember egy-egy falatkát ebéd közben az asztal alatt titokban. Minden nap öt óra maga volt a mennyország számára, mikor is vacsorát kapott. Kivéve hétfőnként.

Míg lakásban laktunk imádott sétálni. Ha csak meghallotta a póráz csörgését, vagy meglátta a szájkosarat, azonnal farokcsóválva rohant a bejárati ajtó elé, és hangosan vonyított és ugrabugrált örömében. És érdekes, hogy az utóbbi években kertesházban éltünk, mégis ha előkerült valahogy a póráz vagy a szájkosár, ugyanaz az eksztázis kerítette hatalmába, mint évekkel azelőtt.

Aztán egyszer elkapott egy komoly betegséget. Két-hároméves lehetett talán, nem emlékszem már pontosan, és akkor úgy nézett ki, hogy elveszítjük. A belvárosban terjedt egy kutyavírus, amelyben gyakorlatilag az összes kutya belehalt, amelyik elkapta. És sajnos őt sem kímélte meg. Emlékszem, a nappaliban a csillárról lógott az infúzió, az állatorvosunk (aki egyébként megsiratta őt) megtanította szüleimnek hogyan kell beadni az injekciót, hogyan kell beüzemelni és cserélni az infúziót. Mondhatni csodával határos módon végül felépült, és ezt, valamint azt leszámítva, hogy egyszer belelépett valamibe, ami elvágta a talppárnáját, és idősebb korára kicsit nehezebben ment neki a rágás, a fogai állapota miatt – szerencsére – komolyabb baja sosem volt.

Az idő viszont mindenkit utolér. Tizenegy év hosszú idő. Az utóbbi évben (miután el kellett altatni Julcsát), de leginkább az utóbbi fél évben egyre jobban éreztem, hogy öregszik. Egyre lassabban mozgott, egyre rigolyásabb lett, a szokásosnál is sokkal-sokkal kedvesebbé, búlyósabbá és hízelgőbbé vált, a szokásosnál is sokkal többet evett volna. És a szeme. Készült róla egy kép még egyéves korában, akkor vigyorog, amint fekszik a nappaliban, az ősz szálak még nem voltak a kis pofáján, és a szemében ott volt a láng. Egy fiatal, erős, tettre kész, bátor kutya szemének csillogása. És most, tíz év elteltével a szeme egy bölcs, sokat látott, kedves kutya szeme volt, amiben már nem égett olyan erősen a láng, de halványan még ott pislákolt. Valahol hátul.

Múlt héten azt álmodtam, hogy egyik reggel már nem kelt fel többé a kanapéról. Akkor azt gondoltam, hogy jobb lesz egyre jobban felkészülni rá, hogy ezen rémálom és a valóság közt csak egy hajszálnyi különbség van. Nem volt ez jó így, de muszáj volt elfogadni. Reméltem, hogy még egy, talán két évet is együtt tölthetünk, de nem így történt.

Ma, a LAN-parti után reggel nyolckor, huszonnyolc órányi nem-alvás után épp lefeküdni készültem, és már a kezemben volt a telefon, hogy levegyem róla a hangot, amikor megcsörrent. Anyukám hívott, és a hangján rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben. Sírós-elfúló hangon közölte, hogy meghalt Mephisto. A kutya. A házőrző. A barát. A testvér. Nem tudom minek nevezzem. A reggeli séta után lett rosszul, és gyakorlatilag a szüleim kezei közt hunyt ki szeméből az a parányi kis láng, ami hétfőn este még ott volt. Sőt, még kedd este is ott volt. Ma már nincs ott. Az állatorvos szerint szívroham volt. Nem vigasz, nem is szerencsére, de amiatt azért nyugodt vagyok, hogy nem betegen, szenvedés után lett így, mint tavaly Julcsával.

Hát ilyen dolog ez a halál. Készülünk rá, várunk rá, tudjuk hogy körülöttünk, velünk van, ám amikor megjelenik, valahogy mégsem akarjuk elfogadni. Valahogy mégis úgy gondoljuk, hogy az emberek és az állatok nem halnak meg, és mindvégig velünk lesznek.

Nem így van.

11. Tizenegy hosszú, gyönyörű év. És ma reggel háromnegyed hétkor véget ért ez a tizenegy év. És ez nagyon fáj. Nyomja a mellkasomat, égeti a szememet, és valahol az agyamban kalapálnak, hogy nem: nem így történt, ez így nem lehet.

De így van.

És alán azért nem visel meg annyira, mint anno Julcsa halála, mert nem voltam otthon, amikor történt a dolog. És a fentebb említett el-nem-fogadást csak erősíti a tény, hogy mikor utoljára láttam, még csóválta a farkát. Még felvonta a szemöldökét, amolyan látom ám, hogy ott van tekintettel, amikor indultam »Kázmérral« Pestre. Még elköszöntem tőle, megvakargattam a füle tövét és mondtam neki, amit mindig mondok, és amit ő anélkül is mindig megtett, hogy mondtuk volna: jó legyél, vigyázz a házra. És ő így tett. Egészen tegnap reggelig.

Most már valahonnan máshonnan vigyáz ránk.

Megnéztük este a világ talán egyik legjobb számítógépes játékának, a Max Payne-nek filmadaptációját. Kicsit féltem tőle, hogy gyakorlatilag leírhatatlanul katasztrofális lesz, de az előzetes után picikét kezdtem bizakodni, hogy talán mégsem lesz akkora fail bukta. Valahogy így ültem le elé, és aztán teljesen kellemes meglepetés volt, mert a film jó.

Bár a jó elég relatív, mert mint adaptáció kiváló, ám szerintem akciófilmként nem igazán a legjobb (gondolom emiatt is van a 6/10-es IMDb-értékelés). Ez leginkább amiatt van, mert az egész picit vontatott, de annak aki legalább egyszer játszott a játékkal, teljesen más lesz a véleménye, ebben biztos vagyok.

A fényképezés rendkívül látványos, teljes mértékben visszaadja az eredeti hangulatot és képi világot, sőt, még néhány (összesen talán három) bullet time jelenet is volt, amiért külön pirospont, mert sikerült hátborzongatóan, és végre a Mátrixban látható trükköket túllépve megcsinálni (a legtöbb film általában azt másolta, bár az utóbbi időben már kevésbé). Ha jól emlékszem a Max Payne volt az első játék, amiben volt bullet time.

Bár annyira részletesen nem emlékszem már, de azt láttam hogy a sztori más sorrendben halad mint a játékban, és ez annyira nem volt jó húzás, mivel gondolom azok miatt intézték így, akik előtt ismeretlen a dolog. A szinkron viszont teljesen rendben volt (bár az orosz akcentust nem kellett volna ennyire erőltetni szerintem).

Az apróbb bakikat leszámítva két dolog nem tetszett. Az egyik, hogy kihagyták a páncéltermes jelenetet, amit én nagyon vártam (arra gondolok, amikor ha kilövöd a szirénát, Max megköszöni). Valamint hogy az előzetes alatt annyira pörgős vad zene volt, bíztam benne hogy a film alatt is ez lesz, de tévedtem. Ráadásul a theme song sem hangzott el úgy, mint a játékban. Ezek persze apróságok, de plusz élvezet lett volna.

Azt kell mondjam, hogy tényleg kellemes csalódás a film. Nem a legjobb alkotás, nem lesz korszakalkotó, valószínűleg nem fog kiemelkedő kritikát kapni, de ahogy én látom, sikerült egy – semmi túlzás – mesterműhöz úgy hozzányúlni, hogy ne meneküljön ki az ember a teremből tíz perc után, sikítva. Szóval szép munka volt, rajongóknak kötelező.

Értékelés: 4 pont