Ez a regény valójában a »Titkos ablak, titkos kert« című gyűjteményben van, de úgy döntöttem hogy külön-külön fogok róluk írni, nem pedig egyben. Még régebben, mikor olyan kicsi voltam, hogy még tudtam filmektől félni, akkor történt, hogy belefutottam Az idő fogságában című filmbe valami késő éjszakai időpontban. Már akkor időutazás-mániás voltam (ez egyébként csak súlyosbodott azóta), és a film nagyon tetszett, bár gyakorlatilag végig remegtem alatta, annyira hátborzongató volt. Nem tudom most milyen lesz. A filmet anno sokan szidták, mondván hogy köze sincs a könyvhöz. És bár a régi emlékekre alapozva jó volt a film, de tény, hogy a könyv messze túlszárnyalja.
A történet nagy vonalakban: egy menetrend szerinti repülőgép néhány utasa arra ébred, hogy mindenki eltűnt a gépről, és csak ruhanemű, paróka, fogtömés, pénztárca és egyéb tárgyak találhatók az ülésen. Hamarosan aztán kiderül, hogy mindez mért történt, és hogy mi a megoldás, de ezeket már nem tudnám szpojlermentesen leírni.
Tetszett, az egyetlen negatívuma, hogy míg egyszer nagyon történnek az események, addig máskor nagyon nem, és már-már unalmasan vontatott.
Egyszerű, ám annál hasznosabb kis webes alkalmazás a . Lényege, hogy a YouTube-on található zenei (és csak zenei) videók között kereshetünk, ám annyi különbséggel, hogy ez csak zenét játszik le. Akár playlist is létrehozható.
Persze a »Deezer« után ez gyakorlatilag semmi, de mégis jól jöhet, ha éppen nem akarunk sehová regisztrálni, csak hallgatni valami zenét, vagy akkor, ha az adott szám sehol máshol nincs meg.
Én úgy gondolom, hogy Magyarországon november elsején a temetőbe járunk, nem pedig töklámpást faragunk jelmezekbe bújva.
Ugyanis ez Magyarország, nem pedig az Egyesült Államok. Még mindig »úgy tartom«, hogy itthon maradjunk csak a halottak napjánál, amikor kimegyünk a temetőbe és lerakunk egy virágot valamint meggyújtunk egy mécsest, jelmezes bulikra pedig ott van a farsang.
Csakhogy egyre kevesebben gondolják így. Megmondom őszintén, én sem szeretek temetőbe járni, sőt, nem is halottak napján, hanem egy-két héttel előtte vagy utána szoktunk, de egy évben egyszer kötelező. Ha valakid, aki egykor fontos volt, és most egy temetőben van a föld alatt, akkor úgy érzem ez a legkevesebb, amit az ember megtehet. Persze jobb lenne ilyenkor vidáman bulizni, de én nem ehhez vagyok szokva.
Azt pedig nem értem, hogy a farsangot miért tartják nagyon sokan gáz dolognak, amikor lehetőség lenne beöltözni, nagy partikat csapni, lerészegedni és miegymás. Ráadásul nem sokkal szilveszter után.
Nincs nekem persze azokkal bajom, akik ilyenkor inkább vidámak lennének, mint szomorúak, csak annyi, hogy nekem november elsejéről nem a töklámpás, hanem a temető jut eszembe.
Általában nem szeretem (sőt, gyűlölöm) a többszörösen továbbküldött e-maileket, mert az esetek kilencven százalékában valami kacsa információt terjeszt, ami csak a pánikot kelti. Az alábbi levelet viszont a volt informatikatanárom küldte, az eredeti feladója pedig egy mentős volt:
A mentősök, tűzoltók stb. arra jöttek rá, hogy baleseteknél és más szerencsétlenségeknél, a szerencsétlenül járt személyeknél fellelhető a mobil telefon. A mentőakciónál azonban ők nem tudják, hogy a számtalan név közül kit értesítsenek hozzátartozóként a balesetről. Ezért olyan ajánlást tettek, hogy mindenki tegye be a mobiljába a szükség esetén értesítendő személy(-ek) nevét és számát. Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim. E név alatt bejegyezhetnénk azoknak a személyeknek a nevét és telefonszámát, akiket az ilyen esetekben értesíthetnek a mentők, tűzoltók, ill. a rendőrség. Amennyiben több személyt kívánnánk megadni, akkor ICE1, ICE2, ICE3 stb. pszeudonim alatt lehetne őket feltüntetni. Ez a megoldás egyszerű, nem kerül semmibe és hatékony lehet.
Amennyiben érdemesnek találja, kérem továbbítsa ezt az e-mailt ismerőseinek, hogy egyre jobban elterjedjen.
Én ugyan e-mailben nem küldtem tovább, csak ide írtam ki, mert ezt hasznos kezdeményezésnek tartom, ráadásul pont valamelyik nap gondoltam rá, hogy ha ne adj' isten történik a hozzátartozóimmal valami, akkor nem feltétlen tudnak értesíteni. Nálam mondjuk annyival egyértelműbb a helyzet, hogy valószínűleg az első helyen található Anyu bejegyzést hívnák, de ez nem mindenkinél van így.
Mindenesetre én most két számot felvettem ICE és ICE1 néven, tegyetek ti is így!
Ehelyett inkább arról írok, amiről ma félálomban a buszon agyaltam, úton az M3-as autópályán. (Mert ugye megjött hirtelen a tél, fázunk, órát is állítottunk, korábban sötétedik, így hát mit lehet csinálni a buszon: aludni.)
Szóval a világmegváltó (irónia) elmélkedés tárgya az volt, hogy vajon mikor nevezhetünk márkásnak egy terméket? De tényleg, jobban belegondolva, mikor márkás egy cucc? Ha drága? Hát ugye a szar, mint olyan, hiába kerül sok pénzbe, attól még ugyanúgy szar. Ha minőségi? Jogos, nade a kínain is kapsz minőségi cuccot, ha azt mondod hogy márkás, mégis kiröhögnek. Ha a cég régóta piacon van? Egyet mondok erre, Wink ruhák. Ha sokaknak ismerős a neve? Adidos cipőkre is emlékszünk még gondolom. Ha sokan használják a gyártó termékeit? Erről meg csak a legyekkel és a tévedéssel kapcsolatos mondat jut eszembe. Vagy a hamisított iPodok.
Tehát véleményem szerint nem igazán lehet azt mondani semmire, hogy márkás.
Van például egy Nike melegítőm. Nem volt olcsó, nem is a legszebb termék, szerintem minőség tekintetében is hagy kívánni valót maga után, láttam már más embereken is ilyet, de mégis, a Nike elvileg egy márka, mint olyan. De van még egy AKIEL feliratú melegítőm, amely negyedannyiba került, sokkal jobb az anyaga, szerintem jobban is néz ki, és bár nem láttam más embereken, de ha azt mondanám rá hogy márkás, akkor néznének rám furán.
Mostanában ha lótifuti van és nincs idő az otthoni étkezésre, akkor sokszor megesik, hogy a Subway vagy Submarine-ben költünk el egy szendvicset. Egyrészt mert – persze nem ez az elsődleges szempont – tényleg egészséges, az egyéb gyorsétteremeknél mindenesetre biztosan egészségesebb, mert finom, és mert kellő adagot adnak. Csak ugye minden nap egy nagyjából ezer forintos szendvics azért nem feltétlen fér bele a költségvetésbe, és ez otthon sokkal inkább kivitelezhető, mint egy hamburger.
Szóval a Mefi-féle szábvéjkoppintott szuperszendvics mostanában a vacsorám, többféle variációt csináltam már, például ilyet, mint most. Ehhez az alábbi dolgok kellenek:
bagett: olyan ami nem túl vastag és nem túl vékony (a vastagabbat nehéz harapni, és túl száraz lesz; a vékony átázik majd szétesik), lehetőleg inkább puha, mint ropogós, mert a ropogós törik, nem hajlik. Matchban, Tescóban, Sparban és hasonló helyeken találni jó bagetteket hozzá;
kenőanyag: bár a szabvéjben kihagyják, én meghalok vajkrém nélkül, most például medvesajt-krém volt a szerencsés;
alapanyag: zöldfűszeres sajt és gépsonka (ínyencebbeknek a sült Bacon-szalonnát is bátran ajánlom);
zöldég: paprika, paradicsom, lilahagyma, főtt-morzsolt kukorica. Lehetne salalevelet meg répát és uborkát is, de ezek most nem voltak itthon;
öntet: majonéz.
A kifli széleit lenyesem, középütt kettécsapom, de persze úgy, hogy a hátsó részét nem vágom szét, és kiterítem a deszkára. A sorrend úgy vettem észre, hogy az ízeket tényleg befolyásolja (alapvető élelmiszerelmélet, ugye, ahogy azt Sheldon a »The Big Bang Theoryben« is megmondta), szóval a sorrend nálam: sajtkrém, sajt, hús, fentre paradicsom és paprika, lentre hagyma, közéjük a kukoricamica és végül az öntet. Aztán nagyon óvatosan összehajtjuk, kicsit megnyomorgatjuk hogy ne folyjon szét, és kész is. Jó étvágyat hozzá!
Van a végére egy ilyen rövid, egyperces videó-féleség is, sajnos a kamera nem volt nálam, úgyhogy improvizáltam:
A változások ideje elkezdődött. Reméljük, hogy tényleg, és nem csak papíron. Az Amerikai Egyesült Államok negyvennegyedik, de az első elnöke: Barack Hussein Obama.
Persze egyáltalán nem volt meglepő, én egyelőre »örülök is neki«, de aztán majd meglátjuk hogy vélekedünk erről négy év múlva. Azt szerintem fölösleges mondani hogy nincs közünk az amerikai elnökhöz, mert a világ vezető gazdasági hatalmának politikai helyzete igenis befolyásolja a mi kis halacskánk, Magyarország helyzetét is.
Egyébként megnézném egyszer élesben is a filmekből már jól ismert jelenetet: ahogyan egész este rohangálnak körülötte az emberek, az elnök-jelölt meg pattanásig feszült idegekkel várja, hogy mehet-e aludni a Fehér Házba. Aztán örömében hatalmasat üvölt és ugrál a feleségével, amikor meglátja nevét a képernyőt. Vagy ahogyan egész este rohangálnak körülötte az emberek, az elnök-jelölt meg pattanásig feszült idegekkel várja, hogy mehet-e aludni a Fehér Házba. Aztán ő is hatalmasat üvölt, és fojtogatni kezd valakit, amikor meglátja nevét a képernyőn.
(Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom a McCain-féle FAIL vagy U DOIN IT WRONG és egyéb feliratú képeket.)
Az egyik, hogy a kiscsaj tényleg azt hitte, hogy ezzel a produkcióval komolyan veszik? Hogy bekerül a műsorba? Hogy megasztár lesz és nyer egy autót meg lakást meg sokpénzt, és majd ő fog fellépni falunapokon?
Ha pedig tényleg így gondolta (és úgy néz ki, tényleg így gondolta), nem értem, a szülei mért nem húznak egy vonalat a valóság, és a te vagy a világ legjobb énekese között. Mert egyrészt ha azt mondják neki, hogy jó, akkor elbízza magát, nem akar javítani az (egyébként enyhén gyöngécske) technikáján, elmegy egy tehetségkutatóba, és összetörik lelkileg, amikor kiröhögi az egyik zsűritag (egyébként nem véletlenül). Másrészt mert jobb igazat mondani ilyen esetben. Nem kell a fejéhez vágni, hogy kislányom szar vagy, csak a finom ösztönző módon, hogy ha ennél jobban nem megy, akkor inkább babázzál. Vagy nem tudom mit szoktak mostanában csinálni a 15 éves lányok. Vagyis tudom, de azt nem szülői javaslatra.
Megmondom őszintén, nem nézek pornót olyan módon, mint mondjuk sorozatot vagy filmet. Nem arról van szó, hogy suttyomban minden este megnézek egyet-kettőt, csak szégyellem bevallani. Nézek én erotikus képeket, általában végignézem a CKM-et is, sőt, ha küldenek valami RedTube-os videót, nem fogom azt mondani hogy jaj. Nem tartom cikinek, nem vetek meg senkit aki nézi, egyszerűen csak nem láttam még olyat, ami tetszene. És ahogy mostanában kinéz a dolog, nem is igazán lesz.
Néha amikor hajnali egy körül váltogattam a csatornákat, előfordul, hogy megakadok a Hustleren. (Ez egy este tizenegy után működő pornócsatorna, ha valaki nem tudná.) És azon töprengek ilyenkor, hogy vajon mért jó nekem azt látni, ahogy egy rút néger csávó pakol egy rút fehér nőt, miközben üvöltözik hogy c'mon that's fuck'n good. De sok hasonló példa van, mondjuk mért jó nekem látni azt, ahogy egy az előzőnél is rútabb csaj egy az előzőnél is rútabb csávót szop erőteljesen, a csávó meg igyekszik minél jobban megvizsgálni a csaj manduláját és nyelőcsővét, arra késztetve ezáltal, hogy másodpercenként öklendezzen, és az így (f)eljövendő dolgokat visszaköpje szerszámára. Nem vagyok én prűd, de ez már kezdi átlépni a határt a bevállalós és az undorító között. A legjobb ilyen tegnap éjszaka volt két South Park epizód megtekintése közben, amikor a csávó éppen az egyébként csak kijáratnak szánt alsó testnyílást használta bemenetnek, és miközben ritmikus mozgásába egyre jobban belemelegedett, a csaj egyre nagyobbakat (és büdösebbeket?) kezdett szellenteni. Akkor kapcsoltam el végül, mikor a csávó ezután még a torkán is lenyomta. Mármint a csajnak.
Több ismerősöm is azt mondta, hogy ő a párjával együtt néznek felnőtt filmeket, hogy így tanuljanak. Ez szerintem teljesen rendben van, de egy ilyen filmből mit lehet tanulni? Pózokat biztos nem, maximum a legkényelmesebb térdelést a csaj számára, vagy hogy a csaj hogyan hányjon a csávó farkára? Vagy hogy hogyan verje a csákó vörösre a fenekét miközben üvöltözi hogy BITCH és a haját húzza izomból? Rendben persze, van akinek ez bejön, de nem hiszem hogy ez olyan újfajta tudás lenne, ami igényli a pornófilmek rendszeres nézését.
Hát köszönöm, ha ez a pornó, akkor inkább kihagynám.
Nagyjából ugyanez a helyzet a CKM-mel is. Tökéletes stúidóvakukkal és tökéletes digitális fényképezőgépekkel készített képek olyan lányokról, akiknek bőrén három sminkgyártó félévnyi raktárkészletét egyengették el, és akik képein legalább egy órát művészkedtek fotosoppal, hogy a mellbimbók elhelyezkedése biztosan megfeleljen a Thálesz-tételnek. Egy spontán készített kép, amit csak úgy feltöltenek a flickre, adott esetben tízszer izgalmasabb, mint egy beállított és agyonmaszkírozott, a valóságtól teljesen távol álló vágyálom, ami lehet hogy egy tizenöt éves srácnak este a papírzsepi mellé bejön.
Kreatív cím, helló mi? Durván két éve, hogy »szemüveges vagyok«, és mostanában azt vettem észre, hogy távolra nem látok olyan jól. Nem az élességgel, inkább a színekkel, a kontraszttal és a távolság megsaccolásával van a bajom. Ráadásul azt vettem ma észre, hogy a barna színű szemeim, melyek egyébként teljesen sötétek (már-már fekete) elkezdtek világosodni, és inkább zöldes-barna árnyalatúak. Aztán a Móriczon miután tele volt az étterem, beugrottunk az Ofotértbe szemvizsgálatra, és azt mondta az helyes és fiatal dokinéni, hogy a tengelyen változtatnék és egy kis dioptria sem árt neki, de más nem kell. Szóval szemüvegcsere lesz. Még nem tudom, hogy csináltatok egy teljesen újat, vagy a mostaniban cserélem ki a az üveget, ugyanis azt mondta, hogy akkor sincs baj ha nem változtatom, de ha zavar, akkor bátran.
Keretben egyébként a téglalap alakú, esetleg enyhény íves jön be, amelyiknek csak a felső részén van egy vékony keret, valamint ennek ellentéte, a vastag keretes, szintén téglalap alakú és szigorúan fekete, de ez meg annyira nem áll jól. (A másik sem, de az még a vállalható kategóriát kis jóakarással eléri.)
Mondjuk az alábbi párbeszéd – számomra – vicces volt picit:
– Annyit vettem észre, hogy elég szárazak a szemeid, szoktál számítógépezni? – Öh, igen, előfordul. – Mennyit? – Hát, olyan napi 10-15 órát. Minimum. – Igen, ezt láttam. *mosoly*
Viszont azt mondta, hogy vegyek műkönnyet, de semmiképp ne Visine-t, mert hosszútávon zöldhályoghoz vezet, és nyolc-tíz egyéb módon teszi tönkre a szemet.
Ja igen. Ctrl+újratöltés, majd vidd a kommenteknél az egeret a . Ha még nincs, akkor pedig itt az alkalom, hogy egyet! Ez egy gyors ötlet, ergo lehet hogy nem működik még mindenhol, az éppen legújabb Operában és Firefoxban igen.
Ez jutott mára. Illetve tegnapra. Azt még beírom ide, hogy ma tartom életem első előadását, egy TDK-konferencián, kíváncsi vagyok.
Találkoztam ma először személyesen mániákussal, aki élőben is olyan jó arc, mint a zinternetten, és mivel elviselt majdnem három órán keresztül, ezért arra merek következtetni, hogy lávoljuk egymást. Sőt, megtoltunk egy szerencsétlenül járt Golfost is. Holnap pedig mindenki szurkoljon neki, mert retorikaversenyre megy, amit értelemszerűen meg fog nyerni, de attól még.
Valamint megvolt a TDK is, amit én sikerként könyveltem el. Nem jutottam tovább, ami valójában akármilyen furcsa, de nem bánt. Egyrészt, mert ez a felkészülés is rengeteg időt, utánajárást és belefektetett energiát igényelt, az országos versenyen való részvétel pedig ennek a többszörösét követeli. Nem panaszkodom persze, egy jó élmény volt, új dolgokat tanultam, új embereket ismertem meg, de ennyi egyelőre elég is volt. Másrészt a téma amit választottam (Orvosi szoftverek volt az előadás címe) nem volt rossz, de a négy díjazott anyag szerintem ennél sokkal jobb volt, valamint a választott témák sokkal nagyobb figyelmet igényelnek, így nincsen bennem a korábban egynéhány versenyen tapasztalt érzés, hogy x vagy y azért nyert, mert ismeri a zsűri valamelyik tagját netán esetleg azért, mert egyszerűen benyalt, hogy jobbat ne mondjak. Szóval röviden ennyi. Szép volt, jó volt, jövőre ismét részt veszek rajta, aztán majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok.
Ami viszont vicces volt, hogy többen többször is belekötöttek nagyon sok előadásban a helyesírási hibákba, aztán a végén az oklevélre mi volt nagybetűkkel írva kézzel? Dícséretben részesül. Gondolkodtam rajta, hogy vajon milyen lenne a zsűri tagjainak egységes arckifejezése, ha megjegyeztem volna ezt az apró hibát, de aztán gondoltam jobb nem játszani a tűzzel. Csak azért bántó, hogy míg másoknak még egy vessző szintű hibába is belekötöttek, addig ők egy hivatalos(nak szánt) dokumentumon súlyos hibát vétenek. Több diplomával, és doktori címmel.
Ettől függetlenül ma ismét rájöttem, hogy az iskolám igenis jó hely. Aki pedig az ellenkezőjét állítja (sokszor teljesen megalapozatlanul), annak bizonyos testrészét annak minden alkatrészével egy bizonyos fém, szorításra alkalmas szerkezetben kellene rögzíteni. Néhány órára, mondjuk.
Az imént érkeztem haza az ebédelés, bérlet- és bevásárlás hármasából, és a kapu előtt néhány méterrel az alábbi mondat hagyta el számat, persze csak úgy félhangosan:
Na elmész ám a jó kurva anyádba, oda!
Persze ebben semmi újdonság nincsen, hiszen élőben elég sokat káromkodom, bár mostanában igyekszem kevesebbet káromkodni, egyelőre ugyanennyi, azaz kevesebb sikerrel, bár a bazmeg az nem számít káromkodásnak, vagy mégis, ki tudja.
Szóval a szitu úgy állt, hogy jött egy nálamnál fiatalabb, vagy talán velem egykorú srác a nálamnál fiatalabb, vagy talán egykorú barátnőjével (előbbi nyakán-kezén egy lakatosnak úgy félévre elegendő nyersanyaggal, utóbbi arcán pedig egy lakótelepnek nagyjából két évre elegendő vakolatmennyiséggel), és miközben éppen egy cirka húszmillás(?) Mercedes SLR-be csüccsentek be, a csaj a kezében tartott papírra nézve közölte, hogy Ja, ez csak a szállodadíj nyárról, háromszáz-húszezer.. Röviden így történt. Biztos az irigység volt.
És az hanyas, hogy a szupermarketben olyan király hűtők vannak, hogy a szeletelt sajt a csomagolásában gyakorlatilag úgy nézett ki mint valamilyen sajtkrém? Bele sem merek gondolni, hogy a húsok milyen állapotban lehettek.
Mondjuk én inkább a néhány méterrel mellette lévő Tükörybe mentem volna, de hát ez lett a végén.
Igazából vegyesek az érzelmek, mert bár a kedvenc törzshelyünk biztos nem lesz, annyira rossz azért nem volt (voltak már ennél sokkal rosszabb éttermi-élmények is). A hely hangulatos, bár látszik rajta hogy nem mai, és anyum mondta, hogy bizony harminc éve nagyjából ugyanígy nézett ki, mint most. Annyi különbséggel, hogy harminc éve kiváló konyhája volt, most ezt annyira nem lehet róla elmondani. A fiatal pincér gyorsan jött, felvette az italrendelést, és a következő fordulóban már hozta is. Néha-néha még vicces mondatokat is mondott, udvarias és segítőkész volt, szóval ilyen tekintetben semmi gond nincs. Pláne öröm volt, hogy amiket választottunk mind el tudták készíteni (a legnagyobb gond általában úgy kezdődik, hogy jaj, ebből sajnos épp nem tudunk hozni).
Én tatárbifszteket ettem előételnek, ami finom volt, bár a pirítós szikkadt, a tálalás nem valami nagy odafigyeléssel történt és bélszínt se sokat látott életében, de hát 1 350 forintért mit vár az ember. A lényeg, hogy a fűszerezés viszont kiváló volt. A második fogás könnyű levezetésnek Bacon-szalonnába göngyölt sült jércemell volt krumplipürével (azaz szalonnába beleteker csirke, belekúrva egy adag krumplipürébe). Ezzel semmi gond nem volt, de hát elég nagy baj lenne, ha már ezzel lenne. Anyum fürjtojásos húslevest evett, majd garnélarákot, szerinte ezzel sem volt gond, apummal viszont azon röhögtünk, hogy a szószos-steakburgonyás bélszínérmék úgy néztek ki, hogy volt egy darab bélszín (ami inkább hátszín lehetett), meg néhány krumpli és egy nagy evőkanál szósz. Amivel még valószínűleg én sem laknék jól, és ez 2 350 forintért kicsit talán erős is, így utóételnek a rántott sajt érkezett, és már megszoktam hogy az éttermekben sokszor igaz, hogy tartár = majonéz, na de itt ez úgy nézett ki, hogy tartár = vizezett majonéz.
Szóval így áll a dolog. Az árak jók, a kiszolgálással sincs gond, de az ételen lehetne mit módosítani. Így sem az a kategória, hogy felállsz és otthagyod, csak azért na. A tovább mögött van két (telefonos) kép is.
Vettem ma végre egy táskát a fottóapparátnak, mert a hátizsákban való cipelés bár különösebben nem rossz megoldás, de annál kényelmetlenebb. Először úgy volt hogy egy Hama Defender 160 lett volna, aztán megtaláltam ezt a Deja márkájút Vaterán. Nagyobb mint a Hama, 30×33×24 cm-es a belső mérete, összesen a gép az ötvenes obival, és még négy másik objektív vagy vaku fér be kényelmesen, plusz az alsó része megtoldható egy nagyjából hat-nyolc centiméter magas extra kistáskával. Van még benne rengeteg rekesz, elemtartó, tolltartó, kábeltartó, szűrőtartó és kártyatartó. Az egyetlen dolog ami fura, hogy álló téglalap alakú, inkább egy hátizsákra hasonlít, de viselés közben egyáltalán nem zavaró, csak látványra fura. Cserébe viszont könnyedén lehet belenyúlni. Le is fotóztam, így néz ki belül:
Mindez hétezer forintért jó biznisz volt számomra. A Hama picivel több mint kétszer ennyi, kisebb, de adnak hozzá valami esőkabát-félét, meg egy törlőkendőt. De azt hiszem ezek hiányába nem fogok belehalni. Ha mégis, akkor ugyanitt műszaki berendezések és fotótáska jóáron eladó.
Ma rendkívül sok izgalmas dolog történt velem, gondoltam párat megosztanék, ne árválkodjanak lapjaid ily árván s fehéren!
Történt például hogy láttam egy hatalmas Xeroxot, ami egy cirka 3×7 méteres plakátot nyomtatott. Elgondolkodtam, hogy vajon mekkora felbontású kép kell ahhoz, és hogy milyen vidám munka lehetett szerkeszteni.
Megtanultam két nagyon fontos dolgot is. Az egyik, hogy a villa rendkívül könnyen felmelegszik, így ha rajtamarad egy kis darab, amint kiemeljük a forró olajból a húst, akkor még véletlenül se kapjuk be, inkább hagyjuk lehullani a földre, mert a villa – akármilyen meglepő is, de – meleg. Annyira meleg, hogy erre egy-két néhai ízlelőbimbóm helyén látható hólyagocska emlékeztet.
A másik ilyen fontos felfedezés, hogy ha eggyel több tojás van, mint amennyi beleférne a tojástartóba, akkor véletlen se gondolj olyat, hogy beteszem ebbe az apró rekeszbe amit az életben nem nyitottam még ki, de majd meg fogom találni, mert nem fogod megtalálni, és bár a kínai konyha nem rossz, az efféle egyenesen undorító, hányás-közeli élményt garantál.
És még az is történt, hogy láttam egy szuperszép csajt a Váci úton, és olyan huncut módon mosolygott rám, hogy biztosan utánafordultam volna, ha nem épp a barátjával sétál.
Illetve enyhe levezetésként láttam egy nénit a metrón, aki lehetett úgy hatvan éves, mégis érintőképernyős Windows-alapú mobiltelefonja volt.
Mondták anno, mikor a válság úgymond kezdett beindulni, kezdett egyre rázósabb lenni, és így az ország szénája is kezdett egyre rosszabbul állni, szóval ekkor azt mondták, hogy semmi pánik, mert a Nemzetközi Valutaalap nem hagy minket benne a kakaóban, melyen csak ó nincsen, ó nem ám! Kapunk majd segélyt, mondták akkor. Hát igen. A segély az én szótáramban azt jelenti, hogy vissza nem térítendő támogatás, jelenleg ugye anyagi. Aztán jött is a nagy segély, egy húszmilliárd eurós (nem akarom beírni, hogy ez mennyit jelent forintban, mert felfoghatatlanul sok) hitel keretében. Hitel, ami adósságot hoz, adósságot, amiből pedig van nekünk bőven. És ha jobban belegondolunk vicces, hogy a hitelválságot is egy hitellel kezeljük. (Értem én hogyan működik ez, de vicces. Akárcsak az egész gazdasági kártyavár.)
Akkor mondták hogy igazából ez a segély ugye hát egy hitel, amit majd azért illik visszafizetni, de semmi pánik, mert ez a hitel még nem a miénk, ez csak egy gazdasági elismerés az IMF részéről, hogy mi jók vagyunk, semmi pánik, mi is megkaphatunk egy ekkora hitelt, megbírja az ország. Meg hát! Szóval nem nyúlunk hozzá, valahol egy monitoron villog egy húszas meg sok nulla, előtte egy kis trikolór zászlóval, mellette pedig az avaialable felirattal. Bármikor hozzányúlhatunk, de nem fogunk. Tényleg nem.
Egészen ma reggelig, mikor is 4,9 milliárd eurót ebből a bizonyos számlából a másodperc törtrésze alatt átelektornizáltak a MNB számláira. Az összegből mintegy 300 milliárd forintnak megfelelő összeget a bankok tőkejavítására szánnak.
A mai napom annyira tömör volt, mint a negyedkilós barna ürülék, amit Kázmér volt kedves a szőnyegen hagyni (most csinált először ilyet egyébként). Folyamatosan hallottam a mögöttem loholó árnyékom hangját, amint suttogja hogy lassíts már, de hát nem jött össze. Reggel fotózás ügyben kellett rohangálnom, egy gyors kínai ebéd Gergővel, majd az iskolában tudományos konferencia volt, utána Kingával mentünk ajándékot venni (apropó, van az országban olyan bolt, ahol Simpson családos plüsstermékek vannak, mert mi nem találtunk ilyet), eztán suexID cimborával mentünk kiállításra, amiből aztán az lett hogy eljött velem megvenni anyum születésnapi ajándékát. Aztán még találkoztam valakivel, és tíz körül haza is értem.
Ellenben az internettel, ami csak néhány perce érkezett meg, ugyanis a Digitévénél szokás, hogy szerdán állnak neki szerelgetni, véletlenül sem mondjuk éjszaka, hogy reggelre-délelőttre befejezzél, nem, egész nap ne legyen internet. Ez csak azért volt rossz, mert ként e-mailt is meg kellett volna néznem, de a McDonald's nyújtotta ingyenes Wi-Fi szolgáltatás segítségemre volt.
Gondolkodtam még egy éjféli Quantum csendje premieren, vagy csak egy kis sorozatnézésen, de valószínű hogy ezekből inkább csendes és sorozatos alvás lesz.
Folytatom a nap végére meghagyott már-már kötelességből elkövetett egó kategóriájú bejegyzések sorát. Van egyébként rengeteg dolog amiről írni szeretnék (fogok is) csak mostanában kicsit felhalmozódtak az események és tennivalók, így a blog háttérbe szorult kissé. Nem fogom megszüntetni, nem fog (ennél, hehe) lejjebb menni a színvonal meg semmi, csak vannak ilyen időszagok. Vagy szakok?
Iskolában a TDK és röviden a jövő tanévben esedékes diplomamunka (jaj) rövid megbeszélése után megtárgyaltuk hogy a mérés- és irányítástechnika tantárgy nem a kedvencünk.
Aztán az is ma történt, hogy voltunk Gergővel egy teljesen elhagyatott és romladozó épületben, mely a Tűzraktér nevet viseli egyébként, szóval itt voltunk mi fotózni, és túléltük, sőt, a gépünket sem lopták el a csúnya emberek, miközben orrunkat vascsövekkel zúzták volna péppé.
Aztán még egy kisebb spontán jött kávézás is történt a Coffeeshop Companyben (amit ezúton is ajánlok mindenkinek, mert helyesek és kreatívak a pincérek, a fánkom mellé például rajzolt csokikrémmel valami kis mintát, ami apróság, de engem ezzel megvesznek, nem is beszélve a kiváló finom italokról).
Holnap meg leugrom 'tarjánba, hogy visszajöjjek 'pestre, ugyanis nevű kutyánknak fülgyulladása van, ezért állatorvoshoz kell vinni.
A kvantum pedig ma sem lett csendes a végén. Ferdénállószájú-szmájli: :\
Szóval a szituáció biztos mindenkinek ismerős: esti metrózás. Egy külön világ.
Nyugati pályaudvar.
Nyugati. A cigi-parfüm-ruha-aggyegyszázast központja, a gettósok és minden értelemben gyanús emberek gyűjtőhelye, az egyik legforgalmasabb és egyben legundorítóbb pont Budapest szívében.
Szemben veled Jenő aki feltehetően jómunkásember, olyan mintha aludna, piszkos farmercuccai és lába között található CBA-s kötött zacskó, kezében bőr válltáska, és minden megállóban álmosan felnéz, hogy ott van-e már.
Mellette ül Mari, akit az ég sem tudja ki és honnan szalasztott oda, általában nagy testalkatú, néha könyv is van nála, remeg a tokája, és aggódóan néz körbe minden másodpercben, bár maga sem tudja mitől retteg oly nagyon.
A Lehel tér következik.
Lehel tér. A romlott párizsi szaga, ami ilyenkor este szűrődik ki a piacról, a megállóban telefonfülke alatt alvó hajléktalanok és a 14-es villamosra váró fáradt emberek tömege.
Jani, aki gyakorlatilag teljesen készen van, bélyeget nyalt vagy gombát falt, senki sem tudja, de már két perce nézi ugyanazt a lámpát, és a szája sarkából kibuggyanó apró nyálbuborék és a hozzátartozó felbecsülhetetlen arckifejezés arra enged következtetni, hogy nem igazán tudja ki ő, és hol van most.
Aztán persze az olyan átlagos és folyamatos utasok mint az én-este-is-a-jegyzeteimet-olvasom-kiterítve-a-térdemen-mert-tanulni-jó csajok, a totálisan-bebasztam-és-üvöltözök-jókedvemben-majd-behányok-az-aluljáróban srácok, Lajos, aki nagy darab, néha kreolbőrű, de mindig büdös, és ha köhög, nem teszi a szája elé a kezét, amitől nekem meg futkározik a hátamon a hideg.
Még annyit szeretnék így hajnali egy óra után hetes perccel az éterbe kajabálni, hogy a »Terminator: The Sarah Connor Chronicles« második évad nyolcadik (röviden 2×08) epizódjának eredményeként nálam a sorozat ezennel túlnőtte magát a filmen, és bár kételkedtem, de ki kell jelentenem, hogy: ez bizony kiváló meló, srácok, ott a Foxnál hé! Svarzernigger büszke rátok, meg én is.
Jövőre már infraszaunát és kerékpárokat is nyugodtan használhatnak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozói. Ugyanis a szívbarát munkahely pályázat különdíjának köszönhetően az intézet heteken belül ötszázezer forinttal gazdagodik.
Azért az mennyire jó, hogy míg a dolgozó ember, akit mondjuk kiraboltak, vagy akiknek mondjuk megölték egy hozzátartozóját vagy csak összevertek valahol, szóval ezek az emberek nagyjából semmilyen kártérítést nem kapnak, vagy ha továbbmegyünk, nem feltétlen telik nekik semmilyen szaunára, addig azok, akik elkövették valamelyik bűncselekményt, azok infraszaunát, meg tökéletes konditermet kapnak. Utóbbi már csak azért is jó, mert legalább kigyúrják magukat, és ha kijönnek a börtönből, akkor ott tudják folytatni, ahol abbahagyták.
Persze ez demagógia, de nem értem hogy miért kell olyan dolgokat természetesnek tekinteni, és úgy odaadni valakinek akit feltehetően nem véletlenül ítéltek el, mintha kiérdemelte volna, mintha ahhoz alapvető joga lenne. Rendben, a különféle diétás ételeket (laktózérzékenység, cukorbetegség stb.) megértem, de azért hogy háromféle menüből válogatnak, felszerelt konditermük, infraszaunájuk és hasonló dolgaik vannak - kicsit erős.
Nem akarok én szélsőséges lenni, de a börtön az legyen börtön, ne pedig kollégium.
2008. november 14., 21.23.42 – kiegészítés
Mondjuk benéztem, mert nem olvastam el, csak bemásoltam a bevezetőt. Rádióban hallottam a hírt, ott elítélteket mondtak, nem dolgozókat, de mindegy is.
Nem én vagyok a legelső ember, aki szerint az új Bond-filmet elkúrták, picit, és nem is én leszek az utolsó. Én személy szerint csalódtam, nagyot. Többet és sokkal jobbat vártam. Nem Q és a rengeteg kütyü vagy Miss Moneypenny hiánya volt a probléma, mert a »Casino Royale-ban« bebizonyították, hogy ezek nélkül is lehet kiváló duplanullás filmet csinálni. Sőt, én még Daniel Craigért is odavagyok, a kék szemeivel és a hideg tekintetével megkockáztatom, hogy még a nagykedvenc Pierce Brosnannél vagy Sean Connerynél is jobb, de mindenesetre van olyan jó. Nem, a probléma ott kezdődött, amikor valaki az asztalnál felállt, és azt mondta: drága barátaim, koppintsuk le a Bourne-filmeket! És ez nem azért rossz, mert nekem a »Bourne-rejtély« nem jött be, hanem mert Bourne nem Bond. Még ha hangzásilag hasonlít is.
Mielőtt belebonyolódnék viszont: nekem tetszett a főcím. Nem volt olyan jó, mint a Casino Royalé, de a végén ahogy elkezdődött a film, és ahogy bevágták, olyan á lá gizda módon, egyszerűen megfogott. Egy Bond-filmnél pedig mondanom sem kell, hogy a főcím lényeges dolog.
Egy dolog miatt jó volt a koppintás: a másfélórás film rengeteg gyönyörű helyen játszódik, bár a 007-es filmekre nem jellemző, hogy csak Los Angeles lenne a helyszín, de ebben a stílusban ez bizony a Bourne-rejtélyben volt érezhető. Persze ez még csak az előnyére vált volna, az első olaszországi jeleneteknél az izgalmam kezdett fokozódni, hogy ez a film bizony isteni lesz. Aztán sajnos hamarosan elmúlt az érzés.
Szpojlermentesen igyekszem leírni a lényeget. Én nagyjából a huszadik-huszonötödik percnél vesztettem el az érdeklődést és a reményt, hogy ebből még valami jó kisülhet. Gyakorlatilag nincsen történet. Persze pörögnek az események, hullanak az emberek, a kamera egy másodpercre nem áll meg, robban ami robbanhat, törik ami összetörhet (legyen az tárgy vagy emberi csont) és így tovább, de emögött valahogy mégsem láttam összefüggő sztorit. Igazából semmit nem tudunk meg, semmit nem lehet kihámozni, és fölösleges ragozni: zéró tartalom, ennyi.
Ami viszont tetszett, hogy megtartották a Casino Royale néhány jellemzőjét; az elején például van egy hasonló pörgős verekedős-üldözős jelenet, és az előző részből ismert Vesper-dallam fel-fel csendül itt is, ami jó. Sőt, még néhány szereplőt is áthoztak, de persze ezt afféle folytatásnak is harangozták be, szóval nem újdonság.
Megintcsak személyes, de Eva Green mint Bond-lány nálam megmozgatott bizonyos testrészeket, a mostani hölgyeményektől viszont nem ájultam el.
Összességében tehát csalódtam, nem igazán tetszett a film. Volt itt is néhány kiváló jelenet, de én a Casino Royale szinte minden másodpercét, minden beszólását, minden kameraállását, minden részletét élveztem, itt meg úgy voltam vele kicsivel több mint negyedóra után, hogy legyen már vége inkább.
Több dolgot nem is lehet elmondani, mint akciófilm sem valami nagy durranás, Bond-filmnek egyenesen gyenge, sőt, talán megkockáztatom hogy a leggyengébb. Bár van egy 007-es film, amit nem láttam még, szóval nem nyilatkozom. Nem mondom hogy nézhetetlen, azt sem, hogy nem ajánlom a megnézését, pusztán annyi, hogy én nem ezt vártam. És szerintem sok rajongó van ugyanezen a véleményen. Morcos lettem volna, ha »éjféli vetítésre« megyek, az fix.
Eredeti cím:
Műfaj:
akció
Időtartam:
105 perc
Megjelenés éve:
2008
Főszereplők:
Daniel Craig, Olga Kurylenko, Mathieu Amalric, Judi Dench
Értékelés: 3 pont (Először négy ponton gondolkodtam, de ez sajnos csak három.)
Ezt mondta az éjjel-nappaliban tegnap hajnali negyed négykor az egyébként rendkívül fitt és mosolygós pénztáros csaj, mikor odaálltam egy csomag Whiskas száraz macskaeledellel. Történt ugyanis hogy drága »Kázmér« nem ette meg a vacsoráját, ami eredetileg ebéd volt és amely szintén Whiskas márkájú aszpikos akármiből állt, ugyanis válogatós a lelkem. Eddig sem szerette különösebben a konzerv macskatápot, most viszont odáig fajult a dolog, hogy egytől háromig kiabált a tálja előtt. Persze nem az ő hibája, mert a szülei és a nagyszülei is csirke- meg pulykahúson éltek, de azért ez kicsit sok volt, hogy macskakaját mentem vásárolni, in the middle of the night stílusban.
Viszont akkor felvetődik a kérdés, hogy mit egyen a macska? Ugye most sokan azt mondanák (meg általában is, tudom), hogy Mefikém, hát te hülye vagy, lemész a boltba, aztán veszel neki valami húst vagy tápot!, ami valahol helytálló is, de. De az állatok étkezését ugyanúgy sok tényező határozza meg, mint az emberekét. Egészségügyi szempontokból, főként. Ugyanis nem mindegy, hogy egy állat húsz évet él meg, vagy öt és felet. Persze lehet hogy egyfajta étellel etetjük éveken keresztül és nem lesz baja, de én nem kísérletezem.
Tehát, az egyoldalú táplálkozást illik elkerülni, mert egészségügyileg nem javasolt, ráadásul az állat is hamar megunja, hogyha ugyanazt eszi hetekig-hónapokig. Ergo két lehetséges megoldás van: macskatáp vagy házikoszt. Előbbiből érdemes a márkásabbakat (Whiskas, Shéba, Royal Canin) amik tény hogy drágák, de ezek valamennyire minőségibb összetevőkből állnak, és elvileg mindenféle vitamint és egyéb szükséges anyagot tartalmaznak, ellenben olcsóbb társaikkal, melyekben csak a hentesnél megmaradt nyesedék és hamu 60-40 százalékos aránya található. A házikosztból viszont célszerűbb olcsóbb dolgokat válogatni, mert én konkrétan nem tehetem meg, hogy veszek egy kiló marhabélszínt meg félkiló csirkemellet a macskának. Fontos még az is, hogy sok dolog egészségtelen, tehát ha kap is, csak módjával. Így az alábbi eledelek jöhetnek szóba: hal; csirkefarhát, -máj, -szív és -zúza (vagy persze egyéb szárnyas dög); baromfivirsli; táp, száraztáp. Ezeket össze-vissza kell elosztani, így szinte biztos, hogy a macska mindent megkap amire szüksége van, és szinte biztos hogy a legválogatósabb jószág is örül neki. Mert az csak tévhit, hogy a macska megeszi, ha otthagyjuk. Nem, a macska az olyan, hogy inkább éhezik két napot és üvöltözik, de ha valami nem tetszik neki, azt nem eszi meg.
A száraztáp jó, mert a kalcium és egyéb fontos vitaminokat megkapja. Hátránya hogy sokat iszik tőle, valamint hosszútávon máj- és veseelégtelenség léphet fel. Ergo ezzel óvatosan kell bánni. Mondanom sem kell, hogy Kázmér például csak ezt falná.
Aztán a hús. A marhahús túl drága, bár szeretik; egerekkel kevés embernek van kedve foglalkozni (napi 5-10 egér kéne egyébként egy felnőtt macskának), sertést pedig egyenesen tilos nekik adni (legföljebb szétfőzve, de úgy sem javallott) az Aujeszky-féle baktérium miatt, ami gyakorlatilag egy napon belül megöli az állatot. tehát a csirke vagy egyéb baromfialkatrészek a legmegfelelőbbek. Kázmérnak például a csirkemáj a kedvence, de ebből sem szabad túl sokat adni, mert hosszútávon vitaminhiányhoz vezethet. Az olcsóbb baromfivirsli is jó lehet, de értelemszerűen vigyázni kell velük, mert nem véletlenül kerül egy kiló százötven forintba. Ott van még a hal. Julcsa anno megveszett a halért, Kázmérnak meg nem a kedvence, ez egy ilyen dolog. A húsokat mind főzve, mind nyersen megeszik, de ezt ugye szintén macskája válogatja. Persze ezeknek az egyetlen hátránya az, hogy nekünk kell megcsinálni, előkészíteni, nem csak kinyitni aztán kiönteni.
A macskának zöldségre nincsen szüksége, de ha nem sokat jár kertbe, nem árt venni neki macskafüvet, amit ha elrágcsál, a lenyelt szőr és egyéb nemkívánatos dolgok egy guszta kis gombócként távoznak szájon át. Sőt, elvileg tehéntejet és cukros dolgokat sem szabadna a jószágnak adni, mert bár kedveli, de egyáltalán nem egészséges. Ha mindenáron tejet akar, akkor a macskatejpor, amit vízzel lehet elkeverni és ötszáz forinttól egészen ötezer forintig lehet kapni, vagy a Whiskas féle macskatej, de hát ez kisebb vagyon (és Kázmér például meg sem issza).
Aztán ott vannak még a jutalomfalatok és az olyan táplálékkiegészítők, mint például a tojás. Elvileg hetente-kéthetente egyszer kaphat tojást (nyersen), mert szép fényes lesz tőle a bundája, de persze ezt sem szabad túlzásba vinni.
Szóval eszerint én így állítom össze Kázmér jövendőbeli étkezéseit:
Hétfő
csirkemáj, -szív és -zúza
Kedd
száraztáp virslivel és tej
Szerda
csirkefarhát rizzsel összefőzve
Csütörtök
hal
Péntek
diéta
Szombat
száraztáp virslivel és tojás
Vasárnap
konzerv
A napra osztás teljesen lényegtelen, pusztán csak az átláthatóság miatt, a változatosságon, és a nagyjából megfelelő eloszláson van inkább a hangsúly. Ez a legtöbb macskának (akit nem Kázmérnak hívnak, és nem a Legsznobabb Macska A Világon) megfelelő kell hogy legyen.
A diéta azt jelenti, hogy csak víz. Ezt korábban még az állatorvosunk javasolta, hogy legyen egy nap szünnap, mert jótékonyan hat a szervezet méregtelenítő folyamataira. Ráadásul Kázmérral pénteken szinte mindig utazunk, akkor amúgy sem kap sok ennivalót, nehogy valami baleset legyen a kocsiban.
Szóval így állok jelenleg, ezeket a dolgokat jövő héttől fogom élesben kipróbálni. Elsőre drágának tűnhet, de igazából pont az a lényege, hogy semmivel nem drágább, mintha egyfajta macskatápot veszünk, a változatosság miatt. Tudom, hülye vagyok, de nekem fontos hogy a macskám a lehető legegészségesebben táplálkozzon, de lehetőleg úgy, hogy ne kerüljön több pénzbe az ő étkezése mint az enyém. Arról nem is beszélve, hogy a hajnal háromkor macskatápért való rohangálás nem igazán a kedvenc tevékenységeim egyike.
Persze felvetődhet akár az evidens kérdés is, hogy: Mefi, hülye vagy? te mivel eteted a macskádat?
Ezeket még régebben lőttem telefonnal, és most szinkronizálásnál előkerültek, gondoltam megosztom Veletek, drága olvasók:
Annyira nem feltűnő hiba. Mondjuk ilyet illene azért átnézni. Oké, az én szórólapomon is volt már apró elírás, de nem a leglényegesebb szövegen.
Hibát okozott, ezért leállt.
Apropó, ma délután filmnézés köben elaludtam (gyakori rossz szokásom ez), és arra keltem fel, hogy a filmnézésre használt ősrégi laptop félpercenként újraindul. Gyakorlatilag a Windows eljut a bootmenüig (kérdezi ugye hogy safe mode vagy normal start) és bármelyikre megyek, egy századmásodpercre felvillan a kékhalál, és újraindul. Kikapcsoltam, hátha csak túlmelegedett, remélem azért nem adta meg magát a lelkem (bár van rá esély).
Szeretném feltenni a kérdést, leginkább (de nem csak) a mélyen tisztelt blogolvasó hölgyeknek (igen, akármilyen meglepő, vannak), hogy használnak-e szexuális segédeszközöket, párban vagy akár szólóban, de ha nem is használnak, csak mondjuk vásárolnak ajándékba valakinek, akkor azt a 6-os villamoson nézegetik, vagy inkább bedugják a táskába, a többi utas számára mit sem sejtetve?
Történt ugyanis hogy felszállt egy harmincas jól szituált fiatalasszony a villamosra, kezében egy kis reklámszatyorra, lehuppant egy ülésre, majd elővett egy rózsaszín vibrátort, és egy bolyhos bilincset, és ezeket nagyjából három vagy négy megállón keresztül vizsgálgatta szüntelen, majd eltette, és elővett egy tubus síkosítót is. Mindezt úgy, hogy rajtam kívül még két cukifiú is ácsorgott mellette. Na nem mondom, ha egy tízessel fiatalabb lett volna, akkor.
Szóval, mondjuk egytől ötig ez vajon mennyire gáz?
Nem gondoltam volna, hogy annyi év Opera-használat után végül kényelmesen fogok böngészni a Firefoxszal, de ezt is megértem. Persze az Operát is ugyanúgy használom mostanában, csak bizonyos oldalakon, de a Firefox a Google-féle kiegészítések (Reader és GMail természetesen) miatt kényelmesebb. Ráadásul a harmadik verzió nekem Operásnak sokkal kényelmesebb.
Múltkor ugye volt egy kisebb téma a »Firefox-kiegészítésekről«, most egy akkor nem említett bővítményről és annak kiegészítéseiről szeretnék írni.
Gondolom egyértelmű hogy a gondolok. Aki nem ismerné, a dolog lényege, ha nagyon egyszerűen fogalmazok, hogy javaszkripteket telepíthetünk, melyek adott oldalakon működnek (vagy nem működnek), így javítva a felhasználói élményt.
Én hirtelenjében az alábbi kiegészítéseket telepítettem fel, és nagyjából egyhetes használat után nem tudom, hogy voltam meg eddig nélkülük:
A apró kis segítség Flickr-haszálóknak, a kommentek beviteli mezőjét toldja meg mindenféle HTML-kód használatot segítő gombbal, és még szmájlikat is lehet idézni. Szintén a Flickr-féle segítség a , mely annyit tesz, hogy a komment utolsó sorát ellátja egy hivatkozással, hogy hol találtuk a képet (például a kontaktjaink fotói között).
A számomra talán az egyik leghasznosabb kiegészítés, mely minden tizedik leütésnél elmenti a beviteli mező szövegét, és automatikusan visszatölti, ha véletlen bezárjuk az ablakot, vagy hosszabb tétlenség esetén kidob a rendszer, de csak a mező elküldése után vesszük észre. Az egyetlen hibája, hogy a mező sikeres elküldése után is ottmarad a szöveg, nem jöttem rá hogy lehetne ezt kiküszöbölni. Persze kis időráfordítással megoldható lenne, csak hát kinek van erre öt perce, ugye. A másik szintén beviteli mezőre kiható szkript, a , mely a CTRL+Enter kombinációjára egy sorral megnöveli azt.
A YouTube használatát nagyban kényelmesebbé teszi a , mely például letöltés linket tesz minden videó alá.
A képnézegető mindenkinek ismerős gondolom (kattintásra az ablakon belül nyitja meg a képet, nem pedig új fülön vagy ablakban), ennek létezik egy Greasemonkey verziója is, a , ami néhány oldalon kifejezetten jól jöhet.
A Google alkalmazásaihoz találni talán a legtöbb kiegészítést. A annyit művel, hogy a GMail menüsávjában a bejövő üzenetek alá egy linket helyez a Reader felé. A sokaknak hasznos lehet: ingyen SMS-t lehet vele küldeni GMailről. A segítségével ott, ahol lehet, sokkal jobban rá tudunk közelíteni a képekre műholdkép nézetben.
Végezetül pedig egy magyar fejlesztés, az , mely sokkal-sokkal barátságosabbá és kényelmesebbé teszi az iWiW-et, többek között kisebb-nagyobb zavaró hibák kiküszöbölésével.
Én eddig nagyjából ezeket tartottam a legjobbaknak és legfontosabbnak, de akárcsak a másik bejegyzésnél, itt is lehet róla szó, hogy ki mire esküszik.
Csendben megemlékeznék, hogy a Monetáris Tanács, a Nemzetközi Valutaalap és a Mefiblog Pénzügyi Bizottsága közötti hosszas tárgyalásainak eredményeként ma egy húszeurós bejövő összeg jelent meg sikeresen folyószámlánkra, melyből tizennyolc euró negyven centet (including VAT) azonnali jelleggel átutaltunk az Európai Doménkezelő Bizottságnak, ahol percek alatt végrehajtották a szükséges műveletet, így a mefi.be domén érvényességét 2009. november 20-ig meghosszabbították.
Tömören de röviden: még egy évig biztosan szomorítom itt a népet, aztán pedig meglátjuk. ;]
Szolgálati közleményünket olvashatták, és most sport alvás.
A könyvben olvasható másik regényről, a »Lángolierekről« már volt szó . Igazából egy szóval le tudnám írni, miről szól a történet lényegében, de akkor lelőném a fő poént, úgyhogy marad a burkoltan fogalmazás. Szóval az történik, hogy van egy nem túlságosan, de azért felkapott és sikeres író, Mort Rainey, akinek az életébe egy alkotói és magánéleti válság kellős közepén nyerünk betekintést. Jaj. Elvált a feleségétől, nem tud összedobni egy új könyvet és depresszió gyötri, szóval csak a szokásos. Az egész persze nem olyan »Hank Moody« stílusban, de azért érdekes.
És ezekre még jön a slusszpoén, a hirtelen a semmiből feltűnő déli farmer, aki plagizálással vádolja. Főhősünk hevesen próbálja bebizonyítani a dolog ellenkezőjét, és eközben jönnek a sorozatos bonyodalmak, amikbe én viszont már tényleg nem bonyolódok bele.
Nekem személy szerint tetszett, bár nagyjából a negyedénél tudtam, hogy mi lesz a vége, és szerintem kicsit túl sokáig húzta King bácsi az izgalmas befejezésig, de szerencsére nem olyan sokáig, hogy az ember letegye mielőtt befejezné.
Az gondolom senkinek nem újdonság, hogy , sőt, talán azt is sokan hallották, mi az a SearchWiki, amit a napokban üzemeltek be a G-nél. Vizuálisabb típusoknak egy gyors videó (csokinyuszi jár a fiatalember nevét helyesen megfejtő hozzászólónak):
Az van, hogy a sok alkalmazás fejlesztése, felvásárlása és továbbfejlesztése, valamint az internet felett való teljes uralkodás után a Google belepiszkált abba, amiben egyébként a legerősebb, és ami kétségkívül a legnagyobb részét képzi az iparágának: a keresőmotorba. Ha nagyon buta akarok lenni (mármint butább mint most), akkor azt mondom, hogy a Google megcsinálta a webkettes keresőt, ahol nem csak a Pagerank és egyéb számadatok határozzák meg a találatokat, hanem konkrétan a felhasználó.
Mindezt úgy, hogy címkézhetjük, eltávolíthatjuk, előnyben részesíthetjük a keresési találatokat. Ráadásul a »Web History«, azaz a korábban látogatott oldalak is befolyásolják az eredményt. Így szépen lassan eljutunk oda, hogy egyrészt a Google maga lesz a könyvjelző is egyben, valamint hosszútávon egy teljesen személyreszabott keresőt kapunk, ami pedig csak jó lehet. Természetesen ezekhez illik bejelentkezett Google Accounttal keresgélni.
Így néz ki ha rákeresünk a mefiblogra SearchWikiben.
Szerintem ezt (is) kiválóan hozták összee, hiszen a powerjúzerek nagyobbik része valószínűleg nem csak egy Google alkalmazást használnak, és a sok-sok alkalmazást összekapcsolva tényleg személyreszabható lesz a keresés. Kérdés persze, hogy adott esetben ezt akarjuk-e. Gondolom lesznek majd olyanok, akik ennek árnyoldalaival riogatják a népet, de csak azt tudom elmondani, amit anno a »Google Chrome-mal kapcsolatos botránynál«: akinek nem tetszik, nem használja. Akinek pedig tetszik, bevállalja a nem létező rizikót.
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen irányban fog ez haladni, és milyen módon hat majd a többi keresőre, mert egyelőre nagyon bejövős a dolog.
Ja igen. A fícsör csak a Google angol változatában működik. Célszerű a formában keresni, ahol az &swm=1 kapcsoló aktiválja a SearchWikit. És ha így is magyar találatokat ad, akkor az oldal alján a Google.com in English linkre kell kattintani.
Nos, ez is megtörtént. volt olyan kedves és odaadta a két Dexter-kötetet. Igazából ez még akkor történt, mikor először találkoztunk, de mivel nem tudtam volna egy hónapon belül elkezdeni, ezért visszaadtam, majd később ismét megkaptam, és nem sokkal ezután bocsánatért is kellett esedeznem, mert az elsőt »Kázmér« volt olyan kedves, és annak ellenére is megrágcsált, hogy eldugtam a szekrényben. Az megint más dolog, hogy milyen furcsán néztek rám a földalattin reggelente, amint elővettem egy vérmintázatú könyvet, amit még valaki meg is rágcsált.
Szóval, »Dexter«. Egyeike a kedvenc sorozataimnak. Egy lezser és hűvös (nem a cool tükörfordítása ez) hawaii-mintás ingben szaladgáló miami fiatalember, aki napközben vérfoltelrendezés-elemző, míg éjszaka sorozatgyilkos. Persze a jobbik fajta, mert csak olyanokat végez ki, akik bizonyíthatóan bűnözők (azokból is a keményebb változat, gyerekgyilkosok, nemi erőszakosok stb.), de a rendőrség többszöri próbálkozásra sem tudja őket elkapni, vagy a bíróság lecsukatni. Szóval ő Dexter, aki magában szarkasztikus megjegyezéseket tesz, akit mindenki makulátlannak és barátságosnak hisz, közben pedig üres belül. Csak a Sötét Utas nevű lélekdarabkája irányítja őt olykor-olykor. A sorozat első évadja a címben szereplő könyv történetét követi (tényleg csak kisebb eltérésekkel), viszont a folytatás merőben más.
A sorozat magában zseniális volt, és picit féltem is a könyvtől, hogy csalódás lesz vagy hogy egyszerűen csak nem köt majd le, mert már láttam, de fölösleges volt. Szokásos tetszikmondatom következik: a regény zseniális. Általában nem szeretem az E/1-ben írt regényeket, de az utóbbi időben ez változott, talán ezért nem is baj, hogy csak mostanra olvastam el ezt a darabot, ahol pont ez az E/1-es elbeszélés teszi az egészet még jobbá. Egyáltalán nem volt unalmas, még így sem, ráadásul a vége egy kicsit eltér a sorozattól. Kíváncsi leszek, hogy a második kötet mennyiben lesz új, mennyiben lász más.
Nekem bejöttek továbbá a nagyon picit szépirodalmi stílusjegyek, de tényleg csak nagyon picit. Mondjuk nem meglepő, mert Lindsay korábban színdarabokat írt, viszont ez (is) adja meg neki azt a finom varázst, amitől Dexter Dexter.
Ha a könyvet kell értékelnem, kiváló. Ha a sorozatot kell értékelnem a könyv függvényében, azt kell mondjam, az egyik legjobb adaptáció, amit valaha láttam. És itt látszik nagyon, hogy a sorozat sokszor jobb választás mint a film. Vegyük például a Harry Pottert. Ha film helyett csinálnak belőle egy hétévados sorozatot, sokkal jobban ki tudják dolgozni a történetet. Ellenben ugye fennáll a veszélye, hogy rossz lesz, és a felénél lefújják, meg lehetséges hogy nem hoz annyi pénzt, mint a film (ehhez nem tudok hozzászólni), de nekem néző szemmel a sorozat tűnik jobb választásnak. Persze ez minden darabnál máshogy néz ki.
Remek volt, alig várom már hogy holnap elkezdjem a másikat, Giginek pedig ezúton is köszönöm. :]
Régóta gondoltam már rá, hogy jó volna összeírni összesen mennyi idő ment el »sorozatnézéssel«, de ezt egyesével sorozatonként nem sok kedvem volt kiszámolni. Még korábban ajánlotta valaki a oldalt, de akkor nem foglalkoztam vele valami miatt, ma viszont Edem mutatott egy képet onnan, én meg hirtelen felindulásból regisztráltam.
Első nekifutásra nagyjából az összes, mondjuk úgy igényesebb sorozatot beleszámolva (tehát azokat amik tetszettek, és mondjuk a Dallasból látott pár rész még fiatalabbik és szégyenletesebb koromból nem, ellenben a Knight Rider originállal) és ebből jön, hogy jelenleg a sorozatnézéssel töltött idő mutatója így áll:
3 hónap, 2 hét, 5 nap, 6 óra, 10 perc
Szóval ennél talán több is kicsivel. Ami hát egyrészt kemény, másrészt ha belegondolunk hogy ez elosztva húsz évre, és nagyrészt (mondjuk az óra-percet csípjük le) szórakozás, azaz kellemesen eltöltött idő, kikapcsolódás, akkor nem is olyan wasted az a time. Akik az amerikai sugárzás szerint nézik a sorozatokat, azoknak a naptár miatt (is) jól jöhet, akik pedig tévében figyelik, azoknak az időszámítás miatt lehet érdekes.
Nagyjából Plörkön kiveséztük már a dolgot, de jelenleg még senkinek nincs végeredmény, ha jól láttam, mindenki viszi fel a saját sorozatait, szóval akár lehet itt mutogatni egymásnak, hogy mekkora az akkora. ;]
Egy ideje vezetek egy hosszú listát, régi filmekkel, amiket már láttam, de jó volna újra megnézni. Köztük szerepel az összes duplanullás is, így aztán tegnap hirtelen felindulásból megnéztem a Dr. Nót, a legelső Bond-filmet, Sean Connery főszereplésével.
Szóval mindenekelőtt, mai szemmel nézve kicsit furcsa volt. Furcsa volt látni az 1962-ben használt technikákat, a vetített hátteret, a díszleteket, a fényeket és a teljesen más színészi játékokat. Máshogy kell hozzáállni egy ilyen darabhoz. Rengeteget változott az évek során a filmipar, és ez bizony érezhető. Semmi újat nem mondtam ezzel.
A történet dióhéjban arról szól, hogy az MI-6-nak megszakad a kapcsolata Jamaicával, így Bondnak, az intelligens és jóképű titkosügynöknek kell odautazni felmérni a terepet és rendet rakni. A szálak végül a nem egészen normális Dr. Nóhoz vezetnek. Közben persze szép nők veszik körül, akiket ellenállhatatlan charme-jával szed fel, hogy különböző testrészeik közösen gabalyodjanak össze, majd miután kiélvezkedte magát, megmenti a világot és ismét testrészeket gabalyít össze. Szóval egy teljesen átlagos Bond-film. Talán Connery hozza a legjobban Bond karakterét, mert bár a maga módján mindegyik szereplő jó volt, de a könyvben leírtakhoz mindenképpen ő állt a legközelebb.
Az egész filmnek van egy varázsa. Talán ez lehet az oka annak, hogy a 007-es filmeket vagy rajongva szereti az ember, vagy egyáltalán nem, és a kettő közötti elmegy vélemény nagyon-nagyon ritka. Sőt, ahogy az utóbbi időben észrevettem, nem valami sok ember rajong a felrázott és nem kevert vodka-martiniért.
Valamint egy aprócska bakit is kiszúrtam, az első néhány percben, mikor elhajt a nagy fekete autó, az ablakban visszatükröződik a reflektor és egy munkatárs (talán egy kamerás):
Eredeti cím:
Műfaj:
akció
Időtartam:
110 perc
Megjelenés éve:
1962
Főszereplők:
Sean Connery, Joseph Wiseman, Bernard Lee, Ursula Andress
Méghozzá rohamosan. Konkrétan a második évad annyira gyenge, hogy ha pénzt adtam volna ki érte, valószínűleg visszakérném.
Félreértés ne essék, a nagyok még mindig jók, és minden tisztelet nekik, mert szereztek jó pár könnyesre röhögött szemű pillanatot, de valahogy nem szimpatikus, hogy lassan egy éve mondogatott poénokat hallok itt. És legalább néhány újdonságot illene becsempészni, mert így nem éri meg nézni. Ennyire senki nem akar nosztalgiázni, pláne nem este tízkor. Rendben van, egyértelmű hogy azokat a szövegeket tolják, amiket már élőben előadtak, hiszen ez tévé, és a néző effektíve nem fizet érte, de hogy ugyanazt hallottam itt a tévében, amit nyáron »Szegeden« és amit márciusban »Salgótarjánban« az annyira már nem fáni. Picit így elveszti a varázsát, elvégre a stand-up nem erről szól.
Nem akarok én fikázni, mert valószínűleg feleennyire jó humorista nem lennék, de amit most például Felméri Péter tolt, azt a legnagyobb jóindulattal is a műfaj megszégyenítésének lehet csak nevezni. Ha esetleg elolvasod ezeket a sorokat, akkor hát bocs, de amit itt a tévében toltál, az nagyon gyenge volt. Gyakorlatilag vártam, hogy mikor fognak nekiállni húzni a közönség tagjai. Ahogy mániákus fogalmazott, bármelyik óraközi szünetben jobb stand-upot adok elő, és tényleg.
Somogyi András pedig nagyon jó parodista, de egyszerűen unalmas, hogy már nem is tudom mióta két száma van: az autóbalesetes és a megasztáros. Kéne valami újat is letenni az asztalra, mert ez így szintén nem ér semmit. Ötször-hatszor egy ilyet bőven elég hallani.
Nem is beszélve a háttérben folyamatosan visító-rikító… hát nem is tudom: lényről. Oké, nekem is van egy jellegzetes és azonnal felismerhető, hosszútávon pedig rendkívül idegesítő (pszt) röhögésem, de ez már kicsit sok volt. Valószínűleg került egy kis vér az alkoholszintbe, ami nem baj, de egy tévéadás felvételén nem tudom mért kell ez.
Tudom-tudom, nem kötelező nézni, és egyébként se panaszkodjak, csak hát na.
Nemrégiben írtam, hogy »lesz GTA IV PC-re«, igaz nem november 19-án, ahogy ígérték, csak december másodikán, de megtekintve ezt a (korhatáros) videót, az első gondolatom az volt: mégis fel kellene újítani a vasat, hogy megbírja. Vagy legalább egy XBOX 360-ra váltani »Wii-ről«. (Igazából nem. Az első gondolatom viccen kívül az volt, leesett állal, hogy: JÉZUS ATYA ÚR ISTEN!.
Ugye, hogy ugye? És a poén, hogy ilyen videókat majd játék közben lehet készíteni, a beépített videóbuheráló cuccal.
Amúgy nem, de magyar játékfilmet forgatnak a házunkban, én meg remélem, hogy majd valamit látok belőle azért, legalább egy kamerást. Az mondjuk annyira nem vicces, hogy a stúdió kibérelte az egész utcát, így nem lehet parkolni csak vagy öt tömbbel odébb. De hát ez Hollywood, bele kell törődni.
Fontosnak érzem leírni még azt is, hogy régen volt már ennyire izgalmas a »Prison Break« mint most a negyedik évadban. Az előző (4×11) részben például akkora volt az adrenalinszint mint utoljára az első évad végén. A harmadik évad pedig ehhez képest sokkal gyengébb volt és sokkal kevésbé izgalmas. Bár eleinte nem örültem neki, hogy lesz negyedik évad, ami teljesen más lesz, de mostanra megváltozott ez a véleményem.
Tegnapelőtt pedig majdnem elütöttek. (Tudom, helyesen úgy kéne írni hogy Tegnapelőtt pedig sajnos csak majdnem ütöttek el. de ez nem lenne fair.) Mert ugye Kelenföldön megnyitották azt a kereszteződést, amit eddig metróépítés vagy tudom is én miért lezárva tartottak, és lehet csak én gondolom úgy, de tizenhárom sáv között egy zebra szerény véleményem szerint megérdemelne legalább egy lámpát. Csak én gondolom így. Viszont pont hétvégén meséltem valakinek, hogy milyen óvatosak arra a buszok meg az autók a gyalogosokkal szemben. Hát ja. Szóval leléptem a zebrára, bocs: gyalogos-átkelőhelyre, és balról úgy sok méterre volt egy autó, ami valószínűleg a megengedett sebességgel érkezett, ezért fordulhatott elő, hogy mire leléptem már nagyjából két méterre volt tőlem. A vicces az volt, hogy még ő mutogatta az egyik ujját meg az öklét, én meg annyira meglepődtem (megijedtem), hogy még egy szerény kurvaanyádat sem tudtam elmorzsolni. És akkor jött a , mert egy perccel később majdnem pofára estem egy jégdarabon. De csak majdnem.
De tényleg, hihetetlen mi volt ma a városban. Reggel elütött valakit a villamos (vagy legalábbis valami baleset volt, és a mentő a sínen dolgozott valakin). Felborult-ütközött nem tudom mit csinált egy gyerekeket szállító busz, egy órán át szirénahangban úszott az egész tizenegyedik kerület. Majd miután megnyugvást remélve indultam találkozni suexID-del és , elütött valakit a metró a Nagyvárad térnél, így Köki és Deák tér környékén nem jártak a szerelvények, képzelhetitek milyen nyugodt és kihalt volt az egész Deák tér. Aztán még hirtelen felindulásból a havi bevásárlást is elkövettük ma. Megőrültem majdnem, lemerült a PDA, amiben már nagyjából összeírtam hogy mit kell venni, de egyszerűen meg vagyok halva a listá(i)m nélkül. (U sez OCD leik itz a bad thing.) Azért sikerült.
Holnap megyek teniszezni (ezerötszáz forint egy óra, fűtött salakos pályán, kíváncsi vagyok), majd valakinek a szallagavatójára. (Sic!).
Most pedig három »szendvics« és egy kék szempárhoz tartozó doromboló szőrmók társaságában fogok sorozatepizódokat megtekinteni, amíg el nem alszom. És lehalt a plörk, nem tudom megosztani ezen sorokat a nagyvilággal. (terasz)
Most vesztettem öt olvasót, legalább. Remélem volt közülük Argentínából. :] (Beépített poén, azaz inside joke.)
Sziasztok, Mefi vagyok, és egy remek üzleti ajánlattal szeretném megzavarni az estéteket!
Gondolom nem csak én szeretnék nevű fantasztikus oldalról lolketes, loldogos pólót, FAIL feliratú vörös bélyegzőt, esetleg valamilyen hűtőmágnest. És gondolom nem csak én sajnálnám a roppant költséges szállítási díjat.
Szóval játszhatnánk olyat, hogy megrendeljük közösen, és elosztjuk sokfelé a szállítási díjat. Nagyjából ha tíz-tizenöt ember lenne, akkor már fejenként jelentéktelen (egy dollár körüli) összegről beszélünk. Nem ástam mélyebbre az ügyben, de ha lenne itt kommentben legalább öt-hat jelentkező, akkor már megtenném.
A pólók többsége és a bélyegző 19,99 USA-dollárba kerül, míg a hűtőmágnes (több szóból álló, a hűtőre kiragasztott macskás képet címkézhetjük vele) 11 dollár és 99 cent. Szállítás valószínűleg valamelyik nagyobb futárszolgálattal. Én a DHL-re vagy UPS-re tippelek.
Szóval, ki szeretné FAIL feliratú bélyegzővel körbepecsételni Budapest össze Gyurcsány Ferencet ábrázoló szórólapját vagy netán egy kedves ismerős homlokát?
Eddig is tudtam, és most megnézve a pontszámokat szinte biztos vagyok benne, hogy teljesen egyedül vagyok a dologgal, de nekem nagyon tetszett az új Hyppolit. Persze kicsit bizarr azt mondani, hogy új, hiszen majdnem tíz éve már, hogy beültünk a moziba megnézni, de 1999 mégiscsak közelebb van hozzánk, mint 1931.
Az rendben van, hogy lecseréled törpéimet egy kétlyukú nőre. Az is rendben van, hogy kidobálod anyám régi bútorait. Még azzal is megbarátkozom, hogy dinének nevezed a vacsorát. Rendben. De hogy én, a saját marhapörköltem tiszteletére, öltönyt és nyakkendőt húzzak: soha. Soha!
Arról van szó, hogy Schneider úr szippantós-autójával majd logisztikai cégével megszedi magát, és bár ő megmaradt olyannak, akinek a bajszán ott van még a kolbászdarabka, és aki a régi szippantós-autójával közlekedik, de újgazdaghoz híven felesége úri módon akar élni, úri házban, az úri háznál pedig lakáj is van! Itt jön a képbe Hyppolit, a lakáj.
Eperjes Károly (bár emberileg voltak vele ugye érdekes dolgok) zseniálisan alakítja a precíz, rendmániás és megszállott lakájt. Nekem mindig a »Csengetett, Mylord?-ból« Twelvetrees jut róla eszembe. Egyszerűen zseniális, ahogy intézi a lakás átrendezését, ahogyan a programokról gondoskodik, ahogy Schneiderné fogyókúráját tervezi és amint keveri mindenfelé a keverni valókat. (Nem a levesre gondolok.)
Amikor anno néztem Huszárik Kata egyáltalán nem jött be, gyakorlatilag nulla színészi tehetséggel áldotta meg a sors, de miután megnéztem az , rájöttem, hogy ennél jobb színészt nem találhattak volna Telka szerepére.
Szóval bár kevés jó új magyar film van (sajnos), a Hyppolit 1999-es változatát nagyon szeretem, és akárhányszor nézem, tudok rajta röhögni. Egyrészt az újgazdagok remek paródiája ez, másrészt az egészen érezni, hogy a film magyar. Ahogy kétpofára eszik a csülköt pékné módra, zsíros arccal, amint az Erzsébet hídon át utaznak hazafelé és így tovább. Az egy-két színésznél látható enyhe túljátszás az egyetlen negatívum, amit leginkább magyar filmeknél érezni. Néha olyan, mintha nem tudnák: színházban vagy filmstúdióban vannak.
Viszont ha már magyar film: a Nyomozót többen dicsérték, valamint decemberben lesz a premierje a Kaméleonnak, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. Akciófilm ez »hazánkban« ugyanis, ami pedig régi nagy vágyam.
Van ugyanis néhány rendkívül idegesítő dolog a felhasználók részéről, mindamellett, hogy a Flickr maga egy kiváló szájt, és fotómutogatásra, fotónézegetésre, fotósok közti kapcsolatteremtésre valamint információszerzésre is egyaránt rendkívül jól használható. Ráadásul az ingyenes része sem használhatatlan.
Szignózás
Oké, én is szoktam szignót rakni a képre, de egy 1024×683 pixel felbontású képen egy 70×70 pixeles, áttetsző és már-már láthatatlan szignó talán belefér. Aki akarja, úgy is leszedi, nekem pedig mániám a szignó és a kép metaadatainak feltöltése. Ez még talán bele is fér (bár biztosan van akit ez is nagyon zavar), de hogy a kép 50%-át a szignó foglalja el, keresztül-kasul a képen, vagy sokszor olyan zavaróan, hogy az elrontja a képet, az már nekem sok(k). Pláne ha kicsi a képek mérete.
Kis képméret
És az előzőhöz jön hozzá: miért kell 500×375 pixelben feltölteni a képeket? Az ingyenes fiókkal 1024×768 a maximum felbontás, csak jobb azért. Tény és való, én is elkövettem anno ezt a hibát, aztán rájöttem hogy teljesen fölösleges, legyen csak szép nagy a kép. (Kivéve ha a vágás vagy valami minőségi tényező megakadályozza, hogy nagy legyen.) Másik kedvencem még amikor menthetetlenné teszik a képet, szerzői jogokra hivatkozva. Minek? Egy kattintással több lementeni, aki akarja, úgyis ellopja. Én pedig nem ellopnám, hanem esetleg letölteném. Ha pedig felhasználom (akárcsak arra, hogy itt megmutassam), mindenképpen írok a készítőnek.
Nyista EXIF
De tényleg. 2008-ban elrejteni az EXIF infókat? Jaj, meglátod hogy milyen blendét használtam? Jaj, tudsz következtetni hogy milyen objektívet használok? Jaj, rájössz hogy igazából zöld módban fotóztam a képet? Jaj. Nem igazán látom értelmét elrejteni, hogy a kép milyen fényképezővel készült. Engem érdekelni szokott, leginkább azért, mert sokszor jó látni, hogy másféle objektívekkel mit tud »a vas«.
Használhatatlan címkézés
A címkerendszernek van egy nagy előnye: rendszerezés. Én javarészt magamnak címkézem a képeket, de nagyon sok feltöltött képnél látni, hogy teljesen jelentéktelen címkékkel van teletömve, és a fontos információ vagy elvész, vagy ott sincs. Én általában egy-két kategóriát adok címkében (például emberek; portré) a gép és az objektív pontos típusát (ez is hasznos dolog ugye, mert a Flickr tud gépre szűrni, ha pedig mindenki címkézné az objektívet, lehetne arra is keresni) valamint a helyszínt és esetleg a képen szereplő személyt.
Animgifek
Az osztályozós/pontozós kommentekkel , bár sokszor elég idiótán osztályoznak (múltkor mutatott valaki egy Paintben készített képet, amire átlag 9/10 pontot adtak, mondván hogy vonderful, hát nem volt az). Anno ebből is kivettem a részem, aztán tele lett az egész igénytelen groupokkal, valamint olyanokkal, ahol minden kommentben van egy 90-es évekből megmaradt animgif, és tíz-húsz kommentnél ez már nem vicces. Egy fotófeltöltő oldalon pláne nem. Abba a kevés jó osztályzós groupba meg nem igazán éri meg beküldeni a képet, mert nem sokkal több emberhez jut el.
Kontaktok kezelése
Ez pedig nem felhasználói, hanem fejlesztői dejólenne: én hiányolom a saját címkék kontaktokra ragasztgatását. Kontakt, családtag, barát – jelenleg ez a három elérhető változat van. Namost kontaktnak felvesz az ember mindenkit, akinek mondjuk tetszik a munkája. Barátnak én azokat venném fel, akiket személyesen ismerek, a családtag meg egyértelmű. Ehelyett most úgy néz ki, hogy barátnak azokat veszem fel, akiket követek RSS-ben is. Szóval kényelmesebb lenne, ha fel tudnék venni olyan címkéket, hogy béjb, macskás, tájkép, hdr, portré, canon, nikon akármi. Ez lehet persze csak az én rendmániám miatt van.
Mostanában flickr-böngészés közben ezek a legnagyobb problémáim. Persze tisztában vagyok vele, hogy a javarészén nem lehet változtatni (nem tudok én változtatni), de hát mire való a blog, ha nem arra, hogy sírjon az ember szája. Avagy keze. A Flickr célja számomra a tanulás. Sok fotó nézegetése, eldönteni mi tetszik, mi nem, tanulni a jobbaktól, segíteni a kevésbé jobbakat. Ezt viszont a fent leírtak többsége nehezíti, akadályozza meg folyamatosan.
Még múltkor ajánlotta az , ami egy a Quake 3 motorjára épülő teljesen ingyenes játék, mely letölthető standalone változatban Windowsra, Linuxra és OS X-re egyaránt, valamint a már meglévő Quake 3 Arena játék kiegészítéseként is.
Interneten (vagy LAN-on) lövöldözhetünk egymásra mindenféle fegyverrel, nagyjából a valóság talajától nem elrugaszkodva (értsd: nem mindenféle balul sikerült kísérlet mutáns maradványaitól kell megszabadítani a világot, hanem csak terroristáktól). Idegesítő, ugyanakkor izgalmas dolog is, hogy lövés után ha nem szedünk fel valami egészségügyi csomagot, előbb-utóbb elvérzünk, így újabb pontot ajándékozva támadónknak.
Nekem leginkább azért tetszik, mert valahol a Counter Strike és a Call of Duty között van élmény tekintetében, ráadásul elfut még a leggyengébb gépen is, CD-kulcsos és warezolós mókáktól megkímélve magunkat.
Este kilenckor nyitok egy tízfős szervert, akit érdekel a dolog, töltse le a játékot Windowsra innen, vagy más orrendszerre .
A szervert itt lehet elérni (dedikált, így elvileg a szerverek között ott kell legyen, de ha mégsem):
Az már nem, hogy a röpke kétórás utazást a hidegben kell végigállnom a buszon, 750 forintért, míg ugyanennyiért mások kényelmesen ülnek, ölükben laptoppal meg táskájukkal a folyosón, hogy én és a többi később érkező utas még véletlen se tudjunk közlekedni. Szóval ez már átlagosnak mondható minden szájba szexualizált vasárnap este. Az sem háborít már fel, hogy bár egy órával korábban induló busszal jövök, mégis negyedórával később érkezem a szokásosnál.
A kiábrándító dolog az volt, amikor az egyébként nagyon helyes és szépen öltözött, igényes megjelenésű csajszi (az a fajta, aki mágnesként vonzza az átlag férfiember tekintetét) egy laza mozdulattal nekiáll az orrában turkálni, majd a fárasztó mimikai és bányászati munkálatokkal előhalászott zöld gumót jóízűen elfogyasztja, és á lá mi sem történt módon felszáll a metróra.
