A 2009. év 05. havának bejegyzései

Majális

Érdekesség: olaszul a maile (ejtsd: májále) disznót jelent. Ne vonjunk le következtetéseket.

Ki ne szeretné a majálisokat, nem igaz?

Elvégre, van ott egy rakás dagadt ember, amivel nincs baj, de ők annyira nem kedvelik a fürdést, és az egy négyzetméteren való előfordulási számuk elég nagy ahhoz, hogy kellő kellemetlen illatú kémiai anyagot párologtassanak különféle testrészeiken keresztül. Vagyis hát büdösek, nem kicsit. És sokszor Lajosnak hívják őket.

Aztán ott van a sok furcsa fazon, akik vörös ingben vannak, mócsingos, átláthatatlan állagú, behatárolhatatlan kinézetű, rémes szagú és annál rémesebb ízű készítményt kutyulnak vörös sátraikban, amit van bátorságuk gulyáslevesnek nevezni (sosem értettem hogy a gulyáslevesbe mért tesznek sertéshúst, elvégre mi köze a gulyának a malackákhoz, ha csak nem a sertésinfluenza) bajuszuk alatt még ott fityegnek a kolbászdarabkák, és gurítják a söröket egymás után.

Vagy például a sötét pillanatok hozói, a nagy csoportokban megjelenő kellemetlen szagú, kellemetlen hangokat kiadó, magyar nyelvet erősen törő koszos népség, sok gyerekkel. Sőt, vannak köztük olyanok is, akik vörös ingben vannak és még Lajosnak is nevezik őket.

És akkor még nem beszéltünk a gagyi játékok, a fölösleges kacatok, az átlagosnál ötször drágább üdítőitalok, a hónapok óta tárolt gumicukrok és a zsömlébe pakolt rántotthús hamburgerként való árusításáról.

Ki ne szeretné a majálisokat, nem igaz?

SZIN 2009 fellépők

Megjelent egy előzetes lista az idei »SZIN« fellépőiről:

  • Gabriella Cilmi (AUS)
  • Guano Apes (DE)
  • Way Out West : Nick Warren és Jody Wisternoff (UK)
  • Russkaja (RU)
  • !Deladap (A/CZ)
  • Black Sun Empire (NL)
  • Evil Nine (UK)
  • Sunchase (UA)
  • Dj Spiller (IT)
  • Tankcsapda
  • Kispál és a Borz
  • 30Y
  • Bëlga
  • Subscribe
  • Magna Cum Laude
  • Depresszió
  • Magashegyi Underground
  • Kiscsillag
  • Kowalsky meg a Vega
  • Vad Fruttik
  • Amber Smith
  • Anna and the Barbies

Idén is ott leszünk, mert a SZIN rlz, a vastagon szedetteken én személy szerint meglepődtem, és nem mellesleg örülök is.

Még 117 nap!

Bográcsozás

Idén is megvolt az első bográcsozás (apum világverő gulyásleves készült, meghalok, annyira tele vagyok), egy nap híján pontosan akkor, mint »tavaly«, de most képek nélkül, mert lusta voltam magammal hozni az apparátust, a »Fuji« meg nincs nálam.

Egyébként eszembe jutott ma az egyik legkedvesebb étkezéssel kapcsolatos emlékem. Semmi nyál, nem haltak meg emberek, nem vágta le senki az utolsó szegény öreg tyúkját és még aranyat sem adtam a zsírkarikák számával megfelelő arányban.

Még régebben cserediákként egy családnál voltam Erdélyben. Egyik nap húsleves készült. Semmi extra, gondolnád magadban, tyúkhúsleves és kész. Ám alapját egy aznap levágott házi tyúk, a nagyi által készített tészta, a ház kertjében található zöldségek és a kútból merített víz adta.

Isteni finom volt, de még ezzel sem tudom leírni azt a mennyi ízorgiát, amit akkor tizen-egynéhány évesen éreztem. Isteni finom húslevest készítenek szüleim is, de ennél jobbat még sosem sikerült fogyasztanom. Persze lehet hogy a sok kellemes emlék, a kis honvágy (ha lehet így nevezni) felnagyították, bár nem hiszem.

Nem is beszélve a pityókáról, az isteni levegőről, a barátságos, közvetlen emberekről és az egész érzésről, amit ott éreztem. Szintén sehol máshol nem.

Háromszor voltam Erdélyben, azóta – magam sem tudom hogy miért – nem. Pedig a világ egyik legcsodálatosabb és egyben legvarázslatosabb helye.

Anyák napja

Anyák napja

Minden anyukának (de legfőképpen persze egynek igazán) boldog anyák napját kívánok ezzel az ugyan »tavalyi«, ám még mindig szép orgonával!

Nem mellékesen az alábbi párbeszéd zajlott le köztem és édesanyám között az imént a konyhában:

Én: Miért van epresjégkrém illata a kukának?
Anyum: Mert beledobtam néhány penészes epret.
Én: Szóval az epres jégkrémnek olyan illata van, mint a penészes epernek. Nem vonnék le következtetéseket.

Szintén nem mellékesen »Kázmér« teljesen véletlenül lehugyozott.

Letölthető érettségi feladatsor 2009

Ez nem vicc: letölthető 2009-es érettségi feladatsor!

Na, az egy olyan dolog, ami nem létezik. Ugyanis a feladatsorokból azt hiszem tíz változat készült, és az utolsó pillanatban fog kiderülni, melyik kerül majd véglegesítésre és sokszorosításra. Azt nem tudom, hogy minden tárgy vizsgái így lesznek-e, de mindenesetre a főbb tárgyaké (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol nyelv, német nyelv, informatika) biztosan. Aki elhiszi, hogy a 2009-es feladatsor letölthető, az valószínűleg még készít ki tejet és sütit a Télapónak is!

Az idén érettségizőknek (a teljesség igénye nélkül néhányan: Lev, Mao, Seraph, sylverdevil, Sura, Zsukov) pedig sok sikert kívánok!

2009. május 04., 18.45.51 – kiegészítés

Hm, úgy látszik tévedtem, a matematika feladatsor mégiscsak korábban kikerült, innen lehet letölteni, saját felelősségre.

Akkor ezt most így

EBTWO

Apple iPhone 3G IKON 200 díjcsomag

Hoppá, most szólt kommentben »Jhonny«, hogy van IKON 200 díjcsomag az »iPhone 3G-hez«. Kicsit borsos a készülék ára így, jelenleg 24 hónapos hűségnyilatkozattal hetvenezer bruttó magyar váltóért lehet tapizni. A csomag 200 perc hívást, 100 SMS-t és 1 GB adatforgalmat foglal magába, havi 4 990 forintos áron. Minden további perc és SMS belföldre 34, külföldre 54 forint, minden megkezdett 10 kB adatforgalom pedig 0,1 forint. Erre aki azt mondja hogy csak a hülyéknek éri meg, annak Csipkerózsika szintén jó éjszakát kíván.

Csak kár, hogy maga a készülék ára igen magas. (Mindig csak a kifogás.)

További részletek a T-Mobile oldalán.

Celibátus

Van ez a mostani idióta divat, ami sajnos már fogalommá, stílussá, akármivé nőtte ki magát. A celebekre, celebségre gondolok.

Régen ugye voltak a sztárok. Én azt se szerettem nagyon, mert oké, legyenek hazai berkekben is sztárok, de akkor használjuk már rendesen. Hogy példát mondjak, Rudolf Péter Magyarországon sztárnak számít, mert letett valamit az asztalra, mert sokan kedvelik de mégtöbben ismerik. És nem meztelenkedéssel vagy a korával megegyező intelligencia hányadosával szerezte a népszerűségét. Hanem a tudásával. Ellenben egy Győzikét azért ne nevezzünk sztárnak, mert oké: sokan ismerik, sokan kedvelik és így tovább, de azért érezzük a különbséget. (Nem a bőrszínbeli különbségre gondolok, persze, bár gondolhatnék akár arra is.)

Erre persze sokan rájöttek már, és így született a gyönyörű celeb szó.

És még ha megmaradt volna csak egy szónak, oké. De ez tényleg egy fogalom lett, teljes ipar épül köré, és nem egy kissé lealacsonyító, hanem már-már egy a sztárnál jobban fényező szóként használatos.

Pedig a celebek többségét nem hogy fényezni és mutogatni, hanem minél messzebbre kellene vinni a nyilvános szerepléstől.

De ez nem elég, most kitalálta valami okos, hogy az új kvíz-, show- és játékműsorokban szerepeljenek civilek helyett a hírességek, mert az olyan vicces! Ezzel nincs is baj, amíg jól összeválogatott sztárokból álló csapatok vannak játékonként, addig még vicces is lehet adott esetben, de az a probléma, hogy amikor elfogynak a jobb emberek, nem azt mondják hogy vége, hanem előveszik ezeket a celebivadékokat, és etetik vele a népet. Kiváló példa a halvacsora-csata műsorok, amik eleinte kiválóak voltak, a végére meg maradt a selejt. Vagy például így lehet az is, hogy az egyébként vicces japán eredetű játékot, az emberi tetriszt átvettük, Kalandra FAL! címmel, és persze hírességekkel. Először húzónevekkel, a végén meg majd győzikékkel.

Nem tudom ki és mikor fog végre rájönni, hogy egy saccperkábé tízmillió fős ország nem tud és nem is akar ennyi naplopót eltartani.

Emmónia

Ha már a »celebeket« tegnap kitárgyaltam, most szeretném megosztani a nagyvilággal, hogy miféle rendőrsrácot láttam a napokban többször is a hatodik kerületi kapitányság közelében.

Nem kertelek, leírom: emósat.

Pillanatra hunyjuk le szemünket, és vizionáljuk az emós rendőr képét.

Segítek: képzeljünk el egy hatalmas, fehér keretes napszemcsiben feszítő, félig szemébe fésült, hosszú hajú(! nem is értem; elvileg a rendőröknek kötelező a rövid haj) srácot, amint szolgálati fegyverét szájába helyezi zsebre tett kézzel ácsorog a kapitányság előtt. Komolyan, ha máshol látom, tuti nézem valami csippendélfiúnak, mintsem rendőrnek. Bár előbbinek elég vékony volt.

Emós rendőr, érted. Oké, hogy hiány van, de ekkora?

Kelenföldi kerékpárosút - FAIL

Magyarország kiváló, már-már művészi útépítési stílusát kiválóan jellemzi a Kelenföldön nemrég felavatott kerékpárosút. Konkrétan a pályaudvar, a buszmegálló és az épülő négyesmetró végállomása előtt lévő kereszteződésre gondolok. Ugye, ahol a gyalogátkelőhely mellett párhuzamosan fut kerékpárosút is, valahogy így kellene elegánsan, praktikusan és mondjuk úgy hogy szabványosan kivitelezni egy kereszteződést:

Kerékpárosút, Kelenföld, így kellene

Egyértelmű, felfelé haladva átkelve a zebrákon, nem kell rálépni a bicikliseknek fenntartott útra, így nem kell még egy helyen ellenőrizni, hogy szabad-e az átkelés. Ez pláne fontos, mert az Etele úton egyébként is elég nagy a forgalom, több sáv, ráadásul lámpa nélkül. Ehhez képest Kelenföldön ez a kereszteződés így néz ki:

Kerékpárosút, Kelenföld, így néz ki

Tapsvihar. Minden reggel maga az orgia, ha életben maradsz átkelés után. Nézd a kerékpárosutat is, nehogy átmenjen rajtad valaki, és még neki van igaza (valahol jogosan); közben persze nézz két-két sávot jobb és bal oldalon, nehogy egy busz vagy autó menjen át rajtad. Az egyetlen oka annak, hogy nem halnak meg napjában legalább tízen, az a buszsofőrök rendessége, vagyis hogy az estek 99%-ában elengedik az embert, előre fékezve, kérdezés nélkül, sokszor a kocsisort is fenntartva. (Gondolom szóltak nekik, hogy így kellene csinálni.) Ellenben az autósokkal; nagyjából kétszer ütöttek már el majdnem itt úgy, hogy még az én kurvaanyámat.

Ja.

Főtt virsli

A főtt virsli a munkából és iskolából hazatérő farkaséhes emberek kedvenc eledele, hiszen néhány perc alatt elkészíthető, irgalmatlanul finom (márkafüggő!) és kifejezetten laktató.

Én úgy szeretem, hogy kettévágom középen, belecsempészek egy szelet sajtot és esetleg fűszeres vajkrémet, hagyom hogy beleolvadjék, majd vajas kenyérrel, ketchuppal és majonézzel fogyasztom.

Az ebből adódó obligát kérdésem pusztán statisztikai jellegűen az volna, hogy Te, kedves olvasó hogy fogyasztod a főtt virslit?

Anonimusz igitur

Sosem idegesítettem magam fel azon, ha valaki névtelenül beszól nekem, mert mért tegyem. Egyrészt gyakran megesik (»például itt«), másrészt gerinctelen dolognak tartom. Ha Zsukov odajön hozzám, hogy hülye vagyok, és elmondja mért, akkor miután herétől garatig felvágtam és megkavartam kétszer végiggondoltam amit mondott, herétől-garatig felvágom és megkavarom kétszer. Amikor viszont kvázi nem létező személyek mindenféle összehasonlítási alap nélkül oktatnak engem, arra csak a vállamat tudom söprögetni.

A dologban az bosszant, vagy nem is bosszant, hanem foglalkoztat egy kicsit, hogy az ilyen ember tényleg azt hiszi, hogy én vagyok a hülye, és ő a nálamnál okosabb és gerincesebb személy. Vica-versa a dolog persze, mert én tartom magam ahhoz, hogy jobb vagyok az ilyeneknél.

Havi egós

Volt ma webprogramozás gyakorlat, bézik HTML-lel kezdtük, és komolyan mondom, ez volt idáig a legjobban szervezett gyakorlat. A tanár mondta hogy kötelező a részvétel, óránként tart szünetet és utolsó órán vagy akár előbb van lehetőség jegymegajánlásra feladat alapján. Először tartott egy szintfelmérést, mindenki csináljon valamilyen oldalt, majd a feladat alapján két csoportra szedett minket, és egy tanárnő segítségével, elöl a kezdők, hátul a haladók kaptak szintjüknek megfelelő feladatot. Kaptam egy piros bunkót meg egy óriási felkiáltójelet a nevem mellé, ami jót sejtet. (Nem lennék igazán Mefi, ha ezt nem írtam volna le. :])

Aztán. Tegnapelőtt meghalt a hőn szeretett olasz piacon vásárolt öt eurós órám. Úgy gondoltam megérettem rá, hogy végre vegyek magamnak egy CASIO-t, őt méghozzá, az EDIFICE sorozatból. Nem tudom mikor jön rá össze a pénzmagvam, de muszáj vagyok beszerezni, vagy legalább elemet cserélni a másikban, mert folyton nézegetném az időt (időfil vagyok sajnos, képes vagyok a házban lévő összes órát másodpercre pontosan beállítani, és egyéb nyalánkságok).

Továbbá az általam kedvelt AVON-tól rendelt parfümcsomag megszűnt, pedig eléggé jó biznisz volt, háromezer forintért egy kiváló illatú 50 ml-es parfüm, hozzá tusfürdő és dezodor vagy arcszesz. Ellenben az új illat ami megtetszett sok kóstolgatás után, az a Hugo Boss Selection. Vagyis ez lészen megvásárolva.

Akartunk menni pálinkafesztiválra, de egyrészt drágállottuk kicsit, másrészt sajnos pont ma-holnap van, amikor más program és hazautazás van tervbe véve.

Valamint megint rámtört az »István, a király-szindróma«, ami abból áll, hogy naponta legalább háromszor meghallgatom, szomszédaim és »Kázmér« nagy bánatára. Valamint tervezem, hogy idén már tényleg eljutok valami szabadtéri előadásra, bár tuti hogy nem fog összejönni, mert Szegedre drága lenne kicsit kétszer leugrani, ráadásul a tizen-akárhányezres jegyárat is sokallom. Erről akartam is írni, addig viszont csak szimplán fukar vagyok.

Most pedig eltávozom ELTE egyetemi napokra (én, ELTE napokra; reszkess, Shamalt!) ahol Kaukázus koncert és alkoholfogyasztás lesz a program.

Kázmér férfivá lett

Ilyen volt:

Kázmér egy éve

És ilyen lett:

Kázmér férfivá lett

Férfivá lett, de sajnos még nem teljesen.

Mármint ma először láttam verekedni. Megvédte a területét, és szembeszállt egy nála nagyobb és idősebb kandúrral.

Akciófilmbe illő jelenet volt.

Mentem a kertbe megnézni, hogy megszökött-e már, mikor észrevettem, hogy a macskákra jellemző hátdomborító-alagút pózban nézett farkasszemet az előtte két centiméterrel álló egyébként kevésbé kedvelt szomszédunk szürke cirmos kandúrjával. A szőre felborzolva, legalább kétszer akkorának tűnt, a farka (a hátsó) meg mint egy tollseprű. Finoman megsimogattam, hogy egyrészt okoscica, másrészt ne öld meg kérlek, amire egy olyan hanggal reagált, mely leginkább egy működés közben lévő 1600 wattos ETA-porszívó hangjára emlékeztetett, aminek kiszúrják a légzsákját, eközben pedig vámpír-démon-gyilkos tekintettel nézett rám, majd a macskára, aki eközben próbált hátrálni, de Kázmér neki ment, fordultak hármat a földön, majd két olyan taslit lekevert, hogy a cirmos fejvesztve szaladt a szomszédba, útközben még a saját kertjében lévő kutyát is tarkón legyintette.

A rohadt dög, meg tanulta a leckét, többet az se szarik a porta elé.

Imádom ezt a macskát, mindemellett hogy egész éjszaka búgat, menne szerelmi életet élni, úgyhogy ha esetleg lenne valakinek egy még meg nem műttetett ápolt megjelenésű, megfelelő bimbószámmal rendelkező macskaleánya, akit I. Kázmér hercegnek (fókaszín sziámi, hihetetlenül kék szemekkel™) utódnemzés céljából felajánlana egy kóbor órára, vagy kettőre, az ne habozzék jelezni!

Változás

Durva egyébként belegondolni, mennyit változtam idén.

Nem jó vagy rossz irányban értem, mert – bár ezt talán inkább a barátaimnak, rokonaimnak, hozzám közel álló embernek kellene eldönteni, de – amennyire én érzem alapjáraton megmaradtam az a személy, aki eddig voltam; ugyanaz a Mefi, ugyanazzal a kevés jó és még több rossz tulajdonsággal. És persze minden évben, hónapban és napban formálódik kicsit az ember, de ilyen sokat ilyen rövid idő alatt még nem volt szerencsém.

És tényleg nem nagy dolgok, csak ilyen egészen aprók, amiket eddig nem is igazán figyeltem. Kitűnő példa, hogy eddig nem igazán szerettem a BMW-ket, sőt, autókat sem annyira nézegettem, most pedig elmegy mellettem egy, és rögtön utánafordulok, a BMW-kre pedig kifejezetten csurgatom a nyálamat.

Szóval ilyen és ehhez hasonló, tényleg teljesen jelentéktelen dolgok.

A kultúra nem kér enni

Valahol múltkor azt mondta egy ilyen művészlélek rendező-színházigazgató akárki, hogy a magyar kultúra kihalófélben van, lévén hogy az emberek inkább járnak moziba, mint színházba.

Nem tudom már ki volt ez az okos, de megkérdezném tőle, hogy drága barátom, szerinted amikor egy normális színházjegy átlagosan 2 500 forintba kerül és nagyon kevésre, vagy egyáltalán nem adnak diákkedvezményt, egy mozijegy diákoknak meg 990 forint, szerdánként pedig mindenkinek 890 forint, akkor mért vagy annyira meglepődve az Armani szemüveged mögött? Biztos sok a paraszt egyébként, és ezért járnak többen moziba. Meg mert a magyarokat nem érdekli a kultúra. Az ugye megint más kérdés, hogy átlagosan tíz családból mondjuk nyolcban a havi egy mozizás sem feltétlenül fér bele, nem hogy még a színház is.

És akkor van pofája embereknek arról beszélni, hogy milyen rosszul megy az ipar.

Emlékszem, anyukám mesélte, hogy mikor ő gyerek volt, hetente jártak színházba, mert elérhető áron volt a bérlet. Pedig nem a leggazdagabb családban nevelkedett, sőt.

Ugyanez egyébként az Aréna, ahol egyrészt pofátlan lehúzás megy, másrészt az egyik széken a jegy 3 500 forint mondjuk, és rögvest mellette (ugyanott, csak egy székkel odébb) meg már 6 000.

Nevetséges az egész, komolyan.

Bassza asztórja!

Voltunk tehát a múltkor ELTE egyetemi napokon, azt nem részletezném most hogy a GDF-nek százszor igényesebbek a mellékhelyiségei, és nem arra gondolok, hogy szebb a csempe mintája, hanem hogy nincs három méter barna ívvel összekenve a vécékagyló, meg mondjuk nincs telibehúgyozva a csempe. De a lényegi felfedezés az volt, hogy Kaukázus koncertre inkább ilyen helyeken illik járni, ellenben a Piros Bocsánattal (ami Zöld Pardon), utóbbiban ugyanis idegesítő tizennégyévesek visítozó illuminált tömege vár minket, akik a koncerteken való alapvető viselkedésről még nem hallottak. Például nem pogózunk első sorban, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban ha az nő, nem pogózunk első sorban emberrel a nyakunkban ha az nő és nem tudjuk megtartani, meg amúgy is: nem pogózunk alternatív zenére, mert az nem metál.

Sokszor kicsit sajnálom azért Kardosékat; mondhatni kicsit belecsöppentek abba, ami ellen kampányolnak a zenéjükkel, és kicsit idegesítő lehet, hogy olyan tömegnek kell előadni a számaikat, akiknek java része teljes mértékben leszarja azokat az elveket, amiket közvetítenek.

Az jut erről eszembe mindig, amikor még régebben egy punk srác tarhált borra, merthogy az igazi punkok tarhálnak, aztán apu meg jött érte hetes BMW-vel. Elvek, mi?

Viszont hogy a címnek is legyen értelme, a ®agar zenekar munkásságát, mert bár az efféle zene sosem állt közel hozzám, a ®agar számok többsége mégis határtalanul elszabadítja az endorfint szervezetemben. Például ez is:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Legalizált marihuána

Jobban belegondolva tényleg megérné legalizálni a marihuánát.

Egyrészt megterhelnék egy szerény 20%-os adóval, és persze kikötnék hogy 18 éven aluliaknak nem értékesíthető, meg mondjuk megszabnák az egyszerre maximálisan vásárolható mennyiséget.

Namost, ennek a dolognak több előnye is volna:

  • a 18 éven aluliaknak akiket a téma érdekel, a dolog változatlan lesz. Hiszen nekik most is és a legalizálás után is szabálytalan lenne, és papíron hozzá sem juthatnának a cucchoz. Más kérdés hogy mind most, mind a legalizálás után nevetve hozzájutnának.
  • azok a 18. életévüket betöltött személyek, akik eddig űzték az ipart, a legalizálás miatt nem űznék jobban, csak ugyanannyira mint azelőtt, vagy még előfordulhat az is, hogy a megemelkedett ár miatt pont hogy még annyira sem;
  • ellenőrizhető lenne a forrás, kizárná az esetleges selejt minőségű anyagot és az így előforduló nem kívánt mellékhatásokat (ez mindenkinek jó lenne, hiszen az állam egy rakat pénzt húzna le a fogyasztóról, aki meg biztosan minőségi árut kapna);
  • demokrácia!

Amennyire én látom, az egész legalizálási botrány leginkább elveken múlik. A marihuána fogyasztásának legálissá tétele egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimális mértékben változtatna a fogyasztási szokásokon, viszont plusz bevételforrást jelentene.

Még a végén kimegyek a ligetbe egy nagy LÉGY ZÖLD! táblával, vagy ilyesmi.

Magyarország Következő Mérnöke

Ezt a bejegyzést leginkább karlsruhe írása ihlette.

Kisebb koromban mindig azt hittem, hogy a mérnöki szakma egy nagyon komoly, már-már az orvosokéval vetekedő hivatás. Elvégre az ember, aki házakat, járműveket, kerteket vagy hatalmas gépeket tervez, szükséges hogy zseniális elme legyen, hiszen egy apró félreszámítás is katasztrófához vezethet a későbbiekben.

Aztán bekerültem a felsőoktatásba (attól most tekintsünk el, hogy melyik iskolába, mert jelen esetben nem ez a lényeg), elvileg azzal a reménnyel, hogy ha elvégzem, okleveles mérnök informatikus leszek. Ha valaki megkérdezi hogy mi lesz a szakmám, annyit mondok csak, hogy informatikus.

Mert nem tartom magamat egy zseniális elmének, nem értek a matematikához és nem tervezem feltalálni a legújabb tökéletes processzortípust. Mint mondjuk egy mérnök.

Viszont a bibliám az SQL, rettenetesen szeretem és élvezem a programozást és a rendszerek tervezését-üzemeltetését. Tudom, létezik ezekre OKJ-s képzés, de sok helyen felsőfokú végzettséget kérnek (a mérnök informatika pedig elég sok területet lefed szerencsére), a programozó matematikus képzés pedig az előbb leírt okból kifolyólag nem az én világom. Nem tudom hogy jó programozó vagyok-e, és ez is egy olyan tulajdonság amit nem nekem kell megállapítanom. Eddig aki tanár látta a feladataimat, dicsérte a gondolkodásmódot és az igényes kódot, a végeredmény általában működik, és ez nekem elég, a folyamatos fejlődés mellett.

És oké, nem figyelek annyira valószínűségszámításon, mert tudom hogy nem fogom hasznát venni (rossz hozzáállás, tényleg az), ellenben minden gyakorlaton ott vagyok és szívom magamba a gyakorlati tudást. Amit hasznosíthatok, mint informatikus. Rendszergazda vagy programozó, esetleg mindkettő – lényegtelen.

Amúgy pedig az informatika egy olyan szakma, hogy a papír semmit nem jelent. Itt nem az agyadba épített tudás, hanem a folyamatos tanulás, az érdeklődés és a gondolkodás visz előre. Én úgy látom, hogy ha valaki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, és nem szarja le a webprogramozás tárgyat, mondván hogy jaj ő neki ez olyan egyszerű, és tíz év múlva is tudja élvezni egy folyamat elkészítését, és tud örülni egy munka sikerének, akkor beszélhetünk jó szakemberről.

Ellenben egy igazi mérnöktől kicsit többet vár az ember. Például ha hívok egy mérnököt hogy tervezzen egy medencét a kertbe, és két hét múlva az egész szétesik, és elárasztja a kertemet vízzel, akkor az nem mérnök, hanem kontár. Vagy ha egy ház minden tekintetben katasztrofális munka, a szoba a létező összes oldalról lejt és hasonlók, akkor szintén nem beszélhetünk mérnöki munkáról.

És igen: az az ember aki megtervez egy repülőgépet, legyen minimum zseni. Mert ha én elírok valahol egy vesszőt, kijavítom két hét múlva, és maximum morognak a titkárnők (rossz hozzáállás!), de ha egy repülőgép tervezésében résztvevő mérnök elír egy tizedesvesszőt, akkor egy tollvonással több száz embert ölhet meg. Az adatbázis-gyakorlat tanárunk mondta mindig, hogy ha fogalmazunk, ne szedetten-vedetten, hanem pontosan, mérnökiesen, elvégre nagyon komoly szakma a miénk. És igaza is volt. Egy mérnök szakmája komoly. (Kellene hogy legyen.)

Igenis szigorítsák a mérnökök képzését. És ezalatt nem azt értem, hogy legyenek a mérnök hallgatók orrba-szájba szexualizálva, és olyan fölösleges dolgokkal legyen a kedvül elvéve nem hogy a mérnöki, hanem úgy általában a felsőoktatásban való részvételtől. És azt sem tartom a legjobb megoldásnak, hogy pénzt kérnek az oktatásért, mert valahogy sosem a tehetséges embereknek van rengeteg pénzük.

Nem jó ez így, és az a baj, hogy akiknek lenne erejük, lehetőségük változtatni, úgy tűnik ők akarnak a legkevésbé.

Háború dúl

Épp e pillanatban is.

A testemben, méghozzá.

Apró, szabad szemmel láthatatlan kis szörnyetegek pusztítják belülről sejtjeimet. Hihetetlen gyorsasággal szaporodnak, és vasökölnek tűnnek immunrendszeremhez képest, mely gyöngécske homokvárnak bizonyul. Minden védekezésnek szánt cselekvése hasztalan, s csak az energiakészleteimet meríti.

Avagy egyszerűbb szavakkal: beteg vagyok, megfáztam.

Durva azért, hogy három hónap alatt most harmadszorra lettem beteg, és ebből kétszer mástól kaptam el, egyszer pedig hülye voltam. (Bár ma is kicsit felelőtlennek tűnt rövidnadrágban és egy szál pólóban battyogni Kispest és a belváros között, de hát ha lúd, akkor legyen már kövér.)

Bár még nem szólom el magam, mert csak kapar a torkom, izzadok és folyik az orrom, de érzem hogy holnap lesz itt még móka.

Haha, biztos sertésinfluenza! – lelövöm ezt a poént, még mielőtt kommentben jönne. :]

Oktogoni baleset

Konkrét információt sehol nem találtam, de valami balesetféle történt az Oktogonon, a 4-es és 6-os villamos vonalán a Moszkva tér irányában. Annyit lehetett látni, hogy ki volt ürítve a villamos, csak egy üzemzavar-elhárító, három rendőr és két mentős volt rajta. Volt valami dulakodásszerű, de igazából sokat nem lehetett látni a villogó mentőautó és a tömeg miatt, de néhány perccel késő megérkezett egy motorosmentős, aki szintén felszállt, és erre mindenki, még a rendőrök mentők is lerohantak, mindenki beszállt a saját autójába, a kombinó ajtói becsapódtak, és mindenki megindult.

Hogy valójában mi történt, azt nem tudom, de azért felvetődik néhány kérdés.

Például: ti tudtátok hogy létezik motorosmentő? Engem meglepett, pedig egyáltalán nem hülyeség. Volt nála mindenféle eszköz és szer, ami egy rendes sportmotoron kényelmesen szállítható, pillanatok alatt odaér, sokszor biztosan gyorsabban mint a mentő, és tud adni egy olyan kezelést, ami talán életet menthet a mentő megérkezéséig. Volt nála defibrilátor.

És ismét apropó: látta már valaki, hogy a WestEndben minden tűzcsap mellett van egyszer használható defibrilátor is? Emlékszem, mikor a jogosítványhoz kötelező elsősegély-tanfolyamra jártam, mondta a minket tanító orvos, hogy lehet kapni az autóba, de nem ajánlja, mert nagyobb kárt lehet vele okozni ha nem ért hozzá az ember. Viszont, azt is elmondta, hogy ha olyan helyzet adódna, amikor szükség van rá, de nincs, egy jól irányzott ökölcsapád a mellkas közepére segíthet. Persze nem olyan ami eltöri a bordát olyan mértékben, hogy az így átszúrva a szívet halált okoz. Nem tudom, hogy igaz-e, orvos mondta, én mindenesetre megjegyeztem.

A bal orrlukam pedig be van dugulva. Szenved e szerkezet.

2009. május 14., 18.44.51 – kiegészítés

Tegnapi állapotomra jellemző, hogy teljesen összekevertem a dolgokat. A baleset nem az Oktogonnál, hanem a Nyugati pályaudvarnál történt.

Ingatlanadó

Kicsit fáradt meg lázas voltam tegnap, gondolom emiatt is lehetett, hogy »összekevertem« az Oktogont a Nyugati pályaudvarral. Most meg a Nagy Lajos király útjánál van túszejtős bankrablás, bár úgy tűnik éppen ezekben a percekben oldották meg a tisztelt rendőrurak (és -hölgyek, ha voltak).

Viszont ma néztem híradót, és volt benne egy szemüveges fószer, aki üzletembernek nézett ki, de ilyet azért nem mondok, mert még úgy tűnne, hogy előítéleteim vannak az üzletemberekkel szemben, pedig annyira mégsem. Szóval a lényeg, hogy az ingatlanadóról volt szó, meg arról, hogy jobb lenne ezt luxusvillákra kivetni inkább, mint másfélszobás A-hitelre felvett panellakásokra. Szóval szemüveges üzletember-kinézetű barátunknak van egy elvileg kétmillió forint értékű hajója, és azt mondta mosolyogva a kamerába, hogy:

Szerintem ez nem luxus. Ha mégis, és adózni kell, hát leadózzuk!

Hát leadózzuk, érted, mi az a kétmillió forint, az nem luxus manapság!

Isten mentsen engem attól hogy belemenjek a bezzeg más éhezik nótába, mert (szerencsére) én is jobban élek annál, aki éhezik, és én is rengeteg olyan dolgot tehetek meg magamnak, amit más nem, ha csak éppen a napi húsfogyasztásról van csupán szó.

De azért hihetetlen, hogy embereknek ennyire nincsen realitásuk, ennyire nem látják mi történik az ő kis világukon kívül, ahol a kétmillió forint értékű hajó nem hogy luxus, hanem a kacsalábon forgó kastély és a megoldás rengeteg problémára.

Azt meg tegnap olvastam a metróban (mármint nem az újságban, hanem a 3-as metróban elhelyezett kivetítőn), hogy Bajnai Gordon szerint el lehet adni a lakást, amely kijelentése után rögtön bocsánatot is kért, majd elmondta, hogy a nyugdíjasoknak nem kell félniük, mert lesz lehetőség arra, hogy az állam jelzáloggal terheli a lakásukat, és így nem kell ingatlanadót fizetni. Teljesen jó, nem?

Magyarországon nem az a szokás, hogy lakást bérlünk, hanem hogy a saját nevünkön van. Még ha hitelre is, de a miénk, egy hely ami úgymond menedéket és biztonságot nyújt. Ez az otthon, a saját ingatlan. És azért kicsit szomorú, hogy azt mondják, terheljük meg jelzáloggal és kész is.

Értem én, hogy válság, meg Bajnai-csomag és hogy mindenhez hozzá kell nyúlni, amihez lehet, és hogy törődjünk bele, csak hát ez mégsem ilyen egyszerű.

Ötödik Lost évadfinálé

Először is, csak úgy szerényen leírnám, hogy KILENC ROHADT HÓNAPOT KELL VÁRNI A FOLYTATÁSIG.

Bővebben meg: a »Lost« nálam első számú sorozattá nőtte ki magát. Ha ezentúl valaki megkrédezi melyik a kedvenc sorozatom, bizisten azt mondom neki hogy a Lost az, még egy ilyen idegesítő évadfinálé után is. Viszont egy sort sem bírok szpojler nélkül leírni, ezért mindenről csak a folytatásban.

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

A jövő informatikusai

Ahahahah, most találtam Google Reader megosztások között az alábbi nagyszerű levelet, melyet egy informatikus levlistára küldött valami hozzáértő:

Üdv!

Van valakinek valami ötlete, hogy mit kereshet a C:\ meghajtó gyökerében egy pagefile.sys nevű fájl, ami 3 gigás (!), és nem engedi törölni, másolni, semmi. az utolsó módosítás pedig mindig az aktuális rendszerindítás... ötlet?

köszönöm előre is!

Ráadásul három gigás, hát érted te ezt, Sanyi?

Made in Hungária

Made in Hungária

Az igazat megvallva én vártam és kíváncsi voltam a Made in Hungáriára. Nem feltétlen a Fenyő Miklósért tanúsított hatalmas rajongásom (ilyen nem is igazán van), hanem inkább a hatvanas évek, a rákendroll és persze amiatt, hogy magyar film, ami az én szememben mostanában inkább pró, mintsem kontra. Moziban is meg akartam nézni, de az rajtam kívülálló okok miatt nem jött össze.

A hatvanas években járunk szerény kis országunkban, ahol nincsen Coca Cola, de van Bambi és ahol bár annyira nem színes a világ mint a napfényes Amerikában, az emberek nagyjából mégis boldogok. És kezd elterjedni a rákendroll, az akkor még ismeretlen műfaj, amire az igazi elvtársak vírusként tekintenek. Ebbe a világba csöppen bele Fenyő Miki, aki négy év után hazatér az Államokból, rágógumival, belőtt hajjal és hawaii-mintás inggel. De már a reptéren megtapasztalja, hogy ez bizony nem Kansas. Itt nincs szabadság, nem öltözhet úgy ahogy akar, nem mondhatja azt amit akar és legfőképpen nem csinálhatja azt, amit szeretne és amihez igazán ért: a zenélést.

Miért jöttek haza?
A Honvéd miatt! Jobb a foci!

Mióta elment, barátai bandát alapítottak egy Röné nevű sráccal, aki értelemszerűen nem örül hazatértének, és próbálja mindenben szabotálni. Ráadásul zavarja hogy Mikinek ezerszer jobb az angoltudása, menő a sérója, elvises öngyújtója és eredeti Jack Daniel's whiskey-je van, ami azért akkoriban aranynak minősült.

Ez nagyjából az alapszitu, és igazából a történeten sokat nem variáltak, talán ez az egyetlen gyenge pontja a filmnek. Zenés darab, így annyira mégsem zavaró, ráadásul a kiváló díszletek, jelmezek, képi világ és a koreográfia bőven feledteti az emberrel, hogy gyakorlatilag egy összecsapott sztorit tárnak elé. Mármint lehet hogy Fenyő Miklós szerint nem összecsapott, de azért lehetett volna ezt a részét jobban is.

Szóval ez van. A Made in Hungária egy kiváló limonádé, majdnem kétóra szórakozás. Bejöhet azoknak, akik szeretik a Hungária zenekart és Fenyő Miklóst; bejöhet azoknak, akik abban a korban éltek, és nosztalgiázni szeretnének; de bejöhet azoknak is, akik szeretnének egy nagyon pici darabkát abból a korból, amiről az én korosztályom szülei sokat beszélhetnek.

Műfaj:musical
Időtartam:120 perc
Megjelenés éve:2009
Főszereplők:Fenyő Iván, Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Scherer Péter

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Lay it Down Slow

Korábban kész terv volt a fejemben, hogyan fogom kezdeni a bejegyzést, amely a »Prison Break« utolsó részét tárgyalja. Aztán jött a harmadik évad, amit utáltam, mert a FOX csak a lóbőrt akarta lehúzni az egyébként két évadban lezárható mesterműnek nevezhető történetről. És amikor már azt hittem hogy nem fogom annyira szeretni azt a sorozatot, amit régen annyira, akkor jött a negyedik évad. Scylla meg társai, izgalmas volt egy darabig, aztán nagyjából a tizenhatodik rész körül megint jött a lóbőr érzés, bár ezt a Prison Breakben megszokhattuk már.

És most eljött a negyedik évad- és egyben a sorozatfinálé. Még lesz egy The Final Break című kétórás film, mely az egyébként lezárt sztorit kicsit jobban megmagyarázza (lóbőr!) és vége.

A többit viszont a folytatásban, durva szpojlerek, tényleg csak az olvassa el, aki már látta. (Ha valaki RSS-ből néz, és még nem látta, ne tekerjen tovább.)

Szpojler! — A bejegyzés folytatásában lehull a lepel!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Tíz éves az index

És az ünnep alkalmából dizájn-nosztalgiát tartanak:

Tíz éves az index

Tíz év. Azért durva, ha belegondolok tizenegy éve netezem, az index pedig tíz éve halad töretlenül felfelé. Lehet mondani rá rosszat vagy jót, viszont vitathatatlanul az egyik vezető magyar internetes magazin, vagy nem is tudom minek nevezzem, legyen inkább onlájn tartalom.

Jeff Lindsay - Dermedt, dacos Dexter

Jeff Lindsay - Dermedt, dacos Dexter

Azt hiszem, ha a Dexter-regények »első« és »második« részét zseniálisnak tartottam, akkor ez a zseniális+1. Nem emlékszem mikor volt utoljára olyan, hogy tizenegytől hajnal kettőig olvastam, és bár tudtam hogy másnap kómás leszek, és hogy leragad a szemem, de egyszerűen nem bírtam letenni. És azért ez nagyon ritka, hogy nem hogy azt érzed, hogy már a harmadik kicsit unalmas, hanem az előző kettőt összeszorozza élmény tekintetében. Szóval Jeff Lindsay beleadott apait és anyait, ráadásul már megjelent az új könyv is. (A héten szerintem meg is szerzem.)

A történet máskülönben a Sötét Utasról, származásáról, történetéről szól. Többet nem írok, mert ennyit lehet róla úgy elmondani, hogy ne legyen szpojleres.

Tényleg remekmű volt, rajongóknak kötelező, de ha valaki még nem olvasta, hát emiatt megéri elkezdenie!

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

IV. vizsgaidőszak

Garfield és melege van

Hosszabb lére veszem kicsit ezt, aminek az lesz valószínűleg az eredménye hogy tízből egy valaki olvassa el a felét, de segond. Találó ez a Garfield-képsor, ma valahogy én is így éreztem bedugult orral, kialvatlan szemekkel és nyűgös hangulatban egy hosszúnál is hosszabb nap után a Szabadság hídon át hazafelé rázkódva a villamoson. Szellemileg és fizikailag is ki vagyok merülve, ehelyett mégsem csak bambulta, hanem rohangáltak az agyamban a gondolatok.

Például az iskolával kapcsolatban.

Roppant furcsa érzés, hogy szinte tegnap kezdtük az egészet, és szinte holnap már véget is ér. Jobb esetben persze. Szintén furcsa, hogy mikor a »negyedik szemeszter« kezdődött, azt hittem ez lesz az egyik leglazább, hiszen a tárgyak többségével foglalkoztam már, érdekel is és azt gondoltam hogy talán értek is hozzá. Aztán nagyon sok gyakorlaton előkerült tanári oldalról, hogy mi, vagyis a hallgatók igenis hülyék vagyunk. Eleinte próbáltam persze lázadozni, hogy nem, én igenis csináltam már n+1 (hah!) adatbázist, és igenis értek az SQL-hez, és ebben talán volt igazság, sőt, biztos hogy volt benne, de akkor a gyakorlatot vezető tanár finoman és csak literálisan véve a fejemre koppintott, hogy ha valaki, akkor ő ért hozzá, mert ezekkel dolgozik tíz éve, és Accesstől a MySQL-en át egészen az Oracle rendszerekig mindegyiket ismeri, kezeli, figyelemmel kíséri. És még ő sem feltétlenül mondaná, hogy ért hozzá. Három vagy négy hétig tartott az adatbáziskezelés-gyakorlat, és rettenetesen sokat tanultam belőle. Nem a szigorú értelemben vett tanulásra kell gondolni, mert eddig is tudtam hogy mire jó a GROUP BY vagy a HAVING és eddig is fel tudtam építeni egy lekérdezést, ami még gyorsan és mondhatni optimálisan működött. Viszont az órák és a gyakorlatok alatt elsajátítottam egy gondolkodás- egy kivitelezés- és egy üzemeltetésmódot, ami ezerszer hatékonyabb. Hatékonyabb rám nézve, hatékonyabb a rendszerre és nem utolsó sorban hatékonyabb a feladatra nézve is. És ezért elmondhatatlanul hálás vagyok Karácsony Péter gyakorlatvezető és Kupcsikné előadónak. Valahogy így kellene gyakorlatot és előadást szervezni. Tényleg tudást kaptunk, ráadásul egy olyan anyagot hozzá, ami gyakorlatilag bármikor segítségünkre lehet a későbbiekben. Kár, hogy sokan nem becsülik meg az effélét.

Aztán ott van még a webprogramozás, ahol bár néhány apróságot leszámítva tényleg nem tanultam újdonságot, de a gyakorlatok és az előadások igényes levezetése miatt mégis élveztem. Ritka azért a felsőoktatásban az, amikor nem az új információk vagy a katalógus miatt veszel részt az előadáson vagy a gyakorlaton, hanem mert tényleg jól érzed magad, és nem egy EHA-kódként, hanem hallgatóként, leendő webprogramozóként kezelnek.

A JAVA II. előadásokat nem szeretem. A JAVA I. sem jött be. Nem a tanár hibája, egyszerűen programozásból elméletet hallgatni rettenetes. Inkább a sok-sok feladat és adott esetben dokumentáció átböngészését favorizálom. Ráadásul az előadások szünet nélkül három, vagy egy szünetben kétszer másfél órában kerültek megrendezésre. Lehet velem van a baj, de három órán keresztül objektumorientált kódrészletek működésének tanulmányozása és megértése nem igazán nekem lett kitalálva. A gyakorlat ellenben kiváló volt, úgy kezeltek minket, mintha nem értenénk hozzá, ami azért a hallgatóság nagyobb felére igaz is. De eközben a gyakorlatot tartó tanár tudott ésszerű magyarázatot adni ha valaki nem értett vagy csak mélyre hatolóbban szeretett volna megérteni valamit. És az ilyesmit én szintén értékelem.

Így állunk hát. A negyedik szemeszter ígérkezett a legkönnyebbnek, végül a legnehezebb lett. Előnyömre. Sokkal többet tanultam mind időben mind mennyiségben, mint az elmúlt másfél év alatt összesen. Hihetetlenül fáradt vagyok, és a java még tényleg hátra van. Kemény vizsgaidőszak, kemény két-három-négy hét lesz, de most először érzem, hogy megérte. (A valószínűségszámításról ezt persze nem tudom elmondani, de ez legyen az én problémám. Viszont most 100% valószínűséggel tudom meghatározni, hogy nagyon mély álomba zuhanok hamarosan.)

Jövő meg-nem-látási és -változtatási elmélet

Végre hazaértem, és nálamnál talán csak a macska fáradtabb, aki egész hétvégén csajozott. Jelzem hogy elvesztette szüzességét, vagyis inkább gyorsan elhajította valahol a kertben valahány ismeretlen számú és eredetű macskalánnyal, valószínűleg vicces lesz ha megjelennek a szikrázó kék szemű, cirmos-fókabarna mintázatú macskák, M betűvel a fejükön. És még jelentkeztek hirdetésben is hogy hoznának kettő, azaz 2 darab sziámi lányt partizni. Szóval ez a dolog rendeződni látszik.

Viszont van egy vicc, ami valójában inkább érdekes történet, mely sok regény, sorozat és film történetének szolgált táptalajul.

A történet úgy szól, hogy egy férfi betér a jósnőhöz, és megkéri mondjon neki valamit. A nő belenéz a gömbbe, megborzong, és közli hogy emberek ezreinek okozza majd halálát. Az ember elborzad, és úton hazafelé megfogadja, hogy változtatni fog, ne legyen igaza a jósnőnek. Lát egy kisgyereket játszani a síneken, miközben a vonat éppen érkezik. Hirtelen elkezd szaladni; meg akarja menteni a gyereket, és azt gondolja magában, hogy biztosan tévedett az asszony. Éppen időben löki félre a fiút, az hálásan köszöni az élete megmentését, a férfi pedig megkérdezi tőle, hogy hívják. Az pedig felel: a neve Adolf Hitler. Továbbmennek, és talán sosem hallanak többet egymásról.

Ez volna az az elmélet, amelynek nem tudnék nevet adni, de dióhéjban az a lényege, hogy nem tudhatod meg a saját jövődet. Amennyiben mégis megtudod, biztosan történni fog valami, ami megakadályoz. Jövő meg-nem-látási és -változtatási elmélet, mondjuk. Mint ahogyan azt sem tudhatod meg, hogy mik a jövőheti lottószámok, mármint persze valami földöntúli módszerrel. Elvileg létezhetnek erők, akik elárulhatnák neked, de ha megtudnád, és megjátszanád, amint átvennéd a nyereményed meghalnál.

Az idő, mint olyan, nálunk nagyobb erők játékszere. Az embert időtlen idők óta foglalkoztatja az időutazás (ha-ha, szóvicc, ha-ha). Viszont nincs alapja. Eddig senkinek nem sikerült dokumentáltan megváltoztatni az idő folyamát, nem sikerült utazni a múltba vagy a jövőbe és egyebek. Ezért is kedvelik annyira az írók, hiszen a történet a több szál miatt rendkívül érdekfeszítően vezethető, mégis semmilyen tudományos alapja nincs, ami leírná hogy az időutazás mivel és hogyan jár. Maximum azt, hogy nincs.

A fenti példában az emberünknek volt egy élete. Abban az életében az események le voltak írva, vagy ahogy tetszik, és az is benne volt az Ő Könyvében, hogy elmegy egy jósnőhöz. Nem változtatott azzal, hogy megmentette a gyereket, azzal változtatott volna, ha el sem megy a jósnőhöz, korábban ér haza, a gyerek pedig meghal, és talán nem is lettek volna nácik meg világháború. Vagy nem így.

Ezek a »véletlenek«, amikről már írtam korábban. Vagy ne legyenek véletlenek, legyenek megírt események. Vagy higgyük azt, hogy mi irányítjuk. Pedig a felsőbb erő, vagy csak az Univerzum, akármi.

Szintén érdekessége az idő manipulálásának, a sikeres időutazás. Ha neked valaki, egy korodbeli azt mondja, hogy gyerekkorában látott téged, húszévesen, és rá két hétre visszautazol tizenöt évet az időben, majd meglátod azt az illetőt gyerekkorodban, akkor ezen szintén nem tudsz változtatni. Mert az is meg van írva, hogy te visszamentél, és találkozol. Amikor épp a múltban vagy, az neked a jelened, ami igazából a jövőben volt onnan nézve (amikor az illető elmondta neked, hogy már látott korábban), aki viszont épp a múltban van, neki abból a jövőből tekintve ahonnan te érkeztél a múltja. Így akkor ő vele megtörtént az esemény, a mesélés pillanatában veled viszont még nem. Bonyolultan írtam le talán kicsit, de végeredményben: minden relatív.

Távol álljon tőlem, hogy nagy bölcsességeket akarnék leírni, pláne megalkotni, csak az időutazás az egyik olyan sci-fi téma, ami roppantul érdekel, majdnem az összes ilyen alapmű (Az időgép, Vissza a Jövőbe, LOST stb.) megvolt már. És (nyugi, nem lövök le poént) az »ötödik Lost évadfinálé« után gondoltam arra, vagyis miket beszélek, múlt hét csütörtök óta ezen agyalok, amikor éppen nem tanulok (jaj, bennem egy költő veszett el, de tényleg, csak mélyen elveszett, ugye), hogy ami történt a fináléban, az semmin nem változtat a jövőre nézve, mert így volt elrendelve, megírva, rendezve, akármi. (És most persze nem a forgatókönyvre gondolok.)

A jövőt nem lehet megtudni sem pedig megváltoztatni.

Hehehehehehehehe

Képzeljük el, amint a szobában ugrál két hatalmas pajesz, azt üvöltözve, hogy HÁLA NÉKED, egy értetlenkedő macska előtt, arcán hatalmas vigyorral. Ugyanis:

Teljesített tárgyak:
Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (B440xxMINO)
2009. május 19.

Szeretném kiverni. Lábujjhegyen mondjuk, közben az A Walesi bárdokat szavalva. Vagy csak iszom egy pohár pezsgőt és hozzá epret majszolok majd.

Meg szeretnék elbúcsúzni az n+1 olvasótól is, aki az előző előtti mondat miatt leiratkoztak. :D

Csempészcigi

Hallottam ma fél füllel a híradóban, hogy letartóztattak egy mentőst, mert Ukrajnából csempészett cigarettát árult. És persze ment a visszhang, hogy mégis milyen felháborító, hogy egy mentős ilyenre vetemedik. Meg egyáltalán

Ez is egy aspektus.

Szerintem meg inkább felháborító, hogy egy mentősnek ilyenre kell vetemednie.

Egyrészt valószínűleg kevés ember utasítana vissza egy ilyen üzletet, másrészt ha normális fizetése lenne, valószínűleg nem szenvedne egy egyébként illegális tevékenység űzésével.

De valószínűleg csak egy mentős, akinek fétise az ukrán cigaretta csempészete és árusítása.

Report spam

Az elmúlt héten többször nyomtam meg a címben szereplő felirattal rendelkező gombot GMailben, mint az évek során összesen. És hiába nyomkodom bőszen, egyre több ilyen szemét jön. Ma épp valami húsz darab e-mail-címenként. Elromlott talán a filter? Vagy csak túljártak az eszén?

Spam-üzenetek GMailben

Szemcsepp

Míg takarítottam, »Kázmér« puccsot követett el, és elfoglalta királyi-hadműveleti trónomat az íróasztalnál. De megbocsátok neki, mert a hétvégi kandúrkodás eredményeként a bal szemével történt valami. Vagy megkapta egy másik macska, vagy valamelyik rózsabokornak esett áldozatául. Már voltunk állatorvosnál, aki először átváltoztatta zölddé a szemét (szép volt, de azért szebb ha kék), majd mindenféle festékanyagokkal megvizsgálta. Elvileg semmi komoly, de most szemcsepegtetni kell, és majd öt-hat nap múlva kiderül hogy szükséges-e a további intézkedés. Amikor szóba került az esetleges kasztrálás, mondanom sem kell, milyen megrovó zöld-festékanyagos tekintet ostorozott.

A macskáknál és kutyáknál egyébként kifejezetten javasolt dolog a kisebb beavatkozás; százalékban nézve kevesebb az esély, hogy megbetegszenek (például hererák); nem trutyizzák-jelölik össze a fél lakást; nyugodtabban viselkednek utána; nem üvöltöznek éjszaka és még ezernyi hasonló dolog. Kedvenc »állatorvosomnál« jelenleg hatezer forint a macska kasztrálása, csak be kell telefonálni, és vinni a jószágot üres pocakkal.

Egyébként valamelyik nap a Gödörnél lévő parkban két kutya éppen úgy tűnt, hogy a gyermeknemzés ősi és nemes műveletébe kezdenek, én meg Gergő és Zsukov barátaimra gondolva odapofátlankodtam a két gazdicsajhoz, hogy ugyan nem akarok bunkónak tűnni, de lesz-e gyerek, és ha igen akkor eladó-e. Aztán mosolyogtak hogy nem bunkósság, de mindkét kutya fiú, így esélyes hogy nem lesz gyerek. (Ha pedig mégis, azt valószínűleg nem én, hanem valamelyik egyetem kapja meg kutatási célokra.)

Azért a szándék megvolt. De ha valakinek van kisebb testű kutyakölyke, alacsonyabb árkategóriában, ne habozzék jelezni ezt!

Szombat este

Hazafelé jövet gondoltam nyalnék egy jót. Meg akár egy rudat sem utasítottam volna vissza. Fagyira gondolok természetesen, de mikor ez a tökéletes ötletet kidobta az egyébként szerény műveletek végzéséhez hozzászokott agyacskám, tudatosult bennem, hogy fél tízkor nem nagyon van már nyitva fagyizó az Oktogon környékén, így maradt a Burger King egyébként teljesen korrekt vaníliás tölcséres fagyija ostyarúddal. Tudatos emberként le is szálltam a földalattiról, hogy majd hazafelé sétálok a kellemes esti időben, vígan nyalva fagylaltomat, még elő is készítettem a kerek százötven váltót, amiért megkaptam volna a tejes desszertet. Már-már teljesen átadtam magam a mámornak, mikor arra lettem figyelmes áthaladván a zebrán, hogy egy rendőrautó parkol a Burger King előtt. Különösebben nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de az egyébként szerény műveletek végzéséhez hozzászokott agyam tárolta az információt a cache-rendszerében. Mikor odaértem a bejárathoz, már-már cuppogva, hogy faaagylaaalt, akkor láttam hogy bent tűzszerészek dolgoztak, kint meg rendőrök álltak.

Mert valami idióta viccesnek tartotta, hogy bombariadót csináljon este fél tízkor, meghiúsítva ezzel fagylaltnyalási szándékaimat. Még ha bombát rakna, azt mondanám oké, de baszki nem, csak valami pattanásos arcú idióta gondolom XL krumpli helyett csak simán nagyot kapott, és így torolta meg Segíthetek Sanyi figyelmetlenségét. Remélem azért egy-egy ilyet sikerül kézre keríteni, és kiverik belőle még a tavalyi szilveszteri virsliket is.

Én meg bandukoltam tovább a kellemes esti időben, vígan, de nyalnivaló nélkül, egy lezuhant ventilátorra gondolva.

Kaméleon

Kaméleon

Az van, hogy bár nagyon sokan leszólták a Kaméleont, szerintem mégsem igazán mondható rá, hogy rossz film. Bár lehet az én szavamra magyar filmek tekintetében nem lehet adni, mert míg mindenki úgy áll hozzá, hogy rossz, én úgy állok hozzá, hogy de jó, végre egy magyar film.

És ami az igazat illeti, az első képsorokat ahogy nézi az ember, nem feltétlenül egy magyar film jut az eszébe. Ráadásul ez nem egy »régi darab feldolgozása«; nem egy »vígjáték« és nem is egy önéletrajzi »zenés darab« mint ahogy azt megszoktuk, hanem mondjuk krimi. Persze nem kell olyan autórobbantós, fél Budapestet megsemmisítős akciófilmre számítani, amit én olyan szívesen látnék egyszer, de tény, hogy ritka a magyar krimi vagy akciófilm. Ez pedig inkább az, mint vígjáték. De persze lehet röhögni is rajta.

Amiben a magyarok észrevételeim szerint nagyon jók, azok a szövegek, a beszólások és a poénok. Szinte akármelyik magyar filmet nézem, a szöveg az, amire biztosan nincs panasz. Itt még ehhez társul egy elég jó zenei háttér is, valamint a látványos fényképezés. Ez utóbbi miatt mondaná rá az ember inkább hogy egy hollywoodi darabról van szó, viszont hihetetlenül kellemes látni egy ismerős budapesti utcát ilyen minőségű tálalásban. Az megint más kérdés, hogy míg a Valami Amerika 2-ben nem volt olyan steril minden, itt az utcákon enni lehetne a földről.

A színészekkel már volt egy-két probléma. Kulka tökéletes volt; a főhőst játszó Nagy Ervin is teljesen bejövős volt nekem (kicsit ismeretlen arc volt számomra, de ez végül előnyére vált); László Zsolt nálam a Tűzvonalban óta a non plus ultra; Trill Zsolt ennél jobban nem is hozhatta volna a karakterét. Viszont sajnáltam hogy Csányi kissé jelentéktelen szerepet kapott. Bár jól csinálta, de mégis, azt hittem ő valahogy jobban ki lesz hangsúlyozva. Hámori Gabriella pedig gyönyörű, de nekem valahogy túl színpadias. Nem szeretem, ha valaki a kamera előtt úgy viselkedik, mintha színpadon lenne. Egyszerűen zavaró.

Ami még gyengesége volt a filmnek, az a Made in Hungáriához hasonlóan a kicsit összecsapott sztori. Goda Krisztina szerintem teljesen jó rendező, amennyire én meg tudom ítélni (amit eddig rendezett és láttam, az nekem bejött), viszont voltak a történetben olyan apró kis hiányosságok, amik végül lerontották az összélményt. Arra gondolok például, hogy a kaméleon-karaktert nem igazán élezték ki. Volt néhány perc amiben bemutatták miről van szó, aztán végig egy melón futott a dolog. Nem volt rossz, de azért ebben több fantáziát láttam. Viszont a végét nagyjából jól oldották meg.

Összességében tetszett a film, én bátran ajánlanám bárkinek, aki egy kellemes kétórás kikapcsolódást keres, már csak azért is, mert magyar termékről van szó, és ha már egy ismerős utcát látunk, megérte. Ez így persze hülyeség, de na.

Műfaj:krimi
Időtartam:105 perc
Megjelenés éve:2008
Főszereplők:Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Trill Zsolt, László Zsolt, Kulka János, Csányi Sándor

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

Hideg tejszínes meggyleves

Hideg tejszínes meggyleves

Valójában gyümölcsleves, én viszont csak meggyet raktam beléje most, de kedv szerint telepakolható persze. Anyukám receptje szerint csináltam, mert tudom hogy mindenkinek a saját hazaija a tuti, viszont tényleg nagyon kevés helyen ettem még olyan finom gyümölcslevest, mint otthon. Szóval ez egy ilyen értékes recept, számomra. Ezek legyenek otthon úgy nagyjából nyolc-tíz adaghoz:

  • 2 dl főzőtejszín;
  • 1 cs vaníliás pudingpor;
  • 1 cs vanillincukor;
  • 1 üveg meggybefőtt (magozott persze);
  • tejföl;
  • almalé;
  • őrölt szegfűszeg;
  • őrölt fahéj;
  • kristálycukor;
  • tejszínhab a tálaláshoz.

A meggybefőttet beleborítjuk egy lábosba, levével együtt, és hozzáöntünk pont annyi almalevet, mint amennyi lé volt a befőttben. Esetleg lehet picivel több is. Ez azért kell, mert csinálhatnánk vízzel is, így viszont igazán finom lesz, ráadásul ha kicsit túlöntjük, nem lesz ízetlen. Szóval mindenki jól jár. Megszórjuk ízlés szerint cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, beleöntjük a csomag vanillincukrot, és addig főzzük, hogy ne legyen széttrancsírozva benne a meggy, de azért kicsit meglazuljon az amúgy is puha húsa. A szegfűszeghez annyit hozzátennék, hogy az őrölt a jobb, de ha véletlenül nincsen, az sem baj, csak érdemes egy hálón keresztül belelógatni, vagy azt csinálni, hogy lemerni egy kis kanállal a léből, és egy külön lábosban agyonfőzni a szegfűszeg-darabokat, majd szűrőn keresztül visszaönteni a lét (ez többször is megismételhető akár). Vagy például úgy, ahogy én csináltam, hogy egy teatojásba beledobáltam a szegfűszeget, és úgy lógattam bele a lébe. Nem nagy macera, viszont nem kell kerülgetni a szegfűszeg-darabkákat, ami áldás. (Pláne hogy egy-két meggyben mindig marad mag.)

Amikor ezzel elkészültünk, a mosogatót vagy a fürdőkádat felengedjük jó hideg vízzel, és belerakjuk a lábost, hogy lehűljön a lé. Nem kell neki jéghidegnek lenni, de legyen csapvíz hőmérsékletű.

Ezután a lehetőleg hidegen elkészíthető pudingport (én a Belváros Doktora-félét hoztam, és a felét használtam fel) elkeverjük szintén ízlés szerinti cukorral, majd ráöntjük a főzőtejszínt, teszünk még bele egy kevés tejfölt (úgy két-három kanálnyit), és csomómentesre keverjük. Ezután nagyon kis lángon nagyon lassan kavargatjuk, és mikor kezdene besűrűsödni, finoman lemerünk egy merőkanálnyit a már időközben lehűlt levesből, lehetőleg meggy nélkül. Ezt addig ismételgetjük, míg már csomómentes és kellően krémes, ám nem sűrű. Ha elérte a tejszín-állagot, finoman visszaöntjük a hideg levesbe. Ha kicsit csomós lett, a szűrő megint segítség lehet. Jól elkeverjük őket, majd vagy hideg fürdőt csinálunk neki ismét, vagy megvárjuk míg annyira lehűl, hogy már betehessük a hűtőbe, hogy elérje a fogyasztási hőmérsékletet. Hidegen, tejszínhabbal a tetején tálaljuk.

Vannak akik forrón szeretik, én viszont úgy tartom hogy aki a gyümölcslevest nyáron melegen eszi, az egyéb aljasságokra is képes. Jó étvágyat hozzá!

Joghurtos-uborkás-paradicsomos csirke

Joghurtos-uborkás-paradicsomos csirke salátával és vegyes körettel

Ezt még múlt héten csináltam, szintén családi recept alapján, nővérem szokott ilyet csinálni. Olyan négy főre jutó adaghoz kellenek az alábbi hozzávalók:

  • ½ kg csirkemellfilé;
  • 10 darab csemegeuborka;
  • 10 darab koktélparadicsom;
  • 2 darab paradicsom;
  • 2 darab lila hagyma;
  • 1 darab fejes saláta;
  • 2 szál újhagyma;
  • 6 dl joghurt;
  • fehérbor;
  • olívaolaj;
  • liszt;
  • őrölt fehér bors;
  • őrölt pirospaprika;
  • rozmaring;
  • oregánó;
  • bazsalikom.

A szárnyas állagát annyiban módosítjuk, hogy az egy nagyobb mellet apró csíkokra alakítjuk kés segítségével. A koktélparadicsomokat kettévágjuk, az uborkákat pedig felkarikázzuk. Egy kevéske olajat és fehérbort beleborítunk egy tálba, beleöntjük a fehér borsot, a pirospaprikát, a rozmaringot és ízlés szerint megsózzuk. jól összekutyuljuk, és beledobjuk a csirkéket. Ezt akár egy nappal ezelőtt is megtehetjük, és akkor jól összeérnek benne az ízek.

Az egyik lila hagymát és egy újhagymát felaprítjuk, majd kevés olajon puhítjuk. Ha ez megvolt, felöntjük az olajat borral, kevés ideig hagyjuk rotyogni, majd beleszórjuk a csirkéket. Lassú tűzön csináljuk, hogy igazán omlósra puhuljon, és közben megszórjuk oregánóval valamint bazsalikommal. Mikor már elég puha a csirke, habarást csinálunk a joghurtból, méghozzá úgy, hogy két deciliter joghurtot (ez egy kis doboz) elkeverünk liszttel, és szép apránként merünk hozzá úgy egy-két merőkanálnyit a fehérboros léből, amiben a csirke rotyog. Majd mikor kellően sűrű lett, beleöntjük a csirkébe, ez kicsit sűrűsíti, és nagyon kellemes krémes állagú szaftot varázsol a fehérborból meg az olajból. Még hagyjuk őket kicsit barátkozni a tűzön, majd levesszük a lehető legkisebb fokozatra és beleszórjuk a paradicsomot meg az uborkát. Összekeverjük, még egy kicsit hagyjuk őket hogy befogadják az újonnan érkezőket, és gyakorlatilag ezzel készen is vagyunk. Utóbbi lépés azért szükséges, mert én például gyűlölöm mikor szétfő a paradicsom meg az uborka, ha picit megmarad az állaga, isteni finom lesz, és az uborka is jó ropogós marad.

A saláta ennél egyszerűbb; a maradék joghurtot ráöntjük a tetszőleges mennyiségű levélre, melyet egy fejes salátáról skalpoltunk, hozzátesszük a másik két hagymát és a paradicsomot karikázva, kis kaporral és gyakorlatilag bármilyen ízlés szerinti fűszerrel meghintjük. Ez elég kis adag, én nem szoktam túl sok salátát enni, úgyhogy ha valaki nagyon salátás, duplázhatja a számokat és akár még köretnek is eheti. Én utóbbinak főtt rizst és sült újkrumplit készítettem.

Rendkívül kellemes ízű, szaftos, puha húsú és leginkább frissességéről híres étek ez, nyári nagy melegben igazán jól tud esni és egyáltalán nem nagy ördöngösség elkészíteni. Ha valaki neki fogna, jó étvágyat a végtermékhez!

Nedves tájak

Az alábbi metróskönyv (def.: metróskönyv (egybe) az olyan írott és nyomtatott jellegű szemét, melyet csak rikító borítóval, perverz címmel és a metróaluljárókban reklámozva lehet eladni) a mostani kedvencem, ma láttam a Deák téren:

Nedves tájak

Nedves tájak ha-ha-ha, annyira jót röhögtem rajta, tényleg! Milyen vicces, egyedi és szerény cím egy könyvnek. Persze meg sem lep hogy nő írta. (Bocs.)

De tényleg, nedves tájak? Legalább egy kettévágott füge lenne a borítón, az még félreérthetőbb. Kicsit a régi Crepto reklám jut róla eszembe, amikor körtéket és almákat úgy mutattak, mintha fenekek lennének.

Kevés ember olvas, nagyon kevés. És annak a kevésnek nagyon nagy része olvas ilyen szennyeket. Lehet persze hogy beletrafáltam és pont a Világ Egyik Legjobb Könyvéről van szó, de valahogy kétlem. Nem arról van szó, hogy prűd vagyok, mert ha valaki, akkor én bőven nem, de most tényleg csak akkor lehet bestseller egy könyv, ha minden szexuális tabura fittyet hányva írják?

Arról már nem is beszélek, hogy a jobb könyvek meg négy-ötezer forintba kerülnek, és a többségüknek olyan rettenetes kötése-ragasztása van, hogy öröm nézni.

Túl a százon

Ma átléptem a bűvös százas számot a felsőoktatási bélrendszer labirintusának kreditalapú számháborújában.

Mondhatni, a fele megvan. Nem morzsoltam el könnycseppet, de nagyon mosolyogtam. Hazudnék, ha azt mondanám hogy rettenetesen nehéz volt és akkor is, ha legyintenék hogy semmi volt az egész. Két év. Azért kemény.

Hátra van még durván öt vizsga, ebből négyre illene keményen tanulni, egyrészt mert olyan anyag, amire tudom hogy később is szükségem lehet, sőt, lesz is; másrészt pedig az elvek.

Figyelmesebb olvasónak feltűnhet, hogy ez a bejegyzés gyakorlatilag semmiről nem szól. Ez annak köszönhető, hogy az agyamban lévő egyébként sem túl hatalmas szerkezetben található Duracell-elemek merülőben vannak.

De alvás helyett inkább programozási technológiát fogok tanulmányozni.

iNSIGHT

Az van, hogy Handrásék heteket dolgoztak egy projekten, mely a fotózás műhelytitkait, amolyan kulisszák mögött stílusban, valamint a Canon EOS 5D Mark II fényképezőgép képességeit hivatott bemutatni egy néhány perc hosszúságú kiemelkedően magas színvonalú mozgóképben. A projekt az iNSIGHT nevet kapta, már valószínűleg mindenki látott-hallott róla.

Személy szerint nekem részben tetszik az iNISGHT, részben pedig nagyon-nagyon nem.

Mint látható, Handráséknak megvannak a lehetőségeik (kamerák, objektívek, számítógépek, eszközök, pénz, tudás stb.) hogy készítsenek egy wow hatást keltő, tényleg roppant színvonalas anyagot. Az iNSIGHT ilyen lett, de az én bajom az, hogy nem azért let wow, mert van benne valami extra, hanem csak azért, mert egy szép nőt, szép sminkkel szép minőségben mutatnak. És tény, ebben a szemgyönyörködtető kategóriában ez egy csillagos ötös munka, van akinek ennyi elég is.

Ne értsen félre senki, én tisztában vagyok vele, hogy az iNSIGHT csakis ezért, és nem másért született, és nem az irigység beszél belőlem vagy nem pikkelek Handrásra. Egyszerűen tőlük azt várnám el – ha lehet ilyet mondani – hogy lerakjanak az asztalra egy mondjuk tízperces kisfilmet, sztorival, néhány szereplővel, durván jó fényképezéssel, még durvábban jó zenékkel, ütős befejezéssel, amit ha végignézek, akkor nem hogy azt mondom magamban hogy wow, hanem rögtön azt hogy aztabüdös, miután persze megmutattam kismilliárd embernek és írtam róla itt meg élőben is arról beszélek, hogy figyeljmár, menj fel ide meg ide és nézzed ezt meg.

Jó dolog az eyecandy, de már hónapok óta piacon vannak a HD-videót rögzítő kamerák és mindenki csak a fókuszgyűrű tekergetésével játszik, meg minden második videóból valahogy csak az jön át, hogy höhöhö, videógomb. És én ezeknél kicsit többre vágyom.

Sztorira, pezsgésre, kalandra, izgalmas (kis)filmekre. Nem csak gyönyörű sminkekre gyönyörű lányokon.

Titkos MSN-cím

Emlékszem régebben titkoltam az MSN-címemet, és igyekeztem nem megadni olyan helyeken, ahol bárki láthatta vagy úgy véltem hogy nem kezelik bizalmasan az ilyen jellegű információkat. Ha valaki meg akarta adni valakinek a címemet, direkt kértem hogy előtte szóljon nekem és hasonlók.

Aztán nemrég rájöttem arra, hogy teljesen fölösleges. Ha valaki nem szimpatikus, egy egyszerű kattintással le lehet tiltani. Persze vissza tud élni a címmel ezernyi módon, de hát belefér, meg aztán ha valaki nagyon-nagyon szeretné, úgyis meg tudja szerezni, mindenféle titkolózás ellenére. Ismételten előjön a dolog, hogy manapság már hiú ábránd azt gondolni, hogy lehet valaki anonim az interneten. Nagyon-nagyon-nagy odafigyeléssel talán, de jó lenne ha beivódna a köztudatba, hogy az internet nem egy arc és név nélküli játszótér. Tudom, sokszor mondtam már.

Titkolózás terén viszont más a helyzet a telefonszámokkal. Az összes telefonszám titkos, és nem véletlenül. (Illetve egy nem titkos, de az cég nevén van.) Sajnos a telefonokban még nincsen megfelelően működő tiltási funkció, és elég kellemetlen, amikor éjszakára ki kell kapcsolni a mobilt, vagy kihúzni a vezetéket a falból, mert valaki viccesnek találja hogy heteken keresztül hajnal kettőkor, háromkor, négykor telefonálgat.

Megint más a helyzet a telefonbetyárkodással. Bizonyos kereteken belül nekem semmi bajom nincsen azzal, ha valaki szórakozik, egyszer-kétszer-háromszor belefér a dolog, sőt, bevallom őszintén hogy néha amikor a bulik alkalmával bizonyos szintek a vérben a kelleténél magasabb értékeket mutatnak, előfordul, hogy poénból felhívunk valakit, hogy a sarki pizzériából telefonálunk, és huszonkettő helyett csak húsz extra sajtos pepperónis pizzát tudunk vinni, mert záróra van. Persze a dolog úgy vicces, hogy ismerjük az illetőt, tudjuk milyen pizzát rendel és honnan, esetleg a címét is. De azért vicces poénkodás és folyamatos zaklatás között is van különbség.

Hírességek a BKV járatain

Hatalmas felháborodást keltett cégen belül és kívül egyaránt, hogy míg a BKV úszik az adósságtól, addig színészeket, például Rudolf Pétert kérte fel a buszokon, villamosokon és földalatti járműveken hallható szintetizátor-hangok alternatívájaként.

Ez valahol tényleg megvetendő, ellenben én személy szerint örülnék neki, ha például a 7-es buszon (is) hallható nőt eltüntetnék a BKV járatairól, mert nem hogy kellemessé és kényelmessé teszi az utazást, hanem kínszenvedéssé minden percét, mikor megszólal az erőltetett legyne-már-jó-kedved mosolyával. Hallatszik hogy sosem utazott még hetes buszon. Ellenben a Combinókon hallható hölgyeménynek kiváló hangja van, érthető és kellemes. Egy színész pedig valószínűleg jobban teljesítene, jobban artikulálna és az ismert hangja is előny lenne. Ráadásul nem is újdonság, hiszen korábban is volt már rá példa, hogy a metrón színészeket lehetett hallani, még talán a hatvanas években. (Egyébként hasonló, a BKV-ra jellemző történet, hogy amikor a kettes metrót megnyitották az utazóközönség előtt, ellenőrök helyett jegykezelő kapuk voltak, melyeket később lebontottak.)

El lehet bagatellizálni a kérdést, viszont a korszerű utastájékoztatás szerintem roppantul fontos. A vezetőkre nem nagyon lehet ezt rábízni, kijelző nem mindegyik járaton van (pedig kéne!) és egy külföldi vagy csak egy vidéki ember nem feltétlenül tudja fejből a megállókat.

Érdekes megoldás lenne máskülönben egy Bluetooth-szal közvetített adás, melyre bárki csatlakozhatna telefonnal, vagy bármilyen Bluetooth-kompatibilis eszközzel, és a főbb nyelveken (vagy legalábbis angolul, németül, spanyolul, olaszul, japánul, kínaiul) lennének rögzítve a megállók és átszállási lehetőségek információi. Bluetooth mindegyik telefonban van szinte, maga a technika elég olcsón kivitelezhető volna, és nem is feltétlenül kell hang, elég egy szöveges üzenet az eszközre.

De persze először azt kéne elérni, hogy minden járaton legyen vagy hangos vagy kijelzős utastájékoztatás. Meg hogy a turista ne más hányásába üljön bele.

Én kis naiv

A mai étkezésem az imént elköltött vacsorát leszámítva a délelőtt tíz óra tájban villamoson ülve elfogyasztott négy darab túrós-vaníliás falatka volt, melyek egyenes a Deák téren fellelhető Princess pékség egyik nagyteljesítményű villanyüzemű sütőjéből egy nejlonkesztyűt viselő fiatalember és egy hasonló adottságokkal rendelkező hölgyemény közreműködésével kerültek hozzám pontosan egy darab Károly Róbertet ábrázoló piszkos papírlapért, minek a helyére pár hét múlva a Lánchíd mintával ellátott nehéz »fémtallér« lép. Ez egy kellően hosszú mondat, furcsa is, hogy ilyet le tudok írni, és még trükkösen el is térítem a még figyelő olvasó gondolatait az eredeti témáról.

A mai első étkezésemkor ugyanis naivan azt gondoltam, hogy este hazaérek, és három hatalmas szendvics, fél húsz dekagramm cseresznye és két nektarin elfogyasztása után eldőlök, és alszom mint a tej, reggelig méghozzá.

Számításaimat két nyomorult húzta számításba. Az egyik azért, mert nem tud előzni, és balesetet okoz az M3-as autópályán, a másik pedig azért, mert nem tudja tartani a kellő követési távolságot, és ugyanazt teszi ugyanazon a helyen, húsz perc eltéréssel. Komolyan, mi a kénköves arcára élvezett kishableány redvás pikkelymaradványáért nem lehet normálisan közlekedni az autópályán?

Ráadásul hulla fáradt vagyok, de az elmúlt két áttanult éjszakának legalább megvolt az eredménye; az ETR-ben olvasható Megjelent, vizsgázott Gy-5 feliratnak még életemben nem örültem ennyire.

És akkor még egyszer ellövöm utoljára a poént, hogy a javán már túl vagyok.

A facebook vivesedik

Új szlegnkifejezést alkottam, mely a vivesedés. Azt jelenti, hogy velemi ami eddig egész jó volt, most hirtelen kezd irgalmatlanul rossz irányba indulni. Példák a használatára: Vivesedik a telefonom, újat kell vennem. Vagy például: Tiszta viv a tévém, lemaradok a focimeccsekről.

facebook és iWiW logó összevonva

Mostanában kicsit szomorúan látom, hogy a »facebook« is kezd vivesedni. Túlzás lenne azt állítani, hogy sokat lógok az efféle szociális hálózatokon, de hihetetlen, hogy havonta egyszer sem tudom használni (úgy értem hogy arra, amire kitalálták: kapcsolatokról információt szerezni), mert vagy nem tölt be, vagy hihetetlenül lassú vagy csak egyszerűen hibaüzenetet dobál. Tegnap épp kerestem valakinek az MSN-címét, és mivel az iWiW-re változatlanul nem tudok bejelentkezni (nem jelenik meg a bejelentkezés-mező), a facebook felé navigáltam. Kicsit meglepett, hogy a főlap majdnem két perc alatt töltött be, az pedig kifejezetten felidegesített, hogy mikor ismerősnek jelöltem az illetőt, a homokóra bájos forgásán kívül semmi nem történt.

Azért számomra változatlanul elfogadhatatlan, hogy előbb-utóbb minden szolgáltatás elkezd lassú és használhatatlan lenni. Ez elmondható például a »Plurkről« is; eleinte rettenetesen gyors és stabil volt, most tele van bakikkal és lassú. Utóbbit betudja az ember annak hogy több a felhasználó, Viszont vannak olyan hibák, amik azon túl hogy idegesítőek, használhatatlanná is teszik a szolgáltatást. Olyanokra gondolok, mint amikor kommenteket vagy plörköket kétszer, de sok esetben egyáltalán nem mutat; megint máskor pedig más-más időrendi sorrendben.

És nem hiszem el, hogy lehetetlen technikailag a kivitelezés, mert ott van például a GMail, amit kismillió ember használ, mégsem lassú és nagyon ritkán fordul elő hogy leáll. Bakival pedig még nem igazán találkoztam, pedig elég sokat használom. Ráadásul mind az iWiW, mind a facebook mögött szintén elég komoly technikai háttér áll.

Nem azt akarom mondani, hogy én jobban meg tudnám csinálni, mert lehet hogy nem. De ha egy szolgáltatás mögött van egy akkora volumenű vállalkozás, mint mondjuk a Magyar Telekom, akkor azon túl hogy tesszük zsebre a reklámokból befolyó pénzt, illene arra is figyelni, hogy a szolgáltatás is működjön megfelelően. (Tudom, lehet hogy közel nem sok pénz marad meg a fejlesztőknek, de ha már elkezdték, ne hagyják félbe.)

Az új Sony PSP Go

Az Engadget szerint nagyon valószínű, hogy így fog kinézni az új PSP, mely a Go nevet kapta:

Sony PSP - az új

Szétcsúsztatható, beépített 16 GB memória és valamilyen kártyafoglalat, valamint Bluetooth is lesz benne. Elvileg valaki megszerezte megjelenés előtt a Qore magazin júniusi számát, így szivárgott ki még az E3-bejelentés előtt.

Szerintem kifejezetten csúnya, a korábbi, rajongók által készített változatok (például ez) sokkal jobban néztek ki.

Goldenblog 2009

Nem tudom, hogy relevánsnak számít-e még az információ, vagy hogy van-e az egésznek hitele, és hogy érdekel-e egyáltalán még valakit komolyabban, de kedden indul a 2009-es Goldenblog, mely ugye a HVG karjaiban tartott blogokat értékelő és díjazó rendezvény – blogverseny, vagy mi.

Idén a tavalyihoz hasonlóan a mainstream, gasztro-, kulturális, IT-, szórakoztató, tanácsadó, hír-, fotó-, helyi.érték és a komplex blogok nevezését várják; a nevezők közül minden kategóriában kisorsolnak egy zsűritagot a szakmai zsűri mellé. A verseny kategóriánként-hetenként kerül megrendezésre.