Nos igen, amíg mindenki más már kétszer látta a mozikban éppen vetített második részt, addig én cirka két éves lemaradásomat pótoltam valamelyik éjszaka, mikor végignéztem a 2007-es Michael Bay-féle Transformerst.
Szóval, vannak ezek a transzformátorok, akik szervetlen földönkívüli lények, képesek bármilyen tárgy alakját felvenni (a filmben leginkább autókét), és majdnem olyanok mint a földönkívüliek többsége: vannak jók, akik megvédenék az embereket, mint Kal-El, meg vannak rosszak, akik eltipornának minket, hogy átvehessék a világgalaxisuniverzumindenség uralmát. Eleinte volt egy kocka, amiről csak annyit tudni, hogy hihetetlen ereje van, és képes új létformák megteremtésére. Ez a kocka azonban a trafók bolygóján dúlt háború során elveszett, és találjátok ki, melyik bolygón került elő? Hát persze, hogy a Földön.
Ami igazából jó a Transformersben, hogy nem vált világot, de annyira nem is törekszik erre. Kellemes nyári akciófilm, amit lazán megnézel kétszer-háromszor, de mégsem kell és nem is fogsz rajta sokat agyalni. Pörgős zene, zúzás, csillogó látvány, földönkívüliek, világmegmentés. Erről van szó.
Shia LaBeoufnek (hoppá, nem kopiztam!) mondjuk nehéz gyermekkora lehetett ilyen névvel, meg igazán a színészi pályafutását sem könnyíti meg, az viszont biztos, hogy abszolút jól játszik, már az »Indiana Jones-ban« is bejött. Ráadásul rengeteg sorozatból ismert színész kapott szerepet, ami pláne pluszpont volt.
Tetszett a film, kíváncsi vagyok a második részére is. (Bár azt sajnálom hogy a »Terminátor - Megváltásban« legalább három jelenetet egy-az-egyben lenyúltak a Transformersből.)
Rég volt már Jim Carrey-film, ami igazán jó volt. Talán utoljára a Minden6ó, azon elég sokat lehetett kacagni. Carrey humora egyébként kicsit olyan mint az angoloké: vagy nagyon imádja az ember, vagy a hideg rázza tőle. Én azok közé tartozom, akik imádják és ebből kifolyólag vártam a filmet, viszont kicsit csalódás lett végül.
A történet röviden annyi, hogy Carl Allen egy hétköznapi ember, hitelügyintézőként dolgozik, szinte minden kérést elutasít, és mióta szakított a barátnőjével nem igazán találja a helyét. Általában otthon filmezik esténként, ahelyett hogy például a barátaival lenne, akik folyamatosan hívják. Ám egy napon találkozik egy régi ismerősével, aki elhívja valamilyen bemutatóra, ahová el is megy, és megismerkedik az igennel. Megfogadja hogy igenember lesz, aki semmire nem mond nemet. És itt indul is a móka.
Röhögtem párszor, mosolyogtam párszor és ennyi. Aranyos film, van mondanivalója is, jók a szereplők, de valami mégis hiányzik. Az a fajta plusz, amit a Dumb és Dumberben vagy az Ace Venturában lehetett érezni. És bár egyszer-kétszer tényleg hangosan felröhögtem, valamint nem úgy álltam fel utána, hogy bár ne néztem volna, de azért kicsit többet reméltem.
Van nem-annyira-vicces oldala is Carrey-nek, jól is adja elő, viszont akkor nem értem mért egy idióta vígjátéknak harangozták be a filmet, amikor laza kis vígjáték lett a végeredmény, amivel nem lenne baj. Bőven megnézhető azért, talán annyiból jobb is, hogy a kevésbé rajongóknak jobban bejöhet, csak ez nem sírva-röhögős kategória, hanem inkább a picit elgondolkodtató. Ebben viszont jó volt.
Eredeti cím:
Műfaj:
vígjáték
Időtartam:
104 perc
Megjelenés éve:
2008
Főszereplők:
Jim Carrey, Zooey Deschanel, Bradley Cooper
Értékelés: 3 pont (Kicsit lefelé kerekítve, mert nem volt ezzel baj, csak másra hangoltak.)
Kicsit bajban szoktam lenni, amikor levelet írok egy általános címre, és nem tudom pontosan kihez fog megérkezni (legyen most szó elektronikus vagy hagyományos levélről). Mert ugye ha egy tanárnak írsz, vagy egy ismerősnek vagy mondjuk hivatalos ügyben valakinek, akkor adja magát a megszólítás, de sok esetben azonban nem.
Például ma küldtem levelet egy info@ kezdetű címre, gőzöm nem volt hogy ki fogja elolvasni. Az üdv-üdvözlet-üdvözlettel nálam elköszönés, gyűlölöm köszönésnek használni; a helló-hali-szia ugye kiesik; a napszak szerinti köszönés pedig szintén nem a kedvencem, már csak azért sem mert ki tudja mikor nézi meg a címzett. Így általában marad a tisztelt cím, vagy tisztelt illetékes. Barátoknak, ismerősöknek a helló-szia-szevasz, van nálatok terasz az általános köszönés, vagy adott esetben még annyi sem, de ez megint csak emberfüggő.
Az van tömören és röviden, hogy Clint Eastwood egy isten, és bárki aki máshogy vélekedik, az görögdinnye. Így kellene filmet csinálni, azt kell hogy mondjam.
Tegnap este néztem meg, az igazat megvallva semmit nem tudtam róla, csak azt hogy Clint Eastwood játszik benne, de nem vadnyugati, így egyáltalán nem voltak elvárásaim vagy elképzeléseim. A film Walt Kowalskiról, aki egy igazi amerikai: sört, viszkit meg kólát iszik, marhaszeletet eszik, Ford autója van és hasonlók. Kicsit antiszociális, tehát egyértelmű hogy szimpatikus karakter. Éppen feleségét gyászolja, akinek a temetésével a jelenet kezdődik. Harcolt a koreaiak ellen, gyűlöl mindent ami keleti és egyáltalában nem amerikai.
Szegénnyel mégis kitol az élet, mert a környék ahol lakik szép lassan átalakul kínai negyeddé, gyakorlatilag már ő az egyedüli, aki nem az. Új szomszédait is megveti, folyton köpköd rájuk, míg aztán végül bele nem csöppen egy bandaháborúba, aminek következtében összehaverkodik a szomszéd sráccal, és szép lassan elfogadja a távol-keleti kultúrát.
Relax, zipperhead!
Gyönyörű film, viccen kívül, utoljára ennyire talán a »Vérző olaj« érintett meg, ennek a végén még egynéhány könnycseppet is elmorzsoltam. Gyönyörű aláfestő zenék, pont megfelelő időtartam, lassan kibontakozó de mégsem unalmas történet és remek színészi munka jellemzi a Gran Torinót. Egy film életről és halálról, bár talán inkább kicsit jobban az utóbbiról, de ezt mindenki maga dönti el. Nagyszerű darab, mindenképpen érdemes megnézni. Dráma, de közel nem a lehangoló fajta, viszont gyakorlatilag tegnap este óta a film jelenetein jár az eszem, és meg-megborzongok akárhányszor eszembe jut valamelyik.
Érdekes egyébként, hogy mikor elindult a film és megjelent a WB-logó, már akkor megfogott, pedig csak valami hangulatos zene ment, semmi extra. A végén meg gyakorlatilag nem tudtam felállni, megnéztem míg végigmennek a feliratok, majd elsötétül a kép. Zseniális alkotás ez, na.
Eredeti cím:
Műfaj:
dráma
Időtartam:
116 perc
Megjelenés éve:
2008
Főszereplők:
Clint Eastwood, Christopher Carley, Bee Vang, Ahney Her
Az elmúlt napokban annyi minden történt, hogy lehetetlen lenne egy bejegyzésbe belesűríteni, így ezzel nem is kísérletezem. Ma nem volt net egészen este nyolcig, ami ritka jelenség szerencsére.Ellenben nyílik a sarkon egy kínai gyors büfé, és az alábbi felirat olvasható:
ÁTALAKITÁS MIAT ZÁRVA, IT HAMAROSAN KÍNÁI GYORS BÜFFÉ NYILIK.
Poénként meséltem apumnak, hogy milyen aranyosak a helyesírási hibákkal, mire ő mondta, hogy én valószínűleg még ennyi hibával sem tudnám ugyanezt leírni kínaiul, és azért ebben jócskán van igazság.
Kissé kapcsolódik az alábbi felirat, amelyet a népligeti buszállomás kávézójánál láttunk; a képet iPhone 3G eszközzel suexID cimbora szállította:
A felirat, ha valaki nem látná:
KIZÁRÓLAG ITT FOGYASZTÓ VENDÉGEK RÉSZÉRE
FOR GUEST BEING ON A DIET HERE EXCLUSIVELY
A második mondat megtévesztő, mert bár azt hihetné az ember, hogy ugyanazt jelenti mint az első, rosszul hinné. Ugyanis a második nagyjából azt jelenti hogy kizárólagosan az itt diétázó vendégek részére. Szóval érted.
Ja. És nézzétek meg az elektronikus levélládátokat(!), mert a Skype most minden felhasználónak adott egy hónap ingyen vezetékes beszélgetést világszerte.
Nem is az a baj, hogy nem okultak a »Da Vinci-kód« hibáiból, és megint egy csúnya nőt raktak a Langdonnak amúgy sem túlzottan elképzelhető de egyébként kiváló színész Tom Hanks mellé. Még azt sem mondanám, hogy a könyv és a film közötti különbségeknél rontották el. A hiba abban gyökerezik, hogy a film unalmas. És ezzel önmagában még mindig nem lenne gond, ha nem egy olyan »könyvről« lenne szó, ami gyakorlatilag letehetetlen, és néhány óra alatt olvassa ki az ember, annyira izgalmas, eseménnyel és információval teli.
A »tegnapi« igénytelen-bejegyzés mutatót, de eközben a szociális hálót és IRL-hangulatot növelve egy mini-szinkronbejegyzésben közölném, hogy és kollégákkal ülünk a »Dark Mokkában«, ahol van Wi-Fi is, a példa szerint.
Valamelyik nap fotózás közben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy vakcélzó a fényképezőgépekre. Ki is fejtem mire gondolok.
Biztos mással is előfordult már, hogy olyan helyről szeretett volna lefotózni valamit, ahová épp befért a fényképező, de semmilyen módon nem volt lehetőség arra, hogy látni lehessen vagy a keresőben, vagy a gép hátsó kijelzőjén megjelenő képet. Erre lenne jó a vakcélzó, ami úgy működne, hogy a gép vakupapucsára rögzítve, ETTL-en keresztül kapott információk szerint egy az adott gyújtótávolságnak megfelelő négyzetet, és azon belül az autofókusz segédpontok helyét kivetítené, mondjuk lézerrel vagy valami más technológiával, ami nagyjából látható lenne minden helyszínen. A sikeres fókuszálást csipogás jelzi ugye, távkioldóval pedig még kényelmesebb lenne.
A dolog valószínűleg teljes mértékben kivitelezhető, és bár egy halszemobjektívnél már lehetnek problémák, az általános objektívekkel (28, 50, 85, 135, 200 mm-es gyújtótávolság) használható lenne. Persze sok minden mástól is függ ez, meg aztán amennyiért megcsinálnák és gyártanák, nem lenne kifizetődő megvásárolni arra az egyébként nagyon kevés alkalomra, amikor nagyon nagy hasznát vehetné az ember.
Bizonyára mindenki olvasta-hallotta-látta már, hogy felújítják az eredetileg 1876-ban épült Margit hidat, mert hát már néhány éve is kellett volna, meg mert rohad, meg mert csoda hogy még nem dűlt magába az egész a bánattól. Nem vagyok építészmérnök és nem tudom hogyan mennek arrafelé a dolgok, de szerintem 26 milliárd forintba beleférne hogy lerombolják az egészet, ellopjanak tíz raklapnyi anyagot, újjáépítsék a műemlékvédelem szempontjait figyelembe véve és még egy kis pénzt is tisztára lehetne mosni. De nem is ez a baj, hanem hogy ha azt mondják két év, akkor négy évig fogják csinálni.
Mint például a Szabadság híd, aminek a díszkivilágítása miatt csúszott majdnem egy évet az átadás, a világítást meg egy ötéves szebben megtervezte volna, három vagy négy helyen hiányoznak a lámpák, és pont az nincs megvilágítva, ami kellene. Mert nem szabad túlvilágítani, érted.
Még mindig vannak itt dolgok.
Viszont ha Jacko kiugrik a koporsóból, és elénekli a Thrillert, akkor megütöm Raszpot, sajnos.
Tegnap este, vagyis mit este, éjszaka, mikor végeztem a dolgaimmal és bedőltem az ágyba mint egy krumplizsák, na szóval akkor, alvás helyett benyomtam a tévét, és guess what mi ment, ez ment:
És hát bizony a »Skins« még mindig az egyik legjobb sorozat. És még mindig az van, hogy ha megkérdezné valaki hogy melyik szerintem a három legjobb, akkor végtelen ciklusba kerülnék és felrobbannék mint valami ezeréves csöves számítógép.
Hogy durván hatévnyi szerződéses üzleti kapcsolat után az eszkimós jégkrémvállalat, teszem azt: száztíz forintért adja neked egy termékét, amit a szintén ő általuk adott tábla szerint százharmincért kellene eladnod, és persze ha átmatricázod a táblát bunkó vagy, de mindenesetre senki nem fogja megvenni (én sem venném). Namost számold hozzá, hogy mennyit eszik egy jégkrémhűtő villanyban havonta, meg mondjuk ha nagyon pontos akarsz lenni akkor azt is, hogy elég gyakran kell takarítani, tisztítószerrel, ami nem ingyen van. Magyarán a haszon közelít a nullához.
Mindeközben a föld alatt mélyen közlekedő járműről elnevezett nagyobb raktáráruházban ugyanez a száztíz forintos fagyi kerül hetven forintba. És nincs akció. És ez nem csak egy termékre igaz. És biztos nem ott fogjuk megvenni inkább.
De tudnék mesélni más cégekről, például arról, akik BAZ-megye B betűjével azonos elnevezésű sört gyártanak és forgalmaznak. Még anno velük is volt szerződésünk, aztán amikor már két éve nem kaptunk semmilyen reklámanyagot, és ezt voltunk kedvesek megjegyezni, hoztak két darab golyóstollat, meg egy nyakba akasztható telefontartót; akkoriban ez divat volt, mármint a telefontartó. Később az akkori helyi képviselőt ki is rúgták, mert kiderült hogy véletlenül hazavitte az olyan dolgokat mint például száz darab pohár vagy teszem azt húsz hamutartó. Biztos élvezet volt a gyerekeinek söröspohárban tálalni a kakaót, vagy nem tudom.
Félreértés ne essék, nem arról van szó hogy minden vágya az embernek egy középkategóriás magyar sörgyár vagy egy olasz jégkrémgyár emblémájával ellátott akármit használni, csak amikor van egy üzleted, akkor bizonyos dolgokat biztosít neked a beszállító, akivel szerződésed van. Mert példának okáért azzal, hogy nálad csak egy adott márkájú sör vagy jégkrém kapható, akár bevételtől is elesel vagy csak szimplán azért, mert reklámozod a céget azzal, hogy árulod a termékeit. És példának okáért nem neked kell megvenned pénzért a cég emblémájával ellátott poharakat. Vagy mondjuk a jégkrémhez kéne biztosítani szalvétát, és talán ezt is adhatná a cég. Meg amikor milliós nagyságrendben hagysz ott pénzt egy vállalatnál évente, illene valahogy meghálálni ezt, még akkor is, ha a cégnek az a milliós tétel csak aprópénz.
Ami azt illeti, a Låt den rätte komma in egy remek katasztrófafilm. Ez abban mutatkozik meg, hogy te, mint a néző, végig késztetést érzel arra, hogy lassú, kimért mozdulatokkal felvágd a saját ereidet, és ráfolyasd véredet a mozivászonra vagy csak szimplán a szőnyegre, hogy véget érjen a szenvedés.
Nem is olyan régen, egészen pontosan tavaly szeptemberben jelent meg a Google brand-new böngészője, a »Chrome«, amely akkor kapott hideget-meleget és kellően felkavarta a böngészők világának amúgy sem éppen állónak nevezhető vizét. A Chrome-ot a Google szerint átlag 30 000 000 felhasználó használja nap mint nap.
Erre tegnap este a Google bejelentette hogy az Android után újabb operációs rendszert dobnak a piacra, a , melyet leginkább notebookokra, olyan felhasználóknak terveznek, akiknek a számítógép-használat javarészt kimerül az internetezésben vagy a webfejlesztésben. Linux-alapon készül természetesen, és az alapelvek a letisztultság, a gyorsaság és a biztonság.
Azt is írták, hogy a felhasználók üzenete egyszerű: jobb számítógépezést akarnak. Nem várni órákat hogy elinduljon az oprendszer egy levél megnézésére, hanem megnyomni a gombot, és már olvasni a levelet.
Lejárt a személyim pár hete, és ma végre sort kerítettem a dolgok elintézésére. Az ügyfélkapus időpontfoglalást kihagytam, mert ahhoz először ügyfélkapu-regisztrációt kéne elkövetni, amihez meg be kell menni az okmányirodába, akárcsak az ottani időpontfoglaláshoz, szóval hazardíroztam, bízva abban hogy beleférek a napi húsz kiosztott sorszámba. Az elsőbe nem fértem, a másodikban szerencsére viszont első voltam.
Ami azt illeti, az okmányirodában elég gördülékenyen mennek a dolgok. Lehetne min javítani, ha megnézi az ember a folyamatot, de aki veszi a fáradságot, és utánanéz, nem fog meglepődni.
Példának okáért, személyazonosító igazolvány. A dolog úgy néz ki, hogy: ha van időpont, odamész időpontra, az információnál kapsz egy sorszámot, és rögtön hívnak is. Ha nincs időpont és még van elegendő sorszám, megnyomod a gombot, kapod a sorszámot, vársz. Ha hívnak, bemész, és általában kapsz egy 1 500 forintról szóló csekket (ha van útleveled vagy jogosítványod és lakcímkártyád), elmész befizetni a csekket, majd mikor visszajössz, kérsz egy visszatérő-sorszámot az információnál. Ezzel ismételten behívnak, lefotóznak, mosolyog rád a hölgy, elmondja hogy egy hónap múlva gyere a kártyáért, és hazajössz. Mindez egy órát vett igénybe durván, a várakozás csak az előttem lévők miatt van. A folyamat egyetlen gyenge pontja a csekk; ezt meg lehetne oldani úgy, hogy az információnál már kapásból adnák a csekket, hogy fizesd be, és akkor fele annyit kéne várni, de így sem rossz.
Ehelyett bejönnek az emberek, volt olyan aki leült sorszámhúzás nélkül, és fél óra után megjegyezte hogy szólíthatná már valaki; a másik bejött a félfogadás után, és nekiállt köpködni meg dik-more-felháborítózni; a harmadiktól udvariasan kérdezte a biztonsági őr hogy segíthet-e, és odakúrta neki hogy MÁR VAN SZÁMOM, JÓ?! meg ilyenek.
Hihetetlen.
Undorító a bürokrácia, én tisztában vagyok vele, de az esetek többségében azért egy nagyon pici odafigyeléssel kezelhető a dolog. Vannak persze »szar helyzetek«, de javarészt azért tényleg rendben vannak a dolgok.
Na, hát a mai naptól igazán jó fotósnak számítok, mert ugye akinek lopják a képeit, az jó.
Nem is olyan régen írtam róla, hogy »ellopták a lógómat«, most meg konkrétan az egyik használták fel mindenféle forrás-megjelölés nélkül a , ahogy azt Tre Mo Lo nevű olvasóm volt kedves jelezni a lentebb látható hozzászólásban. Ugyanezt a képet valamelyik , mondanom sem kell, hogy szintén bármilyen jellegű visszahivatkozást nélkülözve.
Igazából egyiket sem értem meg. A kis blogot azért nem, mert az igenis linkeljen vissza a képpel a flickr oldalra, vagy ide (különösen, hogy minden képben ott van a szerzői-jogi blabla, hogy a forrás megjelölésével szabadon felhasználható). A nagyobb oldalt meg azért nem értem, mert illene tudnia a cikkírónak, hogy azért mert flickrről menti le, ugyanúgy indíthatnak jogi eljárást a lap ellen. És persze a kiadónak ott van egy tizen-akárhány fős ügyvédi csapata, de akkor is.
Vicces amúgy, hogy kb. százból egy képemen nincs szignó, és azt rögtön le is nyúlják. Kíváncsi lennék, hogy ha lett volna rajta, akkor egyrészt átveszik-e, másrészt ha igen, akkor rajtahagyják-e.
Ezek vannak.
2009. július 12., 9.46.23 – kiegészítés
Közben válaszoltak a GameStartól; a cikk szerzője elnézést kért, és utólag elhelyezett egy hivatkozást. A képet Google segítségével találta, valószínűleg így nem látta a szerzői jogi információkat. Teljesen korrekt volt, félreértés tisztázva.
A a Profartis Media Group legújabb mondhatni divíziója; egy magyar csapat, mely iPhone-ra fejleszt szoftvereket.
Első termékük a , ami egy a KeePass nevű szoftverhez hasonló, jelszavak tárolására, generálására használható alkalmazás lesz, július végén, augusztus elején jelenik majd meg az AppStore-ban. Kisképek alapján jónak tűnik, hasonlít az iPhone-programok többségére, jó értelemben: letisztult, egyszerű és pontosan annyit tud, amennyit kell neki. Pluszban tervben van egy pénzügyi alkalmazás is, ami a kiadások-bevételek kezelésében nyújt segítséget, ilyenekből ráadásul elég sovány a felhozatal.
A pmgapps egyébként egyike azon kevés magyar cégnek, akik elsőként kezdtek csapatban, fiatalokkal fejleszteni, és az oldalukon fel is hívják a figyelmet, hogy keresnek új tagokat. Aki esetleg jártas az iPhone SDK-ban, annak mindenképpen megéri jelentkezni.
Írtam már erről korábban is, de valahogy újra és újra előkerül a téma, és egyszerűen bosszant: az a nagy helyzet ugyanis, hogy gyakorlatilag talán a Mafia volt az utolsó játék, ami letett valamit az asztalra. De mondhattam volna persze másikat is azokból az időkből nem is ez a lényeg. Hanem.
Senki ne értsen félre, voltak nagyon jó játékok a Mafia után is, de istenigazából készült néhány hatalmas játék, amikre nem gáz azt mondani, hogy kultuszt teremtettek, és azóta, talán a 2005-ös év óta, semmilyen jelentős esemény nem történt a piacon.
Persze lehet azt mondani, hogy ez hülyeség, de valójában ha jobban belegondol az ember, egyáltalán nem az. Megjelentek azok a bizonyos kultjátékok: a Counter Strike, a Max Payne, a Call of Duty, a GTA, a Mafia, a Need for Speed vagy teszem azt a Diablo, amit bár én nem kedvelek, sikere és értéke mellett nem lehet elmenni. Akad még persze jónéhány hasonló produktum, de igazán nagy újdonság nem jött, ezek újabb részeit, meg a tízszeres gépigényt, és lélegzetelállító grafikát leszámítva.
Lehetne filozofálni, hogy miért van ez, de fölösleges: azért, mert undorító piacot csináltak a játékfejlesztésből. Értelemszerűen a pénz ural mindent, ezzel alapjáraton nincsen baj. Csakhogy régebben leült egy-öt-tíz-húsz fiatal, és pár hét alatt megírtak egy játékot, ami hónapokig lekötötte az embert, mert volt benne történet, izgalom és nem három óra alatt lehetett végigjátszani. Mert élvezetből csinálták, abból az élvezetből, amit az ember a fejlesztés és a siker örömétől vár. Még ha utólag pénzt is kértek a végtermékért. Manapság meg ott van például az Electronic Arts, akikről azért nem túlzó azt állítani, hogy uralják, de mindenesetre a játékpiac első egynéhány lépcsőfokán foglalnak helyet. Egy rakatnyi pénz van az üzletben, lehetőségük lenne bitangjó játékokat készíteni, mert ki tudnának fizetni öt írót, hogy legyenek kreatívak, ha már nekik nincs ötletük, a többit meg implementálná a sok kocka, akiket ezért fizetnek. De ez persze nem így működik. Kiadják a szarokat (lásd a legújabb Harry Potter játék, amiről annyira lerí, hogy egy pár nap alatt elkészített pénzlehúzós kötelező akármi), meg ritkán egy jót, és mivel a szarokra ugyanúgy van kereslet, itt a kör be is zárul, hiszen ők több fizetést nem feltétlenül kapnak egy jobb játék után.
Pont múltkor olvastam egy cikket valamelyik nem internetes magazinban, hogy az EA fejlesztői a központban milyen környezetben dolgoznak. Kötelező naponta kétszer a torna, amit vagy a konditeremben vagy pedig a medencében kell elvégezni, természetesen mindez házon belül, eközben pedig hatalmas tévéképernyőkön szórakozhatnak vagy teszem azt iPodon hallgatnak zenét, vagy iPhone-t nyomkodnak, amint ezeket képeken is illusztrálták. Tornázás után jakuzzi és szauna várja őket, majd a klimatizált munkaterület, hatalmas és pihe-puha fotelekkel.
Talán túlzás ez a mézzel folyó Kánaán, és lehet hogy közel nem így néz ki egy EA fejlesztő mindennapja, de ettől függetlenül is szégyeljék magukat, hogy évek óta nem tudtak semmit letenni az asztalra. Talán az utóbbi idők egyetlen értékelhető munkája a Mirror's Edge volt.
Szóval kérdem én, ha az ember játszani akarna, mivel tegye azt? Mikor jelennek meg végre olyan játékok, mint a Call of Duty, amikkel heteket, majd később éveket, lassan évtizedeket játszik az ember, és nem tudja megunni? Mikor lesz az, hogy nem az évente-vegyél-új-gépet, hanem az érezd-jól-magad-és-játssz-vele-sokáig elvet követik egy játék elkészítésekor? Mikor lesz az, hogy rájönnek végre: nem a grafika teszi jóvá az adott játékot?
Az a baj, hogy tényleg nem tudom, lesz-e még valaha ilyen. De hogy a nagy cégeknél nem, abban sajnos biztos vagyok.
Az albérletben az egyik szomszédom szerencsétlen »Jacko halála óta« emlékzenéléseket rendez, átlag napi tizenkét órában teszi ezt, de legalább csak a jó számokat ismétli, és már fejből tudom a Beat it szövegét, talán még lekottázni is le tudnám, pedig abból sose voltam túlzottan jó.
Az mindenesetre vicces, hogy a legújabb Harry Potter-film még meg sem jelent hazánkban, mert várjuk a szinkront, addig Jacko életéről és haláláról már látható egy darab a mozikban, szinkronosan.
És megjelent egy tucat könyv is, ugyanilyen témában, nehogy valaki kihagyjon bármilyen jellegű információt is.
Meg merném kockáztatni, hogy vannak olyan cégek, akik minden híres emberről tudnak egy kattintásra, varázsló vagy tündér segítségével (szoftverkörnyezet szerint opcionális) készíteni filmeket és könyveket. Szerintem még a borítók is megvannak. Képzeld el, milyen vicces lenne ha például idő előtt kerülne a nyomdába Obama haláláról és életéről a könyv, úgy, hogy tényleg benne lenne hogy hal meg.
Szex, drog, pia, rákenroll – ezt a hangulatot sugallja Morrison nélkül a Spíler előzeteseivel, plakátjaival de még a címével is. És az életérzést maximálisan vissza is adja: egy pörgős, sokszor vicces, néha zúzós akciófilm, gyakran jó szövegekkel és még jobb zenével, cserébe viszont kicsit kiszámítható történettel. Ez dióhéjban Guy Ritchie új filmje: a Spíler.
A történet az új ingatlanoktól és punkoktól virágzó városban, Londonban játszódik, az ottani világot mutatja be, annak is inkább a maffiához hasonló területét, ami természetesen mindenhez szorosan kapcsolódik. Itt kapásból egy jó pont, hogy az alvilág minden részét bemutatja, egészen a legaljától, a legkisebb senkitől kezdve; a lebujokat üzemeltető már-már valakin keresztül eljutva a főgengszterig, akinek mindenhol ott van a keze. Mert ugye egy ilyen karakter kell, van is, úgy hívják hogy Lenny Cole, és gyakorlatilag egész London a kezeiben van – ő legalábbis ebben a biztos tudatban él, és ezt igyekszik sokszor megjegyezni, persze nem ilyen szofisztikáltan két viszkikóla között. Aztán jön egy orosz milliárdos (de mindenesetre egy orosz, aki tömve van pénzzel) és szüksége lenne Lenny barátunk kapcsolataira. Lenny mivel egy rakat pénzzel gombolná le a ruszkit, megfogta az Isten lábát. Vagy nem.
Minek nézel, gengszternek? Nem az én stílusom. És most szedd a lábad, ha nem akarsz megfürödni a Temzében!
Nem mondom azt hogy Guy Ritchie a világ legjobb írója, sőt, a történet és a párbeszédek egyáltalán nem tökéletesek, de távolról sem rosszak. A történet levezetésére amúgy tényleg nem lehet panasz, persze aki egy kicsit figyel, rögtön ki tudja következtetni, hogy mi lesz a végkifejlet, de ettől függetlenül jó, ahogy folyamatosan mutatják be a szereplőket és a szerepüket a történetben, ezzel előrébb tolva azt a végkifejlet felé, így ráadásul egyáltalán nem unalmas a film, ami azért jó dolog, figyelembe véve, hogy majdnem két órán át forog.
A színészekkel szerintem egyáltalán nem volt gond; nekem az egyetlen gyenge láncszem csak Thandie Newton volt: egyszerűen nem jönnek be a hozzá hasonló jégcsap stílusú nők.
A pörgős történeten túl ami még felfelé tolja az élményt, az a zene, természetesen. Ennek a filmnek a végső megítélése egyébként többszörösen áll vagy bukik a zenéjén, hiszen gáz lenne egy RocknRolla című filmet gyenge aláfestéssel kiadni, de szerencsére ilyen téren nincs probléma, akiben ott a rákenroll-érzés, az végig hedbengelni fog, feltehetően.
Valószínűleg nem a legjobb akciófilm, amit valaha láttam, de kétórányi könnyed kikapcsolódásnak tökéletes.
Eredeti cím:
Műfaj:
akció
Időtartam:
114 perc
Megjelenés éve:
2008
Főszereplők:
Gerard Butler, Tom Wilkinson, Thandie Newton, Mark Strong
Rubik Ernő, többek között a Bűvös kocka feltalálója, ma ünnepli . Legújabb találmánya, a Rubik 360 már kapható a játékboltokban, működését a lentebbi videóban láthatjuk.
A mai napom a rohanás jegyében telt, a holnapi méginkább abban fog. Igazából nem tudom eldönteni, hogy a nyaralás maga több gonddal jár-e, mint a hétköznapi semmittevés. Egy párnapos kiruccanást megtervezni (mármint rendesen, a hibalehetőségeket nullára csökkentve) szinte lehetetlen egy morzsányi idegeskedés nélkül. És végül a pár nap pihenés alatt az ember a tervezés fáradalmait piheni ki, aztán még utána az utazás és így tovább. De persze ez legyen a legkevesebb.
A múltkor említett » WYSIWYG-projekt« egyébként meglepően jól halad. Olyan mint egy régi Ikarus busz, nagyon nehezen indult be, de utána meglepően gyorsan haladt. Természetesen csak böngészőkben (Chrome, Opera, Firefox és talán Safari, bár utóbbit nem teszteltem) működik, mert az Internet Explorer még a saját szabványait sem képes követni. Feltöltöttem még nemrégiben egy változatát, de azóta rengeteget fejlesztettem rajta, úgyhogy a napokban majd kirakom az újabb verziót, kisebb dokumentációval talán, bár utóbbi nem biztos még.
Valamint a napokban rendbekaptam félig-meddig az évekkel ezelőtt írt adminfelületet (alias Vezírközpont) is, többek között telerondítottam AJAX-os segítséggel, aminek köszönhetően már nem csinál olyat hogy ha elévül a session, akkor kárbavész a bejegyzés (bár egy hasznos Firefox kiegészítés ezt amúgy is megakadályozta, de fő biztosra menni); a kommenteket magától frissíti; valamint a fájlfeltöltés és néhány egyéb funkciót cuki kis ablakokban csinál, DOM segítségével, és szintén újratöltés nélkül, ami kényelmes. Extramézesként pedig írtam egy kis fájlkezelőt is, hogy ha valahol nincsen éppen FTP, de ki kell törölni valamit, akkor mégse legyen baj.
Tudtátok, hogy a vécékacsát azért csukták le, mert megölte a baktériumokat? True story.
Valamelyik nap egyébként a nappaliban ment a tévé, benne valamelyik magazinműsorrral (Fókusz, Aktív nem tudom már melyik), amiben egy nagyon kreatív csajszit mutattak, aki egy nyolc négyzetméteres helyiségből, amely gyakorlatilag teljesen üres és félkész volt, csinált egy lakható, gyönyörű, tip-top lakást, tele okos megoldásokkal.
Namost, az okos megoldások kilencven százalékát úgy hívták, hogy IKEA. Ahhoz meg nem kell nagy kreativitás, hogy elszaladjon az ember Budaörsre, ugye. Egyetlen okos megoldás volt, az a lépcső alá rejtett mosógép, ezt el kellett ismernem.
És ahová ezzel kapcsolatban ki akartam lyukadni, hogy ha nekem is két 24"-es iMac lenne az asztalon, mint a csajnak, meg lenne cirka tíz-húsz millióm, én is nagyon kreaktív (sic!) tudnák (sic!) lenni.
Mert minden szám mindig máshogy szól kicsit élőben, mégis ugyanolyan minőségben, mint a felvételeken.
Mert Péterfy Bori vitathatatlanul jó énekes.
Mert Tövisházi Ambrus és mindenki más a színpadon vitathatatlanul jó zenészek.
Mert nem nézik le a közönséget, nem mutogatnak be, nem kurvaanyáznak.
Mert nem nézik le a ZP-s koncertjüket, ugyanolyan műsort csinálnák mint a több ezer forintos belépőjű igényesebb helyeken.
Mert látszik, hogy élvezetből zenélnek.
Mert jól zenélnek.
És mert eljönnek a ZP-be, és nem azt mondják hogy na mivan nyomik, hanem azt, hogy helló, hoztunk nektek , amit még mi sem láttunk, de Merényi Dávidék csinálták, és nem mellesleg durván jó lett.
Aki pedig innentől kezdve rosszat mond rájuk, az sajnos nem rendőr hanem lecsúszott drogos királylány. :(
Vicces, hogy filmekhez érteni csak pár ember tud, sőt, pár embernek szabad, olyan meg ugye nem létezik, hogy két személynek egy filmről lehet más véleménye, de ettől függetlenül egyik sem hülye. Ez mondjuk igaz könyvekre, zenékre és egyéb anyagokra is.
A »Dark Mokka« pedig még mindig az egyik legjobb hely a környéken, és ez túlnyomórészben a pincér srác miatt van, aki azt hiszem az igazi régi vendéglátós gondolatmenettel dolgozik, vagyis: elégedett vendég - még több vendég - sok pénz. Az meg ugye jó.
, a harmadik képet meg én csináltam, de ennek nincs jelentősége.
Holnap meg megyünk 3D moziba, és lenyúljuk a szemcsit, mert az cukkerfülcsi. (Nem vagyok meleg.)
Vannak emberek, akik idővel felnőnek, dolgozni kezdenek, belekerülnek a mókuskerékbe, és elfelejtik, milyen is volt húszévesnek lenni és úgy istenigazából élni. Meg vannak olyan emberek, akiktől végig azt kérdezgetik: mikor nősz már fel? Az A meztelen dobos főszereplője, Fish is ilyen figura. Ráadásul rocker, mint olyan.
Aranyos kis limonádé volt a film, ami könnyen magával ragad gyakorlatilag bárkit, viszont ami miatt mégsem lehet túlzóan dicsérni, az a »Spílerrel« ellentétben a rákenroll hiánya. És ha valaminek, akkor ennek a filmnek kéne istenigazából sugallni a rokk hangulatát, olyan módon, hogy aki megnézi, és kicsit is tudja milyen a rokk érzés, azonnal késztetést érezzen hogy felrohanjon a színpadra és elénekeljen-gitározzon-doboljon valamit, amit még ezidáig talán nem is ismert. Szóval ez fíling elmaradt, pedig nagyon sokszor éppen csak pár miliméterrel.
Ami még lehetett volna jobb, az a zene. Klasszikus rokkzenéből kellett volna sokkal többet belevágni, mert bár volt egy-két nagyon jól időzített szám, de sajnos kevés. És nem azért mondom ezt, mert én a klasszikus rokkért rajongok, hanem mert Fish ezt az úgymond eszmét akarja hirdetni, akkor támogassák már meg kicsit.
A sztoriról meg a többi szokásos dologról annyira nem érdemes beszélni, mert tipikus tinilimoncselló, aki ezt megnézi, valószínűleg ezzel tisztában is van. Az üzenet, hogy valójában mindenki gyerek, és mindenkinek vannak álmai, és az, ha valaki nem fojtja el őket, hanem megpróbálja megvalósítani, az közel nem rossz dolog – szóval ez teljes mértékben át is jön, csak éppen kicsit jobb is lehetett volna a hordozó közeg.
Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Így viszont csak az n+1-ik aranyos kis filmecske, amire valószínűleg tíz év múlva nem sokan fognak emlékezni.
Eredeti cím:
Műfaj:
vígjáték
Időtartam:
102 perc
Megjelenés éve:
2009
Főszereplők:
Rainn Wilson, Christina Applegate, Teddy Geiger, Josh Gad, Emma Stone
Értékelés: 3 pont (Kicsit azért lefelé kerekítve.)
A közeli gomb- és méteráru boltban leltároznak. Nyitás előreláthatólag szeptember vége, október eleje.
Mindamellett hogy tényleg meleg volt; hogy négyszer metróztam oda-vissza végállomástól-végállomásig, és nem a hűvösebb kettes metrón; hogy kb. tíz dolgot akartam elintézni és ebből csak négy sikerült és még bónuszként vegyük hozzá az éjszaka összesen nettó negyvenkét percet, amit alvással sikerült töltenem – szóval ezek ellenére sem volt rossz a mai napom.
Akik pedig ma mindenféle fehér kéztyűkben izzadoztak, azoknak szeretnék gratulálni!
Gyakorlatilag nem, vagy csak nagyon kevés olyan embert tudnék mondani a környezetemben, akinek nincsen baja az OTP-vel. Sosem értettem igazán miért; nekem 2006-ban kellett valami miatt bankszámlát csinálni, akkor az OTP volt a legközelebbi beszaladok és gyorsan elintézem megoldás. Az egész procedúra húsz percet vett igénybe, és másnap már be tudtam jelentkezni a webes felületen, hogy feltöltsem a telefonomat.
Hathavonta hajszálpontosan 250 forintot fizetek a web- és mobilbankért. Emellett naponta egy pénzfelvétel bármelyik bank bármelyik automatájából ingyenes, saját banknál természetesen minden további is. Sosem volt adminisztrációs probléma (illetve egyszer, Salgótarjánban elfelejtették postázni a kártyámat), nem húztak le, nem vontak le összegeket úgy, hogy nem tudtam miért és hasonlók.
Tegnap lejárt a kártyám. Bőszen nézegettem a webbankban, hogy most mi is a teendő ilyenkor, de nem találtam semmit, gondoltam a héten elintézem, erre ma jött postán a kártya. A PIN-kódja ugyanaz mint az előzőé, az első tranzakcióval aktiválva is van, további intézkedés nem szükséges.
Lehet, hogy egy több százmilliós vállalkozás pénzügyeit nem az OTP Banknál intézném, de a lakossági szolgáltatásaikkal maximálisan elégedett vagyok.
Tegnap megnéztük a Jégkorszak harmadik részét, ilyenolyan 3D-s kivitelben. Mindenekelőtt azért annyit, hogy ez a digitális modernkorni 3D sokkal-sokkal élvezhetőbb a korábbi technikánál, és köze nincs a piros-kék papírszemüveges élményhez, ugyanis itt tényleg olyan, mintha egy ablakon keresztül nézné az ember a dolgokat. Szerintem az új Pottert is IMAX 3D-ben nézzük majd, just for fun.
Az új Jégkorszak pedig szerintem jó lett. Közel nem röhögtem rajta annyit mint az első két részen, de azért itt is voltak sírvaröhögős pillanatok, csak nagyobb részben azért azt lehetett érezni, hogy az új rész már kicsit muszájból készül, ráadásul már csinálják a negyediket is.
A történet most annyi, hogy kedvenc lajhárunk talál három tojást, és gondolja hogy ő lesz az anyukájuk. Aztán mikor a három tojásból kikel három dinó, akik nem mellesleg húsevők, megjelenik dinómama is, aki elviszi négyüket egy föld alatti világba, ahol minden van, csak jégkorszak nem. Aztán a többiek persze mennek megmenteni őt, közben új barátokra lelnek és így tovább.
Aranyos volt, gyerekeknek biztosan nagyon tetszeni fog, és nekem sem volt bajom vele, azt leszámítva hogy kicsit kevesebbre vették-sikerült a vicces jelenet.
Leugrottunk hatodmagunkkal 'lellére, persze közel sem unalmas kalandok során.
Szóval az úgy volt, hogy persze mikor intézed a nyaralást, akkor napokig ötvenfokos kánikula van, hogy aludni se tudj, aztán mikor mentek a vonat felé, akkor az utsó pillanatban megjön a vihar, leszakad egy felsovezeték, késik indulással ketto, majd menet közben még két órát a vonat, valamint Székesfehérváron közlik hogy a vezetonek lejárt a muszakja, így várnunk kell új mozdonyra, vezetovel, szóval ha így adodott, benyomtunk pár fasírozottas szendvicset, amit a helyi lokálban kaptunk háromötvenér'.
Hurrá, nyaralunk, vakációs logó meg minden, tegnap még viharos volt az idő, most viszont fürdésre alkalmas!
Még mindig Balatonlellén vagyunk, itt ért utol az öregkor, rusnya nagy fogaival és szőrös füleivel, a neve pedig Zizi.
Konkrétan huszonegy éves lettem; számszerűen semmi extra, eggyel több mint a húsz, majd a következő mérföldkő a huszonöt, de inkább a harminc lesz. Addig meg még sok víz folyik a Balatonon át, vagy legalábbis sok bejegyzést kell írni.
Kaptam máskülönben meglepetéstortát valamint egy IKEA-s, kést, aminek valami gimnszamn-szerű neve van, és ugyan kimondani azt nem tudom, viszont örülök neki.
Itt is köszönöm mindenkinek aki hívott, SMS-t, e-mailt, iWiW-üzenetet, privát- vagy publikus plörköt és bármilyen egyéb kommunikációs terméket gyártott irányomba engem felköszöntendő.
A hőmérséklet amúgy ma hágott a tetőfokára, szerencsére a víz is elég meleg. Utoljára amúgy kilencéves koromban voltam a Balatonban, és arra jöttem rá, hogy bár egyáltalán nem vagyok nagy vizes, imádom.
Megjöttünk a tegnapi este során mint a menstruáció, piros vonattal és szerencsére kevesebb fennakadással mint ahogyan lejutottunk a Balatonra.
Irgalmatlanul hiányzik egyébként már most a Balaton, meg a társaság is természetesen. Előbbi azért meglepő, mert egyáltalán nem vagyok vízmániás, lévén hogy az úszástechnikám a krumplizsákéhoz hasonlít leginkább. Mindamellett viszont hihetetlenül jó volt reggel nyolckor kiülni a stégre, érezni a kellemes szellőt, nézni ahogy a hullámzó vízben úszkálnak a halak, beljebb pedig kacsák és sirályok kiabálnak.
Balatonlelle is teljesen helyes kis város, gyakorlatilag gyalog körbejárható az egész, és nem csak a víz van, hanem például kertmozi, hangulatos éttermek és vidámpark is. Szerencsére turistákból viszont nincs sok, vagyis pont annyi, amennyi elviselhető. Az meg vicces, hogy három napig rohangáltam 'pesten normális papucsért, 'lellén pedig olcsóbban tízszer több és jobb választék volt.
Ha minden jól alakul még két napra lejutok idén Szabadi sóstó . Nem is értem egyszerűen, hogy kilencéves korom óta (ekkor jártam utoljára a Balatonnál, egészen pontosan Siófokon) hogy nem igényeltem ezt minden nyáron. Na de majd mostantól.
Nemrég voltunk »SZÁMALK-os búcsúbulin«, ma pedig hatalmas protekciónknak és szerteágazó ismeretségeinknek köszönhetően betekintést nyerhettünk a hivatalosan még át nem adott, de már működőképes új épületre. Röviden: lélegzetelállító.
Egyrészt kívülről nagyon kicsinek tűnt, többször ellátogattunk arra az építkezés ideje alatt, és kétségeink voltak affelől, hogy kényelmesen elférünk-e, viszont belülről egy hihetetlen nagy hodály az egész, sokkal több hellyel, teremmel, pihenővel, ülőhelyekkel és így tovább. A Neumann- és a Kalmár-előadók megszűntek, helyettük azonos nevű tantermek vannak, elég nagy férőhelyesek, illetve a Gábor Dénes-előadóterem egy-az-egyben átköltözött, csak sokkal nagyobb lett, meg emelkedik, és a bejárat a földszinten van, a kijárat pedig az első emeleten.
Két lift van, gyönyörű belső tér, amit egy piros-kék-zöld színváltós akármi díszít. Van egy elég nagy mélygarázs is, az épület előtt pedig valószínűleg lesz egy felszíni parkolóhely is. Vicces, hogy a kavicsba leszórva a régi épület SZÁMALK betűi hevernek, kár, hogy nem lehetett odamenni fotózni.
Kevés modern épület van, ami ennyire tetszik. Ha kívülről nem is, de belülről roppant elegán és egyben korszerű, tényleg öröm lesz idejárni. Talán még a lógásokra is pozitív hatással lesz. :] Az viszont tényleg pozitív, hogy mindenhol van elektromos redőny és klímaberendezés.
A Szimpátia sörözőben még néhány hónappal ezelőtt krys kollégával voltam, de már sokkal régebben kezdtem el szemezgetni a mellette lévő Zamat Étteremmel, ami gyakorlatilag olyan mint az általános iskolai menza, csak annál mégis elegánsabb; kedves idős néni szedi az ételt, kopasz nem túl barátságosnak tűnő de annál ezerszer jobban főző szakács tevékenykedik a háttérben, halk zene szól és szépen vannak megterítve az asztalok. De ami nekem nagyon bejött, hogy a leveseket leszámítva szinte minden friss. A menüvel hihetetlenül jóllaktam, csülkös bablevest ettem, valamint párizsi pulykát, utóbbi tényleg friss volt, még a sültburgonya is gőzölgött, de nem a mikrózástól. A babgulyás valami isteni volt, szerintem majdnem olyan mint amilyet otthon kapok, tele hússal meg mindenféle jóval, és nem spórolva az adaggal.
Ezer-ezerötszáz forintból lehet jól lakni ha valaki nem menüt eszik, a menü pedig 800, előre fizetve 600 forint. Bátran ajánlom mindenkinek a helyet!
Név:
Szimpátia-Zamat étterem és söröző
Cím:
1068 Budapest, Andrássy út 79.
Nyitva:
minden nap: söröző: 09.00-02.00; étterem: 09.00-18.00
Adott ugye egy külső merevlemez-meghajtó, »például ilyen«, és mondá az úr: bekappoljál, gyermekem. Na igen, de amikor cirka háromgigabájtnyi adatot még az USB-hez mérten is rendkívül lassan mozgatunk, akkor az embernek elmegy ám a kedve a napi mókától.
A lassúság általában kettő dolog miatt van. Az egyik, hogy a Windows megosztja az elérhető USB-sávszélességet. Példának okáért, nekem két USB-aljzat van a laptopban, mindkettő 45-45 százalékos teljesítménnyel megy, tehát az USB előírt sebességének kevesebb mint a felét tudja produkálni. Ezzel legjobb tudomásom szerint nem lehet mit csinálni, így van megírva és kész. Lehet van rá valami megoldás, de én még nem találtam.
A másik dolog az úgynevezett Optimizálás gyors eltávolításra, ami azt jelenti, hogy kedvenc oprendszerünk letiltja az íráscache-elést az eszközön és a rendszerben is, így ötször lassabban írja ki rá az adatokat, de ha véletlen lerántod a kábelt a gépről, akkor elvileg nem lesz baja. Namost ezt kikapcsolva a bekapolás idejére, szemmel láthatóan fel lehet gyorsítani a folyamatot.
FIGYELMEZTETÉS Az itt leírtakat mindenki csak a saját felelősségére alkalmazza!
Ami nekünk kell, az az Optimizálás teljesítményre. Ezt az eszközkezelőben lehet átállítani. Sajátgépen jobbklikk, kezelés, eszközkezelő. Ott kiválasztjuk a lemezmeghajtók közül a külsőt, szintén jobbklikk, tulajdonságok. A házirend fülön pedig átállítjuk az optimalizálást, majd újraindítjuk a gépet és már mehet is a móka.
Azon a metrón voltam kilenc óra ötven-valahány perckor, amelyik elütött egy embert a Kálvin téren.
Az első szerelvényben ültem, de igazából semmit nem lehetett érezni, mint utas. Én annyit vettem észre, hogy őrülten húzza a vezető a féket, a szerelvény meg sziszegett mint egy kígyó, aztán kialudtak a lámpák. Ilyen igazából sokszor megesett már, pláne nyáron. Ekkor szokta bemondani a vezető, hogy technikai okok miatt néhány percig állunk, majd beindul valami gépezet, ami pontosan nem tudom mit csinál, de azt hiszem levegőhöz van köze, és rövid idő elteltével indulunk tovább.
Ez most nem így történt.
A vezető holtsápadt arccal, de inkább gondterhelten, mint rémülten vagy kétségbeesetten kijött a belső, vezetőfülkéből nyíló ajtón, és kézzel kezdte kinyitogatni az ajtókat, mondván baleset történt, tessenek leszállni. A szerelvény nagyjából az állomás felénél állt meg. Nem lehetett semmit látni; kiterelték az összes utast, majd bezárták az ajtókat.
Ami furcsa volt, hogy még egy ideig ott álltam, és hozzávetőlegesen tizenöt, de inkább húsz perc volt, mire megjelentek a műszaki mentőszeresek, kicsit később a mentők, aztán a rendőrök, a nyomozók, a helyszínelők és a BKV-s üzemzavar-elhárítók.
Ami pedig kicsit felháborító, hogy még az utazóközönségnek állt feljebb, szidták a BKV-t, egy kopasz még az ellenőrt is meg akarta verni – egyszóval kész káosz volt, mindenki csak azzal törődött, hogy hogyan jut el oda, ahová igyekszik. Volt egy idős néni, aki mikor mondta a vezető hogy baleset történt, elütöttünk valakit, elkezdett sopánkodni, hogy Jesszusom… jesszusom… jézuskám… hát hogy jutok én haza?!. Az utasok többi része meg az embert szidta, hogy mért éppen most akart öngyilkos lenni.
Pedig közel nem biztos, hogy tényleg öngyilkos akart lenni, sőt, egyelőre úgy tűnik hogy baleset volt. Szerencsétlen a vonat alá szorult, és mire elérték a tűzoltók, már nem sikerült megmenteni.
Legelsősorban egy tanácsot tudok adni ehhez a filmhez: senki ne nézz meg szinkronosan. Tényleg nem a sznob beszél belőlem, de leültem az évszázad vígjátéka elé, és szinkronosan kb. háromszor nevettem, majd kíváncsiságból megnéztem angolul, felirattal, és végigröhögtem az egész filmet.
A történet röviden annyi, hogy négy férfiú legénybúcsúra indul Las Vegasba, két nappal az esküvő előtt, és hatalmasat akarnak bulizni. Ez olyannyira sikeres, hogy másnap semmire nem emlékeznek, és próbálják kideríteni hogy egyiküknek mért hiányzik egy foga, vagy például mit keres egy tigris a bérelt luxuslakosztály mosdójában.
Valójában szerintem nem olyan vígjáték amin fulladozva röhögi végig az ember a műsoridőt, a kilencven percet mégis végig lehet röhögni, és a végén tényleg vigyorogva áll fel az ember. Kivéve a szinkronnal, vagy legalábbis nekem azzal nem igazán sikerült a röhögős rész, csak a nem beszédes poénoknál.
Eredeti cím:
Műfaj:
vígjáték
Időtartam:
90 perc
Megjelenés éve:
2009
Főszereplők:
Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha
Jellemző, hogy megtalálom az első sört(!) ami ízlik(!!), és persze azt nem kapni semelyik helyen, ahová járni szoktunk. A citromos Gösser a szerencsétlen áldozat egyébként, és valószínűleg nem vagyok férfi, amiért tetszik hogy nem töményen keserű, hanem inkább savanykás.
Továbbá a sarki török gyorsbüféből kínai lett, mármint hogy nem a török változott át, csak a büfé, bár az is csak félig; vicces egy kínai gyorsbüfében vízipipa és török képek mellett enni, de legalább istenien főznek és hatalmas adagokat adnak. Egészségtelen, gáz, tudom.
Az egy vicces dolog, hogy pont a minap néztem az XMS oldalán, hogy van-e karrier rész, erre Handrás , hogy munkatársat keresnek.
Kaptam továbbá egy üzenetet, hogy Keresünk fiatalokat akik […] szeretik a pénzt. Konkrétan én szeretem, pláne elkölteni, akkor esélyes pályázó vagyok?
Tegnap olyan érzésem volt, mint Peternek a »Family Guyból«, mikor helyet cserél vele halál, ugyanis az »kálvin téri incidens« után majdnem elütöttek valakit az utcánkban, és még utána végignéztem ahogy majdnem megölik egymást. Majd a sörözőben ülve még egy mentőautó is megállt a sarkon, szóval jobb vigyázni.
»Kázmér« jelenleg sebészeti beavatkozás keretein belül szabadul meg két féltett kincsétől.
Valamit még akartam, de az nem jut eszembe, szóval ki lehet kapcsolni.
Egy rövid bejegyzéssel szpemmelném a saját blogomat. Először is, Kázmér ma átesett a »kasztrálás« folyamatán, egyelőre jól van, pihen, egyáltalán nem viselte meg a dolog, még néha kicsit pislog, de semmi extra. Szokásos csináltattuk a dolgot, hetesezer forintost kértek érte, és egy óra alatt megvolt a dolog.
Az állatorvosi rendelőben van egy kilenc hónapos, kasztrált maine coon kandúr; gazdit keres, ingyen elvihető. Rendkívül kedves, kicsit bolhás, de ezen éppen dolgoznak, a bolhairtó szert kell csak kifizetni, és illetve tetszés szerint becsületkassza, de különben ingyen elvihető. Jelzem, hogy maine coon macskát százezer forint alatt nem igazán kapni. Lehetőleg olyan helyre lenne jó ha kerülne, ahol ki tud menni kertbe is.
2009. augusztus 23., 11.19.31 – kiegészítés
A cica gazdára talált, köszi mindenkinek aki érdeklődött!
