mefiblog - főoldal

Na, azért az már tényleg húzós hogy a Budapesti Műszaki Egyetemnek mennyire használhatatlan oldala van.

Nem kinézetre, nem szabványosságra vagy hasonlóra gondolok (bár lévén hogy egy műszaki egyetem, nem ártana ezeknek rendben lenniük), hanem arra, hogy egyszerűen nem lehet megtalálni semmilyen információt. És nem én vagyok a béna, mert internetezek már egy cirka tizenkét éve.

Lesz holnap ingyenes ASP.net-képzés a SZÁMALK rendezésében, és valamilyen megfontolásból nem a »Mérnök 39-ben«, hanem a BME I-épületének IB028-as termében.

Oké, rámegy az ember az oldalra, látja hogy elérhetőség, gondolná hogy ott lesz a cím, de oda kirkják hogy Műegyetem rakpart 3-9, ami sokat nem segít. Rendben, keresne az ember valami belső térképet, de semmi. Rámész a BME-VIK oldalára, de semmi. Oké, ott van egy megközelíthetőség, azt tudom is hogy a Petőfi híd budai hídfőjénél kell leszállni, de a BME-nek van cirka nyolcszázötvenezer kara-épülete-szaka-ajtaja, csak illene felrakni egy belső térképet, és azt szembetűnő helyre kiakasztani.

Tudom persze hogy az iskolai honlapkészítés macerás téma, mert mindenki jön hogy ért hozzá, mindenki a saját részét szeretné legelőre tenni, fizetni senki nem fog érte, pláne nem egy műszaki iskolában, a végeredmény meg sosem jó.

És így van ez a mi sulink és gyakorlatilag az összes felsőoktatási intézmény weblapjával.

Pedig a külföldi (angol, német stb.) főiskoláknak nagyon-nagyon szerethető, kényelmes, elegáns lapjaik vannak. És a vicc az, hogy ember lenne rá mindenhol, mert félévnyi ösztöndíjért bármelyik tehetséges hallgató kiváló anyagot fejlesztene, vagy valami TDK-munka keretein belül.

Kismilliárd kínai gyorsétterem van Magyarországon, pláne Budapesten.

Mindenki ismer egy jót, valami kis kínai maszek házaspárral, baráti társasággal, családdal vagy akármi, ahol ugye hatszáz forintért jóllakik az ember, és még valami újdonság-szerűt is fogyaszt, ami mondjuk nem a szokásos pörkölt nokedlivel. Sokan félnek tőle (bár mióta gyakorlatilag céh van a kínai étkezdékre, néhány korábbi balhéi után, szinte fölösleges, annyi esély van a romlott vagy gyanús származású étel fogyasztására mint akármelyik másik gyorsétteremben). A kínai egyébként sem a legtisztább nép, más egyszerűen a kultúra, ott az olimpia miatt biztosan mindenki hallotta, hogy rendeletileg kellett megtiltani a köpködést.

Az én kedvenc kínaim (mint sok más) néhány sarokra van csupán a lakhelyemtől, nemrég nyitott, és egyszerűen imádom. Itt szerettem meg a kínai kaját, mint olyat, mert bár látszólag itt is ugyanazokat az ételeket fogyaszthatjuk mint máshol, szecsuáni meg illatos omlós, de egyrészt mindegyiknek finom a fűszerezése, és különböző, nem pedig olyan egység-ízű, töményen erős és szójás, ellentétben a legtöbb hellyel. A hagymás csirke például maga az élvezet, nem csíp ugyan (lehet kérni csípősen is), és ha itt azt mondják hogy nem, akkor tényleg nem. Viszont finom és szinte mindig friss. Ráadásul bármit megcsinálnak maximum tíz perc várakozási idővel.

A képen kukoricás csirkehús látható, kis adag:

De az egyik kedvencem még a sült tej, biztos van máshol is persze. Ha jól értelmeztem amit a tulaj mondott, akkor a tejet gombóc alakú formában lefagyasztják, majd ebbe a bundaszerű panírba forgatva hirtelen megsütik. Krémes a belseje, ropogós a külseje, finom.

Amit sajnálok az összes ilyen helyben, hogy nincs meg a hangulat annyira. Jó volna egy vörösre festett helység, azokkal a díszes lógó lampionokkal meg hasonlók. Viszont amit itt egyszerűen imádok, hogy folyamatosan mosolyognak és kedvesek, és nem azzal a sunyi mosollyal, hanem tényleg, és ha egy falatot ott hagysz, akkor megkérdezik hogy nem ízlett esetleg. Ezt sokszor tegyük hozzá, hogy luxus éttermekben elfelejtik megtenni. Nem is beszélve a rengeteg másik kínairól, mint például a Váci utcában is, a Burger Kingtől néhány lépésre, ahol az embernek nemhogy az étvágya, de még az életkedve is elmegy a bunkó kiszolgálástól. És nem azt mondom én, hogy nyolcszáz forintért nyalja ki a seggem, de azért egy mosoly vagy legalább egy icirpicirit érdeklődő arckifejezés jól esne.

Lehet hogy lassan két éve nem nézek híradót, és azért, de ha ma teljesen véletlenül nem látom, hogy megkezdődött a 41. filmszemle, akkor tuti csak utólag hallok róla, vagy menet közben. Három éve akarok eljutni már, ráadásul a tavalyi egyik nagyon népszerű filmet, Pater Sparrow 1 című remekét azóta sem sikerült elkapnom, viszont legalább van rá esély hogy most sem fogok különböző okokból, bár igyekszem majd legalább egy filmre beülni. Meglátjuk.

Szóval volt ez az esemény a SZÁMALK és a devPortal rendezésében a BME-n. Furcsamód mint kiderült a BME-seknek azt annyira nem siettek elmondani, hogy ez egy SZÁMALK-GDF buli lesz, amikor elmondták a szervezők, volt is nagy csend. Akkor meg pláne, mikor Endrődi Tamás kérdezett két dolgot, és mindkettőre két GDF-es tudott válaszolni. Mondjuk jó, annyi előny van, hogy mi gyakorlatilag fél évig tanultuk ugyanezeket.

Nagyon jó lehetőségről van szó, díjazom hogy csinálnak még többet, ugyanis az ember beül, töményen megkapja a lényeget kétszer nyolc órában, aztán ha érdeklődik a dolog iránt továbbra is, egyszerűen utánaolvas. Kezdetnek viszont tökéletes, annál még több is ad kicsit, ráadásul itt nincsen rizsa, volt egy néhány mondatos bevezető, és rögtön ugrottunk a tömény kódba, hogy mit hogyan kell megvalósítani.

Érdemes figyelni a devPortal híreit, mert azt mondták hogy a BME regisztrációs hetei alatt több hasonló esemény lesz, ráadásul ebből még lesz az Óbudai Egyetemen valamint talán Debrecenben is, ez még nem biztos.

Kaptam egy ilyen pólót is:

Szeretném tömören és röviden összefoglalni az én listámat:

»Becstelen brigantyk«: legjobb film, legjobb rendezés, legjobb férfi mellékszereplő, eredeti forgatókönyv.

»FEL!«: legjobb animációs.

»Julia & Julie - Két nő, egy recept«: legjobb női főszereplő.

»Distrinct 9 avagy a kilences körzet«: vágás, feldolgozás forgatókönyv.

A listát a jelöltekről erre megtaláljátok.

Hálás dolog egyébként, hogy a Magyar Telekom karrieroldaláról jön mindenféle értesítés az új álláslehetőségekről, múltkor például naponta öt-hat e-mail jött létesítési hibaelhárító32432 témakörben, de bezzeg a gyakornoki programra való jelentkezést elfelejtették küldeni, nekem meg pont sikerült lecsúszni róla.

Viszont. Van a »Fringe« című sorozat, amiben van az úgynevezett megfigyelő, aki kopasz, hosszú kabátban, kalapban és aktatáskában közlekedő egyén; sokat nem tudni róla de mindenhol ott van. Ő az:

A vicces dolog, hogy pár hete egy teljesen ugyanilyen ember ült velem szemben a metrón, annyi különbséggel hogy nagyon rövid tejfölszőke haja volt, kalap nélkül. Akkor viccelődtem vele magamban, hogy jé, a megfigyelő, le is akartam burkoltan fotózni, de aztán átment egy másik szerelvénybe.

Ma meg ülök a metrón, bambulok a fejemből, és nézem hogy a másik kocsiban ott ül ugyanez a csávó. Majd pár megállóval később leszállt, és átjött abba a kocsiba, amelyikben én ültem.

Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha.

És most nem arra gondolok, hogy az itthonra behozott Snehulky teljesen más, mint amilyet kint lehet kapni, hanem a szokás szerint közelmúltban történt politikai eseményekre.

Nem akarok most linkelni, valószínűleg mindenki tudja mik történtek (fegyverkezünk és háborúra készülünk ellenük, ők hűségesküre köteleznék az egész országukat és így tovább).

Szóval akkor csak bennem vetődik-e fel a kérdés, hogy akkor most mi is van?

– Ó te szegény, ez nem a te estéd – mondta a közértben a pénztáros csaj, nem is tudva, mennyire igaza volt.

Az még annyira nem bosszantott fel, hogy az orrom előtt ment el a metró, a következőre meg hat percet várni kellett, az viszont annál inkább, hogy miután két percet szöszöltem hogy elővegyem a bérletem, az ellenőr meg sem nézte, de legalább a földalatti is az orrom előtt ment el, megdobva még hat perccel a várakozást. Aztán gondoltam beugrok a közértbe venni két túrórudit valamint egy kis kolbászt meg sonkát egy jó rántottához, erre fizetéskor mondja nekem a nő hogy lehalt a terminál, csak kápé.

Na, ekkor hangzott el a fenti mondat, én meg inkább legyintettem, hogy semmi baj és hazajöttem.

Amikor először láttam a Harcosok klubját, azt hiszem tizenkét éves lehettem. Akkor annyira nem mozgatta meg a fantáziámat; tetszett persze, de akkortájt egyáltalán nem rajongtam Brad Prittért meg ez a film közel nem az, amelyiket az ember tizenkét évesen tud megfelelően kezelni. Inkább az, amit meg kell néznie tizenkét, tizennyolc, húsz, huszonkettő, huszonöt stb. éves korában, minden alkalommal újraértékelve.

Több dolgot is imádtam egyébként most, mikor újranéztem, az egyik ilyen például a karakterek. Zseniális, ahogyan bevezetik, kibontják majd lezárják a szereplők történetét. Valamint ami már tetszett régebben is, hogy végre egy film, aminek normális befejezése van. Egyrészt bátran meg mertek lépni olyan lezárást, amit máskor gyáván kihagynak, másrészt pedig pont kellőképpen hagyja gondolkodni az embert, de nem esik át a ló túloldalára azzal, hogy legszívesebben letépnéd a vásznat, lerúgnád a tévét és így tovább.

Aztán még ott van az IKEA-jelenet, ami ugye másfél-két percben gyakorlatilag porrá-rommá alázza az egész modern világképet, mely egyébként az egész filmre elmondható, kicsit több időben.

Kiváló darab a Harcosok klubja, az a film, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell, de mint fentebb írtam, inkább minél többször. Pláne manapság.

Értékelés: 5 pont

Van egy másik blog, amit már régóta szeretnék ajánlani.

Nem tudom ki írja igazából, de gyakorlatilag a kedvencemmé nőtte ki magát három bejegyzés elolvasása után; küzdelem rábírnom magam, hogy ne osszam meg minden írását Readerben. Itt van például az Az utolsó vacsora című bejegyzés, amit terjedelme miatt ide nem emelnék át egy-az egyben, ezt inkább egy másik írással tenném meg:

gyönyörű vagy, fehér, érintetlen és tiszta, az ég és a csillagok csak a társaid, mert csupán ők érhetnek fel hozzád, aztán hirtelen zuhanni kezdesz, mert lehúz valami nálad is erősebb, és akkor már hiába vagy szép, mert teljes pompádban földet érsz, ráolvadsz nyomtalanul, és még szerencséd van, ha csak én lépek beléd

Volt róla szó nemrég, hogy elvileg már »kellene lennie itthon Starbucksnak«, és lehetett látni mindenféle álláshirdetéseket, tegnap pedig sétálgattunk a WestEndben, és az alábbi képet láttuk:

Az most megint más kérdés, hogy az üzlet szó mit takar, mert lehetséges hogy elsőre csak valami kávét meg bögrét árusító placcot nyitnak, ami azért sem tűnik elképzelhetetlennek, mert azon a szinten nem nagyon vannak kávézók, de majd meglátjuk. Mindenesetre remélem, hogy jobb lesz a kialakítás a bécsi üzletinél.

Időközben a tumblrről a homár is átvette a képet, újabb sikerélmény a mefiblog életében!

Most látom, hogy a kispadra is kikerült.

Egyébként nem, a kép nem fotosopp.

Sikerült már végre megnézni Holmes legújabb feldolgozását, és az első gondolatom az volt, hogy bár azonnal érzi az ember, hogy Guy Ritchie-nek valami köze van hozzá, de néha mégis elbizonytalanodik. Persze ezeket abszolút jó értelemben. Röviden egy mondatban úgy tudnám összefoglalni és ajánlani az új Sherlockot, hogy akinek bejön a középlájt Guy Ritchie-életérzés Robert Downie Jr.-ral valamint Jude Law-val, annak a moziban a helye.

Nekem gyakorlatilag azonnal kedvenc az összes olyan film, ami hasonló zenei és képi világgal rendelkezik, a színészgárda felét imádom, Holmesért pedig szintén rajongok, tehát nem volt nehéz élveznem a mozit, ellenben azért volt pár dolog ami zavart, például hogy a történet közel sem volt annyira kiszámíthatatlan. Jó lett volna valami triplacsavar a végére, amitől leesik kicsit az ember álla, mert így olyan kicsit mint a »Vasember«.

Könnyed kétórás szórakozást nyújt, beül az ember a moziba kikapcsolódni és lazulni, de aztán sokat nem fog agyalni filmen. Viszont mivel elvileg lesz több rész is, majd meglátjuk.

Értékelés: 4 pont

A BKV-figyelőn olvastam rajzolt bérlet történetét, és az vetődött fel bennem, hogy mi az istennek fizeti a BKV az ellenőröket?

Nekem nem igazán volt még velük atrocitásom: köszönök, mutatom, köszönnek (vagy nem) és kész. Néha bambán reggel jó estét kívánok, aztán mosolyognak vagy néznek rám mint egy hülyére. Vannak köztük parasztok, mint minden munkakörben és nekem is gyűlt már meg a bajom trollal, de alapjáraton tényleg nem tudnék negatívan nyilatkozni róluk. A metrón dolgozó ellenőrökre gondolok most leginkább.

Február másodikán járt le a bérletem, és a sztrájk miatti hosszabbításnak köszönhetően ötödike éjfélig tudtam vele utazni. Hatodikán teljesen elfelejtettem, gondoltam két földalatti megállóra az Oktogontól kipróbálom, figyelnek-e, legfeljebb sétálok. Lementem, elővettem (a bérletet mármint), udvariasan köszöntem, jól odanyomtam az orra alá, hogy lássa, megnézte, bólintott, köszönt én meg felszálltam a földalattira. Ezt aznap még több mint tíz alkalommal ismételtem meg, különböző helyeken, míg végül aztán megvettem a bérletet

Ettől függetlenül vicces, és ha megnézem mennyi problémája adódik a BKV-nak a néha előforduló sajnálatos ellenőr-utas konfliktusokból, akkor tényleg nem hiszem el, hogy a kapurendszer kiépítése a metrókon és a földalattin ne lenne megtérülő vállalkozás.

Ezt és a rajzolós történetet nézve pláne.

Emlékeztek még erre?

Anno a monitorokra lehetett felakasztani, hogy megakadályozzuk szemünk világának halálos sugarak okozta károsodását. Vagy például képet arról nem találtam, de lehetne még említeni a klasszikus műanyag billentyűzet-védőt, amit mindenki rárakott a spirál kábelű hatalmas méretű klaviatúrára, bár minek. Illetve ott vannak még a modemek a betárcsázós internettel, a Windows 3.11 és a millió hasonló klasszikus emlék. Durva, hová jutottunk az évek során.

És akkor ebből jön a kérdés: kinek mi a klasszikus számítógép-emléke?

Mesélek dolgokat.

Például az meglepett kicsit, hogy »Kázmér« macskaalmának ára százharminc forintot emelkedett egyik napról a másikra. Figyelem a híreket, de nem hallottam sehol, hogy több mint 50%-os áremelkedésre számíthatunk e piacon.

Vagy mondjuk mondhatnám azt is, hogy amikor beléptem a liftbe, előttem egy fiatal hölgyemény kilépett abból, és köszönt is illedelmesen, de az meglepett hogy mielőtt még a gombot megnyomtam volna, döbbenten konstatáltam a szemcsípő fingszagot, ami fojtogatva ölelte át az egyébként egy négyzetméternél nem nagyobb fülkét. Nem volt pofám kiszállni és inkább gyalogolni, de azért milyen proli dolog már telefingani a liftet, nem?

Illetve rájöttem még arra is valamelyik nap, hogy az új lakásban a fürdőszoba küszöbe valójában nem fekete, hanem arany színű, csak a rajta lévő koszréteg sima, homogén és fényes felületet alkotva módosította a küszöb eredeti felszínét, és ha véletlenül nem fújok rá a kíváncsiság kedvéért hideg zsíroldót (ami egyébként igen jó cucc, de gumikesztyű nélkül használhatatlan), akkor lehetséges hogy máig abban a tudatban élek, hogy fekete küszöb van a fürdőszoba előtt, pedig mint mondtam, arany színű.

Ez pedig egyszerűen csak szomorú, ha igaz egyáltalán.

Csak én vagyok vele úgy, hogy hiába váltogatják a »facebook« kezdőoldalát, nem érzékelek belőle semmit?

Nemrég is volt valami újítás, most is csipog hogy megújult a kinézet, de valójában nem tűnik fel semmi extra, viszont mindig jönnek, hogy milyen egyszerű lett, ami meg szimplán marhaság, mert amikor még regisztráltam vagy két éve, tényleg áttekinthető és tényleg egyszerű volt, most meg sikerült az egészet össze-vissza variálni és bonyolultabbá tenni, fejbe lőve a facebook-clean elvet.

Most például már visszakerült a fotó feltöltése gomb, de nem is olyan régen teljesen eltüntették, nem találtam olyat aki tudja hol van, mindenki csak wallra töltötte fel a képeket. Meg van még kismilliárd dolog, amit szerintem teljesen máshogy kellene, de persze ha a nagyközönségnek így jön be, akkor.

Ellenben ott a Hip Hop for PHP, ami már inkább szimpatikus.

Legelőször ugye fontos megjegyezni, hogy ez egy futószalagos film, nagyon látszik rajta, hogy csillog-villog minden, Hugh Grant magyar hangja Stohl András ismét előveszi bájmosolyát valamint a színészi tehetség, ami ugye annyira nem nagy, viszont még mindig jobb a feleségét játszó Sarah Jessica Parkerénél, akitől viszont kapartam néha a szék oldalát. Aztán még az sem elhanyagolható, hogy az ötlet sem túl eredeti, mert volt az a másik hasonló alsóbb kategóriába sorolható film, hogy Szegény embert az Amish húzza, aminek a főbb vonalai gyakorlatilag egyeznek.

És akkor el is mondtunk mindent: n plusz egyedik futószalagos romantikus film. Viszont ami elmondható, hogy az úgymond romantikus kategóriában, ahol a hasonszőrű filmek vannak, szóval itt azért annyira nem rossz. Ha elrángat rá a barátnőd, akkor nem fogsz szenvedni, és talán még röhögsz is párat, így az IMDb-n kapott 3,3 pontos értékelés kicsit keveslő, pláne hogy az előbb említett filmen negyede ennyit nem röhögtem, mégis kettő egész ponttal többet kapott. Nem mintha számítana persze.

Szóval így ennyi, nem volt ez rossz, de azért sokat sem szabad tőle várni.

Értékelés: 3 pont

A Chanel név egyet jelent a divattal. Az egyik legrégebbi márka, minden bizonnyal még azok is tudják hová tenni akiket cseppet sem érdekel a téma. Nekem mellesleg mai napig a N°5 a kedvenc női illatom.

Gabrielle Bonheur Chanel neve azonban már valószínűleg nem mond ilyen sokat a legtöbb embernek. Az árvaházban felnőtt, sokat megélt hölgy forradalmasította a női divatot, megteremtve a modern női öltözködést és a mai napig sikeres és úttörő márkát. Az ő életéről szól ez a helyenként kicsit az életrajzi darabokhoz képest is vontatott film, az »Amélie csodálatos életéből« megismert kedves Audrey Tautou főszereplésével.

Túl sokat nem szeretnék róla írni. Tetszett, továbbá ismét feltűnt, hogy van a francia kultúrának így a francia filmeknek egy olyan megfoghatatlan világa, amire szerintem még a legmélyebb érzelmű mélyérzelmű nagymagyar is azt mondaná, hogy varázslatos.

Értékelés: 4 pont

Természetesen nem.

Az történt valamelyik nap, hogy ültünk a »kedvenc kínainkban«, amikor bejött két negyvennek tűnő biciklis futár. (Első megfigyelés: negyven év körül biciklusfutár, fail-e? Valószínűleg nem az.) A szokás szerint rendkívül udvarias fiatal kínai eladónő köszönt hogy jó estét kíván, azok meg lehellózták. Tahóság-szint emelkedik. Eztán az egyik elkezdte magyarázni mit kérnek, az alábbi módon: kélek pici huszi ebbő', meg lakjál hozzá KUMPLIT ész olyan TÉSZTA élted?, eközben mutogatott és artikulált, meg mindenféle hülye fejeket vágott. Persze jót röhögtek azon, hogy ők az ARCOK, majd fizetett és távoztak. Az utána következő kínai mondatokat nem értettem, de valószínűleg nem az aznapi időjárás barátságos elemzés volt hallható.

És akkor itt jön az én véleményem az egészhez: aki negyvenévesen bunkó egy nővel, legyen az kínai, arab, néger, cigány, magyar, szlovák, román, félkezű, háromszemű, négymellű vagy akármi más, az egyszerűen egy bunkó paraszt.

Köszönöm a figyelmet.

Röviden: minek?

Kicsit hosszabban: a magyar Zümm fordítás szerintem kifejezetten jó, zümmök, zümmögés, zümmögök stb., ha megnézzük a twittert, akkor ez egy csillagos ötös fordítás. A koncepció ott van elrontva a Google részéről, hogy minek egy kismilliomodik, semmi újat nem nyújtó szolgáltatást elindítani. Akkor egyébként megfontolnám a használatát, ha nem rakna minden egyes hozzászólást a bejövő levelek közé, áttekinthetetlenné téve a postafiókot.

Majd elválik, de szerintem ez rosszabb mint a »Wave«.

Azt vettem észre, hogy a nem kifejezetten tematikus blogoknál (mint például a Sorozatjunkie, ahol egy bejegyzés egyfajta fórumként is üzemel) a sok szociális izébizé jelenléte, mint a Buzz, a facebook, a Plurk, a Twitter és a tumblr egyszerűen kinyírja a kommenteket.

Nálam túl sok komment amúgy sem volt, de mióta ezeken aktívabban jelen vagyok, pláne nincs, és azt vettem észre, hogy sok másik blogon szintén ugyanez van.

Különösebb jelentősége nincs, viszont arra gondoltam, hogy lehet idővel megszüntetem a hozzászólás lehetőségét és/vagy integrálom ide a mindenféle egyéb felületeken történő kommenteket, így például a Google Readerből jövőket.

Hogy azért embereknek van bőr a képükön, innen több ezer kilométerre, az Egyesült Államok jóléti nyomorából több mint fél évszázad elteltével valami idóták beperelik a MÁV-ot, mert hogy hatvan évvel ezelőtt annak szerelvényeikkel deportálták az ő hozzátartozóikat, mekkora károkat okozva nekik ezzel. Nem lepne meg, ha megmutatnák a lakásukat, és a legolcsóbb tárgy is kéthavi átlag magyar fizetésbe kerülne.

Hihetetlen, hogy itt lassan már mindent lehet.

Voltunk ma ilyen félig tumblr-érdekeltségű farsangi buliba, ahol valahogy így néztem ki, mint Joker.

Két gondolat.

Az egyik az, hogy nem volt túl jó a buli szerény véleményem szerint, mégpedig azért, mert háromszor annyian voltunk, mint amennyit a hely elbírt volna, így ülőhely nulla, a társaság számomra érdekesebb fele meg el volt barikádozva a hely kialakítása miatt. Én nem értek hozzá, de ha farsangi bulit szerveznék, és látnám facebookon hogy 160 ember jön el, és tudnám hogy a placcon meg nagyjából ötven fér el kényelmesen, akkor mondjuk átszervezném. Vagy valami. De persze az ülőhely hiánya annyira nem zavarná az embert, hiszem üvölt a technó, tombol a diszkó, de ha szar a zene, akkor már kezd az ember töke tele lenni. Konkrétan a harmadik olyan számnál, amikor akadozott a CD(!), én éreztem magam kellemetlenül.

A másik dolog a farsanggal kapcsolatos. Nyolcmilliárd éves hagyomány a farsang, ráadásul igen messzire nyúló magyar hagyomány is. Ez inkább a miénk, mint holmi helovin. Engem kifejezetten frusztrál, amikor valaki a farsangot gáznak tartja, de az amerikaiaktól irigyli a csokit vagy csalunk. Busójárás, vagy valami.

És ahogy sétáltunk most az utcán, direkt figyeltem az emberek reakcióit: mit vált ki vajon egy Joker. Odafelé mindenki teljesen ledöbbent fejjel nézett, legalább úgy, mintha leprás lennék, vagy nem lenne arcom vagy esetleg kukacok integetnének a szemem helyén. Aztán ahogy jöttünk hazafelé, több fiatal lett az utcán, és szinte mindenki mosolygott, hogy Jé, ott egy Joker, de leginkább közülük is csak a külföldi turisták. Egy még le is szólított, majd hatalmas Joker-nevetéssel továbbállt.

Tényleg gáz a farsang? Tényleg gáz beöltözni, akárminek is? Tényleg gáz ilyen régi és adott esetben kifejezetten mókás és jó hagyományokat őrizni, tovább vinni?

Nem tudom ki hogy van vele, de ha gyerekem lesz, szeretném ha élvezné a farsangot, a karácsonyt, a húsvétot és minden más hasonlót. Rendben, locsolkodni én sem szoktam már, de ezek olyan dolgok, amikre nem furcsán kellene nézni.

Rettenetesen elszomorító dolog valahol, hogy míg más országok és nemzetek büszkék a hagyományaikra, addig mi próbáljuk letagadni azokat.

Mókás videó így szombat délutánra:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Ezt a blogot most éppen Mao ajánlotta: Répamese, avagy egy majdnem kurva naplója.

Most tekintsünk el attól, hogy ez valódi-e.

Röviden a lényeg: a csaj doktorija a prostikról szól, így ő maga is belevág a szakmába 16 hétre. Korábban elkezdte magát névtelenül hirdetni, az ügyfél (nemtől, kortól függetlenül) jön, megy, fizetés helyett kitölt egy anonim kérdőívet, aztán többet nem jöhet.

Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy jónéhány egyetemista leányzó munka gyanánt hasonlóba vágja a fejszéjét, persze nem ingyen.

Ha jobban belegondolok, ebben egyszerűen semmi megvetendő nincs. Elkéri a pénzt, védekezik, barátja valószínűleg nincs, így a szükségleteit napi egy normális ügyfél kielégíti, és napi durván tízezer forint nagyon nem rossz pénz.

Nem akarok én senkit arra ösztönözni, hogy legyen kurva az iskola mellett, és ha a saját gyerekemről lenne szó, valahol az egész gyereknevelést egy kudarcnak élném meg, de el tudok képzelni olyan szituációt, ahol ez rendben van.

Megmondom őszintén, az első harminc-negyven percben nem igazán értettem merre megy a vonat. Sokan ajánlották már a filmet, és ugyan konkrét dolgokat senki nem mondott, de bárki aki jellemezte, a megrázó és az elgondolkodtató szavakat használta.

Ez a film egyszerűen kiváló, minden apró logikai hibájától eltekintve. Mesterien építik fel apró információkat adagolva a kész történetet, miközben az ember egy órán és negyven percen át gyakorlatilag szenved, aztán az utolsó húszban is, annyi különbséggel hogy teljesen más miatt.

Áldozat. Szeretet. Erről a két dologról szól a Hét élet, és nem igazán láttam az utóbbi időben olyan filmet, ami ennyire jól mutatja be mindkét, egymástól nem is annyira távoli fogalmat.

Értékelés: 5 pont

Három dolgot is ünnepelhetünk ma.

Először is: boldog új évet mindenkinek! A kínai naptár szerint ma van a Tigris évének első napja.

Aztán: itt a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap, amit úgy látszik mostanra már menőbb utálni, ugyanis tavaly óta bármikor ha előjöttem a szokásos Valentin-ellenes véleményemmel, többségében egyetértettek az emberek, nem hujjongtak.

Végül de nem utolsó sorban pedig Bálint-nap is van, így szokás szerint boldog névnapot mindenkinek, akit így hívnak!

A legjobban az elfogyasztandó alkoholmennyiséget tekintve a Bálint nevű párkapcsolatban élő kínaiak járnak, bár erre valljuk be, kevés az esély.

Ma felmosás közben feltaláltam A Világ Legfantasztikusabb Találmányát. Nem tudom létezik-e ilyen, én még nem láttam, így elkönyvelem a saját sikeremnek a felfedezést, ha pedig létezik ilyen, akkor is, mivel nem láttam ilyet korábban.

A dolog rettenetesen triviális, annyira, hogy le sem merem írni, mert még a viledától jönnek és megölnek. Le kellene védeni a dolgot, komolyan.

Szóval ügye mikor felmos az ember, akkor a koszos rongyot belecsavarja a vödörbe, a kosz visszakerül így a tiszta mosószeres vízhez, majd ismét belemártja a tisztítószerbe, ezáltal valamennyi kosz biztosan rákerül a felmosott felületre. Az első ábrán egy átlagos vödröt láthatunk felülnézetből:

Az én találmányom mesterien egyszerű, mint ezt már korábban kifejtettem. A dolog lényege, hogy a vödör konténerét kettéválasztanánk, és a csavaró felület alá csak vizet öntenénk, míg a másikba mehetne a tisztítószeres lötyi. Kép:

Először belemártjuk a tisztítószeres vízbe, aztán felmosunk, aztán csavarunk (a koszos lé egy része belemegy a koszgyűjtőbe), majd újabb adag lébe mártjuk. A dolog hatása fokozható, ha tiszta forró vizet öntünk a koszgyűjtő részbe, és először oda facsarnánk a koszt, majd tisztító, facsar, tisztító.

Hát nem zseniális?

Amikor lefekvés előtt már lusta vagy bevinni egy pohár vizet az ágy mellé, de persze akkor kelsz fel az éjszaka közepén, ahogy a leeresztett redőny lukacsocskáin át beszűrődő holdfény megvilágítja az arcodat, felállsz és kibotorkálsz a konyhába, csukott szemmel, nehogy felébredj, megnyitod a csapot és úgy iszol, mint aki még soha azelőtt. Aztán visszabújsz a takaró alá, de már alszol is.

Ilyenek.

Rögtön a kulcsmondat: a Microsoft végre felvette a kesztyűt. Évekkel az első iPhone megjelenése előtt már előttük volt, egy asztalra lerakva, mégsem akarták megtenni. A Windows Mobile rengeteg dolgot tud, sokszor sokkal többet, mint az iPhone, és ha néhány éve meglátják a benne rejlő lehetőségeket, készítenek hozzá egy kellemes, felhasználóbarát, nem túlbonyolított felületet, továbbá kicsit kinevelik belőle a PC-n megszokott apróságokat (egy telefonon ne kelljen már registryt túrni), akkor az Apple-nek nagyon-nagyon kellett volna és kellene most lapátolnia.

Hosszas várakozás után végre megjelent a Microsoft válasza, itt egy másfél perces videó a lényegről:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A kezdőképernyő rendkívül barátságos, mint ahogyan az egész felület általánosságban: egyszerű, letisztult, kényelmes. A Zune-használóknak ismerős lehet a környezet, a Microsoft nyilván ezen a vonalon akart továbbmozdulni.

Most lesz majd igazán izgalmas a mobil piac: belépett a Google a »Nexus One-nal«, meg ugye android, most végre itt a Microsoft is valami használhatóval, már csak az iPhone 4G-t kell megvárni.

A hivatalos oldalon több infót is lehet találni, ha érdekel valakit a téma.

Ma felszállt egy emberféle a hatos villamosra, a kapaszkodó kaucsukokat ütlegelve, üveges tekintettel bámulva maga elé, miközben az alábbi szöveget mantrázta (részlet, a nagybetűs részeknél üvöltött):

Kommandós akarsz lenni, hogy a gecimet verjem az anádba?! KOMMANDÓS? Mikor azoknak NYOLCVAN kilós táskájuk van te meg NEGYVENÖT VAGY BASSZALAK MEG! KOMMANDÓS?! Te rohadék kis geci, hát ki a gecim vagy te, KI-A-GECIM-VAGY-TE?!

Majd beszaladtam a sarki közértbe némi felvágott és pékáru beszerzésének érdekében, ahol egy három fős, összesen 300, egyedenként olyan 80 OLF-fal bűzlő családocska tett-vett előttem, mindenféle számomra ismeretlen szavakat kiabálva, majd kértek öt deka akciós baromfisonkát, valamint egy darab zsömlét, szendvicsnek.

Én meg miközben fizettem arra gondoltam, hogy az ember megy három kört a hatos villamoson, és tudna indítani egy Szalacsit kutató Megasztár-jellegű műsort, Szalacsillag Születik! címmel.

Meg egy zacskót is kérnék, más nem lesz.

Az megvan, hogy módosítani fogják a KRESZ-t, mégpedig úgy, hogy a rendőrök bárhová állhatnak fotózás (tudod traffipax) céljából, egészen addig, míg nem akadályozzák a forgalmat. Szóval jó világ jön.

Szeretem egyébként a mostani időjárást, amikor még nincs tavasz, de már tél se igazán. Furcsa szögben süt be mindenhová a nap, megvilágítva az itt-ott megmaradt hótömböket, amik már csak távoli emlékként mutogatják, hogy itt pár hete még térdig érő hó volt, és a kék ég meg közben azt vigyorogja az arcodba, a finom és összetéveszthetetlen illatú levegővel egyetemben, hogy helló: jön a tavasz

Egyébként hogy ne csak a jó hírek jöjjenek az Apple háza tájáról, három apróság.

Az egyik, hogy a regisztráció az iTunes Store-ba egyáltalán nem ingyenes: ha megadod a bankkártyád számát, akkor azonnal terhelik 2 euróval (nagyjából ötszáz forint jelenleg), amit elvileg utána levásárolhatsz. Gonosz dolog egyébként, hogy a regisztrációt bankkártyához kötik, mert a junior kártyák például nem alkalmasak a netes fizetésre. (Ezzel kapcsolatban még lesz egy poszt egyébként.)

A másik, hogy a korábban valamilyen kacsa megoldással regisztrálók nagy részét (mert ugye az iTunes zeneáruházba nem lehet Magyarföldről vásárolni) egyszerűen kitiltották. Ez ugye automatikusan licenc-elvesztéssel is jár a nem másolásvédett zenék esetében, az alkalmazásokat pedig egyszerűen nem lehet frissíteni, és nem is szinkronizálja azokat.

A harmadik, ami már aggasztóbb lehet sokak számára: egyes hírek szerint az Apple tervezi a jailbreakelt iPhone-ok tiltását, mégpedig úgy, hogy az iTunes valamilyen módon megvizsgálná a készüléket, és ha találna erre utaló nyomot, akkor egyszerűen zárolná azt, és csak szervizben tudnák feloldani. Persze ha lenne ilyen, akkor lehetne védekezni (netkábel kihúz, iTunest nemfrissít stb.), és bizonyára két héten belül lenne erre is valamilyen megoldás a jailbreak készítőktől, de ettől függetlenül azért érdemes figyelni.

Szóval akiknek szökött vagy lopott, azok óvatosan használják a dallamokat.

Suli után beszaladtunk ma az »Alleeba«, ugyanis az ott lévő C&A elég korrekt, több szintes és nincs akkora tömeg, ráadásul a választék is megfelelő (most egyébként leértékelés van, ha esetleg érdekel valakit), utána pedig gyors bevásárlás céljából az InterSPAR-ba.

A hűtőknél beszélgettünk éppen valamiről, azt hiszem talán hogy milyen karrierlehetőségek várnak ránk, mikor odajött egy teljesen jól szituált, elegánsan öltözött, ápolt megjelenésű, talán még jóképű – bár ennek megítélése nem az én feladatom – srác. Megszólalt, és rendkívül udvariasan itt-ott dadogva az alábbiakat mondta:

Sziasztok, ne haragudjatok hogy így ismeretlenül megszólítalak titeket. Beszédfejlesztésre járok, ahol azt a feladatot kaptam, hogy száz idegen embernek mutatkozzak be. Szalai Gábornak hívnak, köszönöm szépen hogy végighallgattatok.

Nem igazán tudnám szavakban megfogalmazni mit éreztem, mondani sem tudtam érdemben semmit, ezért csak kezet nyújtottam neki, hogy Nádai Gábornak hívnak, és további sok sikert kívántam.

Említettem a »múltkori bejegyzésben« hogy szeretnék néhány gondolatot írni az interneten való bankkártyás fizetésről.

Megmondom őszintén, szűzgyerek vagyok a témában, négyszer vagy ötször fizettem összesen, és mivel a bank felé semmilyen kérést, engedélyezést nem tettünk ezzel kapcsolatban, felvetődött bennem egy kérdés. Ha ellopják a kártyámat, simán beírják a hátán található számokat, és megy is a terhelés? Mert ebben az esetben ez egy katasztrofális rendszer.

Tényleg nem tudom hogyan működik ez, de ha ilyen egyszerű, akkor azért elgondolkodtató hogy biztonságos-e az egész, mert ha ellopják a pénztárcámat, és nem veszem észre (nulla százalék az esély erre persze), akkor hamar megkopasztanak. Arról nem is beszélve, hogy nem lehetetlen egy olyan algoritmus megírása, ami szépen addig pörgeti a lehetőségeket, míg nem talál létező kártyaszámot.

Utána oknyomozok majd a dolognak, de ugye köztudott hogy a dolgok sorrendje: probléma miatti anyázás, probléma megoldásának esztelen próbálkozása, Google, probléma megoldása. Ez annyiban módosul ha az ember blogot ír, hogy az anyázás elé jön a blogbejegyzés. ;]

Valamelyik nap hajnal négykor feküdtem le, szellőztettem kicsit, s közben gondoltam megnézem ki van még rajtam kívül ébren ilyenkor. Kicsit meglepődtem hogy négy lakásban ment a tévé, egy-kettőben monitorfényt véltem felfedezni a függönyökön át, valahol meg csak a lámpák égtek.

Ami kicsit frusztrált viszont, az a fél négykor megszólaló riasztó volt, mikor éppen éjfél körül már lefeküdtem. Nem az volt a baj, hogy felkeltem, hanem hogy már másfél perce szólt a riasztó, másfél perc pedig nem az az idő, amikor véletlen félreütöd a kódot. Kinéztem, és ami meglepett, hogy csak én tettem így, de a szembe lakó hölgyemény mondta is hogy ne haragudjak, csak félrenyomta a kódot. Én meg mondtam neki hogy nem haragszom, nekem alap, hogy kinézek, és ha valami gyanús dolgot látok, azonnal hívom a rendőröket, meg áthajítok egy gránátot. Nem azért mert minden-lében-kanál a viselkedésem, hanem mert tudom mennyire szar, amikor betörnek az ember lakásába, annak minden értékét elhurcolva. Meg egyébként is, ez a privát szféra megerőszakolása gyakorlatilag; ez az egyik dolog, amitől a legjobban tartok egyébként.

Aztán még történt olyan is, hogy a mi liftünk az nem programozható (hah!), vagyis ha megnyomod a második emelet gombját, akkor utána már nem tudod megnyomni az elsőt, mert felrobban és meghalsz egyszerűen nem áll meg ott. Ily módon (meg szerintem egyébként is) ha valaki beszáll, illik megkérdezni hogy hányadik a szint. Ehhez képest ma beszállt egy nő, akit láttam már többször is, és szó nélkül megnyomta az én szintem feletti gombot, meg se kérdezve, hogy most akkor beleverjem-e az arcát a tükörbe vagy mégse.

A legviccesebb dolog mégis az volt, hogy bedobott valami közös képviseleti akármilyen cég egy levelet (ez is mekkora biznisz lett), hogy személyre szabott közös képviselést vállalnak, személyre szabott árakkal. Elgondolkodtam hogy mégis mit takarhat ez: aki többet fizet, annak tisztább lesz az ajtaja előtti terület? Vagy lesz majd egy liftes lány/fiú, aki a többet fizetőknek megnyomja a gombot, a kevesebbet fizetőket meg levegőnek nézi?

Ma volt-van a torkos csütörtök, amikor a résztvevő éttermekben 50%-os áron lehet fogyasztani bármit. Nem is tudom mióta nem sikerült már erre (sem) eljutni, de annyira nem is izgat mondjuk. Viszont lehet fogom magam inkább, és elugrom holnap a Pampasba, aztán eszek két szelet kobe steaket, úgyis olyan jó áron mérik.

A »múltkoriakhoz« kapcsolódóan két dolog.

Az egyik szorosan ez előző témához kapcsolódva: ha egy lány káromkodik az vagy szexi, vagy gusztustalan. Mire gondolok: arra gondolok, hogy adott esetben egy-egy trágár szó kifejezetten aranyosan hangzik egy lánytól, míg ha például az van, amit ma hallottam egy hatos társaságban, hogy tízből tényleg minden második szó a faszom, a bazmeg, a kurva anyját és a geci, akkor az pont hogy nem szexi. Mármint biztosan vannak olyan srácok, akiknek igen, de róluk meg ne is beszéljünk. De lehet persze, hogy csak én vagyok finnyás.

Viszont ha már a lányoknak beszólunk: azok a srácok, akiken feszülős gatya van, meg úgy néznek ki mint egy cicababa, nem érzik magukat kellemetlenül? Nem azt mondom hogy én vagyok a férfiasság mintaképe, mert biztosan nem, de azért van egy öltözködési norma, amit igyekszem követni, divattól és trendektől függetlenül. Nem csak a rózsaszín ingre gondolok, hanem például arra, hogy múltkor egy srácon cicanadrág szerű ruha volt, felette egy piros kabát, hozzá rózsaszín napszemüveg és hasonlók. És az a baj, hogy ez nem unikum mostanában, egyre több ilyet látni, sajnos talán többet is a kelleténél.

Furcsa világban élünk, na.

Szerintem egy teljesen korrekt ötlettel állt elő a Pannon (telenor): olyan tarifacsomagokat dobtak a piacra, melyekben nem perc, hanem darabszám alapú a számlázás. Vagyis egy hónapban adott hívást lehet indítani, minden sikeres hívás pedig csökkenti a még előfizetésbe tartozó hívásokat, utána pedig szintén darabonként kell fizetni, nem percenként.

Itt az árlista:

Kifejezetten jó dolog ez, persze az IKON-féle ultimét csomagtól messze van, ami azért elgondolkodtató, mert ha ezt továbbgondolva csinálnának havi ötezerért egy 30 darab hívás, 20 darab SMS, 500 MB internetcsomagot, akkor állítom hogy ötvenszer annyian fizetnének rá elő.

Február az akciók hava, sosem értettem hogy mért mindenki karácsony előtt vásárol, idáig kellene csak várni, és most fele annyiért lehetne rengeteg mindent megvenni, ami még akkor leértékelve is drágább volt. A budaörsi MediaMarktban 40 000 forint a harmadik generációs iPod Touch, 280 000 forint a 13,3"-os Macbook Pro. C&A-ban öt- és nyolcezer forintért bőrkabát és zakó, kétezerért ing és nadrág, meg hasonlók. Persze jellemző, hogy mindig ilyenkor van az, hogy két hét múlva lesz pénzem, amikorra pedig minden elfogy.

Cserébe megleptem magam egy hatezer forintról leértékelt szövetkalappal, ha már van hosszú »szövetkabát« is.

Nem titkoltan »azonnal beleszerettem« az ASP.net nyújtotta lehetőségekbe. Leginkább a code behind modell az, ami rögtön megfogott. Ezzel kapcsolatban jönne most néhány gondolat, a címből sejthető témával.

Az elején mondom, hogy akiket a kísérőszöveg nem érdekel, a kódot ide kattintva böngészhetik, nem bonyolult, nem nagy és UTF-8-as, a böngészőben színezve jelenik meg.

Klakkolás után tömény kódokkal és súlyos gondolatokkal folytatom.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ezt a videót Barbi osztotta meg Plörkön, és egyszerűen nem bírom megunni, most néztem meg ötödszörre. Egy galamb látható benne, ami (aki?) valahogyan felkerült egy közlekedő metrószerelvényre, és olyan nyugodtan, már-már mi van, nem láttál még metrózó galambot fejjel nézi a felvétel készítőjét, hogy az szavakkal leírhatatlan.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Folytatva a könnyed vasárnapi bejegyzéseket, pár szót az Apentáról.

A mit-igyunk-otthon téma szerintem mindenkinek ismerős: alkoholon élni nem lehet, a víz egy idő után snassz, a kólától és egyéb dolgoktól az ember csak szomjasabb, a szörpökre is rá lehet unni, igazán jó üdítők pedig nem igazán vannak (ugyan Dr. Peppert már lehet kapni).

Az Apenta elvileg természetes ásványvíz-alapú üdítő. Enyhe és kellemes íze van, és rendkívül jó szomjoltó. Végigkóstoltam az összes elérhető ízt, a sorrend csökkenően nálam: áfonyás-almás, meggyes, bodzás, szőlős, limonádés, málnás, grapefruitos, narancsos. Bár igazából nincs sorrend, de az ultimét favorit az áfonyás-almás; amúgy is áfonyabuzi vagyok, de ilyet még sehol nem ittam, isteni egyszerűen.

Ami miatt sokaknak még tetszhet, az az elérhető ár: a másfél literes kiszerelés általában 200-210 forint.

Ennyit szerettem volna.

Akkor leszek sikeres ember, ha reggel a snooze (szundi?) gomb maximum egyszeri megnyomása utn 30 perccel menetkész vagyok. Az a vicces, hogy ha lefekszem este tízkor, és felkelek délben, akkor is ugyanaz a szokásos még öt percet műsor megy. És emlékszem, hogy ez már akkor is így volt, mikor óvodás voltam, anyukámnak szerintem egy órával előbb kellett kelnie, mert egyrészt ő ugyanilyen, másrészt engem kiszedni az ágyból egy külön mutatvány volt.

A tegnapi blogbejegyzés-hullám azért maradt el, mert este tízkor vacsora után az ágyban még csak igényem sem volt arra, hogy bekapcsoljam a számítógépet. Mostanában ment úgyis eleget, de legalább már jön az alagút vége meló tekintetében.

Ezt a könyvet csak ajánlani tudom bárkinek, aki egy picit is foglalkozni akar Javascripttel. Az alapvető információktól kezdve a különböző népszerű gyűjtemények (JQuery például) bemutatásán át, a Cometig nem bezárólag minden megtalálható ebben a cirka hétszáz-egynéhány oldalas vékonynak nem nevezhető kötetben. Az ára is hasonló vastagságú: nyolcezer pénzt kérnek érte, de tényleg megéri. Rendkívül olvasmányos, a kódok jól áttekinthetők és logikusak, a feladatok átgondoltak és szerveroldalon PHP-kódokat is mellékelnek. A benne található forráskódok letölthetők, azokat folyamatosan frissítik.

Az egyetlen probléma a fordítással van, itt-ott hibás ragozások, kis- és nagybetűk, hülyén fordított szavak és hasonlók, de ezt a hasonló szakmai irodalomnál már megszokhattuk.

Ő egyébként olyan semmitmondó nevekért felelős mint mondjuk a Doom a Quake vagy a Wolfeinstein 3D. És ezek persze csak az ismertebbek. Az életműdíjat kevés informatikával foglalkozó ember érdemelné meg ennyire, mert bár ugyan nem a rákos betegek gyógyításában használatos módszereket fejlesztette zseniális szintre és nem is valami bonyolult és kivitelezhetetlennek tűnő matematikai képletet megoldását vezette le programjaival, mint amikre a legtöbb hasonló díjat osztják, hanem szórakoztatta az embereket, és azon túl olyan alapköveket ékelt be a játékiparba, amelyeket a mai napig nem sikerült és nem is volt szükség onnan eltávolítani. Arról nem is beszélve, hogy azokat a játékokat még élvezet volt teljesíteni, nem úgy mint a manapság néhány óra alatt teljesíthető csili-vili szarokat, már bocsánat.

Ennek örömére talán aprítok is egy kicsit W3D-ben.

Bevallom derekasan, MySQL-ben életemben nem írtam még tárolt eljárást. Vagyis írni mondjuk írtam, de nem használtam ki annak lehetőségeit. Tisztában vagyok a miértjével és a hogyanjával, de amikor öt éve írtam ezt a blogmotorszerűséget, akkor gőzöm nem volt még ilyenekről, mostanra pedig az a bajom, hogy sok helyen egyáltalán nem is engedik a dolgot.

A tárolt eljárások és a függvények rendkívül hasznos dolgok, többek között azért is, mert adott esetben nem rondítják a PHP-kódot a hat-nyolc-tíz soros hat táblát összekapcsoló négyféle JOIN-nal megtoldott lekérdezések, csak mondjuk egy sor. Nem is beszélve arról, hogy karbantartó műveleteknél sokkal biztonságosabb is. Ami pedig a megdönthetetlen érv, hogy ha módosul valami oknál fogva a lekérés, akkor azt az annak megfelelő helyen, az adatbázisban tudjuk megváltoztatni, nem pedig a PHP kódokban kotorászva.

Bizonyára mindenki számára ismeretes, hogyan lehet ilyeneket csinálni, de ha mégsem, akkor itt a módja. A phpMyAdminban kicsit macerás a kezelés (értsd: nincsen olyan felület mint például az SQL Server Management Studióban, hogy jobbklikk és látod minden tulajdonságát), így akiknek csak ez a felület van, azok a SHOW PROCEDURE|FUNCTION STATUS [LIKE '%enyem_valamim%]; kódot részesítsék majd előnyben.

Szintaktikailag máskülönben teljesen hasonló a legtöbb SQL-szerver nyelvezetéhez a MySQL-ben használatos módszer; itt van mondjuk egy függvény, amely az adott blogbejegyzéshez érkező kommentek számát adja eredményül:

CREATE FUNCTION postKommentekSzama(post_id INT)
RETURNS INT NOT DETERMINISTIC
RETURN (SELECT COUNT(komment.post_id) FROM komment WHERE komment.post_id = post_id);

Ha sikeresen lefutott, és nem panaszkodik semmire, akkor elvileg létrejött a dolog, a fent említett SHOW FUNCTION STATUS; kiadásával megkapjuk hogy van egy postKommentekSzama nevű függvényünk. Így lehet őt meghívni:

SELECT postKommentekSzama(1);

Ha pedig törölni szeretnénk, akkor ezt kell csinálni:

DROP FUNCTION IF EXISTS postKommentekSzama;

Megmondom őszintén, olyat nem találtam, hogy a MySQL-ben létezik-e a RETURNS TABLE, de ha valamilyen lekérdezést szeretnénk, ami eredményül egy táblát ad vissza, akkor az alábbi kód kell nekünk:

DROP PROCEDURE IF EXISTS blogbejegyzes;
DELIMITER $$
CREATE PROCEDURE blogbejegyzes(IN blog_id INT)
LANGUAGE SQL
READS SQL DATA
BEGIN
  START TRANSACTION;
    SELECT * FROM post AS post_result WHERE post_result.id = id;
  COMMIT;
END$$
DELIMITER ;

A DELIMITER szükséges, ugyanis ha nem változtatjuk meg az alapértelmezett pontosvesszőt, akkor a kód közben első helyen leírt pontosvesszőnél (itt a tranzakció eleje) meghal az egész.

Ellenben ha meg akarjuk hívni az eljárást:

CALL blogbejegyes(1);

Akkor az alábbi nagyon szexi hibaüzenet jön elő:

#1312 - PROCEDURE blogbejegyzes can't return a result set in the given context

Ez pedig legjobb tudomásom szerint azért van, mert a PHP-vel érkező MySQL modul, amit a phpMyAdmin is használ, sajnos képtelen megfelelően kezelni a tárolt eljárásokat. A megoldás az lehet, hogy másik modult használunk. A MySQL Improved Extension biztosan, de úgy tudom hogy a Pear: :DB is jól kezeli a tárolt eljárásokat.

Illetve ha valaki tud jobbat, az persze jöhet.

Képzeljetek el egy helyet, amely elsőre egy kisgyerek vagy lány mesebeli álmának tűnik. Ugyan szőke herceg nincs, de olvadó, fagylalt alakú, már-már ehetőnek tűnő asztalok; cukorkának tetsző székek; vakító fehérség és rikító színesség; kreatív, álomszerű berendezés; beöltözött és kedves alkalmazottak; hangulatos halk zene; milliós fogászati költség és vödröket megtölteni képes csurgó nyáltenger már annál inkább. Erre számíthat, aki ellátogat valamelyik SUGAR! kreatív cukrászdába.

Még nincs vége, olvasd tovább »

A mai naptól (vagyis ha azt nézzük hogy lefekszünk és mikor felkelünk már holnap van, pedig még ma feküdtünk le, akkor holnaptól) a következő szabály lép életbe.

Felállítok kettő, egyenként három elemből álló listát. Az egyikben az lesz, hogy minek kell aznapra mindenképpen meglennie, és ameddig az nincs meg, addig nincs alvás és lefekvés se, a másikban pedig az, hogy mik azok az életveszélyes és legmagasabb szintű sürgősséggel ellátott események, amelyek kiválthatják azt, hogy mégsincs lefekvés. A plusz egy elem pedig a tervezett lefekvés ideje.

Példának okáért.

Az első lista:

• villany- és gázórát leolvasni;
• lereszelni a sarkamról a bőrt;
• lehányni a monitort egy csúnya webdizájn miatt.

A második lista:

• a macska telibe hányja a hófehér szőnyeget;
• egy metró keresztülmegy a házon (ezt álmodtam éjjel amúgy);
• valaki bejön a lakásba és azt mondja, hogy We have to go back.

A tervezett lefekvés ideje: éjfél.

Köszönöm a figyelmet.

Nem rossz, de helyenként sajnos lehánynám miatta a monitort.

Van két saroknyira innen egy posta, gondoltam megnézem holnap mettől meddig van nyitva. Felcsapja az ember ilyenkor a huszonegyedik század telefonkönyvét, az internet egyetlen gugliját, begépeli hogy magyar ami posta, jön is rögtön a honlap. Kellemes mini, letisztult dizájn, barátságos URL-ek, egyszerűen áttekinthető elrendezés, itt-ott gyárilag világos alig beállított képek, szóval minden ami kell. Rögtön jobbra ott van, hogy postakereső, örülünk, kattintunk.

Hoppá, Firefox, Google Chrome és Opera – a weblap nem működik, bármit írunk be, a kereső gombjának megnyomására nem történik semmi. Gyanakszik az ember, átnyargal Internet Explorerre (linuxosok, macesek: szevasztok parasztok).

Máris jobb a helyzet. Vagy mégsem:

Én persze nem értek ezekhez, gőzöm nincs mi az az API, de félek hogy így nem fogok tudni keresni, úgyhogy rettegve zárom be a gombot. Oké, a posta tudom hogy 1062 Budapest, Szondi utca 54 szám alatt lelhető, Google Mapsen mutatom:

Na, be is gépeljük a dolgokat. Elsőre feltűnik, hogy valami miatt nincs eredmény, látom hogy a városnál piros csillag. Elkezdem írni, hoppá, megjelenik a listában rémlassan (fél percenként nyomtam egy betűt, a Bud résznél jelent meg a lista) hogy mik a lehetőségek. Kattintok, beírja, örülök. Beírom az utcát és hogy az egy utca egyébként, majd keresés. Rögtön megjelenik hogy válasszak kerületet, fasza, hatodik. Keresés.

Mi a fene. Irány a gugli, nyomozás, keresés. Hm, valahol ipszilonnal írták a Szondit, hát nosza, próbáljuk meg. Tippelj, van-e találat, hát persze hogy van:

Konklúzió: a szolgáltatás ebben formában használhatatlan. Itthon már lassan többen használnák böngészőt, mint Internet Explorert, így sok embert elzárnak a lehetőségtől. Arról nem is beszélve, hogy a keresőnek bár az űrlapja teljesen jó, egyszerű, a mögötte dolgozó alkalmazás és/vagy adatbázis hibás.

Végül még annyit, hogy ha egy blogról letiltjuk egy az internet fejlődését nagyban akadályozó klienssel látogató olvasókat, akkor vesztünk x olvasót, nagy ügy, mi hibánk. Azonban ha egy közérdekű weboldal kialakításakor nem vesszük figyelembe, hogy nem csak egy böngésző létezik, akkor nagyjából azzal egyenértékű dolgot művelünk, mint amikor egy új építésű középületben nincsen rámpa a kerekes székkel közlekedőknek.

Zuhanyfüggöny.

Néhány hét múlva megkezdődnek az országgyűlési választások. Őszinte leszek: el vagyok keseredve.

A választások kimenetelét nem nehéz megjósolni: a nyugdíjasok és a kisebbségiek döntenek majd – ismét.

Az én nagy problémám még az is, hogy nem tudok kit jelölni. Most lenne az első alkalom, hogy ilyen választáson adhatnám le a voksomat, de egyszerűen képtelen lennék dönteni.

Ott van az MSZP, mely ha az elmúlt évek során történtek után újra hatalomra kerül, akkor azt hiszem nagyon komolyan el kell gondolkodnunk, hogy biztonságos-e (anyagilag, közbiztonságilag, közérzetileg, egészségügyileg és úgy általában) 2010 májusától Magyarországon élni és dolgozni.

Aztán persze ne feledkezzünk meg a Fideszről, mert ha idehaza politikáról van szó, akkor az emberek vagy egy vörös szegfűt, vagy egy narancsot képzelnek maguk elé, mindenki aki valami másra gondol, az szélsőséges és beszámíthatatlan. Szóval ott van a Fidesz, ahol szintén volt és van mint a szőnyeg alá seperni, de egyáltalán nem lep meg, sőt, gyakorlatilag biztosra veszem a győzelmüket, mert idehaza az is nagyon jellemző, hogy a szavazásokat a metronómhoz lehetne leginkább hasonlítani, mely ha a bal oldalt elérte, visszamegy a jobbhoz és ezt végzi rekurzívan, míg valaki le nem lövi.

Ez az LMP, vagyis lehet más a politika jól hangzik, de sajnos nulla százalék az esély, az első bekezdésben említettek miatt. A nyugdíjasoknak teljesen mindegy hogy más-e a politika, ha megkapják a tizenszázezredik havi plusz pénzt, az LMP-nek pedig akkora népszerűsége sincsen, mint a két nagy óriásnak.

Népszerűsége viszont van az MDF-nek, bár én mostanában csak a leszbipártnak nevezem, a legújabb plakátjaikra alapozva (most ezt komolyan gondolták, hogy aki demokrata meg önálló az tuti hogy egy nő, aki ráadásul tuti hogy leszbikus is?). Amennyire szimpatikus volt nekem évekkel ezelőtt az MDF, annyira nevetségessé váltak mostanában, arról nem is beszélve, hogy mindenhol olyan dolgokról beszélnek, amiknek homlokegyenest az ellenkezőjét csinálják.

Van még a MIÉP is.

Aztán ott a szörnyeteg, a Jobbik. Tudom, hogy arra is roppant alacsony a százalékos esély, hogy ők nyerjenek (bár ha figyelembe vesszük a legutóbbi szavazást, akkor talán annyira mégsem), ellenben az egyetlen olyan párt, akiben még egy hajszálnyi esélyt, reményt, akármit látok. De mindenesetre azzal szerintem kevesen nem értenek egyet, hogy a Jobbik az egyetlen olyan párt jelenleg, mely még nem játszotta el az összes lapját, és a legértelmesebb, nagyjából mindenki számára megfelelő, nem nyugdíj-orientált programot tudta letenni az asztalra.

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, mik lesznek az eredmények, csak az a baj, hogy emellé a kíváncsiság mellé egy legalább ugyanekkora adag rettegés is társul – azt hiszem nem alaptalanul.

Amikor kiírtam nemrég »az én oszkár listám«, akkor még nem láttam az Up in the Air című remeket, ebbéli elmaradásomat ma pótoltam.

Át kellene írni valahogy azt a listát, mert valami elismerés mégiscsak illeti az Egek urát, bár azt nem tudom, hogy melyik, mert a »Becstelen Brigantyk« az esélyes ellenfél, a két filmet viszont még viccből is badarság lenne egymáshoz hasonlítani.

A főszerepben a George Minden-Nő-Kedvence Clooney, akit én utoljára a »Michael Clayton« című filmben láttam. A történet pedig mogyoróhéjban annyi, hogy Ryan Bingham (ő klúni) a charme-os (sic!), drága öltönyt és gondosan válogatott nyakkendőt viselő főgonosz, aki azért kap súlyos összegeket, hogy elvégezze a piszkos munkát: kirúgjon embereket. Az egyetlen klisé, hogy a cégek azért bérlik fel a kirúgóscéget, mert ugye nyirbálni akarnak a költségvetésen, ezért elbocsátanak valakit, de simán kerül annyiba a kirúgatás, mint amennyibe az ember féléves fizetése.

Bingham otthona az utazás. A beszállókártyák, a szállodai ne zavarjanak feliratú táblácskák, az autókölcsönzés, az arany tagsági kártyák. Ebben az elsőre mézes-mázasnak tűnő cukorkában úszkál vígan, míg az egész persze el nem kezd leolvadni. Innentől pedig szpojler nélkül nem igazán lehet nyilatkozni, tehát marad a filmnézés.

Kiváló darab volt, minden másodpercét élveztem, és külön pluszpont azért, ahogy végig röhögcséltem meg mosolyogtam, aztán az utolsó percben, mikor ment a végefőcím, nem igazán tud mit kezdeni magammal.

Értékelés: 5 pont (Simán alap darab.)

A V bár elsőre újdonságnak tűnik, egyáltalán nem az. Még a nyolcvanas években volt belőle minisorozat, sorozat és még könyv is, a 2009-es verzió ezek mai szemmel és felfogással való bemutatása. Arról szól, amiről még film és sorozat sosem: a földönkívüliek megérkeznek a bolygónkra. Ám a káosz után egyszer csak megjelenik a vezetőjük, akit Annának hívnak és bár szexi, de kiráz tőle a hideg, amint mosolyogva közli: semmi pánik, békével érkeztünk, csupán vízre és néhány számunkra fontos ásványi anyagra lenne szükség, cserébe kaptok tőlünk a hihetetlen technológiánkból.

És tényleg minden jól megy: A V-k között nincsen csúnya, a mi orvostudományunkat nevetve sárba tiporja az övék, az űrhajóik és a kommunikációs technológiáik fényévekre a miénktől és ami kifejezetten szimpatikus, hogy nem csak Amerikában jelennek meg, hanem különböző nagyvárosokban amik között nincs ott Budapest, de nem is az amcsiknál van.

Négy rész ment le eddig, szimpatikus, sokszor kiszámítható de alapjában véve izgalmas sorozat, sok-sok ismerős szereplővel más sorozatokból. Jelen pillanatban csak ajánlani tudom, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Múltkor írtam, hogy a »WestEndben nyílik Magyarország első Starbucks kávézója«, amit az ott látható fotó alapján mertem feltételezni. Aztán most látom, hogy a feliratot nagyon gagyi módon kicserélték:

Annyit mondjuk megcsinálhattak volna, hogy az üzlet feliratot is letakarják. Kíváncsi vagyok, mi van most amúgy.