A mefiblog corporation (bejegyzett védjegy) dinamikusan fejlődő lelkes és impresszíven depresszív passzív-agresszív csapatába keres korosztály, nemi-, vallás- és országbeli hovatartozástól függetlenül (cickányok kizárva) az alábbi pozícióba:
blogger, moderátor
várja a jelentkezőket a mefiblog corporation fő terméke, a mefiblog vakációs üzemmódjának tartalomszolgáltatására.
Elvárások
magas íráskészség;
olvasott szöveg gyors megértése;
nagyfokú exhibicionizmus;
színes publikációs lista;
kétéves tapasztalat hurkatöltésből;
felsőfokú nyelvvizsga eszperantó, orosz, és hindi nyelvekből;
valamilyen fetisizmus (például olyan számítástechnikai termékek iránt melyeknek egy megharapott alma a logója).
Amit kínálunk
soha meg nem kapott csokoládé, korlátlan mennyiségben;
személyes alkoholfogyasztás a mefiblog corporation elnökével, Mefivel;
nem pozitív előjelű fizetés;
érdeklődőknek a mefiblog corporation kabalaállatának, Kázmérnak megsimogatása;
ingyenes hegedű-filter a nyolc év múlva megrendezésre kerülő magyarországi focivébére.
Karikatúrás fényképből és/vagy avatarból, e-mail-címből, rövid bemutatkozásból és rövid motivációs levélből álló önéletrajzaikat a zokni [fütyülős] mefi [g] be e-mail-címre várjuk.
Egyébként ez nem vicc, aki szeretne az tényleg jelentkezzen. ;]
Na, akkor most az lesz, hogy a holnapi napon én elrepülök a nem olyan messzi Bologna városába, egészen pontosan Forlì-ba, ahonnan továbbutazom a toszkán nap érlelte mesés tájakra, ahol két hétig pizza, penne, ragù, brushcetta, profiterole és egyéb förmedvények elfogyasztására kényszerülök.
Ha minden igaz van elvileg nyolc-tíz ember, aki garázdálkodik majd itt, azt nem tudom hogy bejegyzések tekintetében mit alkotnak, de nem félek.
Tartozom egy vallomással nektek, a rendkívül hatásvadász cím nem egészen valós, hiszen a mefiblog nem alakul át, nem szűnik meg és nem lesz belőle mondjuk ital nagykereskedés. Azonban Mefivel beszéltünk már pár alkalommal arról, hogy szívesen megpróbálkoznék a blogjának átalakításával, erre olykor heves fejrázással vegyített vállvonogatás, máskor heves vállvonogatással kombinált fejrázás volt a válasz.
Végső soron persze, csak és kizárólag a saját magam na és persze a Ti szórakoztatásotokra úgy döntöttem, hogy ha már kitört a nagy szabadságolások ideje, és Mefi egyébként is nyaral, hát idén nem NSFW tartalommal örvendeztetem meg vendégbejegyzésemben az olvasókat, hanem egy kicsit extrémebb dologgal, újragondolva Mefit, vagyis inkább az Ő blogját.
Elég régóta olvasom Mefi blogját, és még emlékszem azokra az időkre, mikor halálos feketeség lengte be a képernyőt, mikor rákattintottam az akkor még Mephisto néven futó blogger úr naplójára. Aztán nem sokkal később, de valamivel több beszélgetés na és persze szócsata után jött ez a mostani design, amit valószínűleg te is látsz, ha éppen nem RSS olvasóból nézed a blogot. Az akkor kicsit furcsának ható kék-zöld-keki kombinációt hamar megszokta a szemem, és szerintem ezzel ti sem vagytok másként, hiszen évek óta ugyanaz a design fogad mindenkit, és az elsőre talán kicsit esetlennek tűnő "M" betű lassan védjeggyé vált, hiszen ahol Mefi kommentál, ott feltűnik a logó is.
A jelenlegi logó egyszerű, a maga egyszerűségében jó. Nem mondanám, hogy szép, de ezzel nem szeretném megbántani Gábort, vagy éppen kritizálni a designeri kvalitásait, ez egyszerűen a saját véleményem. Viszont ezt sem kell kritikaként kezelni, vagy véresen komolyan venni, hiszen példának okáért a Magyar Telekom (és vele együtt a német ) arculatára is pontosan ezt tudnám elmondani: nem tetszik, de láthatóan jól működik. S hogy honnan a párhuzam? Bár a két arculat "ára" nyilvánvalóan nem említhető egy lapon, ezzel párhuzamosan a ráfordított időmennyiség sem azonos, viszont akármelyiket is nézzük, a maga szférájában harsány, kiemelkedő, semmi mással össze nem téveszthető alkotásokról beszélhetünk.
Ha alaposabban szemügyre vesszük a logót, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag egy vastag fehér keretbe foglalt, gömbhatásúra árnyalt kék körről beszélünk, aminek a közepén egy Trebuchet MS fonttal írt kis "m" betűt láthatunk némileg elforgatva. Nem túl bonyolult a képlet, viszont a megjelenés markáns, olyannyira, hogy másolni is szerették volna már, ami azért valahol egy jó ómen. Ez idáig persze olyan egyértelmű, hogy ha egy autistának mutatnám meg, valószínűleg ő is elmondaná róla ezeket (na jó, lehet a Trebuchetet összekeverné a Comic Sanssal), viszont van itt egy rendkívül fontos tényező: az egész "márka" nagyon jól, egységesen és következetesen van lekommunikálva az interneten, érdemes megnézni a filmajánlókhoz beszúrt képeket, vagy példának okáért Mefi tumblrjét.
Eleget írtam már a múltról, és mivel lassan leszakad a kezem, ezért beszélnénk inkább arról, ami a bejegyzés címe is, az átalakulásról. Az új logó megtervezésekor számszerint 3 lehetséges megoldás lebegett a szemem előtt, ezek közül végül lustaságomnak köszönhetően csak jutott a vázlatfüzetből a monitorra, ez itt alant:
Az új logóban igyekeztem felhasználni a mefiblog élményt meglévő szeleteit, tehát a színeket, a kissé bohókás formavilágot, és ezt kombinálni valami olyasmivel, amitől az egész felnőtt lesz. A választásom a Maurea család vékonyított (thin) betűkészletére esett, ezzel szedtem a különféle variációk szövegeit. Ez alól a vakációs kiadás (ami szerintem kissé sutára sikeredett) a kivétel csupán, ahol ugyanezen betűcsalád normál (regular) készlete lett a nyerő.
A logóban található részeges Mikiegér - vagy burnout-tricikli, ahogy tetszik - szimbóluma több jelentést is takar. Egyrészt, ha Mefi valamiféle csoda folytán mégis beleszeret, akkor valószínűleg a használata a blog 3. verziójának bevezetésével esne egybe (legalábbis én tuti akkor vezetném be), így a három kör egyben lehet a blog verziószáma is. Másrészt a forma önmagában befoglaló elemként is viselkedhet, erre igyekeztem (bár lehet nem sok sikerrel) egy példát mutatni a vakációs kiadásnál (lásd alant, a linkelt PDF fájlban).
A logóból készült persze egy avatarban, vízjelen, vagy YouTubera felkerülő duplavajas-kiflis-videóban mint insert használható változat is, ahol törekedtem az egyszerűségre, és az "m" betű, mint motívum maradt a központi helyen. Ebből a logóból is készület változatok, amiket a cikk legvégén linkelt PDF fájlban tekinthettek meg.
Szerettem volna kicsit többet beszélni arról, hogy milyen szempontok szerint dolgoztam, mik voltak a kihívások (például szúnyogok megölése) a logó tervezése közben, azonban mire a szövegszerkesztő elé kerültem, elfogytak a szavak és egyébként is egy kép többet mond ezer szónál. Így tehát, aki nem rettent el az első bekezdés elolvasása után, megnézheti az experimentet részletesen bemutató PDF fájlt, egészen pontosan itt:
Mindenféle építő jellegű kritikát, javaslatot és nem trollkodás szintjén megragadt kommentet szívesen fogadok, remélhetőleg Mefi is beköszön olaszországi rejtekhelyéről, hogy megossza veletek a véleményét erről az egészről, hiszen ez itt az ő tudta nélkül történt ámokfutás eredménye csupán, és nyugodjatok meg, nem áll szándékában új orcát varrni a mindenki által ismert és szeretett mefiblogra.
1975-öt írunk, hétfő reggel van. Egy kis felvidéki faluban a tizenkét éves Ági leány épp az iskolába igyekszik. Akkor még nem tudja, de erre a hétfő reggelre élete végéig emlékezni fog. Ma kapnak levelezőtársat. Ági egy kárpátaljai magyar kislány, Erzsi címét kapja. Hazaérve Ági boldogan meséli anyukájának, mi történt az iskolában, majd még azon a héten levelezni is kezd Erzsivel.
A két kislány, annak ellenére, hogy a köztük lévő távolság közel 400 kilométer, nagyon rövid idő alatt nagyon sok mindent tud meg egymásról, kapcsolatuk igazán bensőségessé válik. A nyolcvanas évek elején járunk, mikor a leveleken túl már ajándékokat is küldenek egymásnak, javarészt olyan dolgokat, amik az egyik országban beszerezhetőek, a másikban nem, vagy csak nehézkesen. Így lesz Áginak többek között lemezjátszója abban az időben, mikor még egy ilyen eszközért egyhavi fizetést kellett kifizetni.
A két kislányból szép lassan két felnőtt, Ágiból eladónő, Erzsiből tanárnő lesz. Mindketten férjhez mennek, de a levelezéssel nem hagynak fel. Erzsinek egy fiú, majd egy lánygyermeke is születik, Ági egy fiúgyerek édesanyja.
A hosszú múltra visszanyúló levelezés 1992 környékén, a Szovjetunió felbomlása után szakad meg a levelek kézbesítésének hiánya miatt.
Vágás.
Egy átlagos, kissé hűvös szombati nap van, valamikor 2007-ben. Ági ilyenkor délig dolgozik. Munkából hazaérve általában a tévékészülék mellett teszi-veszi a dolgait. Ezen a napon is így történt. A helyi csatornán egy találkaszervező műsor megy, benne két barátnővel, akik 20 éve nem látták egymást. Áginak azonnal eszébe jut saját sorsa, benne Erzsivel, akiről immáron több, mint tizenöt esztendeje nem tud semmit.
Számítógépet ragad, hogy valami jelet, információt, egy kis morzsát, bármit találjon. És talál. Egy újságcikkre bukkan a kis ukrán falu középiskolájának ballagásáról, benne Erzsivel mint osztályfőnökkel. Áginak sem kell több, felkeresi emailben a szerkesztőséget a helyi iskola telefonszáma után érdeklődve.
Megvan a szám. Kicsöng.
— Tessék, Erzsébet.
— Szia, itt Ági.
— Kicsoda?
— Ági, Szlovákiából.
— Úristen!
Mindkettőjük szeme könnybe lábad, miközben életükben először hallják egymás hangját, így, sokszáz kilométer távolságból, 35 év után.
Hosszas beszélgetés után emailcímet cserélnek, hogy levelezésüket modern módon folytassák. Itt derül ki, hogy életútjaikban több a hasonlóság, mint eddig gondolták. Még gyermekeik is ugyanabban a városban, Budapesten élnek.
Már két éven át küldözgetik egymásnak az elektronikus leveleket, mikor Erzsi meghívást kap egy 'pesti továbbképző tanfolyamra. Itt a lehetőség, végre találkozhatnak!
Sok-sok email és telefonhívás árán végül 2010 egy nyári délutánján, 35 év után végre összejött a találkozó, amiről lehet, sosem gondolták, hogy egyszer össze fog.
Tudjátok, mindezt miért meséltem el? Mert Ági az édesanyám.
A csecsenekről a magyar átlagember vajmi keveset tud, sejteni vélik általában, hogy az orosz érdekszféra részei, sőt egyesek tudják is, hogy réges-régóta háború dúlta térség, sőt a szeparatista terroristák is felsejlenek egyesek emlékezetében. Kevésbé ismert tény, hogy nem egy háború zajlott le a Szovjetunió szétesése óta, hanem kettő és egyik véresebb volt, mint a másik. Ahhoz, hogy a helyzet komplexitását megérthessük, egy kis történelmi áttekintés szükségeltetik.
A Csecsen Köztársaság története egészen a 18. századig nyúlik vissza. Ebben az időben vad háborúk dúltak a Kaukázus birtoklásáért. Oroszok, perzsák és törökök akarták megkaparintani maguknak az értékes régiót. Végül az 1783-as kaukázusi háború során az oroszok benyomultak a kőolajban gazdag régió területeire, ám a korábban szunnita hittérítők által megtérített muzulmán csecsenek Manzsur sejk vezetésével heves ellenállást fejtettek ki. Ugyan a sejket később az oroszok elfogták, az ellenállás még hosszú ideig kitartott. az 1800-as első éveinek kaukázusi csatározásai alatt újabb felkelés robbant ki Samil imám vezetésével, amelyet csak 1858-ban sikerült vérbe fojtania a cári csapatoknak. Az oroszok nemsokára teljesen megszállták a főváros, Groznij környékét, s később egész Csecsenföldet, s a század utolsó éveiben az orosz népesség betelepülése is felgyorsult.
Az orosz forradalom idején a lehetőségeket jól meglátó csecsenek újabb felkelést indítottak a belső zavarokkal és polgárháborúval elfoglalt ország ellen. Az észak-kaukázusi népek összefogtak, s kikiáltották az Észak-kaukázusi Köztársaságot, s sikeresen verték vissza az Anton Gyenyikin cári tábornok vezette fehérgárdista seregeket. Azonban rossz oldalt választottak, a közös hadsereg vezetője, Uzun Hadzsi sejk a bolsevikok támogatásával érhette el sikereit, ez pedig a bolsevik befolyás rohamos erősődésével járt. A csecsenek persze nem akartak függeni senkitől, így a bolsevikok ellen fordultak, ám az összecsapások végül az észak-kaukázusi sereg katasztrofális vereségével zárultak. 1922-ben létrejött a Csecsen Autonóm Oblaszty azaz autonóm terület, amelyből 1936-ban az Ingusfölddel való összevonás során Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szövetségi Köztársaság lett. A csecsenek persze folyamatosan lázadoztak, ám a szovjet hadsereg minden próbálkozásukat leverte, s többé-kevésbé konszolidálta a helyzetet. Közben történt egy s más, de ugorjunk 1991-re.
Gondoltam bejelentkezem Olaszországból; mióta itt vagyok most lépek be először az adminfelületre, amit függősségem egy komoly checkpointjának érzek. A levegő hőmérséklete itt a hegyekben 39 °C, lent a tengerparton 42 °C. A páratartalom lehetővé teszi hogy az ember tíz perc után úgy érezze mint aki nem kap levegőt, de szerencsére a légkondicionált lakás és a medence feledteti az ember hőséggel kapcsolatos bajait (bár hozzáteszem kétszer fürödtem idáig, én jól elvagyok a melegben). A napozásaim eredményeként tegnap rákvörösre égettem a hasamat, de semmi komoly, az általános életkép pedig valami ilyesmi:
A különböző ételeket egyébként blogra töltögetem.
Végigkóstoltam már az olasz konyha színét-javát, a bruschettától kezdve egészen a töltött cukkiniig; előbbi imádnivaló, utóbbit kiköptem, jellemzően.
Ma kinyomtattam a repülőjegyemet (jó dolog ez a webes check-in), nemsokára indulok haza, addig viszont most megyek tovább szaunázni, illetve barnulni a napon.
Az alábbiakban (katt-katt) megtanítalak titeket írni, de nem is akárhogy! A legprosztóbb, leggagyibb, selejtes darabokat tudjátok majd utánozni, amit a ponyva valaha is kitermelt. Rém fád, hát nem?
Voltunk ma bevásárolni a Faenza városában lévő LIDL-ben (azért jók ezek az üzletek mert polcra pontosan ugyanúgy vannak a dolgok), ahol bevásároltam néhány olyan dolgot amelyeket otthon nem lehet kapni, bár idén csak módjával, figyelembe véve a 32-es számot a poggyász maximális kilogramban értendő súlyát tekintve.
Az alkoholos üvegek előtt álltam (apropó, bejönnek az olasz borok, pedig sosem boroztam igazán), amikor előttem három fiatal srác közül az egyik a grappa szót mondta félhangosan. Semmi többet nem beszéltek, de ahogy rájuk néztem (mezei egyszerű ruhában voltak, tényleg semmi extra) volt egy olyan érzésem, hogy rokonokat, barátokat vagy ismerősöket látok. Pedig nem ismertem őket. Ismerős-ismeretlen érzés volt, nem tudtam vele mit kezdeni. Aztán egyszercsak a felismerés szikrája úgy gyújtotta meg a villanykörtét mely a fejem fölött lebegett, mint a rajzfilmekben szokás: ezek magyarok. Még hezitáltam néhány másodpercet, amely nekem egy órának tűnt, aztán egy szerény bocsi ti magyarok vagytok kérdés után elvigyorodtak mind a hárman, és válaszoltak egy hogy a fenébe ne szófordulattal.
Nem tudom más nemzet fiai éreznek-e ilyet, de hihetetlenül szivetmelengető, még két hét távollét után is, amikor a hazádtól 1 200 kilométerre magyarokat, a honfitársaidat találod, és a sok pörgő sí meg no között elkapsz egy másik olasz szót, amely kicsit máshogy cseng, pontosan azért, mert egy magyar mondta.
Finom a pizza. Finom a gnocchi. Finom a profiterol. Finomak az olasz borok. De mégis, jó dolog magyarnak lenni, azt akartam csak mondani.
Tegnap 22.30-kor a W6 218 járatszámú csodálatos Airbus A320 repülőgép Fényes Attila kapitány és a teljes legénység kíséretében hozzáért a budapesti Ferihegy 1 repülőtér nem tudni hányas számú kifutópályájához, kis fekete féknyomot hagyva a kéthetes olaszországi családlátogatásom emlékeként.
Most lótásfutás Budapesten, tegnap úgy indítottuk az estét hogy elmentünk . Meleg van itt is, de mikor kiléptem a reptérről az első gondolatom az volt, hogy lélegzem, nem pedig fuldoklom a páratartalomtól. Mondjuk én inkább a meleget választom, ha tehetem.
Most először utaztam (oda-vissza) WizzAir-rel, mindenki mondta hogy majd rájövök mért olyan olcsó és ecettárkony, de semmi rosszat nem tapasztaltam, a gépek kényelmesek, a kiszolgálás udvarias, három deci kiló kettő és ötven de ajróban, az egész utazásom oda-vissza, csomaggal, webes utasbejelentkezéssel és mindennel együtt (kapaszkodj) harminc darab ajró volt. 8 899 forint, oda-vissza és ott voltam egy óra alatt, ráadásul sokkal közelebb mint ahová kétszer ennyiért 14 óra alatt a busz visz. Azt hiszem ezentúl körbefogom repülni fél Európát ilyen járatokkal.
Ez van.
Az utazóközönség tegnap meg akart ölni valószínűleg, mert pofátlanul bekéredzkedtem a pilótafülkébe, ahol beszélgettem pár szót a kapitánnyal. A légiutas-kísérők mosolyogtak végig, míg a végén valaki följött hogy azonnal hagyjam el a repülőgépet mert csak rám vár a busz. Mindegy, megérte.
Kedves olvasóink, fél egy múlt, híreinket hallhatják. Budapesten a levegő hőmérséklete harmincnégy Celsius fok, a páratartalom ötvenöt százalék. Ventilátorral, szerencsésebbek klímaberendezéssel, hideg vízzel és szenvedéssel tehetünk a meleg elviselhetőbbé tételének érdekében.
1943-ban éppen a mai napon történt, hogy Palermo gyönyörű városát elfoglalták a szövetséges hatalmak, a második világháború moraja alatt.
Ezen a napon született 1976-ban Kokia, japán énekes; 1980-ban Tablo, koreai hip-hop művész; nyolc évvel később egy Mefi nevű blogger végül de nem utolsó sorban pedig 1478-ban I. Fülöp kasztíliai király - és bár a személyek egy napon születtek más-más években, a rokoni szálak nem bizonyítottak.
Szintén ezen a napon történt, hogy 1540-ben elhunyt Szapolyai János, vagyis I. János magyar királyunk, azonban a dátum nem pontosan megerősített, egyes források szerint 17 de akár 21 is lehetett a nap.
Érdekesség a számok világából: ha NN/H formátumban elosztjuk a mai dátumot, a pi értékéhez közelítő számot kapunk, így a mai, a »március 14-ei után« egy másik nem-hivatalos pi-nap.
A mai nap emlékezetes Wiley Post számára is, aki egy hét napból és majdnem húsz órából álló utazás után beírta magát a nagy történelemkönyvbe, mint az első ember, aki megkerülte a Földet egyedül egy repülőgéppel. Én ennek örömére ma egy Budapest-Bécs távot igyekszem teljesíteni, szimulátorban, ha minden jól megy.
Híreink végén szeretnénk megköszönni minden olyan személynek jó- és rossz-kívánságait, akik azokat e-mailben, valamelyik közösségi hálón vagy akár mobiltelefonjaikat ragadva juttatták el kiszemelt áldozatuknak!
A budapesti kellemes meleg elol a Siofoktol nehany kilometerre talalhato Szabadisoston toltunk most nehany napot, munka es pihenes celjabol, laptoppal es koktellal a husito vizben, amint az nyalogatja hatunkat.
Siofok es az egesz kornyek meg mindig meglepoen olcso, egyes dolgok meg Budapesthez kepest is alacsonyabban vannak pozicionalva penztarca tekinteteben, raadasul mindenki kedves es mosolygos. Egy fenet nekunk horvat tengerpart, ha itt ez a kis magyar valosag, nem igaz?
Már megérkeztünk kedvenc országunk kedvenc fővárosába, a rövid balatoni kiruccanásunkból (szerencsére jó idő volt [valójában nem]), és a számítógépet bekapcsolva az alábbi kép jött az arcomba, többszörös orgazmushullámot okozva:
Most nem is az hogy megvenni, illetve én távol állok a függő gémer skatulyától, de ez egy notálandó eventúra mindenképpen, hiszen a játékipar – szerintem – egyik legjobb darabjáról van szó.
Siófokon a Petőfi sétány vége felé található egy kedves kis hely, Diner M a neve, és egy igazi amerikai fogadó mintájára nyitották. Tudjátok, az a fajta, ahol a néni kávéval köszönt hogy mit szeretnél, és a hamburger akkora mint a ház, hozzá pedig öt dolláros shake-et illik inni. Nos, ha a kávés néni helyett fiatal lányok és srácok is vannak, minden másban tökéletesen visszakaphatjuk a fálát ámérikát.
Most akkor a korábbi »ígérethez« hűen holnap kora reggel felugrunk ismét egy Wizz Air által üzemeltetett rózsaszín gépre, és meg sem állunk áhnglijáik, ahová részben nyaralni, részben pedig karrierépíteni és kapcsolatokat bővíteni utazunk.
