Anno, a »TDK-n« egy tanulmányi rendszer fejlesztésével indultam - ez lesz a diplomamunkám is, idővel talán egy vállalkozást is építenék köré. A rektorunk akkor azt mondta, ha jól akarok helyezkedni, hagyjam a fenébe a felsőoktatást, ott ez a piac már kiaknázott, ellenben ő biztosan tudja, hogy a középiskolák és az általános iskolák most fogják bevezetni.
Akkor mindenki lebeszélt, hogy butaság, mígnem megkerestem a volt általános iskolámat; előtte egy nappal kapták meg az értesítőt, hogy az önkormányzat megvett valami e-naplót, ami ingyenesen használható. Azóta nyolc-tíz iskolából jött visszajelzés ugyanerről. Kicsit morcos voltam.
Még nincs minden veszve, szerencsére van nyolc-tíz olyan dolog a zsebemben, ami mondhatni adu-ásznak számít, de azért kicsit irritálja az orromat a dolog.
Persze veszteni semmit nem veszthetek, hiszem diplomamunkát úgyis írni kell, de akkor is.
A legutóbbi keynote legnagyobb újdonsága, hogy élőben lehetett nézni, meglepően jó minőségben, és egyszer sem akadozott a közvetítés.
Így néz ki az új iPod Nano, elsőre azt hittem egy vicc, de nem az:
Vicces, hogy tényleg mindenbe belekerül az érintőképernyő. Kíváncsi vagyok mikor rakják bele az iMac-be is.
A Game Center jónak tűnik, nekik jó fogás is, ha belegondolunk a Steam előnyeibe. Aztán ott van még az iOS 4.1 és 4.2.
Aztán ott van az iPod Touch, ami elvileg az első számú hordozható játékkütyü lett, amit sajnos el is tudok hinni, ha megnézem a legutóbbi PSP-t. Így néz ki:
Kisebb-vékonyabb-szebb, került előre és hátra egy-egy kamera (azt nem vettem ki a közvetítésből, hogy a Nanóban most maradt-e kamera, vagy vegyél dobd ki a taccsot), 40 óráig tartó zenét biztosító akku, természetesen a szuper-felbontású retina kijelző. 8 GB, 32 GB és 64 GB méretekben elérhetők.
Extra móka: jövő héttől előrendelhető az összes új iPod.
Jön még iTunes 10. Kapott új logót is, bár nem ez az egyetlen nótálható újdonság:
Nekem a fekete kicsit erős, de nem vagyok grafikus. Ami okos húzás, hogy berángatták az egész webkettes közösség-mániát az iTunes-ba, gyakorlatilag fogták a last.fm-et és kicsit továbbgondolva, megfűszerezve facebookkal és twitterrel, elnevezve Ping-nek kidobták a piacra. Ha belegondolunk, hogy eddig melyik területen vált be (mindenhol) ez a vonal, esélyes hogy itt is sikeresek lesznek.
Ami viszont tényleg nagyon tetszik, az az új Apple TV:
Film- és sorozatkölcsönzés, nincsen tárolás, egyszerűen megveszed, leülsz a tévé elé és megnézed. Megoldható hogy számítógépről streameli az adatokat, de nem szinkronizál. A többi már vakítás, ez a leülök és nézem a kedvenc filmem-sorozatom egy gombnyomásra jó dolog. Mi régen fizettünk videotéka-bérletért, nem tudom emlékszik-e valaki még azokra az időkre (szipp), és simán fizetnék kábeltévé helyett havonta nagyjából akkora összeget egy ilyen szolgáltatásért. 99 centért lehet reklám nélküli sorozat-epizódokat kölcsönözni. Persze a legnagyobb baj az, hogy itthon semmi nem lesz belőle. Bár ki tudja. Ami miatt szerintem mégsem, az a magyar ember átlag hozzáállása. Ki a fene akarnak fizetni kétszáz forintot egy sorozatrészért mikor ott a BitGate, nemde? Pedig ha valami, akkor ez megéri.
Arra gondoltam, hogy ha én iskolaigazgató lennék, akkor nem egy papírlappal a kezemben állnék ki izzadó tenyérrel a diáksereg elé, ilyen mondatokkal hogy ismét eltelt egy nyár, vagy hogy ma reggel nyolckor újra megzördült az iskolánk csengője de az is a kedvencem, hogy újabb tanév kezdetéhez érkeztünk. Hogy miért? Unják a szülők, unják a diákok, unják a tanárok és igazából unja az az iskolaigazgató is, aki beszél róla. Ha nekem kéne ilyesmi beszédet mondanom, kiállnék, elmondanám hogy kicsit szomorú dolog, hogy augusztus utolsó hetén hidegebb volt mint általában október közepén sem szokott lenni, hogy mennyire kár hogy nem lógathatjuk a tökünket lábunkat a Balatonba/Riviérába/Temzébe/fürdőkádba/medencébe, mindenkinek sok sikert kívánnék az évéhez, aztán szevasz. Két perc szöveg, taps, aztán lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.
Emlékszem néhány hete mikor kirámoltam a mosógépből a rövidnadrágjaimat, az jutott eszembe, hogy lassan rendezhetem át a szekrényt, hogy a hosszabb és melegebb dolgok kerüljenek előre. Akkor mindenki mondta hogy ugyan már, hát szeptemberben meg októberben milyen szép idő szokott még lenni. Ja. Olyan hideg volt tegnap Sóstón, hogy nyolc pokróccal aludtam. Nem a negyvenfokos kánikuláért küzdök én, de azért gondoljunk bele melyik lenne a jobb: ha egész évben bármikor lemehetnénk tópartra egy hétvégére úszni egyet, a vízbefagyás veszélyét mellőzve, vagy hogy kimehetünk hógolyózni. Ugye.
Jövő hét szombaton évnyitó, és mivel közeledik a diplomaosztó, illetve amúgy sem ártott már lecserélni a régit, megleptek engem egy öltönnyel, ami magyar gyártmány, és így néz ki:
Gondolkodom a rózsaszín ing beszerzésén. Vagy nem.
Tegnap este megnéztük a plakátokat a téren, volt egy-kettő tényleg nagyon ötletes, a kedvencem , ötletes és igaz. Láttunk néhány olyat is, ami kis szemöldök-felhúzást eredményezett, hogy akkor ezt most tényleg itt, de belefér.
Ami nagyon tetszett, az a tejautomata. Tavaly Olaszországban láttam, hogy a kis vidéki falvakban is majdnem minden sarkon vannak ezek az automaták, amelyekben a bolti ár felét beadagolva lehet vásárolni termelői tejet. Itthon a Hősök terén egy plakát előtt láttam, 18 forint egy deciliter tej, vagyis egy másfél literes palackot 270 magyar váltóért töltünk tele igazi tehéntejjel, a pénz pedig közvetlen a gazdának megy. Nem mindegy. A közértben a legolcsóbb tejnek is literje kerül legalább 200 forintba, és az kicsit messzebb is áll a tejtől, mint ez. A piacon az igazi tehéntej literje 230-240 forint, de persze nem is ezen a húsz-harminc forinton múlik, sokkal inkább azon, hogy a termelőnek így nem kell kiöntenie, meg harminc forintért eladni literjét.
Valamelyik nap gondoltam leülök tíz percre a gép elé, megnézni valamit. Dél volt, pontosan. Leültem, elkezdtem válaszolni egy levélre, amiben fotót kértek rólam; átnavigáltam Facebookra megnézni van-e valami értelmes (nincs, egyébként), onnan elkavarodtam hatezer profiloldalra, az egyik profiloldalról egy weboldalra, onnan egy másikra, és mire észbe kaptam, kettő óra volt, akartam felállni a gép elöl, és észrevettem, hogy az e-mailt még nem küldtem el, amiért egyébként leültem a gép elé.
Volt is erről egy videó, de most nem találtam hirtelen-hamarjában.
Az az igazság, hogy az utóbbi évek szintén egyik legjobb találmánya a fapados repülőutazás. Nem tudom, hogy hol lehet a biznisz egy oda-vissza illetékkel és mindennel együtt négyezer forintba kerülő (egészen pontosan 4 125 forint) oda-vissza Olaszországba és vissza szóló repülőjegyért, két hónappal előbb lefoglalva, de utazó szemmel az egész egy vicc.
Emlékszem, mikor először repültem, talán tíz éve lehetett, egy Budapest-Milánó repülőjegy, gyereknek, kísérő nélkül (vagyis egy sztyui végig jött velem, és aláíratta a papírt kiszállásnál hogy tényleg az a személy vehet-e át stb.) 150 000 forint körüli összeg volt. 2000 körül, mindez.
Mi volt a különbség akkor a Malév és most a Wizz Air járat között? A Malév egy ezeréves Boeinggal vitt minket, és kaptunk három meleg zsemlét, tíz deka téliszalámit és meleg teát, leszálláskor pedig mentolos cukrot. A Wizz Air-nél mindez plusz négyezer forintba kerül, és ha ki akar az ember rúgni a hámból, még akkor is csak nyolcezret költött repülőjegyre, ami tényleg egy vicc.
A repülés a legkényelmesebb utazási eszköz, ezt szerintem leírni is fölösleges. Mentem én már külföldre busszal, nem kívánom senkinek azt, hogy háromszor ennyi pénzért egy helyi járat kényelmességű ülésen feküdjük kockássá a testrészeinket tizen-egynéhány óráig. Míg a repülőnél kimegy az ember másfél órával indulás előtt, az otthon kinyomtatott repülőjeggyel, beslattyog a biztonsági ellenőrzéshez, aztán másfél óra múlva ezerkétszáz kilométerrel odébb találja magát egy kisebb reptéren. Helló.
Arra gondoltam, hogy megosztok néhány szösszenetet a fapados repüléssel kapcsolatban, mert azért elsőre nem feltétlenül olyan egyértelmű minden.
Általánosságban
Most ez lehet vicces lesz, de a fapados nem azt jelenti, hogy fapadon kell ülni. Még azt sem, hogy rosszabbak a gépek. Sőt, ha megnézzük hogy a Wizz Airnél a legidősebb gép négyéves, Airbus A320, amelyet a világ egyik legbiztonságosabb gépének tartanak, addig a Malév nem fapados járatain a legfiatalabb Boeing talán hat vagy hét éves. Nem akarok riogatni semmit, mert a repülés elég biztonságos a maga módján. A fapad annyit jelent, hogy bizonyos kényelmi szolgáltatások (helyjegy, étel-ital, néhány társaságnál mosdóhasználat, turista osztály stb.) fizetés ellenében érhetők el, nincsenek az árban. Sőt, a Finnairnél például az első osztályon, amelyet egy függöny, és a menüben való nagyobb húsadag, meg talán egy extra mosoly és persze plusz pár tízezres választ el a turista osztálytól, annyi csak a különbség, hogy bőr ülések vannak, szemben a szövettel. Wizz Air gépeken mindenhol bőr van.
Nem feltétlenül éri meg gyűjtőoldalakon keresni. Jártam már úgy, hogy a gyűjtőoldalon (amely több légitársaság ajánlatai között keres) sokkal drágábban jött ki az utazás, mintha magát a légitársaságot néztem volna.
Megéri az adott ország légitársaságait megnézni. Londonba például a Malévnál is rájöttek már, hogy nem lehet százezrekért repülni, így simán ott is le lehet csapni fapados szolgáltatásra.
Minél korábban érdemes lefoglalni a jegyeket. Ez nem nagy újdonság, a fapadosban ez is az üzlet: ha most foglalsz március 12-ére egy jegyet Párizsba, az ötezer forint körül mozog, ha március 11-én, akkor a semmilyen szolgáltatásokat magával nem hozó jegyért fizethetsz ki nagyjából negyven-ötvenezret.
Csomagok
Ezek megérnek egy külön misét.
Méretek. A fapados járatoknál a legnagyobb spórolás a csomagon van. Minden utas a jegye mellé felvihet magával egy darab kézipoggyászt, melynek mérete és/vagy súlya az előírtat nem haladhatja meg. Wizz Air példa: a kézipoggyász 55×40×20 centiméter méretű és 10 kilogramm súlyú lehet, ezt persze nem mérik lézerrel, sőt, ha kicsit nagyobb akkor sem szólnak, de jobb nem túllépni, mert nem fér el biztonságosan a fedélzeten és nem engedik az embert beszállni, ami kellemetlen lehet. Ez benne van a jegyben, ha további poggyászt szeretnék, akkor azt feladott poggyászként kezelik, és az árát külön ki kell fizetni (ez nagyjából 15 euró körüli ár jelenleg). E csomag már lehet nagyobb, legfeljebb 30 kilogramm, és maximum hat darabból állhat, de természetesen minden darabért külön fizetni kell, ismét.
Csomagolás. Kicsit erről is. Bizonyos múltban történt események miatt a légi közlekedés egyik legnagyobb kényelmetlensége, hogy szigorúak a biztonsági ellenőrzések. Lehet persze hogy az ember kifog egy kevésbé részletesen átvizsgáló munkatársat, de jobb az ellenkezőre készülni. A repülőgépre felvitt csomagban nem lehet folyadék. Ehető dolgokért annyira nem szólnak, de folyadék maximum egy deciliter. Ez légitársaságoktól független, európai biztonsági norma. A mi még fontos, hogy ha az ember visz egy fél literes kólát, amiben van egy deci, azt is kiöntetik vele, mert az eredeti űrtartalmat nézik. Persze a repülőn és a váróban lehet vásárolni mindenfélét, illetve ezt az űrtartalom-dolgot nem mindig tartják, de be magunkkal hozott dolgot nem nagyon vihetünk. Ha egy csomagot viszünk csak, akkor tehát érdemes ezeket megoldani, pláne, hogy a tusfürdő, smink és egyéb kozmetikai szerek is számítanak.
Elektromos kütyük. Ha valaki olyan beállítottságú mint én, akkor az utazás azt is magával vonja, hogy tizenkét darab töltő, hat darab elektronikai berendezés kerül a bőröndbe és hopp, meg is van a tíz kiló. Fontos, hogy a fényképezőgépet, laptopot és hasonlókat nem szabad és nem is ajánlott a feladott csomagba rámolni. Ezeket egyrészt elég hanyagul kezelik, dobálják, hányják-vetik, és esélyes hogy az objektívből semmi nem marad, másrészt valami szabály is tiltja. Tehát a tízkilós csomagba jön a laptop és minden más. Ezeket a biztonsági ellenőrzésnél jelezni kell, a laptopot megvizsgálják külön, így ha ilyesmivel megyünk, érdemes úgy odamenni, hogy az övet, telefont, kulcsot, pénzt, órát, fém tartalmú dolgokat már kipakoltuk az erre a célra kihelyezett szürke kis kosárkába, a laptoppal együtt. Ha azt látni, hogy valaki nem nagyon tudja a dolgokat, érdemes elé kerülni, mert tíz perceket is lehet várni egy olyan utas miatt, aki ezekkel nincs tisztában, és ott panaszkodik hogy most kellett kidobnia a drága Palmolive tusfürdőt, meg a dezodort és a parfümöt is.
Ha megérkeztünk
Fontos, hogy ha megyünk valahová, mindig nézzük meg az ottani ország dolgait. Példa: Magyarországon a reptéri transzfer még hiénataxisnál is maximum ötezer forint, bárhová a reptérről, és akkor még csúnyán le is húztak. Londonban a legolcsóbb reptéri taxi nagyjából fejenként jön ki húsz-harmincezer forintra, így ott például az easyBus-szal érdemes utazni (nekem a tippet adta, ezúton is köszi neki), de ha Wizz Air-rel megyünk, kérhetünk reptéri transzfert, ami a legdrágább országban négyezer forint körüli összeg. Ha olcsón szeretnénk lakni, hoszteleket érdemes megnézni, itt két- vagy háromágyas szobákat éjszakánként tíz-tizenöt euróért össze lehet szedni, néhol reggelivel.
A repülést mindig a tehetősebb emberek szórakozási és utazási lehetőségének tartották számon. Néhány évvel ezelőtt ha azt mondtam volna, hogy repülőjegyet vettem ötezer forintért, hangos röhögés lett volna a fogadtatás. Ma már megoldható, hogy egy hónap alatt Európát körbejárva nem költünk többet százezernél repülőjegyekre.
Miért írom le mindezeket? Úgy gondolom, hogy az embernek minél többet kell látnia a világból, azonban nagyon sokan nem tehetik ezt meg hatvanezres repülő- és harmincezres buszjegyek mellett. Mióta van fapados repülés, azóta tényleg nem csak rossz reklámszöveg, hogy az utazás és a világjárás gyakorlatilag bárki számára elérhetővé vált. Én a következő évekre azt tervezem, hogy néhány jól kifogott repülőjárattal olyan helyekre is eljuthat az ember, tényleg szűkös büdzsével, ahová egyébként nem feltétlenül.
Érdemes körülnézni a fapados társaságoknál, március környékén már a nyári utakat is meg lehet szervezni. A Budapest Ferihegyről járatokat indító főbb társaságok:
Valaki az éj leple alatt kicsempészett egy lájk gombot * oldalára, így gondoltam én sem hagyhatom ki a dolgot. A bejegyzések alatt, de csak ha az adott bejegyzést nézzük, akkor lehet már nyomkodni a gombot hála az égnek, pontosan a kommentek felett. Lehetne vitatkozni hogy hol van a legjobb helye, mért kell egyáltalán rámenni külön a bejegyzésre és ilyesmi, de szerintem nem veszünk ezen össze.
Egyébként az a vicc, hogy a régóta tervezgetett blogmotor, amit szerettem volna itt beüzemelni, többszörösen megvalósult azóta, más-más munkákban, de a saját blogom kezd egy kicsit tényleg olyan lenni, mint a suszter cipője.
Gondoltam rá hogy lázadó leszek, és Like helyett Recommend gombot teszek, de megálltam a kísértést.
Mikor Londonban jártunk, egy kérdés járt végig a fejemben.
Mi lehet rosszabb? Egy olyan városban élni, ahol már a saját hazád gyermekeit, a földijeidet nehéz megtalálni a sok – javarészt azért mosolygó és barátságos – bevándorló között? Vagy az talán a rosszabb, ha ugyan bevándorlók nincsenek, de magukat a haza gyermekeinek (magyarnak) nem nevezők, a nyelvet (magyart) mégis beszélő, mégis az országban élő, barátságtalan és sok esetben veszélyes alakok vesznek körül az utcán, olyan helyeken is, ahol pár éve húszmillió forinttal a kezedben végig mertél volna sétálni, fütyörészve, most meg egy telefont sem mersz elővenni?
Ez a film olyan volt, mint az én hirtelen elgondolásból költött magyar fordítású címem: elsőre előfordulhat, hogy jónak tűnik, de ha megnézzük, rájövünk hogy fáradt és erőltetett.
Pedig Gerald Butler az egyik kedvencem mostanában, olyannyira hogy még a nevét is megjegyeztem (Dzseróld Bátlöür), Jennifer Anistont pedig pont a film elején dicsérgettem, hogy bár nem a világ legtehetségesebb színésznője, de nem is akar annak tűnni, megmarad az egyszer tökéletes kategóriájú filmek aranyos színésznőjének.
Az a baj, hogy leültünk elé hogy most másfél óra üres lebegés valami elcseszett hállivúdban, ahol úgyis tudjuk a befejezést és röhögünk párszor miközben a nyári slágereket hallgatjuk, ehhez képest két óráig húzták az agyunkat, és még majdnem veszekedtünk is a végén, hogy most kinek tetszett kevésbé.
A mefiblog financials division jelenleg nem adott pozitív jellegű választ, ettől függetlenül én az elmúlt másfél hónapban a létező összes televíziót megnéztem több műszaki áruházban is.
A konklúzió röviden: a Sony-k túl drágák és nem feltétlenül szépek; a Philipsek olcsók de nem feltétlenül szépek; a Samsung az arany középút ár és érték tekintetében. A szépséget természetesen a képre értem.
Gyorsan felvilágosítottam magam a Wikipedia és több műszaki oldal szócikkeiből: kontrasztarány, felhősödés, felbontás, betekintési szög, válaszidő, fényerő.
Sok lehetőség van, de a fele kapásból kiesik, ami viszont két hete a legjobb választásnak tűnik, az a következő darab:
Úgy kezdődik a márkajelzése hogy LE, aztán nagyon sok szám meg betű, ami viszont jó, hogy ez a maximum összeg, amit jelenleg ráköltenék a dologra. Harminchét darab egyéni collal rendelkezik, Full HD felbontást tud megjeleníteni ezen, 1000000:1 kontrasztarányban és 50 Hz-en, ami nem a legjobb, de nem is olyan rossz.
Kacsintgattam a plazmák felé is, itt ugyanis találni jóval olcsóbban kiváló képminőségűt, de a plazmatévéktől valahogyan ódzkodom, érthető okokból.
Gondoltam megosztom ezt a nagyvilággal, míg nézelődöm még, hátha másnak is van tévé tapasztalat mostanában. Ha idővel a tévét sikerül beszerezni, a következő terv egy HD-kompatibilis HTPC házimozi megépítése lesz.
Az van, hogy fél év múlva diplomázás meg államvizsgázás, és ha már arra sodort az élet, akkor a webfejlesztést választottam, mint szakmai célkitűzés. Nyelvfüggetlenül és miegymás, bár tény hogy a PHP-MySQL vonal az, ami jobban megy, de szívesen foglalkoznék ASP.net-tel is, illetve szemezgetek a Ruby on Rails megismerésével.
Lényeg a lényeg, az elmúlt egy hónapban több mint tíz állásajánlatot kaptam. Nem tudom kiken keresztül (de ezúton is köszönet nekik), vagy hogy találtak meg egyáltalán, de volt egy nap amikor négyszer csörgött a telefon. A legszomorúbb az egészben, hogy mindenkinek azt kellett mondanom hogy sajnálom, a következő fél évben diplomázok és hasonlók, nem tudok napi nyolc órában még egy melót bevállalni.
Arra leszek kíváncsi, hogy ha majd megvan a papír a kezemben, akkor az állásportál webfejlesztő kategóriájában nulla hirdetés lesz-e.
Jelenleg valami gyakornoki programot keresek, de itt meg nehéz kifogni jót. A Telekom tök jó lenne, de a múltkoriról lecsúsztam, azelőtt meg nem hívtak be, mert nem volt még nyelvvizsgám. Olyan helyet szeretnék leginkább, ahol azért tanulni is lehet a kávéfőzésen kívül, és ahol a napi négy óra belefér.
Az IKEA mindig is híres volt »jó«»marketingfogásairól«. Most éppen azt találták ki, hogy az egyik áruházban kiengednek egy tucat macskát, össze-vissza lefotózzák és -videózzák őket, majd egy szuperkedves macskás reklámvideót készítenek belőle. A végeredmény , ide most a hogyan készült videót ágyaznám be. Különösen ajánlom az ötvenedik másodpercnél, amikor a narrátor éppen azt mondja, hogy nem kiképzett macskákról van szó, mikor az állat féktelen játékba kezd a mikrofonnal.
Tegnap évnyitó után rohamtempóval futottunk a Déli Pályaudvarra, hogy elérjük a Székesfehérvár felé közlekedő expresszt. Ezt a képet lőtte az esti ®agar koncerten, mely a Fehérvári Zenei Napok Media Markt sátrában tombolt:
Volt nálunk fényképező is, de hála az égnek ez volt idén a »második« fesztivál, ahol ronggyá áztunk. Itt még annyiból is érintett rosszul a dolog, hogy Ákost és Tankcsapdát így meg sem tudtuk nézni (előbbiből négy számot láttunk, az viszont élmény volt), mert eleinte csak szemerkélt, de később komolyabban belekezdett az eső. Végül Péterfy Bori & Love Bandre mentünk, ezt ugyanis sátorba rendezik.
A FEZEN egyébként szimpatikus kis nyárzáró buli, rengeteg pozitív dolog van a szervezéssel kapcsolatban is, például a FEZEN-busz a vasútállomás és a helyszín között jár-kel óránként vagy félóránként. Ez persze csak egy a sok jó dolog közül, ami viszont a kontra oldalra megy, az a hangosítás és helyszínek. Enni-inni nem sok mindent lehetett (még Szegeden is jóval több stand volt); én személy szerint nem értem mért nem csinálnak inkább hatalmas sátrakat, hiszen itt szinte biztos, hogy esőzés lesz; a hangosítás pedig egyszerűen csak vicces volt, a nagyszínpadnál az emberek beszélgetése mellett már alig lehetett hallani a zenét, a dühöngő közepe-tájékán.
Ettől függetlenül jó buli volt, de amikor reggel a szobába besütött a napfény, végérvényesen megutáltatta velem magát az eső.
A bátran ajánlom egyébként, háromágyas saját fürdőszobával rendelkező szobákat 2 500 forintos fejenkénti áron tudnak rendelkezésre bocsátani, a portások pedig kedvesebbek és segítőkészebbek voltak mint egy szállodában. A kollégiumban való szállás egyébként hasznos dolog, a legtöbb városban lehet maximum háromezer forintig találni szállást, ha kirándulni akar az ember és nincs ismerős ágya.
Most éppen az a szám szól, amiben arról énekel egy lány, hogy öltönybe' meg bankba járnak a pénz miatt. Az jutott eszembe, hogy a olvasgatva nekem közel nem az volt a véleményem, hogy felvágós köcsög.
Lehet én nézek rossz tükör által a világra, de nem találok abban kivetni valót, hogy ha valaki megteheti, akkor százezres öltönybe jár és nem utazik metrón. Igen, ha én megtehetném, én is százezres öltönyben járnék még a vécére is, és a metróra maximum nosztalgiázni mennék, mert a saját kocsimba csüccsennék be, vagy taxiznék. És igen, nem kell itt köpködni, a magyar metró és a magyar tömegközlekedés nincsen azon a szinten, hogy adott esetben egy jobb módú üzletember utazgasson rajta, ellentétben más világvárosok metróhálózataival. (Természetesen ott is lehetnek inzultusok, nem az ellenkezőjét állítom, de rajtam az összes ruha ér körülbelül százezer forintot egy átlagos téli napon, és még így is akartak már megverni, úgy hogy egy rossz szót nem szóltam.)
Én megértem, hogy van egy bizonyos érzés, amit most még véletlenül se nevezzünk irigységnek, de nem látom az okát. Van aki turkálóban vásárol, van aki piacon, van aki a C&A-ban, van aki a Levi's-ban és van aki bemegy az Armaniba öltönyt venni. Én pedig megvetem azt is, aki lenézi az első, de azt is csak kiröhögni tudom aki lenézi az utolsó kategória vásárlóit.
Igényei mindenkinek vannak. A közgazdaságtanban van is egy ilyen mondat, hogy a végtelen igények találkoznak a véges lehetőségekkel, vagy valami hasonló. És ez tényleg így van. Mindenki szeretne százezres öltönyben járni, vagy harmincmilliós autóval utazni, vagy ötvenmilliós luxuslakásban lakni, vagy akármi más. Vannak emberek, akik ezt meg is tehetik, és vannak, akik csak álmodoznak róla. Én meg úgy gondolom, hogy senkinek semmi köze ilyen tekintetben ahhoz, hogy ki honnan-hogyan keresi a pénzét és mire költi el. Nyilván ha valaki ismertebb, akkor ez a téma kikerülhetetlen. A komolyabb, de nevezzük inkább üzletinek, szóval ezekben a körökben pedig még mindig a cipőd, az órád és a zakód ad el téged, nem a tehetséged.
Egy másik dolog ami ehhez kapcsolódik az a szülőkkel való kapcsolat. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: mindenki mindent a szüleinek köszönhet. Ha a legrosszabb esetben csak magát a tényt is, hogy él, de ez így van. Ha én milliókat fogok keresni havonta, akkor a gyerekem igenis meg fog kapni mindent, amire szüksége van. Ezt persze lehet értelmesen is csinálni, nem odatéve mindent a gyereknek, hanem megfelelően, például elérendő célokhoz kötve. Azt hiszem senkit nem lehet büntetni azért, mert mindent szeretne megadni a gyerekének, és azt a gyereket sem lehet büntetni, aki esetleg többet kap a szüleitől mint a másik. Ott van az eset persze, amikor valakinek kifejezetten nagy a szája az elért dolgait fitogtatva, közben gyakorlatilag csak megszületnie kellett, érthető hogy ez idegesítő egy olyannak, aki végigdolgozta az életét hogy valamit elérjen.
Fontosak a szülők, de az is igaz, hogy szülők nélkül is el lehet érni nagy dolgokat. Ismerek nem egy és nem két olyan embert (sokan szerintem az olvasók is sejtik, kikre gondolok), akik semmilyen támogatásra nem számíthattak a szüleiktől, nem hogy anyagi mennyországra, most mégis sikeresek és tehetségesek. És ha nekik gyerekük lesz, valószínűleg mindent megadnak majd azoknak, mert ők ismerik milyen az, amikor semmi nincs.
Meg a sznobizmus. Én például nem szeretek más üzletbe járni, csak a sarki REÁL közértbe, mert közel van, mosolyognak rám, normális áron adnak mindent, jó a minősége a termékeknek. Szóval akkor én most sznob vagyok. Sőt, túrórúdiból csak a Pöttyöset veszem, akármilyen finom a Milka vagy a Danone-változat. Sznob vagyok? Sőt, ezentúl esélyes hogy telefont és számítógépet is csak úgy veszek, hogy egy alma van rajta, ez már tuti biztos hogy a sznobság jele.
Oké, nem kötekedek. Inkább leírom azt, hogy nekem valahogy mindig vicces mikor más embereket főként látatlanul, az interneten leírt vagy egyszerűen viselt dolgaik alapján ítélünk el. Nem pampogok, én is szoktam ilyet csinálni, szégyellem is magam rendesen utána. A világ nem fekete meg fehér; én sem mondom hogy szimpatikus vagy sem, jó ember vagy sem valaki aki BMW-vel jár, de úgy vélem hogy nem kéne ujjal mutogatni és köpködni mindenkire, akinek több pénze van. Pedig én is tudnék olyanokat, akiknek nagyon sok pénzük van, adót nem fizetnek, és még veszélyesek is.
Úgy áll a helyzet, hogy már van annyira hivatalos a dolog, amit korábban félhomályokban megfogalmaztam, így most lehet szó bővebben is róla.
Idén szeptembertől egyelőre egy féléven keresztül abban az örömteljes feladatban lesz részem, hogy taníthatok. Írtam már erről többször is, az egyik álommunka számomra a tanítás lenne, azonban az anyagiak miatt a tanári karrier nem igazán jöhet szóba. (Persze a tanári állásból is lehetne annyi bevételt szerezni mint mondjuk a fejlesztéssel, de ehhez szükség lenne még MSc-re és PhD-re, utóbbi kettőnek megszerzésére viszont nem vágyom túlzottan.) Egy szó mint száz, utolsó félévben ez egy visszautasíthatatlan ajánlatnak bizonyult: jelenleg a diplomázás és más futó munkák miatt egyébként sem tudnék még napi nyolc órában elhelyezkedni, így viszont pénz is áll a házhoz, kipróbálhatok valamit, amit régóta szeretnék és még az önéletrajzban is jól mutat majd az a félév demonstrátorként való közreműködés.
A projekt két szálon fut: jövő héttől a Programozási alapok című tárgy gyakorlatának fogom két csoportját vinni, ahol Java nyelven megy majd a programozás ténylegesen alapoktól történő bemutatása.
Ma pedig kezdetét vette a Web-programozó Diákműhely, melyet főként középiskolásoknak a Tehetségpont keretein belül indított az iskola. A részvétel ingyenes, két csoportban haladóbbnak és teljesen kezdőknek tartunk előadást negyedmagammal weblapok készítéséről, webprogramozásról és hasonló témákról. Ma volt az első foglalkozás, szimpatikus emberek voltak, bár néhány homokszem a szervezésben gondoskodott róla hogy a létszám sajnos harminc alatti volt, de talán legközelebb.
Szóval ezek vannak. Egyelőre nagyon tetszett a dolog, úgy vettem észre, hogy a fogadtatás is jó volt. Kíváncsi vagyok a félév végén mi lesz a véleményem az egészről, és hogy milyen tapasztalatokat sikerül szerezni.
Rájöttek a fejlesztők arra, hogy kell valamit néha villantani, mert bár jó hozzáállás az ott az API, csinálj amit akarsz, de azért kell ennél több is. Itt a videó, hogy miket fog tudni az új webböngészős kliens:
Tegnap pontosan százhúsz éve, 1890. szeptember 15-én született egyik kedvenc írónőm, Agatha Christie. Leghíresebb szereplői Hercule Poirot, a belga bajuszos mesterdetektív illetve Miss Marple, az idős nyomozó vénkisasszony. Több mint negyven regény, több mint húsz novelláskötet és több mint tíz színdarab kötődik a nevéhez.
A Poirot-regényekből sikeres tévésorozat is született, ennek a főcímét gyerekkorom óta imádom:
Itt az iskola, vége a nyárnak, így a vidám esti séták helyett maradnak a forró kakaóval és sorozatnézéssel eltöltött esték-éjszakák. Némelyik már elkezdődött, sok pedig csak most fog, a lista lentebb. (Vajon van-e szemfüles olvasó, aki említés nélkül észrevetette hogy a bejegyzés első sora a tavaly két nap eltéréssel írt bejegyzés első sora is egyben? :])
A True Blood évadja most ért véget (ne beszéljünk inkább róla), a Weeds még fut, a Hung-gal pedig nem tudom mi van jelenleg, kicsit lemaradtam belőle (vagyis az hogy csak az első évad második részéig láttam nem is tudom minek nevezhető). Részemről a befejezett három-négy sorozat hiányát a következőkkel igyekszem majd pótolni: Castle, Mad Men és még talán esetleg valami, bár nem hiszem hogy lesz rá időkapacitás.
Annyira exkluzív volt, hogy ha véletlenül nem nézek rá Facebookon az eseményekre, meg sem tudom hogy volt. Az Andrássy úton a Párisi Nagyáruház tetején adott koncertet háromszáz főnek a Tankcsapda, ma megjelent jubileumi koncertdévédéjük örömére. A néhányszáz ember sorsolás után juthatott be, azt hiszem egy benzinkútnál kellett tankolni vagy valami ilyesmi. Lent kivetítő és jóhangulat uralkodott, a sztárok így érkeztek a helyszínre:
Tök jó helyen sikerült állnunk, időben is érkeztünk, a végére a fél Andrássy út már tele volt, alig tudtunk távozni. Én meg nyertem egy DVD-t is, ki sem bontom az első unokám 18. születésnapjáig:
A lilaboltok (bár inkább rózsaszín) a város különböző pontjain megtalálható, főként távol-keleti országokból érkező személyek által üzemeltetett illat- és édességboltok. Van például egy a Vámház körúton, Klapka bácsi ékszerboltja mellett. Alapjáraton nem lenne indokolt hogy egy illatszer-édességboltról írjak, viszont az imént vásároltam meg az alábbi tételeket:
15 tekercs Zewa Softis Aloevera toalettpapír;
15 darab Zewa Softis tízdarabos visszazárható parfüm illatú papírzsebkendő;
1 flakon Baba mentolos tusfürdő (400 ml);
1 flakon Lenor Aromatherapy öblítő (1 l);
1 flakon vécékacsa (Toilette Duck, 750 ml);
1 db hibrid vécétisztító (ez a zöld földönkívüli-ürülék, melyet egy kis injektálóval a porcelán falára nyomhatunk: egy hónapig marad ott és illatos mikor öblítünk);
40 darab 25 literes kukazsák;
1 db AXE Dark Temptation sziszegős szappan dezodor;
1 db Air Wick Freshmatic illatosító-utántöltő.
Mindezekért fizettem összesen négyezer-kettőszáz magyar forintot. Mondjuk fogjuk rá, hogy ez egy hónapig kitart. (Van olyan ami igen, van ami nem, legyen az egy hónap az arany középút.) Ami a lényeg, hogy ha ezeket az erre való üzletekben (nemjóember, drogériamarket) vásároltam volna meg, akkor nagyjából nyolcezer forintot fizettem volna ki. Ha valamelyik nagy áruházban, akkor lett volna mondjuk hatezer. A maradék kétezerből ma megnézünk egy filmet a moziban, vagy félreteszünk a százezres zakóra.
E boltok azért is jók még, mert rengeteg itthon egyébként nem annyira kapható német és egyéb édességeket kapni. Sok esetben látni Pringles-t is, és ha van, akkor általában két eurónak megfelelő magyar forintokért teszik ki a polcokra.
A hátrány persze annyi, hogy itt nem fognak kétszáz wattos reflektormosollyal a segítségedre sietni, ha nem találod a kedvenc vécépucolódat teszem azt, ellenben ha például nem egy fő vásárol ott, hanem mondjuk egy négy-öt fős család, ahol az összeg háromszorosa, lehet megéri benézni.
Apropó, azt hiszem nem is írtam róla, de ezek az automatikusan sziszegő légfrissítők kellően jók, mire az embernek az orrából kimenne a finom tenger vagy virágillat, már jön is a következő szisszentés. Az ilyen üzletekben 1 295 forint a gép, két elem és egy adag töltő, ami 30 napra elég, de ez függ persze a spriccelések időközétől is. A vicc, hogy mire megszokja az ember a 18 percenként bekövetkező Darth Vader lélegzetvételt, addigra pont kifogy.
Kázmérról rég volt már itt bármilyen matéria, úgyhogy embeddálnám a nemrég készített negyvenkét (42!) másodperces videófelvételt, melynek megtekintése hangerő mellett javallott:
Egy nagyon hosszú lélegzetvételű bejegyzést akartam erről írni, de végül összefoglalnám egyetlen szóban: elkeserítő.
A szombat éjszaka egy huzamosabb részét a sürgősségi sebészet várójában töltöttem, és a néhány óra alatt több tucat dolgot láttunk. Például egy idős bácsit, akit a balesetire hoztak: kirabolták, elvették a laptopját, az iratait és a pénzét majd eltörték az ujját, emlékeztetőül. Volt még több tucat dolog, a rendőrök csak annyit mondtak, hogy a szokásos szombat este.
Most én nem akarok belemenni abba, hogy hol tart a magyar egészségügy, mert mindenki tisztában vele, csak azért imádkozom hogy se nekem, se senki ismerősömnek ne kelljen kórházba kerülnie, mert ami itt megy, az minden csak nem egészséges.
A hangulatom amiatt, mert megtaláltam a második olyan állást, ami tényleg örömmel tölt el. Nem mondom, szeretek fejleszteni és programozni is, de az óraadás egyelőre egy olyan dolog, amit nem tudnék leírni, de minden alkalom után olyan érzésem van, mintha valami endorfintengerben úszkálnék. Ami miatt szomorú vagyok, az pedig nem ez nyilván, hanem az, hogy az a kitűzött anyagi cél nem igazán teljesíthető ezzel a szakmával, csak még hat-hét év nagyon kemény munkával (MSc, PhD), ezekhez viszont nem érzem magam elég erősnek és ilyenek. Na mindegy, ezt jó volt most leírni azért.
Rögtön egy zenés jellegű videóanyaggal nyitjuk a bejegyzést:
Nem ismertem ezt a zenekart, annyi volt a történet hogy az X-Faktor nevezetű műsorban egy srác énekelte ezt az Ümbrélia című számot, amire rákerestem, de csak valami Riherongy által előadott akármit találtam, nem azt a gitáros klasszságot. (A klasszság szót egyébként elfogadja a helyesírás-ellenőrző, jó vagyok.)
Aztán belefutottam ebbe a videóba, és annyira bedőltem A Trükknek, hogy azt hittem ez az eredeti szám, a Rohanó hölgyemény meg csak feldolgozta. Aztán kis wikiböngészés után tudtam meg, hogy nem erről van szó.
A The Baseballs banda ismertebb, viszonylag fiatal számokat dolgoz át klasszikus rákenroll stílusban. Mint a klipben látszik, tökéletesen megy nekik, én tényleg azt hittem hogy ez egy régi valami, annyira sikerült átadni a zenei stílust meg az egész fílinget.
Akarom mondani vettem egy svéd franciaágyat. Az előző albérletben galéria volt, így a matrac tökéletesen megfelelt ugye, de az új helyen van külön alvásra szánt helyiség, itt viszont kezdett egyre kényelmetlenebb lenni a matrac, nem is amiatt, hogy a földön van (szerintem kifejezetten hangulatos), sokkal inkább az ezáltal nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthető szekrény miatt. (Kicsit logikátlanul állították össze a szobát, mindegy.)
Megmondom őszintén, nem akartam sok pénzt szánni a dologra. Otthon van egy tökjó franciaágyam, anno valami kétszázezer forintos áron lett beszerezve, amiből egy rakatnyit engedtek mert hogy kifutó darab. Tök jó, szép, kényelmes, hatalmas ágyneműtartós, rugós, izé. Ráadásul az albérletbe az ember nem akar sokat költeni, már ha akar egyáltalán, én viszont úgy vagyok vele, hogy ilyesmire megéri, mert legrosszabb esetben tíz év múlva a gyereknek lesz ágya, ha vigyázok rá. Ha meg nem, eltüzeljük a pörkölt készítésekor.
Az új szerzemény tehát ő:
A középső rész mint twitteren kiderült nem Photoshop-baki, hanem a középgerenda egyik lába.
Nem a világ legegyedibb ágya, de illik a hálószoba fa-dizájnjába, a matrac benne kényelmes, és finom fa illata van tőle az egész szobának.
Gergő barátommal nagyjából másfél óra alatt raktuk össze, mindezt úgy, hogy két helyen el is rontottuk, így volt két rész amit újra meg kellett csinálni.
Nem tudom mikor és hogyan lesz rá időm, de ez a sorozat abszolút tuti-befutó nálam az első rész után.
Steve Buscemit több filmben és sorozatban lehetett már látni, ekkora szerepet eddig azonban nem kapott, én legalábbis máshol nem láttam. Befolyásos üzletembert (igen, maffiózót) játszik a 20-as években, pontosan a szesztilalom kezdetekor. Ebből ugye sejteni lehet a sztori fő csapásvonalát. A sorozat az HBO gondozásában jött elő, nekik már anno volt egy hasonló felállásuk, a »Soprano család« történeteivel, az anno minőségi anyag volt, és ha megnézzük mostanában miket csinálnak az HBO-nál, akkor sok rosszra nem számíthatunk.
Az egyetlen negatívum nekem talán az, hogy annyira nem jött át a kor, mint például az »A Keresztapában«, néha kicsit lehetett érezni, hogy hiába a régi zenék, a régi autók és a régi utcák, valójában csak be van rendezve az egész. Ezt viszont ellensúlyozza az igényes fotózás, és az előbb már felsorolt pozitív tulajdonság-sor.
Én ezzel az egész maffiózós témával komolyabban öt éve kezdtem el foglalkozni. Akkor végigzongoráztam a kötelező irodalmat és filmanyagot. Azóta is imádom, gyakorlatilag mindent eszek, ami ezzel foglalkozik, így került ez is a listára. Kíváncsi vagyok a folytatásra, az első rész a maga több mint egy órájával korrekt volt.
Volt ma Budán a Kisrablóban, ami egyébként egy hangulatos hely, csak mint kiderült Becks márkajelzésű sört nem szabad inni, mert annak öthatvan korsója, de legalább savanyú, viszont ha szólsz kicserélik. Viszont eltértem a témától ami az volt hogy volt ma ezen a helyen az élménymagazin szervezésében egy kis nördparty, ahol zene, ital és két dolog várta az érkezőt: több PlayStation 3 gép, melyeken ki lehetett próbálni a Sony forradalmi (nem) újítását, a Motion Move kontrollert, aminek igényes (nem) is van. Arról van szó hogy a kontroller mozgatásával tudjuk mozgatni a képernyőn lévő akármiket. Így néz ez ki:
Megmondom őszintén engem már a »Nintendo Wii« irányítása sem kötött le annyira. Jópofa ez a kontroller az első hat-hét órában, utána viszont egyszerűen unalmassá válik. Az FPS-játékok nem kényelmesek (nekem) annyira velük, a többi pedig beleesik az első kategóriába, vagy egyszerűen fölösleges rá a megoldás. A Motion Move-ról ugyanez volt a véleményem, kis ideig vicces hogy ugrabugrál az ember, aztán egyszerűen elveszti az izgalmát, és kényelmesebb a kontroller.
A másik pedig amivel mi is egész este foglalkoztunk: a legújabb Guitar Heróval nyomtuk, és ez még mindig az év játéka. Ismertem korábbról, de dobolni most doboltam először; ami meglepett, hogy középszinten (medium, vagy miaz) átlagosan 75% teljesítmény megvolt. Laza.
Lehet begurulok és szerzek egy elektromos dobot, aztán a család meg kitekeri a nyakamat hogy nem férünk el a lakásban. :]
Van egy ilyen videó a djuice gondozásában, fiatalokról, Magyarországról, magyarországi fiatalok helyzetéről, főként olyan tekintetben, hogy ki mire költ, ki mit gondol a pénzről és ki honnan szerzi azt. Érdemes egyébként megnézni, bár elég ijesztő, hogy akik ebben a videóban szerepelnek, tényleg komolyan gondolják amit mondanak, és nem egy illetve nem két ember van, akik ugyanígy gondolkodnak.
Ez a videó több szempontból is zseniális. Egyrészt az elején bemutat egy világot, amit jól le is olt, majd a végén persze kiderül, hogy ez a videó is ugyanúgy abban a világban mozog, ahhoz tartozik és azért, annak született. Másrészt a benne szereplők és az ő véleményük, világnézetük kifejezetten hátborzongató. Harmadrészt pedig kiváló marketingfogás.
A videó elején egyébként Anyánk, a SZÁMALK épülete (GDF) is látható.
Tizenkettedik éve már, hogy a nagy G figyel minket. Az ünnepi logó:
Milyen érzés lehet egyébként, hogy elkezdesz valamit holnap, és az tizenkét éven keresztül attól a naptól az egész világot megrengeti? Tudom hogy ez ilyen tipikus első interjús kérdés, hogy gondoltad-e volna akkor és most milyen érzés, de tényleg érdekelne.
Voltunk ma Praktikerben. Az a véleményem, hogy az »OBI-nál« mindenképpen jobb a helyzet, viszont néhány gondolat a webáruházukról.
Rendeltem éjfél után néhány perccel hat darab terméket. Jött a visszaigazoló levélke, hogy holnap a munkatárs megnézi vannak-e ezek raktáron, aztán visszacsörög telefonon. Már ez alapból érdekes, mert ugye az IKEA rendszerének minimális ismeretével tudjuk, hogy a raktárkezelést ők profin megoldották, hiszen a vásárló darabszám-pontossággal látja mennyi van az adott termékből, és ez az előrejelző mindig kevesebb számot ír, mint amennyi tényleg van. De oké, ők így tolják.
Ma délben jutottam el a Praktikerbe, nem volt addig se hívásom se semmim. Bementem, megkérdeztem mi van, azt mondták ilyenkor csak a főinformációnál tudnak segíteni, ott is csak annyit, hogy adnak egy listát arról amit rendeltem. Ami egyébként nem kell, mert nálam volt, meg mert tudtam mit akarok venni.
Oké, főinformációnál a hölgy mondja, hogy feltelefonál. Zsuzsikám, webáruházas rendelés, hát a gépen az asztalon dupla-klikk ott és akkor látod a ti gépetekben, igen. Mondja hogy negyed óra múlva kapok egy listát, amin rajta lesz mit rendeltem. Mondom köszönöm, de ez sokat nem ér, összeszedem én.
Délután négykor hívtak, hogy az egyik termék nincs meg, de van hasonló árban, ekkorra már otthon voltam készen a dolgokkal.
Persze ha az ember házhoz szállítást kér, akkor jó, de ebben a formában nem tudom mennyire van értelme webáruházat üzemeltetni, fejleszteni és miegymás.
Most azt nem részletezem, hogy mennyi olvasatlan van a Readerben, mert a fontosabb dolgokat naponta átnézem, egy napot pedig mindig találok mikor nullázom az olvasót, sőt, mostanában még olyan is volt, hogy több órán át nullán tudtam tartani az olvasatlanokat jelző számot. Végül csak részleteztem, mindegy.
Viszont az van, hogy kétezer-tízben én eléggé gáznak érzem, hogy még vannak olyan RSS-hírfolyamok, amelyekben két sort írnak csak le, és jobb esetben egy link mutat oda, ahol a cikket elolvashatod, rosszabb esetben meg félbevágják a szöveget valahogy úgy ho[…]
Lehet nekem vannak nagy elvárásaim, de ha olvasgatom reggel a villamoson a híreket, akkor ne kelljen már átnavigálnom a másik oldalra minden cikknél, minden cikknél letöltve az adatforgalmat súlyosan növelő reklámadagot és így tovább.
Az meg ne legyen kifogás, hogy a reklám, mert ügyes marketinges fiúk és lányok meg tudnák oldani, hogy legyen az RSS-ben is reklám, és igen, akkor arra panaszkodna a blogger mint én, de két sor hirdetés a hír alatt kevésbé zavarna, mint ez a jelenség.
Az alábbi plakátra lettem figyelmes a felvonó fülkéjében miközben sugár hajamat igazgattam a tükörben a reggeli indulás után néhány másodperccel (kamu, igazából este lőttem a fotót miután levittem a szemetet):
Most azon túl, hogy 2010-ben még tényleg vannak emberek, akik ilyen plakátokat készítenek, felvetődik bennem a kérdés. Hogy gondolhatja bárki azt, hogy október 4 és október 9 között gázhálózatot felújítani vicces, úgy, hogy közben üzemel a gázszolgáltatás? Ez komoly? Még ugyan nem fűtünk, de valamelyik este majdnem megnyomtam a nagy piros gombot a fűtőtesten. Október elejére már talajmenti fagyokat jósolnak. Arról nem is beszélve, hogy októberben mondjuk gyakrabban előfordulhat, hogy főzne az emberfia, amit gáz nélkül a háztartások nagyobbik részében vicces. Komolytalan kicsit, ezt augusztusban vagy júliusban kellett volna megoldani, három hétköznap alatt, amikor a kutya sem használ gázt. Ja, és mivel valami cső a tűzhely mögött nem szabályos, ki kell cseréltetni. Ezt a lakó fizeti, nagyjából hat-hétezer forintról van szó. Persze nekem nem pénzkiesés, mert a főbérlő állja, de akkor is.
Másik érdekes dolog: biciklitárolás. A körfolyosón elvileg nem szabadna, én például nem is tudom az ajtóm elé tenni, mert van egy néni a szomszédban aki járókerettel közlekedik és nem férne el. Megszavazták a lakógyűlésen (amit egyébként egy héttel azután tartottak, mint az eredetileg kitűzött időpont szerint kellett volna), hogy építenek valami biciklitárolót, 160 000 jó magyar juhért, amit a biciklivel rendelkező lakók (hat fő) között osztanának szét. A poén, hogy minden emelet végén van egy közös tároló (régen a vécék voltak ott), tele van limlommal és szeméttel. Jövő héten lomtalanítás, annyit kéne csinálni hogy húszezerért két Bélával kipakoltatni, aztán mehetne oda az összesen tíz darab bicikli. Oké, még legyen benne egy zár meg hozzá kulcs összesen tízezerért, akkor is fejenként ötezer forintról beszélünk, és még fedett, meleg helyen is van.
A közösköltség egyébként havi 8 850 forint, és nem érzem úgy, hogy ki lennénk elégítve, azt leszámítva, hogy nagyon szépen néz ki a ház, de ez is Piroska néni érdeme, aki egyfolytában takarít, és hevesen üvöltözik (jogosan), ha valaki szemetel.
Tegnap gondoltam lefekszem kettő körül, és majd kilenckor ha felkelek, akkor alszom is eleget. Kettő előtt néhány perccel vettem észre hogy ma nyolcra megyek be. Volt ma két előadásom, egyet végigültem (ez összesen kilenc óra) és még itthon dolgoztam nagyjából két órát. Még tervezek megnézni néhány sorozatrészt, bele is írom az önéletrajzomba, hogy maximálisan terhelhető vagyok.
Ezt meg csak úgy most, hangulatból, anno még Balázs mutatta őket, azóta is imádom:
Reggel akartam írni valami értelmesebbről is, de azt azóta azért sikerült elfelejteni.
