mefiblog - főoldal

Másnéven április bolondja. A Flickr, a Google és a The Pirate Bay volt a mai három legemlékezetesebb:

És:

A Google tucatnyi hülyeséget elkövetett, a teljesség igénye nélkül ilyen például a Chromercise vagy például a

Mi pedig a NoPlaza tükrözését követtük el.

Magyar film, az Álom.net (Dream Well, Dream.net) az első az IMDb oldalán:

Nem áprilisi tréfa. ;]

Annyira terhes, hogy még írni is az róla, kicsit. Összesen négy jeleneten röhögtem, ami ahhoz képest hogy két kedvenc színészem, Robert Downey Jr. és Zach Galifianakis játszik benne, pláne sajnálatos kicsit. Persze értem, hogy dráma is, de inkább dráma, mint vígjáték. És máskülönben a drámai rész sem volt túl határozott, amit a sok logikai ellentmondás csak jobban alázott.

Na mindegy, a »Másnaposok« sokkal jobb volt, pedig azért ebben is volt potenciál.

Illetve annyi hatásvadászatot megengedtem magamnak, hogy nem tudok, mert nem tudom ki követte el az alábbi remekbe szabott felújítást a liftünkkel:

Az történik ugyanis, hogy a negyedik emeleten lakók fele biciklivel jár, és mivel nincs dedikált kerékpár-tároló, ezért ők állítva rakják be a liftbe a gépsárkányt, aminek következtében az évek során lekopott a zománcfesték. Az új közös képviselő (mert hogy az előző le lett váltva) meg elintézte ezt a kiváló festést. Kedvencem a másik kép, ahol azt érezni, hogy a festő a felénél á, baszki, ez így nem jó gondolattal ott hagyta a vérbe az egész melót:

A közös képviselet váltása meg úgy nézett ki, hogy a negyediken valami unatkozó öregasszony elkezdett panaszkodni, hogy magas a közös költség (igaz, a 8 950 forintot én is magasnak tartom, azonban mindig virít a tisztaságtól a ház), és hogy a negyedik emelet életveszélyes és esztétikailag undorító állapotban van. Namost a negyedik emeletet pár éve húzták fel a harmadik felé a padlás abbuzálásával, az egyetlen szépséghiba hogy a lift előtti járólap valami miatt megrepedezett, ezt kellene cserélni.

Aztán felvetődött hogy kellene kerékpártároló. Az én ötletem az volt, hogy valamelyik folyosó végi régi, használaton kívüli illemhelyiséget (minden lakásban van fürdőszoba), amelyet mindenki tárolónak használ, nevezetesen a földszintit mondjuk, pakoljuk ki és oda párezer forintért vegyünk lakatot, meg egy tízesért valami tároló fém cuccot. Ez persze nem járható, el sem jutott odáig, hogy járható legyen, mert egyrészt hát én albérlő vagyok (nem, valójában bérlő, de ebbe se menjünk bele), másrészt meg a kurva anyámat, mivel van ismerőse a negyedik emeleti néninek, aki potom háromszázezer forintért építene valami ketrecet a lift mögé. Az udvarba. Egy 1917-ben épült házba.

A közös képviselő persze megunta a szarkeverést, és közölte hogy januártól nem vállalja a házat, keressünk mást. Egész véletlenül a néninek volt ismerőse ilyen tekintetben is, elvileg most már csak 4 950 a közös költség, noha erről értesítő még nem jött, így mindenki utalja a 8 950-et.

Eszméletlen hogy mik vannak, eszméletlen.

Akarom mondani, kedves!

Tegnap akartam blogolni, becsszó, de képzeld, áramszünet volt!

Úgy történt ez, hogy ültem a kanapén, mellettem doromboló macskaállat, ölemben csendes alumínium számítógéptest, pötyögtem a gombokat, róttam a sorokat, hánytam a karaktereket, amikor egyszerre azt vettem észre, hogy a hangfalak hatalmas pukkanással kikapcsoltak, majd mire felnéztem, a lámpák sem égtem már. Gondoltam nocsak, lecsapta valami a villanyórát.

Aztán kimentem a villanyórához, amely természetesen nem volt lecsapott állapotban, kinéztem a bejárati ajtón, és a fél ház kint volt a folyosón. Valami idegbeteg ember még üvöltözött is (lakik valahol egy idegbeteg ember, de olyan igazán idegbeteg, aki üvölt és csapkod, de úgy, hogy az ablak beleremeg, szóval értitek, biztos elment a valóvilágból az áram, és nem tudta megnézni, vagy tudja fene).

Két dolog ezzel kapcsolatban. Első: mi az istenért nem ingyenes az ELMŰ műszaki, sőt a bármilyen cég műszaki hibabejelentője? Helyi tarifán hallgattam nyolc percig a zongoraszólót, illetve valami jóvágású ember hangját, hogy jelenleg mindenki foglalt. Legyen ingyenes a szám, és jelezzen foglaltat, ne kapcsolgasson.

A másik, amiről már korábban írtam, »az ELMŰ csodálatos weblapja«, amit ugye véletlenül sem tudsz megnézni mondjuk mobilon, hogy fel is hívd a hibabejelentőt.

Reggel mikor eljöttem, nem volt net, ha még mostanra sem sikerült megjavítani, akkor a DIGI kimerítette idén a 99%-os rendelkezésre állás kereteit, és aljas pajeszosként fogom behajtani a kiesés miatti párszáz forintot, aminek persze semmi haszna, de legalább belerúgok az oroszlán lábkörmébe.

Olvastam ma, hogy lehet visszahozzák a sorkatonaságot. Persze a szemüveges szíjakat gyártó politikus bácsi a telegráfban azt mondta, hogy ez nem igaz, de végül is azt is mondták, hogy nem lesz gázáremelés, meg azt is hogy nem kell félteni a nyugdíjakat, szóval nem hiszünk mi már itt senkinek ilyesmiben.

Elképzeltem most, hogy milyen lenne, ha be kellene vonulnom két évre. Magával a katonasággal nem lenne bajom, sőt, ha esetleg valami informatikai vonatkozású területen állást kapnék, élvezném is. Azonban két évig internet, barátnő, macska és minden ilyesmi nélkül kicsit kemény lenne. Ami valójában még keményebb lenne, az a kapcsolati tőke (és itt most az üzleti és karrier szempontból tekintendő tőkére gondolok) teljes kihalása okozná. Mi lenne például az Insolisszal, ha két évre le kéne lépnem? Vagy mit kezdenék a karrieremmel, két év után?

Persze, nulla százalék esély, hogy bevezetik, ha meg mégis, legalább érdekes kaland lesz, de azért most ebben a pillanatban egyáltalán nem tartom viccesnek.

Szóval a sok gagyi reklám és a Tomi család után most itt van a Ford, akik a Focus modellt demózzák:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Van még több technológiai villantás, több kis hasonló videóban bemutatva. Az egészben ami nekem nagyon szimpatikus, hogy ezekkel a kis szimulációkkal kvázi közelebb hozzák az emberekhez a technológiát. Pontosan azt hangsúlyozza, hogy a technológia egymagában semmi, az okos felhasználás és a kiváló mérnöki megoldás lesz, amitől a technológia csodás dologgá válik.

Ezekben az okos-autó dolgokban (parkolási segítség, intelligens baleset-felismerés stb.) abszolút hiszek. Tudom, hogy van pár mugli, aki foggal-körömmel küzd az ilyen megoldások ellen, mondván egy százéves százas Skodában nem volt semmi ilyen, sőt még szervó sem, aztán mégis gurul, de én amondó vagyok, hogy a fejlődés jó dolog, és teret kell neki engedni. Aztán ki tudja, lehet hogy mától ötven év múlva teljesen természetes lesz, hogy az autó magától beparkol, és hogy fele annyi baleset történik az utakon.

Noha tegnap láttam, csak ma jutottam el odáig, hogy írjak is róla: életének kilencvenharmadik évében elhunyt a Nemzet Színésze, Komlós Juci. Főként mindenki a Szomszédok Lenke nénijeként ismeri, szerintem az én korosztályom biztosan, de még jópáran vagyunk, akik többek között azon nőttek fel.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Nyugodjék békében!

Ezt angolul fair trade-nek is szokják nevezni.

Szóval ha elmegy az ember egy Michelin-csillagos étterembe, ahol otthagy harmincezer forintot egy degusztációs menüért, valamint hatezret egy üveg borért, akkor arra valahogy azt tudja mondani, hogy igen, itt kaptam valami olyat amit máshol nem tudok, ezt kellett megfizetnem. A minőséget, a kiszolgálást, az akármit.

Ha elmegyek egy étterembe, és elkérnek ötezer forintot egy négyfogásos, borral és üdítővel ellátott vacsoráért, azt mondom jogos, mert jól laktam, finomat ettem, jól kiszolgáltak és még kényelmes is volt a szék, amin ültem.

Ha elmegyek a Mekibe és elkérnek fél liter üdítőért ötszáz forintot, azt mondom közel reális, mert ne inni menj oda, ha menüben 1 170 forintért kapsz enni-inni.

Azonban amikor bemész egy bármilyen helyre, és vennél a tálcán műanyag tányérról és műanyag evőeszközzel elfogyasztott ételhez fél liter buborékkal dúsított ásványvizet, ami nagyker árán nem több 90 forintnál, és egyébként az InterSPAR-ban a másfél literest is ugyanennyiért megkapod, na szóval ha ezt a terméket akarják neked 380, meg 500 forintért eladni, akkor arra mondom azt, hogy inkább szomjas maradok. És nem azért mert pajeszom van, meg mert nem tehetem meg, de ha havonta keresnék hárommillió nettó forint, akkor sem vásárolnám meg a pofátlanul árazott terméket. Szóval legyen 250, de a 380 és az 500 azért túlmutat kicsit a méltányos kereskedelem fogalmán.

Sajnos általános jelenség, ami nagyon sok helyen megfigyelhető, hogy az itallal akarnak pofátlanul lehúzni. Tudom én, hogy menjen az ember olyan helyre, ahol ez nem így van (mert vannak ilyen helyek), de szerintem alapból egyetlen helyen sem szabadna ilyennek előfordulnia.

És ez gázos – még ha a víz maga szénsavmentes is.

Még Sura mutatta múltkor, hogy elérhető az új NetBeans 7 bétája. Persze mindenhol piros, vastagon szedett betűkkel jelzik, hogy mivel még béta, mindenki a saját felelősségére használja – én az elmúlt egyhónapos időszakban csak ezt nyúztam. PHP tekintetében apró változások vehetők észre, egyetlen nagyobb újdonság van, ez pedig a refaktorálás: sikerült Java-szintre húzni az egészet, egy osztály függvényét úgy tudjuk átnevezni, hogy a projektben minden használati helyén cserélésre kerül és hasonlók. Néhány apróbb bakit még mindig nem sikerült javítani (például, amikor az ember egy if-blokk lezárása után belekezd egy else-ágba, azt teljesen indokolatlanul a szerkesztő kettővel balra tolja), ettől függetlenül viszont sokkal gyorsabb lett a rendszer, ami miatt már megéri váltani.

Tegnap akartunk sétálni egy jót az Andrássy úton, ezt a hatalmas szélviharon túl még egy cirka negyvenezres tüntetés is megakadályozta:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Nem tudom pontosan kik és miért tüntettek, nagyjából igen, de hülyeségeket meg nem akarok mondani. Az egésszel kapcsolatosan két megjegyzésem van: az egyik, hogy mikor sétáltunk le a földalatti-megállóba, a tüntetők ránk néztek úgy, mintha valami démonok lettünk volna, egyszerre több tucat ember fújta a sípját felénk, és az egésznek olyan érzése volt, mintha ránk haragudnának. Aztán nekem furcsa volt, hogy kicsit klub-jellege volt az egésznek, amit csak megerősített az, hogy hazafelé jövet több zsáknyi szemét volt szétszórva az utakon, köztük McDonald's-os csomagolások, amik gondolom egy tüntetés elengedhetetlen elemét képezik.

A másik véglet pedig, hogy tegnap szinte sehol nem lehetett látni információkat a tüntetésről, de főcímben, főhírben különösen nem.

Az új jószág a házban:

Februárban volt három éve, hogy »megvettem életem első Tisza cipőjét«, és annyira tetszett, hogy rögtön kettőt is beújítottam. Hozzáteszem akkor mázlim volt, mert utolsó darabok lévén a kettőt hoztam el olcsóbban, mint most ezt az egy párt.

Hovatovább, a Tisza az egyik legjobb választás, ha cipőről van szó, a másik kettő mai napig megvan, valójában semmi bajuk, bár az anyagukon látni, hogy nem tegnapi szerzemény.

Ami vicces, hogy nagyobbak lettek a cipők. Az én lábam 45-46 között mozog, Tiszából a 45-ös picit szűk volt eleinte, de ahogyan tágult, pont tökéletes lett. Most mikor felpróbáltam egy 45-öst, olyan érzés volt mintha két számmal nagyobb lenne, végül egy 44-esre esett a választás.

Amúgy, ahogyan böngészgettem a blogot, belefutottam »ebbe a listába«, és örömmel konstatáltam, hogy mindent sikerült megszereznem így vagy úgy, amit szerettem volna. És még olyan listákról is, amelyek a blogon nem szerepeltek. :]

Egy ismerősöm mondta múltkor, hogy jó irányba halad az életem. Remélem nem szólta el magát, le is kopogtam gyorsan, hogy igen, ez így van, és nagyon örülök neki, igyekszem minden jó dolgot megtartani és még jobbá tenni, a rosszakat meg kerülni. És hasonló klisékkel folytatnám most a munkát, ezt a bejegyzést pedig befejezném, mielőtt még egy adag nyáltenger lesz belőle.

Egyik kedvenc brit sorozatom, a »Csengetett, Mylord?« elérhető YouTube-on, az összes huszonhat rész megnézhető néhány nap alatt multitaszkolva. Tucatszor láttam már, viszont sosem tudom megunni.

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Érdekes egyébként, amikor múltkor néztem végig egyben a részeket, érettségire készültem, most meg a diplomamunka-államvizsga párosra.

Ma végre elintéztem a már régóta húzódó Ügyfélkapu-regisztrációt. A dolog tényleg nagyon egyszerű, foglal az ember egy időpontot (ebből meglepően kevés volt mondjuk), beslattyog, aláír két papírt, és már mehet is vidáman használni a szolgáltatást. Persze előtte célszerű egy előregisztrációt elvégezni.

Na, viszont ami meglepett, az nem más, minthogy a Teklafalui Községi Önkormányzattal is jogviszonyban álltam-állok még a mai napig is:

Írtam nekik, hogy mi van.

Aztán megnéztem a betegellátási naplót az elmúlt tíz évre visszamenőleg, egy tucat pécsi, győri és szigetvári kezelés van rögzítve. Egyrészt ezen települések földjén még életemben nem jártam, másrészt meg mi a fene?

Írtam nekik, hogy mi van.

Egy szó mint száz, ez az Ügyfélkapu jó móka, elsőre kicsit el lehet veszni a negyvenmillió funkcióban, de hasznos, mindenképpen.

Durva, pontosan tavaly ilyenkor voltunk az ERASMUS Intenzív Programon »Finnországban«, ahová idén sajnos egyéb bokros teendők miatt nem sikerült kijutni. Tomi barátomék mentek helyettünk, én meg sárga vagyok az irigységtől. :]

Máskülönben nagyon vágyom a külföldre utazásra. Nem feltétlen a nyaralás, szívesen csinálnék olyan munkát, ahol havonta néhány napot külföldön kell tölteni tárgyalás miatt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy szigorúan néhány évre elmennék valamilyen külföldi országba, dolgozni, szórakozni egy kicsit, de ez persze nagyon távlati, és nem hiszem, hogy össze fog jönni, mert túl sok minden tart itt.

Amit ki akartam az egészből hozni, hogy jó lenne utazgatni kicsit, bejárni a világot hátizsákkal meg fényképezővel.

Szóval azt nem értem most éppen, hogy a Fókusz nevű műsorban valami virág (ő egy csaj) rejtett kamerával azt figyelgette, hogy a különösen kirakott hátsó részét meg tőgyeit hány pénisszel rendelkező humán entitás mintavételezi. Ha nem ilyen fenkölten fogalmazok, akkor azt videózta, hogy hányan bámulják meg a picsáját lenn az utsz… akarom mondani utcán.

Azt nem értem, hogy mért kell ezeken megállni és gondolkodni. Egy férfi akkor gáz, ha nem nézi meg az utcán azt a nőt, amelyik tetszik neki. Persze ezeket illik egy bizonyos határokon belül művelni, szóval a tátott szájjal bámulás és a fütyülés már kicsit necces.

A másik problémám ezzel egész szituval, ami most eszembe ötlött. Biztosan ti is láttatok már olyan lányokat, akik direkt öltöznek úgy, hogy amit lehet, azt a lehető legjobban tüntetik fel. Például az olyan mélyen dekoltált felső, ami éppen a mellbimbó felső részénél kezdi takarni a kebleket, aztán persze ha bátorkodsz megnézni, akkor te vagy a bunkó paraszt.

Két dolgot kell tudni: az emberek megnézik az embereket, akik tetszenek nekik. Azok pedig, akiket megnéznek, örülnek a dolognak.

Teljesen fölösleges ebből problémákat csinálni, és kicsit álszent dolog is. Ha egy nő nem akarja hogy megnézzék, nem vesz fel övet miniszoknyának.

Mostanában mikor nincs időm vagy kedvem kimenni az irodából ebédelni, a Fresh Crocodille Company termékeit majszolom. Dobozos háromszög- és egyéb szendvicsekről van szó, de mielőtt rettegve zárnánk be a böngészőt és menekülnénk a konyhába befalni egy kis parizeres kenyeret, elűzve a csomagolt szendvicsek gondolatát, reszketve, hadd meséljek kicsit erről.

A krokodilos szendvicsek olcsók

A legolcsóbb a rántott csirkét tartalmazó Golf névre hallgató klubszendvics, ez négyszáz forintba (hogy pontos legyek háromszázkilencvenkilenc forintba) kerül, a legdrágább pedig hatszáz magyar királyi váltó, ebben van három darab jól megpakolt háromszögszendvics, három különböző ízben és kenyérben, sok hússal és zöldséggel.

A krokodilos szendvicsek finomak

A szendvicsek tényleg nagyon finomak, és ha kinyitja az ember, érezni hogy valóban friss cuccokat rámolnak bele. A kenyér puha, többféle sajtkrém vagy vaj fedi, néhány levél saláta, gyönyörűen csumázott paradicsom, jócskán pakolt hússzeletek, és ami még egy pozitív előnye: nem esik szét. A kedvencem ez a háromdarabos, de persze egy tucatnyi van, szinte az összes üzletben látni a zöld hűtőjüket.

A krokodilos szendvicsek laktatók

A három szendviccsel bármilyen hihetetlen, de egy átlagos ebéd szintjén jól lehet lakni, két-három csoki még utána, és az ember menüárban evett.

Régen a háromszögszendvicsről mindig valami tormakrémes undormány jutott eszembe, amin érezni a műanyag tartósítószert és a gyári aromákat. Mióta vannak ezek a krokodilos szendvicsek, azóta azért kicsit megváltozott a véleményem.

Hamarosan (vagy már talán most, ebben a pillanatban is) lehet nyomulni minden idők egyik legjobb játékának, a »Portalnak« a folytatásával, tippelj mit, a Portal 2-vel. Steamen már előrendelhető, de inkább rá sem kattintottam, mert félő hogy, hogy elcsúsznának a dolgaim ha most minden este a gép előtt ülnék.

Ellenben ma maniakus tippjére beszereztem kemény 3 euróért a Max Payne sorozatot, ami egy örök kedvenc klasszikus.

Napjaim egyébként a diplomamunkám (szakdolgozat, ahogy tetszik) elkészítésével telnek, jelenleg jól állok vele, reményeim szerint az írásos részt záros határidőn befejezem, és utána ugrok nekik a programkódok harácsolásának. Május 23-án záróvizsga, emiatt kicsit aggódok (nem kicsit, valójában, de ez más kérdés), nem is a képességeim megkérdőjelezése, sokkal inkább a rendelkezésre álló idő és a teljesítendő feladatok összevetése alapján, azonban ezzel igyekszem nem riogatni magam.

Szóval ezek.

Kialakulóban van mostanában egy személyes véleményem az androidos közösségről, nevezetesen hogy kicsit kisebbségi komplexusban szenvednek, és valahogy úgy tűnik, mintha az iPhone felhasználók elnyomottjainak éreznék magukat. Ezeket például az almajelet lehugyozó, vagy az almát a képernyőből elhajító androidos poénokon túl a felhasználók általános hozzászólásaiból is bátorkodtam levonni. Én például nem szoktam alaptalanul kiírni hogy egy új Android-szoftver mennyire szar, míg ezt mondjuk Twitteren új iPhone alkalmazásoknál napi szinten látom, olyan irányból, hogy jaj, szegény butus naiv kis iPhone-osok.

Vagy például a kedvencem a napokban, a szokásos Apple-nemapple flémen belül, nevezetesen hogy az egyik kollégám (aki hozzáteszem távol áll az Apple-fan kategóriától, sőt, de most mégis) vásárolt egy MacBook Prót, majd mikor erről írt a blogjában, akkor megkapta kommentekben, hogy egy naiv, idióta felhasználó, aki bedől a marketingnek. Az megint más kérdés, hogy aki ezt írta, életében nem látott még Macintosh gépet, de most ebbe ne is menjünk bele. (A srác, mármint a kollégám egyébként Windowson fejleszt, Linux szervereket berhel és OS X-et használ, szerintem ha valakire, akkor azért rá nem feltétlen lehet a naiv, hozzá nem értő felhasználó címkét akasztani.)

Azt nem értem, hogy informatikusok miért állnak le ilyeneken vitatkozni, hogy milyen oprendszer meg milyen telefon.

Mindenki azt használja, amit kényelmesnek talál, és egy szakembernek ebbe semmilyen belekötni valója nem lehet, mert azzal csak a saját szakmai hozzáértését kérdőjelezi meg.

(És most nyilván nem a poénkodásra gondolok, hanem amikor egyesek véresen komolyan gondolják, hogy aki nem B operációs rendszert használ, az köcsög. És persze akinek nem inge, annak meg pólója.)

Tudom, hogy most megkapom majd: érzéketlen dög vagyok, pedig nem erről van szó, sőt.

Egyszerűen kezd egyre jobban terhelni, hogy az iroda és a lakás között (ami nem több négy megállónyi távolságnál) nem volt még olyan január óta, hogy a villamoson legalább egy, de inkább több ember ne kéregetett volna. Nem tudok úgy közlekedni az utcán, hogy ne látnék legalább nyolc-tíz hajléktalant, aki kéreget, mert éhezik. Aztán felnézek valami hírportálra, és arról olvasom a híreket, hogy emberek lopnak és ölnek, sokszor már nem a pénzért vagy valami értékes tárgyért, hanem az ételért. És akkor még ha benyomod a tévét-rádiót, ott is éhező embereket, gyerekeket látsz.

Ne értsetek félre, nem azzal van a problémám, hogy az orromba tolják.

A problémám minden körülménytől függetlenül az, hogy mindenhol azt éreztetik velem: én vagyok a hibás és nekem kellene tennem valamit a változásért. Holott nem az én hibám az, ha más éhezik, és úgy érzem, szerintem jogosan, hogy nem nekem kellene rosszul éreznem magam emiatt. Pedig akármilyen hihetetlen, nagyon sokszor érzem rosszul magam, hogy nekem az a problémám hogy A vagy B ételt egyek ma, másnak pedig az, hogy ehet-e vajon ma, vagy a héten egyáltalán.

És a probléma nem olyan egyszerű, hogy ne éhezzél, menjél dolgozni, mert az a kisgyerek, akinek adott esetben a szülei balfaszok voltak, mit tud kezdeni magával? És mit tehet erről az egész szituációról?

Az van, hogy ezek szar dolgok, és persze vannak mindenhol, de úgy érzem itt kicsit a mérleg a másik oldalra kezd billenni.

A napokban zajlik az informatikai szekció, ahol bár delegáltak, »nem vehettem részt«. A történet sajnos sokkal bonyolultabb, és jócskán a felszín alatt, a színfalak mögött zajlanak az események. Ezek nagy részéről nem is beszélhetek, nem is igazán szeretnék beszélni. Egy dolog mindenesetre biztos: rossz érzés homokszemnek lenni a gépezetben, és még rosszabb, hogy a homokszemek néha úgy esnek ki, hogy nem is igazán tehetnek róla.

A rendkívül udvarias levelemre az alábbi választ kaptam (jobban mondva nem is én, hanem az egyik tanárom):

Tisztelt Peck Tibor Úr!

Mint minden évben az intézményekből nevezett dolgozatok esetében az OTDK rendezői az Informatikai Szakmai Bizottság tagjaival közösen döntenek az egyes dolgozatok befogadásáról.

Ennek célja elsősorban annak biztosítása, hogy valamennyi dolgozat megfeleljen az OTDK hagyományosan magas szintű tudományos elvárásainak.

Azon dolgozatok esetében, amelyeknél vagy a dolgozat terjedelme kirívóan kicsi egy elképzelt OTDK-n bemutatandó dolgozat elvárt mondanivalójához képest vagy pedig a dolgozatban a tudományos jelleg nem olyan erős, hogy ez belesimulna az OTDK szokásos stílusába idén is a Szakmai Bizottság öt szenior tagja konszenzussal határozott a dolgozatok befogadásáról.

Az eljárás célja az, hogy esetleges prezentációs vagy műfaji éltérés miatt ne hozzuk a hallgatót egy olyan méltatlan helyzetbe, amikor az OTDK sajátos értékelési rendszere az egyébként befektetett nívós szakmai, de nem kimondottan tudományos munka miatt elkerítően alacsony pontszámot eredményezne.

Az önök intézményéből érkezett dolgozatok esetében is jó meggyőződéssel mondom, hogy nívós műszaki tevékenységet tükröznek a dolgozatok, azonban az azokat átolvasó Szakmai Bizottsági tagok egybehangzó véleménye szerint nem elég markáns a tudományos jelleg. Hangsúlyozom, hogy ez nem az elvégzett munka összességében való értékelése, hanem kifejezetten az OTDK sajátos és természeténél fogva a tudományos aspektusokat kiemelő értékrendjének tükröződése. Ezek a dolgozatok például igen sikeresek lehetnek egy innovációs pályázaton.

Kérem, hogy a fiatal kollégáknak tolmácsolja a fent leírtak mellett a további alkotók műszaki pályájukhoz fűződő jókívánságaimat is.

Dr. Pataricza András
az Informatikai Szakmai Bizottság elnöke

A levelet persze nagyon szépen fogalmazta meg dr. Pataricza András úr, azonban mondandó nem sok olvasható ki a sorok közül, legfeljebb az, hogy a választ egy olyan emberre bízták, aki nem igazán folyt bele az egészbe, és nem feltétlenül ért egyet a döntéssel.

Azt inkább nem is kommentálom, hogy azért zártak ki, megalázva engem, hogy megóvjanak a későbbi megaláztatástól. Az pedig, hogy a vének tanácsa dönt a dolgozatok sorsáról, sehol, semmilyen szabályzatban nincs leírva. A hab a tortán, hogy a bírák a konferencián több dolgozatnak is kiemelték a helyesírási és nyelvtani igénytelenségét, a szakmai hiányosságait. Azok persze részt vehettek. Igen, savanyú a szőlő.

Egy dolog biztos: ha lesz is folytatása a felsőoktatási karrieremnek, akár mint hallgató, akár mint bármi más, a TDK-t és az OTDK-t nagyon messze elkerülöm majd. És sajnos ha engem kérdeznek, hangoztatni is fogom ezen álláspontomat. Nem a sértődött kisfiút játszom, de felesleges súlyos munkaórákat javarészt hasznos, de végül hatalmas csalódást okozó tevékenységekre fordítani.

Különösen fáj, hogy a konzulensem, aki a GDF-es TDK-zó hallgatók kvázi fő-fő mentora, azt mondta ma, hogy innentől kezdve nem érdekli ez az egész, és egy betűt nem hajlandó a nevéből a TDK-hoz adni. Ezzel egyrészt sok tehetséges hallgató esik el kiváló lehetőségek sorától (efelől nincsen kétségem), és az iskola is veszít egy értékes munkatársat e területen.

Nem tudom ki hogyan van vele, szerintem a fejlesztések során a legnehezebben meghatározható tényező az idő. Hiába ismerjük a projektet, hiába tudjuk hogy csináltunk már ilyesmit, a folyamatosan változó igények miatt nem lehet azt mondani, hogy ez x órát fog igénybe venni, és ez az x óra biztosan nem lesz x+y óra.

Tucatnyi time tracking (időkövető?) szoftver működik, azonban ezek többségének az a működési elve, hogy kézzel beírod, mivel mennyi időt töltöttél el. Ez nem is amiatt veszélyes, hogy hazudik az ember, sokkal inkább azért, mert a számítógéppel és internetkapcsolattal dolgozók többsége biztosan tart néha egy félperces szünetet, amíg megnézi a twittert, rápillant a feedekre és ilyesmi.

A RescueTime szolgáltatás erre nyújt kiváló megoldást. Egy apró kliensprogramot telepítve a gépünkre, az figyeli, hogy melyik szoftverben és melyik weblapon dolgozunk éppen. Paranoiások meg tudják adni, hogy csak bizonyos oldalakat figyeljen. Ezek után a különböző szoftvereket és weblapokat nagyon figyelemelterelő, figyelemelterelő, semleges, produktív, nagyon produktív értékkel tudjuk jelölni. Például ha a projekt URL-jét megadjuk nagyon produktívnak, a NetBeans-t szintén és mondjuk a twittert nagyon figyelemelterelőnek, akkor ezalapján láthatjuk, hogy valóban mivel mennyit foglalkoztunk. Sőt, ezek alapján még egy hatékonysági mutatót is számol, amit a többi felhasználóéval is összehasonlít:

Igen hasznos program, én ma a diplomamunka írása közben figyelgettem, ennek látható fent az eredménye. Természetesen azt nem tudja meghatározni, hogy hasznosan is töltjük el a fejlesztőkörnyezetben a tevékenységet, vagy csak ütögetjük a szóközt, de például azt is figyeli, ha elmászunk a gép elől, és ezt tudjuk rögzíteni mint megbeszélés, telefonhívás vagy mondjuk ebédszünet.

Most nyúzni fogom pár hétig, aztán majd mesélek még az eredményekről, kíváncsi vagyok.

Oké, teljesen őszinte leszek, akármennyire is gáz, nekem a Viasat 3 legújabb valóságműsora kifejezetten bejön!

Persze elsőre azt hinné az ember, hogy a pikáns plakátok miatt, amikkel telerakták a várost, ja igen, erre gondolok például:

Szóval hogy itt most biztos arról lesz majd szó, hogy mindenki meztelen és dugnak orrba is meg szájba is, pedig nem.

A játék lényege a szokásos: egy valaki viheti el a húszmilliós főnyereményt. Amivel bonyolítják: párokba kell rendeződniük a fiúknak és lányoknak. Hétfőtől csütörtökig megy a műsor, csütörtökön párválasztó ceremónia, amelynek lényege, hogy mindig a többségben lévő nem résztvevői választanak párt az ellenkező neműek közül. Mindig úgy hozza a sors, hogy egy valaki már csak úgy tud párt választani, hogy hárman lesznek együtt. Ekkor a másik nem képviselője megmondja, kivel szeretné folytatni a játékot, akivel pedig nem, az elhagyja a hotelt. Természetesen ezt bonyolítják védettséggel, új játékosokkal, titkos küldetésekkel.

Ami miatt érdekes, hogy az egész tavaly októberben lezajlott. Nincs élő műsor, nincsenek esemesek, nincsen napi hat műsor külön erről, nincs győzike. Egyszerűen egy izgalmas játék van, ahol végre sikerült viszonylag érdekes embereket is összeválogatni. Rendkívül tanulságos egy-két szituáció, az, ahogyan valaki keveri ide-oda a kakit a lábosban, és te közben végig látod persze.

Az van, hogy a Viasat 3 viszonylag ritkán jön elő saját műsorokkal, akkor viszont mindig hozzák a szintet. Az egészről nekem a Bár jutott eszembe, amely szintén a Viasat 3 terméke volt, és anno a vitathatatlanul legjobb ilyen jellegű műsor.

Szóval ez van, lehet oltani.

Jelen pillanatban is a diplomamunkámat írom, amivel hála az égnek egészen jól haladok, noha a szoftverhez még sokat nem nyúltam hozzá. Azt gondoltam eleinte, hogy majd biztosan nehéz lesz leírni értelmesen legalább 80 oldalt, most viszont az lett a vége, hogy 90 oldalnál tartok és még tudnék mit írni.

Egyébként egy tipp: ha forráskódot akartok valamilyen Word doksiban megjeleníteni, akkor a webes forráskódmegosztók kódját bemásolva teljesen szép, esztétikus formában lehet ezt kivitelezni, sorok számozásával és színezéssel együtt.

A Word 2010 (ez a Mac-es változat) pedig roppant kényelmes, noha elsőre azért volt vele egy kis szenvedés, mert kvázi minden máshogyan van mint a 2007-ben, de ettől függetlenül rendkívül barátságos a felület.

Az mondjuk kicsit gáz, hogy angol verzióm van, így az idézőjelek és a nyelvtani dolgok ugranak (pl. az irodalomjegyzék kifejezetten profi megoldás, de mivel angolul jeleníti meg, használhatatlan). A nyelvi csomagok pedig természetesen operációs-rendszer függők.

Május 23-án államvizsga. Kicsit (nagyon) tartok tőle, igyekszem folyamatosan készülni, és nem arra gondolni, hogy mennyire lesz nehéz.

Még ha csak negyedévente is, de a vidéki friss levegőn, a csillagos ég alatt beszélgetni órákat a legjobb barátodal, mindennél többet ér.

Ezenkívül két dolgot szeretnék elmondani. Remek, hogy a Kasabian idén is jön a szigetre, mert például ha megtekintjük ezt a videót, akkor láthatjuk, hogy a Kasabian jó:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Valamint van az új Peugeot 508-as reklám (ez), aminek a világa annyira bejön, hogy el nem tudom mondani. Tudom, műanyag meg izé (nem az autó, mármint), de egyszerűen imádnék ebben a világban élni.

És nem, nem visszadátumozom, hanem nagyon sietek hogy még éjfél előtt megnyomjam. ;]

Történt ugyanis, hogy temporálisan deaktiválták a kontómat (igen, így), és ilyenkor két opció közül választhatsz: küldenek a mobilodra egy SMS-t, amiben van egy kód, a kód megadásával pedig azonnal jóváhagyod hogy tényleg te vagy az, aki vagy, és visszakapod a fiókot. Ehhez ugye az kellene, hogy »meg tudjam adni« a telefonszámomat, ez viszont nem jön össze, mert még mindig nincsen Hungary vagy bármi magyar-jellegű téma a biztonsági telefonszám rögzítő űrlapon. (A profiloldalamon meg tudom adni, nem az a rossz.).

A B-verzió, hogy eléd raknak hat képet, amin az ismerőseid vannak, majd meg kell jelölnöd, hogy melyik például a Kovács Rezső. Kétszer mondhatod azt, hogy nem tudod. Ez tutiság, viszont ugye vannak ezek a vicces képek:

Vagy például a második osztályos csoportkép, amin huszonnégy emberből be van jelölve egy négyzet, ami magába foglal hat embert, egy ember feje mondjuk két pixel, és akkor az ki.

Szóval srácok, fiúk, csajok és lányok: fotók közé nem minden szart töltünk fel, hanem a tényleg fotókat, amiken szerepelnek az emberek. Valamint, a Facebook nem iWiW, így nem küldünk körlevelet minden vicces videó és weboldal miatt, erre van a fal, amire ki lehet hányni.

Mefi voltam a hegyről.

Gondoltam a sonka és a tojás mellé jól fog esni majd néhány korty Cherry Coke, hiszen tudjuk, hogy a Cherry Coke az egyik legjobb dolog, ami a kólával történhet, noha itthon némileg sztochasztikus a lehet-e kapni éppen kérdés válasza. A kis éjjel-nappaliban, ahová járok, mindig szokott lenni, ma mégis öt percig keresgéltem, mire megtaláltam. A probléma az volt, hogy a piros-fehér-fekete Cherry Coke helyett ezt találtam:

Az íze teljesen ugyanaz, azonban látszólag egy vadonatúj termékről van szó.

Kis wikizés után persze kiderül, hogy 2007-ben a The Coca Cola Company átnevezte a terméket, így ez már a harmadik típusú találkozás a Coca Cola kóla-termékeivel a hagyományos és a diétás után, ha a zerót is figyelembe vesszük, akkor a negyedik.

A dolog mondjuk logikus, hiszen itthon a Coke elnevezést sokkal kevesebben ismerik.

Ezek az izgalmas dolgok jutottak mára.

Amikor pappito írását olvastam, az jutott eszembe, hogy nem is olyan régen gondoltam rá (talán még írtam is róla, de most lusta vagyok előkeresni), hogy milyen király lenne egy olyan egységes mérőberendezés, ami az áram-, a gáz- és a vízfogyasztást mérné, és a leolvasást elfelejtve neten vagy valami lokális hálózaton közölné az adatokat, mondjuk naponta háromszor-négyszer, amiből aztán tök jó kis statisztikát lehetne kihozni, és a szolgáltatónak is hajszálpontos adatai lennének.

Lehetne mondani hogy majdnem minden háztartásban van net, de persze nem, mert van ahol még ajtó sincs (bár ott parabola mindig), de ettől függetlenül szerintem van potenciál az ilyen ötletekben.

Olvastam ma a zindexen, hogy az új alkotmányt ki fogják nyomtatni papírosra, és ezen papírost minden létező magyar ember megkapja majd szerte a világon. Elvileg 8 000 000 példányban kell kinyomtatni a 38 oldalból álló becses alkotást, ez tehát 304 000 000 lapot jelent. A különböző keresgélések után, a fröcsögő szájú zöldek és a bölcsen mosolygó papírmágnások válaszait átlagolva azt kaphatjuk, hogy egy átlagos fából 200 000 nagyon jó minőségű A/4-es lapot készíthetünk. Namost, nem akarom összeszámolni, hogy az hány fa. Aztán még ha megnézem, hogy átlagos helyeken 1000 oldal felett fekete-fehér minőségben 3-4 forintért nyomtatnak egy lapot, akkor mondjuk vegyük még hozzá hogy biztosan van egy Józsi, akinek pont nyomdája van, és valakivel véletlenül pont nagyon jóban van, ezért kijön egy darab kinyomtatott oldal mondjuk egy forintra. És még vegyük hozzá a postaköltséget, a borítékot, a bélyeget, a bélyegzőt, a postán dolgozó hölgyet akinek hogy elfárad majd a keze, a sok bélyegzéstől meg bélyegezéstől és egyébként is.

Természetesen az átlagember, miközben befizeti a szerény adóját, ami ugye alacsony, és alacsony adókulcsokkal vásárol termékeket az üzletekben, felteheti a kérdést, hogy de van-e erre pénzünk.

Erre pedig az a válasz, hogy igen, hiszen: ritkán fordul elő, hogy egy új alkotmányt fogad el az országgyűlés, ezért ebben az esetben a tájékozódáshoz való jog kivételesen fontosabb, mint az ország gazdasági helyzete, szóval ne aggódjatok, van azért itt pénz, csak ügyesen titkolják.

Szokás szerint földalattiztam ma, a Kodály Körönd megállóban épp öt ember cserélt egy izzót. Persze az izzók már csak ilyen szívatós dolgok, tudom, nekem is van egy-két olyan lámpám amely előtt naponta kétszer imádkozom, nehogy kiégjen az izzó, mert akkor három csavarhúzó, két orvosi szike, egy lézeres mérőeszköz és némi jószerencse, valamint három-négy deciliter tömény alkohol kell a folyamathoz. Na de, egyszerű munkásember állt a létrán, szette ki az izzót, és közben mondotta három másik kollégájának, és egy nagyon komolyan néző öltönyös úriembernek, aki komolyságát a kezében tartott mappával is hangsúlyozta, amin az arra felcsíptetett lapra hevesen jegyzetelt. A mondandója az volt, hogy ezeket időnként ki kell pucolni, mondjuk legalább kétévente (ebből a mondatból levontam a következtetést hogy az 1995-ös felújítás óta azok a halovány sárga fényt biztosító berendezések az életben nem voltak megtisztítva), különben hajlamosak arra, hogy egy szikra által a nem vártnál kicsit erősebb fényt generáljanak.

Eközben megérkezett a szerelvény és mentem is tovább. Azonban, ugye az ember ha megy, akkor jön is, jobb esetben, és nekem jobb volt, mert jöttem. A földalattit vezető néni viszont többször is mondogatta (persze csak magyarul, a turisták, akikből pedig mindig találni a járaton, szóval ők csak néztek, hogy he), hogy csak az Oktogonig megyünk, onnan pótlóbusz. Lesétáltam a maradék két megállót, a Vörösmarty utcai megállóból enyhe füst szivárgott felfelé, és igen büdös vezetékszag, a Kodály Köröndnél pedig tűzoltók és rendőrök is tevékenykedtek, szintén elég büdös volt és kis füst is.

A két – egymástól valószínűleg teljesen független – esemény között az összefüggést mindenki állítsa fel magának. (Az összefüggést!)

Voltunk ma (avagyhát tegnap) Tigi barátom ballagásán, amiből túlzottan sokat a népes tömegnek köszönhetően nem igazán láttunk. A móka jó volt, az is egyértelmű, hogy nagyon megéri virágosnak lenni ballagás-szezonban, csak az öt-tíz perc alatt, míg sorban álltunk a virágosnál, nagyjából hetvenezer forint forgalmat csináltak a nénik.

Aztán még az is volt, hogy Salgótarjánban remekül összeszervezte a három legnagyobb iskola a ballagást egy napra, félórás különbségekkel. Ennek köszönhetően a kisváros persze rögtön még kisebbnek tűnt, hiszen ha azt nézzük, hogy egy iskolában átlag négy ballagó osztály, osztályonként átlagosan huszonöt fővel, egy főhöz pedig nem egy autó jön, mert ugye a fél família inkább átlag két autóval érkezik. Namost, ismerősék megálltak az iskolától több percnyi sétára egy kis eldugott utcában, hátul, egy garázs mellett úgy, hogy a garázsba a ki- és bejutást nem akadályozták. Másfél óra múlva mikor indultunk, néhány méter után vettük észre, hogy mindkét kerék gyönyörűen le volt eresztve, az egyiket ki is szúrta valami nagyeszű, a másikból csak kiengedte a levegőt.

Mindeközben még jött valami idióta is, aki üvöltözött hogy leszarja a telibevert kurva ballagást, és jól tették, hogy kiszúrták a gumit, mert ő már húsz perce nem tud beállni a garázsába (az utcán állt egyébként, a garázsajtó előtt, semmit és senkit nem akadályozva ezzel). Mi ott félig szétszedett autóval álltunk, mikor elkezdett pampogni hogy álljunk odébb, és ő leszarja a nyomorunkat. Miután ez megtörtént és beállt, persze rögtön nem volt sietős a dolga, és ott pampogott még egy darabig.

Minket magyarokat az össze- kezdetű tevékenységek sajnos egyáltalán nem jellemeznek, legfeljebb ha az összecsapni vagy valami hasonló szóról van szó. Az összefogás például egy távoli univerzumnak tetszik innen.

Nógrád megyében különösen.