Megjöttek az először »rútul elkavarodott« pólók. Azt rögtön le kell írnom, hogy a Threadless-t nem véletlenül dicsérte mindenki: már első tapintásra is érződik hogy rendkívül jó minőségű pólókról és mintákról van szó, valószínűleg nem fog két mosás után lejönni (hozzáteszem, hogy ezeket inkább kézzel fogom mosni, annyira jók).
Kíváncsi vagyok, hogy az első miért tűnhetett el. Ha ellopták, gondolom érezték, hogy másodjára már nem lenne vicces, vagy nem tudom.
Mindenesetre gondolkodom még egy adag beszerzésén, pláne hogy ötdolcsis kupont is kaptam.
Tegnap beiratkoztunk, így hivatalosan is egyetemisták lettünk.
Ami miatt az egész projekt para, és szerintem bukni is fog, az a katalógus nevű rendszer, ami az összes elméleti és gyakorlati alkalom során életben van, és néhány óra hiányzás után már gurulsz is át költségtérítésesre.
Kedvenc jelenetem tegnapról amikor a Tanulmányi Osztály vezetője megkérdezte, hogy mindig dolgozunk-e, vagy csak a héten, és hogy ennyire jó-e a munkahely, azért nem hagyjuk ott. Mondtam neki hogy egyrészt ennyire jó, másrészt szeretek például enni meg lakni valahol.
A tárgyak érdekesek, a PPKE-ITK elsőre nagyon jó helynek tűnik, 16-an vagyunk az MSc képzésen, és ha tehetném mennék én minden nap, de sajnos nem tehetem. A tantárgyfelvétel és a vonatkozó hülyeségek már most idegesítenek, ezt a GDF-en mondjuk kifejezetten lehetett szeretni, hogy se indexkönyv, se tantárgyfelvétel, se folyamatosan hibát jelző tanulmányi rendszer.
Ebédelgettem ma teljes nyugodalomban (kis kemencében sült kerámiatálban tálalt lázánnyét fogyasztottam, roppant finom volt), és ahogy lenéztem az étterem felső részéről, éppen egy IKEA PAX gardróbszekrény állt meg a bejáratnál, amire ráhúztak egy nála két számmal kisebb fekete atlétát. Előtte egy zuhanyfüggöny-rúd vastagságával vetekedő hölgyemény állt, és éppen valamiről csacsogtak. Az gardrób elővett egy guriga pénzt a zsebéből (nem tudom, mennyi lehetett, de több húszezres volt, mint amit úriember gurigába szorít a farmerzsebbe), némely részét átadta a függönyrúdnak, majd hibátlan mozdulatokkal beszállt a gyönyörű, harmincmillió forintnál nem többe kerülő BMW-jébe, kirakta a mozgássérült jelvényt, aztán zongorázott tovább.
Hovatovább lehet, hogy valójában nem is volt lába, vagy elvágta magát borotválás között, fene tudja, de azért értitek.
Amit így igazából az egészből ki akartam hozni, az az, hogy aki nem tisztességesen bánik a pénzzel (ezt lehet rosszul fogalmaztam meg: arra gondolok, hogy több százezer forintot nem gyűrünk gurigában a zsebünkbe), az szerintem nem is tisztességes úton jutott hozzá.
Mint azt bizonyára ti is tudjátok, csütörtöktől a 25%-nál kisebb gyümölcstartalmú és deciliterenként 8 grammnál több cukrot tartalmazó üdítőkért literenként öt; az olyan energiaitalokért, amelyekben a koffein deciliterenként több mint tíz milligramm, literenként 250; a sütemények esetében 10 dekagrammonként 4 dekagrammnál több cukor jelenlétekor kilogrammonként 100 valamint a sós dolgoknál szintén 10 dekagrammonként 1 grammnál több sót tartalmazó termékek esetében kilogrammonként 200 forint különadó fizetendő.
Ezután a kissé hosszúra nyúlt mondat után úgy érzem magam, mintha felvettem volna egy sárga kártyát a Monopoly-ban, és gondolkodnék, mit lehetne csinálni.
Valójában ha megnézzük arányaiban a dolgot, egyáltalán nem idegesítő jelenség ez: picit fizetünk többet, az állam pedig egy viszonylag nagyobb mennyiségű összeghez jut, amit minden bizonnyal hasznos dolgokra költ. (Irónia.) A problémát én abban látom, hogy sok gyártó majd cukor és só helyett inkább egyéb olyan adalékokkal fogja megoldani a termék előállítását, amelyek nem adókötelesek. Ezt máskülönben az egyik energiaital-gyártó már meg is tette a koffeinne – persze nem feltétlen rossz dolog ez sem.
Az értékesítők és azok, akiknek ezzel plusz adminisztratív munkájuk lesz, valószínűleg nem örülnek a dolognak, különösen, hogy őket adott esetben rosszul is érintheti az árucikkek drágulása.
Én jelenleg nem tudom, lesz-e ebből bármi hátrányunk vagy előnyünk, mindenesetre vicces, hogy már egy zacskó csipsz után is adózunk. És nem csak általánosságban.
Valójában lassan több mint egy éve nézegetem már a kanapékat, de nem találtam még szimpatikus darabot. Kicsit összetettek az óhajaim; egyrészt a nappali már teljesen berendezett, a kanapé az egyetlen, ami még hiányzik, ezért a méretek adottak. Színben is konkrét elképzelésem van: imádom a fehéret, de azt kínos tisztán tartani. A fekete túl dárkos, és mivel mostanában a szürke a mániám, ezért valamilyen szürkés árnyalatot lájkolnék. Az anyagot tekintve bőrmániás vagyok, de azt a macska mellett tilos és életveszélyes, ezért valamilyen masszív, de mégis kényelmes szövet kell. És akkor erre jön még a nem túl extra igény, hogy ne kerüljön százötvenezer forintnál több pénzmagba. Ez szerintem egy korrekt összeg – lehet ennek a két-háromszorosáért is kanapét venni, de egyébként nem egy túl alacsony szám, ha a költség oldalon kerül felírásra.
Na, egy szó mint száz szó, eddig nem igazán találtam meg az ideális darabot. Ha katalógusban nagynehezen tetszett is valamelyik, akkor általában beleülés után az első (válogatós vagyok, a fent felsorolt hülye szempontrendszeremnek minden tekintetben meg kell felelnie, és még kell az a bizonyos varázs is, hogy én akarjam, hogy ő az én kanapém legyen, szóval értitek, nehéz az élet ilyen fejjel), akkor valahogy mindig azonnal kipattantam belőle, hogy köszi, ezt nem.
IKEA-mániás vagyok (nemaberendezttszobád vagy, meg izé), de az ottani ülőalkalmatosságok sosem jöttek be. Ma viszont megnéztük az új felhozatalt, és kíváncsiságból leültem egy új darabba, ami pontosan megfelelt a fentebbi leírásoknak. Kicsit dobogott a szívem, mint amikor az első randin az ember tudja, hogy ideális a választás, és amikor beleültem, a fenekem és a hátam egyértelmű visszajelzést adott.
Egyszóval, ő az új szerelem:
Nem győzöm kivárni, hogy meg is szerezzem! Már csak egyetlen kínzó kérdés: a mostani, meglehetősen leélt kanapét vajon hová tüntetem? Feladhatom Vaterára, hátha valaki elviszi, de nem valószínű. Kanapéból nincsen olyan, mint a mosógépes lehetőségből, hogy bácsik jönnek és ingyen eltüntetik? A következő lomtalanítás még odébb van, bár talán lesz októberben, és akkor minden megoldódik.
Én és a regisztrációs felület. Kódot megad. Elír. Végtelen ciklusban JavaScript hibaüzenet. Prevent this page from creating additional dialogs. Kód sikeresen beír. Nem megy tovább mert letiltottam az ablakokat. Visszatiltom. Jelszó beír. Nem jó:
Mi ez a szó? Nem tudom, másik jelszó. Szintén nem jó. Még egy jelszó, szintén nem jó. Még egy jelszó, nézd, most más a hibaüzenet:
Oké, még egy jelszó. Megint hiba, nézd:
Akkor hogy jön össze a legalább háromféle különböző? Ja, hogy kis- és nagybetű, értem.
T+15 perc: elkészültem a jelszavam létrehozásával. A Neptun még mindig nem működik. Ősz hajszálak száma: n+1.
Nagy a, nagy b, nagy s. Az apátsági pétermárkuszt a bunkó pincéreikkel inkább ne is említsük, ellenben a Bem rakparton helyezkedik el Budapest kétség kívül egyik legjobb, ha nem a legjobb belga sörözője.
Hogy milyen a belga sör? Lehet, hogy aki a kedveli a sört, annak nem jönne be, én személy szerint nem tudom meginni a sört, a belga sör azonban a gyengém. Hétszáz-ezer forint között mozog egy üveg, űrtartalma két és fél deciliter valamint fél liter között, de inkább a kettőfél-háromhárom a gyakori. Létezik több féle, így érlelt, úgy érlelt, gyümölcsös meg nem gyümölcsös, ellenben egyet kell elmondani: a belga sör művészet. A belga sört nem megissza az ember két kortyra mint valami hűsítő barna sört a krimóban. A belga sört először megnézzük. Elmerengünk a színén és az állagán, megszagoljuk, kicsit kortyolunk belőle, és rögtön megérezzük azt az ízvilágot, ami annyira átjár, hogy nem akarjuk lenyelni, de aztán persze mégis, és brr, az a borzongás.
Oké, lehet kicsit túlzásba vittem, de aki nagy bor vagy belga sör vagy akár sima sör rajongó, az biztosan érti ezt. De ugyanígy leírhatnám ezt a gyengébbik nem legrózsaszínebb testrésze iránti rajongással is, he.
Ma este az alábbi négy sört kóstoltuk meg: Floris Chocolat, Floris Kriek, Chapeau Faro Lambic és Chapeau Banana.
A Floris Kriek talán a legismertebb és legklasszikusabb gyümölcsös sör; nem most kóstoltuk először ezt a 3,6%-os alkohol tartalmú flamand búzasört, amely kicsit mintha radlerre emlékeztetné az embert, azonban jobban érződik a gyümölcsös íz, és ha lehet hinni a címkének, akkor itt nem holmi szirupok hozzáadásával érik el a gyümölcsös ízt, hanem a sör maga érlelődik meggyágyon. Nem túl édes, nem is túl savanykás, kicsit sem keserű, frissítő, átlagosan habos, finom. Talán annyira nem lassan kortyolgatós, inkább az egymás után sokat bedobós.
A belga csokoládét biztosan mindenki ismeri, a belga sör sem éppen értelmetlen, adja magát tehát a Chocolat. Az illata már rögtön sejteti, hogy finomságról van szó. Az alkoholtartalma 4,2% és szintén búzasör, kakaóbabokkal fűszerezve. Én a rendes sört (lehet köpködni) pont a keserűsége miatt nem kedvelem. Ellenben azonban a Chocolat mégis nagyon bejött, mert azt a picit zavaró kesernyés ízt kompenzálja a csoki édessége. Nagyon tuti!
A Chapeau (én csipának ejtem, mert nem értek francia nyelveken, csak egy bizonyoson, de azt most ne emlegessük) banános söre egyáltalán nem habzik, átlátszó sárga színe van, és egészen meglepően banános. Nagyon finom volt, lassan kortyolgattam, frissítő ital.
A Chapeau Faróról nem tudok semmit, pusztán annyit, hogy alapjáraton kakukktojás a korábbiakhoz képest abban a tekintetben, hogy nem gyümölcsös. Az ízét nem tudnám körül írni. Édeskés, selymes, lágy, borzongató és egyben melengető ital. Shamalt barátom a 2,5 deciliteres üveget másfél órán át kortyolgatta. Minden bizonnyal az egyik legfinomabb darab volt ma, engem a poén kedvéért a Harry Potterben mindig emlegetett vajsörre emlékeztetett, persze, olyat sose ittam még.
Mindehez belga hideg tálat ettünk, mindenféle sajt és húsválogatással, ami szintén megkoronázta az egészet.
Innen felvetődik a következő kérdés: mikor megyünk Belgiumba? :)
Na nem a film, hanem biztosan ti is hallottátok hírét, hogy már hamarosan lehet regisztrálni .xxx doménnevet az interneteken. Valószínűleg egy vagyon lesz, és azt mondták, hogy több tízezres tiltólista van azokról a nevekről, amelyek nem vásárolhatók meg, de több százezres regisztrációra számítanak. Az ICANN egyébként évek óta rágódik ezen a témán, és persze a sok tüntetés meg negatív visszhang miatt mindig elmaradt a pornódomének bevezetése.
Na nem arról van szó, hogy minden vágyam a mefi.xxx domén megvásárlása, egyszerűen hasznos dolognak tartom, hogy a TLD-vel azonosítjuk az oldalakat típus szerint. Én ilyen példán a .blogot és tucatnyi hasonlót is bevezetnék.
Habár azt is tudom, hogy ettől nem gyűjtőhelye lesz a pornóoldalaknak, hanem plusz egy adag új domén, ahol úszik majd a kontent.
Régóta le akartam már írni, de csak most jutottam el idáig: az idei Sziget óta a Kaiser Chiefs lett a nagyon kedvenc zenekar. Alapjáraton ezt a zenét nyugisnak mondanám, ráadásul ha megnézzük a klipeket, hatalmas zúzás nincsen bennük. Szóval úgy voltam vele, hogy biztosan jó lesz a koncert, de nem voltak hatalmas elvárásaim. A Kaiser Chiefs meg feljött a színpadra, semmi extra stroboszkópos látványvilág, mint a 30 Seconds to Marsnál. Viszont vessük össze ezt a klipet:
Ezzel a nem túl jó minőségű, az idei Szigeten készült felvétellel:
A szám majdnem kétszer annyi ideig tartott, a kamerára tekert mikrofonnál szakadtam a röhögéstől.
Szóval zseniális ez a már-már modern bitliszi felállás, kedve felebarátaim, zseniális! A fesztivál után gondolkodtam rajta, hogy rákeresek, hol játszanak legközelebb, és az első repülővel megyek utánuk, de aztán nem tettem.
Apró adalékok még: a közönség felemelt egy kerekesszékes csajt a magasba, ekkor még a banda is meglepődött egy pillanatra; a dobost pedig előző koncert során Hawaiin megmarta egy pók, ami miatt gennyes gyulladással küszködött, így nyomta végig az estét. Nice!
Apró, pici kenyéjbogajak. Barna színük van, teljesen ártalmatlanok az egészségre és az emberekre, pusztán idegileg terhelők.
Valamelyik nap a lámpa környékén láttam egy pici bogárkát, elnyomtam, nem is tulajdonítottam neki jelentőséget – fényre jön a fajtája.
Erre ma találtam még egyet, a bejárati ajtó mellett, akkor már kezdtem gyanakodni, és kicsit árgusabb szemekkel néztem körül. Nézd csak, mondom magamban, még egy. Fél óra alatt ötöt szedtem össze, akkor már kezdtem roppant ideges lenni, elvégre naponta finoman, hetente nagyon, havonta nagyon-nagyon takarítok, a földről enni lehet, és a legnagyobb vétkem hogy néha nem mosogatok el, tisztelt bíróság.
Gyors guglizás, pánik, non-stop rovarirtási szolgálat keresése (ilyen egyébként nincs), milyen bogár ez, kenyérbogár ez. A kenyérrel (meglepő?) liszttel, zsemlemorzsával, fűszerekkel lehet behozni a házba, irtása csak úgy lehetséges, ha megtaláljuk a forrást. Na oké, keressünk forrást.
Segítek: egy néhány hete vásárolt, fűszertartóba kiborított pirospaprika okozta a bajt. Kajákra nagyon finnyás vagyok, így általában minőségi(nek vallott) termékeket fogyasztok, de higgyétek el nekem, az a paprika, amiben ennyi bogár és kukac van, na az minden, csak nem minőségi. Még akkor is ha előfordulhat ilyen. (De mért pont velem?!)
Még jó, hogy időben kapcsoltam, mert a fűszertartót és az összes fűszert (nagyjából tízezer forint értékben, hála az égnek) úgy dobtam ki a kukába és tüntettem el a lakásból, mint az állat. Utána mindent agyonsuvickoltam, de még így is gondolkodom egy rovarirtó kihívásán, csak a macska miatt aggódok kicsit: félek, hogy azt mondják persze, nem lesz baja a macskának, aztán de. (Volt már ilyen.)
Kedves olvasók, a hasznos háztáji mosás lebonyolításáról fogok írni most. Vagyis arról, hogy csinálom ezt én.
Mikor elkezdtem egyedül lakni, megszűnt a családi mindennap mosunk, mert kell, én meg tapasztalatlan voltam a témában, szóval gondoltam kísérletezzünk. Az első tippem az volt, hogy halmozom a szennyest, és mikor elér egy szintet, egész hétvégén mosok. Elsőre jónak tűnt az ötlet, de aztán kiderült hogy közel nem az: kb. két-három hét alatt jutottam el oda, hogy minden ruha elfogyott, és tényleg három napig mostam. Nem volt elég hely, hogy leszáradjanak a cuccok, és többet töltöttem a fürdően mint kellett volna. Persze eleinte jó, hogy három hétig nem kell a mosással szenvedni. Szóval, ez a megoldás nem jó.
Ezt a munkát is úgy kell csinálni, mint minden munkát: rendszerben. Persze nem kell ticketeket felvenni a szennyesre, Most a következő rendszer ural: két szennyesnek dedikált kosár, egyik a fehérnek, másik a színesnek. Van még egy külön hely, ahol a speckó, csak kézzel mosható cuccokat tárolom, de ezeket igyekszem azonnal kimosni, mert macera. Amint valamelyik kosár megtelik: irány a mosásba. Lehet, hogy háromnaponta kell mosni adott esetben, de sokkal kevésbé megterhelő. Ez másnak lehet adott, én tapasztalati úton szereztem meg az infót.
A zoknikat egyébként mindig összegombócolva szennyeselem, így például megoldódott a felemás zoknik fekete lyukának problémája. A fehérneműket egyébként még egy tasakba is összegyűjtöm, így általában elég behányni a gépbe, nem kell vadászgatni.
A mosógép mindig be van állítva, meg van töltve - ha mosni akarok, csak belehányom a cuccot, lecsukom a fedelet, és már pörög is a móka. Amint befejeződik, azonnal kiszedem és rakom a fregolira. Jobb nem halogatni a dolgot. Az ingeket és a pólókat vállfára teszem: így mikor leszárad, mehet is a szekrénybe.
Szóval ezek mennek, meg a bárányfelhők. A mosás egy szennyes meló, nekem nem tartozik a kedvenceim közé, de kis odafigyeléssel nem nő a fejem felé.
Azzal szeretném kezdeni az egész szeptember tizenegyezést, hogy ami tíz évvel ezelőtt történt, az valószínűleg a modern világtörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófája, amely több ezer ártatlan ember életét követelte. Az egyik legszomorúbb eseménysorozat, amely manapság történhetett. Helyén való tehát a megemlékezés, amelyet minden évben tartanak ezen a napon.
Mindezek mellett viszont akad egy apró tüske, ami engem irritál, évek óta.
Nem tartom magam mélymagyar érzelmekkel fűtött, magára zászlót húzó, rovásírást tetováló személynek, és azt is tudom, hogy bizonyos döntéseket nem lehet, nem is szabad visszavonni.
Ettől függetlenül azonban szomorúnak tartom, mint magyar ember, hogy míg a saját országomban egy a saját történelmünk fekete napján történtek évfordulóján hosszú évek után először »emlékeznek meg« a médiában, addig szeptember 11-én évek óta egész napos műsorok, főoldalas cikkek, különrovatok, átalakított kezdőlapok, dedikált rádióbeszélgetések zajlanak.
Nem sajnálom én az emlékezést senkitől, pusztán arra próbálok választ találni, hogy egy minket csak közvetetten érintő eseményről miért kell ezerszer jobban emlékeznünk, mint a minket voltaképpen mai napig sújtó döntés meghozataláról, amely családokat, életeket tett tönkre, és hatása sokkal tovább fertőzött, sokkal több életet követelt.
Na, nagynehezen sikerült felvenni a tárgyakat. Kicsit szegényes a felhozatal, de hát ez van, a többit elkapkodták. Remélem sikerül megoldani, hogy ne kelljen bejárni (munka mellett ez összeegyeztethetetlen). A lista idénre:
Tantárgy
Kredit
Data Mining (Adatbányászat)
6
Haladó Java programozás
2
Numerikus módszerek
4
Párhuzamos számítógép-architektúrák
3
TCP/IP architektúra
5
A PPKE-ITK-ról eddig: nagyon barátságos, közösségközpontú egyetem, segítik maximálisan a hallgatókat. Egyáltalán nem dolgozóbarát azonban a hozzáállás: ritkásan van félfogadás a TO-n, majdnem mindenhol kötelező ott ülni, sok helyen még szintfelmérő is van, amely előfeltétele a tárgy teljesítésének, és például kötelező a testnevelés, amit a kondi- vagy uszodabérlet nem tud kiváltani. Persze tudom, nappali képzés, csak a nyílt napon nem ezekről volt szó. Sebaj, ettől függetlenül eddig nagyon pozitív a kép. Majd meglátjuk félév múlva is az lesz-e.
Itt az iskola, vége a nyárnak, így a vidám esti séták helyett maradnak a forró kakaóval és sorozatnézéssel eltöltött esték-éjszakák. Némelyik már elkezdődött, sok pedig csak most fog, a lista lentebb. (Vajon van-e szemfüles olvasó, aki említés nélkül észrevetette hogy a bejegyzés első sora ismét a tavaly most négy nap eltéréssel írt bejegyzés első sora is egyben? :]) Noha rengeteg sorozattal elmaradtam, idő hiányában (lásd csillaggal jelölt címek) az őszi-téli időszakban még mindig ez tartja leginkább a lelket a borongós időben.
Kapacitás újakra nem nagyon volt: Game of Thrones-t nézem még, True Bloodnak már csak az évadzáró van hátra, Hung és Weeds is várat magára. Idén talán belefér valami új, de nem reménykedem. Viszont a 30 Rock(*) kezdéséről nincs infóm.
Régóta tervezek írni erről a klassz csudáról, az energia-karkötőről, ami megborulsz, olyan kemény, illetve pont, hogy nem borulsz meg:
Én már a legelején kicsit szkeptikus voltam (hozzáteszem, az ilyen dolgok irányába mindig az vagyok, aztán ha én voltam a hülye, le is hajtom a fejem). Szóval egy darab szilikon meg benne egy hologram miért is tenné azt, amit ígérnek? Merthogy ez a tízezer forint körül mozgó alkatrész elvileg sokkal kiegyensúlyozottabb testtartást biztosít a viselőjének, mondván bele van kódolva a hologramba a nem tudom milyen egység-energia-erő hármasság. Meg a 42. Szóval oké, hülye vagyok én a matekhoz, de ennyire nem.
Aztán persze nem sokkal később kiderült, hogy az egész fék, és bizony, vissza is adják a sok pénzt, mert jaj de gonoszak voltak. A lényeg meg ugye az, hogy a sok ember ettől még jól beugrik, mert mért ne ugrana, nézd már, hiszen . Az embereket ráadásul nem is lehet hibáztatni, elvégre nem kell mindenkinek értenie ilyesmihez, pláne, ha még mutatják is, hogy tényleg hatásos. És mért ne.
Mondjuk, akár pszichésen is támogathatja az embert a cucc; nem tudom a jelenség nevét, de régebben volt tucatnyi kamuorvos, akiknek pontosan azért sikerült eredményt elérniük, mert a betegek annyira hittek az egészben, hogy a saját agyuk gyógyította meg őket.
A kedvencem amúgy nem is a hétköznapi ember, hanem a kigyúrt, hétméter széles-magas, kopasz inkálos figura. Nekik lehet céges kedvezmény volt, mert majdnem mindegyiken látni. Érted, nem borítod meg a biztiőrt.
A fentebb linkelt bejegyzést érdemes elolvasni, pláne ha esetleg valaki tervezte, hogy vásárol ilyen karkötőt.
mutatta az nevű oldalt. Sok hasonló létezik már (például a »MyEpisodes«), de igazából egyik sem jött be, ez volt az első, ami mégis.
Egyszerű: bejelöljük a sorozatokat, amiket nézünk, rögtön felveszi az összes epizódot (ezeket megnézéskor pipálgathatjuk), bejelölhetjük ha ajrópában élünk, ekkor plusz egy napot hozzátesz a naptáron, amelyet egyébként RSS és iCal formátumban beköthetünk.
Szóval laza cucc, semmi komplikáltság, pont arra jó, amire kell.
A tökéletes oldal egyébként egy ilyen és a »Miso« keveréke lenne. Vagy lehet a magyar kellene megvenni és felfuttatni.
Ma sétálgattam hazafelé (imádom ezt az időt, szeretem az utolsó pillanatig kiélvezni, hogy rövidnadrágban sétélgathatok), és éppen begördült egy 16-os busz a Lánchíd előtt, gondoltam felpattanok rá. Kicsit hezitáltam, mert nagyon tele volt, de végül mégiscsak felszálltam.
A mai napom legjobb döntése volt.
A buszvezető a BKV leghatalmasabb arca. Hallottam én már éneklő villamosvezetőt a 47-esen, meg minden ilyesmi, de ez a mai mindent felülmúlt.
A sofőr végigstanduppolta (csúnya szó, oké) az utat, gyakorlatilag azonnal pályát kéne változtatnia idegenvezetőre. Idéznék néhány gyöngyszemet:
Következő megállónk a Duna-Tisza közi gróf Széchenyi István tér, leánykori nevén Roosevelt tér, kérem, közben véssék retinájukba az Országházat, amely szent ünnepünk során vadonatúj, enyhén melegebb világítást kapott, ha én nem a buszt vezetném éppen, biztosan azt csodálnám. Közben a Lánchídon haladunk át, és nézd, a külföldi hogy megnézte az Ikarust, persze jogos, ritkán látni ilyet, afféle kuriózum. Nincs más hátra, mint előre, megyünk is tovább A József nádor tér irányának, szeretném ha kicsit haladnánk, te, barátom, itt előttem, azzal a kis egykettessel nyomhatnád is neki akár, és akkor elérnénk a zöldet, de persze nem. Egyébként rendkívül jó időben vagyunk, csak két perc késéssel haladunk előre.
Hihetetlen vicces volt, gondolom ez így írott verzióban annyira nem jön át, de élőben egyszerűen hihetetlen volt, amikor két külföldi felszállt, egy darabig angolul folytatta, és a végállomásig csöndben sem maradt.
Lehet, ha a BKV-nál valaki megtudná, hogy ilyet csinált, azonnal repülne (nem hiszem), de valójában ha minden tömegközlekedési eszköz vezetője ilyen mókás lenne, sokkal többen vennének bérletet.
Azt szeretem a Facebookban, mind felhasználói, mind pedig szakmai szemmel, hogy folyamatosan újítanak, változtatnak, fejlesztenek. Persze mi is ugyanezt csináljuk munka közben, de egyszerűen jó látni a folyamatokat. Leül valaki, kitalál egy ötletet, végigmegy a gépezeten, és te mint felhasználó jobb esetben csak annyit érzékelsz, hogy kaptál egy új fícsört, nem is kell nagyot, csak például annyit, hogy az eddig felugró kontaktlista most az ablak jobb oldalához ragadt, kétszer annyi embert mutatva így.
A Facebooknál még az is szimpatikus, hogy a drasztikusabb fejlesztéseknél mindig valahogy úgy oldják meg, hogy az előző jól bevált megoldás is használható legyen, vagy egyszerűen ne okozzon gondot a váltás. Ez pedig nagyon-nagyon nehéz, talán az egészben ez a legnehezebb.
Új dolgokat kitalálni mindenki tud, akár még jókat is. A változásokat átvezetni az embereken, akiknél többnyire berögzült megoldások vannak, hihetetlen komplikált feladat. Ez az, ami itt nagyon jól megy, ez az, amiért az egész pörög és jó.
Budapest-Salgótarján, diák jegy, egyezer magyar pengő. (50% kedvezmény inklúdid.) Gondolnátok, hogy ennyi pénzért első osztályú kabinban utazhatunk, kávét vásárolhatunk, kényelmes székeken foglalhatunk helyet. Tévedtek. Ennyi pénzért nézhetjük, hogy az ülő utasok kényelmesen ücsörögnek, mi pedig zakatolunk, állva, holott nem is lehetne állva utazni, ugye. Ha felborul a busz, legalább nem zuhanunk ki az ülésből.
Ma reggel annyian voltunk a buszon, hogy simán megtölthettek volna még egy járművet. Persze nem tették. Konkrétan kapaszkodni sem lehetett, annyi ember volt, egy csaj még rosszul is lett.
Nonszensz, hogy ezért ezer forintot elkérnek. Ha lenne egy ötszáz forintos állójegy, akkor azt mondanám, oké, de így egyszerűen felcsapja a vérnyomásomat.
IGAZSÁGOT A BUSZOZÓ EMBEREKNEK, he.
Az mondjuk kárpótolt, hogy visszafelé viszont Volánbusz-járattal jöttem, azon még WiFi is volt (bár kicsit butítva jelentek meg a képek, vagy nem tudom, érdekes volt).
Ma (illetve már tegnap) egy fontos esemény évfordulóját ünnepelhettük; 1991-ben pontosan ezen a napon jelent meg a Guns N' Roses nevű zenekar egyik legsikeresebb dupla lemezes albuma, a Use Your Illusion. A képen a második lemez borítója látható:
A GN'R számomra a legkedvesebb zenekar, mindig az első helyet foglalják majd el a zenekarok fiókban. Az albumon a legnépszerűbb és talán legjobb számok kaptak helyet, sorolhatnék számcímeket, de fölösleges két album összes számát listázni. Inkább kattinthatón legyen itt a számomra három legfontosabb szám.
Egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy az igazi felállás koncertjére már sosem juthatok el.
Hetek (hónapok?) óta szemezgetek a Nyugati Pályaudvartól az Oktogon irányában bal oldalon elindulva néhány perc sétára található vadi új, magát élményfagyizónak tituláló vendéglátóipari egységgel.
Mitől lehet élmény a fagyizás? Azon túl persze, hogy a fagyi nagyon finom, és mindenki szereti, illetve, hogy implikáljuk az éppen nyalt matéria finomságát egy tízes skálán mondjuk nyolcas jelzőszám feletti értékűnek. Nos, a dolog egyszerű. Egy a »Sugarshophoz« hasonló üzletet képzeljünk el, amelynek a fagylalt, a csokoládéfondü (eredeti belga csokoládéból) és a kávézás áll a középpontjában.
És hogy tényleg mitől élmény a fagyizás? Az eredeti olasz alapanyagokból készült, rendkívül ízletes fagylaltot te szedheted magadnak. Tíz dekagrammot négyszáz magyar forintért mérnek, erre azonban kedvünkre tehetünk magvakat (mandulát, diót stb.), gyümölcsöt, szirupot, tejszínhabot, ostyát stb. Az édes tölcsért vagy ehető tálkát is tartalmazza az ár.
Rendkívül finom a fagyi, nagyon hangulatos a helyszín és hatványozottan kedvesek a pincérhölgyek.
Megint feljött a téma, mégpedig azért jött fel a téma, mert mindig fel fog jönni. Mert magyarok vagyunk, és a magyaroknál nem a hoszzú távú albérlet dívik, hanem a lakásvásárlás.
Hogy hol laknék szívesen? Itt, ahol most. Ezt a lakást venném meg legszívesebben, de az a baj, hogy ez a környék, a belváros, amit annyira szeretek, olyan áron kínál lakásokat, amely árat akkorra tudnék összerakni, amikor már nem egyedül szeretnék lakásba átvonulni.
A fasza lehetőség, amit mindenki mond már régóta, az a Fundamenta Lakáskassza lenne, azon az összegen viszont a kulcsszó: panel, Újpest. Itt lehet ugyanis jó áron, jó lakásokat venni.
Mielőtt belemegyünk a flémbe: belvárosi ficsúrnak tartom magam, laktam már hatalmas polgári házban, körfolyosós társasházban, panelban, kertes házban. Nem tudnak nekem újat mutatni, mindegyiket szerettem, nem vagyok panel-ellenes, sőt.
Viszont van egy elvi dolog, amit persze félre kellene tenni, mert pusztán felvágós hülyeség: most ha megkérdezik hol lakom, azt mondom a belvárosban, körfolyosósban. Meg kellene szoknom, hogy azt felelem, Újpesten, panelban.
Közbiztonság? Igazából gyanús egyedek mindenhol vannak. Sajnos néha már az Andrássy úton se tudok úgy végigsétálni, hogy ne legyenek. Persze itt talán kevésbé, de néhány kerületet leszámítva már ezt sem kell nézni.
Rezsi? Olcsóbb.
Hitel? Na igen, azt hiszem, ebbe kár is belemenni.
Van két lakás, ami nagyon tetszik, talán össze is jönne. Sokat fogok még ezen agyalni, valószínűleg, sokszor fel is fog jönni a téma. De hát ez van.
Sétálgattam ma hazafelé egy bizi déj zárásaként, a Kodály Köröndön, szokás szerint, amit annyira imádok, szóval tudjátok. És jött pár kedves-aranyos turista fiatal (akiket mindig irigyelek kicsit, mert lennék én is folyamatosan turista, mert turistának lenni jó), és angolul arról beszélgettek, hogy mennyire szép ez a ház, mennyire szép ez a város, mennyire szép ez az egész, és hogy mennyire szeretik ezt a helyet.
Lehet Albániából jöttek ide, vagy tudja fene, de azért nekem picit jól esett. És nem az volt bennem, hogy nocsak, nézzünk körül, hol sétálunk naponta, mi mellett megyünk el figyelmetlen, lesütött szemekkel.
Hanem az, hogy 'ázeg, igen, ez a világ egyik legjobb helye, mégha néha mást is akar veled elhitetni. És én is minden alkalommal ezt érzem, és körbenézek, és jó körbenézni.
Ezen a – valljuk be, nem túl jó minőségű – képen Mile Máté látható, első budapesti fotókiállításának, a Négyzetpillanatoknak a megnyitó ünnepségén. A képeket szeptember végéig az Odeon Lloyd moziban lehet megtekinteni. Máté kiváló fotós, megérdemelte ezt a kiállítást, menjetek el, és nézzétek meg a képeit, igazán megéri!
Kicsit most megint bánom-szánom, hogy elhanyagoltam a fotózást, de már felírtam a következő féléves célkitűzések közé, hogy ezen változtatni kell.
Képzeljétek, kaptam ma egy SMS-t az OTP Banktól, hogy kártyás vásárlás történt a kártyámmal. Ami éppen a zsebemben volt, szóval nem vásároltam vele kártyával, sőt, meg sem adtam az interneteken egyetlen oldalon sem. Namármost, 55 USD volt a terhelés összege, de az új egyenlegem ellenben háromszáz forinttal több lett. Még fel sem ocsúdtam a meglepődésből, mikor jött egy újabb SMS, ismét 55 USD terheléssel, most azonban tízezer forinttal lett több az egyenlegem.
Szóval, most vagy valaki lenyúlta a kártyaszámomat, és elbaltázott valamit, vagy nem tudom. Egyébként nem hiszem hogy ez lenne, mert általában nagyon kevés helyen fizetek, és csak https, meg tudjátok hogy megy ez.
Mindegy igazából, a webbank szerint ugyanannyi pénz van a kártyámon, mint a művelet előtt, de azért szerintem holnap meginterjúvolok egy Segíthetek Katát, hogy ugyan mi van ilyenkor.
Ma bowlingoztunk; életemben másodjára tettem ezt, és igazából ez nem kicsit látszik meg, mondjuk, lehet, hogy jót tenne, ha először egy hozzáértő ember megmutatná, mit kell csinálni, mert persze a filmekből látni, hogy megfogod, nekifutsz, eldobod, lelöki a bábut, nyertél, de valójában azért nem ilyen egyszerű a dolog. Jó móka egyébként, kár, hogy kevés helyen lehet játszani, és ott sem éppen kevés pénzért.
Amivel viszont a címhez kanyarodnék, az a metróvégállomás környékén való lakhatóság. Szóval ügye mint párszor említettem, belvárosi ficsúr vagyok, de ha már mégsem ott laknék, akkor valamerre a metrók végállomásánál. Kökiről jöttünk ma hazafelé, és elfelejtettük, hogy ez nem a belváros, ahol ötpercenként jön minden, vagy legrosszabb esetben kis séta és otthon van az ember. (Jó ez sarkítás, mert máshol is otthon lehetsz öt perc alatt a környéken sétálva). Tehát a metrót lecsúsztuk. Alapjáraton sétáltunk negyedórányit a metróhoz, mert busz már nem votl, de mivel a szerelvény meg tovaszállt, nem várt, ezért ültünk a gettóban 23 percet, várva a vonatra, ami aztán tizenkét perc zakatolás után persze tíz perc sétára rakott le az otthon édes otthontól, de voltaképpen egy átlagos kört nézve egy órával tovább tartott az egész kör.
Metróközelben kell lakni, igazából ezt akartam kihozni.
Viszont ez a Terminál (ami szeptember közepén lett volna átadva, lulz), ez annyiból jó lesz, hogy kicsit kulturáltabb környékké varázsolja a Kökit. Vagy csak egy kulturált mederbe tereli a kulturálatlanságot, meglátjuk, majd abból lehet látni, hogy milyen hamar lesz összegrafkózva a szép sárga fal.
Ma megint láttam egy bankautomatát, amely körül hókotróval lehetett volna túrni az otthagyott bizonylatokat, és felvetődött bennem a kérdés, hogy mi az istenért nyomja meg valaki a pénzfelvétel bizonylattal gombot, ami alatt pontosan egy gombbal van a bizonylat nélkül opció, ha nem viszi el. Gondoltam blogolok is erről, de mivel mindig rákeresek arra, amiről blogolni fogok, akkor jöttem rá, hogy én erről »2008-ban már írtam«, ennyi baj legyen.
Egyébiránt elég durva, hogy idén novemberben lesz hatéves a blog. Persze sokkal kevesebb időm van rá, mint régen, és talán már annyira nem is osztok meg mindent errefelé (ami annak is köszönhető, hogy viszonylag sokan olvasnak, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy senki vagyok).
Viszont mai napig ugyanannyira imádom az egészet, sokszor jólesik visszaolvasgatni és "nosztalgiázni". Felejthetetlenebbnek, valódibbnak tűnnek néha a dolgok.
Múltkor írtam a Facebookról, és hogy mennyire szimpatikus a fejlesztői hozzáállásuk, most egy kicsit megint erre kanyarodnék vissza.
Nem is olyan régen mutatták be , október környékén már jön a Timeline nevű találmány, ami az idei év nagy durranásának terveztetik.
Egyelőre csak fejlesztőknek elérhető, és sajnos mások nem is látják például a fejlesztők tájmlájn profilját, pedig kár, mert nagyon király cucc. Elsőre káosz és áttekinthetetlenség, de jobban megnézve rendkívül átgondolt, pixelpontosra tervezett felületről van szó. És tetszik a megközelítés, hogy te vagy a középpontban. Az egész olyan mint egy profi cég portálja, csak annyi a különbség, hogy nem cég, hanem ember áll a középpontban, és a terméknek felfogható tartalom a bejegyzés, kép, akármi. A születésedig visszatekerhetsz, feltölthetsz fotókat, és kvázi áttekerhetsz az életeden.
Amúgy tök jó lehet, ha ez a cucc még létezni fog, mikor lesz gyerekem, egészen kicsi korától rakok fel havonta fotót. Persze mikor tizennyolc lesz, apu ez gáz kiáltással törli az összeset (vagy előbb), de attól még szimpatikus gondolat.
Ma ünnepli tizenharmadik születésnapját mindenki kedvenc keresője, a magát mára már óriásvállalattá és nem csak keresésre specializálódó komplexummá növő Google. Az új kereső, meg úgy általában a mindenhol látható új felület pedig egyszerűen imádni való, nagyon sokat kellett várni a ráncfelvarrásra, de megérte.
Egyébként a Guglin kívül még sylverdevil is ma ünnepli a születésnapját, mindkettejüknek a füleik érjenek bokáig! :)
Ma az üzlet és maga iJoe, illetve netman urak segítségének köszönhetően az alábbi kütyüt sikerült beköltöztetni a hálószobába:
Netman úr maga a JBL és hasonló minőségi termékek rajongója, kicsit ódzkodva fogadta a készüléket, főként a hangminőségre vonatkozóan, azonban neki is be kellett látnia, hogy ez a készülék bizony jól szól, a rajta lévő éjszakai világítás és óra, valamint a kellemes megjelenés pedig kifejezetten kívánatossá teszi. A dokkoló kialakításának köszönhetően nem szükséges kivenni a készülékeket a tokból, azzal is megeszi. Enyhe cöh kíséretében netman úr akkor jelezte, hogy még a végén ő is vásárol egy példányt, amikor az iPhone csatlakoztatásakor az eszköz azonnal beállította a saját óráját.
Urak és hölgyek: ez egy jó vétel a hálószobába! Akár a nappaliba is! De lehet, hogy a fürdőszobában is megállná a helyét!
Belegondoltatok már abba, hogy 2011-ben, amikor már a HD képminőség is elavultnak számít, és lassan 3D-s tévé lesz minden háztartásban, meg ki tudja milyen újítások jönnek a későbbiek során, szóval ebben az erában a legtöbbet a weben animált képekkel találkozik az ember. Harminc-negyven képkocka, sokszor pocsék minőség, mégis, percekig tudjuk bámulni ezeket a képkockákat.
Oké, akkor most megosztok veletek egy tanulságos történetet, ami részben az üzemeltetők, részben a fejlesztők részben pedig a megrendelők nem mindig megfelelő döntéseiknek köszönhetően plusz több órányi munkát okozott.
Adott a szitu: egy félig-meddig rosszul meghozott döntés miatt tárhelyet kell változtatni. Szerencsére nem a teljes tárhelyszolgáltatót, pusztán a tárhelyszolgáltatón belül egy fizikailag másik helyre, új felhasználó alá kell költözni. Ezzel nincs is gond, a szolgáltató párezer forintért elvégzi a műveletet.
Ideális világban (ahol már alapból a váltás sem lenne szükséges, hangsúlyozom, rossz döntések): üzemeltető beír három sort, esetleg négyet a terminálba, gyakorlatilag másol-beilleszt szinten odébb mozgatja a dolgokat, éjszaka átírjuk a doménekre és egyebekre vonatkozó beállításokat, reggelre már az új helyen van a szoftver, változatlanul, leállás nélkül.
Sajnos nem így történt.
Adott az első probléma: FUNCTION és VIEW használata a MySQL-ben. Sajnos, a MySQL-nél érezni a határokat, ha programozni akarunk. Nem egy Oracle a cucc, de még csak nem is egy PostgreSQL; egyszerűen vannak dolgok amik nem a legjobbak. De persze lehet, hogy ez nem is a MySQL baja, egyszerűen a PHPMyAdminé. FUNCTION-ök, de főként VIEW-ok exportálása lehetetlen. Ha valaki rájött hogyan kell, dobja az okosságot. Az alap szcenárió az, hogy a VIEW-ból egyszerűen egy üres tábla lesz. A leírótáblákból még ki lehet nagyjából olvasni a forráskódját, de ha ezt megpróbáljuk lefuttatni, tuti lesz benne valami elcsúszás, amire hibát dob.
Első jótanács: a VIEW-ok és egyebek forráskódja mindig legyen meg, hogy csak egy mozdulat legyen újra létrehozni.
Aztán folytatódik a történet, tesztelném a szoftvert, bejelentkezek, nem történik semmi. A bejelentkezes.phpfájl egyszerűen visszaugrik saját magára, és még a hibás adatok üzenet sem jelenik meg. Gyorsan belenézünk az éles fájlba, var_dump(); és társai. Persze az ember rögtön tippel pár dologra (én arra tippeltem, hogy nem írták át az adatbázis-elérést, ez lehet a gond, de ez annyira triviális, hogy nem is néztem): fájlok betöltése, .htaccess, jogosultságok stb. A fájl egészen egyszerűen eldobta a $_POST tartalmát. Mi lehet a baj? További nyomozás után látom, hogy a beallitasok.php a ludas. Létrehozok egy teszt.php fájlt, behívom benne a beállításokat, minden hibajelzés bekapcsolva. Megnyitom, hopp, átugrik a bejelentkezésre. Mi lehet a baj?
Kellett hozzá kis idő, de kibogoztam: van egy modul, ami ügyesen ha hiba van, és éles környezetben működünk, egy szomorú szmájlit mutat a júzernek, közben naplózza a létező összes környezeti változót, és ürít minden szuperglobált. A bejelentkezésre azért irányítódunk át, mert ha nem vagyunk bejelentkezve, semmilyen modul nem elérhető, egyszerűen zongorázunk a bejelentkezéshez. Ami azonban a hiba miatt nem működőképes.
A hibát mondanom sem kell, az okozta, hogy az adatbázis-elérés nem volt átírva, egyszerűen nem sikerült csatlakozni a szerverhez, és hopp, máris nem működik az oldal. Persze, arra kínosan ügyelek, hogy a júzer ne kapjon ötméteres hibaüzenetet, ez a része rendben volt.
Mely elemek voltak rosszak, hibásak, gyengék?
A megrendelő nem egyeztetett informatikussal, így szükséges volt a tárhelyváltoztatás;
elrontottam a tervezést, és egy soha nem futunk bele hibába futottam bele;
az üzemeltető nem ismerte a kódot, így nem tudta, hol és mit kell átírnia.
Hogyan lehet ezeken javítani?
Mint megrendelő, minden a szoftverrel akár minimálisan is kapcsolatos témát azonnal egyeztetünk a szoftverért felelős informatikussal. Mindent, mindig.
Ennél sokkal jobban átgondolni. Megtervezni, lerajzolni, lefuttatni gondolatban, tesztelni, akármi. Mindent, mindig.
Lehetőleg avassunk be mindenkit, aki fontos lehet a kód működésébe. Dokumentáljunk, még ha regényt is kell írni, hogyan működik a folyamat, mi jön miből. (Ha egy olyan fejlesztőnek kellett volna belenyúlnia, aki nem ismeri a működést, ötször ennyi időbe telt volna megtalálnia a problémát.) Mindent, mindig.
Egyszóval figyeljünk oda, dolgozzunk egymással és egymásnak, legyünk igényesek magunkkal szemben, és ami a legfontosabb: ha elrontunk valamit, akkor merjük leírni és azt mondani, hogy én voltam a hülye, legközelebb erre kell odafigyelnem. Senki sem tökéletes, mindenki vét hibákat. A jó munkaerőt nem a hibátlan munkavégzés, hanem az arra való törekvés, és a saját hibáinak felismerése, azokból való okulása jellemzi.
Sose, értsd, sose nyissátok meg a levelezőt tizenegy után néhány perccel, nyugodt lelkiállapotban, mert akkor tuti biztos, hogy lesz benne valami, ami felbosszanthatja az embert.
No de, egy vidám dolog: tegnap este elindítottam az iTunest, nem volt elérhető a Store, aztán néhány másodperccel később beng, megjelent a Music gomb. Volt már ilyen anno, aztán el is tűnt. Most nem erről volt szó: el sem hiszitek, de 2011-ben lehetőségünk nyílik belekóstolni az USA-ban már 2003-ban elindult szolgáltatásba. Egyre több zene van, sajnos dollár-euró közvetlen váltás van (1 dollár = 1 euró), de így is viszonylag jó áron lehet hozzájutni rengeteg zenéhez. Szerencsére tucatnyi magyar is megtalálható; amik nekem bejönnek, azok közül majdnem mind, bár furcsa, hogy a külföldi előadók olcsóbbak. (Jobban belegondolva nem az.)
Az irodából rálátni az artisjus irodájára, remélem egy fillért sem kapnak ebből, és hamarosan eladják a gyönyörű nagy irodaházukat valami hasznosabb feladatot ellátó szervezetnek.
Múltkor bejelentkezve maradtam a JIRA-ban, alvó módba tettem a vasat, aztán másnap mikor kinyitottam, akartam valami kommentet, de közben ugye elévült a munkafolyamat. A legtöbb rendszer ezt nem tudja kezelni, max jelzi, hogy elveszik a dolog, amit írsz (a blogon például van ilyen funkció az adminfelületen). Egy lehetséges szép megodlás:
A kommentet ugyan nem küldi el, de nem a bejelentkezés ablakra dob, hanem egyszerűen kiírja, hogy mit akartál csinálni és hol. Közben ha bejelentkezel, egy gombnyomásra újra elküldi. Az extra finomság, hogy a CSRF hiányában sem hal meg, egyszerűen feldob egy captchát, és ismét dolgozhatunk tovább.
Király megoldás, gördülékenyen lehet dolgozni vele. A WordPress automatikus mentés szolgáltatása sem rossz, de azzal párszor szívtam már meg hasonló esetben.
