Emlékszem néhány hete mikor kirámoltam a mosógépből a rövidnadrágjaimat, az jutott eszembe, hogy lassan rendezhetem át a szekrényt, hogy a hosszabb és melegebb dolgok kerüljenek előre. Akkor mindenki mondta hogy ugyan már, hát szeptemberben meg októberben milyen szép idő szokott még lenni. Ja. Olyan hideg volt tegnap Sóstón, hogy nyolc pokróccal aludtam. Nem a negyvenfokos kánikuláért küzdök én, de azért gondoljunk bele melyik lenne a jobb: ha egész évben bármikor lemehetnénk tópartra egy hétvégére úszni egyet, a vízbefagyás veszélyét mellőzve, vagy hogy kimehetünk hógolyózni. Ugye.

Jövő hét szombaton évnyitó, és mivel közeledik a diplomaosztó, illetve amúgy sem ártott már lecserélni a régit, megleptek engem egy öltönnyel, ami magyar gyártmány, és így néz ki:

Gondolkodom a rózsaszín ing beszerzésén. Vagy nem.

Főhősünk (aki Mefi) először köpni-nyelni nem tudott, bár tegyük hozzá hogy más testnedvei és kevésbé nedves részei hamar tudtak volna távozni, ha nem erőlteti azok visszatartását. Először arra gondolt, hogy a macska fellökte a számítógépet, így hirtelen a nemes kínzási folyamatok és a hisztérikus sírás jutott eszébe, miután a macska álmosan megjelent az ágy végében, hatalmas farokkal (az a farka volt hatalmas ami a hátul van a feneke felett) és hatalmas szőrrel, tudniillik a macska felborzolja szőrzetét ha megijed. Következő gondolat a betörés volt, de a vastag biztonsági zár persze egyértelműen nem teszi ezt lehetővé (legalábbis a főhősék bíznak ebben).

Kis idő elteltével főhősünk (A Mefi) kimászott az ágyból, be az éjszaka bugyraiba, de sokáig útja nem tartott, mert a konyhában majdnem hanyatt csapta magát. Az ugyanis úszott. A pezsgőtől.

Történt ugyanis hogy néhány hete egy esti pezsgőfogyasztás után marad fél üveg, ami bekerült dugózva a hűtő alsó polcára. Az idő múlása elfeledtette szegény pezsgő létezését, az viszont bosszúra készülve gyűjtötte egészen napokon és heteken át energiáját, míg 2010. augusztus 27-én éjszaka három óra huszonnyolc perckor úgy gondolta elérte azt a pillanatot, mikor katarzis szerűen kilövi magából a dugót. Csakhogy a dugó kilövésével együtt megindult hátramenetbe, kinyitotta a hűtő ajtaját, majd hanyatt vágódott a konyhakövön, csak úgy, mint néhány perccel később majdnem főhősünk is, aki Mefi, és aki röhögve törölgette a konyhakőről a pezsgőt, hajnali fél négykor.

Disz vöz a feszinéting sztori.

Aztán elköltöztünk, a házaspár már nem foglalkozott a dologgal, hiszen idővel egyre több minden bejött, ezt a jégkrémet viszont sosem láttam. Egészen valamelyik nap estig, mikor jöttünk hazafelé a Szigetről, és isteni jelként ott volt a Nestlés hűtőben A Jégkrém:

Komolyan, ugyanolyan íze volt, és mikor belekóstoltam megrohamoztak az emlékek. Kellemes volt.

Az Oktogonnál lévő Belvárosi Szupermarketben (ex-Rothschild) lehet kapni, ha esetleg érdekel valakit.

Aznap minden nyűggel lefeküdni; macskát megsimogatni majd néhány óra alvás és gyors zuhany után rohanni: jegypénztárban technikai probléma miatt vonatot lekésni; fél várost megkerülni; reggel nyolckor Budapesten, délután fél egykor Győrben lenni, kebapot falni két pofára panelház lépcső-kövén ülve; mindenkire mosolyogni és dzsintonikkal röhögve aprót számolni – ezerkettő-ötvenből hogy is jön a borravaló?

Aztán sok hasonló ilyen, sok dzsintonik és sok röhögés után bezuhanunk a vonatfülkébe, lerúgjuk a cipőnket és rosszul vagyunk még csak az alkohol gondolatától, hát még a zoknijaink szagától. Ha egy óra múlva a Déliben leszünk mondat után a jelzőberendezés hibája miatt több órát késünk majd, ezt még nem tudjuk akkor, de később is csak röhögünk, sőt, a Déli Pályaudvaron mosolygunk a mellettünk elhaladó éjszakai buszra, miközben a síneken villamost játszva sétálgatunk röhögve hazafelé, azon már meg sem lepődve, hogy ezen már a rendőrök sem lepődnek meg. Majd egy másik éjszakai busz néhány megállója után »tovább sétálni«, hogy aztán otthon essünk be a gép elé, blogbejegyzést írva, levelezést intézve, telefonálva és szochálót babrálva, hogy végül.

Aznap minden nyűggel lefeküdni; macskát megsimogatni majd néhány óra alvás és gyors zuhany után rohanni…

És megtölteni minden napot így, vagy legalább kétszer eseménydúsabban. Barátokkal, szerelemmel, rokonokkal, családdal, üzletfelekkel, kollégákkal, új emberekkel és régi ismerősökkel, eddig nem látott vagy egyszerűen csak elveszett, régen látni nem kívánt most viszont kíváncsivá tévő arcokkal.

Hát ilyen.

Ruhák tekintetében úgy öltözöm, ahogy nagyjából már öt-hat éve szeretnék és valójában nem tudom, hogy eddig mért nem így öltöztem (talán 17-18 évesen annyira nem állt volna jól ez a stílus, vagy nem tudom). Ha ruháról van szó, akkor az ing és a zakó mánia hatalmasodott el teljes mértékben. Persze nem százötven eurós azonban mégis Kínában összevarrt Dolce&Gabbana ingeket veszek, de gyakorlatilag még a zöldségeshez is ingbe járok, mert egyszerűen így érzem jól magam a bőrömben. A másik nagy kedvencem a kalap, de valahogy furán érzem benne magam (nem a jólállás-nemjólállás kérdése, egyszerűen fura), így az most várólistán van, bár a hosszú szövetkabátomhoz beszereztem egy szövetkalapot, csak a miheztartás végett. Ami még emellett változott kicsit, az hogy megnövesztettem a hajamat. Volt egy időszak amikor a rokonok-barátok Elvisnek becéztek, mert másfél hónapon keresztül még csak igazítás sem volt rajta, de végül elnyerte a végleges formáját is a dolog. Érdekes, mert gyűlöltem a hosszú hajat (gyűlölöm most is, viselni, érezni stb.), azonban ránézésre tetszik. Mások véleményére meg különösebben nem adunk, csak néhány emberére, arra viszont nagyon.

A karrier egy kicsit összetettebb téma. Ha minden jól megy, hat-hét hónap van még az iskolából, és ha a csillagok kedvezően állnak, és én sokat görnyedek majd a könyvek felett, akkor valami diplom(ata tásk)ás ember leszek. Nem vagyok elájulva attól, hogy lesz egy bekeretezett papír a falon. Sok mindent tanultam az iskolában, szerencsére volt mellette időm még többet tanulni, és remélem lesz is még. Ettől függetlenül viszont tudom, hogy fél év múlva indul az igazi kőkemény melódia, éppen ezért gyakorlatilag reggeltől estig igyekszem tudást, kapcsolatokat és miegymást bővíteni. A leendő munkásélet három felé ágazik egyelőre; a másik az insolis világhatalommá való pumpálásáról szól (nyilván), bár efelől vannak kétségeim. Tucatnyi webfejlesztő cég van a piacon, és persze nem panaszkodunk, de egyelőre csak mint főállás nem támaszkodhatunk kis várunkra, még ha ez is a cél végül. A harmadik út ugyanez, csak valamerre máshol: webfejlesztő szeretnék lenni. Sokáig kerülgettem a dolgot, de nincs értelme tovább: ez az egyetlen dolog, amihez igazán értek és amit szeretnék is csinálni, mert bár imádom az informatikát, dolgozni benne annyira nem szeretnék, talán csak itt. Ügynökség, cég, szolgáltatás – mindegy. A cél az, hogy tanuljak, fejlődjek és persze épkézláb összegeket keressek. Szerencsére az elmúlt egy hónapban két kezemen nem tudom megszámolni hány álláslehetőség bukkant fel, de a következő fél év miatt még egyiket sem tudtam bevállalni (szomorúan, teszem hozzá), remélem azonban hogy fél év múlva is hasonlóan jó lesz a helyzet.

Végül a szocializálódás. Azt vettem észre, hogy míg néhány évvel ezelőtt nem volt más vágyam, csak hogy üljek péntektől vasárnapig a szobámban, sorozatot nézve, internetezve és olvasgatva, most ha egy napnál tovább kell egyedül lennem, nem érzem jól magam és mindig mennék valamerre-valakikkel. Éppen ezért bővült kicsit a fekete notesz tartalma, sok érdekes és érdemes emberrel, aminek kifejezetten örülök.

Ezek a változások persze magukkal hoztak tucatnyi más változást, de ettől függetlenül még mindig tudom a három legfontosabb dolgot: ki voltam és honnan jöttem; ki vagyok és hol; ki akarok lenni és hol. Mindeddig pedig ugyanaz a zöld-kék-fehér mefibloglogós Mefi vagyok, csak bizonyos tekintetben kicsit több, más tekintetben talán kevesebb.

Ezek vannak, meg a bárányfelhők, bár visszatekintve a sorok számára, szerintem az ötödiktől már senki nem jutott el idáig. :)

1943-ban éppen a mai napon történt, hogy Palermo gyönyörű városát elfoglalták a szövetséges hatalmak, a második világháború moraja alatt.

Ezen a napon született 1976-ban Kokia, japán énekes; 1980-ban Tablo, koreai hip-hop művész; nyolc évvel később egy Mefi nevű blogger végül de nem utolsó sorban pedig 1478-ban I. Fülöp kasztíliai király - és bár a személyek egy napon születtek más-más években, a rokoni szálak nem bizonyítottak.

Szintén ezen a napon történt, hogy 1540-ben elhunyt Szapolyai János, vagyis I. János magyar királyunk, azonban a dátum nem pontosan megerősített, egyes források szerint 17 de akár 21 is lehetett a nap.

Érdekesség a számok világából: ha NN/H formátumban elosztjuk a mai dátumot, a pi értékéhez közelítő számot kapunk, így a mai, a »március 14-ei után« egy másik nem-hivatalos pi-nap.

A mai nap emlékezetes Wiley Post számára is, aki egy hét napból és majdnem húsz órából álló utazás után beírta magát a nagy történelemkönyvbe, mint az első ember, aki megkerülte a Földet egyedül egy repülőgéppel. Én ennek örömére ma egy Budapest-Bécs távot igyekszem teljesíteni, szimulátorban, ha minden jól megy.

Híreink végén szeretnénk megköszönni minden olyan személynek jó- és rossz-kívánságait, akik azokat e-mailben, valamelyik közösségi hálón vagy akár mobiltelefonjaikat ragadva juttatták el kiszemelt áldozatuknak!

A különböző ételeket egyébként a mitettemma blogra töltögetem.

Végigkóstoltam már az olasz konyha színét-javát, a bruschettától kezdve egészen a töltött cukkiniig; előbbi imádnivaló, utóbbit kiköptem, jellemzően.

Ma kinyomtattam a repülőjegyemet (jó dolog ez a webes check-in), nemsokára indulok haza, addig viszont most megyek tovább szaunázni, illetve barnulni a napon.

A rend jó dolog egyébként, és amíg van kedve-ideje csinálni az embernek, addig pláne, de aztán mindig van egy pont, mikor alábbhagy a lendület (például egy lesből támadó vizsgaidőszak) és aztán jöhet a kétnapos takarítás.

Ma végre jó idő volt, bár jellemző hogy akkor van ötvenfokos kánikula, amikor rohangálnom kell jobbra-balra-fel-le. Meg az is jellemző, hogy akkor fúj az első szellő, mikor kiejtem a kezemből a TDK-igazolást, ki az Andrássy út közepére, majdnem az életem adtam érte.

Ja igen. Kellene nekem a nyelvvizsgáról bizonyítvány a köztársasági ösztöndíjhoz, nade annak a leadási határideje péntek, a bizonyítványokat ellenben péntekre kéne, de nem fogják tudni kiállítani. Mondom oké, akkor kérek szépen olyat hogy igazolás. Mosolyognak rám hogy kettőeze-öccá. Ami szép meg jó, de mondjuk ha nem az én hibámból nem tudják kiállítani a nyelvvizsga-bizonyítványt, akkor nem az lenne a szabályos eljárás, hogy egy máskülönben fél percig tartó műveletért (név, bizonyítványszám kitöltése, nyomtat gombra kattint, aláír, pecsét) nem akasztjuk le két és fél Mátyás királlyal a főiskolást?

Ma megyünk Napfogyatkozás premierre, rendkívül izgatottak vagyunk.

Gondoltam vigye kánya, van nekem szőnyegkefém meg majd söprögetek, úgyis utálom mindig elővenni a gépet és még hangos is. Aztán mikor már harmadik hete nem volt porszívózva, rájöttem hogy a sepregetés nem vicces.

Tegnap kiszúrtuk hogy van egy teljesen jó egybeépített porszívó (mint egy seprű, tudjátok, na), de mint kiderült róla, 400 W-os teljesítménye van, ami hát az én imitt-amott elhullajtott fanszőrzetemhez hajszálaimhoz kevés, nemhogy a macska bundájához. Az InterSPAR-ban viszont valami tizenötezres porszívót dobáltak tízezerért, porzsák nélkülit, gondoltam ez egy isteni jel, nosza.

Szaladok a pénztárhoz, kedvesen mondom a néninek, hogy felolvasom a vonalkódot, ne kelljen neki szenvednie, jaj de kedves fiatalembernek tetszek lenni és egyebek. Közben egy helyes kis párocska gyere ide, ő csak egy porszívót vesz mondattal beállt mögém a sorba, akkor még nem tudták, akkor még én sem tudtam.

Néni bepötyög, ár kiír: 14 990. Kérdezi jó-e, mondom nyet, a második helyi értéktől kezdve vannak problémák. Oké, Béla jön, kulcs elfordít, sztornó, hátezbiztoshogyennyipedig, hívja Gézát, Géza jön a táblával, hogy jaj, Rajmund elbaszta a raktárnál a beírást. Tessék megvenni most ha nem gond, és a vevőszolgálatnál visszkapni tetszik majd a pénzt vissza. A vevőszolgálatnál.

Vevőszolgálatnál megkértek hogy ugyan nézzem már meg hogy megvan-e mindene, meg vegyem elő a garanciapapírt és töltsem ki (lol), aztán végül azt kitöltötték, meg visszakaptam a pénzt, de a csak egy porszívó mondat és a Mefi vidáman távozik immáron porszívóval események között n+1 perc telt el, ahol n egy harmincnál nagyobb szám.

Emellett viszont ami még érdekessége a napnak, hogy vettem valami potom összegért egy gőzmopot, nem tudom mi a hivatalos neve, a lényeg hogy 2,3 dl folyadék kell bele, ezt vagy töményen tisztítószer, vagy tisztítószer-víz arányban beadagolva az egész lakást fel tudom mosni, ami nem rossz, figyelembe véve hogy a vödörbe jóval több vizet kell önteni. És mosható a szivacs az alján, adtak is hozzá rögtön kettőt.

Már a bankszámlakivonat sem jön borítékban, olyan zöld vagyok, hogy mint itt a logó háttere fent.

Valamint a napokban egy úgynevezett kapunyitási pánik (az elnevezést én akasztottam a diagnózisra) uralkodott el rajtam, amely leginkább annak köszönhető, hogy gyakorlatilag néhány hónap múlva kitolnak a nagy K-betűs életbe, ahol végső soron eddig is elevickéltem, de azért mégis más lesz onnantól.

Új szelek fújnak, azok a szelek, amelyek minden huszonéves embernél fújdogálnak egy bizonyos idő után; amely szelek ijesztők és sokszor fel akarnak majd borítani, ezzel tisztában vagyok. Amitől tartok kicsit, az is teljesen természetes: pillanatok alatt el fognak repülni az évek, éppen ezért a legjobbakat kell kihozni belőlük.

Na, szóval így.