Szegedi Ifjúsági Napok 2008 - 0. nap
Itt a SZIN-fesztivál nulladik napjának összefoglalóját olvashatod.
A további erre.
Mindenekelőtt: Szeged… nem is tudom. Fergeteges, szenzációs, vagy leginkább: varázslatos hely. Mikor megérkeztünk vagy tízszer kérdeztem meg, hogy mi miért nem jártunk ide gyakrabban és legalább tízszer ennyi alkalommal közöltem, hogy ideköltözöm. Mosolyognak, kedvesek az emberek, szépek az utcák, és még rengeteg dolog, amit fölösleges leírni, inkább azt, hogy aki még nem tette, egyszer mindenképpen utazzon el Szegedre.
Képek és videók akkor ahogy ígértem most nem, mert éppen egy netkávézóból írok, ahol konkrétan egy kontakthibás egér és egy akadozó billentyűzet állnak szolgálataimban, és e másodpercben a Himnusz is megszólalt, mely előtt most bunkó módon ülve tisztelgünk.
Road
Elsőként a zenekar lépett fel, vagyis ez volt az első műsor, amit mi megnéztünk. Előttük egy 6test nevű keménybanda próbált hangulatot csinálni, több-kevesebb sikerrel.
Szóval, Roadék tudnak bulit csinálni, még így is, hogy gyakorlatilag délután, világosban volt az esemény. Bánatomra kevesebb (pontosan négy) régi számot játszottak, de az újak közül is inkább a pörgősebb, bulihoz jobban illő változatok mentek.
Emlékszem még évekkel ezelőtt, amikor az akkor éppen befutó Depresszió zenekar roadjai
(azok a lelkes srácok, akik segítenek a zenekarnak összerakni és szétszedni a dolgokat) egyszercsak megjelentek, hogy ők kreatívan a Road zenekar, és akkor most zenélnek. Azt mondták: Nem kell más, és az a szerény kis albumuk mondhatni tökéletes volt, mégha kezdők is voltak, de valami újat hozott.
Ez volt nagyjából négy éve, most meg 2008-ban a SZIN-padon egy olyan bandát láthattunk, akik élvezettel szórakoztatják közönségüket, és zeneileg is sokat fejlődtek. Remek volt.
videója a .
Backyard Babies
Aztán a svédek jöttek muzsikálni, copfba kötött szőkésbarna doboscsávóval, meg remek hangú énekessel. Annyira nem figyeltük őket, csak távolból, kipihenve az előző koncert (és aznap) fáradalmait, de az utolsó egynéhány szám teljesen hangulatos volt. Leginkább igényes punkrock stílusú zenét játszottak.
Tankcsapda
E koncertek mind-mind az MTV Színpadon követték egymást, mint látszik, punkosabb-rockosabb-metálosabb felhozatallal, így nagyjából azonos közönséggel. A nap és az este csúcspontja mégis a volt, akiknek műsora annyira jól sikerült, hogy mondhatni kirobbanó hangulatot teremtettek, rég voltam már ennyire hömpölygő, ennyire hangosan éneklő (és lökdösődő) társaságban.
Aki nem tudná: a Tankcspda 1989-ben alakult, és akkor egy olyan rést töltöttek be, amire nagyon nagy igény volt: a punkrock stílus hazai képviselői ők, és bár lehet mondani jót-rosszat, szerintem minden magát rokkernek valló ember hallgatott-hallgat Tankcsapdát.
Eltelt tizen-egynéhány év, és nekik megadatott a lehetőség, ami itthon sok zenekarnak nem: hogy megéljenek abból, amit szeretnek csinálni, hogy megéljenek abból, hogy elzenéljék és elénekeljék véleményüket. Hiába nincs egy számban több négy akkordnál, és hiába káromkodnak, a Tankcsapda ért ahhoz, amit csinál. Szórakoztat.
Annak, aki kitalálta hogy Lukácsék menjenek rá erősen a vizuális dolgokra, háromszor szeretnék gratulálni. Volt itt láng- és csillagszóró, négyféle füstfújás, valamint a végén egy nagy adag fehér konfetti is, mindeközben a régi, rajongók többsége által jobban favorizált számok. Egyszóval fergeteges volt.
Egyszóval, a nulladik nap remek volt, és ennél elvileg csak jobb lesz. Külön dicséretes, hogy roppant fegyelmezett és rendezett szervezést lehet látni, nincs fejetlenség sehol. Valamint hétméter magas biztonságunkról gondoskodó szekuritis Tibijeink (akik közül egyet tényleg Tibinek hívnak) nem verik be az orrodat azért, mert nem tetszik a ruhád, viszont kiszedik a tömegből a részeg, verekedő vagy csak túlzottan lökdösődő egyéneket.
Most pedig legyalogolunk szerény szállásunkig (mert sznobok vagyunk, és nem sátrazunk, igen), ahol valószínűleg holnap délután ötig fogunk aludni. További beszámolók tehát holnap. Avagy már ma. Szóval.
