Minden „arkon” címkéjű bejegyzéshez jó olvasgatást!


Július 12.

A címben nevezett naptól nekem lesz a világon az egyik legjobb munkahelyem, egészen pontosan az ingatlan.com tiszteletben álló csapatában, amely szorított egy kis helyet személyemnek a fejlesztők asztalánál.

ingatlan.com logo

A mostani munkahelyemen egy hamarosan induló felsőoktatási portált fejlesztettünk. Sok új emberkével ismerkedtem meg, úgy érzem mindenkivel jóban voltam-vagyok, rengeteget tanultam szakmailag és emberileg, végeredményben pedig úgy gondolom, eredményes volt az időszak, amelyet itt töltöttem. A továbblépést több, főként személyes indíttatású dolog okozta, főként az, hogy szerettem volna magam kipróbálni egy nagyobb helyen, csapatban, Scrum és hasonló módszerekkel.

Az Arkon Zrt. egyébként első blikkre nagyon jó helynek tűnik: profi és barátságos társaság; gyönyörű iroda, ami leginkább a Google-éra emlékeztet valamint több, már működő, ismert projekt, mint például az ingatlan.com és a köpönyeg.hu.

Jellemző egyébként, hogy többen a szerződés megkötése után kerestek meg különböző helyekről munkalehetőséggel kapcsolatban. Ez nagyon jól eső érzéssel tölt el, már csak azért is, mert volt két olyan hely, amiről néhány éve álmodni sem mertem volna, hogy egyáltalán szóba jöhet.

Szerencsére a suliban való óraadássaé és az insolisos dolgokkal sem ütközik a munkahely váltás, ennek szintén nagyon örülök.

Kíváncsian és izgatottan várom az új lehetőségeket, biztosan nehéz lesz az elején, de igyekszem majd maximálisan helytállni. 🙂