Most akkor pihenés

Végre, itt a téli szünet. Majdnem három hét önfeledt szórakozás, pihenés, kockulás, olvasás, karácsonyi kajálások, gamerkedés. és persze blogolás. No azért egy kicsit tanulni is fogok Vége a gombavatónak. A fellépés előtt két perccel kezembenyomták a megújult szöveget, benne egy – számomra – vadonat új, tizenkét soros verssel, hogy légyszíves ezt is mondd el. Kösznöm szépen, de inkább csak az utolsó négy sort mondanám…

Hallottam valakitől a minap, hogy a Győzike nevű projekt főszereplőjét megverték. Mivel salgótarjáni vagyok, ezért több helyi emberke elmondta, hogy az a verekedős incidens megjátszott volt, és az elkövetőket lefizették. Kúltúrált média rulz. Hála az Istennek én még egy árva részt nem láttam abból az idiótaságból. Nagyon remélem, hogy jövőre már nem lesz a képernyőn. Észrevehető egyébként, hogy mennyire romlik a média? Négy-öt éve kb. szerettem leülni televíziót nézni, vagy bekapcsolni a rádiót kicsit. Most? A karácsonyi filmkínálat förtelmes, a rádiókban egész nap karácsonyi dallamokat játszanak, és mindenki nagyon meg van hatódva, mert most karácsony van. Szilveszterkor olyan jó műsörök mentek régen. Öröm volt leülni, enni virslit, vagy valami kis sütit, éjfélkor koccintani, és örülni. Most? A tavalyi szilvesztert úgy töltöttük, hogy DVD-t néztünk, aztán éjfélkor tejjel koccintottunk, mert épp bejglit ettünk.

Egyébknét nagyon jó fotelből gépezni. Kényelmesen hátradőltem, és egy bögre kakaóval a kezemben élvezem az ünnepeket.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.