Nokia 6680

Nokia 6680

Volt szerencsém kipróbálni a Nokia 6680-as okostelefont, és ami azt illeti, tényleg okos. Tekintsünk el az olyan apróságoktól, mint a Symbian alapú operációs rendszer, a memóriakártyával való bővíthetőség, az MP3-lejátszó, Bluetooth vagy a teljeskörű 3G-s szolgáltatások, és még így is egy remek masinával találkozhatunk. A fogása rendkívül kényelmes, bár a gombok elsőre ijesztőnek tűnnek, szerintem problémamentesen elérhető bármelyik. A telefon hátán egy lecsúsztatható elem védi a kamerát és a vakut, ami a Nokiától elég gagyi megoldásnak tűnhet, de ezzel sincsen probléma. A másik kamera – mert kettő is van ám – a kijelző fölött jobbra található, ennek videohíváskor vehetjük hasznát. A menü személyre szabható, mindenki a maga ízlésének megfelelően állítja be. A ki- és bekapcsoláskor, valamint az üzemeléskor egyaránt nem fedezhető fel lassulás, mint pl. a Nokia 6600-nál.

Nekem mégis legjobban a szinkronizálhatósága tetszett. Anno a Siemens MC60-asomnak úgy kellett könyörögni, hogy beszéljen már azzal a számítógéppel, ezt meg éppen hogy bedugtam, és már pittyegett is a Nokia PC Suite, hogy Nokia 6680 connected. De ugye a Bluetooth-szal való kommunikáció még egyszerűbb.

Az alapcsomagban (az akkumulátoron és a töltőn kívül) headset, adatkábel és telepítő-CD is megtalálható, ami azért nem rossz dolog.

Mindent összegezve egy csinos, kényelmes és tényleg okos telefont kap az, aki beruház egy Nokia 6680-ra (bár elég paprikás ára van, a maga százezrével).

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.