Iskolában

Mert az is Murphy törvénye persze, hogy mikor engednek minket netezni, akkor a legszarabb gépeknél ülünk.. Kicsit fáradt vagyok, kikészített a korai kelés. Na igen, szünetben hozzászoktam a három órai fekvéshez, és a tízórai keléshez. Uff.

A Palik meg kiesett a Dakarból. Ehhehe, így járt. Mint anno tavalyelőtt (2004), vagy mikor törte el a karját. Közölte, hogy “mindent megtettem”. Jah, de legalább a kormányt metkerhette volna ;]

Iskola után meg nagy valószínűséggel ellátogatok egy könyvesboltba, és megveszem a [i]PHP Fekete Könyv[/i], és a [i]PHP Fejlesztés felsőfokon[/i] c. máveket. Múltkor [a=go.php?go=11]moikboy[/a] cimbora azt mondta, hogy sokak szerint a PHP a web basicje. Hát ez lehet, viszont ez a bézik gyors, okos, és könnyű. Jó, nem lehet vele olyan csilli-villi grafikonokat rajzolni mint az ASP-vel, de hát ez van. Azért PHP-ben is lehet ügyeseket alkotni. Sőt, komolyabb rendszert PHP-be éri meg írni, de ezt már nem rágicsálom tovább.

Ez meg kemény egy szó: [i]megszencségteleníthetetlenségeskedéseitekért[/i].

Amúgy meg rühellem az olyan iskolai tantermeket, meg az irodákat ahol böszme nagy neon van a falon. Kiszívja az ember agyát. Vagy csak le kéne álni az anyaggal? 😉

Ez volt az iskolai helyzetjelentés. További szép napot.

[b]áppdét:[/b] Yess, felkerültünk a másik teremben, itt már 400MHz-es gépek süvítenek 😉

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.