3-as fokozatú hőségriadó

Én amúgy lájk dö szánsájn, ne értsen félre senki, de amikor 35-36°C-t mérek a szobámban, akkor azért elmegy az életkedvem rendesen. Persze míg volt redőny, addig jobb volt, mert azt szépen leengedtem, és pont kellemesen hűvös időjárás volt. De most nincs, szóval más ügyes megoldásokhoz kell folyamodnom a kedélyek lehűtésének érdekében.

Például a ventilátor. Sokan azt hiszik, hogy az semmit sem ér, amiben lehet, hogy van valami igazság, viszont ahogyan keveri a levegőt, sokkal frissebb érzés, mintha csak ülne az ember a kánikulában. Aztán az ablak. Hát azt reggel első dolgom becsukni, mert egyszerűen beömlik a meleg odakintről. Még azt a galádságot is elkövettem, hogy csak egy takaróval alszom! Egyébként hárommal és egy ráadás pokróccal szoktam (sőt, még azt a rendkívül intim információt is megosztom a néppel, hogy minden egyéb ruhaneműt mellőzve), de azért ismerjük el, hogy ez ilyen időjárásban eléggé te normális vagy? kategóriába lenne sorolható.

Aztán én még nagy melegben szoktam olyat is, hogy (az alap legalább egyliternyi jéghideg itóka mellett), hogy egy jó adag hidegvizes borogatást hintek gyöngyödző homlokomra.

Persze, akinek légkondicionáló van a házban, az csak mosolyog, de hát ez van, meg kell mindenért küzdeni. Még a hűvösért is.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.