Daráló

Gondoltam mesélek a darálóról, mert mindenki, akinek bemutatom, megdöbbenve néz, hogy hát ilyen létezik, és mondjuk amíg nem volt vele személyes vizuális élményem, addig én sem tudtam, hogy ilyen létezik. Szóval daráló. Vannak ezek a cukorfalat szobakonyhás lakások, ahol ugye van a konyha, meg a szoba, fürdőszoba nincs. Füdés dézsából, vécé kint a közösben, kicsit körbeszarva, de belefér. Namármost, amikor trendi fiatalok megveszik manapság a szobakonyhát, akkor azért mégsem menő, hogy nincs fürdő, ergo, csinálnak, ha van hely. Nade, ahol nincs betervezve a vécé, ott durván egy öt centiméter átmérőjű cső van, amibe ha például én jól belebarnítok, akkor csőrepedést kap, kétszer. Ergo, kell egy daráló. Ez meg azt csinálja, hogy lezárja a vécé hátsó kimeneti csövét, és csak egy bizonyos nyomásra (durván mikor félig van a kagyló vízzel) nyitja ki, akkor viszont őrült módon beindul egy akárhányszáz fordulattal működő, roppant furmányos késsorozatokból álló daráló, ami a kontentet finom (khm) pépéé konvertálja, ami viszont már gond nélkül átmegy a vékonyka csövön. Ha furcsán fogalmaznék, úgy mondanám, hogy nem konyhamalac, hanem fürdőmalac, vagy mondhatnánk a vécémanó kisöccse. (És egy ilyen darálóizé durván negyvenezer pénzbe fáj.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.