Szlovenszka Bisztrika

Igazándiból ez a két hírmorzsa eredetileg a Linkeldébe került, de aztán bejegyzés lett belőle. Szóval az egyik hír: a szlovákok megkülönböztetik a roma diákokat, sok esetben képességeiktől függetlenül nem fogyatékos iskolába helyezik őket. Ez ugye nem olyan demokratikus dolog. Aztán rögtön itt a másik hírmorzsa, ami arról szól, hogy szlovák felebarátaink (inkább fele, mint barát) szerint a magyarok, mármint Magyarország nem demokratikus. Mert van nekünk ilyen Gárdánk, ami magyar, meg vannak gyűlöletterjesztő internetes oldalak, és hát ezeket a magyar képtelen felszámolni. Tényleg, az annyira nemdemokratikus lenne, ha felszámolnák ezeket. Meg az meg annyira demokratikus, hogy zászlót égetnek, magyar zászlót. Szóval ennyit a gyűlöletről meg annak terjesztéséről.

És még a szlovák politikusnéni (akit mellesleg szalontüdőnekképtelennek is neveznek) van felháborodva a magyarokon.

Most persze a nyájas olvasó úgy gondolhatja, hogy én mennyire szlovákellenes vagyok, és nem is téved nagyot. Meg is mondom miért: egészen addig, amíg én barátságosan közelednék Szlovákia felé, és megkéselnének, meg megdobálnának tojással (bár az Románia volt, trúsztori!), meg amíg ilyeneket látok, olvasok és hallok, addig igenis utálni fogom őket. Majd ha egyszer bejelenti a szlovák akárki, hogy Drága magyarok, hát béküljünk már ki így ötven év után!, akkor majd azt mondom, hogy hát próbáljuk meg. Addig meg vesszenek. Mert ugye mindkét félnek békülni kéne, de azt hiszem, nem mi vagyunk azok, akiknek kezdeményezni kellene.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.