Van egy százasod?

Aki gyakran jár a Deák Ferenc téri aluljáróban (ahol a metró felé lehet menni; van ott két hajléktalan meg egy blöki is), az talán már találkozhatott azokkal a hölgyeményekkel, akik a rákos gyermekek kezeléséért gyűjtenek pénzt. Namost velük az a baj, hogy roppantmód erőszakosak, és ehhez nem társul jómodor és jó arcmemória. Ami az ő munkakörükben nem éppen ideális. Történt ugyanis, hogy egy hónapja éppen várakoztam a lépcsőnél, odajött, és udvariasan elmondta, hogy mi van, meg a kezembe nyomott egy naptárat, mondván ingyenes. Mondtam, hogy van nálam kéccáz forint, odaadom, ő mondta, hogy köszöni, aztán kivette a kezemből a naptárat, hogy az igazából csak minimum hétszáz forintnyi adakozás után jár. Gondoltam magamban belefér.

Aztán történt, hogy éppen siettem, és a hölgy megint elkapott, és mondtam, hogy bocsi, de sietek, ő meg mondta, hogy jajdehallgass meg, én meg mondtam, hogy már adakoztam. Persze rögtön kérdezte, hogy akkor most nem tudok adakozni, én meg mondtam, hogy nincsen nálam készpénz jelenleg. Majd szedfész, és végre elengedett. Ez még nagyjából kétszer történt meg, akkor már fontolgattam egy ízes kurvaanyázás lehetőségét, de én elvégre egy udvarias ember vagyok, megválogatom a szavaimat.

Erre tegnap sietek, hogy a mínuszokban ne kelljen már várakoznom a következő buszra, és hát megint elkap a csaj. Éppen bezselézett séróval, makulátlan öltönyben, megborotválkozva, legkipihentebb és legszebb arckifejezésemmel (»vizsgára mentem«, ugye), dönyörű cipőben, meg minden, és mondja nekem, hogy jajcsakegypillanatra, mert ez az utolsó naptár, és tökingyen odaadja, ha válaszolok egy kérdésre. Mondom én igazán nem szorulok asztali naptárra, köszönöm szépen, adja oda másnak. Erre belenyomja a kezembe, és kérdezi, hogy egyetértek-e azzal, hogy ők rákos gyermekek kezeléséért szednek manit. Mondom persze. És akkor pofátlanul megkérdezi, hogy nem akarok-e adni pénzt. Na itt elszakadt a kötél, és mondtam, hogy bocs, de már fizettem, és egyébként is megbeszéltük már ezt párszor, amúgy pedig sietek. Erre mosolyogva kellemes ünnepeket kívánt, és kirántotta a kezemből az ingyenes naptárat. És mindezek után még úgy néz rám, hogy én meg úgy érzem, nekem kellene szégyelnem a pofámat, hogy nem csapok ki neki minden alkalommal egy ezrest. Megértem én, hogy másnak rosszul megy a sora, de hát én sem vagyok milliárdos.

Ezzel igazából csak arra akarok rámutatni, hogy nem kéne átbaszni az embereket, mert valaki feldühödik, és megnézi, hogyan néz ki az ilyen fárasztó redvának a feje, apró, pépes darabokban, mondjuk a kékmetró programszőnyegére kiterítve. És akkor ez a valaki odaszól neki, hogy anyádat húzzad le, azt. (Mert nekem azért megfordult a fejemben, hogy semmiféle rákos gyermekekről nincsen itt szó.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.