Központosítva

Eddig úgy voltam, hogy ami tetszett, azt megírtam magamnak ide a blogra ügyesen, egyrészt mert kihívás volt, másrészt mert szerettem, hogy a sajátom, tudom hogy működik, estébé. Most viszont egyre jobban, egyre többször érzem úgy, hogy központosítani kellene a dolgokat. »Mizu?« helyett twitter, imago helyett flickr, »zenegép« helyett last.fm és még sorolhatnám. Mondjuk a blogot semmiképpen nem pakolnám át valamilyen ingyenes szolgáltató vagy motor alá.

A last.fm-et egyébként egyre többet használom; eddig is ismertem, de mióta letöltöttem az alkalmazást (mindenféle platformra elérhető egyébiránt), azóta bizony szinte csak az muzsikál. És a program nem csak arra jó ám, hogy kiírja mit hallgatsz, és statisztikákat készít, hanem szimplán lehet vele rádiót hallgatni is. (Gondolom mindenki ismeri a last.fm-et, aki igen, az lapozhat.) Szimplán beírod, hogy milyen előadót szeretsz, és már jönnek is a számok, attól, vagy az ahhoz hasonlóktól. Nekem általában tízből nyolcszor pont eltalálja, hogy mire vágyom, vagy csak szimplán bedobja a kedvenc számomat, amit szeretek. És ez azért jobb, mint a rádió, mert nem pofáznak, de jobb mint a zenelejátszód, mert biztosan berak egy olyan számot, amit eddig még nem hallottál, de bejön. Szóval a last.fm app the tight.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.