Hát akkor mi is!

Nem kéne ennyit idegeskedni a sztrájk miatt, hát elvégre ez is az utasokért történik, mint minden döntés és cselekvés a magyar közlekedési vállalatok többségénél, ugye. Ez is csak azért van, hogy például ilyen szép vonataink legyenek.

Igazából szerintem azt kellene csinálni, hogy az utasok is sztrájkolni kezdenek. Bejelenti szépen a védéeszesz (vagy éppen az aktuális meg-nem-elégedett banda), hogy megegyeztek, és akkor az időközben megalakuló EUSZ bejelenti, hogy az utasok sztrájkolnak, és egy árva lélek nem fog felszállni a vonatokra. Ez persze kivitelezhetetlen, én is tudom.

Valamint ezen kívül még a Rábán érkező hab- és a Tiszán érkező hatalmas szemétmennyiség is egy olyan dolog, amin már csak nevetni tudok. Egyik osztrák barátainktól jön, akik ugye még tőlünk féltek-félnek, a bőrgyáruk meg ugye küldi nekünk a kedves ajándékokat. A Tiszán pedig ha minden igaz ukrán és román testvéreinktől érkezik a az ellátás. Érdekelne, hogy ha a hab és a szemét sok pénzt érne, akkor is így menne az ujjal egymásra való mutogatás. Ugye, hogy ugye. Persze megbocsátunk nekik, ugyanis – a közhiedelemmel ellentétben – a magyar egy vidám nép, még az atomot is ledobhatnák rá, akkor is csak mosolyogna!

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.