Jóbarátok

Tegnap Tigiékkel megnéztük a Jóbarátok (Friends, ha úgy jobban tetszik valakinek) utolsó részét. Durva volt nagyjából öt-hat hónap leforgása alatt ledarálni tíz év történetét. Emlékszem, hat éves lehettem, amikor itthon az akkor pár éve bekötött HBO elkezdte adni ezt a sorozatot. Akkor nagyon sokáig néztem (két, három évadig, nem tudom), utána viszont magam sem tudom miért, de abbahagytam. Nemrég gondoltam mai fejjel már biztos nem tetszene, ha akkor hatévesen tetszett, de miért ne alapon megpróbáltam, pont a WGA-sztrájk idején. De persze ugyanúgy tetszett, még úgy is, hogy volt jónéhány poén, amire emlékeztem. Mai fejjel végignézve a legviccesebb az, ahogy kinéztek az elején 1994-ben, és amilyen kinézettel befejezték 2004-ben. A szép kliencvenes évek visszaköszöntek.

Miért jó sorozat a Jóbarátok? Nem tudnám konkrétan megmondani, de elég sok szempont van, ami miatt azt lehet mondani, hogy az egyik legjobb. Például a remek főcímzene (direkt ezt raktam be, nem a szokásos képet), ami a lehető legjobban leírja, mi is a barátság. Aztán a vicces sztorik, a láv, a szokásos komoly helyzetek, amik aztán újabb vicces sztorik lesznek és így tovább. Ráadásul ha ilyen sokáig néz az ember egy sorozatot (gondoljunk bele, tíz év, 238 epizód, majdnem száz óra teljes műsoridő; milyen soknak tűnik, de közben nagyon is kevés) teljesen megismeri a karaktereket, már előre tudja, hogy milyen helyzetek fognak születni, és talán pont ez az, ami miatt igazából nevet. Mintha egy ismerőst látna, aki folyton elbaltáz valamit, és tudja, hogy hát igen, ez ő.

Nagyon jó volt, sajnálom, hogy vége. Gondolkodtam a DVD-n való beszerzésén, de nyolcvanezer forintot valahogyan sajnálok kiadni optikai lemezekre, amik egy idő után tönkremennek. Meg úgy egyébként is, sajna ez egy olyan összeg, amit inkább máshová raknék.

Nem is tudom, hogy kirakjam-e ide a bárt, teljesen fölöslegesnek érzem. Kellene csinálni 5+1 és 0-s pipákat is. Ide nem az utóbbi kerülne.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont (Alapmű, mondhatni.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.