Megint kutyabál

Van nekünk három tündéri vérebünk. Mephisto a házban, Gina és Junior pedig a kertben. Ők gondoskodnak arról, hogy este úgy hajthassam a fejem a párnára; hogy ne rettegjek, ha nyitva maradt a bejárati ajtó; hogy biztos legyek benne: nem fognak éjjel betörni. Hogy nem fogják elvinni az értékeinket, nem fognak a mi házunkban járkálni idegen emberek. Sőt, más házában sem. Erről már írtam néhányszor.

Arról is írtam már (»nem is egyszer«), hogy van néhány szomszédunk (számszerint jelenleg három), akik képtelenek megoldani, hogy a kutyáik ne az utcán szaladgáljanak egész nap. Persze mit várok egy olyan családanyától, aki megengedi a hétéves fiának, hogy este tíz óra után az utcán labdázzon. Leginkább azt nem értem, hogy minek az ilyen embernek kutya, és minek rögtön négy-öt. Általában két-három állat szaladgál az utcán, de volt már rá példa, hogy majdnem tíz tett ugyanígy. Volt már arra is példa, hogy évekkel ezelőtt három kutya miatt estem pofára, és tört össze a telefonom. Szintén volt példa arra is, hogy kisiskolásokat kergettek és téptek meg (kétszáz méterre van nagyjából az iskola). Ezekkel persze nincs gond, ezek a dolgok nem zavarnak senkit. (Az utolsó mondat ironikus.)

És akkor itt jön a képbe az én két drága ebem, akik évente kétszer csinálnak olyat, hogy átmennek a szomszédba. A kerítésen keresztül, amit a szomszéd évek óta képtelen megcsináltatni. A szomszédhoz, akinek a kutyája a konyhánkban járt már, akinek a kutyája minden szilveszterkor itt ücsörög, reszketve a petárdáktól, akinek a kutyáját minden ilyen esetben épen és egészségesen visszavittük. Akit a mi kutyáink nem bántanak. Na ez a szomszéd az, aki fogja, és kiengedi az utcára a két átszökött kutyát, szándékosan. Jobb esetben ez minimum egy szolid kurva anyád elmorzsolásával jár, hiszen jobb bele sem gondolni, hogy a kutyát elütheti egy autó, elviheti valaki, esetleg tűzharcba keveredhet egy (vagy ugye több) másik kutyával, és ez csak néhány dolog, ami történhetett volna.

De nefélj: ilyenkor mindhárom szomszéd kint óbégat az utcán, hogy ilyen hogy történhetett, hogy két kutya is kiment az utcára, hogy hallod, és hozzák a telefont, és fotózzák, és megy majd a feljelentés. Az, hogy más kutyája mindennap (jelenleg is) az utcán tölti az ideje nagy részét, az nem számít. Az, hogy más kutyája kergeti az embereket, az nem számít. Az, hogy a mi kutyánk hét év alatt először kiment az utcára, az már feljelentést von maga után. És ez természetes, törődjünk is bele. (Annak az ecsetelésébe már bele sem kezdek, hogy a kutya azért tud átmenni, mert a drágalátos szomszéd évek óta képtelen megcsináltatni a saját kerítését.)

Ez megy kis hazánkban, így viselkednek a civilizált emberek Salgótarjánban, 2008. május 23-án, reggel öt órakor.

Ez a kibaszott nagy rögvalóság. Ez az, ami még engem is képes kihozni a béketűrésemből, ami miatt bejegyzésben káromkodok, pedig nagyon igyekeztem, hogy ne tegyem.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.