A magyarok nem jó nyelvtanulók

Mondták ma a híradóban, hogy valahol valami uniós nyelvakármi van. Ez annyira nem is lényeg, de ami megmaradt bennem, az a következő mondat volt:

A magyarok az Európai Unió egyik legrosszabb nyelvtanulói.

Ezt arra alapozzák, hogy nálunk például csak egy nyelv tanulása kötelező, míg más tagországokban legalább kettőé.

Engem azért háborít fel kicsit, sőt, mit kicsit: nagyon ez a mondat, mert Magyarországon az anyanyelv-oktatásról kellene először beszélni, és ha a magyar nyelv oktatását összekapták, akkor lehetne elkezdeni kiépíteni az igényes nyelvoktatás alapjait . Ugyanis ha tíz nyolcadik osztályos tanulóból hét, négyes-ötös osztályzattal zárja az évet nyelvtanból, közben pedig a lehető legtermészetesebben leír olyan dolgokat, hogy egyenlőre, muszály, mind eggy és még hasonló gyöngyszemek, vagy egyszerűen csak nem tud fogalmazni, akkor egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy a diákban van a probléma, hanem muszáj elővenni a tanárokat, vagy a rendszert, amiben a tanárok dolgoznak, mert valahol hiba van.

De ha már annyira nyelvoktatunk. Rengeteg olyan ismerősöm van, aki négy évig folyamatosan tanulta a német nyelvet, jó eredményekkel zárta az éveket, többségük mégsem tud németül elmondani három értelmes mondatot. És azt hiszem egy négyes-ötös tanuló ha nem tud megszólalni németül négy év folyamatos tanulás után, akkor nem azt kellene mondani, hogy a magyarok nem jó nyelvtanulók, hanem fölállni végre valakinek, és azt kerek-perec belemondani a kamerákba, hogy gyerekek, itt komoly problémák vannak, ha a kiváló tanulóinkk nem tudnak megszólalni az általuk tanult nyelven.

2008-at írunk. Sokszor írtam ezt mostanában én is, sokszor más is. 2008. Mi jut eszünkbe erről? Mondjuk az, hogy drága a benzin. Vagy hogy olimpiai játékok voltak »Pekingben«. Vagy teszem azt az, hogy az internet manapság a fénykorát éli. Szinte minden háztartásban van legalább egy gép, ami csatlakozik a világhálóra, de abban biztos vagyok, hogy az átlag művelt ember ha nem is otthon, de internetezik. És erről mi jut eszünkbe? Hogy talán pont most van itt az írás-olvasás időszaka, mert ahogyan a televízió és a telefon kiszorította a könyvet és a postai levelezést, úgy az olvasást és az írást méginkább rendszerbe hozza az internet. Ehelyett mégis mit lát az ember? Azt, hogy a diákok többsége dadogva, hebegve-habogva, hibákkal és küszködve tud csak elolvasni egy szöveget. Hogy amint már említettem: a diákok többsége nem tud egy épkézláb mondatot leírni helyesen. És most ne olyan dolgokra gondoljunk, hogy rossz helyre tesz egy vesszőt, vagy éppen hülyén fogalmaz. Hanem súlyos problémákra, mind az olvasásban, mind az írásban. Ami az előbbiekre alapozva, azt hiszem ismét nem feltétlenül csak a gyerek hibája.

És akkor ilyen körülmények között képesek benyögni a híradóban egy ilyen mondatot, hogy a magyarok nem jó nyelvtanulók? Hát a kurva anyád, az nem jó nyelvtanuló.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.