Péterfy Bori Dupla az A38 hajón

Végül aztán sikerült kijutunk a »Péterfy Bori & Love Band« koncertjére, »tüntetés« ide vagy oda, bár sajnos egy fővel kevesebben. Ellenben Balázsnak innen is boldog születésnapot!

Először is, az A38 egy kellemes hely. Bár a koncert árát megkérték (elővételben 1 800, helyszínen 2 200; sikerült is szerencsére az időközben fölöslegessé vált elővételes jegyet elpasszolni), de ennek van egy óriási előnye: remek a társaság. Ha nagyon egyszerűen fogalmaznék, azt mondanám hogy a Zöld Pardon és az Operaház között áll. Nem ZP, mert nincsenek idegesítő tizenkét-tizenhárom éves csajok, akik visítoznak melletted sörrel a kezükben; de nem is Operaház, mert azért azért nem néznek ki, ha nem öltönyben jelensz meg. Ezen az eseményen legalábbis ez jött le. A biztonsági őrökön is látszik hogy nem a ZP-féle részeg népséghez szoktak, udvariasan köszönnek, és nem árad belőlük a lenézés. A színpad alacsonyan van, nincs elkerítve, így kicsit olyan közvetlenebb hatása van, mintha a zenekarral egy szobában ülnél és beszélgetnél. Szóval meg is lepett, hogy ennyire jó, valami miatt rosszabbra számítottam. Tervbe is vettem az étterem kipróbálását.

A rendezvény egyébként egy kétnapos fesztivál volt, melyen a Love Banden túl négy vendég is fellépett.


Cowabunga Go-Go!

A szombati előzenekar a nehezen kiejthető és megjegyezhető, ám zeneileg annál érdekesebb Cowabunga Go-Go! névre hallgató banda játszott. Valami másik hasonló bonyolult is ki volt írva, de ők aztán mégsem zenéltek. A Cowabunga Go-Go! a hatvanas évek garázs-szörf zenéit és zenéinek stílusát igyekeznek mai fűszerezéssel tálalni. Ez tök jól hangzik, és ami még tetszett, hogy a színpadon kicsit tényleg hatvanas évek fíling van, mind a ritmusra kevert kivetített animációk, mind az öltözködés miatt. Bár jó dolog volt, hogy a dobos és a szólógitáros srác is ugyanolyan fehér ingben és nyakkendőben voltak, ezt kicsit bontotta az atlétatrikót és tarka Vans Slip-On cipellőt viselő ritmusgitáros srác, de semmi sem lehet tökéletes, és ez nem is megy adott esetben a zene rovására, csak olyan emberek veszik észre, mint én. Akik mindenhol a csomót, ugye. Ráadásul néztem képeket, és úgy tűnik minden fellépésen igyekeznek adni erre, ami nálam pluszpont.

A banda jól játszott, bár van még hová fejlődni. Gondolok itt például a kisebb-nagyobb hibákra, csúszásokra, és arra, hogy nagyon-nagyon sok szám hasonlított egymásra. És nem stílusilag, hanem konkrétan néha úgy éreztem, mintha ugyanannak a számnak hallanám egy másik verzióját, ami kicsit olyan furcsa érzést kelt az emberben. Valamint én azt éreztem, hogy kicsit feszültek voltak. Attól féltem hogy a dobos agyérgörcsöt kap, a basszusgitáros hölgyemény néha-néha mosolygott egyet (az a mosoly!) a közönség felé, de rögtön vissza is nézett a gitárra, mintha attól félne hogy megszökik, és hasonlók. Ez persze sok minden miatt lehetett, de feltűnt. Nekem továbbá nagyon hiányzott az ének, mert az nem volt. Ellenben az ének hiányát a férfiszemeknek bizonyára pótolta a basszusgitáros látványa, akire egyszerűen nem lehet mást mondani, csak azt, hogy gyönyörű. Ami viszont abszolút pluszpont volt, az a kiváló színpadi koreográfia. Engem egyszerűen megvesz, ha belecsempésznek egy kis játékot a zenélésbe. Például az egyik számnál mindenki megfagyott, és csak a dobos srác küldte, aztán mikor már azt hittük, hogy összeesik az a dob, akkor beindultak a többiek is, mintha megnyomtuk volna a play feliratú gombot. Ehhez csak gratulálni tudok. A közönséggel való kommunikációt viszont hiányosnak véltem.

Összességében végül tetszett. Ha pontoznom kellene, azt mondanám hogy erős négyes, gondolkodom rajta, hogy megnézem őket egy kisebb fellépésen, hogy vajon ott hogyan játszanak.

Péterfy Bori & Love Band

Ez volt az első alkalom, hogy végre bejutottam a koncertjükre. A ZP-s fellépésekre egyszerűen nem tudtunk menni, »Szegeden« is összejött hogy nem jött össze, és még sorolhatnám. Pedig már nagyon kíváncsi voltam rá, hogy játszanak élőben. És bár még ezelőtt el nem jutottam, meglepő volt, hogy minden koncerten kicsit máshogy játsszák a számokat, de ez egyáltalán nem megy a hangulat rovására.

Most is így volt, és megint azt vettem észre, hogy Borinak egyszerűen fantasztikus hangja van. Az összes számot majdnem olyan hanggal énekelte, mint a stúdiófelvételen, pedig előző nap is koncert volt, és mégsem lehetett érezni hogy rekedt, vagy fáradt lenne. Lehet őket szidni, és lehet őket nem szeretni, de egy dolog biztos: kiváló hangulatot csinálnak, ami talán azért is van, mert szemmel láthatóan jól érzik magukat a színpadon, nem csak kiállnak és leadják. Ez a jó hangulat pedig pillanatok alatt rád ragad. Mondjuk a jaj, nem ez a szám jön kicsit ismerős volt A ZP-s felvételről, de fogjuk rá, hogy tényleg csak a kábel takarta el a lapot, és azért volt a keveredés. Viszont a kommunikáció itt nagyon is megvolt, Tövisházi Ambrus is folyamatosan beszélt a közönséghez, Bori is járkált, nézelődött, beszélgetett, sőt: még a közönségből egy feljöhetek a színpadra?! válaszra is igennel felelt. A srác néhány percig tényleg felment, de aztán az alkoholszintjében található kevés mennyiségű vér (sic!) okozta viselkedése miatt inkább egy technikus barátságosan letessékelte. (És nem egy menjéleasznípadrómeorbaverlek Tibi!)

Péterfy Bori & Love Band az A38 hajón

Hallhattunk néhány új számot, mint mondjuk a Hideg lángot; a szokásosakat, a Labambától egészen a Vámpírig; egyet az Amorf Ördögöktől, valamint a szokásos Bizottság-szám, a Szerelem is felkerült a listára. Az előző napi vendég, az I.O.N. zenekar énekese, Temesvári Balázs valamint az aznapi zenekar dobos, Riddim Masta is énekeltek egy-egy dalt.

Ez bizony egy kiváló koncert volt, nem igazán találtunk olyan dolgot, amibe beleköthettünk volna, pedig kerestük, én legalábbis biztosan. A hangosítás profi volt, a háttérben itt is ritmusra ment az animáció (A Labamba klipjéből már ismert fotós mozgókép-technika, Bori férjétől, Merényi Dávidtól, aki maga is ott volt a koncerten a laptop mögött irányítva a képek sorát; külön gratula neki a fotókért, párezer expóval megrövidítette a gépe életét), a hangulat pedig olyan volt, mint amilyennek egy jó koncerten lennie kell: hol lassú, hol pörgős, hol szelíd, hol tombolóan vad. Talán az egyetlen dolog, ami hiányzott, hogy néhány számot nem játszottak, de ezért meg kárpótolva lett mindenki az új számokkal.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.