Új szemüveg kell majd

Kreatív cím, helló mi? Durván két éve, hogy »szemüveges vagyok«, és mostanában azt vettem észre, hogy távolra nem látok olyan jól. Nem az élességgel, inkább a színekkel, a kontraszttal és a távolság megsaccolásával van a bajom. Ráadásul azt vettem ma észre, hogy a barna színű szemeim, melyek egyébként teljesen sötétek (már-már fekete) elkezdtek világosodni, és inkább zöldes-barna árnyalatúak. Aztán a Móriczon miután tele volt az étterem, beugrottunk az Ofotértbe szemvizsgálatra, és azt mondta az helyes és fiatal dokinéni, hogy a tengelyen változtatnék és egy kis dioptria sem árt neki, de más nem kell. Szóval szemüvegcsere lesz. Még nem tudom, hogy csináltatok egy teljesen újat, vagy a mostaniban cserélem ki a az üveget, ugyanis azt mondta, hogy akkor sincs baj ha nem változtatom, de ha zavar, akkor bátran.

Keretben egyébként a téglalap alakú, esetleg enyhény íves jön be, amelyiknek csak a felső részén van egy vékony keret, valamint ennek ellentéte, a vastag keretes, szintén téglalap alakú és szigorúan fekete, de ez meg annyira nem áll jól. (A másik sem, de az még a vállalható kategóriát kis jóakarással eléri.)

Mondjuk az alábbi párbeszéd – számomra – vicces volt picit:

– Annyit vettem észre, hogy elég szárazak a szemeid, szoktál számítógépezni?
– Öh, igen, előfordul.
– Mennyit?
– Hát, olyan napi 10-15 órát. Minimum.
– Igen, ezt láttam. *mosoly*

Viszont azt mondta, hogy vegyek műkönnyet, de semmiképp ne Visine-t, mert hosszútávon zöldhályoghoz vezet, és nyolc-tíz egyéb módon teszi tönkre a szemet.

Ja igen. Ctrl+újratöltés, majd vidd a kommenteknél az egeret a »avatarra«. Ha még nincs, akkor pedig itt az alkalom, hogy regisztrálj egyet! Ez egy gyors ötlet, ergo lehet hogy nem működik még mindenhol, az éppen legújabb Operában és Firefoxban igen.

Ez jutott mára. Illetve tegnapra. Azt még beírom ide, hogy ma tartom életem első előadását, egy TDK-konferencián, kíváncsi vagyok.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.