HTC Kaiser

HTC Kaiser

Igazából hosszú út vezetett a császárig.

Először volt ugye az »Airis T620-as«, első Windows Mobile-alapú PDA-m. A dolog nagyon tetszett, pláne a névjegyek kezelése miatt, és hogy pillanatok alatt tudtam összehangolni a géppel. Gondoltam oké, próbáljunk ki valami telefonos PDA-t. Így történt hogy jött a Fujitsu Siemens Pocket LOOX T830. Tetszett. Volt QWERTY billentyűzete, 3G-t is vágta, GPS és Wi-Fi meg Bluetooth sem volt számára akadály. Egészen két hétig szerelmes voltam, míg ki nem derültek dolgok. Például hogy hívás fogadása után három másodpercig nem hallott engem a hívó fél. Kevésnek tűnik, de három másodpercen belül hangzik el a halló, tessék, és sokszor süket volt a vonal, majd mikor ismét hallóztam, meglepődve mondták hogy jaj, először csak süket volt. Vagy például az, hogy az internethez való csatlakozáskor a jelszó nem ette meg a nagybetűket, rögtön kisbetűssé alakította (nonszensz). Vagy például az, hogy billentyűzár közben ha hívás jött, nem tudtam semmit nyomni, csak ha kioldottam a billentyűzárat, ahhoz viszont bontanom kellett a hívást. Vagy például nagyon sok ilyen apró-apró hiba, amik végül használhatatlanná tették. Azt elcseréltem egy ASUS P525-re. Szép volt, jó volt, bár recsegett-ropogott a váz, nem volt benne GPS és csak számbillentyű volt rajta, ráadásul nem lehetett vele írni (nonszensz) csak számokat.

Aztán találtam nagyon jó áron egy féléves Kaisert (újonnan 145 ezer forint, én ennek kevesebb mint a feléért vettem meg), sikerült eladnom az ASUS-t, és ma el is szaladtam a másikért. Nem különösebben szokásom mindenféle tárgyakat elnevezni, de ez a készülék kiált a becézgetésért, úgyhogy hirtelenségében a Vilmos Császár nevet kapta.

A gép egyszerűen zseniális. Egyrészt masszív, végre egy telefon ami nem lötyög, nem zörög, nem csörög, pedig széttolható, és a felső része 40°-ban dönthető, így asztalra letéve olyan mint egy picike laptop. Van benne Bluetooth, Wi-Fi, GPS, 3G és HSDPA, kapott egy 3 MP-es kamerát meg sok-sok memóriát. Gyors, kényelmes, ráadásul a HTC csinált hozzá egy-két szoftvert is, ami a Windows Mobile apró hibáit javítja. És még egy TOM-TOM navigátor szoftver valamint egy darab ajándék (Budapest) térkép is jár hozzá.

Szóval egyelőre nagyon imádom, nem igazán találtam még semmi olyat, amibe beleköthetnék. Na jó, talán T-Mobile 3G áraiba mégis (jut is eszembe, aki legközelebb azt mondja hogy az Ikon díjcsomagok iPhone-nal nem éri meg, azt megetetem egy szilikon iPhone-tokkal, ugyanis más díjcsomagokban csak az internet feleannyiba kerül).

E>

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.