Amikor megállt a Föld

Amikor megállt a Föld

Nem kellett volna megnéznem ezt a filmet, azt hiszem. Igazából az a legnagyobb bajom, hogy mostanában egyre gyakrabban kerül elő a Mentsük meg a Földet! téma és amíg ez finom utalás szintjén mozog, addig persze teljesen rendben van, de amikor minden második film részben vagy teljes egészében erről szól, ráadásul átlátszó módon akkor kezd kínos lenni. Értem én hogy azért érezni lehetett miről fog szólni a film, és azt is, hogy tényleg sürgető a helyzet, de nem a kikapcsolódásra vágyó filmnézőt kéne folyamatos jelleggel cseszegetni, hogy hallod »mossál már 30°C-on«.

De oké, tekintsünk el attól, hogy buta módon és nagyon átlátszóan próbálják nevelni a népet. Ettől függetlenül is csak annyit lehet elmondani, hogy a film roppantmód gyenge, jobban belegondolva semmi kiemelkedő nem volt benne, sőt talán még a középszerű kategóriába sem igazán csúszott bele. Az idegesítő kisgyereket én már WoW-ozás közben tarkóncsaptam volna (e vágyamat szinkronhangja csak fokozta), a főhősnő szikrázóan tűéles és könnybelábadó szemein valamint hátborzongató sipákolásán túl semmi extrát nem tud felmutatni, amikor pedig megláttam a Robotzsaru-fazont, konkrétan felröhögtem. Reeves az, aki az egészet felhúzza kicsit, mert ugye a hallgatag világmegváltó szerep jól szokott neki állni, jól állt a Mátrixban és jól állt a »Street Kingsben« is.

Két dolog viszont tetszett. Az egyik, hogy sok jelenetnél apró részletekből kellett összehozni dolgokat, nem feltétlen toltak mindent az ember arcába (bár kevés ilyen jelenet volt sajnos), a másik pedig, hogy a tévés bejátszásokkal folyamatosan mutatták, milyenek is az emberek ha baj van. Ez a két dolog volt, amit nagyon eltaláltak.

És körülbelül így ennyi is a film. Gyakran használom azt a szót hogy közhelyes, ez viszont egymagában egy kilencvenperces közhely, kár még leülni is elé. Lehet, hogy az eredetit kellene megnézni, mert arról bevallom derekasan semmit nem tudok, de hogy ez nem lesz kedvenc, az száz százalék.

Eredeti cím: The Day The Earth Stood Still
Műfaj: sci-fi
Időtartam: 103 perc
Megjelenés éve: 2008
Főszereplők: Keanu Reeves, Jennifer Connelly, Jaden Smith

{{2csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.