Élni és élni hagyni

Sok esetben nem értem az engem körülvevő embereket.

Mondjuk nem értem őket, amikor vasárnap déltől este fél egyig bömböltetik (a máskülönben undorító technómulatós) zenéjüket, a kertben. Teljes mértékben megértem, amikor valaki bulizik, és ezt zenével teszi, mi is szoktunk ilyet csinálni, de azért legkésőbb este hétkor-nyolckor abbahagyjuk, vagy visszavesszük a hangerőt. Pláne vasárnap.

Mert én például olyan ember vagyok, aki az esetek többségében magából indul ki. Ha én abbahagyom időben a zene bömböltetését, hogy azzal másokat ne zavarjak az esti pihenésben, akkor feltételezem, hogy valószínűleg más is hasonlóképpen jár el az adott esetben. Természetesen a feltételezésem egyáltalán nem helytálló.

Az is érdekes jelenség, hogy a kedvenc szomszédunknál mindig pont akkor vannak kint a kertben, labdát dobálva, hangoskodva, kutyákat hergelve, mikor nálunk zárva az üzlet, a kertben vannak a kutyák, mi az ebéd utáni, édesapám pedig a munka előtti félórás pihenését töltené el. És eleinte azt hittem, hogy ez pusztán véletlen, de amikor többször meg lehetett figyelni, hogy óramű pontossággal délután kettő előtt öt perccel, mikor a kutyákat bezárjuk, eltűnnek a kertből és visszavonulnak a házba, feltételezésem ismét tévesnek bizonyult.

Vagy például én azzal is tisztában vagyok, hogy bunkósság más kerítésének ajtaja elé állni autóval, pláne ha van vagy tizenkét méternyi kerítés a házam előtt, ezért sosem állok más portája elé, és feltételezem, hogy más sem áll az én portám elé, csapkodni az ajtót meg hangosan zenét hallgatni. Feltételezésem ismét téves.

Az egyetlen dolog, aminek örülök, hogy az albérletben legalább kiváló szomszédaim vannak. Bár van egy fiatal pár, akik szeretik hangosan csinálni, de ez még belefér. (Mondjuk vicces dolog, amikor nyáron a nyitott ablaknál azt hallod, hogy valaki a szintén nyitott ablak mögül üvölti, hogy Feri, EZ AZ, még, még ÍGY JÓ! és hasonlók.)

Sőt jobban belegondolva van még valaki, aki gyakorta este tizenegykor indítja be a mosógépet, és bár tudom, hogy én öt után már nem indítom be, mert feltételezem hogy ez mást zavar, és feltételezem hogy más sem tenne ilyet, annyira mégsem zavar, mert biztos éjszaka ér haza, vagy tudom is én.

Sok esetben tényleg nem értem az embereket. Nem értem meg, hogy mért nem képesek úgy élni, mint én. Nem a saját vállamat akarom veregetni, még ha így is tűnhet, de ha én képes vagyok emberek között emberként élni, egy kicsit, tényleg csak egy kicsit figyelve másokra is, figyelembe véve például azokat a bizonyos morális szabályokat, amelyek az egymás mellett való élést teszik békéssé, amelyeket illik betartani, vagy csak néha megszegni. Élni és élni hagyni, ha úgy tetszik.

Tényleg nem értem.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.