Gyömbértelefon

Kialakulóban van mostanában egy személyes véleményem az androidos közösségről, nevezetesen hogy kicsit kisebbségi komplexusban szenvednek, és valahogy úgy tűnik, mintha az iPhone felhasználók elnyomottjainak éreznék magukat. Ezeket például az almajelet lehugyozó, vagy az almát a képernyőből elhajító androidos poénokon túl a felhasználók általános hozzászólásaiból is bátorkodtam levonni. Én például nem szoktam alaptalanul kiírni hogy egy új Android-szoftver mennyire szar, míg ezt mondjuk Twitteren új iPhone alkalmazásoknál napi szinten látom, olyan irányból, hogy jaj, szegény butus naiv kis iPhone-osok.

Vagy például a kedvencem a napokban, a szokásos Apple-nemapple flémen belül, nevezetesen hogy az egyik kollégám (aki hozzáteszem távol áll az Apple-fan kategóriától, sőt, de most mégis) vásárolt egy MacBook Prót, majd mikor erről írt a blogjában, akkor megkapta kommentekben, hogy egy naiv, idióta felhasználó, aki bedől a marketingnek. Az megint más kérdés, hogy aki ezt írta, életében nem látott még Macintosh gépet, de most ebbe ne is menjünk bele. (A srác, mármint a kollégám egyébként Windowson fejleszt, Linux szervereket berhel és OS X-et használ, szerintem ha valakire, akkor azért rá nem feltétlen lehet a naiv, hozzá nem értő felhasználó címkét akasztani.)

Azt nem értem, hogy informatikusok miért állnak le ilyeneken vitatkozni, hogy milyen oprendszer meg milyen telefon.

Mindenki azt használja, amit kényelmesnek talál, és egy szakembernek ebbe semmilyen belekötni valója nem lehet, mert azzal csak a saját szakmai hozzáértését kérdőjelezi meg.

(És most nyilván nem a poénkodásra gondolok, hanem amikor egyesek véresen komolyan gondolják, hogy aki nem B operációs rendszert használ, az köcsög. És persze akinek nem inge, annak meg pólója.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.