Kezdem unni a DIGI-t

Vasárnap délután elment a net. Vigye kánya, gondoltam, jobban tudok koncentrálni a nyomorult ALU-ra meg az egyéb rendkívül izgalmas műveleti szintű egységre, de aztán mikor még két órával később sem volt net, és a szokásos tessék áramtalanítani a kábelmodemet és a rúteret megoldás sem segített, sőt, a kábelmodem nem rendeltetésszerűen pislogott rám, gondoltam jöhet a szokásos ügyfélszolgálati kör.

Felhívod a DIGI-t. Helyi tarifa szerint számlázzák a hibabejelentőt (persze ha DIGI-s telefonról hívod nem, de az ugye ilyenkor nem működik). Kettő percet vesz igénybe míg elnavigálsz az automatikus azonosító rendszerhez, ott bepötyögöd a szerződésszámodat, a kerületet és a PIN-kódodat, megkönnyítve ezzel az ügyintéző dolgát.

Oké, felveszi az ügyintéző, akinek a hangján nem csak azt szűröd le hogy leszarja a problémádat, hanem azt is hogy azon túl, hogy vasárnap kell dolgoznia még meg is ölné magát, bemutatkozol, elmondod a problémádat, illetve mondanád, mert közbevágva felteszi flegmán a kérdést, hogy szerződésszám, amiért átnyúlnál a telefonon, kihúznád a tizen-akárhány kis lukon ami van a kagylón, péppé trancsíroznád, és felgyújtanád egy számlával, miközben az elfojtott erőszak szavakat üvöltenéd. Szóval akkor azért itt finoman megkérdeztem, hogy miért kell megadnom az adataimat az automatának, ha utána elkéri ő is. De ez nem az ő problémája, ki másé lenne.

Aztán feltesz két kérdést, hogy hol született az előfizető és mi az anyja neve. Na remek, az előfizető természetesen a lakás tulajdonosa, még gyorsan ezért előkeríted a szerződést, ami természetesen gyorsan meglesz, hiszen rendezett ember vagy, és egy külön fakkban tartod az ilyesmit. Benyögöd végre, mert ugye a PIN-kód, a szerződésszám és a kerület együtt nem elegendő infó, hát hogy gondolnád hogy valaki másnak a nevében vennél fel hibabejelentést.

Elnyögöm a problémámat, ez meg beledarálja a telefonba, hogy felvettükhibajegyétamelyneksorszáma45324hetvenkétóránbelülhívjuk, segíthetekmégvalamiben, amikor meg bátorkodom ismét megkérdezni a hibajegyről, akkor meg sóhajtva mondja el, mintha fogyatékos lennék.

Január óta havi szinten vannak több órás kimaradozások, múltkor ugye számlás problémák is voltak, az ügyfélszolgálat minősíthetetlen. Eddig a DIGI-t bátran ajánlottam bárkinek, mostanában viszont kezdek gondolkodni azon, hogy milyen alternatíva van a környéken. (Csak a T, ők viszont nagyon erőlködnek, hogy álljak át a magenta oldalra.)

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.