Holdfény királyság

Hihetetlenül jó filmélményben volt részem vasárnap este, fáradtan, leégett bőrrel a Balatonról hazaérve Intiék társaságában. Vannak olyan filmek, amelyeknél nem merem becsukni a szemem, mert félek, hogy akár egyetlen képkocka is kimarad. Mint a jó ételnél, amely után még a tányért is kitörli az ember. Ilyesmiről van szó a Moonrise Kingdom esetében.

Holdfény királyság

Először is: ha nem tudnátok semmit a filmről, megnyugodhattok, semmi köze a vámpírokhoz. Bruce Willis habár itt is a rend védelmében áll, nem egy badass akcióhőst játszik és Bill Murray sem annyira vicces karaktert alakít.

Az egész filmet körüllengi valamilyen bizarr, már-már művészfilmes aroma, amit az első néhány percben annyira nem lehet hová tenni. A képi világ kicsit a hetvenes évek világát idézi, és az egész képalkotás nagyon kifinomult módon áll össze. Sok tekintetben minimalista, a képeken általában kevés dolgot látni, ott azonban minden apróságnak komoly jelentése van. Azt már hozzá sem kell tenni, hogy az aláfestő zene egyszerűen ott van. Nem tolakodik, de azért érzékelhető a háttérben, és csak akkor mászik az ember agyába, amikor arra alkalmas a pillanat.

I love you but you have no idea what you are talking about.

Történetében is nagyon összetett a Holdfény királyság, nehéz ugyanis kategóriába sorolni. Rengeteget lehet rajta röhögni, talán többet is, mint egy dedikált vígjátékon, azonban végig nagyon súlyos mondanivalót visz, amit minden szavával sulykol a moziba süppedő, még a kukoricáját rágni sem merő néző agyának barázdáiba.

Az üzenet? Talán az, hogy azért mert valaki fiatal és nem látott még annyi mindent, lehetnek olyan érzései, amelyeket általában sokkal később tapasztal meg az ember. Vagy az, hogy hallgassunk a gyerekekre és tekintsük őket egyenrangú félként. Vagy az, hogy a megfásult emberek is találhatnak újra boldogságot. Vagy akár az is, hogy a házasságban, ha gyerekek is vannak, akkor a két fő közös és egyéni érdekein túl sokkal fontosabb tényezők vannak.

Az egész film 94 percnyi mestermunka. Sajnos nem értek annyira a filmekhez, hogy ezt jobban meg tudjam fogalmazni, de nagyon kevés alkalommal érzem ezt, mindamellett, hogy simán tudok élvezni nyári popcornokat vagy hállivúdi effektbombákat. IMDb-n egyelőre 9 pontot adtam neki, de az idő fel fogja húzni azt az egy pontot is.

Eredeti cím: Moonrise Kingdom
Műfaj: dráma, vígjáték
Időtartam: 94 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Edward Norton, Bill Murray, Bruce Willis, Karay Hayward, Jared Gilman

{{5csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.