Na, végül »megküzdöttem« a YouTube-bal, a háromgigás anyagot persze véletlen sem ette meg, így inkább újra exportáltam a videót, kicsit gyengébb minőségben. Érdemes FullHD felbontásban nézni.
Nemlátom, kattintok, meglátom!
Voltaképpen ez az első videóm, amit a »7D-vel« rögzítettem, persze voltak kis próbálkozások, de ezek többsége nem több néhány másodperces játszadozásnál. Múltkor viszont szüleim hoztak néhány alapanyagot, és hirtelen felindulásból elkezdtem főzni vasárnap este hatkor, de gondoltam, ha már főzök, és van állványom is, itt a kiváló alkalom.
Látom a hibáit, itt-ott nem elég éles, illetve a vágásokkal még lehetne jobban variálni, valamint ahogyan Sztyui is említette, kis mozgás, csúsztatás jól állna neki; de persze ezt már egyedül nem olyan egyszerű összehozni.
Amúgy minden ilyen kis videózás után egyre jobban tetszik a filmipar, és minden ilyen után azt is látom, hogy nagyon melós lehet összehozni egy filmet, gyakorlatilag 3 perc végtermékkel lazán háromórányi a munka, a felvétel készítését nem számítva.
Na de, lesz itt még móka és kacagás!
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
AZso
2013. január 05. — 09:52:34
Jó lett (a videó is!) 😉 ! Csak így tovább!
kobak
2013. január 05. — 13:22:26
És finom lett? 😉
Mefi
2013. január 06. — 00:35:22
[re=6067007]AZso[/re]: köszi! 🙂
[re=6067008]kobak[/re]: egyesek szerint kifejezetten!
Ademaro
2013. január 06. — 11:40:53
Menő lett, TV Paprika gyanús 🙂