Az Argo-akció

Mivel Árpa Attiláék 2004-ben már ellőtték az Argo címet itthon, ezért kellett valami kreatív fordítást adni, illetve nem hagyhatjuk munkanélkül a Kreatív Magyar Filmcímfordító Bizottság tagjait sem. De ez talán mindegy is.

Az Argo-akció

Az a bajom, hogy habár az Argo egy Oscar-jelölt film (jelentsen is ez bármit) és a közönség általában véve jól fogadta, nekem mégsem tetszett. Pedig minden, amit a kritikákban írnak, igaz: a film nagyon jól visszaadja a hangulatot, a zenék ehhez csak hozzátesznek és ismét láthatjuk, hogy anno olyan frizurákat hordtak az emberek, amilyen frizurákat büntetni kellene.

Valahogy mégis hiányoltam a feszültséget a filmből, amit leginkább csak az utolsó jelenetnél éreztem teljesen, az viszont szinte tökéletes volt.

Leginkább szerintem azért nem tetszett, mert amennyire én látom, ez a film valószínűleg inkább az amerikai közönség kedvence. Végig éreztem az 51 csillag árnyékát, vagyis mint amerikai, sokkal jobban élveztem volna az egész történetet, így viszont annyira nem tudtam beleélni magam, sőt, inkább kicsit egy erőltetett mennyire királyak vagyunk demonstrációnak tűnt.

Mégis kettős érzésekkel állok hozzá, mert ettől eltekintve nem volt rossz, talán csak kicsit vontatott, nekem mégsem jött át, ahogyan egy tanult kolléga mondotta volt.

Eredeti cím: Argo
Műfaj: dráma
Időtartam: 120 perc
Megjelenés éve: 2012
Főszereplők: Ben Affleck, Bryan Cranston, Alan Arkin, John Goodman, Victor Garber, Tate Donovan, Clea DuVall, Scoot McNairy
« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.