Kritikus tömeg

Ha lehet hinni a Wikipédiának, akkor a Critical Mass egy több mint húszéves kezdeményezés, amelynek az eredeti célja az volt, hogy megmutassa az embereknek, milyen veszélyes és nehézkes kerékpárral közlekedni az utcákon és talán azért is, hogy egyenlő jogokat teremtsen a bicajjal közlekedőknek. Teljes mértékben egyetértek ezzel a gondolattal, mert cangázni jó, és a közlekedés szerintem is akkor király, ha van hely benne a cangásoknak.

Azzal kapcsolatban viszont már sokszor kifejtettem a véleményem, hogy az itthoni kerékpáros közösség egy részéből egy rettenetesen idegesítő szubkultúra alakult ki, aminek a tagjai szerint a Kerékpár nagy k-val az isten jármű, mindenki köcsög, aki nem azzal jár, és akik úgy gondolják, hogy öt sör után már miért ne lehetne felülni a cangára és végigmenni a körúton, meg azt ugye mondanom sem kell, hogy a zebrán ők is átgurulhatnak, sőt, akár majdnem át is mehetnek a gyalogoson. Na, nálam ez a kategória egyenlő a BMW-ben feszítőkkel és a galambbal, aki ráküldi a cuccot a járókelők fejére.

Aminek a kapcsán ez az egész most eszembe jutott, az a pár nappal ezelőtti szigorított rendőri ellenőrzés, ami miatt jópár cangás panaszkodott, és rengeteg helyről hallottam, hogy a köcsög kékek így, meg úgy is.

Pedig, ha egyenlő jogok, akkor abban az is benne van, hogy a rendőr ugyanúgy megállíthatja a közlekedőt, hogy fújja meg a szondát, legyen lámpája vagy mondjuk bukósisakja.

És nem, ha köcsögök a rendőrök, akkor ők a köcsögök, és nekik kell üdvözölni a rokonaikat, de picit azt érzem, hogy valójában nem erről volt szó, hanem annak a bizonyos maroknyi szubkultúrát alkotó közösségnek a szélsőséges véleményéről.

De amúgy érdekelne, hogy ha valakit megállítottak, akkor mennyire voltak gonoszak.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.