Kick-ass 2

A magyar fordítók megfeledkeztek róla, hogy itthon volt már egy film »Ha/Ver« címmel, amiben már egyszer valahogy elnevezték a karaktereket, és most saját kútfő alapján megoldottak mindent, de hát annyi baj legyen.

Viszont a film.

Kick-ass 2.

Az a helyzet, hogy a Kick-ass 2 nem volt olyan jó, mint a Kick-ass, de olyat azért ritkán lát az ipar, hogy a második rész jobb az elsőnél. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy nagyon minimálisan maradt le, de mindenképpen az a merítés és az a minőség a folytatás, amit vártam tőle. Két dolgot tudnék felírni a mi nem adta annyira oldalra. Egyrészt a korábbi zenei válogatást sokkal erősebbnek éreztem, az OST-t mai napig rendszeresen hallgatom, az egész nagyon rendben volt. Másrészt talán egy picit több volt abból, aminek vagy ami ellen kicsit burkoltan üzenni is akar a film.

Mert a Kick-ass sorozat egy kiváló paródiafilm. Persze nem a Leslie Nielsenes, hogy mondhatsz ilyen degradálót stílusban, de voltaképpen arról van szó, hogy az összes szuperhősökkel és képregényekkel alkotott klisét egybe gyúrva, azokat picit, de nagyon jó koncepció mentén haladva kifigurázzák, eközben viszont mégis egy szuperhősös képregényes sztori gördül előttünk. A történet nagyon jól volt felépítve, az egésznek érezni lehetett az elejét-közepét-végét, és az összes klisé valahogy annyira jól volt időzítve, hogy csak élvezhetőbbé tette.

Voltak mondatok, amik nagyon rendben voltak (például ott, amikor arról beszélnek, hogy a velük történt rosszat arra használják, hogy valami jót tegyenek), illetve nekem teljesen pozitív volt Jim Carrey, úgy az alakítása, mint a karakter, akit játszott.

A filmet egyébként egy üres moziteremben néztük, érdekelne, hogy ez most csak a nyári pangás (bár a mellette lévő teremből sokan özönlöttek ki), vagy csak nagyon rétegfilm a Kick-ass. Mindenesetre a folytatás jó volt, örültem, hogy megnéztük, és bízom benne, hogy lezárták a történetet, habár a végén volt egy kis kikacsintás.

Eredeti cím: Kick-ass 2
Műfaj: akció, vígjáték
Időtartam: 103 perc
Megjelenés éve: 2013
Főszereplők: Aaron Taylor-Johnson, Chloë Grace Moretz, Morris Chestnut, Claudia Lee, Jim Carrey, Christopher Mintz-Plasse

{{4csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.